Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-01 / 285. szám
V A L U T A S A • K C I Ó i Ml IS SEGÍTÜNK A MIKULÁSNAK!!! Nálunk 10—20%-kal olcsóbban vásárolhat — csemegeárut: édességeket külföldi italárukat — pipákat és belevalókat csak 1989. dec. 1-jén!ü ÉmmA Kereskedőház Rt KONVERTIBILIS VALUTÁÉRT ÉRTÉKESÍTŐ ÁRUHÁZ SZEGED, MARX TÉR „A" PAVILON Értelmi fogyatékosok műalkotásai Közelgő ötszáz éves évforduló Amerika fölfedezését a világtörténelem legnagyobb eseményei közé sorolják, sőt az újkort éppen éltől szokás számítani. Ennek részben az az oka, hogy Amerika fölfedezése valóban nagy esemény volt, de általabun ebben az időben kezdett megnyílni az európai emberek szeme. Afrika körülhajózása, az Indiával való közvetlen összeköttetés megindulása, sokféle találmány, különösen a könyvnyomtatás föltalálása — mind együtt teszik azt, hogy a világtörténelem.új korszakát innen számítjuk. Tény ugyan, hogy a vakmerő normán hajósok már a 10. században átkerültek az Atlantióceán északi részeire, letelepedtek Izlandon, majd Grönlandon, sőt biztosan eljutottak Amerika partjaira is — ezek azonban feledésbe merültek. Egészen más volt a kor,_amikor Kolumbusz Kristóf, a genovai ifjú nekiindult, nem azért, hctgy új világot fedezzen fel, hanem hogy felkeresse Japánt és Marco Polo KínájátKolumbusz 1446-ban, takácsmester fiaként született Genovában, de kalandos hajlama következtében tengerész lett. Később angol hajón szolgált, majd Portugáliába került, onnan Guincaba és a Madeira-szigetekre utazott, Ekkor jutott arra a gondolatra, hogy nyugat felé indulva eljusson Indiába, s onnan tovább. Behatóan tanulmanyozta a kor irodalmát, térképéit, s mivel ezek sokkal kisebbnek tüntetik fel a Földet, mint amilyen a valóságban, így sokkal közelcbbnck képzelte cl Kelet-Ázsia partjait Európához, mint valóban van. Kolumbusz holta napjáig azt hitté, hogy Ázsia keleti partjait fedezte fel. Ebből a tévedésből származik a közép-amerikai szigetvilág Nyugat-India neve, s a bennszülötteket ezért nevezik Amerikában indiánoknak. Tervével először a portugál királyhoz fordult, majd a spanyol királynőhöz," Izabellához. Noha először vonakodtak őt támogatni, végül sikerült a királynőt meggyőzni az utazás jelentőségéről. 1492. augusztus 3-án indult útnak 120 főnyi legénységével. Sok küzdelem után október 12-én látták meg a szárazföldet: a Bahama-szigetcsoport egyik s/jgetét. Nagy volt a csalódás, amikor művelt nép, gazdagság, nagy városok helyett nyomorult homokzátonyt találtak, és rajta meztelen bennszülötteket. Tovább hajózva felfedezték Kubát, majd Haitit. Itt az egyik hajó tönkrement, a másik kettő hazaindult, és 1493. március 4-én megérkezett Spanyolországba. Kolumbusz még három utazást tett „Nyugat-Indiába". 1504-ben ért végleg haza, és 1506. május 21-én teljesen elfeledve, méltánytalanul mellőzve, nélkülözések közepette halt meg. Hőszigetelő falbevonat Az öreg épületek utólagos hőés hangszigetelésére különleges müanyaghab-tapétát fejlesztettek ki a Német Szövetségi Köztársusagbun. \z öt milliméter vastagságú hőszigetelő anyag tapéta formájában, tekercsekben kapható és egy méter széles csikókban diszperziós ragasztóval ragasztható fel a falakra. Olyan hőszigetelés érhető el vele, mint 15 milliméter vastag faboritással, 40 milliméter vastag gipszlapokkal vagy tiz centiméter vastagságú téglafalazattal. A padlót es a mennye/etet is szigetelni lehet vele, kitűnő a nyúlás- és a hajlitószilárdsága,- átengedi a vizgözt — jelentősen javítja a helyiségek hangszigetelését is. Fogyasztók, viszonteladók, feldolgozók! Fonal, kelme, készáruk, szezonáruk árengedménye a szezonban a HÓDIKÖT Kultúrházban (Hódmezővásárhely, Vorosilov u. 23.) 