Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-08 / 33. szám

2 1990. február 8., csütörtök Chikán Ágnes riportja Kórházi átvilágítás Állapota súlyos, de nem életveszélyes T. Aranka, nyűgös. Nyűgös, mert beteg. Nem tet­szik neki a kórházi koszt, rossz odabenn a levegő, la­pos a párnája, horkol az ágyszomszédja, Zs. doktor durván szúrta bele az injekciós tűt, és Lujza nővér nem jött elég gyorsan az ágytálért. „Csőd ez az egész" — morogja akkor is, amikor kéthetes ápolás után gyógyultan sétál ki a kapun. A nővér elégedetlen, mert kizsákmányolt: agyon­hajszoltan is keveset keres. Mert úgy érzi, takarítás­hoz, ablaktisztításhoz nem szükséges a szakértelme A fiatal orvos régi álmai összeomlóban: ennyi tanulás után megesik, hogy fizetése alatta marad az ápolónőé­nek. Amivel odakinn, az egészségügyi gyakorlatban találkozott: az értékrend csődje. S amitől beteg, gyógyító, ápoló és gazdasági szakem­ber egyaránt szenved: az egészségügyhöz méltatlan környezet. A szemetes lépcsőház, a hámló vakolat, a beázó mennyezet, a higiéniát nélkülöző, burkolatlan fürdőszoba, a zsúfoltság... Ennyi keserves tapasztalat után már csak a bűnbak hiányzik. A kórház-rendelő­intézet elégedetlenjei nem is kutattak túl messze: közvetlen közelükben meg is találták. Pedig olykor érdemes a látószöget kissé szélesíteni, vélik azok, akik a kórház-rendelőintézet üzemeltetésének gondjait, a gazdálkodás, a gyógyítás anyagi nehézségeit nap mint nap megszenvedik, s a legcsekélyebb eredményt is értékén megbecsülik. Ha benyújtják a számlát — A szegedi kórház-ren­delőintézet igen „szép" kar­riert futott be a sajtóban. Ügy érezzük azonban, hogy a személyes ügyekről szóló fekete krónikák mellett va­lahogy elsikkadt a ténysze­rű tájékoztatás — mondta Baradnay Gyula professzor, az igazgató-főorvos általános helyettese, nem minden cél­zatosság nélkül, amikor föl­kerestem. A „hallgattassák meg a másik fél is" elve alapján természetesnek vettem, hogy ezúttal a' panaszokra adott feleleteket, magyarázatokat hallgatom meg és továbbí­tom. A kiindulási alap — ama bizonyos látószög tágí­tásaként — elfogadható: mi­ként a politikában, a gaz­daságban átmeneti időszakot élünk, ugyanúgy átmeneti kor ez országszerte az egész­ségügyben is. — Evek óta támadások ér­ték az integrációt... — ... nem eredménytele­nül. A szóvá tett kötöttsé­gek 1987 óta oldódtak. Az anyag- és eszközgazdálko­dásban külön keretszámokat határoztak meg, így — elv­ben — igény szerinti el­látás valósulhat meg — tá­jékoztatott Tamás Gáborné, az igazgató gazdasági he­lyettese. — Tavaly augusz­tustól az üzem-egészségügyi szolgálat, a rendelőintézetek maguk határozzák meg, kit alkalmaznak, önállóan vég­zik a „béralkut", és önálló­an gazdálkodnak a bértö­meggel. — A fizetési aránytalan­ságok miatt tehát nem föl­tétlenül transzparenseket kell írni, hanem elég ko­pogtatni is a főnök ajta­ján? — Olykor igen, de a múlt­kori tüntetés követelményei­vel mi is egyetértünk. — Sok szó esik az egész­ségügyi és költségvetési re­formról is, bár kevesebb, mint a fizetésekről. — Erről sem beszélni kell, hanem csinálni — szúrta közbe Baradnay professzor. — Januártól konkrét lépé­sek történtek: a vegyes fi­nanszírozási rendszer lépett életbe. A működési költsé­geket a Társadalombiztosí­tási Főigazgatóság fedezi, a beruházásokat továbbra is a tanácsok finanszírozzák. Jövő év januárjától lép élet­be a teljesítményarányos tá­mogatási rendszer, amely biztosítási alapon működik majd. — Ojabb zűrzavar forrá­sa. Fölkészültek erre? — Központi tájékoztatást nem kaptunk. Egyes