Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-20 / 275. szám

1989. november 22., szerda • 39 Pünkösdi királyság volt csupán ? Tóth István nem mond le arról, hogy külföldön folytassa Alig több, mint két hete, hogy a 31 éves Tóth István, a Szeged SC OB l-es vízilab­dacsapatának egyik erőssége Nyugat-Németországba, egy kölni csapathoz szerződött profinak. A 28-szoros válo­gatott pólós első mérkőzését Nyugat-Berlinben a BEK­győztes 04 Spandau ellen ját­szotta. Csapata ugyan kika­pott. ám az ő bemutatkozása mégis sikeresnek mondható, ugyanis 3 gólt dobott. A má­sodik találkozóján sem val­lott szégyent, megint három­szor talált az ellenfél kapu­jába, együttese egyik leg­jobbja volt. Mielőtt útra kelt, beszélge­tésünkkor, azt mondta, való­színű, hogy magyar csapat­ban többé már nem vízilab­dázik. Erre mit ad Isten, szombaton az újszegedi Sportuszodában ki mással, mint Tóth Istvánnal találko­zom. Legyűrve a váratlan vi­szontlátás okozta meglepe­tést, az igencsak rövidre si­került profiskodás megszű­nésének okairól kérdeztem, arra voltam kíváncsi, miért e gyors visszatérés? — Ügy alakultak a dol­gok, sajnos, hogy ottani klu­bom nem tudta megszerezni a munkavállalási engedélyt — kezdte mondókáját keser­nyés mosolytól kísérve. — Rajtuk kívül álló okok miatt történt így, hiszen időközben megindult a keletnémet „in­vázió". Érkezésemet követő­en 130 ezer keletnémet ma­radt kint az NSZK-ban, bal­szerencsémre éppen novem­ber 7-én lépett életbe az a felsőbb utasítás, miszerint az NSZK-ban külföldi nem kaphat munkavállalási enge­délyt. — Amikor profivá válásod­nak körülményeiről ejtet­tünk szót, ha nem csal emlé­kezetem, azt mondtad, papír­jaid rendben vannak, tehát zöld utat kaptál minden té­ren . . — Azt, hogy minden rend­ben van, úgy kell érteni, azo­kat a papírokat elküldték, amelyeken ők vállalják, hogy megszerzik az enge­délyt. — Ezek szerint a nyugat­német klub vezetői nem tar­tották be szavukat, a megál­lapodást. így is fölfogható, nem? — Pontosan errő) van szó! Ök kötelezettséget vállaltak, hogy a szükséges dokumen­tumokat intézik, beszerzik. Kint viszont, amikor a szer­ződést véglegesíteni akar­tuk, akkor derült ki, az em­lített okok miatt az nem le­letséges. Magyarán, nem tud­ták beszerezni azokat az ira­tokat, amikkel jelentkeznem kellett volna az itthoni NSZK nagykövetségen. — Ne haragudj, itt valami ellentmondás van, hiszen két bajnoki mérkőzést játszottál kölni színekben ... — Nincs ebben semmi el­lentmondás. Nekem a Szeged SC és a magyar szövetség no­vember 20-áig ideiglenes já­tékengedélyt adott. Ha addig bármiért visszajövök, utána ismét pójozhatok a Szeged SC-ben — így szólt a megál­lapodás. — Van-e követelésed a kölni klubbal szemben, eset­leg a két egyesületnek egy­mással, vagy veled szemben? — Ez egy nehéz kérdés ... Valójában a kölniek tartoz­nak, mivel azonban nem született végleges megállapo­dás, nincs értelme a pereske­désnek. Nem érné meg a