Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-18 / 274. szám

Próféta külföldön BESZÉLGETÉS GYŐRIVÁNYI-RÁTH GYÖRGGYEL DM] 1 magazin Hirtelenjében nem emlékszem, mikor volt a szegedi operában utoljára vendégdirigens, de bizonyosan hosszú évek óta nem. Gregor József, a társulat új vezetője két hónap alatt tóbb vendéget hívott, mint elődje hét szegedi évében összesen. Ez persze önmagában semmit nem jelentene, ha nem volna az idelátogatók többsége tehetséges, figyelemre méltó művész. Ilyen Gvőriványi-Ráth György (28 éves) is. aki az Otelló felújítását vezényli vendégként. 26 1089. november 18., szombat Képes kárpitok 19—20. századból — Elég későn, 16 éves koromban kezdtem el „zenélni", trombitálni, zongorázni és csellózni tanultam. Eközben játszottam az István gimnázium zenekarában. Ottani barátaimmal kisegyüttest is szerveztünk, ezt már én dirigáltam. Fölvettek a Zeneakadémiára, ahol két év karvezetés és 5 év karmesterképző szakra jártam, a tanárom Lukács Ervin volt. Résztvettem mesterkurzusokon is: Kurt Masurnál Weimarban. Somogyi Lászlónál Szombathelyen, a Bartók-szemináriumon. Bernstein-ösztöndíjja! tanulhattam Franco Ferrara mesternél Sienában. majd Solti-ösztöndíjjal Bernsteinnél, Seji Ozawánál, és Gennagyij Rozsgyesztvenszkijnél. 1987-ben a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyén III. díjat, és a közönség díját nyertem el. — Némelyek szerint csak azért nem az elsőt, mert Magyarországon volt a verseny... — Ezt én nem tudom megítélni. Egy versenyen nagyon sok függ a zsűritől, attól, hogy az én felfogásom, a tempóim, a dinamikám szimpatikus-e annak, aki ezt pontozza. Voltak itt a kiesők között olyanok, akik korábban más versenyeken megvertek engem. Egy művészi teljesítmény megítélése nagyon szubjektív dolog. — Gondolom sok függ attól, hogy a vezénylendó művek mennyire „fekszenek " valakinek. — Nem, azt hiszem a zsűri ízlése a legfontosabb. Ám egy versenyen nem is az eredmény a fő. hanem az. hogy az embernek ismertté válik a neve, meghívják vezényelni. 1988ban elsó lettem a pármai Toscaniniversenyen. Ezután rengeteg ajánlatot kaptam. Vezényeltem a Torinói Rádió zenekarát, közvetítésen is dirigáltam a velencei La Fenice színházban, a firenzei Maggio Musicaléban. Pármában a Toscanini-zenekarral fölvettünk egy filmet, ahol én vezényeltem a zenei betéteket, majd a rendező megkért, hogy a kamera elótt is játsszam el a karmester szerepét. Meglehetősen ismert vagyok Jugoszláviában is, sokat dolgozom a Belgrádi Szimfonikusokkal, a zágrábiaknak pedig külföldi vezető karnagya vagyok. — Úgy tűnik, külföldön ismertebb és befutottabb, mint itthon. — Igen. Mondják, senki sem próféta a saját hazájában. Bár azért itthon is dirigálok, főleg koncerteket. Vezényeltem a Liszt Ferenc Kamarazenekart, amely — ugye nem kell mondanom — világszínvonalú együttes, a Rádiózenekart, az Állami Hangversenyzenekart. Hogy miért nem hívnak többet, azt nem tudom. Ám azt hiszem. Magyarországon nem ott vannak a karmesterek. ahol igazából lenne a helyük. A szocialista országokban is jobb a helyzetük, mint nálunk. Nálunk az operában és a szimfonikus koncerteken is másodrangú a dirigens. A műsor- és koncertszervezők döntik el. hogy mi legyen a műsor, s erre hívnak meg valakit. — Operát még kevesebbet dirigált itthon. — A pesti Operaházba meghívtak. hogy vezényeljem a Tosca felújításának második szereposztását. Á szerződésben nem kötötték ki a próbaszámot. Én úgy gondoltam, erre egy hónap elég lesz. így terveztem. s így kötöttem meg a többi szerződéseimet, amelyekben pontosan meghatározták a kötelezettségeimet. Mint kiderült, ők három hónappal a bemutató előtt vártak, ezt azonban nem közölték velem, így aztán, amikor hazaérkeztem a Toscára. Petrovics igazgató úr levele várt. hogy nem tartanak igényt a szolgáltatásaimra. Erre én is írtam egy levelet, hogy akkor én nem kívánok többet ott vezényelni. — Nem is vezényelt a pesti Operaházban? — Dc igen. előzőleg „beugrottam" egyszer a