Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-21 / 276. szám

1989. november 22., szerda 47 Odógondoló Tízmilliós hiány — Töredező esztergakés Széna, számla nélkül Az adóztatás 1987-ig a he­lyi tanácsok hatáskörébe tar­tozott és döntően az illeték-, valamint az adómegállapitó hivatalokon keresztül zajlott. A megalakuló APEH-be az ..adómegállapítósok" nem­igen kívánkoztak, hiszen ők néhány éve még az iparosok és a kereskedők érdekeit védték. Nem akartak „rabló­ból — pandúr" átváltozást, a tanácsi felügyelete, sokak ál­tal nem objektív adóztatás után egy független szervezet, az APEH jelent meg a szí­nen. Az „eredmények" rövid idő után jelentkeztek. A Csongrád Megyei Adófel­ügyelőség 1988-ban 689 adó­revíziót végzett, idén eddig mintegy hétszázat. Az 1988­ban megállapított adóhiány meghaladta a 60 millió fo­rintot. Az ellenőrzések ta­pasztalataiból a teljesség és talán a szakértelem igénye nélkül — átnyújtunk egy csokorra valót. A korábbi kiválasztási módszer hibája miatt egyes adózók „kimaradtak" az el­lenőrzésből és ez a pénzügyi jegyelem lazulásához veze­tett. Igencsak csodálkozott az adóhivatal, amikor harminc éve nem ellenőrzött ügyfél számláját böngészte. A kis­iparost három év átvizsgálá­sa alapján 15,7 millió forint adóhiány és felemelt adó megfizetésére kötelezte. Ezt a sokmilliót természetesen nem egyedül ette meg, a ko­máig is dolgozik, hátraléká­nak egy jelentős részét ledol­gozta már. Ellenőrzési módszerként Esetenként maga a jogsza­bály ad törvényes kibúvót az adózás alól. A tehertaxisokat nemigen lehet megfogni. Nekik a tör­vény kilométerenként olyan magas költségátalányt enge­rábbi „jóbarátoknak" az A revizorok közül sokan déshez amúgy szükséges APEH már túl nagy falatnak tisztelik a nemes ellenfelet, kisipari munkadijat is fel­bizonyult. Ami az ügyben to- olykor sakkjátszmához ha- tüntető — költségvetésről, vábbi tanulság, hogy ekko- sonlít az ellenőrzés. Egy ra összegű bírságtól sem le- na§y tételben dolgozó eszter­het tönkremenni, a kisiparos gályos kisiparos irdatlan mennyiségű speciális — több mint hatezer forintos esz­tergakést használt fel rö­vid idő alatt. A Csepel Mű­elfogadott gyakorlat, hogy veket felülmúló teljesítmény délyez, amely meghaladja a egy szakmára tervszerűen kapcsán hitetlenkedő revizor valós költségeket. A jogsza­„szállnak rá" az adósok, és előtt három másodperc alatt bály alapján fizetett költség­ezt praktikus okból teszik, sikerült a mesternek eltörni térítés pedig mentes a sze­hiszen előzőleg nekik is bele egy ilyen kést. Ebben a tem- mélyi jövedelemadó alól. Ne­kell tanulniuk valamelyest. póban természetesen bár- hezebb helyzetben vannak az Papucsosok. Ennél a kör- mekkora felhasználás elkép- általában lényegesen kisebb nél sem tettek rossz lóra, 3-7 zelhető, a menetet tehát a jövedelmű szekérfuvarozók. kisiparos nyerte. Az adóhatóság munkáját nehezíti, esetenként bénítja a közületi adatok beszerzésé­nek nehézkessége. Ez az adat­milliós adóhiányokat is meg állapítottak. A bizonyítás so­rán rendszerint a felhasznált anyagból indulnak ki, és ha van jogalap, becsléssel álla­pítják meg az árbevételt. Az szolgáltatás ugyanis teljesen ellenőrzött években vala­hogy mindenki három réteg bőrből készítette a papucso­kat, s értelemszerűen har- tehát az egyedüli megoldás, mad akkora árbevételt ért el. a saját adatbeszerzés. Mivel a revizorok két-három év eltelte után mindössze