fá­radtságot a sok huzavona. — Szavaidból azt veszem ki, szerződésed megkötése, illetve meg nem kötése tipi­kus esete annak a helytelen magyar gyakorlatnak, ami már annyiszor megesett sportolókkal. — Megállapításod igaz, de hogy így történt, annak nem az én tapasztalatlanságom az oka! Nekem nem volt me­nedzserem ... Ha lett volna, biztos, hogy másként alakul­nak dolgaim. — Miért nem kértél fel egy, ilyen ügyekben jártas embert ügyeid intézésére? Ökölvívó NB •ll-es csb Továbbra is első a Dózsa I m pipi . Hü Földesi Csaba (balról) döntő fölénnyel nyert Idén gyér érdeklődés mel­lett zajlott le az újszegedi Sportcsarnokban az NB Il-es ökölvívó csapatbajnoki rang­adó, amin az éllovas Szegedi Dózsa a Debreceni MTE-vel találkozott. A végeredmény, mint várható volt, nagy csa­ták után alakult ki. Fordu­latokban sem volt hiány, lát­hattunk döntő fölényes és kiütéses győzelmeket, olykor repült a törülköző is. Az ifjúságiaknál a szegedi Bánfi és Krucsai ellenfél nélkül, míg Földesi döntő fölénnyel^nyert, Túró ponto­zásos vereséget szenvedett. A felnőtteknél a dózsás Né­meth F pontozással kapott ki, Balogh föladta, Csik vi­szont kiütéssel győzött. Le­hóczki pontozásos vereséget szenvedett, Szélt kiütötték az első menetben, Szabó ellen­felét, a 3- menetben lelép­tették. Kathy pontozással nyert, Ambrus az első me­netben föladta, Elekes ellen­fele átesett a súlyhatáron, tehát győzött, Bárkányit vi­szont mivel lázas volt, nem engedték kötelek közé, így vesztett. A Dózsa a döntetlennel megőrizte pozícióját, tovább­ra is az első helyen áll. Sz. Dózsa—DMTE 14:14. Üjszegedi Sportcsarnok, 100 néző — Ne hidd, hogy az anya­giak miatt. Az NSZK-ban nincs olyan menedzser, aki pólósokkal foglalkozik. — Es itthon? — Nézd, engem a nyugat­német klub keresett meg, te­hát én nem óhajtottam sen­kit arra kérni, hogy eljárjon érdekemben. Nem volt értel­me! Különben meg itthon nincs olyan ember, aki csak vízilabdásokkal foglalkozna, azok érdekeit képviselné. Ilyen csak Olaszországban van. — Vegyük úgy, hogy pro­fiskodásod pünkösdi király­ság volt csupán? — Ez a „meccs" koránt sincs lefutva! Ügy váltunk el, hogy a kölniek minden­képpen megpróbálják meg­szerezni a szükséges okmá­nyokat. Nekem mindenkép­pen jól jött ez a kényszer­szünet, mert most kezdődnek államvizsgáim, amik január végéig tartanak. Februárban várnak vissza! Arról meg semmiképpen sem mondok le, hogy külföldön folytas­sam. Szóba került Olaszor­szág is, valamelyiknek sike­rülnie kell! Az utóbbi lehe­tőséghez klubtársam, az azurriknál játszó Dömsödi Józsi barátom egyengeti utam ... Ehhez csak annyit: „Pi­nyó", második nekirugaszko­dásod sikeresebb legyen, mint az első volt; Gyürki Ernő Megyei I. osztály ír Oszi hajrá Még két előrehozott mér­kőzést játszanak le ebben az évben , a megyei I. osz­tályú labdarúgó-bajnokság­ban. Ez azonban nem be­folyásolja azt, hogy az esé­lyes Dorozsma lett az őszi első. Mindszent—Balástya 3-2 (3-1). Balástya, 200 