Délmagyarország, 1990. január (80. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-26 / 22. szám

10 1990. január 26., péntek Tumormarker központ alakult A rákbetegség korai felismeréséért Századunk egyik leggyakrab­ban előforduló betegsége a kü­lönféle daganatos megbetege­dés. Nem véletlen, hogy a szak­emberek folyamatosan keresik, kutatják: miként lehet szembe­szegülni ezzel a már sok áldoza­tot szedett kórral. A betegek jó részénél a műtét, ami a megbe­tegedett szövetek teljes eltávolí­tását jelenti, végleges gyógyu­lást hoz, olykor mégis mind­össze csak azt sikerül elérni, hogy a daganatos sejtszám nagymértékben csökken. Más esetben a műtét látszó­lag — és az elérhető diagnoszti­kus eszközök szerint is — sike­res volt, de a szervezetben má­sutt, vagy az operatőr számára láthatatlan helyen rejtőzködő beteg sejtek kezdenek el tovább szaporodni. Az operáció utáni állandó, éveken át tartó ellenőr­zéssel már kimutatható a kiúju­ló daganat jelenléte. Ehhez szá­mos módszer áll rendelkezésre, mint például az ultrahang, a röntgensugár vagy számos la­boratóriumi vizsgálat. Ezek kö­zül egyik a tumormarkerek vizsgálata. (Tumormarkernek nevezünk minden olyan anya­got, mely a daganatból szárma­zik, ezért a daganat mennyisé­gével arányosan jelenik meg a vérben, vizeletben, agyvízben. Másrészt olyan anyagokat hí­vunk Így, melyeknek a testned­vekben mért mennyisége vala­milyen oknál fogva a daganat­tal összefüggésben változik.) Ennek az eljárásnak az az egyik nagy előnye, hogy havon­ta megismételhető a beteg káro­sítása nélkül. Az ilyen módon felfedezett, a betegnek még pa­naszokat nem okozó daganat esetében újabb műtéttel, vagy gyógyszeres kezeléssel végleges gyógyulás érhető el. Hogy mindez miként derült ki a tudo­mány számára, milyen módsze­rekkel, hogyan történik a vizs­gálat, arról dr. Pulay Tamással, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú Nőgyógyá­szati Klinikájának Tudomá­nyos főmunkatársával beszél­gettünk, aki akadémiai doktori disszertációját ebből a témából merítette. — 1969-ben a pécsi egyetem női klinikáján néhai főnököm, dr. Lajos László azzal bízott meg, hogy a terhesség immuno­lógiájával kapcsolatban folytas­sak vizsgálatokat. Ekkor kezd­tem el foglalkozni a terhesség és a szülés során az immunglobuli­nok (IGG, IGA, IGM) szintjé­ben bekövetkező változások­kal. Mellékesen megvizsgáltam néhány rákos beteget is, és ki­derült: a szervezetükben lénye­gesen nagyobb eltérések van­nak, mint a terhes nők szerveze­tében. Kutatásaim során sike­rült megfigyelnem néhány vál­tozást, elsősorban az IGA és IGM kapcsán. (Az IGA és IGM immunglobulin osztályt jelent. Az első jellegzetessége, hogy a nyálkahártyákon keresztül is képes kiválasztódni, tehát a légző- és gyomorbélrendszer immunológiai védelmét ez az immunglobulin látja el. Az utóbbi pedig az immunrendszer valamilyen antigénre adott el­sődleges válaszakor képződő immunglobulint jelent.) Igazán áttörő eredményt ezek a vizsgá­latok még nem hoztak. Felkerültem Budapestre, és itt kezdtem el foglalkozni a kar­cinoembrionális antigénnel, amit addig Magyarországon még senki sem vizsgált. Rájöt­tem, hogy a méhnyakrákos be­tegek gyógykezelésében és a be­teg további sorsának nyomon követésében ennek az antigén­nek a vizsgálata jól felhasznál­ható. A későbbiek során figyel­mem a petefészek rosszindulatú daganatai felé fordult. Rend­szeresen vért vettem a petefé­szekrákos betegektől, igy tud­tam végigkövetni náluk a vas­kötő fehérje koncentrációjának a változását. Kiderült: a daga­nat