Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-14 / 63. szám
10 1990. március 21., szerda Zűrzavar a Szeged SC cselgáncsszakosztályánál Salamoni döntés SPORT Anyám, én nem ilyen lo** vat akartam. Ez a régi mondás jut eszembe, amikor utoljára untatom önöket jegyzetemmel. Milyen négy igazság rejlik e kis bárgyú mondatban, hiszen ha bárki azt mondja a világbajnokság előtt, hogy a magyar csapat biztosan továbbjut az olimpiára, hat megköszönjük neki. Haadásul, ha ehhez még azt is hozzáteszi, hogy mindezt mar az ötödik meccs után teljesiti a csapat, úgy egy sörre is meghívjuk a legközelebbi vendéglátóipari egységbe. Ha azonban azt is elmondja, hogy a végső tabellan nálunk egy gyengébb teljesitmenyt nyújtó, és egy áltálunk legyőzött csapat ts előttünk végez, hát ugy mór nem is szeretjük olyan nagyon a jövendömondót. így most nem tudom, hogy igazából temetünk, vagy mennybe megyünk. Pedig a nagy játék alatt így alakult a sorsunk. E sorok irója pedig csak dohog, hogy a csapat tündökléséből és „bukásából" sajnos, vagy szerencsére csak a tündöklést látta. Győztes éj döntetlent hozó mérkőzéseinkből kettőszázhatvan percet sikerült felvenni. A bukás keserű izét pedig csak ama torzóra sikerült közvetítés szalagja • őrzi meg a későbbi világbajnok elleni mérkőzésről. A spanyolok elleni helyosztó kimaradt az életemből. pedig penleken az adott időben a szlovák he* gyek között is csatoméról csatornára kapcsolgattam a tévét. Az a cseh tv, amelyik a kilencedik helyért játszott francia—izland mérkőzés, ről húsz percet, a hetedik helyért megrendezett csehszlovák—keletnémet teljes mérkőzést adta. Sőt a bronzcsata második félidejét, s a döntő után félórával még a ceremóniát is egyenesben sugározta — nos, ez a tv a szomszédja, egykori „testvére" mérkőzését agyonhallgatta Igy az eredményt is csak a másnapi Pravdából tudtam meg. Két sorban emlékeztek meg tehát a meccsről az Igazság című lapban. Ezt még igy hívják, na peráze, lehet, hogy már jogosan. Látatlanban csupán sejteseim vannak a vereségről. Miért is veszített a csapat? Talán a svéd—román bunda miatti letörtsége miatt, mely elvette tőle a bronzesélyt? Vagy vélhetően kevés volt az ostravai mérkőzés utáni pihenő, s annak is egy részét „el kellett buszozniuk". De a spanyoloktól is a hatodik mérkőzésen vették el a broitzesélyt a szovjetek, akik a biztos döntőbeli helyük tudatában sem feküdtek le nekik. Azt hiszem igazi válasz a vereség miértjére az a mar átkozott kishitűségünk, ami miatt az utolsó három helyosztót elveszítettük. '86-ban a vb-n, '88-ban az olimpián a jugoszlávok• tói, most pedig a spanyolokkal ti: emben. Remélem, hogy Barcelonában a csapat, melynek az alapjai már látszanak, s mely — le merem írni — nagy sikert ért el, a döntőben magyaroktól szokatlan biztonsággal veri majdani ellenfelét. (bárok) Emlékeznek még! A Szeged SC-nél 198!). októberében kirobbant a botrány. Egy, a Sport Plusz című hetilapban megjelent névtelen levél hatására, mely eljutott a gazdasági rendészetre is, maga az egyesület elnöke indíttatott vizsgálatot, több, a klubnál vezető beosztásban lévő ember ellen. Mondván, aki tiszta, az a nyomozás után is az marad, mert az elnök — mint azt többször hangsúlyozta — csak összefonódások nélküli, ép, egészséges közegben kívánja vezetni az egyesületet. A rnai napig nehéz dolga van, és lesz is Széli Jánosnak. Ismertem egy profi koncepciót... Nemrégiben éppen a cselgáncs szakosztályban kellett rendet teremtenie, igazságot szolgáltatnia. A szakosztálynál 3 