Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-11 / 268. szám

1989. november 11., szombat 331 Teologica Hungarica, AVAGY ÚJ MAGYARI IDEOLÓGIÁK A ZÜLLÖTT ÉRTELMISÉGI IFJÚSÁGÉRT Korunknak kétségtelenül egyik legnagyobb hibája volt az ateizmus, a szó azon értelmében, hogy Isten tagadásával együtt megkaptuk a hitetlenséget, és a helyébe erőszakolt, marxistának nevezett ideológiát; már nem tudják pótolni a veszteséget, így hozzájárulnak ahhoz az érzéshez, amelyet valahol a teljes tulajdontaíanság okozott, hiszen még a 20-as évek szegény parasztja is rendelkezett legalább néhány hold földdel, de ma már négyzetméteres panellakásunk sem a miénk, csak zilált életünk és ez az érzés: a kilátástalanság; így lassanként újra megtelnek ma már büntetlenül összekulcsolható kezekkel a templomok, megtelnek a magukat antisznoboknak nevező fiatalokkal, akik rajonganak a tilalomért, és Hamvas Béláról vagy Heideggerról beszélgetve elmélkednek az élet értelmetlenségéről, miközben álmaikat szövögetik a kitörésről, a puszta „ittléf'-böl való szabadulásról és arról, hogy egy tanyára költöznek ki és saját maguk termelik meg. amire szükségük van, majd elvitatkoznak a Scientia Sacra néhány mondatán és észre sem veszik, hogy máris elkövették a számukra eredendőnek minósüló bűnt: a sznobizmust, de tévedés ne essék, én nem a fiatalok újSzindbád-eszményét védem, ahol a legfőbb téma az ivaros szaporodás és a megismételt másnaposság, mert ezek a mindenre fanyar mosollyal válaszoló fiúk és azok a hölgyek, akiknek csekély szókincse csupán az igenre terjed, ki, sokkal önpusztítóbbak és értéktelenebbek, mint új magyar „teológusaink", s az új(?) témakör, a ki hányszor és a ki bírja jobban, sajnálatot ébreszt irántuk, én mégis ebben a vajúdó társaságban találkoztam az ihlető illetővel, aki már-már zavart keltő józanságával tűnt ki: ő is afféle krúdys álomlovag (vagy kísértethercegnő) volt, de még megbélyegezve a tisztasággal, és a szavaiból áradó kiábrándultságnál nagyobb kritika nem kell a jelenkor napjainak: Wallensteint emlegette, ezt az amerikai közgazdászt, aki 2050 körűire teszi a teljes anarchia korát, amelyből megszületik az „új rend", mert egyre abszurdabb már azt képzelni, létezik társadalmi fejlődés (talán a dialektika is), így nemsokára csak egyetlen túlélési lehetőségünk marad: a széthullás; de barátunk (barátnőnk) szerint az anarchia nem más, mint az, amiben élünk és ami megment, az a nagyon régi utópia, amelynek képtelen alapja: a krisztusi szeretet, ami el fog vezetni talán az ateizmusból a mégis-hitbe, és én né/em ót, kezében a pohár borral, ót, aki mégis több, mert nem prédikál és nem dicsekszik, csak sejt és azt hiszem „fél s reszket, mint a nagy lázadók", az elhatározásról mint lehetetlenről beszél, és én elhatározom, hogy holnap bibliával a kezemben templomba megyek (talán) és eszembe jut a füredi pártüdülő, ahol tavaly 20 forintérf kaptuk a Martinit és négyért a kólát, szóval elhatározom, de először még megiszom a pohár bort — gondolom, majd beállok a táncolók közé és lassan én is félni kezdek és másnap séta közben, kerülve az „igazi" templomokat, úgy döntök, hogy megnézek inkább egy Pasolini-filmet és ott találkozom ve!e(!), mert együtt kerüljük a szentnek nevezett helyeket, de hát valójában mit is tehetnénk?! KOLOZSI LÁSZLÓ A kárhogy is: a politikus mégisrk csak beszédjéről ismerszik lAmeg a leginkább. A politikus a beszéd barátja. Legyen tehát a mondataival intim viszonyban, tudjon velük ködösíteni és lényegre törni, meggyózni és cáfolni, harcosan síkraszállni vagy maró gúnnyal ellenfelet megsemmisíteni, érzelmi húrokat pengetni és hideg fejjel érvelni. Egyszóval, tegye a dolgát; profi módon. Ahogy sebész a szikével. munkás a szerszámmal, úgy tudjon bánni ö a szavaival. Bár számosak még a politikusi nagyság kritériumai; hatásosságának fokmérője mindig a beszéde lesz. Legyen tehát színész is, nem kell hogy gondolatai az övéi legyenek, bár nem is árt, ha azok; segítsék szakértők munkáját, írják akár mások helyette a beszédeit. az ó dolga annyi. hogy elhitesse velünk: mondatai azonosak önnönmagával — de még jobb, ha tényleg azok. A produkciója