Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-17 / 273. szám
Diétás lisztpótló Az Egyesült Államokban né. hány kutató emészthetőbbé, jobban hasznosithutóbbá akarta változtatni a kérődzők takarmányát, s erre irányuló munkájuk során végül is olyan lisztpótlót fedeztek fel, amely nem hizlal. A tehenek és más kérődzők összetett gyomrukban jól hasznosítják a növények cellulóztartalmát; ez a fő táplálóanyaguk. Csakhogy a szalmának 40—50 százalékát lignin (faanyag) teszi ki, s mert az az állat számára megemészthetetlen, mint táplálék kárbavész. Ezt a lignint akarták a kutatók híg hidrogénperoxiddal a cellulóz mcllól eltávolítani, hogy a takarmányból több hasznosulhasson. Ilyenformán búzaszalmából, illetőleg cukorrépaszelet bői olyan porózus cellulózt kaptuk, amelyről kiderült, hogy kitűnő lisztpótló. Ezt a kutatók cellulózpehclynek nevezték el. Amikor e készítményt 40 százalékos arányban hozzákeverték a valódi liszthez, majd a keverékből csokoládés süteményt sütöttek, ezt 15 gyakorlott kóstolómester közül egyetlen egy sem tudta megkülönböztetni a pusztán lisztből sütött készítménytől. Az új adaléknak az a haszna is megvan, hogy a nedvességet jól megköti. A liszthez kevert cellulózpehelynek nincs táplálkozási energiatartalma, ellenben rosttömegével segíti az emésztést, ezért kiváló — a fogyni vágyók szániára jótékony! diétás rostanyag. Felsőfokú végzettséggel rendelkező, agrár pályán jártas szakembert keresünk. „Menedzser V 29" jeligére a DM Press hirdetésfelvevó irodájába (V. Hugó u. 5.) TSZKLK I. sz. Gyáregysége, Daks gépjárműárverést tart. Árverés helye: üaks, TSZKLR Hűtőház Ideje: 1989. november 20-án, 10 órakor. Az SZKMV Vaj háti Kendergyára kenderpozdorját ajánl megvételre 100 Ft/q egységáron + ÁFA. Érd.: Bagi Csaba üzemvezetőnél, a 67-0% vagy 67-290-es telefonon. A DOMET Ecsetgyár keres felvételre jó kereseti i lehetőséggel jól képzett lakatosokat faipari automata gépek beállításához, egy műszakos munkakörbe. * * * Jelentkezés: Cserzy Mihály u. 35. munkaügyi osztály V 22-355. Aprócskák ADÁSVÉTEL Eladó egy Koloniál könyvszekrény új állapotban. Érdeklődni: 30-682-es telefonon. Rendszám nélküli Simson motorkerékpár, olajradiátor, vezetékes gáztűzhely eladó. Érdeklődni: Dékányné, Deszk, Béke u. 31/B. Hitachi képcsöves Super Color iv igényesnek eladó. Telefon: 21-413. Tápkockás salátapalánia holland eladó. Szőreg, Mályva u. 22. Kiadó nagyméretű Kencia és Főnix pálma. Zsombó, Móra F. u. 42. Kiadó E 400/1000 esztergapad. Telefon: 53-306. 6—12 V akkutöltő trafó eladó. Érdeklődni: 16 óra után. Kiss Tibor, Balástya, Gajgonya 221. sz. MTZ Stl-cs erőgép és RK 180-as fűkas/a eladó. Érdeklődni: Zsombó, Dózsa dűlő 99. Telefon: 82-272. 125-ös CEZET-t vennék. Ajánlatokat a 27-22l-es telefonon 18 óra után kérek. MORA fali gázkazán és ITT 70 cmes nyereménytévé olcsóbban eladó. Telefon: 18-641. Százhetven kg-os fehér hússerlés eladó, december eleji vágásra. Körtöltés u. 27. Commodore 64 .számitógép floppyval, monitorral és programokkal eladó. Telefon: 24-029. Vállalkozók figyelem! Eladó, vagy bérbeadó. 