Délmagyarország, 1990. január (80. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-06 / 5. szám

37 199(1. január 6., szombat DM1 mq9qzin Néhány hónap múlva sor kerül szabad, demokratikus, többpártrendszeren alapuló országgyűlési képviselőválasztásokra. Talán nem érdektelen és bizonyos következtetések levonására is alkalmat ad a korábbi többpárti képviselőválasztások helyi eredményeinek történeti áttekintése. Azért használom a többpárti választások kifejezést, mert 1918 elótt, a monarchia idején a választójog igen szúk volta, a nyílt szavazás rendszere miatt nem beszélhetünk annak demokratikus jellegéről. Továbbá nem volt igazi, modern értelemben vett többpártrendszer sem: két nagy párt működött. a liberális-konzervatív és a függetlenségi. mindkettő az uralkodó osztály pártjaként, amelyek nem Osztályalapon, hanem az 1867-es kiegyezéshez való viszony tekintetében különültek el egymástól. A századfordulótól kezdődően a munkásosztály pártja, az SZDP is az általános titkos választásokért folytatott harcot állította előtérbe, de ebben egészen az 1918-as polgári demokratikus forradalomig nem tudott átütő sikert elérni. A forradalom győzelme után nem rendeztek választásokat, csak a tanácshatalom idején, azok azonban egypártiak, egypártrendszeren alapulók voltak. A tanácsköztársaság bukása után. az ellenforradalmi rendszer kiépítésének keretében 1920 januárjában nemzetgyűlési választásokat tartottak a nagyhatalmak nyomására az általános titkos választójog alapján. Választójogot kapott minden 24 éven felüli, hat évi magyar állampolgársággal. féléves helybenlakássul rendelkező állampolgár (nők esetében, az írni-olvasni tudást is feltételül szabták). Ebben az időben az uralkodó osztály pártjaiként különféle keresztény pártok, továbbá a kevés befolyással rendelkező polgári liberális csoportok (Budapesten és a nagyobb városokban), a birtokos parasztságot képviselő Nagyatádi-féle Kisgazdapárt, valamint az újjászerveződő SZDP működött, amely azonban nem vett részt a választásokon. Szegeden a liberális csoportok népszerűsége érezhető volt, bár ekkor a tanácshatalom radikális szocializálásától megrettenve támogatták az ellenforradalmat. A képviselőjelölés egyéni választókerületekben történt és azt a jelöltet, akivel szemben nem lépett fel más jelölt, egyhangúlag megválasztottnak tekintették. Jgv Szegeden az I. kerületben gróf Teleki Pál, a későbbi miniszterelnök, a III. kerületben pedig Kószó István, a függetlenségi párt korábbi helyi elnöke lett képviselő. A II. kerületben két jelölt, mindkettő a keresztény csoport képviseletében küzdött egymással a szavazatokért. Dobay Gyula volt főispán 4455 szavazatával szemben a liberálisabb álláspontot képviselő Pálfy Dániel miniszteri biztos 4554-et kapott. tehát 99 szavazattal győzött. Érdekes, hogy 4428 áthúzott szavazólapot találtuk az urnákban, ami az ellenforradalmi rendszerrel szembeni tiltakozás volt. (Az SZDP hívta fel erre választóit.) Szegeden három választókerületet alakítottak ki. amely alapjában véve fennmaradt egészen 1947-ig. Az I-cs a Belvárost (nagykörúton belül) és Újszegedet, a Il-es Felsóvárost, Rókust és Móravárost, a lilás Alsóvárost, a körtöltésen kívüli lakótelepeket és a nagy kiterjedésű tunv a világot foglalta magában. Ellenzéki város Az ellenforradalmi rendszer megszilárdításához tartózott, hogy Bethlen István miniszterelnök a különféle uralkodó politikai csoportok vezetőivel együtt belépett a parlamenti többséggel rendelkező kisgazdapártba. Az így létrehozott új pártban (Egységes Párt) átvették a vezetést, s a kisgazdapártot a rendszer eszközeként használták fel. Az SZDP vezetőivel is megállapodást kötött a miniszterelnök (Bethlen — Peyer paktum). Új rendeletet hoztak, amely szűkítette a választójogot, s