Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-24 / 47. szám
106 1990. február 16., péntek % „Örömmel jöttem haza..." Walke Károly önmagáról és régi-új csapatáról Kosárlabda NB /. Lassan tíz éve már, hogy voltak velem a vezetők mina Szeged SC, pontosabban den téren, így aztán a világ elődje NB l-es férfi kosár- legtermészetesebb dolga, labda-csapatában föltűnt egy .hogy a majdnem anyaegyemagas, igen jó mozgású, sületemnél folytassam. ponterős gimnazista fiatalember. Tehetsége, szorgalma révén viszonylag rövid idő alatt biztos tagja, későbbiekben meghatározója lett együttesének. Másfél éve azonban Walke• Károly eltűnt a szegedi küzdőtérről, új egyesületéül — nem önszántából — a Bp. Honvédot választotta, illetve választatták vele, ugyanis bevonult katonának. Pár napja leszerelt, és visszatért Szegedre. Régi-új csaputának egyik délelőtti edzése előtt, az újszegedi Sportcsarnok egvik félreeső zugában ültünk le beszélgetni. A 24 éves, 37-szeres válogatott kosaras leplezetlen lelkesedéssel mesélt óhajairól vágyairól, arról, hogy miért Szegedet választotta ismét, — Nagy-nagy reményekkel. bizakodással telve, örömmel jöttem haza — ecsetelte régi csapatához való kötődését. — Játékomnak mindenképpen hasznára volt az a másfél év, amit a Honvédnál töltöttem, amiből profitálni akarok, mégpedig itt, Szegeden! Szerénytelenség nélkül állíthatom, a piros-fehéreknél jól ment a játék, az ottani jó formámat szeretném átmenteni, fokozni. — Leszerelésedkor és előVte, gondolom, csábító ajánlatokat kaptál más egyesületektől, de mégis visszatértél... — Másfél év távlatából milyennek látod ezt az alakuló, formálódó társaságoT, szerinted képes lesz-e beverekedni magát a „felsőházba"? — Leginkább hallomásaimra támaszkodhatom, mert csak videóról láttam játszaSPORT Töröltek egy mérkőzést A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatója szerint a 8. heti •totószelvényről a 7-es számú Bayreuth—Darmstadt mérkőzést a pálya használhatatlansága miatt törölték. A tippelésnél az új részvételi szabályzat előírásai érvényeseik. Kézilabda Továbbjutott a Ságvári A JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium liú kézilabdacsapata kedden és csütörtökön az országos diákolimpia keretében a dunaújvárosi Bánki Donát Szakközépiskolával játszott a 16-ba kerülésért. Az első, szegedi mérkőzésen a ságvárisok 24-23-ra nyertek. A visszavágón a 45. percben még a hazaiak vezettek 25-21-re, amikor Barokk István csapata egészpályás emberfogással — emberhátrányban — három gólt szerzett. Igy az idegenben' 'lőtt több góllal jutott" tovább a . r Ságvári gimnázium egyiitte- rr indent^megtettek azért, kaszban, a csoportmérközékaL Ha az általam elmondottak megvalósulnak, nem lesz akadálya, hogy ősztől bérletet váltsunk az „A" csoportba! — Olykor, a kényszer szülte helyzec miatt, hol bedobót. hol centert játszottál. Melyik poszt áll közelebb hozzád? — A Honvédban többnyire középjátékos, de az utóbbi időben bedobó is voltam. Hogy itthon hol számít rám edzőnk, Földi Sándor, bizonyára a taktika szabja majd meg. A csapat érdekében bármelyik