növekedésével vagy csökke­nésével párhuzamosan alakul ez a koncentráció, holott ezek a betegek nem szükségszerűen voltak vérszegények, vagy vas­hiányosak. Maga a betegség hozta magával a vaskötő fehér­jének ezt a koncentráció-válto­zását. Ezt a jelenséget már fel lehetett használni a betegség alakulásának nyomon követé­sére. A későbbiekben az Izotóp Intézet rendelkezésemre bocsá­totta a CA 125 jelzésű petefé­szekrák antigént. Ezt a mód­szert, ami ma már világszerte el­fogadott és széles körben hasz­nált eljárás, az addig gyűjtött vérmintákon megvizsgáltam, igy rendszeres klinikai alkalma­zását be lehetett vezetni: a pete­fészekrák gyógyítását kitűnően lehet ennek az antigénnek a vér­szintjével követni. Sőt, az ese­tek többségében előre meg lehe­tett mondani a látszólag egész­séges asszonyok esetében, hogy daganatuk ki fog újulni. A következő lépés, ami ezzel egy időben történt, a lipidhez kötött sziálsav meghatározása volt. Ezt a munkát Schumann Bélával, a Korvin Ottó Kórház laboratóriumának helyettes ve­zetőjével végeztük. Schumann doktor olyan eljárást dolgozott ki, amivel pontosan meg lehe­tett határozni ennek az anyag­nak a mennyiségét a betegek vé­rében. Lényeges momentum, hogy a lipidhez kötött sziálsav vérben mérhető mennyisége a daganat növekedésével és csök­kenésével párhuzamosan válto­zott. Végül, miután több ezer vizsgálat bizonyította e mód­szer megbízhatóságát, eljárá­sunkat szabadalmaztattuk. Mi­után a lipidhez kötött sziálsav meghatározása nagyon olcsó el­járás, naponta több tucat em­ber vére feldolgozható, ezért minden érdeklődd kollégának felajánlottam, hogy ha szüksé­ge van ilyen vizsgálatra bármely betegénél, azt szívesen elvég­zem. Jönnek is szép számmal a vérminták az ország különböző részéből, és telefonon, levélben vagy táviratban küldjük vissza az eredményeket. Ezzel tehát kialakult egy úgy­nevezett tumormarker (daga­natjelző) centrum. Nagy örö­münkre egyre népszerűbb az or­vosok között ez a vizsgáló eljá­rás. Ma már a belgyógyászok és bőrgyógyászok is használják a nőgyógyászok mellett. így a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Bőrklinikáján dr. Rácz István egyetemi tanár el­képzelései alapján dr. Ters­tyánszky Edit tanársegédet bíz­ták meg azzal, hogy azoknál a betegeknél, akiknél panaszaik alapján felvetődhet a daganatos betegség lehetősége is, végezze el a tumormarker vizsgálatot. Kiderült, hogy a betegek kö­zel egyhatodában találtak vala­milyen daganatot (vastagbél, mandula, agy stb.), már az első daganatkeresés során. Elvégeztük a szűrést egy zárt csoporton belül is. Látszólag egészséges nők és férfiak köré­ben — húsz évtől nyugdíjas ko­rig. Egyéb vizsgálatok mellett megtörtént a tumormarkerek vizsgálata is. A nyolcszázhetven emberből hatnál derült ki, hogy rosszindulatú daganatuk van. Ez rendkívül fontos informá­ció, hiszen még panaszt nem okozó daganat esetében a gyó­gyítás esélye lényegesen na­gyobb, és ez számukra az életet jelenti. Az említett eljárások lényege éppen az, hogyha folyamatosan vizsgáljuk az úgynevezett „gya­nús" és a visszatérő betegeket, a rendszeres ellenőrzés megte­remti a lehetőséget az újonnan képződő vagy kiújuló dagana­tok korai — a gyógyítás számá­ra idóbeni — felismerésére. Casanova ablakot mos és... Látványos botrány lengi körül a londoni jobb köröket. A fő­szereplő: Edward Trotter egyko­ri ablaktisztító. Aki is egy nép­szerű újság hasábjain közreadta vallomását. Bár kalandjainak társszereplőit nem adta ki. Egye­lőre. Elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt kezdett eldolgozni, a leg­kisebb reklamáció nélkül. Mun­kája során szerinte legalább öt­száz, a férje által elhanyagolt asszonyt kellett kielégítenie. A jól megtermett volt ablaktisztító azt is bevallotta, hogy több időt töltött hálószobákban, mint az ablakoknál. A háziasszonyok munka közben egy ideig csak fi­gyelték, aztán behívták. Volt, aki azonnal a hálószobába invi­tálta. Dolga végeztével megint az ablak külső oldalán foglalt ál­lást, de már csinos összeggel a zsebében. Az ellenállhatatlan Ted szeretői közül senki sem kérdezte a nevét, és ő sem fag­gatta ilyen kérdésekkel a meg­rendelőket, nem tudakolta tele­Elektronikus teniszbíró Egy kanadai cég olyan rend­szert dolgozott ki, amely az em­berét utánzó hanggal és felvilla­nó fénnyel jelzi, ha a teniszlabda az alap- vagy az oldalvonalon kívül ért talajt. Ekkor az áram­vezető szállal bevont teniszlabda rövidre zárja az ott rejtve elhe­lyezett vékony dróthálószövedék áramkörét. A többi egy kis szá­mitógép dolga. Ezt az Accu-Call­nak elnevezett hibaielzőt ez idő szerint az Egyesült Államokban, Portlandban és Kanadában, To­rontóban próbálják ki. A számí­tások szerint, ha beválik, alkal­mazásáért mérkőzésenként 150 dollárt is kell majd fizetni. A drótháló csak műanyag bo­rítású pályán helyezhető el. így ez a rendszer füves pályán, pél­dául Wimbledonban nem hasz­nálható. De nincs is rá szükség, mert ott az infravörös sugárral működő úgynevezett Cyclops­rendszer már jól bevált. Persze egyik rendszer sem pótolja a bí­rót, de a vonalbírót min­denképpen. A vikingek élete Svéd régészek helyreállítot­ták a 10. századi Birka nevű vi­king település egy utcáját, s azt a stockholmi történeti múzeum­ban mutatják be. Láthatók ott viking családi házak és műhe­lyek is — ezekben most kézmű­vesek viking módra érméket vernek, bőröket készítenek ki és munkálnak meg. Hasonlóan élethű viking fa­lut alakítottak ki az angliai Jor­vik viking központban is, fel­használva az utóbbi évek gaz­dag leleteit. Az ásatások színhe­lyén, 9 méterrel a föld alatt léte­sített múzeum tengelyében egy — öt zsupfedeles házzal szegé­lyezett — 10. századi utca húzó­dik. Az utca mentén egy keres­kedelmi hajó, eredeti elárusító­bódék, a házakban normann bútorok és edények láthatók. A vikingek Jorviknak nevezték az angliai Yorkot, s az egykori Jorvik a 10. században London után az ország második legna­gyobb városa volt. A növények védekezése a gombák ellen 2 db használt ASCOTA 170 típusú könyvelőgép eladó. Érdeklődni 54-244/152-es mellék. A Szegedi Szabadtéri Játékok Igazgatósága 4 hónapra szerződéses munkavállalót keres titkárnői feladatok elvégzésére. Részmunkaidősök jelentkezését is cárjuk a Klauzál tér 3. sz alatti irodánkban fonszámukat. A hölgyek végülis csak kevés időre vették igénybe szolgáltatását. Ted úriember volt, titokban szerezte meg kun­csaftjainak nevét és címét. Ha most úgy döntene, hogy ezeket kiadja, lavinát indítana el. Nem tette, ám oly részletesen leírta vallomásaiban a környezetet, hogy számos asszony néz álmat­lan éjszakák elé. Nem is beszélve a férjekről, akik ott is felismerni vélik az ablaktisztitót, ahol nin­csenek is ablakok. TISZA FÜSZÉRT szegedi raktárháza „E" kategóriás gépkocsivezetőket és kocsikísérőket keres felvételre. Szeged, Fonógyári út 8. A Fesztivál Motoros Sportegyesület értékesítésre felajánlja minden részében teljesen felújított, újszerű (17000 km-es motorral) 47 személyes IKARUS autóbuszát. Érdeklődni: a 62/27-123-as telefonon. Négy svájci kutató bizo­nyítékot talált