ki­jelölt intézetekben végeznek fölméréseket, emellett mi magunk is utánanézünk az inflációnak, hogy miként le­het mérni a végzett munka ellenértékét. Saját szakál­lunkra készülünk a rendszer fogadására. — Megvannak az ehhez szükséges számítógépeik? — A rendszer kiépítéséhez hozzákezdtünk. A korábbi két Commodore 64-en kí­vül ma három munkahelyes Novell-hálózatunk van, 12 telepített munkahelyen IBM­gépek. Mindezt központi se­gítség nélkül valósítottuk meg. Olyan adatbázist kell teremtenünk, amely egy­szerre képes a szakmai gyó­gyító tevékenységet kiszol­gálni és nyilvántartani, il­letve a gazdasági informá­ciót is kezelve, az intézmény munkáját napra készen nyo­mon követni. A kettő üt­köztetéséből jön létre a be­tegszámla. Az a számla, amely föl­tünteti, mennyibe kerül mondjuk egy szívinfarktusos beteg kezelése. Az összeg természetesen magasabb lesz, ha az infarktus szövőd­ménnyel társul. A gyógy­intézetek közti szakmai, mi­nőségi eltérésekre azonban nem lesznek tekintettel az árak: ugyanannyi költséget térít a biztosító annak a kórháznak is, amelyik hét napig kezeli az epeköves be­teget, mint amelyiknek eh­hez három hétre van szük­sége. Márpedig ez függ a szakmai ismeretektől, a ta­pasztalatoktól, a gyógymód­tól és a fölszerelésektől is. Nem véletlen, hogy míg a magyar anyák hét napig pi­henik a kórházban a szülés fáradalmait, a nyugati or­szágokban három nap eltel­tével már családi körben örülhetnek a jövevénynek. Az intézeteket kényszeríti a biztosítási rendszer, hogy minél rövidebb idő alatt mi­nél sikeresebb és hatéko­nyabb legyen a gyógyítás. Ezek után — illetve, ilyen minőségi változások előtt — alig érthető, hogy a kór­háznak saját költségvetésből és vállalati adományokból kellett számitógépeket vá­sárolnia. Merthogy, a tanács pénzügyi osztálya megkér­dőjelezte az információ­rendszer szükségességét: já­tékszernek minősítette azt. Itt gyógyul, otthon fürdik A leglaikusabb ember is elhiszi, hogy az orvosláshoz manapság nem elegendők a századeleji, falusi doktor fölszerelései. Az meg talán jó is — legalábbis lelki bé­kénk érdekében —, hogy kevesen tévedünk (kénysze­rülünk) be egy-egy nyugati kórházba. Elég, ha legkép­zettebb orvosainkat önti el a sárga irigység, látván az ott megszerezhető, működő, újabbnál újabb, és egyre okosabb diagnosztikai be­rendezéseket. A szegedi kórház-rendelő­intézet tavaly 28 millió fo­rintot költött műszerekre. Működik már a 10 milliós értékű Hitachi ultrahang­berendezés, amely szív, has+­üregi szervek, nőgyógyásza­ti betegségek, keringési za­varok fölfedezésére, az em­lő és a pajzsmirigy vizsgá­latára alkalmas. A tápcsa­torna különböző szakaszai­nak vizsgálatára alkalmas űj laboratórium fogadja — csaknem egy éve — a be­utaltak mellett a város járó­betegeit is. A b?leseti sebészet fölújí­tott műtőjében az utolsó számításokat végzik, mint­egy 6 millió forintból. A napokban kerülnek be a műtőasztalok, s szerelik a lámpákat. Hódi Miklós, a belgyógyá­szati osztály vezető főorvo­sa örömmel mutatta be a vadonatúj koronáriaörzőt, ahová olyan infarktuson át­esett betegek kerülnek, akik nem igényelnek ugyan in­tenzív ellátást, de fokozott megfigyelésre van szüksé­gük. Agyuk mellett pulzus­és EKG-görbe regisztrálásá­ra alkalmas monitor álf, amelynek jelzéseit speciáli­san képzett nővérek figyelik a központi regisztrálóban. — A koronáriaőrzö 3 mil­.lióba került. Talán nem vi­tatja senki, jól tettük, hogy ezt a pénzt inkább erre, mintsem szép csempékre költöttük — mondta a főor­vos, és kénytelen voltam egyetérteni vele. Pedig tör­ténetesen éppen