posztot szívesen vállalom, bár a válogatottnál, magasságom miatt — 198 centiméter vagyok — bedobóként vesznek számításba. — Apropó, válogatottság ... Szavaidból ívéivé, ismét felfigyeltek rád, tehát újból lesz alkalmad képviselni hazánkat külföldön. — Ha minden igaz, igen. Két éve azért maradtam ki a keretből, mert a bedobói poszthoz elengedhetetlen technikával nem, illetve csak részben rendelkeztem. Ma már, úgy érzem, nincs ilyen gondom, ami viszont nem azt jelenti, hogy elégedett lehetek magammal. Van mit fejlesztenem képességeimen, csiszolnom mozgásomon. Azért, hogy igazán jó kosarassá váljak, mindenre képes vagyok! Elsősorban — ezt jól tudom — tőlem függ. mire viszem a későbbiekben! Show-műsor f Újszegeden? Társalgásunk során többször kinyilvánítoVta, nagyonnagyon szeretné, ha a csapat úgy szerepelne, mint ahogyan vezetői, szurkolói elvárják. Egyre-másra hajtogatta. bízik, nem okoznak Röplabda NB I. Női szeszély Szegedi Épitók-Spartacus —TFSE 3:2 (8. —14, 8, —9. 8). Női mérkőzés. Lila iskolaév.: Mészáros, Rabati. Szeged: Bihari, Komáromi. Bezdán, OSÓKASJ, BALÁZSI K, DOBOS. Cs.: Bernáth, Kancz. Simon. Edző: Ducsai Géza. Magabiztos, jó játékkal nyerte az első játszmát a hazai • csapat. Csak néha-néha közelítette meg a TFSE Csókásiékat, de igazi veszélyt nem jelentett játé/ka a szegediekre. Aztán olyan második szett következett, amit iia nem látók, nem hiszek el! Az még csak elment valahogy. amit az elpuskázott (ft .tl) játszmalabda jelentett. Az már kevésbé, hogy 14 ólról és 14:13-ról yesz;tett a „Szparl" el. Egy kis kajánkodássál azt mondhatom, ez az igazi női szeszély, nem pedig az ismert Sütemény. A csapat következetes maradt önmagához, mert a folytatásban simán- nyert egy negyedóra alatt. Ezt követően viszont ugyan ilyen simán maradt alul a főiskolásokkal szemben. Jött áz ún. rövidített játszma, ahol < nemcsak a nyitó csapat szerezhet pontot. Bihari, Csókási, Komáromi hármas ekkor már „Úrhölgy" lett a pályán. Nyitottak. ütöttek, védtek, mezónyöztek, és nyertek, mint a parancsolat. Volt tehát iz* galum, ha fölössen is! Ma, délután 3 órakor ismét pályára lép a Szegedi Épitők-Spartacus. Ellenfele a Tatabányai Volán lesz, a mérkőzés színhelye pedig a Tabán ált. isk. . imre ni a társaságot Nem udvariasságból mondok véleményt, én úgy ítélem meg, — Ajánlatokban valóban ez a gárda a „B" csoport nem volt hiány, de én ide egyik legjobbja! Ahogy akartam visszajönni! Tartó- edzőnk már emiitette. a gP l "apainak, most következő három hét csalódást, kívánják a feljwhiszen .az joljon ahhoz, hogy összerá- tist. Nos> Walke KarCsi Jhe-itt eltöltött, hal evem alatt zódjon a csapat. Az első sza- mutatkozása Fehérváron több voL, mint sikeres, oroszlánrész„• vállalt a bravúros győzelem kivívásából. Remélhetően, a folytatás is hasonló lesz! A férfiak után a nők is elkezdték az NB l-es kosárlabda-bajnokság június elejéig tartó küzdelemsorozatát. A nőknél, mivel náluk tíz csapat van az „A" csoportban, merőben más a kiírás, mint a férfiaknál. Ez különösen a 7—13. helyért játszók csoportjában érezhető, ott ugyanis a Bp. Spartacus