Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-04 / 262. szám

4 1989. november 11., szombat Musical­bemutató Tegnap este mutatták be a Kisszínházban A Félőlény ci­mű mesemusicalt. A történetet Békés Tál írta, zenéjét szerezte Várkonyi Mátyás, rendezte Ács János. A Félő­lény szerepét Galbenisz Tornász, Csatangét Jakab Tamás, a Szörnyeket Kovács Zsolt alakítja. A novemberi Kincskereső „Tar ágak-bogak rácsai kö­zött / kaparásznak az őszi kö­dök, / a vaskorláton hunyo­rog a dér." — József Attila szép sorai érzékeltetik a ké­ső ősz hangulatát, s ugyan­erről szól Fekete István öreg bagoly című novellája és Aprily Lajos öszi rigó­dala.. A NEVETŐ IRODA­LOMÓRÁ-ban Mrozek répa­evő oroszlánjával ismerked­hetünk meg — a bölcs állat már tudja, hogy nem jó ke­resztényeket (ellenzékieket) enni a nyílt arénában, hátha övék a jövő. Az IDŐUTA­ZÓK KLUBJA az őskorba kalauzolja olvasóit — Jack London Adám eíőttjének előember-hősei egymással és a rettegett Kard fogúval, a tigrissel kénytelenek szem­beszállni nap mint nap ... Janikovszky Éva—Réber László Az úgy voltja egy „önerős" parképítés bonyo­dalmairól számol be. Az EZ FANTASZTIKUS sorozat­ban Claude F. Cheinisse no­Majomkodás Régi nóta a szakmában, ban, az igazi hír: ha a pos­tás megharapja a kutyát. Itt a Tisza-partján persze az sem mindennapi újság: ha majom harapja meg az em­ber fiát. Márpedig ilyen eset megesett a közeli na­pokban, nem is egyszer. Majom harapta emberek, gyerekek balesete miatt lett üggyé a hazai majomkodás. Kiderült, hogy a nyár de­rekától „szabályos" majom­kereskedelem zajlik széles ez országban, s virágzik e jövedelmező üzletág váro­sunkban is. Manapság — a határok megnyitása után — nem­igen kecsegtet busás ha­szonnal a külhoni termékek becsempészése és itthoni ér­tékesítése, de — lévén a magyar találékony nemzet — megkereste hát azt az árut, ami kint olcsó, bent kuriózum, következéskép­pen nagy haszonnal értéke­síthető. Fogták hát néhányan vi­lágra szóló útlevelüket, s irány Vietnam, ahonnan a „szuvenír" jó néhány maj­mocska. Ügy hírlik, oda­kint bagóért vesztegetik az ember ősének mondott négylábúakat, itthon pedig 30-40 ezer forintért áruiha­tók. S hogy a behozatal „szabályos" legyen, a ma­gánimportált majmok mellé az eladó mellékeli — a lé­gitársaságnak bemutatan­dó — bizonyos Ho Si Minh Intézet igazolását, miszerint a majmok szállíthatók. Itt­hon aztán a viszonteladó eme engedélyre hivatkozva garantálja a kedves vevő­nek: az állat kitűnő egész­ségnek örvend. Emlékezve a néhány év előtti időkre — amikor is némely osztrák üzletek kö­telező járulékként csoma­golták a magyarok vásárol­ta elektrotechnikai berende­zések mellé az ajándékozó levelet — élek a gyanúper­rel, hogy a vietnami jószá­gokhoz csatolt intézeti iga­zolások is hasonlóan hitele­sek, valódiak, mint ama ajándékozó iratok. A behozott majmok tehát — szinte bizton állítható — semmilyen állatorvosi ellen­őrzésen, vizsgálaton nem es­tek át és ki tudja, közülük hány hordoz magában — tünetmentesen — olyan hosszú lappangási idejű ví­rusokat, amelyek az ember­re halálos veszélyt is jelen­tenek. (Azt már csak záró­jelben jegyzem meg: a maj­mok 80 százaléka TBC-s, és ha jól vélekedem, az AIDS vírusát is tőlük származtat­ják) Gyanútlanul él hát a maj­mok társaságában jó né­hány szegedi ember, ráadá­sul abban a tévhitben, hogy „őseik" játékos, szelíd em­berbarátok. A majmok na­gyon is