néhány pár egyrétegű, mono­gramos papucsot találtak, az ártatlanság vélelme alapján első fokon el is veszítették a pert. Az adóalap-megállapítás­kor sokszor vita van az adó­zó és adóhatóság között a fo­gyóeszközök felhasználásá­ban. Különösen kiéleződik ez, ha a kisiparos nem, vagy nem teljes körűen rendelke­zik bizonylattal a beszerzés­ről. Náluk nincs papír a szénáról, az abrakról, hiányzik a számla a patkolásról vagy a kocsijavításról. Ez persze mind szabálytalan, és a fu­varozót megbünteti az adó­hatóság. Nincs szinkronban a jelen­legi adó- és a büntetőjog sza­bály. Gyakran tűnik teljesen fe­A gázkészülék-szerelőket leslegesnek a bírósági eljá­1988-ban vizsgálták. A ne- rás. Konkrét esetben például vesített Dégáz-engedélyek az adójogszabály háromszáz­alapján sorra járták a meg- ezer forintra bünteti a jöve­megszunt es az esetenkéntit sem szívesen teljesítik, idő­hiányra hivatkozva. Marad rendelőket, és rövid jegyző­könyvek nyomán gyorsan összeállt a szerelést végző kisiparosok névsora és bevé­tele. A 45 mester közül 29­nél találtak összesen 8 8 mil­lió forint adóhiányt. Hasonló delemeltitkolókat, míg a hosszadalmas bírósági eljá­rás alig 13 ezer forintos el­marasztalással zárul. Ez ak­kor is így zajlik, ha az érin­tett elismeri a hiányt, és haj­landó azt kifizetni. Ebben az módon szeretné nyakon csíp- esetben nem a pénzbüntetés, ni az adóhatóság a kőművese­ket is, de az OTP üzleti ti­tokra hivatkozva nem ad fel­világosítást a kölcsönszerző­hanem a hosszadalmas eljá­rás hatása elrettentő, pedig a cél alapjában nem ez lenne. Kovács András A mozdony . füstje Szeged felé vonatozva, a fülkémben két, ravasz tekintetű öregúr beszél­getett. Csodálkozva osz­toztam azon a híren, hogy a manapság vizsgá­zó mozdonyvezetőknek gőzmozdonyra is jogo­sítványt kell szerezniük. Erre persze felkaptam a fejem, mert ki tudja, mi­óta nem láttam üzemelő gőzöst. Utánajárva a dolog­nak, természetesen kide­rült, hogy már nem kell gőzösre is vizsgázni. Egyébként, ha valaki úgy dönt, hogy mozdony­vezető lesz, és ráadásul valamely vasasszakmá­ban dolgozott, akkor mindösze 20 hónap alatt megkaphatja a „jogosít­ványt". Viszont ha egy cukrász megy csődbe, és ő lát komoly perspektí­vákat a mozdonyveze­tésben, akkor neki már 26 hónap kiképzési idő szükségeltetik. Viszont az is kiderült, hogy nem vesztek még ki teljesen a gőzmozdo­nyok, hiszen Hódmező­vásárhely és Székkutas között, külön megrende­lésre, szívesen járatják az úgynevezett nosztal­giavonatot. Aztán eszébe jut az embernek, hogy mi lesz vajon a nosztalgiázni kí­vánókkal, ha majd né­hány évtized múltán senkinek sem lesz pa­pírja a gőzösök üzemel­tetésére. Mint kiderült, a MÁV szombathelyi igazgatósága mindenre gondolt, és egyszeri gőz­mozdony vezetői tanfo­lyamot indított. Azt hi­szem, „Akit a mozdony füstje megcsapott", nem elégszik meg holmi vil­lamos. meg dízeles ma­sinákkal — a nosztalgiá­zok örömére. Podmaniczky Szilárd Hétköznapi kálváriák Shakespeare Hamletje hí­res monológjában, a lét és nemlét kérdéseiről töpreng­ve a halandóra mért gyöt­relmek között említi a „hi­vatalnak packázásait". Eb­ből arra következtethetünk, hogy Erzsébet királynő vi­láguralomra törő Angliájá­lem az IKV-nak: intézzék el a fölmentés megkérését. Válasz egy év alatt sem ér­kezett. Közben a nyugdíjas há­zaspár megveszi az új boj­lert 23 ezer forintért. A gá­zosok kijönnek, mégsem szerelhetik föl — a kémény­3. ban