5 db fóliahá/ plusz 7000 db-os csirkeház. Csere is érdekel. „100»'o-os haszon 170930" jeligére a Hirdetőbe. Znldsövény nck vcsszős fagyai csemete olcsón eladó 3—5,50. Érdeklődni: Hidverö u. 39. Telefon: 27-512. Commodore M-es (irányár: 14000 Ft), Commodore VIC-20-as (irányár: 4000 Ft) eladó. Érdeklődni: 17 óra után, 13-785-ön. Kifogástalan állapotú 500-as nortonszekrényes esztergapad, 600-as vasmarógép. háromsúlyos ingaóra eladó. Megtekinthető: Fürj u. 45. Kiadó faesztergapad. Érdeklődni: a 81-359-es telefonon. Tápkockás salátapalánia eladó. Szeged. Nyíl u. 55. Jó állapotban levő bór ulógartiitura eladó. Telefon: 15-839. Holkó. Egy db Sofa ablak 90x |20-as, fali liősugár/ó, 2 db 3,80 m-es áthidaló, 250-es régi Jaaa motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Halász Zoltán, Szeged, Rókusi krt. 21. 6/35. Négy darabos, vegyes hifitorony 100 W-os hangfalakkal 55%-os áron, és kétkazettás, távrákérdezős lelefon-Uzeneirögzitő garanciával sürgősen eladók. Telefon:62/77-147 Hosszú, fekete fókabunda vékony alkatra eladó. „Megegyezünk V/139" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe. Háromajtós fehér szekrény, Sopron garnitúrából, eredeti csomagolásban eladó. Telefon: 53-008, este. Kiadó 5—600 db termoton tégla, és nikecel, 20 zsák perli!, 24 db üvegtégla. Érdeklődni: Tápé, Árvácska u. 8. OTR légbefúvós kazán olajégövei és automatikával eladó. Telefon: 84-068, 18 óra után. Siesta gázkályha, majdnem új, eladó. Érdeklődni: a 20-526-os telefonon. Nutría félbunda 50-es méret eladó. Érdeklődni: 28-228-as telefonon 16 óra után. Peugeot 204-es személygépkocsi, valamint Zaporozsec felújított motorral, mórahalmi tanya, 800 négyszögöl, olcsón eladó. Érdeklődni munkaidőben a 22-088/392-es melléken, Darvas. JÁRMŰ Toyota Corolla DX 1300-as, ezüst mctál eladó. Szeged, Ncmestakács u. 6. Telefon: 21-178. Eehér Lada Samara 900 km-rel eladó. Érdeklődni: egész nap, a 11-587-es telefonon. UAZ. parancsnoki, sátras személygépkocsi jo állapotban, első kézöől eladó. Megtekinthető: Hódmezővásárhely, Arany J. u. 10., esti órákban 1500 S Lada 6 éves, 59000 km-rel eladó. Érdeklődni: 29-322-cs telefonon. UO-s 6993 S 100-as Skoda garázsban tartott, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Bordány, Rákóczi u. 31. SIMSON motorkerékpár alkatrészenként eladó. Érdeklődni: a 20-272-es telefonon. OPEL OMEGA 1,8-cs, 87-es, katalizátoros személygépkocsi extrákkal eladó. Érdeklődni: (62)75-265, 4 éves Trabant 31 000 km-rel eladó. Etelka sor 8. IV/10. 