Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-23 / 304. szám

8 1989. decemher 23., szombat A Művészetet szolgálom..." Szuromi Pál, a Móra Ferenc Múzeum művészettörténésze, művészeti író. Valamikor a tanárképző főiskola rajz szakos növendéke volt. most ő oktatja a hallgatókat műtörténetre. Gyakran nyit kiállítást Szegeden és a megyében, sokszor vesz részt tárlatok zsűrizésében, rendezésében. Évek óta rendszeresen olvashatjuk írásait a Művészeiben, idén két könyve is megjelent. Már kapható a könyvesboltokban Csáky József szobrászművészről írt monográfiája. Szuromi Pál olyan ember, aki lényegre törően, pontosan fogalmaz. Szigorú, igényes és fenntartja a jogot arra is. hogy mint művészeti író, szubjektív lehessen. Amolyan mindenevő fajta, stílustól, hangvételtől, alkotótól függetlenül tud lelkesedni minden jó műért. — „Hivatalosan" mi egy művészettörténész dolga? — Általában az, hogy egv kultúrkörben. annak képzőművészeti múltjában, jelenében otthon legyen, s annak adatait feldolgozza. Egy múzeumi művészettörténésznek pedig feltétlen kötelessége a helyi képzőművészeti értékek felfedezése, begyűjtése, megőrzése. átmentése a kővetkező korokba. Sajnos, ehhez a feltételek szinte hiányoznak. A műgyűjtést, képvásárlást pénz nélkül csak nehezen lehet megoldani. Amihez viszont nem kell sok pénz, az az ismeretterjesztés. Véleményem szerint ez a legfontosabb dolga ma egy művészettörténésznek. Hogy jó értelemben vett népművelő munkát végezzen. — Hogy érzi. mii várnak öntől a helyi képzőművészek? — Kevés kivétellel azt, hogy szolgáljam óket. Hogy a propagandistájuk legyek. — S mit gondol, megfelel ennek az elvárásnak? — Biztosan nem. De nem is akarok. Ugyanis nem a művészeket, hanem a Művészetet szeretném szolgálni. S ez egy sokkal tágabban értelmezett feladat. — Sokan szeretnének megtanulni érteni a képzőművészethez, de nem tudják. hogyan kell elkezdeni. — Legjobb az iskolában, de később sem reménytelen. A „belső látást" kell kifejleszteni. Koncetrálni kell megtanulni. Körbejárni egy-egy dolgot, elmerülni. megmerítkezni a látványban. S felfedezni a viszonylatokat. Csak saját élményhez érdemes viszonyítani a látottakat. Ha egy képet vagy szobrot nézünk, hagyni kell, hogy szabadon jöjjenek felszínre a saját emlékeink, gondolataink/Asszociatív alapon kell befogadni egy alkotást. Saját belső képeinkhez kötni a látványt. Ehhez persze meg kell állni a rohanásban, s el kell felejteni minden okoskodást. Kicsit meditálni kell. s elengedni magunkat. , — Tanulható ez egyáltalán felnőtt korban? — Talán. Silva. amerikai író megpróbálta. neki sikerült. Szerinte az egyedire koncentrálni kell megtanulni az életben. Minket itt. Kelet-Európában arra tanítottak, hogy minél több ismeretet halmozzunk, gyűjtsünk a világról. Az iskolás gyerek fejét is mázsányi tudásanyaggal tömjük tele. Ahelyett, hogy megtanítanánk őket arra, hogyan kell kicsit dialektikusan szemlélni a világot. Ahelyett, hogy megállnánk egy dolognál, s abból bontanánk ki az egész világot. Hiszen a cseppben ott a tenger. — Csáky Józsefről szóló könyvét nyilván ezzel a módszerrel írta meg. Hiszen egy életművet kellett úgy elemeznie, hogy ebből csak néhány szobrot láthatott eredetiben... — Igen, azokat, melyek Magyarországon fellelhetők. A többit nem nézhettem meg Troyesban, hiszen Franciaországba tanulmányutat tenni nem telik a fizetésemből. De ez a néhány mü, amit tanulmányozhattam, nagy tiszteletet keltett bennem a mester iránt. Lehet, ha a gyengébben sikerült műveit is látom, talán nem is lelkesedem ennyire Csáky művészetéért. Vé* leményem szerint néhány jó szoborban ott rejlik egy egész életmű. A színvonalas alkotások hordozzák egy művész csakis ót jellemző kézjegyét, ízlését. Kifejezik vonzódásait tartalmakhoz, formákhoz. Emellett legtöbbször a korról — melyben születtek — is üzennek. — Egy ilyen monográfia a szélesebb közönségnek készül-e, vagy inkább csak a szakmának? — A szóbeliség a mi