Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-19 / 65. szám
25 1990. március 23., péntek Levélváltás — egy felszólalás nyomán Még február közepén történt, hogy a megyei tanács elnöke beszélgetésre hívta a megyében működő nagyobb egyházak vezetőit. E találkozón felszólalt Gyulay Endre, szeged —csanádi megyés püspök, s beszédében többek közt bírálta az Egyházfórum Közéleti Bizottság ténykedését. A bizottság tagjai ágy gondolták, a püspök úr elmarasztaló véleménye abból fakad, hogy valójában nem ismeri ezen csoport ténykedését. Bemutatkozó soraikat ezért nemcsak lapunknak, hanem Gyulay püspöknek is elküldték. Levelük után Gyulay Endre válasza olvasható alább Partneri egyházat „Krisztus titokzatos testében minden tagnak saját föladata van" Az Egyházfórum folyóirat 1986-ban indult. A magyar egyházi sajtó teljes kiszolgáltatottsága és a katolikus értelmiség körében mutatkozó, egyre növekvő igény késztette Wildmann János közgazdászteológust (Svájc) és prof. dr. Paul Michael Zulehner bécsi teológiai tanszékvezető egyetemi tanárt, hogy nyugati adományokra alapozva létrehozzanak egy, a politikai helyzettől független, igényes folyóiratot. Kezdetben a lapot — mint minden független egyházi kezdeményezést — siettek itthon „bulányistának" bélyegezni. A BM nem engedte be az országba, az egyházi és világi sajtó hallgatni kényszerült róla. A lehetetlenülés végsó határán történtek a magyarországi változások, melyek következtében a lap megújhodott, kiegészülhetett egy hazai szerkesztőgárdával. A folyóirat arra vállalkozik, hogy terjeszti a II. Vatikáni Zsinat „tavaszi" szemléletét, teret adva az elkötelezett. de kritikus hangvételű keresztény felfogásnak. Pasztorálisnak mondja magát, mert az egyház tapasztalatait és tanítását a hazai egyházi gyakorlat megújulása érdekében fejti ki. Törekszik arra, hogy a felekezeti értékek közös kinccsé válhassanak. E folyóirat körül alakult az „Egyházfórum Közéleti Bizottság", amely Szegeden a közélet porondjára lépve gyakorolni akarja a folyóirat címében szereplő „fórumot". Célkitűzéseink tehát megegyeznek az Egyházfórum folyóiratéval. Nem vagyunk az egyház hivatalos szerve, sem szócsöve. Gondolkodásunkkal. tevékenységünkkel azonban az egyház civil arculatát kívánjuk megmutatni. A helyi társadalomban hangsúlyozni és közvetíteni szeretnénk a kereszténység értékeit. Hamarosan megindítjuk jogi személlyé válásunk procedúráját. Eddig főképpen a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról és az alternatív polgári szolgálatról szóló törvénytervezetekkel kapcsolatban fejtettük ki véleményünket, amely egyaránt teret nyert Gyulay püspök úr hozzászólásaiban, valamint Rózsa Edit országgyűlési képviselő hozzászólásaiban is. Ebben az évben hatékonyan közre akarunk működni a város értelmiségének keresztény képzéséhez (a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szegedi csoportjával és a Hittudományi Főiskola tanáraival karöltve). Keresztény szakemberek vagyunk tehát, akik tudásukkal és aktivitásukkal hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy kialakulhasson egy hatékony, értékközvetítő egyház. Tevékenységünk és „öntudatunk" természetesen szokatlan hazánkban, hiszen itt az egyház ügyét a papok kizárólagos ügyének tartják az emberek, s az önálló kezdeményezéseket az egyházon belül is nehezen