Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-07 / 32. szám

81 1990. február 7., szerda „Nem Paris, sem Bakony" — Milyen tervek foglalkoztatnak az áttelepülés Után? — kérdezi Keresztury Tibor az Alföld novemberi számában Sziveri Jánostól. A folyóiratban látjuk a költő fényképét is. Vékony, szemüveges, férfias arc, balról megvilágítva, a tekintet a föld felé fordul. — Szeretnék még néhány évet élni — móndja a férfi. 35 éves. Ezek az interjú utolsó mondatai. Évek óta küzd a halálos kórral. Röpke javulások és visszaesések között hányódik a költő, aki a Bánátból származott el. s járt repülőpilóta-képzó gimnáziumba, volt villanyszerelő-inas, újságíró, főszerkesztője az Üj Symposionnak, volt színházi dramaturg1, s az> utóbbi néhány hónapban újra szerkesztő, a Magyar Napló munkatársa. Legjelentősebb kötetei: Szabad gyakorlatok, Hidegpróba, Dia-dalok, Szájbarágás. Költészete a huszadik századi ember értékvesztett állapotáról szól, könyörtelen hangon, a mai közópgeneráció egyik legfontosabb keltője volt. „Nem Páris, sem Bakony: vér és takony. Hol a léptek. s a lépték is csak olcsó recsegés Feledés jár át. De őrzi a cserép cserepek szubsztanciáját " A Prófé:iák című, egyik legjobb verséből idéztünk — Szeretnék még néhány évet élni — mondja a férfi néhány hónappal ezelőtt; A múlt héten hunyt el. Temetése ma lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben. Dal Tiltakoznak a tengiziek Tiltakozó levelet juttatott el kedden a iMagyar Távirati Irodához a tengizi beruházás 736 dolgozója. A beruházás jelenlegi, 1330 tagú rnunkáskollektívája nevében véleményt nyilvánító dolgozók a Mai Nap összkomfortos Don-kanyar című cikksorozatára, illetve az annak nyomán elhangzott rádió- és tv-riportokra válaszolnak. A levélírók megdöbbenéssel állapítják meg, hogy a nehéz helyi Viszonyokkal együtt járó munkát tisztességgel vállaló embereket nem kérdezték meg a sajtó munkatársai, ugyanakkor +a közvéleményt féligazságaikkal félrevezetve olyanok mondhatták el véleményüket, akik személyes sérelmeiktől vezéreltetve nyilatkoztak, illetőleg soha nem jártak Tengizben. A levelet aláíró munkáskollektíva határozottan leszögezi: a Mai Nap cikksorozatában, illetve az érintett rádió- és tv-műsorokbanmegfogalmazott vélemények nem tükrözik a tengizi valóságot, a munkát, az életr és munkakörülményeket. Azokat elferdítve, elfogultan tárják az olvasók, nézők, hallgatók elé. BIZTOS BEFEKTETÉS GARANTÁLT BIZTONSÁG Kössön velünk értékpapír-eladási és -visszavásárlási szerződést! Az AGROBANK RT az általa eladott értékpapírokat magasabb, garantált árfolyamon vásárolja vissza. Az árfolyam növekedésének megfelelő éves hozamszintek: 15— 30 nap 31- 60 nap 61- 90 nap 91-180 nap 181-365 nap 366 naptól 17,5% 22,0% 24,0% 26,0% 28,0% 29,0% Részletesebb felvilágosítással, készséggel áll rendelkezésére szegedi fiókunk: SZEGED, Mérey u. 6/B 6722 Telefon: 62/25-799 Magánszemélyek! Gazdálkodó szervezetek! Szakítottunk a régi tabukkal — Az elmúlt hónapokban alapvetően megváltozott Közép-Kelet-Európa politikai térképe. E folyamatokban hazánk kezdeményező szerepet játszott, igen nagy tekintélyt vívott ki magának külpolitikánk is. Hogyan vonná meg az elmúlt időszak magyar diplomáciájának mérlegét? Hogyan értékeli a többirányú nyitás jelentőségét és hatásait? — Alapvetően két szempont vezérelt bennünket. Az egyik az, hogy megteremtsük, biztosítsuk az ország nemzetközi tekintélyét. Ehhez szakítanunk kellett egy sor régi tabuval, előítélettel, dogmával. Négy-öt éWel ezelőtt például elképzelhetetlen lett volna, hogy Észak-Koreával szemben kapcsolatot, sót diplomáciai viszonyt létesítünk Dél-Koreával. Hozzáteszem: amikor tavaly szeptemberben helyreállítottuk a magyar—izraeli diplomáciai kapcsolatokat, akkor azt is figyelembe vettük, hogy az 1967-es döntés mennyiben volt helyes. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a döntés alapvetően hibás volt. negatív következményekkel járt. Meggyőződésem, hogy tavaly szeptemberi lépésünket a diplomáciai viszony felújításáról, az élet azóta igazolta. Nem csupán azért, mert intenzív párbeszéd alakulhatott ki az izraeli vezetéssel a közel-keleti rendezésről, hanem azért is, mert azóta igen jó kapcsolatrendszert építettünk ki országaink között, s ez mindkét fél érdekeit szolgálja. Még egy példa: hosszú éveken keresztül mereven elzárkóztunk bármiféle kapcsolat felvételétől Dél-Afrikával, ám ezzel semmiben sem tudtuk befolyásolni az apartheid-politikát. Mi úgy ítéljük meg, ha kapcsolatokat létesítünk, sokkal jobban tudjuk pozitív értelemben befolyásolni az érintett ország politikáját. Nyitásunk másik alapvető oka, hogy egy olyan kis tranzitországnak mint hazánk, ahhoz, hogy nemzetközi bizalmat szerezzen, hogy diverzifikált nemzetközi kapcsolatai legyenek, hogy ne legyen egyoldalú függésben — mert sajnos az utóbbi évtizedeket ez jellemezte — a lehető legszélesebb kapcsolatokra kell törekednie. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha hitelessé tesszük politikánkat, ha tabuk és előítéletek nélkül lépünk minden olyan területen, amelyek a Magyar Köztársaság számára fontosak. Én azt hiszem, hogy ebben a magyar külpolitika úttörő szerepet játszott. Egy-másfél évvel ezelőtt például még kárhoztattak minket azért, mert kapcsolatba léptünk egy olyan „antikommunista szervezettel" mint az Európa Tanács. A régi, rossz ideológiai beidegződések akkor még erősen hatottak, sót a Varsói Szerződés országai közül sokan vélekedtek úgy, hogy eláruljuk a szocializmust. Most viszont sorra jelentkeznek szomszédaink, az Európa Tanácsnál, sőt be akarnak lépni a szervezetbe. Magyarországnak az a történelmi szerepe és érdeme, hogy az új realitásokat elsőként ismerte fel, márpedig aki elsőként lép, az előnyben van, példája pedig bátorítólag hat a többiekre is. — Gyorsan zajló változások nyomán átértékelődik a kelet-európai országok közötti viszonyrendszer is. ön milyen változásokra számit e kapcsolatokban? Hogyan ítéli meg a közvetlen szomszédokkal való együttműködés távlatait? — Azt hiszem, e kérdésben is sok mindent túl kell haladnunk, meg kell haladnunk. E területen sem lehet a végtelenségig fenntartani az ideológiai indítékokat és követelményeket. Semmiképpen sem lehet úgy fogalmazni — mint korábban —, hogy mi természetes szövetségesek vagyunk. Miért lennénk azok? Mennyiben volt a régi Románia fontosabb szövetségesünk vagy partnerünk, mint például NyugatEurópa? Keleti partnereink „kvázi-szövetségesek" voltak, és meg kell mondanom, hogy a magyar külpolitikai törekvések természetüknél fogva közelebb álltak a nyugateurópai országokhoz, mint a VSZ-ben lévő Romániához, vagy a korábbi csehszlovák vezetéshez. Ezek olyan ránk erőltetett elvek, követelmények voltak, amelyek lényegében a régi sztálini ideológiához kapcsolódtak; anakronisztikusak, idejétmúltak, ezért nyilvánvalóan nemcsak fel kell számolni őket, —, el