Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-02 / 260. szám

a kormány és az ellenzéki pártok Németh Miklós miniszter­elnök szerdán külön-külön konzultációt folytatott a ma­gyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt és a Ma­gyar Parasztszövetség veze­tőivel. A megbeszélésen szóba kerültek a jelenlegi gazda­sági és politikai helyzet jel­lemzői és problémái, a bé­kés átmenet politikai me­netrendjének, a kormány és az ellenzéki pártok közötti kapcsolatok alakításának kérdései. A megbeszélésen kifeje­zésre jutott, hogy az átme­net békés jellegének megőr­zése közös érdek. Az ellenzéki pártok hang­súlyozták, hogy konstruktív, a nemzet sorsáért felelőssé­get érző ellenzéki irányvo­nalat követnek. A kormányfő és az ellen­zéki pártok vezetői egyetér­tettek abban, hogy a meglé­vő ellentétek megoldása, a problémák mérséklése csak tárjgyalások űtjén lehetsé­ges. Munka' látogatás Németh Miklós Jugoszláviába utazik Németh Miklós, a Minisz­tertanács elnöke Ante Mar­kovicsnak, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársa­ság Szövetségi Végrehajtó Tanácsa elnökének meghívá­sára, november 3-án- és 4-én baráti munkalátogatást tesz Jugoszláviában. Lekopott a „mézes" madzag... Az új idők szele keres2tül­járta az Agrárszövetkezetek Kereskedőházának (Tszker) egészét és legkisebb vállalati egységeit is. Már 1988 elején rohamosan romlott a hitel­hez jutás lehetősége, emel­kedtek a kamatok, a vállalat fizetési kötelezettségeinek csak megkésve tudott eleget tenni, bekövetkezett a sor­ban állás. Év közben felerő­södött az egységek önállóso­dási törekvése, ősszel az or­szágos központban személy­cserék, vezetőváltások zaj­lottak. Látszólag ez az év még simán lement, 400 mil­lió nyereséggel zárt a közös vállalat. Az idén már a termelő­egységeket is elérte a lavina. A baksi üzemben a nyáron már radikális létszámleépí­tésről beszéltek. Révész Fe­renc, az Exporttartalékokat Föltáró Központ I. számú gyáregységének az igazgató­ja: — Elsősorban gesztenye és méz feldolgozásával foglal­kozunk. Júliusban jött az utasítás, a három műszakból egy műszakra redukáljuk te­vékenységünket, s a felesle­gessé vált embereket küld­jük el! A felsőbb szempont szerint így gazdaságosan működhetünk tovább. E ra­dikális lépést a hirtelenjében összehívott munkásgyúlés fé­kezte valamelyest. A jelen­lévő exportos igazgató az azonnaliból augusztus végé­re tolta ki a határidőt. Mi ekkor lázas munkába fog­tunk, új tevékenységeket ke­restünk a dolgozók megmen­tésére. ígéretes tárgyaláso­kat folytattunk különféle bérmunkákra. A mézforgál­mazásban találtunk olyan partnert, hogy a forgóala­punk igénybevétele nélkül azonnal tőkés piacra szállít­hatunk. A saját felvásárlás­ra csak a tavalyinak negye­de pénz jutott. A gesztenye­szezonban október közepéig egyáltalán nem tudtunk fel­vásárolni. Tavaly még 105 vagonnyi gesztenyét vettünk. Önállóságról szó sem lehet! Gesztenyelavina Bakson A bizonytalanság időszaká­ban közben a 186-os létszám­ból negyvenen „önként" tá­voztak. — Szavaiból azt veszem ki, az ónálló útkeresés nagy gátja a pénztelenség. Mi a megoldás? — Az önállósodás. Erre ígéretünk volt. A ránk osz­tott adósság ellenszerét itt helyben talán még megtalál­tuk volna, de az egész mam­mutcég hitelképtelensége ne­künk túl