Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-06 / 263. szám

1989. november 6., hétfő 5 A szörnyüidözés módszertana Madárcsicsergés. lágy dallamok kergetőznek a Kiserdő fái között, a három vidám-fura erdölakó fickó teszi a dolgát, söpröget. ásogat, mígnem egyszerre hatalmas döndüléssel keresztbe zuhan a színen,egy óriási fa. Csupúnc, Porhanv és Rukonc, a Kiserdő afféle munkás köznépe megdöbben, utóbbi olyannyira, hogy elhatározza: ö is elmegy. A távozás oka pedig a szörnyek, rémek egyre vészesebb közelsége. A Kiserdő ekkor még rémmentes sziget a világban. Utolsó, végső, mint megtudjuk. Igaz. egyik régi lakója. Csatang 7 éve. 7 hónapja és 7 napja eltűnt; az pedig, aki a rémüzö. mindig jóra végződő, gyönyörű történeteket mesélte a napi teázás közben, s most a Félőlény nem túl hízelgő elnevezésre hallgat, bezárkózott s nem hajlandó, kimozdulni tizenkét lakatra zárt odújából. Történetek híján nincs, ami távol tartaná a Szörnyeket. akik mindenféle félelmetesebbnél félelmetesebb jelzéseket adnak közelségükről, például röplapot szórnak a Kiserdóre. melyben barátságosan tudatják: A szörnyeké a világ. Rakonc ennek ellenére már épp indulna, de betoppan a punkosvámpírosan eklektikus Csatang, a hü barát, kinek végre sikerül kicsalnia odújából a mindentől rettegő Félölényt. Mi több rábeszéli: küzdjön meg a szörnyekkel. Menjen el hozzájuk. Ismerje meg őket. A Félőlény tehát, hogy magát, a Kiserdót. s barátait mentse, elindul, hogy jelentkezzen szörnyetegnek. A történet a valóban rémséges szörny világban folytatódik, ahol a Félőlény a meglehetősen korrumpálható szörnnyé válási feladatokat könnyűszerrel megoldva majdnem valóban szörnvnyé v^lik. De az utolsó pillanatban nem írja alá a szövetségkötés dokumentumát, sót. már bátran és egész emberként. Élőlényként Rémmusical a Kisszínházban: A félőlény az újra megjelenő Szörnykirályt leforrázva visszaindul a Kiserdőhe... Nos. ennyi a történet tömören. ám közel sem lepleztünk le minden rémet és rémséges fordulatot. aki ezek után megnézi az előadást, talál még meglepetést bőven, mi több Várkonyi Mátyás igen jó zenéjét is hallhatja. megijedhet Menczel Róbert díszleteitől és Tordai Hajnal jelmezeitől. Problematikus ellenben, hogy a Félőlény megszerzendő lelkét a szörnyek mennyire engedékenyen és korrupt módon igyekeznek clszörnyesíteni. Arról van szó. hogy miközben a Félőlény önhibáján kívül sorra legyőzi a feladatként előidézett főszörnyeket — épp maguk a szörnyek hathatós és készséges segítségével — azok érintetlenül hagyják a Félőlény belső világát, emberi autonómiáját. Mindez ama az előadáson is elhangzó tétel szellemében alakul így. hogy bizony szörnyeteggé válni rettentően könnyű. Sokszor könnyebb, mint ellenállni. Azt gondolom, ez a kijelentés a történet leggyengébb pontja. Lévén a szörny a világnak az a szélsősége, melylvel a másik oldalról az abszolút jó szembesíthető, s hogy aztán a történelemben ezekre példák igazából milyen ritkán akadnak, azt tudjuk jól. Nem. valójában szörnnyé válni se olyan könnyű. Ellenben túl könnyű volt a Félőlénynek tisztának maradnia. A Gonosz csábít. Felajánl, kecsegtet. A csábítás mechanizmusa hiányzik a történethői. Félelmeinkkel mindazonáltal szent* besülni kell. Ebben tökéletesen igaza van Békés Pálnak. A rendező Ács Jánost dicséri, hogy sikerült feloldania a korhatárokat. Erős idegzetű kisiskolások éppúgy végigizgulhatják a darabot. mind komoly felnőttek. Gyerekdarab ide vagy oda. sajnos a második felvonásba beorvul egy kis bántó didaktizmus. Már a messziről visszaérkező Csatangban is érzünk egy kis moszkovita jelleget, de amikor a Szörnykirály arra kéri a már felbátorodott Félölényt. hogy azért lépjen be a szörnyek társaságába. hogy úgymond belülről segítsen rajtuk, akkor ez a szituáció nyilván az elmúlt évek ..azért léptem be a pártba...