az ő osztá­lyán láttam azt a minősít­hetetlen fürdőszobát, ahon­nan megeshet, egyenesen a sebészetre szállítják a bete­get. — Anyagi lehetőségeink oly szűkösek, hogy ha ke­vés pénzünk van, azt mű­szerekre költjük. Ha hiszi, ha nem, én fölajánlottam a betegeimnek: aki mozgáské­pes, hazamehet fürödni. El­hiszem és megértem, hogy nincs gusztusuk . a beázott,, málló tapétájú (!) zuhanyo­zóban tisztálkodni. — Nem is tervezték, hogy mégis rendbe hozatják? — Dehogynem. Elkészült a felújítási terv, tavaly azon­ban pénzhiány miatt belese kezdtek a munkába. Ha széppé nem is, de leg­alább biztonságossá kelle­ne tenni azt a helyiséget. Az idei tanácsi költségvetés a kórház-rendelőintézet fel­újítására azonban 0, azaz nulla forintot irányzott elő! S nem csupán ez az egyet­len gond az épületek körül. Az intézménynek nincs központi raktára. Húszmilli­ós készletüket 13 helyiség­ben tárolják. Az egyszer használatos steril észközök­nek nem kimondottan al­kalmas környezet a nyirkos, dohos pince. Életbevágó szükségük lett volna arra, hogy a tüdőgondozó fölé költöztessék a raktárat: a kezelői jogot azonban a pul­monológiai tanszék megala­kulásával, megvonta tőle a decemberi vb. A kórházi mosodát egyet­len szóval így jellemezte a gazdasági igazgatóhelyettes: „szégyenfolt". Két gépe amo­lyan uraságtól levetett hol­mi. még 1972-ben selejtezte ki a SZOTE, azóta toldoz­zák-foldozzák, a többinek 60 százaléka is elavult. A mo­soda felújítására még 1984­ben elkészítették a tervet, 50 milliót szántak volna a megvalósításra, de hát, az­óta is zeng a régi nóta: nincs rá pénz. Egy rendelő végnapjai Van azonban forintunk valami másra. Netán kido­bandó is. Itt van például a bőr- és nemibeteg-gondozó épületének esete. Jutányos áron, 28 ezer forintért sta­tikai szakvéleményt készített az Áfész—Terv Vgmk, amely szerint a Honvéd téri régi ház életveszélyes. Annak rendje, s módja szerint az épületet tavaly kiürítették. — Az eljárás jogosságát, a szakértők állításait meg­kérdőjelezte a városi ta­nács — berzenkedett Tamás Gáborné, miközben elmesél­te a történetet. — Kötelezte a kórházat, ismét végeztes­sük el a vizsgálatokat az általa javasolt vállalattal. Több százezer forint árán újból kaptunk egy papírt arról, hogy a ház valóban életveszélyes. Elrendelték a lebontását. November óta azonban hivatalos válasz nem érkezett az egészség­ügyi osztálytól. De nekünk se beruházási, se fölújítási keretünk nincs... A ház meg egyszer csak összedől. Gondolja csak el, arra jár­nak gyalogosok is, ott köz­lekednek a buszok... — Le kellene bontani... — De miből, pusztán a bontás költsége is milliós nagyságrendű. — Csak úgy mellesleg: most hol fogadják a bór- és nemibetegeket? — A Lenin körúti ren­delőintézet igazgatói szobá­ját ürítették ki... — ... és ezzel megfelelő körülményeket teremtettek az esetleg Jertőzö betegek­nek? — Korántsem. Az előírá­sok szerint el kellene külö­nítenünk a rendelőt. — Valamelyik volt párt­ház nem alkalmas erre? — Fölajánlották a Földvá­ri utcai épületet. A 160 négyzetméteres alapterület kicsi, az előírások szerint nem szeparálható. Megpá­lyáztuk ugyan a munkásőr laktanyát, ideális megoldás lenne: külön női és férfike­zelőt lehetne kialakítani, és laborokat, a fegyverraktár kórházi raktárnak is jó len­ne ... Eddig nem született döntés róla. Reményeink halványak: a bíróság is pá­lyázott. „Segíts magadon, s az Is­ten is megsegít." A kórház­rendelőintézet ' is egyre in­kább a saját erejében bíz­hat. Tavaly decemberben létrehozták a Pozsonyi Ig­nác Alapítványt. Honnan fúj a viharos szél ? Ha