Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-12 / 294. szám

6 1989. december 11., hétfő Puccs a tornászoknál SPORT Kosárlabda NB I. Ez kevés! Soproni Postás—Szeged SC 81-64 (46-33). Nöi mér­kőzés. Újszegedi Sportcsar­nok, '200 néző. V.: dr. Páli, Párád i. Szeged SC: Kaszab (—), Zsemberi (15), Knábel (16), Fenesi (2), Aschenbrenner (7). Cs.: Tóth (4), BALÁ­ZS1K K. (18), Misik (2). Edző: Pungor Miklós. Ismerve a szegedi csapat hétvégi, idegenbeli (Szom­bathely) sikerét, csak meg­hökkenni. lehet azon, amit a hazai pályán nyújtott. At­tól a Soprontól szenvedtek kiütéses vereséget, amelyik a táblázaton mögöttük áll. Ez az eredmény csak azok számára meglepetés, akik nem szenvedtek végig a né­zőtéren ezt a 40 percet! Nemcsak a szinte megalázó. 17 pontos különbség az ami irritáló; hanem a nyújtott teljesítmény is. Ha ezt egy­általán teljesitmeny szóval lehet illetni! Mara 10. perc­ben 11 ponttal vezetett u Postás. A hazaiak, vagy na­gyon keményen célozták meg a palánkot, vagy meg odáig som tudtak formás támadásokkal fölérni. A vé­dekezés egyszerűen gyatra volt. Szinte leiskolázta a soproni csapat a szegedie­ket. Szünet után egy kis idő­re úgy túnt, hogy egy má­sik csapatot küldött a pá­lyára az edző. Ez az illúzió nem sokáig tartott. Üjfennt elfogyott lányaink tudomá­nya, és az ellenfél szinte szórta a kosarakat. Pedig volt olyan szakasza is en­nek a játékrésznek, amikor már csak hat pont volt a különbség a két együttes között. Ezen a mérkőzésén még azt sem lehetett mon­dani. hogy a játékvezetők ellenünk fújtak. Erre amúgy sem lett volna semmi szük­sége a Sopronnak, annyival fölötte állt minden tekintet­ben a szegedi együttesnek. Ez a teljesítmény bizony édeskevésnek bizonyult még a tisztes helytálláshoz is! - imre ­Jégkorong Azelső meccsen döntetlen A Szegedi MHSZ jégko­rongozói is megkezdték az OB II-es bajnokságot. Pécs—Szegedi MHSZ 3-3 Pécs, 300 néző. Szeged: Szeles — Forgács, Szalon­tai, Rigó, Kalocsa, György, Gubicz, Csanády, Bánáti, Hajdú A., Hajdú B.. Ko­pasz, Bojtos, Scheibel, Fe­kete Góllövők: Gubicz (2). Kalocsa Jók: Kalocsa. Gu­bicz, Bojtos A végig fölényben - játszó* szegedi együttes a harma­dik harmadban már 3-1-re vezetett az igen agresszíven vedekező pecsiek ellen- Az utolsó részben szinte végig emberhátrányban játszó vendégek a mérkőzés le­fújása előtt néhány másod­perccel kapták az egyenlítő gólt, amivel a remélt 2 pont ds elveszett. A következő mérkőzést a szegediek szombaton dél­után játsszák hazai pályán, feltéve, ha lesz jég Reggel ke/.dödött és kcsö este zárult a Magyar Túrna Szövetség múlt szombati alakuló közgyűlése, s bár a ri órán át tartó tanácsko­zás bővelkedett az érdekes fordulatokban, a demokra­tizmus elveit bizonyító ér­tékes vitákban, ezt az ese­ményt egy bejelentés tette hosszú időre emlékezetessé. Egy bejelentés, amely fel­ért egy puccsal, s amelynek célpontja Bordán Dezső, a férfi tornászválogatott „re­korder'' szövetségi kapitá­nya volt. Egy olyan szakve­zető. akinél hosszabb ideje egyetlen vezető edző társa sincs hivatalában, akinek tudását és eredmenyeit több­ször is elismerte a minden­kori sportvezetés, legutóbb — a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetés­sel... A közgyűlés ekkor már csak alig száz résztvevője meglepetéssel értesült arról, hogy a magyar férfi tor­nászválogatott — jelenlegi — tagjai nem Bordán De­zsőt kívánják a jövőben szövetsegi kapitányukként, hapem Kisteleki Antall, aki Guczoghy György három­szoros Európa-bajnok taní­tómestereként vívott ki el­ismerést magának. Kistele­kit, aki soha nem említette kebelbarátai között Bordán Dezsőt, ahogy a szövetségi kapitány sem a Bp. Honvéd mesteredzőjét. A sportolók érdekeit kép­viselő versenyzők tanácsa tehát — látványos formát választva — már letette voksát, kifejezte szándékát egy, szerinte sürgető váltás­sal kapcsolatban Elmondta, méghozzá azon nyomban vé­leményét a megbírált Bor­Socrates szerint dan De/.su is, aki szerint a tornászok döntésüket „kül­ső" indíttatásra hallgatva hcfzták meg, hangadóik pe­dig azok voltak, akiknek — lenyegében — már minden mindegy. S itt minden bi­zonnyal Borkai Zsoltra, a Bp. Honvéd olimpiai, világ­és Európa-bajnokára, vala­mint klubtársára, Guczoghy György háromszoros konti­nensbajnoki aranyérmesre célzott, akik pályafutásuk végéhez érkeztek. Burkai sérült, terdmútéte után hónapokkal sem mond­hatja egészségesnek, edzés­re és versenyre képesnek magát, amellett arról is so­kan tudnak már, hogy kül­földre készül: nem tornás'z­nak, hanem edzőnek. Ami pedig Guczoghyt illeti, a válogatott veteránja már akkor is szívességet tett, amikor elvállalta az idei stuttgarti vb-n való részvé­telt, a jövö feladataiból te hat ö sem kér. Ebből vi szont az is kiderül, hogy a magyar torna elmúlt évei­nek két legsikeresebb érem­és pontgyűjtője már-már kívülállónak számít, nyu­godtan mondhatja a magá­ét, mert utánuk az Özön­víz ... Borkai, a versenyzők ta nácsának elnöke, nyilván a kellő ismeretek hiányában, szándékán kívül sportsze rűtlenséget követett el, ami­kor „vádbeszédét" az elnök­ség tagjainak megválasztása előtt olvasta el, ahol töb­bek között Bordán Dezső is érdekelt volt. Más lapra tartozik, hogy Bordánt a számára minden bizonnyal kínos fordulatot követően is a szövetség elnökségének tagjai közé választották. nem ugy a versenyzők ve­zetőedző-jelöltjét, Kisteleki Antalt! A tornászok tehát uj „fő­nököt" óhajtanak, s elkép­zelhető. hogy el is erik cél­jukat. Ugyanakkor tudniuk kell, hogy nemzetközi gya­korlatban hasonló esetre senki sem emlékezik, azaz kapitányukat sohasem a sportolók emelték a trónra, a választással — legalábbis eddig — legfeljebb csak egyetérthettek, vagy vállal­va az esetleges következmé­nyeket. nemtetszésüknek adhattak hangot. 1 Bordán Dezsőt eddig si­keredzőként emlegették, akinek döntően fontos sze­repe volt a magyar váloga­tottak elismerésre méltó olimpiai és világbajnoki he­lyezéseiben. Azt a szövetség korábbi vezetői is elismerik, hogy a vezető edző már hosszabb ideje támadási fe­lületeket kínált, ilyesfajta össztűzre mégsem számít­hatott. Az viszont minden­képpen figyelemre méltó, hogy Bordán nem futamo­dott meg, nem dobta be azonnal a törülközöl, ellen­kezőleg: kész a harcra, iga­zának megvédésére. Nyil­ván ő is tudja, amit a ver­senyzőknek is sejteniük kell: a szövetség új elnök­sége