1989. december 4-9-ig, 8-16 óráig. Színes acryl fonalak motringos és keresztorsós kiszerelésben. 350,- Ft/kg fogyasztói egységáron. Pamutjersey ós pamut jogging kelmék 20—65%-os fogyasztói árengedménnyel. Gyapjú ós gyapjú típusú felső kötöttáruk 50%-os fogyasztói árengedménnyel. Amióta megkezdte működései Budapesten a Német Szövetségi Köztársaság Kulturális és Tájékoztató Központja (V., Kecskeméti utca 7.), a nyugateurópai tudomány és kultúra információi gyorsabban áramlanak hozzánk. Igazgatója, dr. Egon von M'esterholt napjaink aktualitásait helyezi a programok középpontjába. Legutóbb a Budai Evangélikus Szetetetotthonok Központja, az Értelmi Fogyatékosok Országos Erdekvédelmi Szövetsége, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel közösen különös vándorkiállítást hívott meg az NSZK-beli Stettenböl. Belgium, Anglia, Nyugat-Németország, Svédország, Csehszlovákia után érkezett Budapestre az értelmi fogyatékosok festményeit bemutató tárlat. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem aulájában március 25-ig tekinthetők meg a nem mindennapi műalkotások. — Szeretnénk, ha egyre többen megértenék, hogy a fogyatékos emberek mássága, előnytelen külseje, kommunikációs nehézségei mögött értékek rejlenek — mondotta a rendezvény sajtótájékoztatóján Kittemé, Józsa Judit, az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetségének főtitkára.. A bennük levő érzelemgazdagságot, amelyet szavakban kifejezni nem képesek, mindenki számára nyilvánvalóvá tehetik a műalkotásaikban. Az egészségesekhez hasonlóan átélik a/, örömet és a bánatot, érzékelik a világot, és képet alkotnak róla. Csodálatos közvetítő közeg az egészségesek és a fogyatékosok' közölt a művészet, amelyben az utóbbiak átélhetővé teszik gondolataikat, érzéseiket. S ez a társadalmi elfogadtatásukat, beilleszkedésüket segíti! A Stetteni Szetetetotthonban kialakult egy műhely, amit kreatív stúdiónak neveznek, és szakemberek foglalkoznak itt a fogyatékosokkal. Az igazgatójuk, Peter Schlaich lelkész nyitotta meg a budapesti tárlatot, és elkísérte Anne Dőre Spellenberg, művész és pedagógus, a műhely vezetője. Felidézte az intézmény megalakulásának történeti és tudományos hátterét. — 1922-ben Hans Prinzhorn német pszichiáter és művészettörténész korszakalkotó művet jelentetett meg az Elmebetegek képzőművészete cimmel. Alapgondolata az volt, hogy a művészi képesség nem kapcsolódik u „normális" fogalmához. Éppen az úgynevezett „normál" állapottól eltérő viszonyok között kereste a művészet eredetét, e kreativitás gyökereit. Prinzhornt és avantgard generációs művésztársait az elmebetegek alkotásaiban az az egyszerűség és közvetlenség ragadta nteg, amely hasonló módon csak a gyermekeknél, a naiv, illetve a primitív művészeknél fedezhető fel. Nyilvánvaló az is, hogy ma ezeknek a műveknek az értelmezése a modern művészetek révén könnyebb, mint Prinzhord idejében volt. Először a Heidelbergi