nagy falat. Azért e hitünk önmagunkban, mert tudjuk, hogy munkánk min­dig is eredményes volt, a 30 millió forint nyereség leg­alábbis ezt mutatja. — Miért a múlt idő? — Felrendeltek a központ­ba, s közölték: az önállóság­ról szó sem lehet. Az ok in­nen nem látszik. Talán a ko­rábban levált onelszámoló egységek után észbékaptak: valakinek maradni kell, hogy a nagyvállalat fennmarad­jon. Hogy miként? Ki tudja? A Szentesi Tszker a levált önelszámoló egységek sorába tartozik. Ovos Dáméi igaz­gatót kértem, segítsen e rej-­tély megvilágításában. — A mi.helyzetünk sem rózsás. Harminc-negyven­millió forint „befagyott" pénzünk van a központban. Míg ezt ki nem verekedjük magunknak, a bankok igen tartózkodóak velünk, nehe­zen adnak hitelt. Nézetem szerint Baksot érdemes len­ne a megyén belül megtarta­ni. A nagy baj, hogy a 300 millió forint körüli értékben nincs, aki meg tudná venni. Könyv szerinti értékben kel­lett volna a ráeső hitelekkel áttestálni, s Szentes és Baks összefogásával megmenteni. A megyében lehetett volna Tegnap, ma, holnap Rémisztő, újságíró számára a lehető legborzasztóbb álmom volt a tegnapra virradó éjjel; lekéstem a lapzártát. Az álombéli időszámítás' szerint ez úgy éjfél előtt fél órával és jóvátehetetlenül követ­kezett be: az újságoldalt, amelyre íráso­mat szántam, már nyomták a masinán. A legelkeserítőbb azonban az volt a dolog­ban, hogy a késő éji óra ellenére, csak­nem a teljes szerkesztőség a helyén ma­radva leste, jövök-e már. s mit hozok fel mentségemre. A szemrehányó pillantásók kereszttüzében, sietve eló is adtam, hogy nem jöhettem korábban, hiszen most ért véget a tanácsülés, amiről tudósítani sze­retnék . .. szerettem volna . .. kellene . mo6t mi lesz .. . miért néztek <így rám .. Sötét volt, de már jártak a trolik, a konyhai kis rádióból Pintér Dezső ébresz­tette a korán kelőket, decemberben csúcs­találkozó. az a futó filodendron ki fog száradni, november elseje van, a minden­szentek napja, most csinálok egy kávét, miért nincs ebben a lakásban soha szab­ványos kéziratpapír, sokfelé esik az eső — vége a rossz álamnak. Vége? A konyhaasztalnál születni kezd eZ a tegnapi-mai írás. Személyes szeretne len­ni, mert nagyon a köznek szól. Ma ugyan­is tényleg lesz tanácsülés, é> bárhogy, bármikor végződjön legyen bér viharos, szenvedélyes, vagy kínos, hosszúra nyúló, netán érdektelenségbe fulladó: tétje van. Títán emlékszik rá az. olvasó, két hete volt csak — mi minden történt azóta! —. hogy válsághangulatba sodródtak, elnö­kükkel együtt; a tanács tagjai. Van — legalábbis akkor volt —, aki „nem csinál­ja tovább", más úgy véli: lelkiismerete tiszta. Ki-ki magában majd elrendezi, ké­pes-e tovább vállalni a megbízatást — nem ez aggaszt engem. Hanem az ez­után ... Ki áll a távozók helyébe — s mi táp­lálja majd a maradók hitét? Népet kép­viselni, még ha csak pár háztömbnyit is, pénzt csinálni a jóformán nincsből, még há kockázatosnak látszik is, rendben ve­zényelni egy gépezetet, amelyből már hiányzariak alkatrészek — ki, kiik leszpek ezután képesek? Hol van, ha egyáltalán már megszületett, az az újrarendező elv, ami majd helyes sorrendet állít, & nem csupán rangsort akar? Kell-e. van-e már új szereposztás — és kinek az érdeke, hogy legyen? Odakint oszlik a sötétség. A ház előtt