visszalépése miatt eleve csak 7 csapat vetélkedik. A Spartacus ellen elért eredményt nem hozzák magukkal, s míg azok négy, a „B" csoportbeliek három együttes ellenében próbálják szaporítani győzelmeik számát. A végső helyezésekért vívott csatának az sem használ, hogy az Alba Regia Építők bejelentette, a bajnokság végén megszünteti csapatát... Kérdés, ezek után a fehérvári lányok vajon milyen elánnal vetik magukat a küzdelembe egyik és a másik gárda ellen? A „részhajrá" előtt arra voltunk kíváncsiak, ilyen előzmények után milyen előjelekkel várják a folytatást a Szeged SC lányai? — Eredeti célunkat, azt, hogy gondtalanul maradjon az NB I-ben a csapat, már elértük! — így Pungor Miklós, a kék-fehér-feketék vezető edzője. — A továbbiakban is változatlanul a csapatépítést tartjuk elsődlegesnek, úgy, hogy közben élni akarunk a lehetőséggel, tehát megpróbáljuk a feljutást. Mostani csoportunkból az első két együttes a továbbiakban az 5—8., a többiek — keresztjáték formájában — a 9—10. helyért küzdhetnek. — Első mérkőzésük a Péccsel lesz.' A „müfrlus" ellen mire számítanak? — Ezt és a többi hazai meccset is meg kell nyernünk, ez az alapja annak, hogy bizakodhassunk. Sajnos, nem a legszerencsésebb a helyzetünk, változatlanul nincs vérbeli irányítónk. Zsemberi Erika kényszerből játszik azon a helyen, s mondhatom, erőn felülit nyújtott az eddigiekben. Mint már mondtam, mi teljesítettük vállalásunkat, más kérdés, hogy sorsunk — a pénzhiány miatt — bizonytalan, senki nem tudja, mi lesz velünk az elkövetkezendőkben? A Szeged SC bravúrosan kezdő férficsapata háza táján maradéktalan lenne az öröm, ha nem zavarták volna sérülések a felkészülést. Pálkerti fehérvári bokasérülése oly súlyosnak bizonyul, hogy játékára nem számíthat Földi Sándor edző. Kellemetlenül hat a hangulatra az is, hogy Walke az egyik edzésen bokahúzódást szenvedett, ő azonban pályára lép a mai összecsapáson. A hazaiak ellenfele a másik csoportban utolsó helyen végzett Sopron lesz, ám jóvátehetetlen hibát követne el, aki lebecsülné a meglepetésekre képes vendégeket. A szegedi csapatok és ellenfeleik játékerejét véve alapul, az újszegedi Sportcsarnokban ma és holnap show-műsort láthatnak a remélhetően minél nagyobb számban megjelenő szurkolók. A férficsapat szombaton délután 5 órakor a Sopronnal, a nói együttes vasárnap, ugyancsak délután 5 órakor, a Péccsel játszik. — gye — hogy sportolóként és magán- sekre, istenigazából beleemberként egyaránt megta- lendülhetünk. Biztos nekem láljam számításaimat. Nekik is sikerül mielőbb beilleszköszönhetem, hogy lett va- kednem, váltanom az új stílaki belőlem. Most, leszere- lusra, mert kell egy kis idő, léskor is nagyon rendesek hogy összeszokjak a srácokGyürki Ernő Á megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság tavaszi sorsolása Nem volt semmi szenzáció Küldöttközgyűlés a Szegedi Olajbányász SE-nél 1. forduló, (mírrfut 10., 14.30): Makó—Mindszent. Apótfalva—Tisza Új. Balástya—Székkutas. Fábiánsebestyén— Tanarképzó. Szentes—Bordány. Mórahalom —Dorozsma. SZVSE— Nagymágocs. Szeged-Szóreg—Sándorfalva. 