Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-07 / 290. szám

8 1989. december 7., csütörtök Én vagyok-e ez egyáltalán? Any­nyiszor azonosultam már ezzel az emberrel, aztán különváltunk, de mindig csak egy időre, végül már magam sem, értettem, hogy van ez az én, ő, mi — kérdezte Jurij Na­gibigin (a moszkvai?) E. Gábor Éva magyarításában a Nagyvilág 1975/7. számának 963. oldalán. s vele együtt én is, merthogy nem értet­tem, hogy is van ez tulajdonképpen velem. Dezsővel, meg Neznát Mi­lánnal. Mindezt csak azért. mert már nem tudtam, hol kezdődött a történet, s ami a végét illeti, ha tudnám, akkor talán minden jóra fordulhatna. Merthogy én ő vagyok, az koránt­sem biztos, hát még ha állandó hő­sét. Dezsőt tekintjük. Nos, akkor teljessé válik bennem a káosz. Azt hittem ugyanis, ők velem azonosak, csakhogy idővel azon kaptam ma­Én, Te, Ő gam, hogy önálló életet élek. s ve­lük csak néha találkozom, s fordít­va ... Ezen a ponton Dezső megunta kínlódásom, s önálló életre kelve úgy tett, mintha semmibe vehetné megalkotóját. Neznát Milánt, a tár­caírót ez olyannyira megzavarta, hogy jobb híján követte őt, én meg az ismeretlenség homályába burko­lózva firkantottam ezen írás végére szerzőként szlávos hangzású álne­vem, bár utólag be kell vallanom, nem tudom, hogy s mint -volt ez pontosan. Végül is lényegtelen, lás­suk inkább, mi történt Dezsővel, aki időközben elcsábította kedvese­met. E váratlan fordulattal ugyanis nem számoltam. Mindig is tisztaban voltam azzal, hogy nálanv délce­gebb. csinosabb. szímpatikusabb (hadd ne ragozzam) alakok megje­lenhetnek. de Dezső ilyetén felbuk­kanása váratlanul ért. Mit tehettem volna, gyorsan .átírtam őt. s így szinte észrevétlen módon, egyik sorról a másikra minden lehetséges rossz, álnok tulajdonságával lepte meg szívem választottját Az elő­ször hitetlenkedett, de a 132. olda­lon feladta Dezső szép ígéreteibe vetett hitét, s visszapártolt hozzám. Ez mérhetetlen büszkeséggel töltött el, sőt flörtjét sem bántam igazán, mégis úgy gondoltam, jobb lesz ré­sen lenni — képzeletem kiszámítha­tatlan csapongását illetően. Neznát Milán Kevesebb lesz a köd Csütörtökön általában felhőátvonulásokra számítha­tunk, csak egy-két helyen marad meg a köd. Gyenge ha­vazás ónos szitálás főként északon, északkeleten várha­tó; A gyenge légmozgást többfelé megerősödő, északnyu­gati szél váltja fel. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön mínusz 1, plusz 4 fok között várható. Nagy László felvétele: Béres-cseppért áll a sor a Lenin körúton (ha csak ott állna...) DM Röviden Mi történik? MA Negyven éve alakult meg az MTESZ. Ebből az alka­lomból ünnepi ülést tarta­nak délután 3 órától a tech­nika házában. Magyarország védett növé­nyei címmel diaképes elő­adást tart délután 5 órától [Farkas Sándor tolnai ter­mészetvédő a Bartók Béla Művelődési Központban. A helyszínen magot osztanak (ingyen) a Madártani Egye­sület tagjainak a téli ma­dáretetéshez. Az UFÓK iránt érdeklő­dőket — esetleg akik úgy vélik, UFÓT észleltek — várja a Galaktika klub es­te 6 órától (Szolgáltató sor 3). Lucz Hona zongoraművész hangversenye este fél 8-kor kezdődik a Zeneművészeti Szakközépiskola (Lenin krt. 79.) nagytermében. Műso­ron: Bach-, Beethoven- és Brahms-mű vek szerepelnek. Seres János