kultúránkban elsődleges. Nehéz tehát a művészettörténész dolga, hiszen a látványt kell „lefordítania" az olvasónak. Ha a művészeti író arra törekszik, hogy azt pontosan, tudományosan visszaadja, csapdába esik. A legnagyobb igyekezetből is csak száraz, élvezhetetlen, unalmas írás fog kerekedni. Én a szavakat arra használom, hogy egy képzőművészeti alkotás kapcsán támadt személyes élményemet mondjam el velük. Szeretném ezt minél egyszerűbben és közérthetőbben tenni. Ezért kerülöm a tudományoskodó hangvételt, a szakkifejezéseket. Nem törekszem objektivitásra, hiszem, hogy egy művészről, műről akár százan, száz nézőpontból is írhatnak tanulmányt. Esztétizálás helyett. esszé jellegű, igényű írásokat igyekszem a kezemből kiadni. Olyanokat, melyek élményszerúek, amik önállóan is megállnak a lábukon. PACSIRA EMÍLIA Temesvári ádvent, 1989 Vigyázzatok, a magzatok minden hangot meghallanak, minden jajszót, minden lövést... parancs ha zeng, harang ha zúg; kommandókat és tankokat - bizony mondom, a magzatok minden hangot meghallanak: mindent hall az a magzat is a Lelkészné szíve alatt... Vigyázzatok, vén zsarnokok, s ti, barbár Heródes-hadak! Mindent tud az a magzat ott a Lelkészné szíve alatt - S MINDENRE emlékezni fog! Közéig a Nap! Vigyázzatok! A Szabadság Adventje zeng, Temesvár most a Betlehem: Jézus-reinkarnációként féljétek ama születendő csillag-ígérte gyermeket. Reszkessetek, Heródesek! Lüktet millió anyaméh hallgatóznak a magzatok, fülelnek Temesvár felé az anyaméhben éhezők, magzatburokban reszketők; szebeni és brassói és bukaresti kisjézusok - anyák könnyének záporán át látják sátáni arcotok! S minden harag, minden harang, minden ima bennük rezeg... Vigyázzatok, közéig a NAP, mikor gondolnak egy nagyot, s harsogó szóval szólanak csodát e fájó magzatok - s hangjuk lesz benzinespalack fölgyújtani a tankokat 1989. december 18. DM] mqgqzin SIMÁI MIHÁLY E

gyikünk sem tudhatja, mikor következik be életében egy váratlan-véletlen törés. Egy törés, amely lezárja létünk egy szakaszát, és elkezd egy merőben újat. Egy másfélét, egy nehezebbet, egy eröt, hitet és emberséget próbálót. Poczik Gábor 19 évesen tapasztalta meg az előtte elképzelhetetlent, s ma 25 esztendősen vall példás méltósággal — megváltozott önmagáról. * — Hogy miként telik cl egy napom'.' Merőben másképp, mint ahogy néhány éve elképzeltem. Reggel nyolc óra körül rendbe teszem magam, aztán munkához látok. Két óra hosszáig dolgozom: az írisz Szövetkezetnél fényszedést vállaltam, a Szent Gellért Kiadónál megjelenő kiadványok, könyvek elkészítésében segédkezem. Korábban az egyetem is adott megbízásokat, de ez abbamaradt. Napirendemhez tartozik a rendszeres erősítés: délelőttönként fölkötöm a súlyzókat, és súlyt emelek. Ebéd után, fél 3-ig ismét dolgozom, akkor gépírói munkát végzek. Ezután ismét tornázom, maid fogadom a tanítványaimat. A matematikában, fizikában segítek 13—19 éves diákoknak. Délután ellátogatok az egyesületbe, vagy újabban hetenként egyszer. a mihálytelki. alakulófélben lévő vallásos közösség találkozójára megyek. Ilyenkor 8—10 fiatal összejön, volt osztálytársak, templomi ismerősök, fölvetünk egy-két témát, és elbeszélgetünk róla. A vitás kérdéseket helyükre tesszük, személyes kétségeinkre is feleletet kapunk a többiek segítségével. Emellett az egyháznak végzett közös munka is összetart bennünket. Szabad időmben egyébként angolt, számítógépes adatbevitelt tanulok, és érdeklődöm a grafológia iránt is. — Kevés ember dicsekedhet azzal, hogy ilyen tartalmasait tudja eltölteni napjait. Aki nem ismeri magát, abban föl sem merül. Itogy mindez egy tolókocsihoz kötött fiatalember napirendje. Honnan az erő. a kitartás? — Ennek hosszú története van. Gyerekkoromban, amikor még épkézláb kölyök voltam, családom erőltette, hogy templomba járjak. Mint afféle magabiztos ifjú ember, mindig kerestem az alkalmat, hogy kibújjak a kötelezettség alól. A hit akkor sem kerített igazán