orszigoTöbbparti képviselőválasztások Szegeden (1920-1947) san 1920-hoz viszonyítva háromnegyed millióval csökkentette a választójogosultak számát és a nagyvárosokat kivéve visszaállította a nyílt szavazást. Látható tehát, hogy a Horthy-rendszerben a választási rendszer nem volt demokratikus és a többpártrendszer is csak korlátozottan érvényesült. (A rendszer csak lojális ellenzéki pártokat tűrt meg, amelyek működését erőteljesen korlátozta.) Az 1922-es nemzetgyűlési választásokon a városban a III. kerületben újra a kormánypárti Kószó István lett a képviselő, mert nem sikerült vele szemben esélyes ellenjelöltet állítani. Ekkorra a polgári ellenzék is megerősödött a városban és az l. kerületben a kormánypárti Teleki Pállal szemben Bárczy István liberálisjelöltet indította. Támogatására a liberális párt országos vezetője, Rassav Károly is többször felkereste a várost, s beszédet tartott. A II. kerületben az SZDP Peidl Gyulái jelölte a kormánypárti Pálfy Dániellel szemben. A liberálisok és a szociáldemokraták között együttműködés jött létre: az I. kerületben a szociáldemokraták a liberális Bárczyt. a II. kerületben a liberálisok a szociáldemokrata Peidlt támogatták. Az I. kerületben Telekire 5385-en, Bárczyra 4455-en adták szavazatukat, tehát újra Teleki lett a képviselő. A II. kerületben Peidl 5365. Pálfy pedig 4163 szavazatot mondhatott magáénak, tehát Peidlre 1202-vel többen szavaztak, mint ellenfelére. így ő lett a képv iselő. Az 1920-as évek középén a felsőház létrehozásával, a választójog további szűkítésével (a lakosságnak mindössze egynegyede rendelkezett választójoggal!) tovább erősödött a rendszer konzervatív jellege. Az akkor 135 ezer lakosú Szegeden 1926ban a választójogosultak száma mindössze 25 ezer volt. Az 1926 végén megtartott lajstromos országgyűlési képviselőválasztásokon a kormánypárt (Egységes Párt) és a két ellenzéki párt. a liberális (Balpárt) és az SZDP vett részt. Az Egységes Párt jelöltje gróf Klebelv berg kunó. a liberális párté Rassav Károly, az SZDP-é pedig újra Peidl Gyula volt. A választás eredménye (a jelöltekre adott szavazatok aránya): Klebelsberg Rassay Peidl 49,2% 25.4% 25,4% as függetlenségi ellenzéki hagyumanyokat örzó parasztság koréból kerültek ki. Az SZDP-t a munkások, a szegényebb kispolgárok, a felvilágosult parasztok támogatták. A gazdasági válaság mélypontján. 1931 nyarán került sor újabb országgyűlési választásokra. A kormánypárt jelöltje újra Klebelsberg volt, aki kultuszminiszterként sokat tett a város fejlesztéséért (Dóm téri építkezések, a Tisza-parti klinikasor. tanyai iskolák építése stb.). A liberálisok újra Rassavt jelölték, az SZDP pedig Kéthlv Annát, akinek népszerűsége kezdett növekedni az országban. A választásokon fellépett a kormánypártból kivált helyi politikai csoport Petrik Antal vezetésével, amely ellenzéki jelszavakkal akart szavazatokra szert tenni. A választásra jogosultak száma 1926-hoz képest némileg növekedett, a népesség 26,5 százalékát tette ki. de mintegy hatezren nem éltek jogukkal. A szavazatok megoszlása: Az ellenzék 400-zal több szavazatot kapott, mint a kormánypárt. Döntő befolyása érezhető volt a harmincas évek közepéig. (A választójoggal nem rendelkező munkástömegek is az ellenzék táborához tartoztak.) Szeged ellenzéki várossá vált. Itt a kormánypárt összetétele is más volt mint országosan. A nagybirtokosok helyett a katonatisztek, u papság, az államhivatalnokok, a gazdug- és középpolgárság nagy része, valamint a gazdagabb birtokos parasztság képezte a párt társadalmi bázisát. A liberálisok támogatói a polgári középosztály, az értelmiség, a kispolgárság, a polgárosodó, a 48Klebelsberír Kéthly Rassay Petrik' 49,1% 23.7% 18.0% 9.2% A jobboldal térnyerése Az 1935-ös választásokat már a Gömbös-kormány idején tartották, amikor a miniszterelnök és csoportja a totális diktatúra bevezetésére törekedett. Létrehozták a rendszer új uralkodó pártját. a Nemzeti Egység Pártját (NEP). amelyet e cél szolgálatába állítottak. Gömbösnek jó kapcsolatai voltak a szegedi jobboldali felfogású katonatiszti, fajvédő csoportokkal, amelyek vezetőjeként 1919-ben a városban tevékenykedett. A választások már a megváltozott politikai erőviszonyokat tükrözték: NEP Rassav SZDP 62.5%. 