Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-02 / 52. szám

7 1990. március 2., péntek Számoljunk együtt! Víz, víz, tiszta víz Egy kis össznépi számtanra invitálom meg a kedves olva­sót, s bár aligha fognak ettől a dolgok megváltozni, talán le­het egy kis tiszta vizet önteni azon okosok fejébe, akik azt hiszik: a nép mindent bevesz. Egy kis nosztalgia: gyermek­koromban a század elsó ne­gyede táján annyi volt a víz. — ahogyan mi mondtuk — „mint a szemét". Arra is emlékszem, miként tette érzékletessé szá­momra a kémia jelentőségét első vegytantanárom. Azt mondta: fiaim, ha bárhol a vilá­gon leírjátok azt, hogy H:0, rögvest adnak, és nemcsak a patikában, egy pohár vizet. Erre a próbára nekem eddig nem volt szükségem, de bárki felkészülhet arra, hogy mosta­nában, mivel a víz nem ol­csóbb, mint a gyengébb bor, — és azt soha nem osztogatták ingyen! — nem biztos, fog-e kapni egy pohár, akár élet­mentő vizet. Mások fékezhe­tetlen cinizmusa mondatja ve­lem: hát a lővegöt miért nem adják pénzért? Arra miért nincs adó? Pedig az is elég szennyezett és a tisztán tartása igencsak temérdek pénzbe ke­rül(ne). Kíváncsi vagyok: ez a vízadó, mire megy el? Hiszen volt már út miatti benzin-ár­emelés, amiből azonban utat senki sem látott. De térjünk konkrétabb vi­zekre! Megkaptam az értesí­tést, miszerint egy évben 286 köbméter vizet fogyasztok, s mivel ennek ára itt Szegeden, ahová az ország majd összes vize összefolyik — sajnálom szegény pécsieket, ahová a víz jelentós része eddig is csövön érkezett -4 12 forint/m3. Ennyi köbméter látszólag nem sok, de ez évente 286 ezer liter, ami már megmozgatja az ember fantáziáját. Kezdtem a számo­lást: ez ugyebár lévén 365 nap, — vajon miért nem számolták el azt a negyed napot is? — egy évben, tehát a család három tagja 261 liter vizet fogyaszt fejenként és naponta, ami még Egy régi kedves kollégám szavajárása ez, amikor valami nem volt eléggé világos, elsősorban azon hétköznapi lángel­mék miatt, akiknek kedvenc szórakozása, — úgy tűnik, még ma is — hogy zavarossá tegyék még a tiszta vizet is. Most ez történik e kis hazában, miután a fiskáliselmék kezdenek kifogyni a legalább látszólag logikus ötletekből. De kár, hogy a kémény-, a kapu- és már korábbi adózási alapok ma már, nemcsak a köznevetség miatt nem alkalmazhatók! Akkor vegyük elő a vizet! Elővették. a fürdéssel is soknak tűnik, nem beszélve az egészségügyi kormányzat okításáról, hogy zuhanyozni egészségesebb. Szóval, ha jól számoltam, — némi uniformizált metódust feltételezve —, az ország lakói­nak két Balatont varrtak a nya­kába, bár mostanában oda na­gyon sokan csak az emlékezés aranyhídján érkezhetnek. De van itt egy másik prob­léma is. Egy időben szokás volt fellengzős statisztikákban arra terelni a szót, hogy az új lakóte­lepek, s más formában felépülő lakások immár összkomforto­sak. Áz enyém is. Tehát két csapom van: egy hideg és egy meleg. Ezek ugyan egymás mellett vannak, de külön válla­latok kezelésében. Nos, az em­ber nemcsak azért, mert a kor­mány újabban még a hideg vízre valót sem tudja a lakos­ságnak nyújtani, inkább a me­leg vizet csavargatjuk, hiszen á konyhai műveleteknél, a für­dőszobában a meleg víz az úr. Fizetek havonta ezért is 13 köb­métert 22,20 forintjával. Ez is kitesz naponta 430 litert, vagyis nálunk fejenként és naponta összesen 404 liter vizet fize­tünk, s nagy valószínűséggel ennyit soha egyetlen napon nem fogyasztunk. Még jó, hogy bele nem fulladunk. Most már csak egy kérdés marad: kinek a tulajdona a víz, amit kifizettetnek velük? Mert, ha a miénk, voltaképpen egész napon át folyatni kellene. Ez azonban kész katasztrófa lenne. Ami azonban nem zárja ki azt a feltevést, hogy ez így is teljes katasztrófa, legalábbis onnan nézve, hogy történel­münk nagy népnyomorítói bi­zonyára szégyellik magukat ügyetlenségükért, na meg azért, hogy • nem igyekeztek adóikat úgy