dolgozza majd ki azo­kat a kritériumokat, ame­lyeknek a leendő szövetségi kapitánynak meg kell felel­nie. S a megbízás előtt bi­zonyára kikérik majd a fér­fi szakági tanács, miként az edzőbizottság, s persze a versenyzők tanácsának vé­leményét is. Valamennyiét, semmiképpen sem csak az egyikét, vagy a másikét. Nem jogtalan, csak etikátlan A csapatok egyharmada labdarúgó-közgyűlés összehívását követeli Bebeto lesz a sztár „Az a szakmai út, amely­re Sebastio Lazaroni, lab­darúgó-valogatottunk szövet­ségi kapitanya lépett, tehát az európai stilus szolgai mó­don történő masolasa, a jö­vö évi olaszországi vb-dön­tőben Brazília futballsportja presztízsének lényeges csök­kenéséhez vezethet" — töb­bek között ezt a kemény kritikai megjegyzést tette Socrates, egykori brazil vá­logatott középpályás, aki meghívottként ott volt a múlt szombati rómaf sorso­láson. Az olasz sajtónak adott nyilatkozatában a szakállas excsillag arra figyelmezte­tett, hogy a hagyományos brazil játékstílusról való le­mondás keserű vereségek­hez vezethet. Szerinte 1958 óta éppen az kápráztatta el a világot, hogy a brazilok csaknem mindig zseniális egyem produkciókra alapoz­tak csapatjatekukat. A csak­is rájuk jellemző színes, vir­tuóz megoldásokat elegyí­tették olyan taktikai ele­mekkel, amelyeket eseten­ként más válogatottaktól lestek el. De csak elemek­ről volt szó, és nem ol.vár alapvető változtatásokról, amelyeket Lazaroni 1989 elején történt kinevezési! óta foganatosított — fejtette ki Socrates. (Ezzel ellent­mond viszont, hogy: Brazí­lia a Lazaroni-stílussal is biztosan nyerte meg a dél­amerikai bajnokságot, és harcolta ki az itáliai 24-es döntőbe jutást.) Socrates visszanyúlt a múltba, s aláhúzta: az 1974­es és 1978-as vb-n túlzottan védekező felfogású brazil válogatott vett részt, nem is csoda, az NSZK-ban és Argentínában nem vitték sokra. A gyermekorvosnak készülő Socrates ugyanak­kor dicsérté Tele Suntana egykori kupitunyt, aki 1982­ben. a spanyolországi vb-n ismét főként a támadásokra összpontosító nemzeti együt­test vonultatott fel. Noha a döntőben 3-2-re kikapott Brazília Olaszországtól, az akkor jó játékot nyújtó Soc­rates méltán büszke, hogy kivívták a szakemberek és a szurkolók csodálatát, elis­merését. ,,A csodalatos, szines, öt­letes játék volt az, ami Bra­zília eddigi három vb-gyo­zelméhez vezetett. Most, Olaszország előtt 'kevés jelét látom annak, hogy ez jelle­mezné nemzetem váloga­tottját" — jelentette ki Socrates, aki nyilatkozatá­ban Olaszországot, Argentí­nát, Hollandiát, Angliát és az NSZK-t nevezte a vb­győzelemre esélyeseknek. Brazília reményei akkor javulhatnak, ha a vezér­egyéniségek (Bebeto, Roma­rio. Geovani. Careca) azt játszhatják, ami igazi jel­lemzőjük. Socrates úgy vé­li, a jövö nyári sorozat után Bebetót választják a Mondiale '90 legjobbjának. Ki érti ezt? Nagy feltűnést keltett, amikor a múltban sok si­keft elért, de aztán mind mélyebbre süllyedt Bp. Spartacus asztalitenisz­szakosztálya egy evvel ez­előtt Faházi Jánost (46) szerződtette edzőnek So­kan abban reménykedtek, hogy a közismerten bo­hém. „örökifjú" egykori válogatott fellendíti majd a szakosztályt, de akad­tak