legyen tehát hiteles, adjon bele apait-anyait, mert ezáltal válik önmaga hitelessé. Hadd gondolhassam róla azt: ez az én emberem, aki megmondta. Akkor, amikor még volt Magyarországon parlamentarizmus — persze olyan, amilyen, de inkább olyan, mint amilyen — úgy hiszem, ehhez értettek még a politikusok. Voltak nagy rhetorok, akik értették a módját, hogyan kell úgy elmondani egy többórás beszédet, hogy az lekösse a figyelmet, hol kel el egy kis irodalmi utalás vagy egy népi anekdota. Megtanulták előre a szövegeiket vagy hanyagul skiccelték fel a vázlataikat, csak megszokásból, mert az előadás alatt bele nem pillantottak volna. Akkor nem volt kunszt papír nélkül beszélni; az volt a politikusok „szobatisztaságának" feltétele, ha el tudott mondani egy összefüggő beszédet. bármily kicsinyt, jelentéktelent is. anélkül, hogy belenézett volna a papírjaiba; bizonyította, hogy tisztes társaságba és tisztes helyre — a Tisztelt Házba — is beengedhető, mert komolyan veszi önmagát, a társaságot, no meg a helyet is. Akkor voltak még nagy nevettetők is. akik alig várták a pillanatot. hogy egy jól sikerült közbeszólással zavarják meg az ellenfél szónoki produkcióját; dóit a karzat a Rhetorok és nevettetők JÁTÉK EGY UNALMAS PARLAMENTI ÜLÉSSZAK SZÜNETÉBEN nevetéstől, harsogott a hahota a padsorok között egy-egy jól sikerült tréfa után. A politikusoknak voltak még beceneveik és treníroztak is rendesen, a ..nagy cséphadaró" napokkal a kővetkező beszéde elótt állította meg társát a folyosón; „mondj valamit, hadd cáfoljam meg!", a tréfamesterek pedig este a klubban, a tarokkpartinál próbálták ki legújabb vicceiket. Aki nem hiszi, olvasson több Mikszáthot. Ezek a politikusi erények ma váltak újra fontossá, amikor már tétje van a politikának. Az évi 8 napig ülésező parlamentek tétnélkülisége nem ajándékozott meg igazi politikus személyiségekkel, mindig papírból olvasták a beszédeiket, mi pedig velük együtt a Magyar Közlönyből azokat a törvényeket, amelyeket rendeleti úton az Elnöki Tanács hozott, nélkülük. A tétnélküliség csak uniformizált beszédmódot adott eredetiség helyett, politikusi bikkfanyelvet, amit hallgatni nehezebb volt, mint lehetett használni. Néhány évvel ezelőtt mi még azért drukkoltunk, ki tudja-e végre rendesen ejteni Gáspár Sándor a szocializmus szót, vagy rájön-e végre a pártfótitkár arra. hogy az éljen közmagyarul úgy hangzik: „éjjen". Röhögni is csak Losonczi Pálon röhögtünk, látva a Parabolában, hogy táncol távol-keleti módra, vagy hogy ücsörög egy árva óriásteknöcön afrikai vadászatán. Ennyi volt az intimitás, de nem éreztük tóle beavatottabbnak magunkat, csak talán dühösebbnek kissé. Most. hogy nézem a téve parlamenti tudósítását, úgy érzem, mintha a felszínen nem sokat változott volna a produkció. Beszélni még mindig csak a tévés Király meg a színészek tudnak igazán, a többiek olvasnak: ők a szereplói a nagy vitáknak is, ha kell, improvizálnak, ha sikerül, szellemesek is. A képviselők többsége leginkább a soros elnök félrehallásain derül, netán talál a miniszterelnök egy karórát, na végre valami. Tét van „csak" — igaz. nem is kevés —. meg a történelmi felelősség tudata, különben, már bocsánat, merő unalom az egész. Jobb híján keresem a jövendő parlament nagy rhetorait és ncvettetóit, ahelyett, hogy a képernyőt figyelném. Azon spekulálok, hogyan fognak majd azok nemes szócsatákat vívni, szállnak majd a szellemdús riposztok, én meg csapkodom a térdem és nevetek. Kik lesznek ők? Ha erre vagyunk kíváncsiak, idézzük fel a pártok kongresszusi beszámolóit. A legmozgalmasabb a volt MSZMP kongresszusa volt, nagy konspirációkkal a folyosókon és hatalmas feszültségekkel a teremben. A pulpitusról csak úgy záporoztak lefelé a szóvirágok, a szóképek — és bőven a képzavarok. Érthető ez. a saját magunk kreálta nyelv kereteit a legnehezebb szétverni, el akarnak felejteni „politikusul" és meg akarnak tanulni magyarul. Menni fog ez. Pozsgay tud beszélni, ezt tudtuk eddig is, a nagy meglepetés a kis Keserű szereplése. Lobog a haja, fehér parasztinget visel, veri az asztalt. akár egy fideszes, pont ekkor gondoltam ezt. amikor leszélsójobbozta a