1. forduló (március IS., 14.30): Dorozsma—SZVSE. Székkutas —Fábiánsebestyén, Tisza Új—Makó. Nagymágocs—Szeged-Szóreg. Bordány— Mórahalom. Tanárképző—Szentes, Mindszent—Balástya. Sándorfalva— Apátfalva. 3. forduló (március 18.. 15.00. >: Sándorfalva-SZVSE. Bordánv-Fábiánsebestyén. Szekkutas—Makó, Mindszent—Tisza Új. Nagymágocs—Mórahalom. Dorozsma—Szemes, Tanárképző— Balástya. 4. forduló (március 24.. 15.00): Mindszent — Apátfalva. Fábiánsebestyén—Dorozsma. SZVSE —SzegedSzóreg (március 25., 15.00): Tisza Új —Székkutas. Makó—Tanárképző. Balástya-Bordány. Szentes—Nagymágocs. Mórahalom—Sándorfalva. 5. forduló (március 31., 16.00): SZVSE —Apátfalva; (április 1., 16.00): Székkutas—Mindszent. Nagymágocs—Fabiánscbestyén. Bordány — Makó. Tanárképző—Tisza Új. SzegedSzóreg—Mórahalom. Sándorfalva — Szentes. Dorozsma —Balástya. 6. forduló (április 7., 16.00): Mindszent—Tanárképző. Fábiánsebestyén-Sándorfalva: (április 8., 16.00): Siórahalom — SZVSE. ApátfalvaSzékkulas. Tisza Új —Bordány. Makó—Dorozsma. Balástya—Nagymágocs. Szentes -Szeged-Szöreg. 7. forduló (április 14., 17.18)): SZVSE—Szentes; (április 15., 17.00): Bordány—Mindszent. Szeged-Szóreg — Fábiánsebestyén. Nagy mágocs— Makó, Dorozsma—Tisza Új,Tanárképző— Székkutas. Sándorfalva—Balástya. Mórahalom—Apátfalva. 8. forduló (április 21., 17.00): Fábiánsebestyén—SZVSE. Mindszent — Dorozsma; (április 22., 17.00): Apátfalva—Tanárképző. Székkulas—Bordány. Tisza Új—Nagymágocs. Makó— Sándorfalva .Balástya—Szeged-Szóreg. Szentes—Móra ha lom. V. forduló (április 28., 17.00): SZVSE-Balástya; (április 29., 17.00): Nagymágocs—Mindszent. Mórahalom — Fábiánsebeslyén. Szeged-Szóreg—Makó. Sándorfalva—Tisza Új. Dorozsma—Székkulas, Bordány—Tanárképző. Szentes—Apátfalva. 10. forduló (május 5.. 17.(8)): Mindszent—Sándorfalva. FábiánsebesFelvételi az odesszai iskolába Ai Odessza II. Számú Általános Iskola (Újszeged, Herke utca 5.) az 1990—91-es tanévben elsó osztályosoknak testnevelés és német tagozatos osztályokat indít. A diákok kézilabda, atlétika, úszás, torna és labdarúgás sportágakból szakirányú képzésben részesülnek. Az idegen nyelv oktatását, előkészítő jelleggel, már az elsősöknél elkezdik, harmadiktól pedig emelt óraszámban tanítják a németet. A jó eredményt elérők a 8. osztály végén alapfokú nyelvvizsgát tehetnek. A felvételik és elbeszélgetések március l-jén 16 és 18, március 3-án 9 és 12 óra között lesznek az iskolában. (Tornafelszerelést vinni keli.) lyén—Szentes: (május 6., 17.00): Makó—SZVSE. Apátfalva—Bordány. Tanárképző—Dorozsma. Székkutas — Nagymágocs. Tisza Új—Szcged^Szóreg, Balástya—Mórahalom. U. forduló (május 12., 17.00): SZVSE—Tisza Új. Fábiánsebestyén—Apátfalva; (május 13., 17.(81): Szeged-Szóreg—Mindszent, Mórahalom—Makó. Sándorfalva—Székkulas. Nagymágocs—Tanárképző. Dorozsma—Bordány. Szentes—Balástya. 12. forduló (május 20., 17.(81): Mindszent—SZVSE. Balastya —Fábiánsebeslyén. Apátfalva—Dorozsma. Bordány—Nagymágocs. Tanárképző— Sándorfalva, Székkutas—Szeged-Szóreg. Tisza Új —Mórahalom. MakóSzentes. 13. forduló (május 27.. 17.