Traviatába. Igen erőszakos természetemnek köszönhetően két próbát sikerült kialkudnom. Mivel a legtöbb fiatal kolléga egyetlen próbával vagv próba nélkül állt be a darabokba, viszonylag szerencsésnek mondhatom magamat. Máshol azért már dirigáltam színházban. Firenzében Bizet kevéssé ismert operáját a Csodadoktort, és több operakoncertet és rádiófelvételt. Én vezényelek Póka Balázs árialemezén, és rádiófelvételeket csináltunk a közelmúltban Tokody Ilonával. Engem úgy könyveltek el a köztudatban, mint szimfonikus karmestert. pedig igazából az opera az én világom, főleg Verdi és Puccini. Az opera azonban külön világ, oda külön be kell kerülni. , — Az Otellóval most találkozott először? — Nem. egy zeneakadémiai koncerten dirigáltam már. igaz hangversenvszerűen. — Szegeden egy kész előadásba, sőt egy kész zenei megvalósításba állt be. A mintegy kéthetes próbaidő alatt mennyire volt képes megvalósítani saját elképzeléseit? — Mindenesetre jobban, mint a Traviatában, két próbával! Az operánál véleményem szerint e zenei és a színpadi megvalósítás nehezen választható el egymástól, a karmesternek cs a rendezőnek közösen kell kialakítania a koncepciót. Nekem most egy kész elképzeléshez kellett alkalmazkodnom. Persze én is alakítottam valamit az előadáson, volt amiből nem tudtam engedni. A kérdésére tehát az a válaszom, hogy nem mindenben értek egyet ezzel az Otellóval, de azért ebben a produkcióban sok mindent meg tudok mutatni az elképzeléseimből. Kerényi Gáborral meg tudtunk egyezni, a zenekar képlékeny, az énekesek szolgálatkészek. — Mondana néhány szót az Ön Otelló-felfogásáról? — Szerintem a partitúra lényege a lírai és a konfliktusos részek szembeállítása. Ha ezek színpadikig és zeneileg is eléggé elütnek egymástól. akkor létrejön a feszültség. Sokakkal ellentétben én úgy gondolom. hogy ez a darab nem nagy hősökről, hanem igen köznapi emberekről szól. Gondolja meg, Aida feláldozza a szerelmét a hazájáért, majd feláldozza az életét a szerelemért. Vagy Posa márki. Simon Boccanegra. mind igazi hősök, akik felülemelkednek a helyzetükön, önmagukon. Otelló viszont csupán szorongó ember, tele van gátlásokkal. mert fekete. Nagyon nyilvánvaló csalásokat nem vesz észre. Desdemona meg olyan buta, olyan naivan szerelmes, hogy képtelen fölismerni, miről is van szó. Jago szerintem nem különösebben bátor, erős ember. Okos, intelligens fiú, akinek az ármánykodása végül is nem vezet sikerre. Semmiképpen sem nagyszabású, démonikus figura. A zenei mellett ez Verdi Otellójának drámai újdonsága: hogy nem hősökről, hanem köznapi emberekről szól. MÁROK TAMÁS Két évvel ezelőtt, 1987-ben már rendeztek az Iparművészeti Múzeumban egy nagy sikerű kiállítást, ahol a magyar gyűjteményben fellelhető 17—18. századi képes kárpitokat mutatták be. Abban a brüsszeli, német, francia, olasz faliképeket felsorakoztató anyagban nem volt magyar munka, merthogy a legkorábbi kárpitok Magyarországon a 19. század utolsó éveiben készültek. A sorozatot folytató, s az Európai és magyar kárpitok (a 19. század végétől a II. világháborúig) című kiállítás viszont jószerével magyar művekre épít. Már csak azért is, mert bár a múzeum a múlt század végén tudatos gyűjtőmunkával" az európai kárpitok néhány élvonalbeli darabját is meg tudta szerezni, az I. világháború után már nem volt vásárlási lehetősége. Jelentós viszont a múzeum magyar kárpitgyűjteménye, amelyben valamennyi hazai irányzat képviselve van. A 17—18.században olynépszerű falikárpit Európa-szerte a 19. században nyerte vissza rangját. Éppen az angol preraffaeliták iparművészeti érdeklődéséből következően, mert ez a művészcsoport a kor jellegtelen. gépi termékeivel szemben a kézművesség becsületét hirdette meg. William Morris manufaktúrájában bútort, ötvöstárgyakat, szőnyegeket terveztek. Hasonló törekvések figyelhetők meg azoknál a francia mestereknél is, akik Gauguin köré gyűltek és fával, kerámiával, üveggel dolgoztak, szőnyeget terveztek. E körből alakult ki a Nabi (Próféta) csoport, melynek stílusalakító törekvéseiben Rippl-Rónai József is részt vett. Skandináviából ered a népművészet motívumainak, a népi kárpitok egyszerű technikájának újra felfedezése (skandináv gobelin). Rippl-Rónain kívül a magyaros szecessziónak Nagy Sándor. Horti Pál és Vaszary János volt a megteremtője. Szőnyegterveiket az itthon és külföldön is sikert sikerre halmozó németeleméri műhelyben szőtték. Az angol preraffaeliták példáját követte az 1904-ben alakult gödöllői iparművészeti telep, melynek tagjai a nemzeti ipar fellendítését tűzték ki feladatul maguk elé, s ennek a megvalósítására a népéletben, a népművészetben találtak példát. Stílusuk a szimbolizmust és a szecessziót követte. A művésztelepet vezető Körösfői Krisch Aladár és Nagy Sándor mellett a Gödöllőn megforduló művészek — Mihály Rezső, Zichy István, Remsey Jenő, Hende Vince — is terveztek kárpitokat. A két háború közötti időszak magyar szőnyegszövő művészetben három irányzatot emel ki a kiállítás: a festői stílust, amelynek Rudnay Gyula és Iványi Grünwald Béla volt a legjelesebb képviselője; a Pekáry István, Basilides Barna, Basilides Sándor és Domanovszky Endre által képviselt római iskola néven számon tartott csoport törekvéseit; valamint az egy művész, Ferenczy Noémi nevéhez fűződő irányzatot. K. M. Ottó Eckman Öt hattyú című kárpitja, és kinagyítva a szerzőnek a kép bal alsó sarkában lévő monogramja Este kilenc és fél tíz között gyülekezett a nép a faluban, a templommal szemközti főtéren. Néhányan bementek a szent házba, s a padok mellől kihozták az egyházi zászlókat. Mintegy kétszázötven-háromszáz ember állt Isten házánál. De vajon miért és hogyan verődött össze ezen az októberi estén a falu? Mint minden községnek, Mórahalomnak is a boltos volt az egyik, mindenki által ismert alakja. Ezért aztán Szelgrád Jánost is agitálták: — Hozzám is jöttek, hogyne. „Miért nem jön, Szelgrád úr?", kérdezték. Én ugyan nem mentem sehova! Engem az üzlet érdekelt. Kiskereskedő voltam, soha semmi hiányom nem volt. Nem akartam belekeveredni. — Párttag volt? — Egy hétig, vagy meddig. A kislányom, mikor jött a forradalom, a tűzbe dobta a tagkönyvet. .. A téren, akár a lavina, egyre gyorsabban nótt a tömeg. Valaki elkiáltotta magát: „Egyetértünk a budapesti felvonulással.'", majd egyre erőteljesebbé vállak az oroszok távozását követe/ó, a magyar szabadságot éltető hangok. Elénekelték népünk himnuszát — később egyházi dalokat is. A dühös, felbőszült embereket a sportpálya mellől figyelte egy helybéli tanító, az állomásfőnök és Katona János postamester. Az utóbbi, aki a község életében kulcsszerepet töltött be, ekképp emlékezik: — Egyszer, nagy kiabálás közepette, a tömeg egyik része a tanácsházára ment. Az épületet fel akarták gyújtani, kidobálták az adóíveket. (Érdekes párhuzam. Annak idején Egyiptomban is az „adóíveket" semmisítették meg az elsó lázadás alkalmával.) Szemközt a rendőrség. Adott volt a szituáció, s a tömeg az új célpont felé vette az irányt. Felszólították a rendőröket, hogy tegyék le a fegyvert, nem Mórahalom, '56, sortűz bántanak senkit sem. Azok szétszéledtek, s mivel a legtöbben helybéli fiatalemberek voltak. ki-ki hazatért a családjához. Az idő múltával az egyik rendőr odajött hozzám, mint postamesterhez, és kényszerített. hogysegítsek neki telefonálni, mert elvágták a drótjaikat. Felhívta a szegedi rendőrőrsöt, ők értesíthették a katonaságot, akik egy jó negyedóra múlva ki is jöttek. A téren persze senki sem tudta, honnan került eló ez a két teherautónyi katona. Egy tiszt felszólította a tömeget, hogy oszoljanak szét, mert ellenkező esetben a fegyverüket használják. A jónép nem volt hajlandó feloszlani, sót éltette a magyar hadsereget. Eldördült a sortűz. A tanács vb-titkára ekkor Németh Lajos volt: — Szerencsémre nem a község belterületén tartózkodtam. így nem lehettem jelen. Ellenben elmondanám, hogy valakitől tudomást szerzett az eseményről Boronkay András százados. Kivonult Szegedről egy