néző. Vezette: Nagy L. Gól­lövő: Tűri. Budai (11-es­böl), Elekes, áll. i Földeák, Czeigerschmidt. Szentes—Tanárképző Fő­iskola 4-2 (0-1). Szentes, 100 néző. Vezette: Oszlács. Gól­lövő: Határ (2), Asztalos, Tá­borosi, áll.: Bereczki (2). SZVSE—Kiskundorozsma l-l (0-1). Vasutas-stadion, 600 néző. Vezette: Guti. Góllövő: Puskás (11-esből), ill.: Szabó. Fábiánsebestyén—Székkutas l-l (0-0). Fábiánsebestyén, 100 néző. Vezette: Serfőző. Góllövő: Kódi, ill.: Albert. Makó—Tisza-Üj KSK l-l (0-1). Makó, 300 néző. Ve­zette: Paczali. Góllövő: Kriz­bai,-ill.: Kéri. Szeged-Szőreg—Nagymá­gocs 5-1 (3-1). Szőreg, 200 néző. Vezette: Jakus. Góllövő: Simon (2), Kisis­tók (2, egyet 1 l-esből), Vass, ill.: Kiss. Mórahalom—Bordány 2-2 (l-l). Mórahalom, 200 néző. Vezette: Sípos. Góllövő: Bó­ka, Bánfi, ill.: Kádár, Mi­hály. Az Apátfalva—Sándorfal­va mérkőzés a pálya alkal­matlansága miatt elmaradt. A bajnokság állása: 1. Dorozsma 15 11 2 2 24- 9 35 2. Szeged­Szöreg 15 10 3 3. Makó 15 8 5 4. SZVSE 15 1 6 5. Mindszent 15 8 3 6. Tisza-Üj 15 6 6 T. Székkutas 15 6 3 8. Bordány 15 6 2 9. Mórahalom 15 6 1 10. Szentes 15 5 3 11. Balástya 15 5 3 12. Apátfalva 14 5 2 13. S.-falva 14 3 5 14. T.-képzó 15 4 2 15. E.-Sebestyén 15 2 3 16. N.-mágocs 15 2 1 12 10-46 7 összeállította: Imre László Felnőtt és gyermek irhabundák, kesztyűk, kucsmák, kalapok rendkívül olcsó árfekvésben az üzletemben. HORVÁT ATTILA szűcs kisiparos Szeged, Mikszáth K. u. 21. # Mivel lepjük meg karácsonyra NAGYI ÉK AT? Igazi THONETT HINTASZÉKKEL! 20%-kal olcsóbban, amíg a készlet tart. BÚTOROSZTÁLY IMttlMAl # Közlemény A Démász szegedi üzemigazgató­sága értesíti a lakosságot, hogy a Kettőshatári út mellett, a Bordány! út mellett, a Hajós u. 7. sz. ingatlanhoz lefektetett 1 kV-os földkábelt és Kk­dorozsma öreghegy zártkertben meg­épített kisfesz, légvezetéket és 1 kV­os földkábelt 1989. november 21-én feszültség alá helyezi! Ezen időponttól kezdődően a légvezetékek és földká­belek érintése életveszélyes és tilos. # Újra kaphatók olasz, NSZK FÜRDÓSZOBA­SZÓNYEG­GARNITÚRÁK több színben és minőségben, az emeleti lakástextil osztályon. 38-15 33 36-17 29 32-16 27 34-19 27 22-11 24 12-30 21 22-29 20 8 29-23 19 7 26-24 18 7 18-25 18 7 16-25 17 6 13-18 14 9 27-38 14 10 17-31 9 / AKCIÓ! AKCIÓ! Szuper akció a Szuper Videotékában Aki ez évben tagjaink sorába lép, arra 6 hónap ajándék vár. MEGÉRI BELÉPNI! •"•» /Mff/ NMTAMUl fűítf. A Hungarofeder Tollfeldolgozó Kft., Makó-Rákos, azonnali belépéssel felvesz ipari gyakorlattal rendelkező pénzügyi-számviteli csoportvezetőt Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Túri Ferenc gazdasági igazgatóhelyettesnél, 65/11-855. A Délég^lp> GÉPJAV(TÓ üzeme az 1990-es évre jelentős szabad kapacitással rendelkezik LAKATOS ÉS FORGÁCSOLÁSI munkák elvégzésére. Vállaljuk gépipari termékek (berendezések) komplex gyártását, különféle szerszámlakatos, forgácsoló és hőkezelési feladatok elvégzését. Telephelyünkön mintegy 600 m2 alapterületű jól felszerelt műhellyel rendelkezünk, ahol a vasúti anyagszállítás is — saját iparvágányról — biztosított. Felvilágosítás és ügyintézés: Délép gépészeti osztály Szeged, Dorozsmai út 35.6728 Telefon: 62/61-422/187-es mellék. Telex: 82-439. Telefax. 