3,5 éves Nissan 5 ajtós, első kézből eladó. Érdeklődni: (65)12-098-as telefonon, este. Eehér Honda Jazz személygépkocsi, 1986-os évjáratú eladó 365000 Ft-ért. Telefon: 1643-61 í. 18—20 óra között. Nissan Sunny 1,5 OL kombi keveset futott, 4 éves. különlegesen megkímélt állapotú, eladó. Érdeklődni: 11-081, este. Opel Kadett 29-711. eladó. Telefon: Volvo 345 GL. automata gépkocsi eladó. Telefon: 19-900. Érdeklődni: délelőtt 10 órától. KÁBX 15 kistruktor eladó. Érdeklődni: i 6-521 -cs telefonon 14 óra után. 250-es dízel Mercedes 2,5 éves, kitűnő állapotban, kevés kilométerrel eladó. Érdeklődni: 61-947-es telefonon este. Skoda 120 L KS frs/.-ú 21 000 kmrel eladó. Érdeklődni: Szeged, Teleki u. 9., 17 óra utan. Kifogástalan allapotban levő 82-es MTZ, egy 3,5 tonnás pótkocsi, egy egytengelyes állatszállító és ,egy csővázas eke eladó. Érdeklődni: Gárdián Ferenc, Mórahalotn, 2. kcr. 37. GX-es Polski FIAT 126-os megkímélt állapotban eladó. Telefon: 13-957. 1200-as Zsiguli egyben vagy bontva, és Babetta eladó. Érdeklődni: Hont F. u. 14 A 5/15. Moszkvics 2140-es, kettő éves eladó. Érdeklődni: 29-790, Árvái. Ifi/el Opel Kadett kombi 60000 km-rel eladó. Telefon: 19-779. Éj Nissan dízel gépkocsimat lakásra cserélném vagy eladnám. Érdeklődni: 25-368-as telefonon. Friss műszakival 9 személyes Barkas eladó. Érdeklődni: Algyő, Bar tók B. 39., 67-362. Kas/nisérült karambolos Trabant eladó. Érdeklődni: Lomnici u. 27/B III/7. Ötéves Nysa termosz kisteherautó 3 éves műszakival eladó, vagy 1600as Ladát beszámítok. Telefon: 23-932. Dacia TI.X 1,5 éves, 2 hetes taxifeh szereléssel eladó. 27-771, Szt. Miklós u. 3. III/3. Lada 1500-as ZR frsz.-u eladó. Irányár: 98000 Ft. Érdeklődni: 56-74l-es telefonon este 19.30-tól 21-tgLada 1500-as (1990. evt) kiutalás es 60 literes mélyhűtő eladó. Szt. Miklós u. 3., Micstk. Telefon: 27-771. ÁLLATOK Elveszett nov. 10-én, Újszegeden sárga spániel kiskutya. Megtaláló magas jutalmat kap. 19-378-as telefonon. November 10-én elveszett egy 2 éves dalmata kan, fehér-fekete pettyes. A becsületes megtaláló jutalom ellenében hozza vissza Balogh Tibornéhoz, Szeged, Baktói sor 24. alá. Óriás schnauzer kölykök fajtagyőz• tes kantól eladók. Szeged, Lówy S. U. 64. Hitelre, maximum 50 fillérért vehet azonnal biogilisztát, humusz visszavásárlási szerződéssel. Tojó és nyúlketrec eladó. Érdeklődni: (62)15-382. Törzskönyvezeti szülőktől foxterrier kiskutyák eladók. Érdeklődni: 61-777-es telefonon este 5 után. Eladó törzskönyvezett, 8 hónapos, drótszőrú foxterrier szuka. Telefon: 21-320, délutáni órákban. Hároméves félsodrott pej paripu ló eladó. Megtekinthető: Dobó László, Mórahalom, Kisvasút út 6 ALBÉRLET Gázfűtéses magánházban szoba kiadó 2 diáklány részére. Érdeklődni: 24-595-ös telefonszámon. LAKÁS Másfél szobás, 47 m2-es, erkélyes, OTP-lakást cserélnék tanácsi gázfűtéses hasonlóra. Marx tér környéke előnyben. Érdeklődni: Sárosi u. 3/B 4. emelet II. sz. Hóbiárt basa utcában 3 szintes, 150 m2-es, angol rendszerű, telefonos társasházrész garázzsal eladó. Érdeklődni: hétköznap este 7 óra után a 28-085-ön, napközben 8— 10-ig az 54-198-as telefonon, hétvégén egész nap. Telefonos, 2,5 szobás, OTP-s lakás az Északi városrészben kp + OTPát vállalással eladó. Érdeklődni: 26-508-as telefonszámon 19 órától lehet. Makkosh&zi két és fél szobás, 61 m2-es lakás eladó. 