Fideszt —, elhatárolódik jobbfa. elhatárolódik balra, mégsincs középen. Tud személyekben gondolkozni, mer néven nevezni, nagyon indulatos és ettól nagyon hiteles. Általános az elhatárolódás a múlttól, az egyik vezetője a népi demokratikusoknak — milyen a nem népi demokratikus? — akik majd kiszorítják Keserűéket, épp a sztálinista jobboldaltól határolja el magát. Nocsak, hogy van ez? Áz új MSZP-nek lesz néhány masszív szónoka. A Fidesz kongresszus a legjobb formáját hozza, és senki sem veri az asztalt. Csokornyakkendősök inkább, mint parasztingesek, jók a transzparenseik, még jobbak a szakértóik, legjobbak a vezetőik. Okosan beszélnek és bölcsen is, pedig ók a tapasztalatlan politikai suhancok; ehhez képest nagyon jó a programjuk. Látszik, az Oxfordból hazarepült Orbán Viktornak jót tett a tartós levegőváltozás, világos és radikális, megrágja a szavakat mielőtt kimondaná, e téren majdnem olyan jó, mint Fodor Gábor. Sokkal nagyobb viszont a karizmája, most mégsem lett választmánytag; erősnek érzik ezek a fiúk magukat. Büszkék arra, hogy több nyelven is beszélnek és van humorérzékük is: a másnapi Napzártában keveslik, hogy a Ludas Matyi Orbánt csak az 1999-es belügyminiszterséggel kínálta meg, jó lesz ő miniszterelnöknek is, mondják. Most még nevettetőknek tartják sokan őket, de ha bekerülnek a parlamentbe tíz hónap sem kell. hogy kiderüljön: szónoknak sem lesznek utolsók. Az MDF már most a nagy rhetorok pártja. íróemberek és történészek, szépen, emelkedetten beszélnek. néha emelt hangon. Jobban adnak a formalitásra is, mint a többiek; Csurka István éljennel („éjjen!") köszönti a leköszönő és az új elnököt is. Komolyak, tele felelősségtudattal, ahogy kell, nem esnek abba a „hibába", mint a volt MSZMP. Az irányzatok most nem válnak élesen szét. Antall József beszédei eröt és egységet sugallnak, meg elhivatottságot arra, hogy az ország kormányrűdját megragadják. Ezt tudtuk eddig is, mint ahogy azt is, nagyon komolyan kell velük számolni.^ Ez a lényeg, talán számukra is, meg Für Lajos köztársaságielnök-jelöltsége, így aztán programjuk kontúrjai nem élesedtek annyira, mint azt sokan várták. Két héttel ezelőtt az SZDSZ újította meg szervezeti szabályzatát és ünnepelte sikerét, melyet a népszavazás ügyében ért el. Erósebbek lettek és erősnek hiszik magukat, elsőként volt hosszú távú programjuk, épp ideje volt, hogy kidolgozzák a rövid távú taktikát is. Szóvivőik képernyőre termettek — Tölgyessy idegesebb, Pető Iván nyugodtabb a szokottnál — .érdekesen fűzik a mondatokat, a szónokok higgadtan, de magabiztosabban fogalmaznak. Tamás Gáspár Miklós — mozgalmi nevén és bennfenteseknek: a „Tamázsgazsi" — most is külön szám. Az még hagyján, hogy pontosan tudja, csak a dél-amerikai kokainbárók hordanak a nyakkendővel megegyező anyagból készült mellkendőt, nem európai úriemberek, de amilyen természetességgel mondta az egyik tévévitán: „a marxizmusnál?... Persze, hogy tudok jobbat!", akár ha én mondanám: a Fradinál,... persze, hogy tudok jobbat. Hideg racionalitással gondolkodó komoly filozófus, régi vágású konzervatív, akinek (néha túl) bő a humora. A küldöttgyűlésen is — lévén ismerősök között — inkább a poénjaira koncentrált, amelyek nem voltak mindig igazán sikerültek. A többségén jót derültem, de még a rossz vicceit is olyan élvezettel adta elő — akár mint mi szoktuk, látnivaló volt a mosolyán, ahogy elóre nevet — hogy nem lehetett rá haragudni. Mindazonáltal vele nem szeretnék egy tárgyalóasztal ellentétes oldalain találkozni, ö az, aki úgy tud meggyőzően érvelni, hogy közben az ellenfelének arra sem hagy időt, hogy rájöjjön, éppen mikor vágott szellemesen alá. Nagy nevettető és még nagyobb szónok lesz, mikor hogy kívánja majd a helyzet, az ilyenek az igazán veszélyesek az ellenfél számára. Mindez persze csak egy képzeletbeli játék egy unalmas parlamenti ülésszak szünetében. Végtére azoknak is cl kell magukat foglalniuk, akiknek a politikában az is érdekes, ami a játék, az előadás, a stílus. Majd jövő ilyenkor, akkor biztosan másként beszélünk. Én is a képernyő előtt, ók is az Országházban. PIKÓ ANDRÁS Balett Nagy László fotóriportja DM| mq9qzi"