Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-20 / 275. szám
1989. november 22., szerda 37 Adógondoló Betliző hivatal — Látható bérforint Törvény adta keret Hogy mi minősíti egy-egy terület adófeliigyelóségének eredményességét, azt csak a közelmúltban tudtam meg. Az osztályzat bevallottan attól függ. milyen mértékben tudják felderíteni az eltitkolt jövedelmeket, beleértve az adózatlan vagyonszerzést. Ez nem mindig könnyű. Kétszáz vagyonosodási vizsgálat közül kétszázat „bukott" el a bíróság előtt az adóhivatal. Szerte az országban ennél sokkal többet kezdeményeztek, de csak ezeket találták arra érdemesnek — bizonyítékokkal alátámasztottnak —, hogy perre is vigyék. Mai számunkban az A PEH szakembereinek segítségével az 1988. évi adózás Csongrád megyei tapasztalatait, a következőkben az adóellenőrzés konkrét „eredményeit", majd a szükséges szabályváltozásokat mutatjuk be. Az új adórendszer bevezetése a vártnál enyhébb zökkenőkkel járt. A kissé bonyolult áfa és a nem igazán sikerült ' vállalkozói adótól függetlenül a személyi jövedelemadóba viszonylag hamar beletanultak az érintettek. Az adóelőleg-levonási szisztéma is elfogadhatóan működött a módosítások után. Ez a bérből és fizetésből élő alkalmazottak szerint tűi jól sikerült. hiszen minden forintjukat megtalálta. A bevallások arányával elégedettek a szakemberek, az egyéni vállalkozók minden eddiginél nagyobb hányada adott számot jövedelméről. Összesen közel 49 ezer zöld színű nyomtatvány érkezett be határidőre a megyei adóhivatalba. Ebből 13 ezret a tágabb értelemben vett vállalkozók, az önálló jövedelemszerzők nyújtottak be. A bevallások 73 százalékát tehát azok az alkalmazottak töltötték ki. akiknek jövedelmük több forrásból — kifizetőtől — származott. Az összes megyei adóbefizetésnek. a 2.4 milliárd forintnak csak kisebb része — 1,1 milliárd — származott a „zöldektói", hiszen 1.3 milliárd a munkáltatók összesített bevallásain szerepelt. Az év lezárásakor az adóhivatal 60 millióval tartozott és 250-et követelt. Az elóbbi 22, az utóbbi 27 ezer adóbevallót érintett a megyében. Az önálló jövedelemszerző azt mondja, az adótörvény vállalkozásellenes, s e szűkebb réteg véleménye kapott nagyobb hangot a közelmúltban. A szakember szerint akkor inkább már alkalmazottellenes. A jövedelemeltitkolás lehetőségeiben mindenesetre óriási az esélyegyenlőtlenség. Egy közület százezreket is kifizethet vállalkozóknak anélkül, hogy erről bárkinek is adatot — Halló, szakszervezet. — Tessék mondani, hol lesz az országos gyűlés? A meghívóból ugyanis ez nem derült ki. — Nem tudom... — ...dehát ez egy ezer fős nagygyűlés... — ...kapcsolok valakit. — Tessék mondani, hol lesz az országos gyűlés? — Azt hiszem, a sportcsarnokban, innen indulnak a buszok negyed tíz után. A sportcsarnok. Ez egy vidékinek — mint később kiderült, több száznak — a Budapest Sportcsarnokot jelenti. A napfényben fürdó épület körül gyanúsan kicsi a mozgás, pedig már fél tíz. Kisebb csoportok. Egy pénztárhoz néhányan érkeznek, mások már mennek. A koncertjegyeket áruló hölgy türelmesen magyaráz az éppen soron következő tanácstalanoknak. „Kedveskéim, a Nemzeti Sportcsarnok a stadion túloldalán van. Gyalog is lehet menni, de jobb metróval a Keletiig, onnan már csak egy villamosmegálló " szolgáltatna vagy adóelőleget