950 eFt készpénzén. Érdeklődni: 56-085-ös telefonon. 49 m2-es megvásárolható tanácsi lakást cserélnék két kisebbre. Egyik komfort nélküli is lehet. Érdeklődni: 22-294-es telefonon. Veszprémi 1 + 3-as lakásomat elcserélném szegedire. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: Makkosházi krt. 13. 2,5 szobás, társasházi lakás eladó. Kert, garázs van. Érdeklődni: Algyő, Bartók B. u. 50. Éjszegedi 3 szoba hallos, telefonos, emeletes, ikerházrész eladó. Északújszegedi 2 szobás, telefonos lakást beszámítok. Érdeklődni: Bérkert u. 57/A. Telefon: 30-663. Másfél szobás OTP-s III. emeleti, lakásom eladnám. Telefon: 16-336os reggel, 8—10 óráig. Székesfehérvári nem panel, I szobás, felújított, tanácsi lakást cserélek szegedire. Sósné, Székesfehérvár, Mórié; u. 6. fszt. I. Sürgősen eladó 1,5 szobás, OTP-s lakás, készpénz + OTP. Nyitra u. l/A 111/8. Belvárosi 73 m2-es. 3 szoba-étkezös lakás garázzsal, fizetési kedvezménnyel eladó. Somogyi u. 5., Fenyvesiné, 17-148. 1 + 2-«s. telefonos lakás eladó. Érdeklődni: Tabán u. 6. 11/4., este. Épülő társasházi lakás eladó. Telefon: 25-322. Csány i Sándor I. emelet. Kisteleken kétszobás, OTP-s. 55 m2-es, gázfűtéses lakás garázzsal eladó vagy szegedire cserélhető, Érdeklődni: Kistelek, Ifjúság tér 2. fsz. I. Telefon: 64-045. Gát u. ll/B 3. cm. 7. sz. alatt 3 szobás, 69 m2-es OTP-s lakás eladó. Érdeklődni: 56-298 vagy személvesen. Puiz utcában 4 szobás társasházi lakás eladó. Érdeklődni: a 18-202-es telefonon. Étiőrő térnél cgyszoba-hálófülkés egyedi gázfűtéses, 50 m2-es lakás 21000 Ft/m:-ért eladó. Telefon: 29-473. INGATLAN Mánélvi üdülőtelek építési engedélylyel eladó. Telefon: 30-104. Tiszaszigeti üdülőtelepen lábakon álló faház eladó. Vlz, villany van. Érdeklődni: 26-673, egész nap. Tiszaszigeten, Dózsa Gy. u. 1. sz. alatt családi ház I kh. kerttel eladó. Gáz, víz, villany van. Érdeklődni: Kossuth u. 23. újszeged, Tiszavirág u. 7, sz. alatti ingatlan eladó. Érdeklődni: 53-483as telefonon. 3 szobás, gázfűtéses, kertes családi ház eladó. 6753 Tápé, Törökverő u. 13. Érdeklődni: minden nap 9—14-ig. Építési telek 1012 m2-es, lebontandó régi házzal, a Szóregi út elején eladó. Érdeklődni: 12 óráig a 27-026, este a 30-205-ös telefonszámon. Eladó Rúzsa, József A. u. 46. sz. alatti gázfűtéses magánház mellékhelyiségekkel, termő szőlővel és gyümölcsössel. Érdeklődni: munkanapokon a 10-644-es telefonszámon, Oltványi. Égy kai. hold szántóföld bérbe, több évre kiadó. Szőreg, Makai u. 105 Kert eladó Szatymaz mellett faházzal, vízzel, villannyal. Telefon: 19-728. Sürgősen eladó új magánház, Sándorfalva, Rigó u. 13. Érdeklődni: ugyanott, este fél 6-tól. Kis magánházat, vagy 2—3 szobás társasházi lakást vennék. „Újszerű 170926" jeligére a Hirdetőbe. Komfortos tanyai ház nagy gazdasági épületekkel és kertészkedésre alkalmas földdel eladó. Érdeklődni: Örcjögh