emberek várnak a megállóban, kenyér­szállító kisbusz farol be a sarfti ABC rak­tárához Mindjárt jönnek a gereblyés asz­szönyők, tegnap óta kupacokba gyűjtik a lórribót Sok ván belőle, mára, holnapra iá maradt elég'. Mifelénk szellős a tér, sok a lehullott, elsodort levél. Pálfy Katalin nagyüzemeket találni, me­lyeknek ez a vállalkozás üz­letet ígér, s pénzt is befek­tettek volna a működőképes­ség megteremtésére. Az or­szágos központ azonban nem akarja kiadni a kezéből. Ör­dögi kör: kifutottunk az idő­ből, az üzemen rajta a bank jelzáloga. Igaz, nem tudja megkapni a pénzét, de olyannak sem meri odaadni, aki működtetni tudná. A szomorú az, hogy ez a szép és értékes üzem önhibáján kívül megy tönkre. — Mégis mi miatt jutott a Tszker idáig? — A régi rossz, szétforgá­csolt szervezeti hierarchia a ludas, öt év önállóság után tíz évet töltöttünk a „közös­ben", a megyei cégbíróságon most intézik az önálló be­jegyzésünket. Ez alatt a tíz év alatt az erós erős, a gyen­ge gyenge maradt. A hitel­felvételekkor nem kérdeztek meg bennünket, most meg a közös felelősséget hangsú­lyozzák. Joggal állíthatom, ez nem a mi adósságunk. — Az önök vállalata élet­képes? — Szükség van a tevé­kenységünkre, a mezőgazda­sági beszerzésre és értékesí­tésre. Negyvenhárom tag­szövetkezet 62 milliós közös vagyonával 1,2 milliárdos éves forgalmat bonyolítunk. Az éves eredmény 10—12 millió szokott lenni. Ez most bizonytalán az előbb emlí­tettek miatt. A régi időkből ittmaradt koloncaink ront­ják az esélyünket, de leg­alább a magunk uraként megpróbálkozhatunk kicsi­karni az élettől a túlélést. S ez már a mi felelősségünk. lóth Szeles István Romániáitól menekültek ezer birkával Több, mint ezer birkával, két lóval, egy csikóval, négy szamárral és egy gépkocsi­val menekült szerdán reggel magyar területre egy nyolc­tagú román pásztorfamília. A Békés megyei Mezőhegyes közelében lépték át a határt. A család _ négy férfi, két asszony, és két gyermek _ a határ közelében legeltette az állatokat, s egy megfelelő pillanatban valamennyit át­terelték a határon. A né­pes család a békéscsabai be­fogadóállomáson kapott he­lyet. Az ügyük kivizsgálása folyamatban van. Bevallá­suk szerint Szeben vidéki havasi román pásztorok. A velük együtt „diszidált" jó­szágokat a magyar hatósá­gok egészségügyi karantén­ban tartják. (MTI) 79. évfolyam, 260. szám 1989. november 2., csütörtök Havi előfizetési díj: 101 forint Ára: 4,30 forint Kiestünk így, többes szám első személyben beszéltünk a Fradi vérszegény teljesítményéről, a kupakudarcról. mintha Sze­ged eleve FTC-szurkolónak deklarálta volna magát azzal, hogy befogadta a KEK-visszavágót. De végül is jó dolog, hogy langyos unalomba fulladt a meccs, mert az egész város szorongott a hírhedett ferencvárosi szurkolótábor látogatásától. Napközben föl-fölröppent a hír, hogy hol törtek-zúztak a zöld-fehér mámorba burkolózott fiatalok. Estére kiderült: szerencsére, hűvösebb volt ez a kása is, mondhatni: a jól felkészült rendfenntartók (rendörök. Sze­ged SC-alkalmazottak.) „megették" a városszerte rágósnak itélt falatot. Mindannyiunk megkönnyebbülésére. (A talál­kozóról lapunk 6. oldalán számolunk be.) .;. és ami kevésbé tetszett, néha az utcán is Nagy László leivé telei Az FTC tőrzsszurkolói

Next

/
Thumbnails
Contents