festőművész kiállítása délelőtt 10-től 18 óráig tekinthető meg a konzervgyárban, december 13-áig. HOLNAP Író-olvasó találkozók. Szu­nyogh Szabolcs délelőtt 9­kor a forráskúti, 11 órakor a bordányi, délután 3 óra­kor a domaszéki községi könyvtárban; Rónaszegi Miklós a szegedi Somogyi Könyvtar gyermekkönyv­tárában találkozik olvasói­val, szintén 3-kor. Kedvezményes játék- és hanglemezvásárt szervez a Triál Nagykereskedelmi Vállalat és az szmt a nyug­díjas művelődési házban <Kossuth Lajos sgt. 54.) dél­előtt 10-től délután 4-ig. Csanády Miklós egyetemi tanár, a 11. számú belgyó­gyászati klinika igazgatója tanszékfoglaló előadást tart A myocardium betegségei címmel, délelótt 11 órakor az új klinika tantermeben. Zoltánfy István festőmű­vész emlékkiállítását dél­után 4 órákor Temesi Fe­renc író nyitja meg a Hor­váth Mihály utcai Képtár­ban. A szinházbusi délután 4 órakor indul Szolnokra az Ifjúsági ház elől. Pataj Miklós művésztanár kiállítása nyílik délután 5 órakor a forráskúti általá­nos iskolában. Megtekinthe­tő december 20-áig. Az MSZP alsóvárosi sza­badidőközpontjában du. 5­kor • körzeti és a dolgozói alapszervezet közös taggyű­lést tart. A megbeszélésre várják azokat az érdeklődő­ket is, akik az alsóvárosi szabadidóklub további mű­ködésével kapcsolatban ja­vaslatokat, ötleteket, véle­ményt kívánnak mondani. Karácsunyi hangversenyt ad a MÁV Hazánk Énekkar (vezényel: Erdős János) az erdélyi menekültek javára, este fel 7-től a Vasutas Mű­velődési Házban. Közremű­ködnek az énekkar szólistái, a szegedi Bartók Kórus (Er­dőimé Fagler Erika dirigá­lásával) és az Újszegedi Ka­marazenekar (karnagy: Kiss Ernő). TARTÓSABB BETON A Takenaka Komüten Co. Ltd. és a Shirrtizu Const­ruction Co. Ltd. által kifej­lesztett két módszerrel meg lehet nyújtani a beton élet­tartamát és fokozni lehet a keménységét. A Takenaka „igen nagy tartósságú be­ton"-jába (ultra highdura­bility concrete) két olyan adalékot kevernek, melyek tízszeresre lelassítják a be­ton vegyi semlegesedését, valamint a vasbetét korró­zióját, mivel az olyan ag­resszív anyagok, mint a nitrogén-peroxid vagy a szén-dioxid nem tud beha­tolni. A cég állítása szerint különleges betonja alkal­mas a nehéz feltételek kö­zött való alkalmazásra, és 500 évig tartós marad. KBT-MIKULAS A Csongrád Megyei Köz­lekedésbiztonsági Tanács Mikulás-ajándékkal ked­veskedett a gyermekkórház és a gyermekklinika kicsi betegeinek, akik idén — a meglepetésnek köszönhető­en, talán nagyobb kedvvel — mihamarabbi gyógyulá­suk erdekeben serényked­nek, csizmatisztítás helyett. Morbid — Joan, hova tűnt a hós a jobb heréről? Csak a csontjait látom! — Sajnálom, urain, a reggelinél egy kissé 1c­ottem magam! (aser) GYALOG, LOPOTT HOLMIVAL Tegnapra, szerdára virra­dóra, a Szőregi úti benzin­kút közelében, két föltűnő­en nagy csomagot cipelő fia­talemberre lett figyelmes a járőröző rendőr. Fölpakolva, az út szélén gyalogoltak Szeged felé. Az igazoltatás­kór kiderült, Szöregről in­dultak, miután betörtek az óvodába, az élelmiszer bolt­ba, az ABC-be, mintegy 45 ezer forint értékű készpénzt és árucikket loptak a tett­helyekről. A pitvarosi 18 éves Trájer András Zoltánt és az ambrózfalvi fiatalkorú H. Pált a szegedi rendőr­kapitányság őrizetbe vette, betöréses lopás