József, Csólyospálos tanya 301. Sziksóstón 1186 m2-es (kb. 300 négyszögöl) közművesített kiskert közvetlenül a tó mellett eladó. Érdeklődni: Szeged, Csongrádi sgl. 85. VII/41. naponta 18—19-ig. Tanyaközpontban, nagy ház sürgősen, olcsón eladó. Szegedtől 24 kmre, bolt, buszmegálló közelében, ásott-fúrott kúttal. Érdeklődni: 26-358-ax telefonon, hétköznap 8-15-ig. Baklói hétvégi telkem, építési lehetőséggel elcserélném lakásra. Víz, gáz, villany van. Telefon: 27-020. Garázs eladó Római krt. 40. szám alatt. Érdeklődni: II-288-as telefonon. Kiskundorozsmálól 6 km-re, Kulipintyónál jó állapotban levő tanya eladó. Érdeklődni telefonon; 61-177, 61-593 16 óra után, a 61-271-cn 8—16-ig. 240 négyszögöl zártkert Bordányban eladó. Víz, villany, pince van. Ugyanitt 220-as áramkörre betonkeverő, három hektós nagy prés, szalagfűrész eladó. Érdeklődni: 24-937, 16 óra után. Eladó Sziksóson zártkert vezetékes vízzel, tervrajzzal, építőanyaggal. Érdeklődni: Kiss Jánosné, Hont F. u. 22/B 1/3. MUNKAALKALMAK Takarítást, szónyegtisztitást vállalunk magánszemélyeknek és közületeknek. Jelentkezni: 23-»77-es telefonon. A Csongrád Megyei Tanács Tüdőkórház-Gondozóintézet állást hirdet orvosi könyvtárába könyvtárosi állásra. Idegen nyelv tudása előnyös. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni: Deszk, Alkotmány u36. reggel 9—12 óráig a Főigazgató-főorvosnál. A Bebrils Lajos Szakközépiskola felvételre keres: cserépkályha fűtőt (időszaki gázkazán fűtőt K2-<»), asztalost, udvarost, anyagkönyvelőt (könyvelói képesítéssel, határozott időre). Érdeklődni; Szeged, Marx tér 14. gazdasági vezetőnél 21-433/17, Pannónia Szórmekikészitó Konfekció és Kereskedelmi Vállalat III. gyáregység azonnali belépéssel főkönyvi könyvelőt keres. Jelentkezni lehet: Török Miklósné főkönyvelő, Szeged, Attila u. 17—19. Szerződéssel, hosszabb időre 8 órás takarítót felveszünk. Szeged, Gutenberg u. 25. (általános iskola) kárpitost felveszek állandó munkára. „Gyakorlattal rendelkezzen V 110" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe. Perfekt gyors- és gépíró titkárnőt keresünk tárgyalóképes német nyelvtudással kreatív munkakörbe. „Kiemelt bérezés V 118" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe. Fiatal nő bármilyen munkát vállal. „Négyórás V 146" jeligére a Vjctor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe Vállalkozási részleggel is rendelkező társadalmi szervezetek, egyesületek, szakcsoportok teljes adminisztrációs munkáját vállalom lakásomon. Telefon: 27-123. Érettségizeti elszámoltató könyvelőt felveszünk. Szeged, Brüsszeli krt. 6/B. Nehézkonfckciós munkái bedolgozóként vagy társként is vállalnánk, akár külföldre is. Varrógépcink vannak. Érdeklődni: 30-077-es telefonon egész nap. 39 éves. agilis férfi jogtanácsos, bírósági és közigazgatási jártassággal, jó kapcsolatokkal jól fizető munkahelyet keres Szegeden vagy környékén. „21+21 V 161" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe. .Szövőnőt, rongyválogatót