Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-10 / 35. szám

10 1990. február 10., szombat SPORT Sportdiplomáciai siker Eldőlt, hogy az írjúsági fiúröplabda Európa-bajno­ki selejtezőt május 28. és június 1. között, Szegeden rendezik meg, mivel váro­sunk nyerte meg a kiírt pá­lyázatot. A tornán Magyar­ország mellett Svédország. Ciprus, Hollandia és Cseh­szlovákia indul. Az első két helyezett jut az augusztusi döntőbe. 1995-ben: Kajak-kenu vb Szegeden? A Magyar Kajak-Kenu Szövetség legutóbbi elnök­ségi illésén az egyik legiz­galmasabb napirendi pont volt az, amelyik az 1995rös Budapest—Bécs világkiállí­táshoz kötődő sportesemé­nyekkel foglalkozott. A ka­jak-kenusok — lévén, hogy a Világbajnokságok 1938 óta íródó történetében Magyar­ország még soha nem volt rendező — a legjelentősebb erőpróba lebonyolítására gondolnak. Bár, még semmi nem dőlt el véglegesen, s a hivatalos jelentkezésig is bőven van idő, az biztosi: a sportág vezérkarában tel­jes az egyetértés a rende­zési igényt illetően. A világbajnokság leendő színhelyeként két hazai helyszín jöhet számításba Fadd-Domboriban, a Duna holt ágán, a Tolna megyei üzemek maximális összefo­gásával vadonatúj létesít­mény van kialakulóban, s májas végéig elkészül a már tavaly r/egismert pá­lya mentén a céltorony is. Fadd-Dombori mellett je­löltként szerepel Szeged is. Itt, a Maty-éri pálya lát­szik vb-rendezésre alkal­masnak. a szakemberek azonban gyakran emlegetik a futamokat esetenként ir­reálissá tevő oldalszelet. Miután az szinte a dönté­sig jutott, hogy a világbaj­nokságot 1995-ben Magyar­országnak kell rendeznie, gondoskodni kell egy biz­tonsági lehetőségről is. Ezért a magyar szövetség vezetői hamarosan tárgya­lásokat kezdenek az osztrá­kokkal, s amennyiben egyik hazai helyszín sem sikerül — természetesen világszín­vonalon — biztosítani a kö­rülményeket. akkor a már meglévő bécsi pályán ren­dezné a Magyar Kajak­Kenu Szövetség az 1995-ben esedékes 27-ik világbajnok­ságot. Csak nevezési lappal Bő egy hónap múlva in­dítják el a 34. Nemzetközi Barátság Maraton szegedi versenyét. A nevezési lapok elkészültek, s azok a városi ifjúsági és sportosztályon (Szeged, Deák F. u. 28—30 ) megvásárolhatók. A nevezési díj (maratonin 150, 20 km­re 100 és 10ikm-re50 Ft) be­fizetése ellenében mindenki megkapja a nevezési lapot. Kudarc A Korral NDK «s a Koreai K07.tArs.vAe sportvezetői meg­szakították hónapok ót:-, folyta­tott tAreyalAsalkat, amelyeket a szeptemberi Azslal játékokra tervezett közös korral csapat ügyében folytattak. A kilenc­fordulós megbeszélések végül is a kél fél megegyezésének hiá­nyában kudarcba fulladtak, tgy mór bizonyos, hogy Pekingben önálló, sxax külön küldöttség­gel szerepel a két Korea. Oreg autó nem vén autó Veress Iván telefonjai II. Jól haladnak az előkészületek a járműfesztiválra A Magyar Autóklub Csongrád Megyei Szervezete — a Vidia Kereskedőház Rt., a Tisza Volán és a Ma­gyar Autóklub támogatásá­val — július 6—8-án Szege­den rendezi a 111. veterán­jármú-fesztivált. A szervező­bizottság a minap tartott megbeszélése után kiderült, a munka nehezén — az