-kezdetű önigazoló frázisára kacsint meglehetős iróniával. Ez is a mi valóságos rémtörténeteink egyik fejezete. Galbenisz Tornász — Félőlény — rendkívül ..kifosztott" szerepet játszott megbízhatóan és pontosan. A fejlődő hőstípus figuráját nehéz eleddig nem látott gesztusokkal gazdagítani. Nem rajta múlott a figura sápadtsága: a szerep nem engedett többet. Jakab Tamás Csatangja erőteljes, jól megformált. Kovács Zsolt szörnyalakításai adták a legjobb színészi teljesítményt ezen az estén. Kovács a permanens szörny* átalakulások közepette magabiztosan egyensúlyozott idiotizmus és félelmetesség. kisszerűség és monumentalitás között. A három erdölakó közül Rakoncnak volt több szerepbéli lehetősége. Bagó Bertalan mindezt jól kihasználta. Poénjai ültek. hebre figurája életszerűen, emberin hősködött és ijedezett a színpadon Darvasi László Tartsd szemed a kígyón, avagy: hiába ne pislogjál garaczilaczi másnéven: dolmányos vérdudu. A kendermagos tollforgatók családjához tartozó újvilági faj. Magányosan él. kitartó repülő, hideg és okos szeméremmel küzd a világbékéért." Többek között ez olvasható Garaczi László Tartsd a szemed a kígyón címú újabb kö- • tete hátsó borítóján. „...dönteni annyi, mint tévedni..." Hogy ne legyek G. Laci áldozata, s hogy ö se válhasson nekem áldozattá, az inlénti nyúlfarknyi idézetből indulok ki. Ugyanis miért? Kanyarban dönteni a motorral, ez talán nem lehet tévedés. De ha kijelentem, hogy G. Laci ilyen olyan költö vagy író. akkor nyilvánvalóan döntenem kell. hogy most ilyen író. vagy amolyan költő. Es ha döntök, akkor pedig odaadom magam a tévedésnek. Valamit azért mégis meg lehet érteni ebben a ragyogóan kimunkált érinthetetlenségben. Olvasván a szövegeket, úgy tűnt. egyet pislogok és már el is veszítettem a fonalat, a beszéd finom vonala a legparányibb padlórésbe csúszik, és onnan hasztalan csalogatnám, azonnal nyoma vész. De miért ez a megközelíthetetlenség? A kérdés azért van. mert nyilván feltehető. de ugyanakkor nem hiszem. hogy ilyen meg ilyen konkrét okokkal alátámaszthatnánk a szöveg tünékenységét. Egyedül az a biztos, hogy vagy teljesen magunkba fogadjuk a beszélő anomáliáit, ragyogó mondatkezelését, a banális szépséget, s mindama jelzőket, melyeket bármeddig sorakoztathatnánk egymás után. akár a végső kimerülésig, egy-kettőt azért minden bizonnyal kifelejtenénk. A könyv szelektálja az olvasóit aki nem-tudja a szemét a kígyón tartani, elvéti követni a kígyót, s nem érti majd. mikor a kígyó elvezeti a bűnhöz. Ez is meglehet. Ám lehet, hogy csak játék az egész: a pusztulás, a szégyen, az alázat és a bronzcölöp is mind szép. mert játék. Mert bizonyítás, van értelme az életnek. Például úgy. ha az idő sem leküzdendő ellenfél, hanem egy metafora, mely velünk együtt él. „Ez a világ itt az összes lehető világok leglehetőbbike." Vagyis a világunk nem rossz és/vagv jó. hanem egy lehetőség, hogy ebben az egyetlen világban az egyetlen életünk során megtaláljuk ezt az értelmet, amely az egyik napot összeköti a másikkal. És