feltüntetni, mint a népboldogítás eszközét. Magyar bortermelők! Immár reális lehetőség, hogy ne le­gyen gond a fölös bor értékesí­tése. Fürödjünk borban, attól legalább nem bosszúsak, ha­nem mámosorak leszünk! Per­sze a vizet akkor ki kell kap­csolni. Hogy nem lehet? Vilá­gos: ezt azok is tudják, akik már a vizet is adóztatják. Kár, hogy már nincs idejük elég, hiszen kíváncsi lennék, vajon a levegővel hogyan boldogulná­nak. • Marosi János * Megkértük a vízművek fő­mérnökét, s ő elmagyarázta a szerző által említett 12 forintos köbméterenkénti vízdíjat. Eb­ből a fogyasztó a víz után való­jában csak 7,50-et fizet; s a csa­tornadíj — amelyet a vízfel­használás után számolnak — 4,50 köbméterenként. A lakos­ság egyik esetben, tehát össze­sen sem fizeti a teljes önköltsé­get, hiszen az a víznél 10,60 a csatornánál pedig 5,30 minden köbméterre. Most mindössze az történt, hogy jelentősen csökkent az állami támogatás, többet fizet tehát a fogyasztó. A vízmű ezen a változáson any­nyit „nyer", hogy 10 fillért vesztett minden köbméteren. Eddig ugyanis a lakosságtól és az államtól összesen 16 forintot kapott egy köbméter víz fel­használása után. Vállalkozasfejlesztesi alapítvány A Pénzügyminisztérium csaknem 1 milliárd, az Állami Fejlesztési Intézet pedig 2 milli­árd forintos hozzájárulással lét­rehozta a Magyar Vállalkozás­fejlesztési Alapítványt, amely­nek célja, hogy elősegítse a kis és közepes méretű, elsősorban új vállalkozások létrejöttét. Az alapítvány induló vagyo­nát növelik az ahhoz csatla­kozó bel- és külföldi természe­tes és jogi személyek befizeté­sei. Áz előzetes felmérések szerint arra számítanak, hogy mintegy 10 millió dollár kül­földi forrásbevonásra van le­hetőség. Ugyancsak növeli az alapítvány vagyonát a befekte­tésekből származó részesedés és osztalék. Emellett az'állami költségvetésből és egyéb ál­lami forrásokból is számítanak bevételre. A különféle össze­gek odaítéléséről 13 tagú, fő­ként vállalkozókból álló kura­tórium dönt. Az alapítvány márciustól kezdi meg működését. A ke­reskedelmi bankokon keresz­tül kedvezményes kamatozású hiteleket nyújt, új vállalkozá­sokba fektet be tőkét, és igen szűk körben vissza nem térí­tendő támogatást is ad. Terve­zik azt is: az eddig nem kelló­képpen igénybe vett világbanki hitelek folyósítását is meg­könnyítik a vállalkozók szá­mára oly módon, hogy átvállal­ják a kamat egy részét. Vállal­kozási iroda felállításával segí­tenek a vállalkozóknak: külön­féle szaktanácsadást, jogi felvi­lágosítást nyújtanak azért, hogy a kisvállalkozók minél alaposabb információkkal ren­delkezhessenek. Az alapítvány vagyonát egyelőre a Postabank és Taka­rékpénztár Rt. kezeli, később a kereskedelmi bankok pályáz­hatnak az alapítvány kezelésé­ben való részvételért. A vállal­kozók e bankokhoz fordulhat­nak az előnyös feltételekkel juttatott hitelért. Az alapítvány létrehozói arra számítanak, hogy segítségükkel évente több száz új vállalkozás kezdi meg tevékenységét. HAZ A LÁNYOKNAK Azt, hogy az ember társas lény, s ezért mindent elkövet, már régóta tudja a világ. Az érdekesség, mint a Globo hír­adása is igazolhatja, a részle­tekben rejlik. Arlan Seidon ki­érdemesült állatidomár Texas­ban kívánt letelepedni. Ponto­sabban engedélyt kért, hogy „házat csináljon a lányoknak". A szokatlan méretek azonban felkeltették az engedélyező ha­tóság figyelmét, s a rutineljárás helyett a szemle mellett döntöt­tek. A lányok kétségkívül szemrevalóak voltak, a kérel­mező szerint is 27 esztendősek. Két indiai elefánt. E tervezett társbérlet után a rendőrség is érdeklődést mutatott, így aztán kiderült, hogy Seidon úr immár öt esztendeje járja „lányaival", Duchessával és Tarey-vel az észak-amerikai kontinenst. Kanadából indult el, azt köve­tően, hogy ellopta az elefánto­kat, és vonult velük, mint mondta, észrevétlenül. Mint­hogy a lányai nagyétkűek vol­tak — naponta mázsaszám