fogadják el. Ez kihívást jelent számunkra. Meggyőződésükben öntudatos, hitükben felnőtt, életvezetésükben következetes, társadalomalakításukban egyértelmű civileket szeretnénk az egyházban, akik joggal kérhetnek és kaphatnak is részt azokból a sürgető feladatokból, amelyeket az emberarcú, emberpárti társadalom fölépítése állít az egyházak elé. Egyházfórum Közéleti Bizottság dr. Farkas Beáta közgazdász dr. Gömüri Katalin jogász Máté-Tóth András civil teológus Örömmel tapasztalom, hogy az ún. Egyházfórum Közéleti Bizottság Szegeden e lapban bemutatkozik. Igen kevesen ismerik a lap olvasói közül az „Egyházfórum" külföldi magyar nyelvű kiadványt, s így a fenti „Bizottság" neve alapján félreérthető volt — amint nekem többen kifejezésre is juttatták —. mintha az ő egy oldalról megszólaló véleményük a hivatalos egyházi állásfoglalás lenne. Nyugaton nemcsak a politikának. hanem a tudományoknak és az egyházzal kapcsolatos „véleményeknek" is pro és kontra sajtólehetösége van és egy-egy kérdésben 10—20 közlemény is megjelenik, s így alakul ki a több oldalról látás. Súlyát az adja meg, hogy az egyház felelős tanítói hivatalának mi az állásfoglalása, de ennek pontos és sokoldalú megvilágosításához szükséges a más oldalról megközelítés, néha provokálás is. Reméljük, az új lehetőségekben megszületik nálunk is ez a sokoldalú megközelítés és így a mind világosabb igazságkifejezés. Persze az egyház alapvető tanításaitól való eltérés, makacsul másnak hirdetése ezután is szektához vezet, de reméljük, hogy ez a bizottság nem ilyet akar, amint eddig sem tette. Az, hogy egyik tagjuk civil teológusnak nevezi magát, kicsit merész állítás. Az egyházban Kari Rahner. Paul Zulehner, Gál Ferenc professzor a teológus és nem az, aki 4—5 évig hittudományi főiskolát végzett. Ezek a kifejezések is megzavarhatják az olvasót, akik a megszokott szavakban a megszokotthoz hasonló tartalmat értenek. A magam részéről örülök, ha e bizottság a világi hívó felelősségével és szakértelmével segít az egyház igazságait a mai ember számára tisztán és érthetően közelebb hozni és őket Krisztushoz közelebb vezetni. De őket olvasva sohase felejtsük. hogy a sok száz millió hívöböl most három, vagy húsz. vagy ötven szólal meg, akik jó szándékkal segíteni akarnak jobban megérteni, vagy jobban felfigyelni egy-egy témára. Buzgóságukat és jó szándékukat siker kísérje. Gyulay Endre szeged—csanádi megyés püspök Örömünkre szolgál, hogy érezhetően sikerüli közelíteni álláspontjukat a feleknek. Ugyanakkor két megjegyzés kívánkozik a püspök árleveléliez. Érthetetlen, miért tartja merész állításnak, ha civil teológusnak nevezi magát valaki, aki végzett — és civil — teológus. S bár — egyelőre — valóban nem hasonlítható tudása az említett professzorokéhoz, talán az is jelent valamit, hogy éppen a felsorolásban szereplő Zulehner professzor tanítványaként írja Bécsben doktori disszertációját, s annak témájából nem egy nyugat-európai fórumnak tartott (és tart majd) előadást. A másik megjegyzés: a „ többszáz millió hívóból megszólaló húsz vagy ötven " említése számomra hasonlít ahhoz a bolsevik frazeológiához, amelynek jegyében évtizedeken át „hangos kisebbség" véleményének nyilvánítva léptek át országsorsot meghatározó problémákon. Remélve, hogy püspök úrnak nem ez volt a szándéka, maradok mindkét fél iránt