Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-16 / 40. szám

1990. február 16., péntek 5 Zenei naptár Fischer Ánnie Irigylem azokat, akik nyugodtan, kényelmesen előkészülve, ünnepi lélekkel, s emelkedett várakozással tudnak egy jeles koncertre elmenni. Ok azok, akik megérdemlik, hogy igényes várakozásuk méltó élménnyel jutalmazódjék. Am akik hétköznapjuk rohanásaiból, ezernyi nyűgéből nem könynyen kiszakadva, éppenhogy csak valami alkalmibb ruhát gyorsan fölkapva rohannak el a zene szentélyébe, a koncertterembe, talán még inkább mfegérdemlik, hogy valami Olyat kapjanak, amelynek hatására újjászületve lépkednek majd hazafelé a nyirkos februári éjszakában. Ez a csoda ezúttal megtörtént. Kitűnő kamarazenekarunk, a Wenlnger Richárd vezette együttes egyik szerény tagja mondotta a szünetben: — „Tele voltunk kisebbségi érzéssel. Fischer Anniéval játszani...!" Nem vallottak szégyent. A világhírű zongoraművésznő partnereként a Mesterbérlet sorozatban a Tisza Szállóban tartott koncertjükön szent alázattal nőttek föl a szólista alkotóművész interpretációjához. Mozart A-dur (K. 483) zongoraversenye. Mozartot és Fiséher Anniét hallgatva minden salaktól megtisztul űzött, gondterhelt lelkünk. Béke költözik belénk legalább egy versenyműnyi időre. Nem tudok soha betelni letisztult, érett bölcsességével, a görög aranykor harmóniájával, mert mindezt újra meg újra felfedezni vélem játékában. Ahogyan ő szól Mozart által hozzánk, az a vigasz édes mézeként hat. Hinni lehet tőle újra a sokszor erőszakos, a drasztikusan sokkoló világunkban is, a jóságban, a szelídségben, a szépségben, a tiszta örömben, s hogy a kárhozat helyett lehet, van megváltás, megtisztulás is. Bensőnkben helyreáll a rend, s csendes fénylő öröm melegít át; jó élni, szép élni. A közönség ráadáskövetelése természetes reakció volt. És kaptunk egy álomszép Mondschein Szonáta (cisz-moll) első tételt, Beethoventől. Az életről mindent tudók megbocsátó és megértő, szelíd szomorúsága, de együttérző derűje is derengett ebben a tolmácsolásban. Végül a szűnni nem akaró taps jutalmaként a Mozart-versenymű életörömmel teli III. tételét kapta utolsó ráadásként a közönség. A Weiner Kamarazenekar is igen inspiráltán játszott. Mozart: Egy kis éji zenéjéről lehet természetesen vitatkozni, hogy mennyire értelmezik pusztán szórakoztató zenének, avagy az alkalmi szerenádozásba is inkább komolyabb, lelket érintő mélységeket is belecsempésznek. Weningerék felfogásában jobbára ez utóbbit éreztem hangsúlyozni. Tetszett. Csajkovszkij Vonósszerenádja régi repertoárdarabja már a zenekarnak. Tökéletesen kiérlelt, mívesen csiszolt — micsoda elbűvölő nüanszbeli finomságok, lekerekítések agogikák például a Keringő tételben! — érzelems fantáziagazdag előadásban hallottuk tőlük. Aligha lehet ezt már igazabban, meggyőzőbben „Csajkovszkijul" játszani. Berényi Bogáta „Ideiglenesen elengedve"? Cser Miklós karmester, aki a jelenlegi évadtól szerződött Szegedről az Operaházba, most még egy szálat elszakított azok közül, amelyek ide kötik. Azt mondja, kényszerűségből hagyja egyedül Cyüdi Sándor karnagyot az Egyetemi Énekkar élén; annyi a pesti elfoglaltsága, hogy nem tudja megszámítani az utazgatást a heti kóruspróbákra, A minap ünnepélyes külsőségek között „ideiglenesen elengedte" őt az az énekkar, amelynek — az utóbbi években megtörtént — „íölfuttatásában" oroszlánrésze volt. A búcsúzáskor latin nyelvű oklevelet vett át Balázs Mihály rektorhelyettestől, meghallgatta a köszönő szép szavakat, s most, hogy búcsúbeszélgetés céljából itt ülünk a szerkesztőségi szobában — szomorúnak látom. Pedig a rá váró, új föladatokról beszél: filharmóniai koncertekről, az operai olasz nyelvű Végzet hatalmáról, amelyet előadáskészre munkál — Gardelli mester megérkezéséig, pesti zenekari koncertjéről (az édesapjuk által alapított zenekart most Cser Miklós öccse vezeti), arról, hogy április l-jétől átveszi a Pedagógus Zenekart a Fáklyaklubban, mert őt választották ... íme az indokok garmadája, amiért válik — lám, fokozatokban, vagyis nehezen — Szegedtől (a színházban továbbra is nélkülözhetetlen, legközelebb vendégként vezényli a Lammermoori-előadást). Miért kell innen mindenkinek elmennie? — ágaskodik a keserű, ám nyilván fölületes—általánosító kér•dés, amit válasz híján csak úgy lebegtetni szokás, földobni, s hagyni elenyészni a kies szegedi ájerben ... Mert még mindig túl merész, vagy inkább idealistának tetsző a gondolat; ha nem vagyunk az egyközpontú ország hívei, éppen itt lenne az ideje — a szavak helyett — teremteni olyan helyi viszonyokat, olyan közeget, amelyben huzamosan otthon lehetnek a tehetséges emberek. Akiket valami ide vonz a centrumból, s akik megkísérelnek itt gyökeret ereszteni — aztán mégis, újra és újra továbbállnak. Sokak számára töbo éves szegedi lét, odaadó munka után is megfejthetetlen talány.- miért, hogy ebben a kétpólusú városban, ahol megtörténhetnek — sokszor az országban elsőként — a leginkább progresszív előjelű események is, végül a fantáziátlanság, a középszerűség, a tunyaság a por lehúz, altat, befed. S miért, hogy annyi itt a vevő, a provinciális, ostobán nagyképű, demagóg dumákra, amelyek szerint a puszta itteniség nagyobb érték, mint akármelyik gyütt-mön'. nyilvánvalóan előrevivő, tehetséges változtatás-akarata. íme az újabb igazságtalanság: Cser Miklós, ha elolvassa a föntieket, bizonyára csodálkozik: miért pont az ő távozása ürügyén irkál a firkász, hiszen zaftos botrány nélkül, nem is keserűn, személyes élete-rendje szerint ment vissza Pestre. „Csak" a barátait-híveit, a neki való munkát hagyta üt, élete-pályája szebbik (fiatal) felét — ezért okkal szomorú, ha szomorú egyáltalán. Ezúton kérem bocsánatát, hogy itt — köszönő, szép mondatok helyett — néhány töprengő szó tolult elő; megint kicsordult a pohár. (Sulyok) CHIKÁN ÁGNES RIPORTJA" Hermán elment világgá... Szomorú szemű, barna hajú, törékeny fiú Hermán. Mindössze 17 esztendős. Bánat, betegség és szegénység: ez az, amit maga mögött hagyott, amikor elhatározta, hogy világgá megy. Búcsút sem intett a roskatag kisi pécskai háznak, testvéreinek, de édesanyjának sem. Így aztán hamuban sült pogácsa sem. húzta le tarisznyáját, amint hátat fordított otthonának, és elindult szerencsét próbálni. „Addig meg sem állok" — gondolta —, „amíg meg nem találom az ,Elet vizét'. A varázslatos cseppeket, amelyektől talán a ráki'ól egyre gyöngülő mama újból erőre kap." Azzal nekivágott két társával a titokzatos útnak. Kalandos vándorlása során találkozott rossz szellemekkel és jóságos tündérekkel. Bátran szembeiszállt mindenféle veszedelemmel, mígnem sorban kiállta mind a hét próbát, és ismét hazatalált... A szökés Az egyik meleg nyári estén nekivágtak a fiúk a zöld határnak. Négy, megtévesztő határsávon lopták át magukat. Szívük a torkukban dobogott, tájékozódni nem tudtak. Egy kukoricásban érte őket az éjfél. Már azt hitték, eltévedtek, amikor valahonnan a távolból muzsikaszó foszlányai ütötték meg a fülüket Csendben, óvatosan a zene forrásának közelébe merészkedtek. Ügy vélték, valamelyik román faluban vannak, megkérdezték hát, mégis, mi a helység neve. „Batto. nya" — hangzott a válasz. Megkönnyebbülve föllélegeztek, s ettől kezdve segítőkész emberek irányították sorsukat. Szegedre kerültek. Szállást, élelmet, gondoskodást a Rigó utcai nevelőotthonban kínáltak nekik. A magyarul jól baszélő Hermán természetesen azonnal munkába akart állni, hiszen kellett a pénz. a Béres-cseppekre. A Defagnál próbálkozott először. A szelíd fiatalembert megriasztotta a környezet: nem érezte biztonságban magát a munkaterápiások között Üj munkahelyet ajánlottak neki, így került a tejüzembe. Molnár Róbert személyében megértő, tisztességét méltányoló főnökre lelt — Hermannal jó volt együttdolgozni. Udvarias, csöndes gyerek, aki szorgalmasan tette a dolgát. Az volt a feladata, hogy az üres ládákat húzogassa a raktárba. Semmi panasz nem volt rá. Ritka becsületes fiú. mindenki megszerette. Az otthonban azonban nem érezte biztonságban magát Hermán. Volt ott néhány, nem odavaló, renitens fiatalember, aki földúlta az ott lakók békéjét. Meg aztán egyremásra tűntek el Hermán ruhái.1 Az egyik, ugyan táppénzen levő nevelőnő, akihez ragaszkodott, segíteni próbált rajta: albérletet keresett a számára. A gyerek — társaival — ott helyezte biztonságba személyes holmijait. S míg Hermán idegenben vívta a maga kis dsatáit, Ili néni, a nevelőnő segítségével rendre utaztak Pécskára, a mamához a Bérescseppek. December közepétől azonban egyre nyugtalanítóbb hírek érkeztek otthonról: Hermán könnyes szemmel nézte a tévében a forradalomról szóló tudósításokat. Karácsony után egyre elszántabb lett az elhatározása: haza akar menni. Embercsempészet ? Közben a nevelőotthon igazgatója — kényszerűségből — nyugdíjazását kérte. Hermán attól tartott, elveszíti a „Tatát", akiben apai támaszra lelt ebben az idegen világban. Tata. Süi'ö Péter azonban nem engedte el a kezét: s mint más, ragaszkodó gyerekek számára, előtte is nyitva hagyta lakása ajtaját. — Még tavaly osszaien 14 romániai gyereket fogadtam, a Rigó utcában, hogy födél legyen a fejük fölött. Ez volt a legfontosabb. Menet közben intéztem el a papírmunkát. Igaz volt köztük bűnöző is, olyan is, aki megbízatással került oda. — Hermant milyennek ismerte meg? — Tisztességes gyereknek, aki merőben más nevelést kapott. Megszerettem, s ő érezhette is ezt, mert ragaszkodott hozzám. De segíteni akartam az összes romániai fiatalon. Tudja, motoszkált bennem: 1920-ban apám Aradon lakott... Meg aztán átéreztem: ezek a gyerekek nemcsak szüleiket, munkahelyüket, barátaikat, hanem a hazájukat Is elvesztették. Biztattam őket: ha rendeződnek a dolgok otthon, hazakerülnek. Akár én hazaviszem őket. Kötelességemnek éreztem. hogy segítsek rajtuk, Hermanon is. — Akár szabálytalan úton-módon is? Tudja, hogy utóda, a megbízott igazgató ezt a tettét embercsempészetnek minősítette? — Róberttől hallottam. Én úgy érzem, tisztességesen jártam el. Január elején kértem Hermant, mindent rendezzen el a munkahelyén, a gyermekvédő intézetben, a nevelőotthonban, és kérjen a rendőrségtől egyszeri kiutazási engedélyt. A gyerek — miután igazolta, nincs munkahelyi tartozása megkapta az útlevelet. — Hermán elment az intézetbe is, hogy elbúcsúzzon? — Ügy tudom. igen. A tejüzemtől kapott igazolását és a munkakönyvét megmutatta. Az igazgató azonban nem adta vissza ezeket az okmányokat neki. Újra otthon — Hermán, ennek ellenére, január 22-én átlépte a határt. — Igen. Érvényels, 24 órára szóló útlevele volt. Saját kocsimmal, iszonyatos ködben, a nevelőnővel együtt vittük Pécskára Hermant. Fölemelő érzés volt mindannyiunknak a fogadtatás a romániai határon. Vagy fél órát beszélgettek a fiúval, s azzal intettek búcsút: „Éljen félelemmentesen az új Romániában!" — Le tudná irni az otthoni találkozás pillanatát? — Már az torokszorító volt. hogy amerre mentünk magyar rendszámú kodsinkkal, végig az úton, gyerekek mutatták nekünk a V betűt. Hogy milyen Pécska? Mint a régi, '30-as évek magyar faluja. A Petőfi Sándor utca egyik háza előtt álltunk meg, Hermán nagybátyjához kopogtunk be először. Onnan mentünk át a szemközti, kis ablakos vályógházhoz, de már jött is elénk a fiú édesanyja. Azt a pillanatot, míg élek, nem felejtem el: az anyjára borult Hermán, ott 2okogott Én is sírtam, megmondom őszintén ... Akkor értettem meg hogy ez a fiú igazat beszélt, amikor még Szegeden azt mondta: „Ha nem visz át, átszököm." — Mihez kezd most otthon Hermán? — Mielőtt Szegedre jött, autószerelő szakmunkásképzőbe járt. Az idén még dolgozik, jövőre folytatja tanulmányait. — A fiú tehát jó helyen van: saját hazájában, saját otthonában, szerettei között. Talán ostoba is ezek után a kérdés: úgy érzi, helyesen cselekedett? — Tiszta a lelkiismeretem. Segíteni akartam ezen a fiún, akit fiamként megszerettem. Csak pukkasztásból ? Tátrai Sándor, a Rigó utcai nevelőotthon megbízott igazgatója: — Stocker Hermán január 22-én engedély nélkül távozott tőlünk. Előtte mondta, hogy vissza akar települni Romániába. Én ígértem, utánanézek. Nem mondhattam, menjen csak haza, hiszen a gyermekvédő intézet rámbízta a fiút. felelős vagyok érte. — Mi lett volna a hivatalos út? — Érdeklődtem a gyivinél, aztán a gyámügynél. Azt mondták: vegyek jegyzőkönyvet, küldjem be, majd utánanéznek, és rendezik az ügyet. — Elmondta ezt Hermannak? — Természetesen. — Ügy tudom, a tejüzem igazolását és a munkakönyvét átadta önnek a fiú, ezeket azonban nem kapta vissza. — Mert akkor vettem át a kérelmét is, és úgy gondoltam, törvénytelen, ha a fontos iratokat a kezébe adom, még elveszíti... — Hermán ennek ellenére távozott. Honnan tudta meg? — Tejüzemi munkatársa, Molnár Róbert keresett 23-án, telefonon. Nem tudott a vezetőváltásról. így nálam érdeklődött: „Sikerült-e az igazgató úrnak Romániába vinnie Hermant?" Először nem értettem a dolgot aztán világos lett minden. — Hogyan reagált a hallottakra? — Hirtelen haragomban mondtam olyat hogy ez embercsempészet, meg hogy följelentem, aki ilyet tett... Megérdemelték volna. Mert lényegében kilopták a fiút az országból. Végül csak a gyermekiét ifjúságvédő intézetnek jelentettem az ügyet. Továbbra is* erkölcstelennek tartom ezt a megoldást Sütő Péterrel munkatársak voltunk, szólhatott volna. Készakarva áskálódik az intézet ellen, a román gyereket is pukkasztásból menekítette ki. — Beszéltem vele: szeretettel szólt a gyerekekről, az - intézetről egy rossz szava sem volt. Negyvenkét év utáni távozásának módja fáj neki, de nem vádol senkit. Csak segíteni akart a fiún. — Megtettem volna én i!