ha nem is egy kimondható. tökéletesen megfogalmazható (hisz a döntés, tévedés) cél felé vezet, de haladunk valami felé. valami vezet, egy apró gerince támad az életünknek. amelyből kiindulhatunk, amelyhez visszatérhetünk. És ha már megvan a'fő tartópillér, akkor van ragaszkodás, értelem, és nem széjjelszórt cselekedetek és gondolatok, hanem egy egységes értékrend, mely magyarázattal szolgál értünk, amellyel kijelölhetjük helyünket a világban. Azt hiszem. Garaczi erre törekszik. erre készül, építkezik vele. formálja, kóstolgatja a finom és szép mondatokban. A beszélő most feladja a „valóságos" történetet, mert már szinte szégyelli ezt a szót: valóság. Mert a valóság legtöbbször hamisságát bizonyította, kikezdhetőségét: s ami érték megmaradt benne, hát szabadon engedi. hogy így szűnjön meg. ami megőrizhető. (Holnap Kiadó. 52 o.) Podmaniczky Szilárd Cápa-szalon Aki látta a Állkapcsok (Jáws) című filmet, valószínűleg önkéntelenül is felidézi magában a legrémisztőbb képsorokat, ha ezzel a halfajtával találkozik, persze nem személyesen, hanem mondjuk a tévében, vagy akárcsak ha olvas róluk. Eddig azzal a jóleső borzongással gondolhattunk rájuk, hogy ránk ez a veszéh. — itthon legalábbis — nem leselkedik. Számoljanak vele azok. akik Virginia, vagy Ausztrália partjainál lubickolnak a tengerben! Most azonban vége a nyugalmunknak. Már panelházaink között sétálgatva sem érezhetjük magunkat biztonságban. a cápák itt leselkednek gyanútlan áldozataikra. Mielőtt pánik törne ki. gyorsan elmondom: egyelőre csak azok vannak veszélyben, akik betérnek abba a nemrég nyílt üzletbe, amelynek kirakata fölött a következő csábító fölirat díszlik: „Videocápák videoszalon." Nem merem elképzelni, mi lehet odabenn. Nehéz elhinni. hogy valódi cápák tátanák hatalmasra a borotvaéles fogakkal kirakott pofájukat, hiszen lételemük a víz. és a kölcsönző kívülről teljesen száraznak tűnik. Hamis isaura Szelíd csönd van az emeleten. Mintha mi sem történt volna. Csak a lakásajtón maradt a múlt heti riadalom nyoma: barna ragasztócsíkok, pecséttel, aláírásokkal hivatalossá téve. Tilos bemenni, hatóság tudta, engedélye nélkül. Már indulnék-dolgavégezetlen. hiába kopogtattam szemközt, meg egy szinttel lejjebb is. mikor föntről hangokat hallok. Újra próbálkozom. Kérdő tekintetű fiatalasszony jelenik meg. Elsorolom, miért zavarok, betessékel, leülünk, beszélgetünk. Vendéglátóm egy esztendeje gyakorolgatja az anya szerepét., boldog odaadással. tán ezért fáj neki másoknál is jobban a szemközti lakásban történek tragédiája. — Higgye el. semmit sem tehettünk. Az a nö úgy tartotta a gyerekeit, mint a rabszolgákat. Félelemben éltek, főleg a két nagyobb, mert az óvodást, talán, kevésbé bántotta. A házban senkivel nem beszélt, még a köszönésünket sem fogadta. Gőgös, kevély viselkedése szinte lehetetlenné tette, hogy a lelke közelébe férkőzzön bárki is. Megvallom, féltem tőle. kerültem. Egyszer becsöngetett. Mindenféléről beszélt, végül megkérdezte, nem gondolom-e. hogy ő Isaura? Azzal otthagyott. Olyan, mint akinek két énje van. Az utóbbi években szerintem a rosszabbik uralkodott rajta. Eszembe jut a rendőrségen olvasott gyermekvallomás. Nem vádló hangú, nem kesergő, olybá tűnik, mint egy szófogadó gyereklány „meséje": anyu mostanában nagyon ideges..., már régóta nem dolgozik.... nem mehettünk játszani..., hétvégeken pirított tarhonyát ebédeltünk.... utoljára öt deka parizert