aggódok is, akik „ko­molyabb" megoldásra szá­mítottak. Ezek után lett héttőn ismert, hogy Fa­házi és a Bp. Spartacus út­jai az év végén elválnak, s már kiszemelték az utód­ját is. — Közös megegyezéssel döntöttünk úgy, hogy nem hosszabbítjuk meg a szer­ződést — mondta Váradi Péter, a szakosztály veze­tője. — Faházi egyébként még mindig játszik egy külföldi csapatban. — Ki az új edző? — Tóth István, a csapat egyik játékosa. — Ö hány éves. és mi­lyen edzői minősítéssel rendelkezik? — Huszonegy, de edzői papírja még nincs .., Ilyenkor mondják: ki ér­ti ezt?... A magyar asztalitenisz évek óta nehéz helyzetben van, elsősorban a férfiak adósak a jó eredmények­kel, hatalmas az úr a kül­földi és a hazai élvonal között. Ebben döntően köz­rejátszik az is, hogy a klu­bokban nem megfelelő, vagy legjobb esetben is mérsekelt a tevékenység. A szövetség ezt már sokszor hangoztatta, de mit tud tenni például ilyen eset­ben? — Semmit! — mondta Juhos József, a sportág szakfelügyelője — Régen az élvonalbeli klubok ve­zető edzői szerződését a szö­vetségnek is jóvá kellett hagynia, de ez már a múl­té. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy a tehetséges játékos, Tóth István mi­lyen edzői munkát végez majd, és miből fizetik0 A kör bezárult? Békésen kezdődött, majd parázs vitával ért véget a megyei labdarúgó-szövetség májusi határozatának meg­felelően kijelölt decemberi évet értékelő ülése. Ungi Gyula, a CSLSZ elnöke kö­szöntötte a megjelent csa­patok képviselőit, valamint Czékus Lajost, a Magyar labdarúgó Szövetség főtit­kárát. Majd Gyólai János, a CSLSZ főtitkára adott szá­mot a megyei szövetség ál­tal működtetett bajnoksá­gokról. Szólt a tavaszi idény várható menetrendjéről, az utánpótlás-nevelés fontos­ságáról. Dicsérte a Metri­pond SE példás tehetség­gondozását. Felhivta a fi­gyelmet a futballpályákon egyre szaporodó fegyelme­zetlenségekre. Majd a szö­vetség zökkenőmentes mű­ködéséhez szükseges előírá­sokra apellált. Dr. Lancsa György. az MLSZ által közelmúltban, jan. 1-jei hatállyal kineve­zett megyei utánpótlás-inst­ruktor a serdülő- és ifjúsági labdarúgók képzéséről tájé­koztatta a megjelenteket. Szenvedelyesen szólt arról, hogy a mai pénztelenségben sem szabad megfeledkezni a fiatalokról. Ungi Gyula értékelte a szövetség propagandatevé­kenységét. Bejelentette, hogy az eddig megjelent ha­vi közlönyük helyett hetila­pot szeretnének kiadni. Jö­vö év márciusától 18,50 fo­rintért olyan sajtóterméket kívánnak terjeszteni, amely tartalmazná a bajnokságok állását, tájékoztatná a lab­darúgók szeles táborát a csapatoknál és a CSLSZ­ben folyó munkáról. A ter­jesztés a sajtótermék árá­nak bizonyos százalék meg­tartásával a klubokra bíz­nák. Az első napirendi pont­hoz Jelenfi István, a Szen­tesi Vízmű edzője, Vass Sándor, a Mindszent SE szakosztályvezetője szólt hozzá. Egy kis szünet után pedig a napirendi pontok sorában egyebek kerültek terítékre. Hogy az előző 60 percnél sokkal izgalma­sabb téma szerepelt, ez a Magyar labdarúgó Szövet­seg egy rosszul megfogal­mazott rendeletéből fakadt, ismeretes, hogy a Tisza-Üj KSK nyílt levélben fordult a megyei labdarúgó-szövet­ség vezetéséhez, amelyben