sem lehetett könnyű vizsgálati vélemény ^niatt. annak, aki az aktagyártó gépezet fogaskerekei » közé került. Ez némiképp vigasz is lehetne számunkra, ami­kor elkeseredve tapasztal­juk, hogy e téren nem so­kat ment előre a világ. Vi­gasz lehetne — de nem az. Mert — miközben ide-oda labdáznak az ügyintézésben járatlan kisemberrel — aligha enyhíti gondjait, hogy másnak se jobb. Kü­lönösen, ha azt látja, a szomszédnak lehet, neki nem. És még hány esetet sorol­hatnánk? Hányan vannak, akik nem panaszkodnak, inkább beletörődnek abba, amin — hitük szerint — „úgysem lehet változtatni"? Mekkora lehet — újkeletű A tiltó szabvány évek óta politikai zsargonnal élve érvényben van. Több szom széd ugyanakkor mégis ki­cserélhette a bojlerét, leg­utoljára idén januárban. A reménytelen körforgás­ba belefáradt hölgy sok mindent nem ért. Nem érti például, miért nem magya­rázta el neki valaki mind­járt az elején világosan, mi hogy _ „hallgatag többség"? Hibát elkövetni természe­tesen csak az tud, aki dol­gozik. Így a hivatal, amely­nek olajozott munkájára kevésbé figyelünk, mint rossz döntéseire, néha hoz­hat olyan intézkedéseket, amelyek ellentmondanak sa­a csere akadálya, s akkor iát korábbi gyakorlatának, bele sem fog az egészbe A fölfedezett hiba azonban Nem költi el a 23 ezer fo- beismerhető és kijavítható a amit rintját, nem öli az energia- —.. természetesen csak 1. Mióta gyűlhetett a re­ménytelenség és a bizalmat­lanság a nyugdíjas hölgy­ben, amíg végül úgy érezte, nem is akar már mást, csak legalább végighallgassa va­laki a kálváriáját. Tavaly október óta járja hiába az illetékes hivatalokat „vég­elgyengülés" előtt álló gáz­bojlerének cseréje ügyében. IKV, városgazdálkodás, Dé­gáz — a több mint egyéves tortúra körforgásszerűen visszatérő állomásai. A tör­ténet röviden: a régi bojler tönkrement, csereigényét a Dégáz előjegyezte, de az előírásoknak megfelelően kérte a kéményvizsgálati szakvéleményt. A kilenc­emeletes ház építése óta megváltozott szabványok viszont nem engedik az új bojler bekötését a régi ké­ménybe. A városgazdálko­dásiak javaslata: kérjen egyedi fölmentést a minisz­térium főosztályától. Kére­ját az egyéves hercehurcá­ba. Nem érti továbbá azt sem, hogyan sikerülhetett szomszédainak — a tiltó szabványok ellenére —, ami neki nem sikerült. 2. szükséges jó szándék segít­ségével. A tisztességes bánásmód­hoz viszont mindenkinek joga van, s ez még pénzbe sem kerül! Nyilas Péter Mesekönyvel kér az iskolai betörő Tanár urak, bocsánat! „Csabi" 15 éves, a fogdá­ból ballag ki beszélgetni. Alacsony, törékeny alka­tú cigánygyerek. Mintha arcvonásai korához képest fölnőttesebbek lennének, nagy kerek szemeiben nyílt­ság. Készséggel mesél, vála­szol. Minden mondata oly őszintének tűnik, hogy az ember egy idő után nem is érti, miért is tartják előze­tes letartóztatásban — csak amikor az asztalon nyugvó vaskos dossziéra pillant, ak­kor tér észre, vigyázat, ez a serdülő gyermek egy java korabeli fölnőtt bűnözővel, is kiállja az összehasonlítás próbáját. Végül is az őszi is­kolai betöréshullám egyik résztvevője eddig 5 szegedi és 6 makói betörést vallott be. Társával ő járt a közel­múltban a Móra iskolában, a tanárképző főiskola pszi­chológia tanszékén, a Ju­hász Gyula Művelődési Központban és egyedül a rókusi l-es általános isko­lában. A Makón szerzett zsákmányaival együtt, alig több mint 2 hónap alatt, 120-130 ezer forinthoz ju­tott. Rövid