idő­pontok egyeztetésén, a szál­lások lefoglalásán, a prog­ramok kialakításán — túl­jutott a társaság, ami vi­szont nem jelenti azt, hogy az elkövetkezendőkben kar­ba tett kézzel várhatják a július eleji hétvégét. Ha nem is centenáriumi, de mindenképpen jelentős év az idei az autósoknak, hi­szen 90 éves a magyar au­tógyártás, és ugyancsak 90 éves a Magyar Autóklub, ezért ezekről, no meg vá­rosunk szülöttéről, a fúvó­kás karburátor társfeltalá­lójáról, Csonka Jánosról is méltó módon akarnak meg­emlékezni a rendezők. A megyei tanácsháza aulájá­ban például kiállítják az el­ső postaautót, a Közlekedé­si Múzeum több, értékes re­likviát bocsát a szervezők­rendezők rendelkezésére. Ami a jelentkezőket il­leti, máris a bőség zavará­val küszködnek a „dzsem­bori" létrehozói. Az 1943 előtt gyártott autók tulajdo­nosai közül eddig több mint kilencvenen jelentkeztek, és ebben még nincsenek benne a Csongrád megyeiek! A káosz elkerüléséért változ­tatni kellett "az eredeti el­képzelésen, így aztán lesz egy úgynevezett nosztalgia­kategória, amibe az 1940 után gyártott kocsikat so­rolják. Az már biztos, hogy az érdeklődők láthatnak majd Bugatti és Porsche sportautókat, Lancia Aureli­át, Leyland AEC-t, Law­bridge-t. Alfa Rómeót, Wart­burg-óst (1898) és Maurer Uniont (1904). Újdonságként hathat, ezúttal régi motor­kerékpárokat is fölvonultat­nak gazdáik. Ismeretes, a fesztivált ügyességi és túraversennyel is színesítik. Érdekességként említhető, hogy az embert és gépet próbára tevő ve­télkedőre kijelölt két út­vonal — később döntenek. melyiket veszik igénybe — titkos, mert valamennyi ver­senyzőnek esélyegyenlőséget kívánnak biztosítani. Az au­tósok, gépeik évjáratától függően, maguk dönthetik el, melyik, a sebességet ma­ximáló — 20, 25, 30, 40 km/óra — kategóriában óhajtanak indulni. A bizo­nyára sok-sok érdeklődőt vonzó „fiestán" különdíja­kat is nyerhetnek az autó­matuzsálemek, illetve gaz­dáik. Úgymint a közönség szavazatai alapján hirdetik ki, melyik a legszebb autó, a másik díjról a szakembe­rek döntenek, mégpedig az eredetiséget megőrző álla­pot és esztétikum alapján. Az esemény „ötletgazdá­ja", a főszervező Faragó Aurél, aki egyben a megyei szervezet elnöke is, közis­mert autóimádatáról. Nem véletlen, hogy e fesztivállal is példázni akarja: öreg autó nem vén autó! Az­az, ha vigyázzák, gondoz­zák, és úgy használják, ve­szik igénybe, ahogyan a konstrukció kívánja — „örök életű" maradhat... (Gyürki) A bohócot a cirkuszban keressék Semmi köze nem volt se Bellhez, se Puskás Tiva­darhoz. A telefonok mégis állandóan csörögtek körü­lötte. Veress Iván 1956-ban úgynevezett B-listára ke­rült, amit akkor racionalizálásnak neveztek, s egyben megköszönték sportbéli tevékenységét is... Fizikai munka, rönkhordás következett. De nem adta fel, ami­kor vízipólós berkekben szükség volt rá, mindig meg­található volt. A negyedik telefon Illúziókat kergetett a Dózsa Európai megoldás Egyre több sportvezető­től hallom, hogy az üze­mek, vállalatok, szövetke­zetek igazgatói, elnökei nem kockáztatják egzisz­tenciájukat azzal, hogy a sportot támogassák, mert a