levonna. Ugyanakkor a főmunkaidős kereset, a másod-, harmadállás vagy az alkalmi hómunka minden forintjából előleget kell levonni, illetve keresztül-kasul jelenti azt a kifizető. A „vállalkozásellencs" adótörvény eredményeként Csongrád megyében az önálló jövedelemszerzők átlagosan 18 ezer 200. a bevallást adó alkalmazottak 23 ezer 600 forint adót fizettek. Azt természetesen alá kell húzni, hogy a vállalkozók nagyrészt a jogszabály adta lehetőségekkel élve „maradtak el" a bérből és fizetésből élőktől. A bevitt vagyon költségek közötti elszámolása egy éven belül, az adómentes tartalékképzés, a gyorsított amortizáció és az átalányköltség-elszámolás mind törvény adta lehetőség volt. Ezt bizonyítja, hogy az adóköteles bevételből az éves termelési költség levonása után maradó 332 millió forintos — összes megyei vállalkozói — nyereség kisebb, mint a bevallásokban szereplő bevitt vagyon 336 milliója. A „félnyereségnek" is köszönhető, hogy az iparos-kereskedő szakmák többsége lényegesen kevesebb adót fizet átlagosan, mint a hasonló foglalkozású alkalmazotti réteg. Az új adórendszer elsó évének legnagyobb eredménye, hogy az adóbevallási kötelezettség úgy ahogy teljes körűvé vált. Közeledtünk az „adózás demokratizmusához", abban az értelemben, hogy minden jövedelem — forrástól függetlenül — egyformán adózik. De egészségesebb volna, ha a mai jogszabályi lyukak kihasználása helyett kevésbé progresszív adókulcsok ösztönöznék a vállalkozásokat. Kovács András Megkezdődött a „leszerelés 99 Mi lesz veled, Nagyfa? Nagyfára igyekezvén bekanyarodom a Shellkúthoz. Keverék nem lévén, kérdem a fiatalembert, szerinte megjárom-e az utat a maradék benzinnel. — Ha nem, legföljebb hazatolják a kocsit az elítéltek — mondja viccesen, aztán bizonytalan hangon hozzáteszi: — Helyesebben a beutaltak. Mert ugye, ők beutaltak? Nézőpont kérdése. Ha a munkaterápiás alkoholelvonó intézet egészségügyi intézmény, akkor ez utóbbi megnevezés a helyes. A hagyományos értelemben vett gyógyító intézményben a betegeket kezelik, s ók maguk is, általában gyógyulni akarnak. A 43 éves T. A. így vélekedik erról: — Az elsó eltávozásomkor bementem Szegedre, a munkaügyi bíróságra. Azt kérdezi ott tólem egy pasas: „Mi az a Nagyfa?" „Sztálinista munkatábor" — feleltem. Mert itt gyógyulni nem lehet, csak megbetegedni. Anyám amikor legutóbb meglátott, sírva fakadt: én alkoholistát adtam, és visszakapok egy őrültet. Nézze meg, egy megőszült roncs lettem itt. Engem senki ne akarjon meggyógyítani így, különösen ne erőszakkal. Ez csak ellenállást. dacot szül. Munkára meg éppen szív- és gcrincbántalmaim miatt alkalmatlan vagyok. ezért is vagyok már hónapok óta a kórházi szárnyon. P. Zs. 23 éves, aki saját állítása szerint nem is alkoholista, csak 5 ezerforintos lakbértartozása miatt „menekült" ide. — Nincs is itt kezelés! Csoportfoglalkozások vannak, ahol az ember elsírhatja a baját. maximum öt perc alatt, de segítséget nem kapunk. Arra jó az egész, hogy ott kiadjuk a mérgünket. R. S. öt gyerek apja, kiskorúak veszélyeztetésével vádolták. — Odakinn 7500 forintot kerestem. Itt 2500-at kapok, ebből 1300-1400 az ellátás. 