őszinte tisztelettel: Balogh Tamás Már itthon sem vagyunk otthon? „Borsos" túra Bangókba — Míg kicsik voltak a gyerekek, azért nem Minden évben kinézünk ide, összeszedjük a utazhattunk. Most meg egy belföldi útra sem térképeket, színes katalógusokat, azután otthon a futja már. Örülünk, ha hónap végén nem kell kertben egész nyáron azon álmodozunk, hová kölcsönkérni — meséli egy szentendrei házaspár utaznánk, ha nem egy szegény ország polgárai Kőbányán, az Utazás '90 kiállítás bejáratánál. — volnánk. Fantázia kérdése az egész. •• A napi tíz-tizenkét órás átlag-munkaidő mellett egyre kevesebben engedhetjük meg magunknak, hogy pihenjünk, utazzunk. A vágtató infláció, az alacsony bérek, az egyre nyomorúságosabb hazai életszínvonal nem teszi lehetővé, hogy kikacsinthassunk a világba. Pedig igencsak szükségünk lenne rá. hogy a pihenésen kívül lássunk, tanuljunk is valamit a nálunk jóval előrébb járó nemzetektől. Az ember azon csodálkozik, hogy a világ nagy utazási irodái tulajdonképpen miért is jönnek el évről évre Budapestre? Egyelőre aligha azért, hogy utasokat toborozzanak. — Komoly változások zajlanak most önöknél. Ezért érdemes a magyar piacon maradni. — mondta egy távoli ország turisztikai szakembere a kiállításon. — Bízunk abban, hogy néhány év múlva erre is futja majd a magyaroknak. Márpedig akkor az nyer, aki időben befészkelte magát a piacra. A kínálat kápráztató. A világútlevél bevezetése után távoli. de biztos piacot sejtő olasz, görög, finn, holland, nyugatnémet utazási irodák nem sajnálják a pénzt és a fáradságot a hazai vevő megdolgozására. A százötven magyar és a hetven külföldi kiállító csábító ajánlatait azonban csak nagyon kevesen képesek megfizetni: — A drágább utakkal nincsenek gondjaink — meséli egy ismerős szakember. — A félmilliós világkörüli útra már februárban nem lehetett befizetni. Az újgazdagok befektetésnek tekintik ezt is. Az adóhivatal nem ólálkodik az utazási irodák bejáratánál. A pénzt csendben, de biztosan elkölthetik külföldön. Az átlagember pedig még a kiállításra sem néz ki. A szakszervezeti üdülölistákat böngészgeti legfeljebb, de végül ott sem talál pénztárcájának megfelelő lehetőséget, hiszen az elmúlt években alaposan megugrottak ott is az árak. A fizetések pedig — egykor belekalkulálva az olcsó, „szociális" pihenési lehetőséget is — maradtak ott, ahol voltak. Hol állunk mi, magyarok a nemzetközi mezőnyben? Nos, belelapozva az osztrák Blaguss Reisen utazási iroda programfüzetébe, érdekes dolgokra bukkanhatunk. A tengerparti üdüléseket kínáló katalógusban mindössze 2—3 ezer schillingért tölthet el valaki két hetet az Adrián — alig egyheti keresetéből. Mi is kínáljuk a balatoni programjainkat. Az induló ár: 5 — 7 ezer schilling. Elgondolkodtató, vajon miért nem vagyunk képesek árban versenyezni olyan országokkal, ahol több természeti szépséget és nagyobb komfortot is nyújtanak — feleannyiért. — Nem is lehetünk versenyképesek! — hallom. — Az infláció és az állandó forintleértékelés miatt képtelenek vagyunk tárgyalni. A jobb nyugati utazási irodák két-három évre előre tudják, mit hol, mennyiért kínálnak majd. Mi meg azt se tudjuk megmondani, ha elindul egy csoport, mennyi lesz a számla, mire ideérnek. A zűrzavaros helyzet ellenére mégis gombamód szaporodnak a hazai utaztatási kisvállalkozások. A kiállításon megjelent kft.