élete története jól ismert módon kezdődik. Szülei 2-3 éves korában váltak el. Mikor apjáról fag­gatom, visszakérdez, most melyikről is beszéljen? Mert az igazival hébe-hóba talál­kozik, a nevelő apját pedig nemigen szíveli. Az ugyanis „magyar" és mindig veszek­szik az édesanyjával, pedig két másik gyerek is szüle­tett együttélésük során. Szülőanyját nagy szeretettel emlegeti, jókora bűntudatot érez. Még az is lehet, mond­ja, miatta vitték el Kecske­métre, a börtönbe. Az már igaz, még ha akart, akkor sem bírt fiával, Csabival. Apró gyerek még, de lopni jár. Már nem is emlékszik, mi volt az első bűnös úton szerzett tárgy, talán egy ké­zi számológép. Ha az anyja rázárta az ajtót, kimászott az ablakon. A barátok után, mert azok vitték rossz út­ra. Csabi számára nem érv, hogy a rossz családi körül­ményeknek, a nehéz gye­rekkornak rajta kívül még nagyon sok gyerek részese. Szerencsére nem mindegyi­kük keres vigasztalást so­rozatos betöréses lopások­ban. Vádolja az iskolát — történetesen a Rókus l-est, ahol elkezdte az elsőt. Nem volt kedve odajárni. Meg­verték a szünetekben, néha egész nap hozzá sem szólt senki, mert cigány. Pár hó­nap után át is rakták a ki­segítő iskolába ... Onnan meg Kalocsára. A javítha­tatlan kölyök ott szeretett. Két tanárára, Valter Jó­zsefre és Ungvári Józsefre könnyek között emlékezik. Tiszta, jó emberek azok, ami tudást — papíron négy osztályt — összeszedett, va­lójában a betűvetést és az olvasást tőlük tanulta. Idén júniusban tartós sza­badságra engedték Kalocsá­ról. Az anyját akkor már nem találta otthon. Igazából a Bal fasori nevelőotthonba vágyott, nem a Damjanich utcába (arra nem emlékszik, mikor vették állami gondo­zásba). Leginkább a sza­badságra éhezett. Pénz nél­kül pedig az sem teljes. Hát igy kezdődött. Miért az is­kolákban kereskedett? Egé­szen véletlenül. Az elsőben a gazdasági (irodát) gazdag­nak olvasta, miből arra kö­vetkeztetett, tele lehet pénz­zel — a többi is. Elismeri, R. Andrással „csúnya mun­kát végeztek a Radnótiban", — nagyon keresték a forin­tokat. A lopott pénzeket fe­lezték, míg kitartott, nyug­ton maradtak. Ahogy elfo­gyott, elindultak az éjsza­kába. Egészen véletlenül mindig összetalálkoztak. Mi­re költhette a lopott pénzt? A felét is számítva 60 ezer forint 2 hónapra. Ruhára nem. Nem vett újat, nehogy föltűnjön. Egy karórát és egy parfümöt vásárolt, de abból a legdrágábbat. Taxi­val járt, Sándorfalvára, meg Halasra is azzal vitette ma­gát a diszkóba. Cigarettára, italra nem költött. Étterem­ben, ha evett, babgulyást, brassóit, rántott húst ren­delt. Gyümölcsre sokat ál­dozott. Hát így ólt nagylá­bon. A fogda zártsága, rácsai egyre inkább megviselték idegeit. Már bánja, miért nem tisztes szándékkal járt az iskolába, Makón — aho­vá távoli rokonához költö­zött — beiratkozott a dol­gozók esti iskolájába. Mun­kája, fizetése is lett volna ott. Ügy képzeli 4 ezer—4 ezer 500 forintból meg tud­na élni. Azt ígéri, megvál­tozik, ha egyszer kikerül a „fogságból". Zokogva kö­nyörög meséskönyvért, le­gyen mit olvasgatnia. A ta­nár uraknak meg üzeni, bo­csánatot kér mindazért, amit tett, ha majd nagy lesz, megtéríti a kárt. (A szegedi iskolai betörés­sorozatban tartó nyomozás még nem ért véget.) M. E. Egy idős bácsi hetek óta fázik a lakásában. Kémé­nye eldugult, a gázfűtést azonnal ki kellett kapcsol­nia — elsősorban a saját érdekében. A kéményvizs­gálókkal együtt jártak