és negyed kiló kenyeret vettem, mi ültünk és néztük, ahogy anyu egymagá megeszi... az ecetet azért kellett nyalogatni, mert azt mondta elveszi az éhséget.... ketten maradtunk otthon. nekünk feküdnünk kellett. Már napok óta feküdtek és vártak, ki tudja mire. talán hogy az anyjuk észre tér. amikor a szomszédok elhatározták magukat. Az egyik, aki pénzt adott parizerre, kenyérre. így emlékezik: — A ház előtt sétálgattam a babával. Föltűnt. a kislány már vagy harmadszor szalad kisírt szemmel a boltba. Megállítottam a kapualjban és kifaggattam. Fűszerezett vér volt a kezében, amit a boltos nem cserélt parizerre neki. hiába ment újra és újra. Az anyja viszont követelte az öt deka parizert. Szegény kislány kifakadt, „három napja nem ettem, nagyon éhes vagyok". Adtam neki húsz forintot, vegye meg a felvágottat az anyjának, a vért megdobja el. A maradék pénzen pedig vásároljon valamit magának és gyorsan egye meg: Borzasztó volt látni, a megfélemlített, kiéhezett gyereket. Szaladtam gyorsad I-hez. hogy most már tennünk kell valamit. Nem tudtuk hová. kihez forduljunk. Megkerestük Marikát, a védőnőt, hiszen ö szinte hetente itt járt a házban, de az asszony sose engedte be. Már egyedül nem is mert jönni, félt ő is. Sírt a tehetetlenségtől, meg a félelemtől. mi lesz a gyerekekkel Ecet és só Egy péntek délután elkezdődött a harc a hivatalokkal, a bürokráciával. A védőnő telefonál a gyámügyi osztályra az illetékes ügyintézőt újfent nem találja a helyén. Mást? Más nem érdekelt a témában, azt tanácsolják neki, forduljon a rendőrséghez. Azok meg írásban kérik a tényállást. — Képzelje el. ültem volna le az írógép mellé, aztán indultam volna a postára? Jó esetben hétfőn megkapja a rendőrség s közben eltelik megint két nap. anélkül, hogy történne valami. Hát azok a gyerekek ma már nem élnének — háborog még mindig a védőnő, akit a gyermekorvos-rendelőben találok — úgyhogy telefonáltam Sz-nének. aki a nagy kislány iskolájában gyermekvédelmi felelős. Indul a tanárnő ennivalóval, ám hiába kérleli a gőgös anyát, az nem nyit ajtót. Folytatja útját a rendőrségre. Nem hagyja magát, két nyomozót kikönyörög. Este háromnegyed hat körül, ott állnak az ajtó előtt, mindannyian. M. doktornő, a gyerekgyógyász: — Tudomásom szerint ennek a családnak két éve húzódik az ügye. A legnagyobb gyerekkel találkoztam egyszer, igazolásért küldte az, anyja. Mosdatlan, ápolatlan, gondozatlan volt. Hány és hány gyereket tudok, nem is gondolná, akik így élnek, mint ők! Az iskolai szűrővizsgálatokon látom a durva ütésnyomokat. Jelentjük a gyámügyi hivatalnak s tapasztalataim szerint hiába, csak az az érdekes, az Ifjú Gárda Nevelőotthonban. ahol szintén rendelek, nem találtam még egy összevert gyereket sem. K-né hatósági tanúja a péntek este történéseinek: — Álltunk az ajtóban, szólítgattuk az aszszonvt. dörömböltünk. Bentről neszezés hallatszott. Egyszer ki is szólt, „ha Jóska nem ad pénzt megdöglünk mindannyian Maguk a rendőrök is bizonytalankodtak, van-e joguk betörni, nem lesz-e bajuk belőle. Mesélték, volt már rá példa, hogy elővették őket hasonló esetért. Áztán hozattak egy lakatost, aki végül kifeszítette a zárat. Akkorra megérkeztek a mentősök is. Sötét volt bent. Az előszobában majdnem meztelenül a földön ült a legkisebb gyerek. Előjöttek a nagyobbak is trikóban, bugyiban. Rémisztően soványak, véznák voltak. Á szobákban még villanykörtét sem találtunk. De a sötétben is