hangulatállatok, s egy-egy rossz pillanatukban — kivált a számukra ide­gen környezetben — ugyan­olyan agresszívek, mint az emberek, és bizony harap­nak, marnak rendesen. Bi­zonyság rá az a kisfiú, aki­nek kezét egy ilyen „játé­kos" majmocska marcangol­ta szét. Persze nem a hara­pás-marás" jelent csak ve­szélyt, hanem a velük való együttélés, a már emiitett vírusok miatt. Felvetődik persze a kér­dés, miképpen juthattak be százszámra az országba ezek az állatok akkor, amikor 'Magyarország 1986-ban csat­lakozott ahhoz a washingto­ni egyezményhez, mely rögzíti: a veszélyeztetett va­donélő állat- és növényfa­jok kereskedelme tilos. Bizonnyal erre a kérdés­re is választ ad majd Ma­róthy László környezet- és vízgazdálkodási miniszter, akinek — a legutóbbi in­formációim szerint — az asztalán van az ügy. A legutóbbi időkben el­kobzott majmokat pillanat­nyilag karanténban őrzik, s ez a sors vár a többi — már gazdára talált — társaikra is. Bízunk benne, hogy ön­ként jelentkeznek a tulaj­donosok, mert beláthatják, nem veszélytelen úri passzió ez a majomkodás. Kalocsai Katalin velláját olvashatjuk (Ami­kor a törvény csütörtököt mond), amely az Asimov­féle robottörvények logiká­ját vonja kétségbe rendkí­vül szellemesen. Dávid Csa­ba Történet, 1944 című kis­regénye a II. világháború végnapjaiban játszódik. Egy kis lengyel faluba magyar katonai egység érkezik — „megszállóként", ám hama­rosan kiderül, hogy egészen más szándékkal és érzel­mekkel ... Gazdag és válto­zatos a szám lírai válogatá­sa: Fecske Csaba és R. Ek­kers „gyermekhangon" szó­lalnak meg, Kerék Imre ver­sei megragadó természeti képek; ezenkívül két klasz­szikus szonettet (Petrarca és Shakespeare műveit), vala­mint egy szép, felvidéki nép­balladát találnak a költészet kedvelői a novemberi Kincs­keresőben. Az IGY ÍRUNK MI gyermekköltői Becher Zita Kiskunhalasról és Né­meth Gabriella Szegedről. Az ÉDES ANYANYEL­VÜNK rovatban Deme László A beszédkultúra ábécéje című írásának má­sodik részét, az ÖRÖKSÉG­BEN Havas Judit őszi ha­gyományokat bemutató mi­niesszéjét olvashatjuk. A Kincskereső novemberi számát Balogh Péter, Csala Károly, Magyar Mihály, Papp György, Pásztor Csa­ba és Würtz Adám illuszt­rálta. A Kincskereső Kisga­lériája Csala Károly grafi­káját mutatja be. Festő, aki „szomjazik n Érthető és magyarázható a türelmetlensége. Lassan közelebb jár éveit tekintve a hetvenhez és félévszázad­nyi idő telt el már, mióta először ecsethez nyúlt. Még­is mindössze egy évtizede adatott meg neki, hogy — minden más kenyérkereső foglalatosságtól megszaba­dulva — csak a festészet­ben merítkezzen meg nap­ról napra. Makói kiállítása alighanem minden fontosat elárul Pintér festői világér­telmezéséről.' Mindenek­előtt örvendetes tényként kell elkönyvelni, hogy ma már csalhatatlanul kialakí­totta egyéni festői karakte­rét. Ennek jellegzetessége, hogy megtartotta ugyan ter­mészetelvű ábrázolási sé­máit, alapélményét, a Ti­sza vízivilágát, az alföldi táj kozmikus tágasságának élményét, de kompozíciói­nak színvilágát rendszerint egyetlen színcsalád — zöl­dek, neonos kékek, harsogó sárgák — akkordjaira építi. További jellegzetessége ké­peinek, hogy minden pro­fizmus ellenére, a kimódol­tan következetes képépítés dacára átdereng rajtuk a naiv művészetre jellemző mesélőkedv, darabos eset­legesség. Ez az a többlet, ami csalhatatlanul azonosít­hatóvá teszi Pintér festmé­nyeit. Makói kamarakiállításá­nak