200 a zsebpénz, a maradék a gyerektartás. Egyébként májusban elváltam. a munkahelyem visszaküldte a munkakönyvemet. Ha kijutok innen? Majd csak lesz valahogy. Azt hiszem, az volt a baj. hogy túl keveset ittam... J. Zs. -nek lassan letelik a második éve is. — Huncutkodás ez az egész! Ötszáz alkoholistát lehetetlen egy helyen gyógyítani! Ennyi idekényszerített embert csak munkába hajtani lehet. Csellengünk itt, mint a birkák, nem tudnak velünk — a lelkünkkel — foglalkozni. Rajtam'nem javítottak, csak rontottak. Ellenséget látok a nevelőkben is... M. J. törzslakónak számít itt: Nagyfán töltött hat évével a legtapasztaltabbak közé tartozik. — OktóbeF végén volt egy botrányos, tömeges lerészegedés... Nem éppen szanatóriumi módszerekkel reagáltak erre: működésbe léptek a gumibotok. a sprayk, bilincsbe verve tuszkolták az embereket a fogdába... Emberi jogainkat még ez a BV-pecsétes ing, meg a megkülönböztető barna ruha is sérti, hát még a történtek. M. J. egyébként a beutaltak szóvivójeként kiterjedt levelezést folytat. O fogalmazta meg a 180 aláírással ellátott. Németh Miklóshoz címzett kérvényt, amely így kezdődik: „Kérjük a Nagyfai Munkaterápiás Alkoholelvonó Intézet nevét munkaintézetre megváltoztatni, mivel ez felel meg a valóságnak. Az intézetben nincs semmiféle alkohollal kapcsolatos gyógyító munka, sem terápiás foglalkozás. Az intézet fö profilja a munka, minden ennek van alárendelve." Kapcsolatot tart a sajtóorgánumokkal és néhány országgyűlési képviselővel. Idézet a hozzánk küldött levélből: „Bízunk abban, hogy az Országgyűlés novemberi ülésszakán végre tárgyalni fogják Nagyfa ügyét. Hiszen az már abnormális dolog, hogy napjainkban emberek százait tartják bezárva, gyalázzák meg emberi méltóságukban, kényszerítik megalázkodásra azért, mert az absztinenciát mint életmódot nem tudják tartani." Miként a barnaruhásoké, a fehérköpenyesek hangulata sem nevezhető mostanság szanatóriuminak Nagyfán. A Magyar Nemzetbeli cikk megjelenése után kifejezetten gyászos légkör fogadott. — Hosszú ideje, igen áldozatos munkát végző dolgozóink most úgy érzik, az a szisztéma, amelyet kiszolgáltak, nem védte meg őket — mondja Zelenai Károly pszichológus, aki csak öt éve keresi kenyerét Nagyfán. — Én még nem sérültem, itt azonban, higgye el, lehet. Ki szeret olyan küzdelmet vívni, amelyben a kudarc a több. Eróbefektetés, igénybevétel, soksok szélmalomharc az van, sikerélmény azonban elenyészően kevés. Egyébként is többszörösen hátrányos helyzetben igyekeznek helytállni a szakemberek. Volt idő, amikor — belső ellentmondásaival együtt — olajozottan ment itt minden. A baj nemazittdolgoMondjuk, hogy nem találtuk... Nagyobb lett a szánk, mert kisebb a zsebünk Formabontó országos gyűlésre invitálta tagjait november 17-ére a szakszervezet. Az ezer résztvevőnek csak kisebb hányada volt tisztségviselő, bizalmi, szb-titkár, inkább az „egyszerű" tagok véleményét akarták hallani. Hogyan látják ők az országban zajló politikai és nem zajló gazdasági változásokat, a pártokhoz, a kormányhoz fűződő viszonyt, a választási előkészületeket? A meghívás tehát egy munkaértekezletre szólt, közös válaszkeresésre. Másra, mint eddig. Két kortalan hölgy és ötven év körüli úr láthatóan tanácstalan. „Mondjuk azt, hogy nem találtuk meg." — ajánlja jól érthetően valamelyikük. * Rövidebben és világosabban nehéz lett volna megfogalmazni. Egyetlen mondatba sűrítve a mozgalom értelmének több évtizede. Ahonnan ók jöttek — s valószínűleg