miatt. Lottótárgynyeremény-jegyzék Az 1989 december 5-en megtartott november havi lottotárgynyeremeny-sorsolás­ról. melyen a 46 heti szelvények vetlek részt A nyeremény|egyzékben az alébbi rövidítéseket használtok a vásárlási utalvány (7000 FII. 0 Nyugati típusú személygép­kocsira szóló utalvány 700 ezer forint értékben, c Dacia 1310 TLX tip szemelygépkccsira szóló utalvány, d Dacia 1310 TX tip. személygépkocsira szóló utalvány, e Sony színes tv Gold-Star videomagnóval, I Commodore 64 tip számítógép, g Casio videomagnó, h Elin mikrohullamu sütő i Lasonic radiómagno. | Gold-Star mikrohullámú sülő. k Varia­utalvány (75000Tb. I Otlhon lakberendezésiulalvany (50000 Ft), m Hang-feny utalvány (50000 Ft), n Szerencse ulalvany 40000 Ft), o Iparcikk ulalvany (25000 Ft), p Zenesarok ulalvany (20000 Ft), q Vásárlási ulalvany (10000 Fl) r Vásárlási ulalvany (9000 FI) A nyertes szelvényekel 1989 december 25-ig kell a totó-lotlo kirendeltségek, az OTP­fiókok vagy posta utján a Sportfogadási és Lotlóigazgalósag címére (1875 Budapest V . Munnich Ferenc u 15.) eljuttatni A hivatalos largynyeremeny-jegyzek december 12-tól megtekinthető az OTP-fiókok­ban. totó-lotto kirendeltségekben és a postahivatalokban Veszélyes majmok Ez évben a szegedi diákok len okok miatt a behozott feltűnően nagy számban egzotikus állatok egy része utaztak Vietnamba turista- már elpusztult. A majmok ként, és majmokat hoztak be több esetben haraptak, mar­az országba kereskedelmi tak meg gyermekeket, és célból. Az érvényes nemzet- roncsoltak lágyszervrészeket, közi egyezmények alapján Tekintettel arra, hogy a csak előzetesen karantén- majmok számos — részben ban tartott, és hivatalos be- ismeretlen —, emberre is hozatali engedéllyel rendel- veszélyes kórokozó hordo­kező állatokat lehetne tarta- zói lehetnek, ezért megkell ni megfelelő körülmények szüntetni a majomtartást a között. A Vietnamban ki- családi környezetben. Mivel adott engedélyek azonban a a majmok behozatala óta nemzetközi előírásoknak nem többszörösen is gazdát cse­felelnek meg. réltek, így az úllat-egészség­Az idegen majmok sza- "gyi és Járványügyi munka mára szükséges életfeltete- megkonnyitese erdekeben a lek hiánya, továbbá ismeret­Két kislány maradt árván Szívszorítóan szomorú a értői megállapították, a há­hír Mikulás napján, ka- zaspár halálát a kazán ál­rácsony ünnepe előtt: a Haladás utca 8. számú ház­ban súlyos családi tragé­dia történt, s az élet fur­csa fintora, hogy a csalá­tal kibocsátott szénmono­xid okozta. Két kislány maradt ár­ván. A nagyobb 13, a ki­sebb 9 éves. Tudomásunk di ünnepre való készülő- s2erint egyik nagyszülőjük dés közben. él még Szegeden, hogy el­A fiatal házaspár, Zsiga hunyt szüleiknek testvérei Mihály (38 éves) és 32 lennének, akik pártfogásba éves felesége a nyári kony- vennék az árvákat, arról hában készülődött, az ün- nincs tudomásunk. Így hát nepi asztalra szánt, pulyka kikhez is fordulhatnánk a tisztításához. Vizet mele- kéréssel, mint a szülök volt gítettek a toll forrázásá- munkatársaihoz, a Démász hoz, közben tettek-vettek a villanyszerelőihez, az új­„kiszolgált helyiségben, szegedi bölcsőde gondozó­amelyet gázkazán melegí- nőihez: vegyék pártfogá­tett. Sajnos, a kazán tisz- sukba a kislányokat, eny­taságát a fűtési szezon hítsék bánatukat legalább előtt elmulasztották ellen- az ünnepek idején. S ha őrizni, s ez okozta mind- szükséges a közreműködé­kettejük vesztét Tegnap, sük. egyengessék sorsukat, szerdán a rendőrség szak- M. E. köjál kéri, hogy a majom­tulajdonosok jelentkezzenek a Csongrád Megyei Köjál járványügyi osztályán. Te­lefonszám: . 