62/14-412. Ügyintéző: Kovács László. Pályázatot hirdet ipari szövetkezet .V tCL tisz tik CL Í munkakörbe, végzettséggel, gyakorlattal rendelkező munkaerő részére. „Számviteli képesítésűek előnyben 4722/12" jeligére a Sajtóházba. / Az „Április 4." Cipőipari Szövetkezet Mini mintaboltjában Szeged, Cserzy M. u. 30/B cipővasar MÁR KARÁCSONYRA AJÁNDÉKOZZON TAVASZI, NYÁRI UTCAI CIPŐT! REKLÁMÁR, AMÍG A KÉSZLET TART! Nyitva: naponta 8—15.30 óráig, szombaton zárva. Munkaalkalmak A Defag Falemezüzem 2-3 műsza­kos munkabeosztásba segédmunkáso­kat és betanított munkásokat keres fel­vételre Jelentkezni lehet: Szeged, Bu­dapesti út 1 A Sándortalvi Magyar—Lengyel Ba­rátság Mgtsz azonnali felvételre keres takarmánykeverő tőágazatába malom­ipari szakmunkást, tápelóállítási mun­kakörbe. Jelentkezni lehet: személye­sen Fábián Nagy Jenő főágazatvezetó­nél vagy a 73-344-es telefonon. Az Autófer Vállalat felvesz gépírni tudó fiatal munkavállalót raktári kiadó munkakörbe Szeged. Vásárhelyi Pál u 4., fszt. 18 Az Autóter Vállalat felvesz kisfeszült­ségű gépek javításához elektroműsze­részt. A Szegedi Sütőipari Vállalat azonnali belépéssel felvételre keres szakirányú végzettséggel és gyakorlattal rendel­kező munkaszervező normást, vala­mint lisztszállitót egy műszakos beosz­tással, jó kereseti lehetőséggel. Jelent­kezni lehet: Szeged. Tavasz u. 12—14 sz Munkaügyi és személyzeti osztály A Szegedi Postaigazgatóság köz­gazdasági osztálya felvételre keres mérlegképes végzettségű dolgozókat a következő munkakörök betöltésére: egyszámla kontírozó, üzemelszámoló (utókalkulátor), számlaellenór. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet telefonon: 12-212 vagy Lenin krt 41/IV/415. Az Agroker Vállalat felvételre keres adóügyekben jártas, gyakorlattal ren­delkező pénzügyi előadót. Jelentkezni lehet: Szeged, Dorozsmai út 33. Az Agroker Vállalat felvételre keres targoncavezető vizsgával rendelkező raktári árukiadót, műtrágya és növény­védőszer raktárába Jelentkezni lehet: Szeged. Dorozsmai út 33. sz alatt. A SZOTE Mikrobiológiai Intézete (Dóm tér 10 II emelet) szakképzett szövegkultúrában jártas laboratóriumi asszisztenst keres A SZOTE Mikrobiológiai Intézete (Dóm tér 10 II emelet) műszerészt vagy technikust alkalmaz max 6400 Ft havi illetménnyel Építőipari vállalat azonnali belépés­sel belső ellenőrt keres. Alkalmazási feltétel: pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, legalább 5 éves gyakorlat Jelentkezéseket: .Rugalmas munkaidő 4808/12" jeligére kérjük leadni a Sajtó­házba. K 2 fűtői vizsgaval rendelkező fűtőt alkalmaz a Szegedi Ruhagyár Szövet­kezet. Szeged. Kemes u 6

Next

/
Thumbnails
Contents