már régóta többnyire ók jönnek — még semmi sem változott. Mitől lesz majd más a mai gyűlés, mint az eddigiek? Délig ez még többször eszembe jutott. Nagy Sándor kétségkívül igen tartalmas, bár kissé' hosszúra nyúlt vitaindító előadásán, illetve a papírból véleményt mondók felszólalásai alatt. (Mentségükre szól, hogy mások üzenetét is hozták.) Tizenkét órához közeledve a változatos értékű és tartalmú felszólalások közepette — ki a gyűlésről hiányolta a kormányt, ki melegebb éghajlatra kívánta azt — egy apróság ismét elbizonytalanított. Egy úr az elnökségből — teljesen praktikus okokból — javasolta, számolják össze, hány felszólaló van még hátra. A várakozásra kijelölt székeken ugyanis csak hárman üldögéltek, s amennyiben nincs sokkal több jelentkező, akkor szünet nélkül, egy menetben is befejezhetnék. Ebben az esetben biztosan nem lett volna értelme az összejövetelnek. Ezt mások is így gondolhatták, mert tizenketten másodperceken belül jelentkeztek. Lehet, hogy a javaslattevő a résztvevőknél is kevésbé hitt a gyűlés másságában? Egy változat még, hogy profi szakzókban keresendő — ezért az igazságtalanság miatti elkeseredés —, hanem abban a társadalmi szisztémában, amely büntetésben jobban gondolkodott, mint az egészségügyi segítségben. Mocsai Zoltán szintén pszichológusvele itteni utolsó ebédje után futottam össze. Nincs az egész ügyről egy szava sem. csak majdnem 20 évi munka után mélységes csalódást érez: — Nem kérek ebédet holnaptól — szól oda az irodában serénykedő hölgynek. Elegem van. Én ide többet be nem teszem a lábam! ' — Zoli nagyon el van keseredve. Reméljük, alszik rá egyet, és meggondolja magát — mondják kollégái. Horpácsy András gyógyszerész és nevelő. Nehezményezi, hogy egyoldalúan az alkoholisták oldaláról világítja meg a sajtó Nagyfa szerepét. — Ha a médiák fölvállalják az alkoholisták sanyarú sorsát, föl kellene vállalniuk azoknak a nyomorúságát is, akiknek életét az ide beutaltak megkeserítették. írjanak annak a kisgyereknek a nevében is. akinek kezét az alkoholista „édesanyja" a tűzhelyhez nyomta. Az ország létéért folytatott gazdasági küzdelemben az egészségügyi szolgálat alapelvéről sem szabad megfeledkezni: egy sebesült megmentéséért nem szabad több sebesült elvesztésével fizetnünk. Asztmás gyerekek csak ritkán tudnak például olyan svájci gyógyszerhez jutni, amelyet a nagyfai beutaltak kiköpdösnek. Raska László igazgató főorvossal folytatott beszélgetésemet telefoncsörgések szakítják félbe. — Gazdacsere előtti, átmeneti időket élünk, a büntetésvégrehajtás most „szereli le" az intézetet. Sajnos fontos egészségügyi berendezésekről kell lemondanunk. — Hogyan került egyáltalán az igazságügy és a büntetésvégrehajtás kezébe ez az intézet? — A szovjet minta finomított változatát átvéve, 1975ben az Elnöki Tanács rendelete alapján született meg ez az intézmény. S mivel az egészségszervezetis volt, aki sok szünet utáni „félházat" látott már. Délutánra minden jóra fordult. Bemelegedtek a felszólalók, egyre többen beszéltek már papírok nélkül, reagáltak helyből az elhangzottakra. Rövidesen — mint ahogy az rendes helyen már megszokott — korlátozni is kellett a felszólalások időtartamát. A résztvevők az ötperces limitjavaslat helyett a háromperceset fogadták el, igaz ebből utána többen kicsúsztak. A legutolsó