19.5% 18.0% kormánypárt nyilasok kiscazdak SZDP liberálisok 54,5% 22.3% 8.3% 7.7% 7,2% 1945: a kisgazdapárt sikere A felszabadulás után az országban kialakult a demokratikus több' pártrendszer és 1945 novemberében megtartották az első szabad, demokratikus képviselőválasztásokat. Az új választási törvény általánossá tette a választójogot, a korhatárt 20 évben állapította meg és csak a volt fasiszta pártok és egyesületek országos vezetőit, vezető testületeinek tagjait zárta ki e jogból. A választás-ban részt vevő állampolgárok száma így megkétszereződött a felszabadulás előttihez viszonyítva. A függetlenségi front partjai (MKP. SZDP. NPP, FKP. PDP) uralták a politikai életet. Néhány más politikai csoport is (főleg ellenzékiek) próbált szervezkedni, ezek azonban nem vettek részt a választásokon. Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési képviselőválasztások eredményei százalékban (csak a negy nagy párt. a PDP nélkül) Szegeden és a megye többi városában: MKP SZDP NPP FKP Szeged 12.1 20.1 3.5 62.4 Hím.-hely 21.0 25.0 5.0 43.0 Szentes 31.0 25,0 4.0 40.0 Makó 20.0 21,5 4.2 52.0 Csongrád 12.7 25.7 3,5 53,0 A legfeltűnőbb, hogy a kisgazdapárt Szegeden még az országos 57 százaléknál is nagyobb, több mint 62 százalékos szavazatarányt ért el. Más képet kapunk azonban, ha a szegedi eredményeknél külön veszszük számba a belterület és a külterület. a nagy kiterjedésű tanyavilág adatait. A pártok szavazatarányai Szeged-belterüfétéű: MKP SZDP 17.0 32.2 NPP 1.8 FKP 45,7 A kormánypárt jelentősen megerősítette pozícióit, az SZDP kissé visszaesett, viszont a liberálisok szavazótábora nott. A Gömbös-léle szociális demagógia és a nacionalista propaganda hatást gyakorolt a szegedi választók nagy részére is. A Horthy-rendszer utolsó képviselőválasztására akkor került sor. amikor az országgyarapitásban elért sikerek nyomán megerősödött a nacionalista hangulat és a nyilas párt befolyása is érezhetővé vált. Az 1939 májusi választások eredménye a városban: A három demokratikus ellenzéki párt (a Független Kisgazdapárt, az SZDP és a liberálisok) együttes szavazataránya alig haladta meg a 23 százalékot. Látható tehát, hogy magában a városban a kisgazdapárt kisebbséget alkotott a három baloldali párttal szentben. Ez élesen elütött az országos helyzettől és Hódmezővásárhely, Szentes politikai erőviszonyaihoz volt hasonló, azzal az eltéréssel, hogy Szegeden a kommunista part valamivel kisebb erot képviselt, míg az SZDP itt tett szert legnagyobb befolyásra a megye városai közül. Ennek megfelelően Szeged-külterület adatai a kisgazdapárt döntő fölényét bizonyították. Itt a párt szavazataránya 85,3 százalékot tett ki, míg a kommunista párté csak 4,2 százalékos, a parasztpárté pedig 5,7 százalékos volt. A szegedi tanyai parasztság összetétele, helyzete jelentősen eltért a nagybirtok uralta vidékek parasztságáétól. Szeged határában nem volt feudális eredetű mugan nagybirtok. Csak a város rendelkezett mintegy 60 ezer holddal. amelyet azonban évtizedek óta kisbérletekként hasznosított. A bérlet hosszú időre szólt, ezert a bérlő parasztok saját tulajdonuknak tekintették. tanyát építettek és így gazdálkodtak parcellájukon. A belterjes gazdálkodás (szőlő- és gyümölcskulútra, fűszerpaprika-termelés, tanyai állattenyésztés) révén a