55-222. Címe: Derkovits fasor 7—11. A behozott és megvásárolt vietnami majmok megnyug­tató végleges elhelyezése va­dasparkokban, illetve állat­kertekben lenne. Bizonyos fajtájú majmokat megvásá­rolnak kutatóintézetek kí­sérleti célra is. CSONTVELÖ­DONOItBANK A Batthyány Társaság ós a SZOT alapítványt hozott létre csontvelődonorbank magyarországi létesítésére, illetve a nemzetközi donor­bankhoz való csatlakozás feltételeinek megteremté­sére. Az alapítvánnyal a csontvelő-átültetésre váró gyerekek életének megmen­tésére kívánnak esélyt adni — jelentette be Vermes Pé­ter, a Batthyány Társaság elnöke a szerdai sajtótájé­koztatón, az óbudai Zichy Kastélyban. 3277455p 3283132p 3288809p 3294486I 3300163p 33115170 3322871 n 3328548n 3339902q 3345579 r 3351256I 3356933 m 3362610 0 3368287 k 3373964 0 3379641q 3390995r 34137031 34193801 3425057n 3430734 q 3436411m 3447765m 3453442p 34591191 3464 796(1 3476150q 3481827r 3493181 r 3504535q 35329201 3544274 p 3561305r 3566982r 35726591 3578336 01 3584Ú130 35896901 3595367(1 3601044 o 3606721o 36123981 3623752p 3629429p 3669168p 3674845(1 3680522 0 3686199q 3691876q 3703230 0 37145840 3720261 q 3731615q 3737292 01 3742969 q 3760000 r 3777031 m 3782708n 3788385 p 3794062 q 3799739 0 3805416r 3811093 0 38167701 3822447 p 3828124 1 3833801n 3839478I 3845155 0 3850832r 3856509p 3867863r 38792171 3884894r 3890571 r 3896248 0 3901925 0 3907602r 3913279 p 3918956 r 39246331 3947341 I 39530180 3958695 01 3975726 0 3981403n 39927571 61012545O 61018222 q 61023699p 61035253q 61052284p 61057961I 610636381 61080 669 oi 61086346 q 61097700o 61 103377O 61 114731 I 611204081 61126085p 61131762q 61 1487931 61154470q 61 160147 m 61171501 p 61 1771780 61 1885321 61 194 209 p 61199886 0 61205563p 61216917q 61222594q 61228271 q 61 233948 r 61 245302p 612509791 61256656r 61 262333I 61268010I 61 273687 p 61 279364q 61285041 I 612963951 DELMA6YAR0RSZA6 613020721 61307749p 613134260 61319103 01 61330457n 61 336134 p 61341811 p 61347488p 613645191 61 370196 n 61375873P 61381550 m 61387227p 61392904o 61398581 p 61404258q 614156120 61 421 289 q 61438320q 61443997 0 61449674 0 61455351q 61461 028 oi 614723821 61478059p 61 483 736 q 614894130 614950900 61500767 m 61506444p 61512121 I 615177980 61523475p 61 529 152q 61534829q 61540506m 61546183q 61 551 860 0 61557 537 0 61 563214q 61 574 568' 61580245(11 615972761 62 562 366 q 625680431 62573720q 62579397r 62585074p 62590751 01 62596428r 63005172k 63010849 0 63022203O 63027880p 63033557q b3 039 234 I 63044911 q 63050588 r 63061942q 63067619q 63073296 q 63078973r Politikai napilap Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyetles: Dlusztus Imre Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőségés kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magy ar Posta. Előfizethető a postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egv hónapra 101 forint. - ISSN 0133-025v

Next

/
Thumbnails
Contents