Művészeti Egyesület rendezett, 1980ban reprezentatív kiállítást fogyatékosok alkotásaiból. A bemutató mély benyomást tett a látogatókra: nemcsak közvetlenül érintette őket a látvány, hanem úgy érezték, hogy egy tükörben fedezik fel legősibb tapasztalataikat, vágyaikat, és félelmeiket. Az intézmény azóta is támogatja e tudomány gyakorlati és elméleti fejlődését. A nyugatnémet művelődési tanács ajánlására új koncepciót dolgoztak ki a fogyatékos, illetve a veszélyeztetettek pedagógiai ösztönzésére. Valamennyi demokratikus állam elsőrendű feladata a fogyatékos emberek társadalmi beilleszkedésének segítése. Ugyanolyan állampolgárok, mint mások, joguk van a kezelésre, az oktatásra, a képzésre, természetesen a fogyatékosság szintjéhez igazítva, amelynek révén optimálisan fejlődhetnek. A tanulási képességük jóval az iskolás koron túlra nyúlik. Az 1970-ben alapított koppenhágai értelmi fogyatékosok népfőiskolájának tevékenysége sok szempontból iránymutató volt az NSZK számára. A heidelbergi pedagógiai főiskola a helyi életsegítési egyesülettel és az oktatási központtal együttműködve 1984 óta meghirdeti a Szellemi fogyatékos felnőttképzés tanfolyamait. A pedagógiai ösztönző programok révén számottevő sikereket érnek el a hallgatók, érdeklődésük, elkötelezettségük és haladásuk reményt ad a társadalmi beilleszkedésre. A stetteni Kreatív Stúdióban elért fejlődés, színvonal bizonyítja, hogy megfelelő ösztönzés révén eddig nem sejtett művészi ambíciók, képességek fedezhetők fel és bontakoztathatok ki. Művészei boldog örömmel lépnek ki intézetük falai közül, őszinte érdeklődéssel figyelik, mit szólnak „mások", hogy tetszik alkotásuk nekik a bemutatón. Egyikük igy fogalmazta meg érzelmeit a nyilvános kiállítás után: „Egész éjjel örült a szivem." Rejtett értékeik felszínre hozásával remélhető, hogy az egészséges emberek nagyobb türelemmel, több megértéssel és segítőkészséggel fordulnak fogyatékos társaik felé. Értesítjük Tisztelt Vásárlóinkat, hogy a Hajdúsági Iparművek új Hajdú Mintaboltja Szegeden, a József Attila sgt. 136. sz. alatt ezüst és arany vasárnap is nyitva tart. Ajánlatunkból; automata mosógépek OTP-hitelre is, mosógépek, centrifugák, mosogatógépek 112 terítékes), forróvíztárolók, lapradiátorok, a termékek teljes alkatrészskálája, Karancs gáztűzhelyek. Telefon: 26-414. VÁRJUK TISZTELT VÁSÁRLÓINKAT! HAJDÚ MINTABOLT • ÚJRA! 4 ÚJRA! • ÚJRA! 4 Hitelakció A TÁPÉI IPARCIKKBOLTBAN! (Tápé, Budai Nagy Antal u. 1. Telefon: 24-524) Előtörlesztés nélkül vásárolhat »» 2000—50000 Ft-ig. Ügyintézés, információ az üzletben és a Tápéi Takarékszövetkezetnél! MEG MINDIG NÁLUNK A LEGOLCSÓBB! kirándulás Isztambulba Utazás: török autóbusszal. Időpont: 1989. november 26-30-ig ét december 2—6-ig, 7—ll-ig, 12—16-ig, 17-2 Mg. Részvételi díj: 85 DM+ 950 Ft/fő f vízum. Jelentkezés: AUTOTOURS Kft. Szeged, Bajcsy-Zs. u. 14. 