Délmagyarország, 1990. január (80. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-04 / 3. szám

2 1990. január 4., csütörtök 7 (Folytatás az 1. oldalról.) annyian egyenlők vagyunk, <lo a románok egyenlőbbek — mondotta a/, alelnök. Arra vonatkozóan, hogy megvan-e a lehetősége az erdélyi területi autonómiának, Király Karoly kifejtet1e: ha szabályozzák az Erdélyben élő nemzetiségek egyenjogúságának kérdését, akkor elképzelhető egy ilyen regionális vagy területi autonómia. Nekünk többnyelvű oktatásra van szükségünk. hiszen Erdélyben három nyelvet beszélnek — jelentette ki. Az NSZK igen jelentős segítséget nyújthat, tekintetAz első üdvözlet tel arra, hogy Romáíniában 150 ezer erdélyi szász és bánáti sváb él — hangsúlyozta Király Károly. Nemcsak gazdasági segítségre gondolok, hanem elsősorban az emberek közötti kapcsolatok területére. A kivándorolt erdélyieknek vissza kell térniük, akik pedig itt maradtak, azoknak utazniuk kell, s külföldön meg kell ismerkedniük a demokráciával. Demokratikus sajtóra, demokratikus tájékoztatási eszközökre, demokratikus nevelésre van szükségünk. Az oktatási rendszerben személycseréket kell végrehajtani — mondotta az alelnök. Kamerával a forradalomban Romániából mind megnyugtatóbb hírek érkeznek. Lassanként megkezdődik az új. emberi világ építése keleti szomszédunknál. Ám a dokumentálás szándékával, most mégis visszatérünk a karácsonyt megelőző, vészterhes napokhoz. Amikor péntek délután néhány órára megnyitották a nagylaki román—magyar határt, a szegcdi MDF néhány tagjának, köz.tük Balogh László vezetőségi tagnak, gyakorlatilag az első konvojjal sikerült átjutnia. Epp ez indulás előtti napon vett az MDF helyi stúdiója videókamerát, így az Aradot. Temesvárt, majd a második lendülettel Kolozsvárt és Marosvásárhelyt megjárt útról több órás filmanyag gyúlt í«sze, melyet. majd felajánlanak a szabad román televíziónak is. A péntek esti aradi nagygyűlésen — valószínűleg megint csak elsőnek hivatalos magyar politikai szervezet képviselőjeként — Balogh László is beszedet mondott. Orosz József budapesti riporter megdöbbentő hangriportja bizonyította, hogy miként a tömeg, a szónok is közvetlen életveszélyben yolt. A téren több ezer összezsúfolt, eufórikus állapotban levő ember ujjongott, miközben a közeli sötét, kivilágitatlan épületekben készítették a halált. Csak a tanácsháza épülete Úszott fényárban, ennek erkélyéről beszéltek az. egymást követő szónokok Balogh László a következő beszédet intézte az alant állókhoz. (Ne felejtsük, még csak pintek este Van, a Securitate különítményei tán éppen ezekben a pillanatokban ereszkednek le Temesvár mellett.) „Kedves Rarátaim!... Nem vagytok egyedül.. . Balogh. László vagyok. Szegedről, a szegedi Demokrata Fórum elnökségének tagja... A határon át tudtunk jönni! (Ekikor még a tanácsházát őrző katonaság sem tudja, hogy a határ megnyílt néhány órára.) ... Innen Temesvárra megyünk. (A tömeg eufórikus hangulatban skandálja a város nevét.) ... Gyógyszert viszünk a temesvári kórházakba, és Magyarországon fölkészültek arra, hogy újabb és újabb gyógyszer, cs élelmiSzerszállítmányokat indítsanak útnak . . . Örülök, hogy veletek mehetünk a. szabad Európába. (Szabadság, szabadság — skandálja hosszan a tömeg.) .. • Ebben az épületben nem is olyan régen még Giosz Károly és Ceausescu találkozott. Hol van már Grósz Károly, és hol van Ceausescu? (Fujjolás, fütyülés.) ..'. További kitartást méltóságteljes győzelmetekig! ... Még egyszer mondom: nem vagytok egyedül. (Szabadság, szabadság — skandálja a tömeg.) ... Búcsúzóul; éljen a román—magyar barátság! Nem a pár. tok, az emberek barátsága! (Hurrá, hurrá — kiáltozik a tömeg.) Balogh László és kis csoportja ezután még éjszaka továbbindult Temesvárra, ahol a kórház pénteWröl szombatra virradó eseményeit ugyancsak filmre vették ... Néhány órával később Történelemórák 14 nap. Ennyi ideje lélegzi Románia a szabadság levegőjét. Két hete tisztul egy ország tüdeje, távozik a korom, a mocsok, a méreg. 