század katonával és két teherautóval. Azok vetettek véget a lázadásnak. Borzasztó dolgok történtek volna, vérengzés és más effélék, ha ók nem jönnek. Leszereltek mindenkit, békés úton. — De hát belelőttek a tömegbe! Két ember meghalt! — Az öreg Négyökrű Jóska bácsi, meg Kántor Imre. Erőszakkal hajtották oda őket, olyan fölhajtó személyek, vöfélyszerüek. Ó. hát ezek az ellenforradalmárok olyanokat csináltak! Volt aki bement a fodrászhoz, de ezek utána eredtek, hogy „nem itt van a helyed, hanem kint az utcán". Ez egy államellenes megnyilvánulás volt. — Említette, Itogy ezek az emberek részegek voltak. Biztos ön ebben? — Biztos. Bár nem láttam, de a külső akarati tevékenységük, hozzáállásuk ahhoz a „portyához" — szóval biztos. A tanácsháza előtt tomboló tömeg meghátrálásra kényszerítette Pálinkó Lajosi, az addigi elnököt. Hamarjában új helyzet állt elő, hisz a felszabadulás óta először a nép maga dönthette el, hogy kire is bízza sorsát. Ennek elbeszélésére a lehető legalkalmasabb személy Fazekas Kádár Imre, a megválasztott tanácselnök: — Október hó 30-án a mórahalmi tanácsháza elótt megállt a pobeda autó, s az abból kiszálló személyek az elnököt keresték. Az elnök, a vbtitkár és a pártszervezet titkára előtt előadtak, hogy nemzeti pártszervezetet kell választani és összeállították a megválasztandó tanácstagok névsorát is. Délután 2 órakor a község hangosbemondóján keresztül a vb-elnök közöltette a lakossággal, hogy estére a kultúrházban nemzeti választógyűlés lesz. Este 6 óra felé kétháromszáz személy gyúlt össze a kultúrháznál. Bodó István, a Hazafias Népfront titkára tartott beszédet. Mondandójának tartalma az volt, hogy Nemzeti Tanácsot kell választani és valami tizenkét pontot ismertetett, azonban ezen pontok tartalmára én már nem emlékszem. Felolvastam a névsort, de a listán szereplök közül nem mindenkit választottak meg. (A tanácselnök, a vb-titkár, és a párttitkár maradt ki.) A választás lezajlása után a helyi plébános mondott egy párszavas beszédet, majd mindenki hazament. A frissen megválasztott tanács összeállított egy ötös bizottságot, akik engem jelöltek ki ideiglenes vezetőnek. • — Ön 1957. február N-ig volt tanácselnök. Hogyan mondatták le? — Koczka József, az akkori karhatalmi parancsnok behívatott. „Imre bácsi, mondjon le, adja ezt írásba, így sokkal jobban járunk. " Az azonban nem igaz, hogy engem a szovjetek távolítottak el. Sót azzal a szovjet alezredessel, akit én szállásoltam el, nagyon jó viszonyban voltunk. Az egyik haslövést kapott résztvevő éppen elkezdte felidézni a történteket — a felesége berontott, és erélyesen megtiltotta az interjút.... Térjünk vissza október 27-re. Félbehagytunk valamit. A sortüzet. 1956 mórahalmi eseménysorának egyetlen véres epizódját. Heten sebesültek meg. Meghalt egy 72 éves bácsi és egy 20 éves fiatalember. Utóbbi testvére ma is Mórahalmon él. Ismerjük meg a végzetes percek elóés utóéletét. Kántor János elmondása alapján: — Szalai Vincével, a barátjával mentek el. Jómagam 1955-ben szereltem le az osztrák határon. Az emberfia ott három év alatt mindent látott és hallott. Mondtam is nekik: „Ne mönjetök, mert möghaltok". És éppen úgy is lett. — A testvére ott helyben meghalt? — Igen. de nekünk csak másnap reggel mondták. — Igaz az, hogy ittas volt az öccse? — Hát az nem is szokott inni. Aki ismert minket, az tudta, hogy olyan szegények voltunk, hogy még borunk sem volt. Olyat is beszéltek akkor, hogy a Bata Jancsi — aki a keresztapja volt —, azt mondta neki: „Édes fiam, mit keresel te itt?". Azt mondják, ó lőtte le. De hát ki tudja ezt? Dehogy volt azokban ital, elmentek és egy óra múlva hallottuk a lövéseket. — Mire gondoltak? — Nem gondoltunk mi semmire, de mikor éfjél után sem jött meg, akkor sejtettük, éreztük, hogy történt vele valami. Csak másnap reggel hallottuk, hogy ö volt az. aki meghalt. — És Négyökrű bácsi?, hogyan került oda? — Az meg állítólag vízért ment az ártézi kútra, ami a templom elótt volt... CSŰRI ÁKOS