6720 S (62)22-849. Nyitva: 9—17 óráig Munkaügyi előadót, valamint gyors- és gépírót vesz fel, azonnali belépéssel A SZEGEDI ÉLIKER VÁLLALAT Szeged, Híd u. 2. Telefon: 21-533/17. Gyors- és gépírót, valamint pénzügyi csoportba közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalókat vesz fel azonnali belépéssel a PIÉRT Kereskedelmi Vállalat Dél magyarországi Kirendeltsége Szeged. Lenin krt 85-87 Érdeklődni: Kiss Adrienné gazdasági igazgatóhelyettesnél Külkereskedelmi Kft. jó kereseti lehetőséggel angolul és németül beszélő, felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező külkereskedelmi ÜZLETKÖTŐT, külkereskedelmi LEVELEZŐT keres. „1989. évi belépés V 234 " jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe. AZ ÚSZV MŰSZAKI KONFEKCIÓGYÁR felvételt hirdet: 9 varrógépműszerész, takarító, gyártásközi ellenőr (Textilipari Szakközépiskolai végzettséggel) • könyvelő (Közgazdasági Szakközépiskolai végzettséggel) • raktárkezelő (lehetőleg érettségizett) munkakörökbe. Jelentkezni tehet: ÚSZV MŰSZAKI KONFEKCIÓGYÁR munkaügyi és bérosztály. Szeged, Dorozsmai út 14. Telefon: 14-855/126. Szórópalack és ózonpajzs Riasztó hirek érkeznek róla, hogy a szórópalackokban hajtógázként alkalmazott fluorozott szénhidrogének a légkör magasabb rétegeibe jutva szétroncsolják a légkor védelmező ózonpajzsát. Több országban be is tiltották az effajta palackok gyártását. Meddő dolog bűnbakká tenni a szórópalackokat, mert más forrásokbol sokkal több fluorozott szénhidrogén jut a légkörbe — állapították meg az amerikai környezetvédelmi hivatal szakértői. Arra számítanak, hogy a következő évtizedben évenként 9 százalékkal növekszik majd a fluorozott szénhidrogének ipari felhasználása. Hűtőközegként, ipari tisztító és száritószerként. továbbá müanyaghabok előállítására használjak a fluorozott szénhidrogéneket. A nyitott porusú lágy habok gyártásakor például csaknem teljes egészében a légkörbe jut a felhasznált gáz. Egy évben 90 ezer tonna ilyen lágy habot állítanak elő a Német Szövetségi Köztársaságban. A stuttgarti egyetem szakértői megállapították, hogy 48 tonna poliuretánhab előállításakor 1200—5200 kilogramm lluorozott szénhidrogén jut a légkörbe. Ha a lluorozott szénhidrogének felhasználása ebben az ütemben folytatódik, 1990-ig jelentős sérülés érheti a Föld védelmező ózonpajzsát. Ennek következményei katasztrofálisak lehetnek: sok százezernyi bőrrákos megbetegedés. Egyelőre szakkörökben még hevesen vitatkoznak a légköri ózonréteg roncsolódásának mértékéről, kiterjedéséről, lefolyásáról. Abban azonban már a legtöbb szakértő egyetért, hogy az Ipari felhasználásból a légkörbe kerülő lluorozott szénhidrogén mennyiségét kell döntően korlátozni. Japán bioreaktor Japánban olyan bioreaktort gyártanak, amely önműködően és egyidejűleg méri a vérnek és a vizeletnek négy összetevőjét: a vércukrot és a tejsavat, illetőleg a húgysavat és a nitrogént. A bioreaktor négy — 0,3 centiméter átmérőjű és 2—4 centiméter hosszúságú — műanyag hengerében más-más enzim van. A vizsgálandó vért, illetőleg vielektromos sokszorozóval fölerősítik, s a kapott értékekből egy számitógép kiszámítja a négy vizsgált anyag mennyiséget. Míg az eddigi hasonló berendezésekben az egyszer felhasznált enzimeket eldobják;- itt olyan tartós enzimeket alkalmazhatnak, amelyekkel ezer mérés is elvégezhető. Az is előnye e bioreaktornak, hogy már zeletet e hengereken bocsátják 0,01 miliméjiernyi mintával is át. Eközben az enzimreakciók működőképes. Ez főképp a súrévén hidrogén-peroxid fejlődik, lyos betegek, a kisgyermekek és. majd luminollal és vörösvér-lúg. az idősek szempontjából kedvesó oldatával lumineszkálóvá te- ző tulajdonság, mert tőlük nem: szik a mintákat. A fényt fény- vehető sok vér. DM-PRESS