1956-ban éppen ennyi időt hagytak Magyarországnak is, hogy felvegye az oxigénmaszkot, hogy lázálmok között szabaduljon betegségétől. E sorok írója, mint nemzedékének annyi tarsa, a tankönyvekből kellett, hogy kihámozza az igazságot. Mennyi minden válik most világossá, mennyi hazugságról rándul le végleg a lepel, mennyi érzéssel telítődik meg az a néhány tény, amit '56-ról szüléinktől és néhány szamizdatból megtudhattunk. A tollal és fegyverrel szerkesztett propagandaműsorban a „csőcselék koncolja fel az AVH katonáját". Rúgják, ütik, belelőnek. Egy másikat felkötnek a lábánál fogva. Egy harmadikat darabokra szednek. A 17 éves ember elborzad: oké, jó srácok voltatok, de azért ezt nem kellett volna, ezzel bemocskoltátok '56 forradalmát. Csak néhány évvel később, a tv-ben látva a secusok tetteit, érti meg, mi vezette apáit a bosszú útjára. „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk az áldozatok hozzátartozóinak." A felirat alatt a dobozban paDÍrpénz. A filmkockák közben pedig a kísérőszöveg: „Egyesek a forradalom tisztaságáról papolnak, míg a többiek koncolnak, randalíroznak, lövöldöznek." A szabadságukért puszta tettükkel harcoló áldozatok láttán válik világossá, mit jelent egy forradalom tisztasága. A román forradalomnak tehát ez az egyik nagy tanulsága: az új magyar nemzedék nemcsak tudja, érzi is már, mi az, harcolni a szabadságért. Ugyanakkor, most látja csak igazán ez a nemzedék. mi történt 1956. november 4-én. Hiszen a szovjet tankok épp egy nemzedéknyi időre vetették vissza a fellélegzö nemzet szabadságvágyát. A magyar nagy október éppen ott tartott, ahol ma, 14 nap után Románia: konszolidáció, demokrácia, újjáépítés, öröm. Elképzelni is rossz, mi lenne, ha, valamely erő kettévágná ezt a folyamatot, és újból koszos, büdös gázokkal szennyezné az ország tüdejét. A tv előtt töltött történelmi órák alatt válik egvre világosabbá, mi veszett el november 4-én Magyarországon. A román forradalom ilyen értelemben rehabilita'ta végleg ezerkilencszázötvenhatot. Újvári Miklós Orosz Józsefnek az aradi tanácsházáról sikerült élö vonalat teremtenie a Magyar Rádióval. Arról beszélt, milyen védtelen és kiszolgáltatott a még mindig kitartó tömeg. Nem tudnának menekülni. elbújni, ha lőnének. Pontosan erről beszélt, amikor felugattak a géppisztolyok, és elkezdődött az öldöklés. Dal. A JAJÉ kész a temesvári testvéregyetem támogatására Az első lelkesedés, az első segélyszállítmányok után is szükség van a segítségre Romániában. Ez a kiindulópontja a József Attila Tudományegyetemen alakult Temesvár Bizottságnak, mely a testvéregyetem folyamatos támogatását tűzte ki céljául. A JATE rektorának levelét háromtagú delegáció vitte 1989. december 29-én a temesvári tudományegyetemre. Akkor még tankok járták a várost, az egyetem kapujában megmotozták a belépőket, s nemzetiszínű karszalagos diákok kisérték a delegáció tagjait a temesvári tudományegyetem vezetőihez. A bizonytalanság volt a fő jellemzője az ottani helyzetnek: az oktatók nem tudták, ki marad, s ki megy a régi vezetők közül; a diákok nem mérhették még föl veszteségeiket, mert az egyetemisták nagy része haza utazott a december 17-től január 17-ig tartó tanítási szünetre. A diákok önszerveződése elkezdődött, megjelent az első román nyelvű egyetemi újság. Saját stúdiójuk létrehozásához technikai berendezéseket kértek. A temesvári tudományegyetem rektora, Atanasiu Lucia átadta a szegedi