vállalkozói farmergazdálkodás elemei jelentek meg a város határában. A földosztás itt azt jelentette, hogy a parasztok saját tulajdonukba kapták bérletüket, illetve a nagyobb bérleteket osztották el. A parasztok nem a kommunista párt. hanem a kisgazdapárt politikájában vélték felismerni saját érdekeiket. A városban magában a munkások szavaztak a kommunista pártra, az SZDP szavazótábora magában foglalt munkások mellett jelentós számban kisiparosokat, kiskereskedőket, mai szóval kisvállalkozókat, más középrétegeket is. A kisgazdapárt mint gyújtópárt magához vonzotta a Horthy-rendszer korábbi támogatóit. továbbá a várost polgárságot. a középrétegek, a kispolgárság, az értelmiség jelentós részét és a városban élő kis számú tulajdonos parasztságot. 1947:többségben a polgári fejlődés hívei Az 1947 augusztusi választásokon országosan már tíz part vett részt. A kisgazdapártból 1947 tavaszán-nyarán fokozatosan kiváltak azok a csoportok, amelyek polgári fejlődést akartak és elégedetlenek voltak a baloldali pártok, főleg a kommunista párt esetenként megnyilvánuló erőszakos, diktatórikus módszereivel. (A kisgazdapárt fótitkárának a Szovjetunióba való internálása, a külföldön tartozókodó Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatása stb.) Létrejött a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt (DNP). amely elsősorban a dunántúli vallásos parasztokat tömörítette. Megalakult Pfeiffer Zoltán vezetésével a Magyar Függetlenségi Párt (MFP), amelyet a városi polgárság és a belterjes mezőgazdasági vidékek polgárosodó. piacra termelő parasztsága támogatott. Külön pártot alakított a volt szeged-alsóközponti (Mórahalom) plébános. Balogh István, aki addig a kisgazdapártban vállalt szerepet. E párthoz csatlakozott a parasztpártból kivált Kovács Imre népi író. E pártok a függetlenségi front, illetve a rendszer ellenzékeként működtek. (Még 1946-ban létrejött a Magyar Szabadság Párt. amelyet a kisgazdapártból a Baloldali Blokk nyomására kizárt húsz képviselő egyike, Sulyok Dezső és csoportja hozott létre. A szegedi kisgazdapártiak jelenfős része a párthoz, illetve e párt Í947 júliusi önféloszlása után a Szabadság Párt örökébe lépett függetlenségi párthoz csatlakozott.) S/egeden a pártok választasi eredményei élesen eltértek az országostól. Szeged és a megye többi városában a függetlenségi front pártjainak szavazatarányai: MKP SZDP NPP FKP együtt Szeged 15,4 11.3 3.5 3,9 34,1 Hmv.-hely 23.0 17.0 8.0 26.0 74 Szentes 29.0 12.0 4.0 14,0 59,0 Makó 21.0 12.2 6.7 14,8 54,7 Csongrád 14.0 16.0 4.0 5.0 39,0 Míg országosan a függetlenségi front pártjai a szavazatoknak mintegy 60 százalékát (az MKP 22%-át) szerezték meg, addig Szegeden mindössze 34 százalékát. A belterület és a kültériét választóinak megoszlása némileg megint eltért egymástól. A négy partnak a 62 városi (belterületi) szavazókörben elért szavazati arányai: MKP SZDP NPP FKP együtt 18.6 14,9 1.4 2.5 37,4 A kommunista párt némileg növelte szavazatarányát (de az Országost nem érte el), az SZDP elvesztette választóinak mintegy felét, a kisgazdapártot 1945-ös nagy tábora szinte teljesen cserbenhagyta. Az ellenzéki pártok közül a függetlenségi párt (MFP) szerzett legtöbb szavazatot, 52 százalékot. (A városban aránya 50 százalékot, külterületen kózel 60 százalékot tett ki.) Az adatok azt tükrözik, hogy a kisgazdapárt korábbi szavazói jórészt a polgári fejlődést hirdető és a kommunistákat is erőteljesen bíráló, radikális ellenzékiséget képviselő függetlenségi párthoz csatlakoztak. Sőt még a volt szociáldemokrata szavazók nem jelentéktelen része is e pártra adta voksát. A DNP, amelynek képviselőjelöltje volt Bálint Sándor egyetemi tanár, 8 százalékot ért el. Balogh páter pártja mindössze 342 szavazatot (0,4%) kapott. TAMASI MIHÁLY