-knek se szeri, se száma. Persze nem mindegyikük kínál világutazást. Az Intermozaik Kft. például nudista szexklubját reklámozza a kiállításon. A pulton már-már pornográfiába hajló kiadványok. — Mit takar ez az ötszáz forintos szexmasszázs? — kérdezi egy negyvenes úr a fiatal, csinos hölgyet az információs pultnál. — Azt, amit a vevő kér... — Egészen pontosan? — Uram. kérdezzen bátran, mindre válaszolok — mosolyog a kislány. Az igényesebbek persze nem idehaza keresik az efféle szolgáltatást. Hiszen Bangkokba is hirdetnek hasonló túrát. Igaz az ár elég borsos: némelyikünk egész évi fizetését ott hagyhatná néhány napi kalandért. Az átlagpénztárca viszont egyelőre azt sem engedi, hogy itthon igazán otthon érezzük magunkat... R.G. Hitelesítés M egyei másodosztályú labdarúgómúltam jutott eszembe a minap. A bajnoki rajt előtt az öltözó napsütötte falának dőlve beszélgettünk, amikor sápadtan toppant közénk a szertáros: „gyerekek, a bírók a pálya hitelesítését keresik". Tudtuk jól, nem kértünk föl senkit, hogy mérje le a mészcsíkok hosszát, a kapu magasságát vagy a kezdőkör sugarát. Ez a pálya harminc éve is épp ilyen és pontosan ekkora volt. A falu felőli térfél három évtizede is ugyanígy csúszott, a másik pedig hasonlóan porzott, akár sütött, akár fújt. A kacsatelep felőli kapu elótt a gyakorlatlan kapus — ha középre állt — két kis domb közötti mélyedésben találhatta magát, s ha ide támadott a jobbszélső, a gyér fú alatt bokáig érő homoktengerre számíthatott. Körbenéztünk a pályán: hogyan is gondolhattunk volna az állandóság hitelesítésére? Mondom, a hitelesítési bonyodalom jutott eszembe, melynek természetesen az lett a vége, hogy a meccset papiros nélkül is lejátszottuk. A játékvezető összeterelt bennünket a jegyzőkönyv azonosítására, az öltöző lépcsőjéről végigpásztázta tekintetével kéró-könyörgó orcánk, majd kegyet gyakorolt: „játszhatnak". Ilyesféle ez a hosszúra nyúló, fárasztó választási hadakozás is. Adott méretű, de hivatalosan nem hitelesített területen, közismert szabályokkal és szemhunyorítással törvényesített szabálytalanságokkal, a szerepvállalással (beöltözéssel) születő hierarchiákkal folyik a küzdelem. Tudva természetcsen azt is. hogy az igazi probléma nem a pálya hitelesítésének, hanem a játék meggyózó erejének a kérdése. Nem egyszerűen a „ki kit győz le", hanem az is: milyen egyéni teljesítmények hitelesítik egy csapat eredményét. Tudjuk jól ugyanis, hogy a pengés csatárt még akkor is megtapsolják, ha veszít a csapata. Legalábbis jobb helyeken. Végül is itt keresendő a mondandóm lényege. Látom a tévében: a vitaműsor egyik résztvevője állít valamit, a másik pedig cinikusan vigyorog. Olvasom nap mint nap, hogy az egyik párt politikusának mondandójával a másiké nem vitatkozik, csupán minősíti azt. Ilyeneket mond: tisztességtelen. becstelen, hamis, sanda. Hallom az ünnepi szónokot, aki megvásárolhatósággal vádolja a sajtó egészét, és csak sejtem durvaságának indokát. Türelem nélkül zajlik a választási-türelemjáték. Mondhatni: a vallási türelmetlenség új középkorát éljük olykor. Hiánycikk ugyanis az, amiről ezeken a hasábokon már többször írtunk: a megértő mód. Bevallom, számomra ez a hitelesség mérőfoka. Ez a megközelítési és beszédmód, mely kifejezi minden személy és minden gondolat tiszteletét. Ez a fogadókészség