delegációnak a listát, melyen az szerepel, hogy az intézmény rendelőintézetének milyen gyógyszerekre, az ottani menzának mely élelmiszerekre, a tanszékeknek milyen nyelvű könyvekre lenne szükségük. A JATE Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezdte felhívást adott közre, mondván, „különös megtiszteltetés lett számunkra, hogy a temesvári egyetemet testvéregyetemünknek mondhatjuk, hiszen Temesvárról indult ki az a zsarnokság elleni harc, amely új méltóságot ad Románia népeinek. A mi méltóságunk új forrásává pedig az válhat, hogy a jobb közös jövő érdekében, áldozatkészen és kitartóan segítjük testvéregyetemünket, hogy minél gyorsabban pótolhassa mindazt a veszteséget, amit az elnyomatás hosszú évtizedei okoztak. Mindaz az érték, amelynek birtokába mi is csak most jutottunk és jutunk, csak azáltal erősödhet meg, ha ezt a segítséget megadjuk, és fokozatosan kiterjesztjük más egyetemekre is." A segélyakciók összehangolására jött létre a Temesvár Bizottság, mely január 2-án megtartotta első összejövetelét. Ott megállapodtak arról, hogy a hónap második felében (ha a temesvári egyetemen elkezdődik az oktatás) elindítják az első szállítmányt. A gyógyszert és az élelmiszert a központi raktárakból irányítják oda. Az igények ismeretében a könyveket és kiadványokat a JATE Központi Könyvtára juttatja el Temesvárra, illetve más erdélyi oktatási intézményekbe. A pénzadományok gyűjtése elkezdődött, eddig több mint 200 ezer forint jött össze. A Temesvár Bizottság a technikai eszközök átadásának jogi lehetőségeit tisztázza, és újabb forrásokat tár fel. A temesvári tudományegyetemmel a JATE-nak a '60-as évek óta van szorosabb kapcsolata, mely 1975től, egy bukaresti tiltó rendelet következtében szünetel. Most eljött az ideje az erdélyi egyetemekkel való szorosabb, folyamatos együttműködésnek. C. I. Dilettáns irányította a HM-et Folytatódik a Magyar Néphadseregben feltételezett visszaélések vizsgálata, amelyet Bokor Imre Kiskirályok mundérban cimű könyve nyomán a honvédelmi vizsgálóbizottság végez, az Országgyűlés megbízásából. A bizottság szerdán a Parlamentben ezúttal Korom Mihályt és Biszku Bélát, a Magyar Néphadsereg felett egykori politikai felügyeletet gyakorló MSZMP központi bizottsági titkárokat hallgatta meg. A honvédelmi vizsgálóbizottság korábban Bokor Imre nyugalmazott ezredest, a Honvédelmi Minisztérium és a katonai ügyészség képviselőit, és a leginkább érintett személyt, Czinege Lajos volt honvédelmi minisztert meghallgatva, nem pusztán szűk értelemben vett katonai, hanem politikai kérdésekkel is szembe találta magát. A két egykori politikusnak feltett kérdések azt kísérelték meg tisztázni : a hadsereg pártirányításának milyen szerepe volt a Magyar Néphadsereg bizonyos szféráinak lezüllésében? A bizottság rendelkezésére álló eddigi adatok, dokumentumok, forrásmunkák ugyanis azt látszanak igazolni, hogy ez az irányítási mechanizmus nem is kis mértékben adott lehetőséget a feltételezett, illetve tapasztalt visszaélések elkövetésére. Ki volt a főparancsnok? Korom Mihály 1963 őszétől 1966-ig, maid 1978-tól 1985-ig tevékenykedett az MSZMP KB titkáraként, s e minőségében hatáskörébe tartozott a Magyar Néphadsereg pártirányítása, ellenőrzése is. A bizottság tagjai — közöttük is elsősorban Raffay Ernő Csongrád megyei, Tallóssy Frigyes budapesti Varga Lajos Pest megyei, Reidl János Somogy megyei és Sebők János Veszprém megyei képviselők a pártirányítási mechanizmus működését, a felügyeletet gyakorló kb-titkár kompetenciáját firtatták. Arra is kíváncsiak voltak, hogy Czinege Lajosnak a könyvben is említett konkrét ügyeiről tudtak-e a pártvezetésben, és milyen intézkedéseket hoztak. Korom Mihály válaszaiból az tűnt ki: a honvédelmi tárca és az illetékes kb-titkár közötti kapcsolatokat semmiféle jogszabály nem rögzítette. Azt állította: a felügyelet lényegében politikai irányítást jelentett, az anyagi kérdésekben a Minisztertanács mellett működő, valamint az országgyűlési honvédelmi bizottság volt illetékes. A párt azért gyakorolhatott felügyeletet a hadsereg felett, mert az alkotmány a társadalom vezető erejének deklarálta az MSZMP-t, és így a Magyar Néphadsereg legfőbb parancsnoka Kádár János, az egykori MSZMP első titkára volt. Nem bűn — „csak" hiba Ennek ellenére sem Kádár János, sem a Központi Bizottság, sem annak titkársága soha belső utasítást a honvédelmi tárcának, a hadseregnek nem adott. Czinege Lajos konkrét, a Bokor-könyvben is említett ügyeiről — lakásépítésről és -cserélgetésről, a kaszópusztai „vadászparadicsom"-ról, a nagystílű vendéglátásokról — Korom Mihály úgy vélekedett: a volt honvédelmi miniszter nagyon szerette a reprezentációt, de szerinte nem ítélhető el. Kaszópusztán ő maga sohasem járt, de volt igazságügy-miniszterként sem tudta bűncselekménynek, csupán csak hibának minősíteni. Ez a beruházás honvédelmi munka címén zajlott. Viszont szinte nem telt el úgy év, hogy Czinege Lajos lakásügyeivel ne kellett volna foglalkozni — mondta egyebek között Korom Mihály. A vizsgálóbizottság minden erőfeszítése ellenére sem tudta kideríteni: végül is mi volt az a lakásügy, ami állandó „gondot okozott" a felügyelő kb-titkárnak. Csak annyit sikerült megtudniuk: ha bármiféle jelzés érkezett — ha érkezett — erről, vagy Czinege Lajos munkamódszereiről, munkastílusáról, a tárca vagy az ország pénztárcáját soványító tranzakcióiról, akkora kb-titkár elbeszélgetett négyszemközt vagy szélesebb körben a volt honvédelmi miniszterrel. Arra hívták fel a figyelmét, hogy „butaságot csinált", hogy hibát követett el, mert a közvélemény másként értékeli ezeket az ügyeket. Czinege Lajos mindig megmagyarázta, hogy mit miért tett, s ezután minden ment tovább a maga útján. Korom Mihály hangsúlyozta: Czinege Lajosnak ezek az ügyei eltörpültek a hadsereg fejlesztésében szerzett érdemei mellett. Felmentésének kérdése sohasem merült fel. Végezetül Korom Mihály kifejtette: felelősnek érzi magát, főként azért, mert nem lépett fel kellő határozottsággal a „stabilitásszemlélet" ellen, az ellen, hogy ilyen vezetői funkciót ilyen hoszszú ideig — 25 évig — egy személy töltött be. Bevonulási parancs a VSZ-től Biszku Béla, aki 1962 és 1978 között volt kb-titkár, rendkívül szűkszavúan válaszólt a kérdésekre, arra hivatkozva, hogy nem ismeri a bizottság rendelkezésére álló anyagot, és szüksége lenne a korabeli dokumentumokra ahhoz, hogy pontosan és felelősségteljesen válaszolhasson. Konkrétumként annyit mondott el: a nyilvánosságot rosszul tájékoztatták Kárpáti Ferenc jelenlegi honvédelmi miniszter korábban hozzá intézett leveléről, amelyben Czinege Lajos hibáira, ügyeire hívja fel a figyelmet. Kárpáti Ferenc 1969-ben áthelyezését kérte Czinege Lajos vezetői tevékenysége miatt, s ezért személyesen is beszélt Biszku Bélával. Biszku Béla kérte, hogy kifogásait írásban is juttassa el hozzá. Véleménye szerint e levél lényege a lakásépítés visszásságait jelezte. E levél alapján a kb titkársága olyan határozatot hozott, hogy az épülő lakás a mindenkori honvédelmi miniszter szolgálati lakása lesz. Czinege Lajos egyéb igényeit saját zsebéből fedezze. A titkárság figyelmeztette Czinege Lajost, hogy az ilyen jellegű beruházásokat ne az alárendeltjeivel végeztesse. A másik konkrét válasz az 1968-as csehszlovákiai bevonulással függött össze. Biszku Béla tájékoztatásából kiderült: a bevonulásra a magyar honvédelmi miniszternek minden bizonnyal