(81): Mórahalom—Mindszent, Fábiánsebestyén-Makó, Szentes—Tisza Új. SZVSE —Székkutas, Szeged-Szóreg— Tanárképző. Sándorfalva —Bordány. Nagymágocs—Dorozsma. Balástya—Apátfalva. 14. forduló (június 3., 17.00): Dorozsma—Sándorfalva. Bordány—SzegedSzóreg. Székkulas—Mórahalom. Mindszent—Szentes, Tisza Új — Fáhiánsebcslyén. Makó—Balástya. Nagymágocs—Apátfalva. Tanárképzö —SZVSE. Jégpálya nyitva tartása Enyihére fordult az idő, így változik a műjégpálya nyitvatartása is. Szombaton és vasárnap csak egyszer vehetik igénybe a korcsolyázók a pályát, mégpedig reggel 7-től délelőtt 10 óráig. A jövő heti nyitva tartás szintén az időjárás függvénye, errőtl a létesítmény vezetői később döntenek. Olyan kósza hír kelt szárnyra, hogy a Szegedi Olajbányász Sportkör ügyvezető elnökét — Csontos Szabolcsot — leváltották. Figyelem; Nem lemondott, hanem leváltották. Lehet, az volt a hír kiváltó oka, hogy gyors egymásutánban két közgyűlést is tartott az egyesület. Nos, a leváltással kapcsolatos pletyka nem igaz. Aki valami ilyen szenzációt vár, az abba is hagyhatja az olvasást, szó nincs ilyesmiről. Mint ahogy azt Csontos Szabolcs elmondta, megnövekedett munkahelyi feladatai miatt nem tudta tovább vállalni a sportvezetői megbízatását. A munkahelyén eddig általános helyettes volt, amihez most megkapta a gazdasági helyettesi beosztást is. Ez pedig teljes embert igényel, akárcsak a sportvezetés. Balajcz Tibor, az egyesület elnöke ezt megerősítendő elmondta, hogy teljes mértékben elégedettek Csontos Szabolcs tevékenységével. Azért tartottak két küldöttközgyűlést gyors egymásutánban, mert az első alkalommal a felnőtt versenyzők külföldön tartózkodtak, a megjelent gyermekekkel pedig ilyen kérdést nem akartak megbeszélni, A negyven küldött egyhangúlag választotta meg új ügyvezető elnöknek Salánki Györgyöt, aki jogász, ifjúsági, junior és felnőtt válogatott vplt. Legnagyobb sikere az volt, amikor szeged színeiben a Vaskuti—Sarusi kettőst, miután 500 és 1000 méteren világbajnokok lettek, a magyar bajnokságon Jakab Tamással egy hajóban legyőzték. — Ami a jövőt illet', megfelelő a versenyzői és a szakembergárda az egyesületnél — mondta az új ügyvezető elnök. — Sőt, megfelelő emberi és szakmai tartalékokkal is rendelkezünk. Ezután azonban csak azok élvezik a bizalmat, akik hozzák is az eredményeket. Szabad edzőválasztást kapnak a versenyzők, s ezzel nő a felelősségük is-. A szakmai munka mellett teljesítenünk kell a vállalatvezetés gazdálkodó tevékenységünkkel kapcsolatos elvárásait is. A megkezdett változásokat nemcsak folytatni kell, hanem újakba kell kezden'. Hamarosan önfenntartó lesz az egyesület. Az elmúlt évben az egyesületek rangsorában a Szegedi Olajbányász — kajakkenu tekintetében — a felnőtteknél a 3., az utánpó lást illetően a 2. helyen végzett. összesen 300 versenyzőjük van, közülük három nemzetközi minősítésű, 21 első osztályú, és 15 aranyjelvényes sportoló. Nagyon jó eredményekkel büszkélkedhetnek, hiszen öt válogatott-kerettaguk van, és az 1989. évi felnőtt vb-n K—4 500-on az 5. helyen végzett egységben lapátolt Schneider Imre és Petrovics Béla. Imre László