vette a zöldséget, és százlite­rekben követelték a vizet — utólagosan megoldhatatlan ta­lánynak nyilvánították, hogy miképpen őrizhette meg inkog­nitóját e kisded család Kanada és az Egyesült Államok rendőr­sége előtt... VIGYÁZAT, ISZNAK! Luigi Agnolin, a nemzetkö­zileg is jól ismert és elismert labdarúgó-játékvezető nem várt bejelentést tett az olasz rendőrszakszervezet legutóbbi konferenciáján. Az európai pá­lyákon szerzett tapasztalatok alapján azt javasolta, hogy a jövő évi, olaszországi labda­rúgó-világbajnokság idején tilt­sák meg az alkohol-árusítást azokban a városokban, ahol a brit csapatok, illetve Hollandia focistái játsszák mérkőzései­ket. Az ötlet fogadtatása any­nyira kedvező volt, hogy rög­tön továbbfejlesztették. Az is fölmerült, hogy a rendőröknek valamilyen módon be kellene épülni a „veszettek" közé, hogy alkalomadtán azonnal el­kaphassák a rendbontókat. A bár- és étterem-tulajdono­sok, valamint a szurkolók még nem ismertették ellenvélemé­nyüket sem Agnoünnal, se a rendőrszakszervezettel. O _ /T O Gyászközlemények A Balástyai Rákóczi Mgtsz eladásra kínál 500 q, vetógumó méretű, Desiré fajtájú burgonyát. 6 Ft/kg. Fix- és billenőplatós IFA gépkocsikkal FUVAROZÁST VÁLLALUNK. Ül lés éS Vidéke Ált. Fogy. és Értékesítő Szövetkezet baromfi-tojás felv. telepe Pusztamérges MNB: 28038805 Az elveszett bélyegző hasznalatából eredő esetleges visszaélésekért felelősséget nem vállalunk. Szeged. Gyapjas Pál u. 51. Telefon: 53-685 Holland és hazai vetőmagok, kisgépek, kisgépalkatrészek, virégápolasi kellékek, kertápolási kéziszerszámok, T —4 —K és M PM-alkatrészek kaphatók! Ki\crlö parkó/asi lehetőség az új hicl alatt Újszegeden. Nyitva: hétfőtől péntekig: 7.30-16 óráig, szombaton: 7.30—12 óráig. 9 y VÍDE0SZAL0N § g A Helikon filmeket § nálunk már 990 Ft-ért o" ^ megvásárolhatja. 2 izelitoüi a zertés filmek 2 közút: C ¥ Depeche Mode ¥ 2 ' GenealS ¥ Elvls Presley. O a rajzfilmek közül: q ¥ Popeye, a tengerész ¥ g § Gulliver utazásai ¥ Tapsi ^ Hapsi ¥ Dodó kacsa, g A bét minden napján „ c? nyitva tatunk! C> C c c> o o o Q 2 SZEGED <z> o 2 o o O § Fájó szívvel tudatom, hogy ÖZV. MÁRKI BÉLÁNÉ Gyuri' Anna 80 éves korában, hirtelen elhunyt. Te­metése március 5-én 14 órakor lesz a kiskundorozsmai temetőben. Zádori Alajos. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. édésapa. após és nagy­apa. ID. BÁRKÁNYI JÓZSEF életének 78. évében, február 27-én el­hunyt. Temetése március 3-án. délelőtt 11 órakor lesz a sándorfalvi Alsó teme­tőben. A gyászoló család. Sándorfalva. Attila u. 27. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeret­tunk. ÖZV. MARÓT! GÁBORNÉ 81 évés korában elhunyt. Temetése március 6-án 14 órakor lesz a bordányi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. édesapa, nagyapa és test­vér. TÓTH LÁSZLÓ életének 67. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 6-án 11 órakor lesz a Belvárosi temetó ravatalozójából. Emlékét megőrzi sze­rető családja. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapa és nagyapa. CSISZÉR GYULA február 27-én. hosszas betegség után elhunyt. Temetése március 5-én 13 óra­kor lesz az Alsóvárosi temetó kápolná­jából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. LACZI ANTALNÉ Dani Ilona életének 93. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése március 3­án 15 órakor lesz a tiszaszigeti temető­ben. A gyászoló Kökény család. Mély fájdalommal megtört szívvel, soha el nem múló szereteltel tudatjuk, hogy szeretett drága gyermekünk. IFJ. TARI LAJOS ZOLTÁN életének legszebb korában. 23 évesen, tragikus hirtelenséggel örökre ittha­gyott bennünket. Temetése március 5­én 12 órakor lesz a Belvárosi temetó ravatalozójából. Gyászoló szülei és test­vére. Szeged. Népdal u. 14. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a szeretett férj. vö. édesapa, após. nagy­apa. koma. rokon és ismerós. BÖDÖJÓZSEF az Adó- és Illetékhivatal rokkantnyug­díjasa. életének 59. évében hosszú, sú­lyos betegségben elhurryt. Temetése március 5-én 15 órakor lesz az Alsóvá­rosi temető kápolnájából. A gyászoló család. Szeged. Szabad sajtó u. 61. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapám. VARGA JÓZSEF volt Algyő-Tanyai lakos életének 90. évében, február 27-én rövid szenvedés után elhunyt. Temetése március 2-án 13 órakor lesz az algyői temetőben Gyász­mise aznap 11.30-kor az algyői temp­lomban. Gyászoló felesége és családja. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk. ÖZV. ÁBRAHÁM GYÖRGYNÉ Rovó Ilona temetéséh megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindenkinek, akik legdrágább szerettünk. GYURIS GERGELYNÉ Miskolczi Viktória végső búcsúztatásán részvétükkel, rész* vételükkel.' virágaikkal gyászunkban osztoztak, fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. Dorozsmai út 142. Hálás szfvvel mondunk köszönetet elsősorban a szegedi Gyermekklinika orvosainák és ápolóinak, akik JUHÁSZ PETIKE életének meghosszabbításán és fájdal­mainak megszüntetésén fáradoztak. Továbbá a szemészeti klinika orvosai­nak és nővéreinek. Ezúton köszönjük meg a rokonoknak, munkatársaknak és az áldozatkész szomszédoknak, a sok segítséget és how támaszt nyújtottak a legnehezebb időkben. Juhász Lajos és családja. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszé­doknak. volt munkatársaknak, akik szeretett elhunytunk. PAPDIANTAL temetésén megjelentek, virágaikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Küíőn köszönetet mon­dunk a II. Bel Haematológiai és Inten­zív osztály orvosainak és ápolóinak­akik élete megmentéséért fáradoztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ZOMBORI FERENC temetésén megjelentek és elkísérték örök nyughelyére. Hálás szívvel mon­dunk köszönetet a deszki tudószanató­rium I. emeleti dolgozó orvosoknak és ápolóinak áldozatos, nehéz munkáju­kért. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. szomszédoknak, akik felejthe­tetlen szerettünk. KERTÉSZ PÁL temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönet kezelőorvosai­nak. nővéreknek. akik elete meghosz­szabbítúsáért. fájdalma enyhítéséért fá­radoztak. Köszönjük az NKFV megjele­nését. A gyászoló család. Zsolnai u. 7. Értesítjük Tisztelt Partnereinket, hogy 1990. március 5-étől vállalatunk címe megváltozik Központ: Szeged, Arany J. u. 7.6720. Telefon: (62) 21-233. Telefax: (62) 11-092. SZEGEDI MAGAS- ÉS MÉLYÉPlTŰIPARI VÁLLALAT Közlemények Érfaaitjük a lakosságot, hogy a baktói kis­kertekben a XII. utcától a Csongrádi sugár­útig 1990 március 3-án 7 órától 15 óráig áramszünet lesz. A Multinova Befektetési. Vállalkozási Kft az OMFB, AFI és Investbank alapításában várja leendő ügyfeleit A kft. kockázati tőke­részvétellel kívánja elősegíteni az uj. jó piaci kilátásokkal rendelkező termékek, techno­lógiák kifejlesztését, új vállalkozások létre­hozását. Címünk: Budapest. Erzsébet ki­rályné útja 1/C. 1146 Teleion: 142-0951. Telex 22-4267 Innovációs vállalkozások­hoz tökél és management-et kínálunk A Szegedi Állami Gazdaság kedvező feltételekkel szántóföldbérletet hirdet, ásotthalmi és kiibekházi kerületeben, továbbá Kübekházán 2 éves lucernaföld is kiadó. Érdeklődni a helyszínen a kerület­vezetőknél. telefonszámok: Kübek­háza 77-071. Ásotthalom: 81-501. illetve a központban Lódi György­nél. telefon: 53-544. r Üzlet az üzletben Nyitott: március 1-jén. Kismama-, bébi- és gyermek­ruhák egyedi kollekciója a BABA-MAMA divatáruüzletben. Nézze meg áruinkat cs árainkat! SZMID NAflYÁaUMÁZ cccoxxxxxxxxxxxxx? ÉRTESÍTJÜK TISZTELT VÁSÁRLÓINKAT, HOGY AZ ÁTALAKÍTOTT AGROTECHNIKA SZAKÜZLET 1990. MÁRCIUS ELEJÉN, MINT SONY MINTABOLT ÉS HÍR. —MŰSZAKI SZAKÜZLET ÚJRA VÁRJA ÖNÖKET. KÉRJÜK FIGYELJE HIRDETÉSEINKET! + AGROTECHNIKA Szeged, Bartók Béla tér 9. AGR0KER SZEGED

Next

/
Thumbnails
Contents