>, ha vár. Ha az engedélyt megkapja. El is vittem volna . .. — Mit gondol, miért menekült el a nevelőotthonból Hermán? Még mielőtt hazájába, édesanyjához nem húzta vissza a szíve? — Mert ez nem nevelőotthon, ez nem gyermekvédelem. Ami itt folyik: büntiény a gyerekek ellen. Börtönviselteket nem lehet romlatlanokkal összezárni. Napirenden vannak itt a lopások, az erőszakos megnyilvánulások. A nevelók is félnek. Sütő Péter is kérte az illetékaseket, változtassanak az áldatlan helyzeten, hiszen ez nem javítóintézet. Fütyültek rá. Nem pályázom meg az igazgatói kinevezést, a helyettesem sem. Ez borzalmas hely. A gyermek- és ifjúságvédő intézet igazgatója. Galambos László elfogulatlan szemlélője a történteknek. — Való igaz, a gyámhatóságnak először meg kellett volna szüntetnie Hermán nevelőintézeti beutalását. Ez elmaradt. Arra azonban van lehetőség, hogy a fiatalok 17 éves koruktól — gyámhatósági felügyelettel — albérletbe költözzenek, ez tehát önmagában nem volt szabálytalan. Azt én pozitívan értékelem, hogy a fiú — más gyerekekkel együtt — ragaszkodott a nevelőnőhöz, hogy szerette Sütő Pétert, mint sokan mások. Itt jegyzem meg: nem azt érdemelte, mint ami történt vele. Az embert és a pedagógust is tisztelték benne, érthető, ha Hermán hozzáfordult, amikor mindenáron haza akart menni. A gond dsak az, hogy valóban jelezni kellett volna ezt az intézetnek. * ... és a világgá ment fiú újból hazatalált. Tarisznyájában az „Elet. vize", és egy különleges szegedi krétakör igazsága Édesanyjával azóta boldogabban él. Aligha csak a cseppektől J.. la^XS"^ Rockkoncertek Romániában sikerrel koncertezett a romániai városban a Hobo Blues Band. Jótékony célból. Sikerükön (is) fölbuzdulva most több magyar együtes ajánlkozott, játszana Romániában. A bevételeket lenne mire költeniük az ottaniaknak, az biztos. Például az aradi árvaházra, annak is leginkább a konyhájára, ami nemcsak az elmúlt, lövöldözős idők nyomait viseli magán — a korábbi időszak is háborús viszonyokat teremtett. Valaki, Jcertjeikre bérlik a „cuccot" aki mindezt látta, s kapcso-^erre specializálódott társa- csak a magyar televízió mulatban áll zenészekkel, elhatározta: segít az árvákon. Ebben több együttes is partner: „készenlétben" áll pélságoktól. Egy romániai koncertre a bérleti díj 35-40 ezer forint. Hogy létrejöhessen közöndául a Pokolgép, az Exotic, ség és zenészek találkozója, az Edda, a Beatrice, a Biki- utóbbiak szponzort keresni... Csak egy a bökkenő, nek, aki számára lenne rekAmióta a könnyűzenei lámértéke a neve kiplakátöcsúcsteehnika csúcsösszegek- lásának Aradon (vagy más be kerül; a legjobbaknak romániai városban). Megsincs saját szerelésük, kon- jegyzendő: a HBB koncertjéről készült felvételt nem tatta be, az NSZK-ban és Hollandiában is látható volt. Egyébiránt Arad közelsége szegedi kereskedőcégeknek is vonzó „lehet. Az ottani rendezők lejben szerzett bevétele tehát a rászorulóké. Már csak hazai mecénás kell, hogy létrejöjjön a koncert (vagy koncertek). B. T .