évente cserélődtek a vezető edzők. Ahogy az elmúlt tíz évre visszatekintek, eddig erre a posztra a legalkalmasabbnak az a Fürjész István bizonyult, aki egyéves munka után belátta, a Szeged SC-nél elképzelhetetlen dolgozni, hiszen az erdekösszefonódások meg.fojtják még a legjobb szándékú embert is. Ismertem Fürjész profi koncepcióját, tisztában voltam vezető edzői rátermettségével, s minden elfogultság nélkül, néhány év távlatából csakis pozitív emberi tulajdonságai jutnak eszembe. (Az idő — legalábbis azt vallom — nem ügy mint a katonaság után, nem szépít meg semmit.) Mégis távoznia kellett az egyesülettől, Szegedtől, mert stupid emberek — csak így nevezhetem azokat, akik erre a lépésre kényszerítették — beleavatkoztak, nyilvánvalóan érdekből, olyan dolgokba például, mint a prémiumelosztás, ami rendesebb helyeken csak a vezető edzőre tartozik. Az agilis szakember hiába harcolt, a „nehéztüzérség" a másik oldalon állt —, „kilőtték". Máshol aztán befogadták a sebesültet. »Ugye>jó lesz így, Gyula" Szóval, új vezető edzőt kellett választani. Krajkó Guulát nevezték ki, aki előzőleg egyetértésben dolgozott Fürjésszel, mint beosztott. Persze Krajkó számára a vezető edzői poszt sem volt újdonság, hiszen tíz éve már betöltötte ezt az állást. Akkor azonban személyi ellentétek miatt éppen édesapja, mint szakosztályelnök, döntött fia sorsa fölött; felmentette vezető edzői mivoltából. Krajkó Gyula most 1990. január végén önként jfta meg felmondólevelét, mondván, „már az indulás sem volt felhőtlen, mert tíz évvel ezelőtt hasonló szituációban már egyszer állást kellett változtatnom. Nem állítom, hogy papp Tamas, akkori szakosztályvezető (ma felmentett szakosztályigazgató — A szerző.) miatt, de az biztos, hogy akkor nem állt mellettem, és ez nyomot hagyott bennem." Krajkónak, Papp Tamás szakosztályigazgatóvá való kinevezésével kapcsolatban nem sok ellenvetése lehetett, hiszen az az „ugye, jó lesz így Gyula" szinten elhalt. Kettőjük között sokáig nem is került felszínre a lappangó ellentét. A szakosztály kiválóan haladt a Fürjész István által 1937-ben megkezdett úton. S az utánpótlásnevelő edzők közös erőfeszítéseként a szakosztály tavaly, soha el nem ért eredményeket mutatott fel: uz országos rangMindenfelől ASZTALITENISZ. NB JI-OS nui mérkózéoon: Szegedi Ttiirootfíiport SE—Nai'íyválWt 10:«. Győztek: BArfkányi 3, VLncze 3, Vilkor 3. Oesíli 1. A mumikahelyi olimpia asztali-tón tsz-versen vesiek körzeti döntőjét Mor.vlvalmon nervdezték maa. Győztesük. felnőttek: CzöTKförne Mohai Ibolya, Baral Ikiszlo (mindkettő A.sotth.alom). I fiúsainak: Galamb Sándor (Asouhaioml. Serdülök: Melotíh Zsolt (Moraihalom). Párosok: Nasznadi Atíncs—Noszradi Edit, Borsi Iaszlo—Czondör Tibor, lijű ságiak: Galamb Sándor— Panka- László. Serdülök: Melegh Zsolt—Masa Tamas. ATLÉTIKA: Valogato, felmérő jfvaJoálo verseny. Budapest. Felnőttek. 40 km: 1. Dudás Gyula 3;U14. Ifjúságiak. 10 km: L Csoban László JG.4U. Mtndket atléta az SZVSE versenyzője. BIRKÓZÁS. ssep szegedi aráéért hozott a Dorogon megrendezett országos maghivásos kötöttfogású úttörö A korosoporfcoa verseny, melyen 180-an indultaik. Bárkányi Zoltán tanítván yai nemcsak negv első helyet erufk el — Gémes Tibor. Szótfhy Szabolcs. Somogyi Sándor és Lervgyel Tibor révén —. hanem az utóbbi birkózó meg a legtechnikásabb versenyzőnek Janó különdíjat is elhozta. Ugyanezen F. versenyen Bertalan Dezső 4. lett. Az orosházi délterületi szabadfogású versenyről Bonkó GyucVa tanítván vai Jcozül kilencen jutottak tovább a pécsi országos +tuso3 Kupana. Eredmenvek. 40 kty l. Németh lévüó. 43 kg: l. Molnár Zsolt. 4. Kovács Sándor. 51 kg: Kölosevics László. 55 kg: . . . 2. Ko'.csovics Csaba. 60 leg:. . 3. Németh Róbert. 65 kg .. . 2. Polák József. T6 kg: 1 Tóth János. 95 kg: . . . 2. Kürti Dezső. 3. sztancsilk János. +95 kg . . . 2. Kovács Krisztián. CSELGÁNCS. A Szeged SC Országos Ifjúsági rangsorvoreenvén az Etelka sori munkacsomókban 17 egyesület 107 versen yzöje lépett tatamira. A Szeged SC cselgáncsosalnak eredményei, bronzérmesek let•tók: Varga Richárd (51 kg), Larzt Sándor (60 tkgi, Farkas Attila (71 kg). Petrovies Milán (78 kg). Lobar Péter (86 kg). Csapatban a szegediek a PpHonvéd a> a BD Spartacus mögött az U. Dózsával holtversenyben a harmadik helyet szerezték meg. , Pajtás Kupa elnevezésű versenyt rendeztek Baján az 1979es születésű fiuknak es lányoknak. A Tisza Budö SE fiataljai a következő eredményeiket értek el. Lányuk, 35 kg: ... 5. Balogh Bernadett. 41 kg:... 2. Lévai Szilvia. Fiuk: 33 kg: .. . 6. Szögi László. 49 kg:... 3. Kónya Tamas,... 5. Láazló Dávid. Keavkeméren a serdülő fiúk Kiotsz Kupáján a népes mezőnyben Odrv Attila (62 kg) 5. lelt. KÉZILABDA. A Mo rali alom Kupa nöi teremtorna végeredménye: l. Szegődi Nyomda. 2. Aliföldi Páncélon, 3. Széfkkutos, 4. Kistelek. 5. .Mórahalam. A torna legieohnikúsaibb iáitekosa: Breznyik Ibolya (Alföldi Porcelán) : a Jegjobb kapus: Illa Katalin (Marahalom): a .]ej»?njdjményasebb játékos: Magony Erzsébet (Szélk kutas) 37 góllal. LABDARÚGÁS: NB-.-, sordülómérkőzésen: szeged SC—Szegedi Dózsa ir-l ((M)>. Szeged SC: lX»bó — Kovács. Tanács. KomJosl — ztámibori — Martonosi Mahler. Bugyinszky — Mészárus, Turján. Várszegi N. Cs.: Kiss S., Vörös, Tóth. Edző: I.óczi latvár. Sz. Dózsa: Bálint — Csodó. Moczó, Hódi. Gera — Orvos. Bóbvos. Molnár — Farkas. Juhász. Szabó. Os.: Torma, Sobuicz. Edző: Sochó Kornél. Góllövők: Martonosi, ill. Torma. NB tl-es ifjúsági mérkőzésen: Sle-íe-d SC—Szegedi Dózsa 0-1 ((VI). Szeged SC: Köpschitz — Kraiczár. Illyés. Nagy. Szilagyi — Szabó. Kispál. Kun — llüvüs. Juhos. Lévai. Cs.: Kubát B.. Buieholcz. Sándor. Edző: Tóth Győző. Sz. Dózsa: Horvuth — Hédi, Kiss. Lovászi, HáeZ. — Kéri. Cziraki. Dézsi, Szita — Farkas. Juhász. Cs.: Faragó, Vaida. Edző: Czibere László. Col lóvő: Dézsi. TESTÉPÍTÉS. A Szeged VSE kzabadxlóéipuint szakosztályának testépítői iunior minósitő versenyen vettek réiszit Budapesten. Paláigyl Csaba és Szilágyi Péter ezüstjelvényes minőt sitést szereztek- Csupán fel ponttal maradtak ©1 az aranyíokozattóL TOLLASLABDA. Országos gyermek- é« serdülöbatnokság döntőjének szegedi érdekeltségű eredményei. Gyermek. fiű egyes: ... 3. Lenkehegyi Béla. Serdülő. 1-lnv egyes:... 3—8. Szombati Szilvia, Páros:... 3. Szómban Szilvia—Major Marta. Vegyes páros: ... 2. Lengyel Csaba—Szombati Szilvia. Valamennyien a JATE SC versenyzői Edzőjük T»ry Gábor. sorbap csak az 0. Dózsa és a Bp. Spartacus előtte meg a szegedieket. Óriási eredmény! Robbant a bemba Közben azonban azt rebesgették — s talán még ma is suttogják —, hogy a minőséget felmutató cselgáncs szakosztályt leépíti az egyesület. Szponzor hiányában, mert ez is elképzelhető —, különösen azok után, hogy az adakozó vállalat támogatását a szakosztályigazgató lefölözte —, már csak önköltségesen maradhatna fenn a szakosztály, ez pedig maga után vonná a széles gyerekbázison alapuló minőségi munka visszafejlesztését. A tavaly év végén kirobbant botrány, amelynek Papp Tamás is részese volt, mint olvasom a felmondólevélben, „szakadékszintű ellentéteket hozott a felszínre" Papp és Krajkó között. Mindezek után 1990. január l-jével a szakosztályigazgató bejelentette, hogy leepíti a szakosztályt. Ez szerencsére nem történt meg, de Bürgés Mihály első osztályú versenyző sportállást kapott, amit a vezető edző ellenzett: „ha már el kell helyezni .ejtőernyősként', akkor legalább annyi munkát végezzen, ami a többség morális munkavégzését nem rombolja." — igy az idézett felmondólevél. Krajkó Bürgést napi két edzés tartására kötelezte volna, ugyanis, mint versenyzőt nem kívánta hivatásosként alkalmazni, mert véleménye szerint nagy különbség van „nemzetkőzi szint felé kacsingató első osztályú versenyző és olyan sportoló között, aki csak a szintentartásra törekszik. Ennek az embernek ugyanis nem célja a több munka. Sajnos Bürgés Mihály az utóbbi kategóriába tartozik." így aztán robbant a bomba. Krajkó Gyula elküldte felmondólevelét a Szeged SC elnökségéhez és mint írJó rajt Az év első versenyén igen jól szerepeltek a Szeged SC úszói Kecskeméten a megyeválogatottak csapatversenyén. Csapatunk összetettben a 2. helyen áll Fejér megye (Dunaújváros) mögött, és külön ki kell emelni, hogy utánpótlás együttesünk vezet a pontversenyben. A fiatalok a megrendezett 12 versenyszámból hatot megnyertek, s ezenkívül négyszer a második, s kötszer a harmadik helyen végezték. A 14 éveseknél idősebbeknél elsősorban a lányok jeleskedtek, ők két arany-, öt ezüst- és öt bronzeremmel tértek haza. A versenyzők edzői: Nagy Pál és Vida Csaba. Érmesek. Felnőtt (14 év fölött). Nők. 100 -m pillangó: 1. Széli Ágnes 1:08.5. 490 m gyors: ... 2. S zalai Szilvia 4:33. 3. Széli A. 4:48.2. 200 m hát:... 3. Pintér Orsolya 2:28,6. 200 ni gyors:... 2. Szalai Szilvia 2:09.2. 3. Széli Ágnes 2:18.2. 400 ni vegyes:... 2t Szálai Szilvia 6:14.0. 4X50 m gyors: L Szalai, Szett, Pintér, Simon 1:5524X11)0 m gyors: ... 2. Szalai, öze 11, Pintér. Simon 4:1-1.6. Férfiak. loo m fnell:... 2. MoLnár János 1:13.3. 4<>o m vegyes:... 3. Molnár János 5:03.5 . 4 X50 in gyore:... 3. Seres. Molnár, Vida, Konyv-es i :49. 4X100 m gyors: ... 3. Seres, Molnár. Vida, Könyves 4:04,4. Utánpótlás (12—13 évesek). Lányok:. 50 m gyors:... 2. Bózsó Boáta 29.6. 100 m hát: 1. Doszkocs Vera 11:15.3, 2. Pataki Ágnes ,1:15.6. 100 im pillangó: ... 2. Pataki Aigna; 1:11,1-. 3. Bozsó Beáta 1:11.7. 4X50 m vegyes: 1. Doszkous. Bajusz, Patafki. Bózsó 2:15,2. 4X50 ni gyors: l. Doszkocsn Bajusz. Pataki. Bózso 2:00.4. Fiuk: 50 -m gyors: 1 Ohot Csaba 29.1. 5. Páünlcó Tibor 29.5. 100 (m pillangó: l. Qhat Csaba 1:10.0. 2. FSllixtkó Tibor 1:10.2. 4X50 m gyors: L Popovics, Páíinkó. Papp. Ohát 1:58,9. ja, nem kíván segédkezni a szakosztály erkölcsi és anyagi csődjében. „A gazdasági tönkremenetel így is. úgy is fenyegeti a szakosztályt, nem értem, miért kell ezt siettetni és morálisán téves ítéletekkel megtetőzni." Egyben Krajkó kérte az elnökséget, ha Papp marad a szakosztályigazgató, Bürgés pedig főállású sportoló, akkor őt mentsék fel. Kipontozódtak Számomra furcsa ítéletet hozott Széli János, az egyesület elnöke: salamoni döntéssel a „bokszoló" feleket — Krajkót és Pappot — egyaránt kipontozva, Bürgés — a nevető harmadik — pedig maradt főállású sportoló, szerződése szerint 7000 forintért, valamint mellékfoglalkozásban négyezerért utánpótlás edző. Még valami: Papp Tamás — mellesleg a Szeged SC-n belül, mint létesítményigazgató, tovább dolgozik —, nem kívánt reagálni a Krajkó által emiitett vádakra. Mint