szűkre szabott keretei is fölfedeztetik velünk, lá­Bántó közömbösség kíséri az utóbbi evekben Pintér József festői pályájának alakulását. Ezt ő ért­hetően nagyon nehezen viseli. Hadakozó, vitatkozó énje inkább tűri a nyílt elutasítást, mint az arctalan közömbösséget, képeinek, tárlatainak visszhangtalan­ságát. Szomjazza a nyilvánosságot, az élteti, ha ké­pei másoknak jelentenek valamit. Szüntelen önvizs­gálat tüzében ég, mintha minduntalan bizonyosságot akarna szerezni arról, hogy festőként jó úton jár-e. togatókkal Pintér festői tá­jékozódásának navigációs irányait. Három portrét ál­lított ki: egyet Csontváry festői géniuszának szentelt, egyet Barcsay mesterről festett, egyet pedig Vinkler Lászlóról. Vinklerhez kötő­désében a személyes viszo­nyuk alakulása alighanem a fontosabb, hiszen Pintér mindig is útrabocsátó mes­terének, tanítójának tartot­ta a tragikusan, korán el­hunyt, szegedi festőt, grafi­kust, művészetfilozófust. Rokonítható közöttük a Pintérre is oly jellemző szüntelen alkotói lat, az önfejlődés nyomonkövetése. Barcsay mestertől a természeti ele­mek festői földolgozásá­nak szisztematikusságát, az elvonatkoztatás, az öntör­vényű képépítés elveit fo­gadta el. Csontvárytól ter­mészet iránti őszinte, határ­talan elragadtatását építet­te be festői habitusába. Az autodidakta alkotókra jel­lemző naiv szemlélet innen is megerősítést kaphatott nála, ahogyan a látomásos kompozíciók eluralkodása és a felfokozott színkezelés. Pintér nyíltan fölvállalta példaképeit, ha rejtjelezi is tiszteletét mesterei iránt. 'Nyomdokukban szeretne járni, de a maga útját ta­posva. Nem könnyű konflik­tus ez olyan festőnél, akit gyakorta vádoltak divatos festői szemléletmódok köve­önvizsgá- .tésével. Kiállítása, amely a .kritikus Makói József Attila Műve­lődési Központban novem­ber 20-áig látható, egyértel­mű érv amellett, hogy al­kotói példakövetéseiben az. irány ugyan megszabott, de a cél felé vezető út már ezen célok eredőinek közelében keresendő. Tóth Attila Édentől Keletre És megnyíltak vala a mennynek kapui, hogy a ma­gyar (szak)munkás is a pa­radicsomba mehessen, azaz Nyugatra indulhasson mun­kát vállalni, havonta 1500— 1800 nyugatnémet márkát leszakítva a jólét fájának alsóbb ágairól. A város ház­falain ugyanis stencilezett szórólapok hirdetik az Ausztria-, illetve NSZK-beli. munkavállalási lehetősége­ket. Az A/4-es papírra nyo­mott szöveg emellett ingyen szállást és itthoni forintellát­mányt ígér, majd lejjebb ar­ra is felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy brigádon­ként egy fő német nyelvtu­dás szükséges. — Természetesen a nyelv­ismerettel rendelkezők min­denkor előnyben vannak — egészíti ki felhívásuk szöve­gét Szekeres István, a Cso­miép Szak- és Szerelőipari Leányvállalat igazgatója. flz 1956-os emlékmű­pályázat eredménye Az 1956-os emlékműpá­lyázatot — amelyet a Tör­ténelmi Igazságtétel Bizott­sága hirdetett meg ez év májusában — feltételesen Jovánovics György nyerte meg. A bírálóbizottság fel­kérte az alkotót, hogy mó­dosításokkal készítse el az emlékmű makettjét — tájé­koztatta a sajtó képviselőit Ungváry Rudolf, a TIB-pá­lyázat titkára pénteken a Budapest Kiállítóteremben, ahol a pályaműveket be­mutatták. A két másik legsikeresebb mű Deim Pál és Pirk Amb­rus, valamint I.ugossy Má­ria, Hámori Béla és Szász Péter munkája, befejezett­ségével és kiérleltségével vonta magára a figyelmet. A