már írásban nyújtotta be mondandóját, éföben csak egyetlen mondatra maradt ideje. A dörgó tapshoz azonban — mint kiderült — néhány szó is elegendő: „Azért lett nagyobb a szánk, mert kicsi lett a zsebünk." Az összejövetel elérte célját, ezt az is bizonyítja, hogy a szakszervezet napilapja a négyoldalas tudósítás végén már az elsó országos gyűlésről beszél. Várhatóan tehát folytatás is következik. Kovács András ügynek nem voltak meg ehhez a szükséges feltételei, nem vállalta a gazda szerepét. A BVben akkor megvolt a jó szándék, s az akkori politikai berendezkedés is támogatta: a nagyfai börtön és célgazdaság lásson el ezentúl egészségügyi feladatot is. — Magyarán: nemcsak a jó szándékon múlt. A közös kasszából akkor is több jutott a büntetésre, mint az egészségügyre. — Úgy van: az egészségügy csak szakmai felügyeletet gyakorolhatott. A fejlesztés, a beruházások idején, 1981-ig korábbi elítéltek és az új beutaltak együtt is éltek itt. Tehát már születéskor magában hordta a jelenleg kirobbant ellentéteket ez az intézmény. Gyógyítás és büntetés nem öszszeférhetö fogalmak. — Mit szól ön ahhoz, hogy a beutaltak körében is dúl a glasz- ) noszty szelleme? — A rendet súlyosan megsértők hangja erősödött föl, azoké, akik eljutottak a kezelés jogosságának tagadásáig, az absztinencia elvetéséig. Mindenáron elérendő céljuk, hogy italhoz jussanak. — Ön hogyan mentené meg a betegeket, az intézetet? — Nagyfát nem bezárni kell, hanem korszerű módon átalakítani. Először is megszüntetném a BV mamutintézetét és kisebb egészségügyi intézménnyé tenném. , — A búntetésvégrehajtás, úgy tűnik, igen látványosan megtette már az ehhez szükséges lépéseket, az egészségügyi minisztérium azonban nemigen kapkod Nagyfa után. — A szegényebb gazda nem siet gondokat venni a vállára... No, de folytatom: A jelenlegi 700 személyes intézménybe 400 fót helyeznék el maximum. Egy országos, területi ellátásra épülő hálózat egyik részeként kellene működnie, így nem szakadnak meg a családi kapcsolatok a távolság miatt. Önkénteseket is fogadnánk, amellett, hogy meggyőződésem szerint szükség van kötelező elvonó kezelésre is. Az adminisztratív eljárások helyett inkább a szociális segítség formáját támogatnám. A svéd példát tartom követendőnek: a szociális segítőhálózat az alkoholista beteggel, családjával és szociális gondjaik megoldásával foglalkozik. Hathatósabb forma a kisebb gyógyító közösségeké. ez azonban rendkívül költséges. A beutalás időtartamát mindenképp csökkenteném, az itt dolgozók anyagi és erkölcsi elismerését messzemenően támogatnám. — A döntés joga azonban nem az öné. — Az érdekeltek, az Igazságügyi, valamint a Szociális és Egészségügyi Minisztérium képviselőinek találkozója még nem történt meg. Különben is ók csak javaslatokkal szolgálhatnak. Az eredeti elnöki tanácsi rendeletet az Országgyűlés változtathatja meg. Tanúsíthatom: amíg a civódás, ez a huzavona tart, áldatlan állapotok alakulnak ki az intézményben. Elégedetlenkednek a beutaltak, szítják egymás közt a feszültséget, s a személyzet, féló, hogy nem állja a támadásokat — és veszi a sátorfáját. Akkor valóban megvalósul a teljes leszerelés Nagyfán. Ott, ahova éveken át áramlottak milliók — végül is az ország közös kasszájából — egy rosszul megvalósított, de jó ügy szolgálatában. Chikin Ágnes ;