is indultunk ezen az úton —, hanem át kell értékelnünk teljes viszonyrenddelkezik külön sajátosságokkal hagyományos kapcsolatokkal. Nem lehet tehát ráerőltetni országainkra, hogy a nemzetközi fórumokon egyformán lépjünk fel. Mindez persze feltételezi a szövetségen belüli viszonyok újrarendezését, melyet én különösen fontosnak tartok. — Az említettek szellemében hogyan értékelődnek át a magyar—szovjet kapcsolatok? — Évtizedeken keresztül nem engedték, hogy e témakörben a problémákat normálisan megvitassuk. Márpedig viszonyunkban nagyon súlyos gondok keletkez- • tek. Nem akarok kitérni politikai szuverenitásunk korlátozására, mert ennek megítéBeszélgetés Horn Gyulával Naev László felvétele szerünket. Ugyanakkor létérdekünk az is, hogy jó viszonyban legyünk szomszédainkkal. Hazánk biztonságát csak úgy tudjuk szavatolni, ha e kapcsolatokat a kölcsönös érdekek elvére alapozzuk. Ez azonban feltételezi, hogy mentesítsük viszonyunkat minden olyan ideológiai-politikai megfontolástól, amely valamilyen elvont eszméhez kapcsolódik. Ha például jó viszonyt akarunk a szomszédos Csehszlovákiával, akkor meg kell fogalmaznunk azt a minimális követelményt, amely a kapcsolatok normalizálásának feltétele. Nevezetesen azt, hogy biztosítsuk a Magyarországon élő szlovákok nemzeti-nemzetiségi jogait, és ugyanezt megköveteljük a Szlovákiában élő magyarok számára is, beleértve a magyarság önrendelkezésének lehetőségét is kulturális, oktatási és egyéb területeken. Ugyanez igaz Kárpátalja, Erdély és a Vajdaság esetében is. Meggyőződésem: kapcsolatainkat nem lehet megnyugtatóan rendezni szomszédaink normális nemzetiségi politikája nélkül. Igen fontos dolog az is, hogy ne vélt politikai megfontolások jussanak előnyhöz a szélesebb értelemben vett együttműködés kérdéseiben. Például Bős—Nagymaros ügyében a tényleges szakmai, ökológiai szempontok döntsenek a beruházás jövőjéről, ne pedig az, hogy a vízlépcső építésének folytatása a csehszlovák—magyar viszony alapfeltétele. A kinyilvánított elv úgy hangzott, hogy minden fontosabb külpolitikai kérdésben természetes szövetségesei vagyunk egymásnak. Ez nem igaz. Van, ahol az érdekek nem esnek egybe, és van ahol egyik vagy másik ország renlése Gorbacsov óta megváltozott a Szovjetunióban. De például tudatában kell lennünk annak, hogy a magyar —szovjet gazdasági kapcsolatok ma már egyre súlyosabb problémát okoznak hazánknak. 1989-ben mintegy 800 millió rubel volt a magyar aktívum. Ez iszonyú terhet jelent a magyar gazdaság számára, hiszen mi nem hitelezhetünk egy ilyen hatalmas országnak. Folyamatosan csökkennek a szovjet olaj- és áramszállítások, egyre nagyobb gondok merülnek fel egyéb áruk szállításánál. Ezeket nem lehet csak politikai szempontok alapján, azoknak alárendelve megoldani, hanem nagyon konkrét, kemény ütközetekkel terhes tárgyalásokat kell folytatni. Éppen ezért szorgalmazzuk, hogy térjünk át a konvertibilis elszámolási rendszerre, összegezve: teljesen új alapokra kell helyezni a kapcsolatok különböző területeinek megközelítését. — A szomszédainkhoz fűződő kapcsolatrendszerben kiemelt szerepet játszik a magyar—román viszony. Mit vár ennek alakulásától? Nem tartja túlzottnak a decemberi forradalom utárti első reményeket? — Nekünk az volt az álláspontunk 1989 karácsonyán, hogy nincs fontosabb, mint a Ceausescu-rezsim megdöntése. A Ceausescu-rendszérrel nekünk semmiféle közös ügyünk nem volt. Ez a rezsim nemcsak a