látszott a kosz. piszok, rendetlenség. Egy széken ecet és só volt. Megitattuk tejjel a gyerekeket, akiket elvittek az orvosi ügyeletre. Úgy tudom, az anyjukat kórházba vitték. Gyermeknevelésre alkalmas A gyámügyi előadó az újságból tudja, mi történt. Különben is alig pár hónapja került munkakörébe, maga is most ismerkedik a három gyerek kálváriájával. Közösen böngésszük a vaskos dosszié iratait. Ez az ügy nem két éve. hanem majd öt esztendeje kezdődött. Amikor elvált az anya s még két gyereke volt és dolgozott is. Már akkor is a védőnő kért rendszeres nevelési segélyt a gyerekeknek, minthogy az apa ismeretlen helyre, külföldre távozott. A júliusban fogalmazott kérésnek a következő év februárjában eleget is tesznek, igaz visszámenőleg folyósítva a járandóságot. Közben az anya harmadik gyerekét várja, reménykedik, sikerül életét újrakezdeni. Megtalálják a két gyerek apját is. aki tartásdíjat fizet, nem kell hát segély. Ám az újrakezdés nem sikerül. A család újra csonka marad, a megszületett kisfiút az anya saját nevére véteti. Új lakásba költöznek, oda. ahol az asszony meg akar halni gyerekeivel. 1987. márciusában egy tanárnő, ugyancsak ifjúsági felelős, a középső gyerek érdekében védö-óvó felügyeletet kér. Utésnyomokat lát tanítványa kezein, megtudja, pirított tarhonyát szoktak ebédelni'vasárnap, és hogy a használt ruhákat, amiket az iskolából küldtek, az anya kidobta a kukába. A tanárnő kétszer is próbálkozik beszélni vele. sikertelenül. De azt eléri, hogy a fölnőtt ideggondozóban megvizsgálják. No nem rögtön, csak módjával, a szokott tempóban. Már a vizsgálat előtt egyre nyilvánvalóbb. az anya képtelen önálló életvezetésre, a hivatalokkal megtagadja az együttműködést, édesanyjával nem áll szóba. A korábban udvarias nő gyilkossággal, öngyilkossággal fenyegetödzik. Alkalmi, változó munkahelyei vannak, még mosogatást is elvállal, pedig tanult, közgazdasági végzettségű. A védőnő is ír. agreszszív. neurotikus tünetek kínozhatják az aszszonyt. amit a gyerekeken „vezet le". Csodák csodája, a föorvós mégis azt vála'szolja a gyámügynek, biztosan alapos, szakszerű, minden részletre kiterjedő vizsgálat alapján, hogy a nagymamával közösen alkalmas a gyereknevelésre. Ezután úgy tűnik, aktákból legalábbis, a maga módján mindenki gondoskodik a gyerekekről. kivéve az anyát. Az iskolák, az óvoda, a nagymama, a védőnő levelez a gyámüggyel. Intézkednek napközitérítés-ügvekben. legalább hétköznap esznek a gyerekek, ám hogy otthon mi vár rájuk, arról nem szól egy iromány sem. Csak a megmenekülés után adott rendőrségi vallomás, a kislány „meséje". Azért nem kellett mindig rabszolgáskodniuk a negyedik emeleti lakásban, olykor—olykor a nagymamánál is éltek, kertes házban. Hol egyikük —másikuk. hol mindannyian, legtöbbet a kicsi óvodás. Lapozgatjuk az elő-elöbukkanó segélykéréseket. melléjük csatolták a ruhanemük árcéduláit, zoknikét, szandálokét, nadrágokét. Csakhogy a normális élet. egy kis szeretet pénzért nem vásárolható. A nagymama hősiesen birkózik. Mos. vasal, tisztítja a gyerekek ruháit, látszik rajta, nagyon fáradt. ' y — Nem is tudom, mi lesz velünk. Hogy fogom bírni? Látogattam volna a lányomat, de nem fogadott. Mindig nyakas volt. nem hagyott beleszólni az életébe. Ádja Isten, hogy betegsége legyen, akkor tán kisebb a bűne. Olyan sok helyre kellene menjek, nem is tudom, ki fog nekem segíteni. De a gyerekeket nem hagyom magukra. Mag Edit