arra, hogy bi­zonyos növények a kitináz nevű enzimet termelve véde­keznek a gombák ellen; ez ugyanis nagymértékben gá­tolja a gombák fejlődését. A kitin, ez a kemény bio­lógiai polimer — polisza­charid — nemcsak a rákok és rovarok páncéljának al­kotórésze, hanem a gombák sejtfalának is építőanyaga. A kutatók azt tapasztalták, hogy a kitint lebontó kiti­náznak és némely más en­zimnek a jelenlétében a gomba sejtfalából kis dara­bok letöredeznek. A kuta­tók ezután azt vizsgálták, hogy a babnövényből kivont kitináz miképp hat a tápta­lajon tenyésztett Trichoder­ma viride gombára. Azt ál­lapították meg, hogy a kiti­náz enzim a mennyiségével Szövetkezetünk partnert keres Szeged ipari övezetében a Fonógyári úton lévő 1,7 hektáros telkének hasznosítására. Szóba jöhet bérlet, részbeni ér­tékesítés, közös érdekeltségű te­vékenység kialakítása, stb. Érdeklődni: 06-62/11-670-es tele­fonszámon, ill. Szeged, Gutenberg u. 10., a szövetkezet elnökénéi. Telex: 82-646 Gyermekkórhdz-Rendelőintézet felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: 1 fő munkaügyi előadó (megfelelő szakirányú végzettséggel) 2 fő fözőnő 1 fő konyhai kisegítő Jelentkezni az intézet személyzeti vezetőjénél. Odesszai krt 37 sz alatt lehet Építőipari vállalkozási részleg rövid határidővel. mérsékelt áron vállal: • bontási • térburkolási • lágy tetőfedési • hornyolt cserépfedésű tetők felújítási • tipox műanyagpadló készítési • kerítésépítési • és egyéb nehéz kézi-fizikai munkákat Érdeklődni: a 62/27-123-as telefonon. arányos mértékben gátolja e gomba fejlődését. Amikor a kitinázt forralással hatásta­lanították, vagy ha olyan el­lenanyagot adagoltak hoz­zá, amely rajta megkötő­dött, a gomba fejlődésének gátlása megszűnt. A bab leveleiből kapott nyers fehérjekivonat szintén gombaölő hatásúnak bizo­nyult, különösen ha a leve­leket előzőleg etilénnel ke­zelték. Ez nem is okozott meglepetést, hiszen eddig is tudták, hogy az etilén a nö­vényeket kitináz termelésére készteti. Egyébként ebben a kísérletben is, ha a fehérje­kivonathoz hozzáadagolták a kitináz ellenanyagot, a gombaölő hatás megszűnt. Ezek a kísérletek első ízben mutatták ki, hogy a kiti­náznak gombaölő hatása van. A Szegedi Műszaki Kerámia Ipari Kisszövetkezet gyors átfutási idővel vállalja fröccsöntéssel, kézi öntés­sel, extrudálással, préselés­sel, kézi formázással előál­lítható műszaki kerámiater­mékek gyártását. Egyben felajánlja nagy visz­kozitású paszták és porok homogenizálására rendelke­zésre álló szabad kapacitá­sát. 1990. első félévében vál­lalkozunk 10—15 fő foglal­koztatására alkalmas, beta­nított munka jellegű bér­munka elvégzésére. Érdeklődni: Műszaki Kerámia Ipari Kisszövetkezet, 6722 Sze­ged, Gutenberg u. 10., a szövet­kezet elnökénél. Telefon: 06-62-11-670. Telex: 82-646. „Szeged hírős város, Tápéval határos" címmel magyarnótaestet rendezünk az Aranylabda Étteremben (Tápé, Budai N. A. u. 27.) budapesti magyarnóta énekesek közreműködésével 1990. február 9-én, 19 órai kezdettel, vacsorával egybekötve. Érdeklődjön a 24-082-es telefonon! Foglaljon asztalt személyesen! Vincze Istvánné cégtulajdonos fPARI ÉS RAKTÁROZÁSI TEVÉKENYSÉG végzésére alkalmas 50 ezer m2 földterület épületekkel bérbe adó vagy eladó. Igény szerint részletekre osztva is. Iparvágány használata biztosított. Érdeklődni: Újszegedi Szövőipari Vállalat Szeged, Alsókikötő sor 11. Telefon: 62/54-244/119 A DM-PRESS telefonszáma: 12-370 Hívható: hétfő, csütörtök, péntek, szombat 9—13-ig kedd: 9—15-ig szerdán: 8—10-ig

Next

/
Thumbnails
Contents