romániai magyarságot, hanem Magyarországot is fenyegette, hiszen attól az őrült kalandortól bármilyen kiszámíthatatlan lépés kitellett. Létérdekünk volt tehát, hogy december 23-ától kezdve minden lehető segítséget megadjunk az új román vezetésnek a diktatúrától való megszabadulásra. A cél az volt, hogy új alapok jöjjenek létre a magyar—román kapcsolatokban. Ezek az új alapok megteremtődtek. Azóta bebizonyosodott, hogy a továbblépés borzasztóan nehéz, gyötrelmes folyamat. Romániában még kevésbé vannak demokratikus hagyományok, mint Magyarországon, tulajdonképpen nincsenek. Mindent elölről kell kezdeniük. Probléma az is, hogy a nacionalizmus bázisa nem szűnt meg, tovább létezik Romániában. Éppen emiatt rendkívül nehezen haladunk ' előre a kapcsolatok normalizálásában. Már azt is fejünkhöz vágták, hogy türelmetlenek vagyunk, pedig megítélésem szerint most egyetlen egy napot sem szabad elvesztegetnünk a kapcsolatok újraépítésében. Nem kételkedem abban, hogy a nemzeti megmentés frontja vezetői készek a viszony rendezésére, ugyanakkor a gyakorlatban nem ez történik, sót azt tapasztaljuk, hogy nem reagálnak konkrét kezdeményezéseinkre. Innen nem tudom megítélni, hogy ez tudatos szabotálás-e, mert nem hiszem, hogy mindez a vezetés szándéka lenne. Még december 29-én, bukaresti megbeszéléseinken jó néhány konkrét dolgot megfogalmaztunk, amelyekre azonnali válaszlépéseket igényeltünk. Többször elmondtuk; ha nem teszünk konkrét lépéseket, a kapcsolatok javításának szándéka csak deklaráció marad. A tapasztalatok ugyanis jól bizonyítják, mennyi mindent mulasztott a korábbi magyar vezetés azzal. ho°v kivárt és nem lépett. — Hogyan vélekedik Magyarország semlegességének lehetőségéről? Mennyiben függ össze ez a kérdés a jelenlegi szövetségi rendszerünk megváltoztatásával? — Természetes, hogy egyik, távlati célunk a semlegesség elérése kell, hogy legyen. Ugyanakkor ezt nem lehet egyoldalú kinyilatkoztatással megoldani. Ehhez szívós, komoly erőfeszítésekre és mindenekelőtt új megközelítésre van szükség. Mire gondolok? Nyilvánvaló, hogy amíg a két szembenálló szövetségi rendszer fennáll, addig azok két vezető hatalma ragaszkodik a fennmaradásukhoz. A két szövetségi rendszer egyidejű feloszlatásának gondolata nemes cél, de ettől önmagában még semmi sem történik. Ezért űj módokat és eszközöket kell keresni ennek elérésére. Célszerűnek tartom, hogy gyors közeledés és együttműködés kezdődjön a Varsói Szerződés és a NATO között. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy Magyarország tagja legyen a NATO néhány politikai szervezetének, s ilymódon is túllépjünk a tömbünkhöz való tartozás keretein. A jövőben azt is elképzelhetőnek vélem, hogy a VSZ tagállama: között ne elsősorban a többoldalú .kötelezettségek érvényesüljenek, hanem a kétoldalú megállapodások. Ez lehetővé tenné, hogy egy sor kétoldalú egyezményt kössünk NATOtagországokkal is, ugyanúgy, mint a Szovjetunióval és más VSZ-tagállamokkal — ön szerint a választások után, egy új kormány hatalomra kerülésével mennyiben változhat hazánk külpolitikája? — Nem tudom milyen kormány kerül hatalomra a választások '„'tán, de úgy ítélem meg. hogy a külpolitika az a terület, ahol alapvető változtatásokat egyetlen kormány sem fog végrehajtani. Mai külpolitikánk ugyanis nyitott, a realitásokból indul ki, kezdeményező. Lényegében tehát szerintem csak ezt a külpolitikai vonalat lehet majd tovább vinni. Lengyel L. László