a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka adott parancsot. Az akkori magyar politikai vezetés döntési lehetősége korlátozott volt. A vezetés a politikai rendezést szorgalmazta, ám, ha nem teljesítette volna a parancsot, az politikai és gazdasági retorziót vonhatott volna maga után. A meghallgatás befeje'tovel, végül is abban állapodtak meg: ha az egykori kb-titkár rendelkezésére bocsátják a bizottság anyagait és kérdéseit, akkor Biszku Béla hajlandó írásban válaszolni. Ezt követően Kárpáti Ferenc honvédelmi minisztert hallgatta meg a honvédelmi vizsgálóbizottság. E meghallgatás során is szóba került, hogy — 1969ben — Kárpáti Ferenc kérte: engedjék el a hadseregből, és minden fegyveres testületből; indoklásként ievélben foglalta össze a Honvédelmi Minisztériumban tapasztalt visszásságokat. Ezt követően személyesen Kádár János mondta azt neki, hogy bár igaza van, mégis maradjon a hadseregnél. Arra nem tudott a miniszter válaszolni, hogy mi lehetett az oka annak, hogy bár sokan tudtak Czinege Lajos visszaéléseiről, mégsem mozdították el hivatalából, sőt miniszterelnök-helyettessé nevezték ki. A továbbiakban — Sebők János kérdésére — Kárpáti Ferenc elmondta: az ő minisztersége első időszakában is előfordult, hogy külső utasításra kerültek némelyek a minisztériumba. Sebők János vitába szállt azzal, hogy ma már ilyesmi nem fordül elő, s példaként felhozta Szombathelyi vezérőrnagy, illetve Krasznai vezérőrnagy nevét; előbbit miniszterhelyettessé nevezték ki, bár sem felkészültsége, sem képzettsége nem teszi őt alkalmassá erre — mondotta —, utóbbit pedig politikai munkásból nevezték ki magas rangú katonává, majd moszkvai katonai attasévá mindenféle képzés nélkül. Kárpáti Ferenc elmondta, hogy Szombathelyi Ferenc művelt, felkészült ember, és kitűnően ért miniszterhelyettesi feladatához. Krasznai Lajos valóban külső döntés alapján került a minisztériumhoz, valóban nincs meg a katonai felkészültsége a tábornoki ranghoz, de tisztességes ember, és minden bizonnyal el tudja látni a katonai attaséi feladatokat. A választ a képviselők túl általánosnak tartották, s a döntéshozó nevét kérték. Kárpáti Ferenc végül megmondta, hogy a politikai döntés a Központi Bizottságban született, s akkoriban a felügyelő titkáT Fejti György volt. Nem érdekes a háttér Szóba került az is, hogy valóban retorzió volt-e Bokor Imre tavaly októberi nyugdíjazása. A miniszter szerint a könyv némely kitétele sérti a katonai szabályokat, sőt még a Büntető Törvénykönyvbe is ütközik, így akár a katonai ügyészséghez is kerülhetett volna az ügy. Az ő (mármint Kárpáti Ferenc) döntésén múlott, hogy ez nem történt meg. A katonai akadémia parancsnoka vetette fel Bokor Imrének, hogy menjen nyugdíjba, s ezzel a szerző is egyetértett. Utolsóként Mórocz Lajos vezérezredest, honvédelmi minisztériumi államtitkárt hallgatta meg a bizottság. A Czinege-jelenséggel Kapcsolatban az államtitkár kifejtette, hogy a hadseregben uralkodó fegyelem okán elviselte, bár elítélte Czinege tevékenységét, s nem foglalkozott a jelenség hátterével. Különben sem volt szoros kapcsolata a miniszterrel, az alatt a 12 év alatt, amíg seregtest-parancsnok volt, mindössze hat alkalommal találkozott személyesen Czinege Lajossal. Kérdésekre válaszolva az államtitkár annak a véleményének adott hangot, hogy a dilettáns vezetés ellenére is kialakulhatott egy szakmailag felkészült, tisztességes, a kívánalmaknak megfelelő, ütőképes hadsereg. Mindez annak is köszönhető: Czinege Lajosnak volt érzéke ahhoz, hogy hozzáértő, tapasztalt szakembereket vonjon be a döntések előkészítésébe. Végül arra a kérdésre, hogy most szakmailag, erkölcsileg rendben van-e a hadsereg, Mórocz Lajos válasza: nagy problémák nincsenek.