kifogásolta a CSLéiZ külön­böző eljárásait, döntéseit. Ungi Gyula a sajtóban megjelenteket ezen az ösz­szejövetelen is visszautasí­totta, azt erősítette hozzá­szólásában, hogy a vezetést mindig a jószándék vezette. A CSLSZ-elnök egyébként bejelentette, ha a jelenlevő csapatok megvonják tőle (i bizalmat, akkor Je is mond funkciójáról. Az ezután hozzászólók nem követeltek fejeket, de mindenfélekép­pen kifejtették, hogy helyte­len a Szőreg csapatában Szeged SC-hez igazolt játé­kosokat is szerepeltetni. Ez­zel az MLSZ főtitkára Czé­kus Lajos is egyetertett, aki kifejtette, hogy a Szeged SC igaz, hogy jogsértést nem követett el, de végül is sporletikátlan cselekedet­tel lovagolt meg egy rossz szabályt. Vass Sándor fo­galmazta meg a legtalálób­ban a helyzetet, amikor ki­jelentette, hogy nem ugyan­az az értéke u Szeged-Sző­reg csapatának a megyei I. osztályban való szereplés, mint tegyük azt a Tiszu-Üj­nak, a Mindszentnek vagya Szekkutasnak. Végül Talpai János, a Tisza-Üj KSK gaz­dasági elnökhelyettese fel­vetette, hogy a megyei szö­vetség munkájában a bi­zonytalanság, a tájékozat­lanság dominál. Ezért a csa­patok egyharmadának egyet­értésével kéri a labdarúgó­közgyűlés jövő februári ösz­szehívását. Süli József Jelentkezés a sportolók osztályába A Szeged SC labdarúgó­szakosztálya az 1990—91-es tanévben is beindítja a sportolók osztályát. Az 1990-ben végző ált. iskolás fiúk jelentkezését várják, akik a Széchenyi gimnázi­umban két idegen nyelv ta­nulása mellett, a testnevelé­si órákon labdarúgás okta­tásában részesülnek. Korlá­tozott létszám miatt a ta­nulmányi eredmény és a labdarúgásban való jártas­ság alapján történik a je­lentkezők felvétele. Érdeklődni Tamás Sándor utánpótlás-vezetőnél lehet. Levélcím: Szeged, Dózsa u. 2. Telefon: (62) 22-781. Hatodik hely az országos csb-n Kecskeméten rendezték meg a gyermek korosztály ORV úszó csapatverseny or­szágos döntőjét. Ezen az or­szág legjobb nyolc csapata vehetett részt. A döntőbe jutást korábban 3 forduló alapján döntötték el. A Sze­ged SC-t a lányok képvi­selték. akik a 6. helyen vé­geztek. Az együttes összeál­lítása: Szilasi Szilvia, Ré­vész Judit, Pataki Ágnes, Bózsó Bea. Doszkocs Vera, Tornai Petra és Dajka Edi­na, edző: Nagy Pál. Amint azt Nagy Pál edző elmondta, minimum egy he­lyet jelentett Haraszthy Da­niella hiánya, aki korosztá­lyának ez évi legeredmé­nyesebb versenyzője. Csa­ládjával októberben az NSZK-ba költözött. A csa­pat legkiemelkedőbb telje­sítményét Doszkocs Vera ér­te el. aki a 100 méteres gyorsúszáshan 1:06.63-as ezüstjelvényes idővel a 2. lett. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint e. totó 49. játékheté­re 7 737 873 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 7 db, nyereményük egyenként 931 ezer 199 forint: 13 találatos szelvény 11 darab, nyeremé­nyük egyenként 50 415 fo­rir.t; 12 találatos szelvény 505 darab, nyereményük egyenként II 915 forint; 11 találatos szelvény 6450 da­rab, nyereményük egyen­ként 933 forint; 10 találatos szelvény 45 447 darab, nye­reményük egyenként 199 fo­rint. A közölt adatok nem vég­legesek. a szelvények ellen­őrzése még tart.

Next

/
Thumbnails
Contents