biztosítja ugyanis a higgadt mérlegelés lehetőséget csakúgy, mint a hosszú távon érvényes megszólalásét. Idáig keveredve utalok arra, amit föntebb mondtam: a pálya nem hiteles, mégis játszunk. Mire gondolok? A politikai pártok költségvetési támogatást kapnak — egyelőre taglétszámuk arányában, Tehát az önbevallás áll a normatíva alapjául szolgáló választási eredmény helyén. A pártok autókat vásárolhatnak, soron kívül, a választási hitelesítés előtt. A pártok kerekasztalhoz ülhettek — kvázi törvényhozókként — és döntéseiket levezényelte a parlament. Mondom: a hitelesítés elótt. Félre ne értsen, tisztelt pártérzelmú olvasó! Jogosnak tartom a költségvetési támogatást, az autóosztást és természetesen az átmenetet szolgáló tárgyalássorozatot is. Csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy a nép még nem hitelesített. Azaz a szónokoknak minden okuk megvan a mértéktartásra, sót a megértő mód gyakorlására is. Egy olyan országban, ahol tíz párt vár húsz százalék körüli eredményt, kétszáz százalékos parancs a türelem. Nem a beletörődésről, a tespedtségról beszélek, hanem a figyelmes várakozásról. Van mit várni ugyanis. A döntő szó még nem hangzott el. Jelképes történetek szólnak e magatartás hitelességéről. Csak egyet mondok el, végezetül. A ma még NDK-nak nevezett keleti Németország kis falujában Lobetalban, Holmer lelkész házában haldoklik egy Erich Honecker nevű ember. Ebben a házban tíz gyermeket nevelt föl a lelkész és hitvese. Egyik gyermek sem tanulhatott tovább, sót még az érettségit sem tehették le. Frau Honecker, az önmagát demokratikusnak nevezó német köztársaság oktatásügyi minisztere kizárta a Holmergyerekeket az állami képzésből. Holmerék és Honeckerék most egy fedél alatt várják a holnapot. A türelem otthona volt és a békesség szimbóluma lett a Holmer-ház. S zeresd ellenségeidet — hirdeti az evangéliumi igét az evangélikus lelkész. Példájával nem tagadja azt, ami most és itt teljesen igaz: meg kell nevezni a bűnöket és a bűnösöket. És nyilvános bocsánatkérést kell követelni, mégpedig a jognak asztalánál. Nem feledve: rövidke példabeszédem egy történet része. Honecker idején ugyanis az egyház oltalmazta az ellenzéket, s most ugyanő int a törvényességre. Lehet és van kiegyenlítő erő a kis nemzetek és a kisebbségi sorsú népek számára is. Ez a türelem. Mivel mindennek van neve — trágárságnak, embertelenségnek, kapzsiságnak és hitványságnak —, sorban meg lehet szólítani azokat. Innen nézve: a türelem hitelesít. Dlusztus Imre A MÁV válságterve A Magyar Államvasutak idei vállalati tervének összeállításakor — a kormányzati intézkedések és egyéb gazdasági, környezeti hatások miatt — rendkívül kedvezőtlen, válságjellegú gazdálkodási. feltételekkel kellett számolniuk a szakembereknek — tájékoztatták a MÁV vezetői az MTI munkatársát. A gondok enyhítése érdekében a vállalat az eddig sem elégséges fejlesztések további szigorú viszszafogására kényszerült. A válságterv középpontjában a vasút 1990. évi működőképességének minden körülmények közötti megőrzése áll. Ehhez azonban három feltételt kell megteremteni: legyen vasutas, aki üzemeltetni tudja a vállalatot, legyen üzembiztos vasúti pálya és járműállomány, továbbá legyen az üzemeltetéshez szükséges üzemanyag és energia, valamint az üzembiztonsághoz elengedhetetlen anyag és alkatrész.