nála a házkezelés emberei is — megígérték, hogy csak a hét végét kell átvészelnie, és hamar megcsinálják a ké­ményt. Ennek negyedik he­te. A türelmesen vacogó bácsi csak a harmadik hé­ten ment panaszkodni a házkezelési osztályra, ahol nem is tudtak az ügyéről, mondván: még nem kapták meg a hivatalos értesítést. A bácsi tehát tovább fázik. Ha meleg vizet akar, mehei a szomszédba. A hivatalos papír meg csak eljut egy­szer oda, ahova kell. Egy pecsét sorsa Fábry Pál, a második világháború utáni Magyar Köz­társaság egykori diplomatája visszajuttatta a külügymi­nisztériun. egykori pecsétjét — az új Magyar Köztársa­ságnak. A bélyegző kalandos úton előbb a rodostói Kos­suth Múzeumba, majd Amerikába került. Fábry Pál, aki ma New Orleansban él, a napokban ünnepélyes keretek, között adta át a köztársasági kül­ügyminisztérium pecsétjét az űj Magyar Köztársaságnak. Mikor betértem hozzá, nem ismert meg. Kikoptam a megsárgult fotók, ok­levelek, apró szö­gek, kaptafák-övez­te emlékeiből. Kissrác koromban tágra nyílt szemek­kel ismerkedtem mű­helye titkaival, s az enyves bőrszag ká­bulatában hallgat­tam a múlt csodás meséit. Mikor már nagyobbacska vol­tam, régi vasgolyó­bist kaptam tőle, hogy azt emelgetve, erősödjek. Több pi­henőt kellett beik­tatnom, mire a má­sodik emeleti laká­sunkba cipeltem, hogy aztán szobám sarkában jon. Beszélni kezdtem, s le is tanultam hány szót. Már Berek bácsi mindhiába, mit kezdjen vele? A maradtam munka tisztessége, a porosod­későn talán tő­né­ak-' kor öregember volt, nyolcvanéves. Most azt kérdezte, ki az apám — mondtam, korán meghalt. Nagymamámra, édesanyámra hivat­koztam, Idegen számára. Tanácstalanságomat rekedtes, nehezen beszélő hangja tör­te meg. Váratlanul — hisz tudta, ezért jöttem — ismét me­sélni kezdett. Űjra megmutatta a titkos fiókok kincseit. Hatvan évig éne­kelt: tenorista volt, de hangja — mint a nedves suszter­műhely elfelejtett eszközei — megrozs­dásodott. Tíz éve, hogy élete párja, szeretett felesége itthagyta, számára már csak a munka maradt, s az ódon rádió dallamai. Ol­vasni? Lehet-e még számára újat mon­dani? A tévé? Túl sok benne a politi­ka: ha 94 évig ki­bírta nélküle. ma család, a zene az, ami életben tartja. Hatvanévesen nyug­díjazni akarták: — Mit ér, ha nem tud dolgozni már az em­ber? Ma is napi négy órát cipészkedik. Csoportkép a fa­lon: — valaha a harmincas években — saját kisüzeme volt. Fiatal, elége­dett mesterember, kötényes tanoncok, segédek körében. A mai alagsori helyi­ségek akkor még földszintiek voltak. Az utcát azóta fel­töltötték, a' szép em­lékek félig beteme­tődtek a Madách utcában. Két háborút ka­tonáskodott végig, nem dohányzott, nem ivott. Kodállyal többször találkozott, s mikor koccintot­tak, csak szájához emelte a poharat... Valahai mestere, mivel nem volt gyermeke, örökbe fogadta volna, úgy megszerette. Erről az időről egy repede­zett, mázas kisinast formázó szobor ta­núskodik. A szob­rász őt mintázta meg. Kisiparosként min­den lehetséges el­ismerést megkapott — ezt számtalan ok­levél tanúsítja —, a második háború előtt a mester-vizsgabi­zottság elnöke volt. Berek bácsi végül leül a háromlábú székre, ölébe veszi a sorban váró cipők egyikét, és újra mun­kához lát. Mozdu­latai évszázadosak. — Aki nem sze­reti a munkáját, boldogtalan ember — búcsúzik tőlem. A csukódó ajtó mögött egy teljes élet bizo­nyossága maradt. Varga Iván

Next

/
Thumbnails
Contents