dolgozók úgy érzik, az ő zsebükből veszik ki a pénzt. Ezért hát beszűkült a sport ilyenfajta támogatása, az egyesületeknek — követ­kezésképpen — vállalkoz­niuk kell. Jó befektetéssel persze megoldott a prob­léma, azonban az a klub, amelyik különböző előre nem látható okok miatt rossz „lóra" tett, megnéz­heti magát, szakosztályait nem tudja eltartani. Ez történt a Szegedi Dózsánál is, melynek elnöksége a minap tartotta rendkívüli értekezletét. Mint Bors Győző társa­dalmi elnök beszámolójá­ból kiderült, a Dózsa az 1989-es évet eleve 1 milliós deficittel kezdte, jelenleg 1,5 milliónál tartanak, de ha végigcsinálják azt a programot, amit eltervez­tek, akkor az év végére a költségvetési hiány 4 mil­lióra dagadhat. Tehát egy szónak is száz a vége, a klub nem bír el három szakosztályt. „Uraim — mondta az elnök —, vágy­álmokat, illúziókat nem le­het felvállalni. Nagyon sajnálom, hogy azok az emberek, akik a három szakosztályos álmokat szőt­ték, nem jöttek el erre az ülésre..." A jelenlevő elnökségi tagok megnyilvánulásai után körvonalazódott, hogy a klub vezetése csak a lab­darúgó-szakosztályt kíván­ja tovább üzemeltetni, az ökölvívókat és a sakkozó­kat átadják egy új patro­nálónak. Az ökölvívó-szak­osztály elnöke, Molnár Ti­bor bejelentette, hogy a Printagent Szervező Kis­szövetkezet átveszi március elsejével a bunyósokat és a sakkozókat. Ez tulajdon­képpen azt jelenti, hogy a Dózsa megszabadul 1,5 millió forintos kiadástól. Sőt, mint Bors Győző kije­lentette, azokat a vállalko­zásokat, melyek nem gaz­daságosak, felszámolják, azokból a Dózsa pénzét ki­veszi. Az elnökség végül is elfogadta azt a javaslatot, hogy a Szegedi Dózsa ezen­túl csak futballklubként működjön. (A névváltozta­tást csak a közgyűlés hagyhatja jóvá.) Az elnök mintegy gesztusként még megemlítette, hogy sze­génységük ellenére a Prin­tagentnek térítésmentesen átadja az ökölvívók és a sakkozók felszerelését. Még két bejelentés hang­zott el az ülésen. Először is Tóth István, a labdarú­gó-szakosztály elnöke írás­ban beadta felmondását, melyet elfogadtak, s egy­idejűleg Bakai Lászlót bíz­ták meg június 30-ig az elnöki teendők ellátásával. Valamint megtudhattuk, hogy Katona Zoltán labda­rúgót 880 ezer forintért el­adta a Dózsa a Diósgyőrnek, ezzel is javítva a költség­vetési mérleget... A minden felesleges szó nélküli elnökségi ülésen, úgy tűnik, európai módon egyeatek meg a felek. Azt hiszem, a Dózsa által vá­lasztott megoldás minden ilyen gonddal küszködő klub előtt példaértékű le­het... — cs. g. I. — — Mikor került az OB l­es együttes élére? — 1985. december l-jén kaptam egy üzenetet: az állt benne, hogy lejárt az után­pótlásnál a szerződésem, és nem kívánják meghosszab­bítani. Nem tudtam mire vélni, no de ez már a so­kadik alkalom volt, s eny­nyi idő alatt megedződtem. Átadtam a játékosaimat másnak, többek között Me­gyerit, Juhászt (ifjúsági vá­logatottak, a szerk), hisz valakik rám fogták, nem csinálom én jól a vízilab­dát. Kényszerpihenőre ke­rültem ismét, de hangsúlyo­zom, soha nem voltam pro­fi edző, mindig másodállás­ban dolgoztam. — Meddig hagyták pihen­ni? Mert gondolom, újra megszólalt a távrecsegó. Az ötödik telefon Japán betört a sportpiacra is Japán virágzó gazdasági és pénzügyi helyzetének kö­szönhetően a sportéletben is egyre meghatározóbb szere­pet tölt be. A sportba ára­moltatott mind több pénz hatására a világ leghíresebb sportemberei egyre szíve­sebben választják versenye­ik színhelyéül a felkelő nap országát. A Mainicsi Shimbun napi­lap felmérése szerint 1985 óta, amikor is a japán jen a dollár árfolyamához kepest jelentősen megerősödött, a sportban a pénzdíjak és a hirdetési díjak is nagymér­tékben megnövekedtek, így a Japánban megrendezett versenyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Míg 1981-ben 41 japán vál­lalat fektetett tőkét a sport­ba, tavaly már 155 cég tar­totta érdemesnek az atléti­kai, tenisz-, golf- és labda­rúgó-viadalokat a szponzo­rálásra, azzal a céllal, hogy javítsák imázsukat. Ráadá­sul a földkerekség sztárjai­nak — a szumóbirkózás ki­vételével — nem kell attól tartaniuk, hogy a házigazda ország sportolói megtépáz­zák babérjaikat. Íme, né­hány példa a szponzorálás­ra: Mike Tyson, aki vasárnap James Douglas ellen készül megvédeni profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címét a 63 ezres Tokio Dome-ban, a hírek szerint 9 millió dol­lárt kap a fellépéséért, míg kihívójának egymillió dollár üti a markát. Ezenkívül Ty­son szerződést kötött a To­yota és a Minolta céggel. Ivan Lendl. a világ első számú teniszezője hatéves szerződést kötött 20 millió dollár ellenében a Mizuno sportszergyártó céggel, fel­bontva tíz éve érvényes megállapodását az Adidasz­szal. A Mizuno egyébként szintén megnyerte a maga számára Carl Lewist és a már visszavonult Florence Griffith-Joynert. Japánban két teniszese­ménynek a pénzdíja is meg­haladja az egymillió dollárt: a tavaszi Suntory és az őszi Seiko versenyekről van szó. Az amerikai teniszező, André Agassi tavaly kétna­pos bemutató versenyen 220 ezer dollárt kapott kézhez, 20 ezer dollárral többet, mint amennyit a Grand Slam sorozatba tartozó ausztrál bajnokságon. A Toyota autógyár évi hétmillió dollárt áldoz a labdarúgó Szuper Kupa­döntő lebonyolítására. Sakkverseny Üllésen Vasárnap, február 11-én, 9 órai kezdettel Üllésen. a Vigadó étteremben rendezik meg a hagyományos Viga­dó-kupa, ún. snell-versenyt, kétszer 10 perces játékidő­vel, 3 fős csapatok részére. A verseny lebonyolítása nevezésektől függően, kör­mérkőzéssel, vagy svájci rendszerrel történik. Ne­vezni a helyszínen lehet, vasárnap délelőtt 9 óráig. Nevezési díj csapatonként 100 forint. A csapatok hoz­zanak magukkal készletet és sakkórát. A győztes csa­pat 1 évig őrzi a vándor­díjat. A csapatok érem- és oklevéldíjazásban részesül­nek. — Hát, tényleg így volt, ugyanis azok, akik elzavar­tak, visszahívtak, mert baj volt. S kellettem az első csapathoz edzőnek. Ha kel­lek — gondoltam —, s ez­zel segíteni tudok, akkor"jö­vök. Furcsa dolgok kezdőd­tek el, mindjárt az elsó megbeszélés után közölték, hogy tulajdonképpen nekem kellene csinálni, de azért úgy gondolták, hogy majd Debreczeny Palival együtt ... No nem, csak egyedül — mondtam. És elmentünk a csapattal edzőtáborba. Miskolcra, s hallom, hogy Pali majd két nap múlva jön utánunk ... — Végül is megérkezett a miskolci gyorssal a „fel­mentő" sereg? — Éppen kezdeném az el­ső edzést, amikor mondja Molnár Laci, nem kell tar­tanom, majd ő levezeti. Fe­lettébb nem értettem. Szé­pen megvártam a tréning végét, majd a szálláson, a Honvéd üdülőben tudomásá­ra hoztam mindenkinek, nem erre szerződtem, a bo­hócot a cirkuszban keres­sék. S elhatároztam, hogy a hajnal 4 órakor induló vo­nattal hazautazok. De még valamit közöltem: ,;ha vala­kinek van mondanivalója, azt várom éjfélig szobám­ban. Ugyanis csak egy Ve­ress Iván van . . ." — Melyik oldalra álltak a játékosok? — Egy idő múlva egymás után jöttek a kiscsoportok: „Iván bátyám szeretnénk, ha maradnál." A vége azt lett, hogy ottmaradtam. Életem egyik legszebb edzőtáborozá­sa volt. Azok, akik ebben részt vettek, a mai napig is emlegetik. A szétzüllesztett csapat nagyon jól összerázó­dott. Megmenekültünk a ki­eséstől, úgyhogy még a Va­sassal is döntetlent játszot­tunk. — Meddig maradt az első csapatnál? — Szezon végéig. Ekkor felajánlották, hogy főállás­ban csináljam tovább. Én viszont a munkahelyemet a Délépnél nem adtám fel, hi­szen akkor már 56 éves vol­tam. Utánpótlás-vezető let­tem. De egy szakosztály­vezetői váltás után Molnár Laci került a szakosztály élére, és valahogy a hang­súly eltolódott. Az anyagi dolgokkal nem volt problé­ma, de kevésbé figyeltek az utánpótlásra. Nem vette sen­ki észre, hogy nem kell já­tékost vásárolni, hiszen a szegedi gyerekek folyamato­san beérnek. Egyszer csak úgy éreztem, nem tudok mit csinálni, lógok a levegőben, s akkor megszerveztem a női vfzilabdacsapatot. De "az úszni alig tudó lányokkal nem boldogultam. Aztán is­mét ifiedzőnek kértek fel. Itt játszott Szabó Zoli, Tö­rök Tibi (korosztályos vá­logatottak — a szerk.) És amikor tavaly szeptember­ben kezdtük volna a felké­szülést, amikor visszamen­tem szabadságról az uszo­dába, láttam, hogy valamit nem akarnak megmondani. Elvették a csapatot... — Csak úgy... — Igen! Se szó, se be­széd. Ismét felajánlották a női csapatot, aminek már volt edzője, Juhász Gyuri, őt kellett volna kidúrnom. Ismét utánpótlásvezető-féle lettem, de hangsúlyoztam, nem akarok „paprikajancsi" lenni, vagy érdemben csiná­lom, vagy ha nem tudok ezért a sportágért tenni, ak­kor elmegyek... — Nem tudtam. Felmond­tam. — Ennyi? — Ennyi az egész. — Én nagyon sokat kaptam a vízilabdától. Túlnyomó része szép volt. A játékosok, akik nem felejtenek el, az a sok ember, aki az utcán rám köszön, ki úgy, szerbusz Iván, ki úgy, csókolom Iván bácsi.,., ezt nem lökheti ki az ember magából. A buktatók miatt egy-két álmatlan éjszakám volt. Remélem, változik a sportban az a közeg, ami miatt úgy gondoltam, hogy abba kellett hagynom. De. ez egy másik beszélgetést érne. S nagyon remélem, ez a sport újra sport lesz és nem üzlet... És nem a pecsenye­sütögetés lesz az elsődleges, hanem az, hogy a gyerekek egészséges, sportszerető, a sportnak valamilyen ágát űző felnőttekké váljanak. Cs. Gát László

Next

/
Thumbnails
Contents