valahol, hát az egész­ségügyben nem mindegy, ki­nek, kiknek a keze közé ke­rülünk. Ezt divatos kifeje­zéssel úgy mondjuk: lét­kérdés itt az „emberi té­nyező". Hivatástudatra apel­lálni manapság illetlen do­log, csaknem ízléstelen, Somogyi KAroJyné felvétele A belgyógyászat büszkesége, a koronáriaőrzö könnyen megkapja az illető a választ: vegyen azon ke­nyeret. Afelől azonban min­den potenciális beteg és ép­pen szenvedő ember biztos szeretne lenni, hogy a szak­mát jól ismerő orvosok ápo­lók kezelik. Hódi Miklós fő­orvos, úgy is, mint tanulmá­nyi felelős, efelől győzött meg: — Az osztályvezető főor­vosok fele tudományos mi­nősítést szerzett. Szakterüle­tük elismert művelői. A kórház egyes osztályai a SZOTE oktatóbázisai. A fő­orvosok közül többen rend­szeresen tartanak egyetemi előadásokat, az asszisztencia pedig részt vesz a gyakor­lati képzésben. Az idén szeptembertől a Bevezetés az általános sebészetbe című tárgyat a kórház sebészeti osztálya oktatja. S ha már személyi kér­désekről esett szó, nem áll­hattam meg, hogy nem fe­ketekrónika-íróként ugyan, meg ne kérdezzem: mi az oka annak, hogy olyan vi­haros a légkör az igazgató, és az új igazgatói pályázat körül. A válaszra Baradnay pro­fesszor vállalkozott, hang­súlyozva, csak saját véle­ményét mondja: — Bánfalvi Géza igazga­tó-főorvos körül nézetem és információim szerint a ren­delőintézetnek egy szűkebb csoportja kavarja a vihart. Egzisztenciálisan sértett em­berek, akik úgy érzik: több­re lettek volna hivatóitak, ezért elevenítenek föl régi sérelmeket. A kórház-rende­lőintézetnek azonban 1700 dolgozója van ... A pályá­zatról: amikor 1987 decem­berében lejárt az igazgató négyéves mandátuma, a pártbizottság javaslatára az újabb négy helyett csak két évre szólt a meghosszabbí­tás. — Ez akkor pozitív vagy negatív ítéletnek minősült? — Volt, aki úgy fogal­mazott, „fúrják a párt­nál." — Letelt ez a két év is, és kiírtak ismét egy pályá­zatot. Ügy tudjuk, hárman jelentkeztek. — Igen. Bánfalvi Gézán kívül a volt városi főorvos, 'aki jelenleg Győrben végzi munkáját, és egy másik or­vos. A 28 tagú főorvosi kar azonban titkos szavazáson, egyöntetűen kinyilvánította, hogy továbbra is a jelenle­gi igazgatóval kíván dolgoz­ni. — Indokuk? — Bánfalvi Géza a kor követelményeinek megfele­lő menedzserigazgató. A je­lenlegi instabil helyzetben nem lenne szerencsés, ha új ember venné át a veze­tést. — Alacsonyabb beosztású egészségügyiektől hallottam, az igazgató a főorvosi fize­tések emelésével állította a maga oldalára a kart. — Erre csak azt felel­hetem: egy 120 ágyas kór­házi osztályt vezető főor­vos fizetése — több mint 30 éves diplomával — nem éri el a bruttó 20 ezret... Egyébként a főorvosi ér­tekezlet döntését csak rész­ben vette figyelembe a de­cemberi vb, kikérte a mi­nisztérium személyzeti fő­osztályának véleményét is. — Az eredmény? — Félhivatalos informá­cióm szerint a kétéves ki­nevezést törvénysértőnek tartják, s érvényt kívánnak szerezni a négyéves meg­hosszabbításnak. Eszerint to­vábbi két évig Bánfalvi Gé­za lesz a kórház-rendelőin­tézet igazgatója. * Átvilágítottuk hát a bete­get. Valóban többet tudunk róla, mint annak előtte a mendemondák és felszínes ismeretség alapján. Hogy mit mutat a röntgenkép? Egy fejlődésében visszama­radott medicinát. Olyat, amely megrekedt valahol a hatvanas évek szintjén. Olyat, amely hordozza ma­gában a régi gócokat, újabb fertőzések legyűrésével küsz­ködik, s közben depressziós a meg nem valósult álmok miatt. Állapota súlyos, ám egyelőre nem életveszélyes.

Next

/
Thumbnails
Contents