mondta, megfogadta Széli János elnöknek, hogy a feldobott labdát nem üti tovább, erre nincs szüksége az egyesületnek, s véleménye szerint ezt az egész ügyet a klubbon belül, és nem a nyilvánosság előtt kellett volna intézni. Krajkó Gyula viszont úgy gondolta, nincs mit titkolni... Cs. Gát László Amatőr teniszverseny Pénteken és szombaton a Szőregi úti fedett teniszközpontban rendezi meg a Sonriifero Kft., a megyei amatőr férfibajnokságot a 45 év alatti és fölötti kategóriákban. Nevezni csütörtökön 12 óráig lehet a helyszínen Polestyuk Sándornál. Nevezési dij 300 forint. Sullivan-díj A szöuli olimpia háromszoros aranyérmes úszóját, Janrt Evanst választották a legjobb amerikai sportolónak, s igy ő érdemelte ki az l»89-cs Sullivan-díjat. A szavazáson 2500-an adták le voksukat, köztük korábbi Sullivan-dijasok, sportvezetők és újságírók. A 18 esztendős Evans, aki négy világcsúcsot tart, az elmúlt évben húsz versenyen állt rajthoz, ebből tizennyolcat megnyert, miközben egy világ- és két amerikai rekordot állított fel. Bebrits Kupa A Bebrits Lajos Szakközépiskola és a Tisza Volán SC március 17-én 9 órától a Deák Ferenc Gimnázium tornacsarnokában rendezi hagyományos serdülő fiú nemzetközi kézilabdatornáját. A Bebrits Kupán a temesvári Politechnika, a VAÉV Urajnac, a Debreceni öl, a Szolnoki Olajbányász, az Elektromos és a Tisza Volán vesz részt. A román együttest a Bebrits szakközépiskola látja vendégül. A díjakat pedig í. Nagy Bálint cukrászmester szolgáltatja. MOB-pályózat A Magyar Olimpiai Bizottság a hazai kiadású ormuk gazdagítása, az uLmpiai eszme terjesztése. valamim/t az olimpiai felkészüléshez és részvételhez való hozzájárulás érdekéhen olimpiai enUúkérmepragram inditá-ara (készül. Az ót darabból álló. sziruezüb'.üó) készült exkluzív érméket erősen korlátozott számban kívánja kibocsátani. Néigy -érmén négy hagyományosain sikeres magyar sportága*, az ötödiken pedig egy téli versenyágat szerotme megjeleníteni. A MOB az érmék tervezésűre pályázatot hirdet, amelyen érmekészltö művészek, iparművészek részvétele re számit. A pályamunkákat művészekből és olimpiai bajnokokból állo bizottság bírálja el. A nyertesek Jutalomban részesüln-ak. az első 59 ezer. a második 3ü ezer, a harmadik dij 29 ezer forint. A pálvázatok benyújtásának határideje: 1999. ápr. 39. A részleteikről a Magyar Olimpiái Bizottságnál (1118 Up. Balogh Tihamér u. 4.. telefon: 186-80-99) lehet érdeklődni. A Velencei Nagydíjon. Olaszországban két Szegedi Dózsás ökölvívó is a kötelek közé lépett a magyar válogatott színeiben. A viadalon egyébként a magyarokon kívül még II ország öklözöi vettek részt. A 71 kilogrammos súlycsoportban Gál László (lent) bolgár, olasz, csehszlovák ellenfelek legyőzése után az első helyen végzett. A 81 kilogrammosok között, a válogatott újonca, Elekes Tamás (fent) görög, bolgár cs török versenyzőt vert meg és ig.v aranyérmes lett. A két sportoló edzője Becsey Károly ((fent). • Sakk, 06 II. Sz. Dózsa—Nyíregyháza 5-7 (2) A Szegeden sorra került találkozón a vendégek jobban összpontosítottak és a játék második, részében már biztosnak látszott győz«lmük. A Dózsában ismét szereveit Bezdán Tibor mesterjelölt, aki eddig a Kecskeméti Dutép ponterős versenyzője volt. A szegediek közül Herpai József és Buza István legyőzte ellenfelét, míg Bezdán Tibor. Sonkoly László, Gránizt János, Ozsvárt Imre, Apró Adrián és Farkas Tibor döntetlent ért el. A függőben maradt két játszma egyike szegedi győzelmet ígér, így a valószínű végeredmény 6-8 lesz.