és rongyvágót keresünk felvételre. Szeged-Kiskundorozsma, 48-as u. 6-8. Felveszünk mérlegképes könyvelői képesítéssel belső ellenőri munkakörbe, számviteli ismeretekkel pénzügyi-könyveiéi munkakörbe, továbbá közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel előadói munkakörbe pénzintézeti feladatok ellátására dolgozókat. Számítógépes ismeretekkel rendelkezőket előnyben részesítjük. Jelentkezéseket írásban „Takarékszövetkezet" jeligére november 27-lg kérjük leadni a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe. EGYÉB Sokszorosítás, filmnyomás mindenfajta alapanyagra, textilnyomás ót szinig. Szeged, Batthyány u. 19. Üzlethelyiség kiadó a belvárosban (Dugonics tér környékén) 16 m2-es, magántulajdonú, összkomfortos, telefonos. 1500 Ft m2/hó. 1990 V/84 jeligére a Victor Hugó utcai hirdetőbe. Érettségire felkészítő angol, matematika tanárt keresek, aki lakásomon oktat. „Sürgős V/92" jeligére a Victor Hugó u. 5. alatti hirdetőbe. 10 férőhelyes 3 szoba összkomfortos, telefonos lakás, Újszegedi magánházban kiadó. Vállalatoknak is. Telefon: 55-464 16 órától. Körtöltésen kívül 70 m2-es műhely ipari árammal kiadó csendes tevékenységre. Érdeklődni: 12-351-en 7-15 óráigSzegedtől 7 km-re, csirketartásra berendezett tanya kiadó (12 ezer férőhely). Érdeklődni: 55-401-es telefonszámon. Német nyelv tanulásához egyetemista vagy főiskolás fiút keresek. Telefon: 27-748, 17 órától. Nyíregyháza-Sóstón nyaraló kiadó közületnek is. Érdeklődni: 54-732, egész nap. A Wiskundorozsmaj videotékába 50 új filrn érkezett! Kiskundorozsma, 48-as utca I. Telefon: 61-373. Manöken, butikban eladói állást vállal. „Megegyezünk V/125" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe. karácsonyi bevásárlás Bécsben. Minden hétfőn, részvételi díj: 500,— Ft. Jelentkezés: Puczkóné, József A. sgt. 41. Telefon: 23-356. Tüzelőanyag- és építőanyag-szállítás megrendelhető 20*7o kedvezménnyel. Telefon: 19-327, este. 25 éves, jó megjelenésű, zenét szerető és művelő, zárkózott, de emberszerető fiatalember barátot ke res. Olyan meleg természetű, barát ságos férfi levelét várom, akivel nemcsak örömünket, hanem bina tunkat és legintimebb lelki gondjainkat Is megos2hatnánk. Bemutatkozó — lehetőleg fényképes — leveledet „Segítsünk egymáson V99" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe kérem. Egyetemista lány, magyarból tanítást vállal. Telefon: 24-169. Kotátorok, kertápolási cikkek, vetőmagok kaphatók a Gyapjas Fái u. 51. sz. alatti gazdaboltban. Tele fon: 13-685. Olasz nyelv tanítását vállalom ol csőn. Clm: Brüsszeli krt. 2I/B. Mérnök-orvos gyermekes házaspár háztartási munkához és gyermekgondozáshoz segítséget keres. Cim: Szeged. Retek u. 21/B 11/6. Tele fon: 18-165. IBM PC-vel Turbó Pascal, Dbase, Clipper, Basic nyelven programok készítését, ill. oktatást, valamint adatrögzítést vállalok. „Korrekt V 177" jeligére a Victor Hugó utcai DM PRESS hirdetőbe.