hatalmába, amikor a kitűnő érettségi és a sikeres műszaki egyetemi fölvételi után kitörtem a nyakam... Töretlenül — ...igen. a szó szoros értelmében. Kunfehértón fejest ugrottam a sekély vízbe. A diagnózis: a 4. és az 5. csigolyánál gerincvelő-sérülés, harántszakadás. Következmény: a négy végtag bénulása. Ezután úgy éreztem, mindennek vége. Magyarországon ugye nem lehet egyetemet, főiskolát tolókocsival elvégezni. Teljesen összetörtem lelkileg is: két éven át csak ültem az ablak elött és bámultam kifele. Aztán egyszer csak akadt egy ember — egy korombeli hölgy —. aki észhez térített. Akinek sikerült elfogadtatnia velem a vallás tanításait, aki rávezetett a hitre. Ez a találkozás alapvetően megváltoztatta az életemet, 180 fokos fordulattal... — Más ember lett. vagy a világot látta másként? — Más letten), ezért váltam képessé arra, hogy másként szemléljem a világot. Rátaláltam a vallásos emberek közösségére. amely hasonlatos a mozgássérültekéhez: erőt ad az együvé tartozóknak. Rájöttem, hogy törekvéseik, életkörülményeik olyan értékek, amelyeket máshol nem lehet meglelni. Tapasztaltam korábban, hogy ezeken a kereteken kívül élők milyen könnyedén fölrúgnak alapvető szabályokat, megtalálják a kiskaput. hogy mentesüljenek az örök törvények alól... — ... azaz játszi könnyedséggel bűnbe esnek'.' — Igen. Persze, bárki mondhatja: könnyű nekem jónak lenni, hiszen én be vagyok zárva... Azt hiszen), a baleset nélkül aligha választom ezt az utat. — Mármint a hit útját, amely azonban űj hivatáshoz is segítette a korábban tervezett mérnöki helyett. Jól tudom? — Igen. Teológiai tanfolyamrajárok. a Dóm térre. Jelenleg az utolsó, negyedik évet végzem. Hitoktatói képesítést szerezhetek itt. Annak nagyon örülök, hogy a püspök úr alkalmasnak talált a hospitálásra. Igv reménykedhetem. hogv megkapom tőle a jogot a tanításhoz is. A Szent József templom alkalmas hely is erre: fűthető és számomra is megközelíthető. A fiatalokat szeretném oktatni. — Mindez hihetetlen erőt, elszántságot követel magától, jól tudom, de végül is segítőkész családtagok nélkül aligha boldogulhatna. — Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magam, csodálatos szüleim, rokonaim vannak. Édesapám jogtanácsos, anyám főelőadó, viszonylag jól keresnek. Hogy mást ne is említsek: megteremtik a lehetőséget, hogy minden szerdán följussak Pestre, de nekem nem gond a városon belüli közlekedés sem. Tudja, van egy kanadai nagynénim. Mindenünket, a kocsit is tóle kaptuk. A harmadik emeleti lakásból úgy tudtunk elköltözni, hogy az ö segítségével megvásárolhattunk egy fél házat, amelyben tolókocsival tudok mozogni, úgy alakítottuk át. Akinek nincs pénze, az sajnos rabként kénytelen élni: ismerek egy srácot, aki jobb állapotban van, mint én. de lift nélküli, panelházban lakik, és naphosszat kénytelen nézni a négy falat... Nekem házon belül is minden adott. hogy értelmesen elfoglaljam magam: a nagynéni révén jutottam tévéhez, számológéphez, bútorhoz, tóle kaptam ezt a tolókocsit is. — A család nélkül milyen lenne az élete? — Havonta 3000 forint járadékot kapok. Hetente kétszer egy óra gyógytornát fizet a rendelőintézet. Hihetetlen támasz számomra is a mozgássérültek megyei egyesületének szegedi csoportja, amelyben Salgó László az, aki éltetője a szervezetnek. Ha nem lenne családom, akkor is erre lennék jogosult, csak akkor intézetben kellen élnem. — Hogyan képzeli a jövőt? — Nincs bennem az az erőltetett igyekezet, hogy 10 évre előre tervezzek. Számomra már veszélyeztetettebb az élet, bejöhet egy krach és vége. Különben is nekem 50 százalékos rövidítéssel kell számolnom az éveimet, azt mondták. — Most hogy érzi magát? — Köszönöm, jól. De a tartós mozgáshiány a vérkeringés, a veseműködés zavarait idézheti elö és tüdőgyulladást okozhat, előfordulhatnak görcsök, csontkinövés keletkezhet, meg más speciális problémák léphetnek föl... De hát bízom: egyelőre még csak 6 éves vagyok... CHIKÁN ÁGNES