zsűri méltányosnak tart­ja, hogy a két pályamunka újabb elbírálására vissza­térjen. A legkiválóbb emlékművet az 1956-os vértanúk nyug­vóhelyén, a rákoskeresztú­ri köztemető 301-es parcel­lájában állítják majd fel, a tervek szerint 1990. június 16-án, Nagy Imre és már­tírtársai kivégzésének évfor­dulóján, ha addig közada­kozásból és más anyagi for­rásokból összegyűlik az em­lékmű kivitelezéséhez szük­séges pénz. — A felsorolásból kitűnik, elsősorban építőipari mun­kára várnak jelentkező­ket ... — Ez vállalatunk profiljá­ból következik, de most, hogy az idő rosszra fordul, a kinti kereslet leginkább a CNC és NC esztergályosok­ra, valamint a német vagy angol nyelvet beszélő prog­ramozó matematikusokra irányul. — Ha ez nem számít üz­leti titoknak, elárulná, hogy kerültek közvetítői kapcso­latba a nyugat-európai cé­gekkel? — Nos, először is mi ke­restünk -partnert... 1982­ben alakult — hódmezővá­sárhelyi székhelyű — cé­günk vállalati tanácsa nem­rég egy olyan határozatot hozott, melyben minket ar­ra kér, hogy próbáljunk meg leválni, azaz önállósul­ni. Ügy gondoltuk, ehhez a vegyes vállalati forma felel­ne meg nekünk a legjobban. Előbb Magyarországon mér­tük fel lehetőségeinket, de a kedvezőtlen hitelfeltételek miatt a határon túl tapo­gatóztunk tovább. — Ügy tudom, a svájci külügyi államtitkár is azt ja­vasolta kormányának: fo­gadjanak magyar és lengyel vendégmunkásokat, igy is segítve gazdaságukat. Vajon hasonló okoknak köszönhe­tö-e az önök puhatolózásá­nak sikere? — Erre én nem tudok vá­laszt adni, de a követségek­kel való levelezésünkből akár erre a következtetésre is juthatnánk, úgyanis.v "na­gyon készségesek és .aoi»tő­késznek mutatkoztak, úgy­mond: védőszárnyuk alá vet­tek az ügyet. — Hogyan választják ki a jelentkezőket? — Előbb nálunk kell mun­kába állniuk, hogy kipró­báljuk őket, mivel tőlünk jó szakembereket várnak. — Az önök munkásai va­jon hogy bírják a nyugatné­met munkamorált? — Bírniuk kell. S ebben garanciát látok arra, hogy azok, akik majd munkájuk végeztével visszatérnek, ma­gukkal hoznak egy kis mun­kakultúrát is. Ugyanakkor épp tegnap este gondolkod­tam el azon: mi lesz, ha a Nyugat éppen akkor 1 szip­pantja ki kvalifikált szak­embereinket, mikor az or­szágnak legnagyobb szüksé­ge lesz rájuk? — Es mire jutott? — Ha itthon majd megbe­csüljük őket, visszajönnek. V. I. Az ORSZÁGOS K1RAKÓVÁSÁR 1989. november 12-én, ORSZÁGOS ÁLLATVÁSÁR 1989. november 18-án kerül megrendezésre, a kiskundorozsmai vásártéren. A Mártélyi Fürst Sándor Mtsz 20—25 m--es szilárd burkolatú, ipari árammal ellátott helyiséget keres bérleményként Algyó belterületén, háztáji tejátvétel céljára. Felté­tel, a szilárd úton való megközelíthetőség. Ajánlato­kat: 6636 Mártély. Fürst u. 20-22., ill. a jelenlegi tejátvevöhöz Algyó, Kastélykert u. 64. sz. alá kérjük. A Vecyépszer Tiszakécskei Gyár felvételre keres számítástechnikai szakembert, felsőfakú végzettséggel Feladata: a gyárnál kiépített számítógépes hálózat üzemeltetésének irányítása. A gyár biztosítani tud 2 szoba összkomfortos lakást, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: írásban vagy személyesen. Cím: 6060 Tiszakécske, Dózsatelep 69. (személyzeti osztály). Telefon: 76/41-133. á> NÍVOKER KFT. Fortuna üzlet import kilós ruhavásár. Ezenkívül szabadidőruhák és még sok, olcsó ruházati cikk. Szeged, Kölcsey u. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents