Délmagyarország, 1989. november (79. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-02 / 260. szám

1989. november 2., csütörtök 5 LÁTLELET Szép esténk lesz...? Hányszor álltak már előttem a sorban töpörödött kis öregak, s kértek suttogva egy csirkenyakat, vagy egyetlen szál virslit, nyugdíj napokon: tíz deka parizert. Hányszor éreztem a kényszert: kipótolom pénzüket, hogy legalább a húsosabb csirkecombra fussa, vagy egy pár virslit, „lakmározhassanak". Hányszor furfangoltam ki, miképpen juttassak — a kölcsönös pironkodást elkerülve — néha egy kis „csemegét" a szomszédban lakó néninek. Hányszor olvasok, hallok kisnyugdíjasoknak szánt áruleértékelö akciókról, egyházi és állami szeretetszolgálatok ajándékcsomagjairól. Ilyenkor mindig mélységesen szégyellem magam. Jóllehet, korántsem a magamfajta — aktív keresőnek nevezett — korosztály tagjainak kell éreznie, hogy odavetett alamizsnával alázzuk meg őket, minden, feléjük irányuló jókodásunkkal növelve bennük az, eltartottság érzésének lelki terhét. Csongrád megye 108 ezer 755 nyugdíjasa közül 39 ezer 414-nek az öregségi jussa négyezer forint alatt van, s majd 100 ezer még 6 ezer forintnál is kevesebből tengődik. Eleddig a nyugdíjak inflációhoz igazítása csak ad hoc jellegű volt, éppen ügy, mint a szociális és egészségügyi bizottság Parlament elé tárt minapi javaslata, miszerint a kis nyugdíjakat kétezer forinttal egészítsék ki ebben az évben. Tűzoltó munka ez, a nyugdíj értékének megőrzésében hatástalan, nem pedig végleges rendezés. Joggal érezhetik hát nyűgnek magukat a társadalom nyakán, mert így — öregesen, a hiányok okán — sorsuk megnyugtató megoldása helyett csak léleknyomorító könyöradományokat kapnak. A kevéske nyugdíj pótlékaként: a rossz hangzású segélyt, vagy kiegészítést* a hiányzó szociális intézmények helyett: az elfekvőt, ök azok, akik egy egész életen át kiszolgáltatottak ts megalázottak voltak egy jobb jövőt ígérő társadalomban. Hiába remélték, hogy a hátrahagyott esztendők sokasodásával majd fogyatkozik a megaláztatás, vágyaik ellenében a megszégyenítés nem, remélt méreteket öltj Így hát az út vége felé sokszor a menekülés, az emberi méltóság megőrzésének számukra egyetlen kínálkozó lehetősége: az önkezű halál. Túlzás lenne felemlegetni ezt a menedéket? Nem. Bizonyság rá: a legalacsonyabb nyugdíjakkal megvert Csongrád megyében 100 ember közül 64 idős korban követ el öngyilkosságot. Ma Magyarországon két és fél millió nyugdíjas él. Hazánk egyike a világ azon kevés országainak, ahol a népesség állandó csökkenése és az idős korúak számának drámai emelkedése — a közeli jövőben — egyidejűleg várható. Nálunk az évezred végére már alig-alig lesz aktív kereső, s én elborzadva gondolok rá. mi lesz, ha majd egyszer mi is megöregszünk. Kalocsai Katalin Pink Floyd: 0 fal — avagy: most élve megúszni A fal címú amerikai filmet Alain Parker rendezte, zenéjét a nagy hirű Pink Floyd együttes játssza, főszerepben Bob Geldof, a néhai segélykoncert atyja. Ha azt kérnék, hogy meséljem el ezt a filmet, zavarba ugyan nem jönnék, de határozottan tagadnám, hogy erről bármit is mesélni lehet. Mégis így kezdeném, a film határozott jelen idő, millió apró emlékből (gyermekkor értetlen magányossága, az iskola megalázó és nyomasztó légköre, a háborúk véres iszonyata, a rengeteg értelmetlen halál, a társ hiánya, a meg nem értés, a házasság, az együttélés csődje és lehetetlensége, a rendőrök gumibotjai, kegyetlen vérengzések ...), és még számos részlet, melyeket felsorolni hosszadalmas lenne. De oly mélyen gyökereznek ezek, hogy a jelen idő bármely apró színfoltja eiőemeli a múltat, s abban főként a fájdalmat. És megindul az emlékképek sorozata, melyet a kiszolgáltatottság, egy idegenül működő emberi gépezet erejével szembeni védtelenség hatja át. A jelen időben nincsenek lehetőségek, amelyeket felkínál (gürcölés, kuporgatás, „kábítás", rejtőzködés) — mind lehetetlen, semmitmondó, unalmas és értéktelen. Nem képesek feloldani az emlékezés görcseit, nem lehet áttörni a falat. A fal, mint óriási szimbólum, mely a lehetséges életet elválasztja a mostani lehetetlentől. Ilyenkor az egyetlen dolog, amit tenni „kell", fogni a kedvenc kalapácsot és törni-zúzni; az ablakot, a televíziót, a kirakatokat, a vázákat, az üvegeket, az asztalokat, székeket, képeket és... és aztán már az elvadultság pillanataiban az értetlenül bámuló embereket — így szül eröszakot az erőszak — és beleüvölteni a világba, melyre persze csak a visszhang válaszol. A film zenéje már régóta bekerült a lemezpiacra, mint megfelelő előzetes a képekhez. A lemez kelendősége bizonyította, hogy a zene önmagában is bőven megállja a helyét. Viszont sajnálatos, hogy a film ekkora késéssel került forgalomba; mert aktualitása néhány évvel ezelőtt nagyobb hatású lehetett volna, főként a fiatalok körében. Több helyen különösen nagy erejű animációk színesítik a filmet, de nem csupán színfoltok. Szervesen illeszkednek az egészbe, s leginkább a szimbolikus értelmezést szolgálják. Az animációk, a zene és az élőképek szerves és döbbenetes egésszé állnak össze; ez az egész nem más, mint az az életérzés, amely a jelen idő elviselhetetlenségét, zűrzavarát, értékzavarát és keserűségét hozza a felszínre: ez a film poétikája. Végül felrobban a „fal". A füst- és porfelhőben kormos arcú gyerekek vizsgálgatják a romorat, a széthullott fal köveivel megtelnek a sárga platós játékteherautók. Enynyi az élet? Csak egy tégla a falban. Podmaniczky Szilárd Lelkesedés, fantázia A Hungária Biztosító 1989 márciusában indította a „Kenguru zsebigazolvány" reklámkampányát. A „Nevezz el, nevezz be!" névpályázatra szeptemberig 105 ezer 546 javaslat érkezett. A gyerekek nagy lelkesedéssel és fantáziával találták ki a nevek sokaságát, legtöbben a „Zsebi" elnevezést javasolták. A sorsolás eredményeként a fődíj — egy számítógép — a debreceni Fazekas Sándor birtokába került. Csongrád megyéből négy nyertesnek jutott egy-egy kengurufigura: Boros Gabriella (Szentes), Kádár Ferenc (Hódmezővásárhely), Jaksa Attila és Forrai Tibor (Szeged) személyesen veheti majd át a neki járó ajándékot a Hungária Biztosítótól. Premier a Kisszínházban A (élelmet meg kell tanulni! Pénteken este 7 órakor mutatják be a Kisszínházban A Félőlény cimü, felnőtteknek is ajánlott gyermekmusicalt. Békés Pál „nyúlfarknyi" mesének induló történetéhez — melyből előbb hangjáték, majd Böhm György közreműködésével színdarab formálódott — Várkonyi Mátyás komponált zenét. Rendezője Ács János, kivel a szerda délelőtti próba előtt beszélgettünk. Tudósok a Tiszáról Kétnapos Tisza-kutató ankét kezdődik ma, csütörtökön délelőtt 10 órakor Szegeden, a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Benedeczky István elnöki megnyitója után először a szovjet Tisza-szakaszon végzett legújabb kutatások eredményeiről hallhatnak az érdeklődők. Az ankét második témaköre a folyó hazai szakaszának földrajzi, biológiai, környezetvédelmi kutatásairól ad számot, de helyet kap az előadások között a halászat és haltermelés, valamint a kiskörei tározó és az élővilág kapcsolatának elemzése is. Holnap, pénteken délelőtt folytatódik a tudományos tanácskozás. Többek között a folyó jugoszláviai szakaszán végzett kutatásokról lesznek előadások. A 20. alkalommal megrendezett ankétsorozat kötetlen •beszélgetésekkel ér véget holnap késő délután. — Amatőr színházi korszakodtól eltekintve úgy tudom, nem rendeztél még Szegeden, önkéntelenül 'is adódik a kérdés, hogyan, milyen körülmények között kaptad meg a darabot? — Böhm György hívott fel telefonon, s megkérdezte, lenne-e kedvem egy új magyar darab megrendezéséhez? Igen, mondtam gyorsan. Ilyen egyszerűen történt. — A darab kulcsszava a félelem. A Félőlény évek óta odújában kuksol, fél, retteg, nem mer kimozdulni. Mígnem felkeresi a hosszú vándorúiról érkező Csutang és rábeszéli, hogy igenis nézzen szembe félelmeivel, jöjjön ki az odúból, küzdjön meg a világot uraló szörnyekkel. Nem félsz — tekintettel az utóbbi hónapok eseményeire —, hogy a szó (félelem) és a téma egyre inkább devalválódik? A témát, mint rendező, akkor szólítod meg, amikor arról az adekvát beszéd lehetősége úgymond leszállóágban van. — Ilyen félelmeim egyáltalán nincsenek. Nézd, ha egy darab jól van megírva, akkor bármiféle aktualizálásnak és aktuális divatnak ellenáll. A Félőlény pedig jó darab, költészet van benne, játékosabb, ugyanakkor mélyebb is, mint a hétköznapi lét felszínén sodródó kordivatok. ' — A félelem konkrét lényekhez köthető. A szereposztást olvasva a rémek nevei beszélő neveknek tűnnek: Irodaszörny, Nagy Tökély, Belső Kongó. A beszélő név ugye lefordítható, s ekképp tán azt is elmondhatnánk, miféle szörnyekkel kell megküzdenie a Félőlénynek. Az Irodaszárny például nyilvánvalóan a ... — ... állj, állj! Ne menjünk ebbe bele. Legalábbis ne így. A Szovjetunióban elkezdtek egy kísérletet nem sokkal a világ- és a polgárháború befejezése után. A hatalmas országban rengeteg árva, apátlan, anyátlan gyermek kóborolt. Nos, őket speciális intézetekbe gyűjtötték össze, melyeket gyakorló pszichológusok és pedagógusok vezettek. Az elv az volt, hogy a gyérekek szellemi, lelki fejlődésük során ne találkozzanak a félelemmel. Olyan meséket, történeteket hallhattak és olvashattak csak, amikben nem szerepeltek szörnyek, rémségek. Azt gondolták, az a lélek, amelyik nem találkozik a félelemmel, a világ csúnya oldalával, az eleve egészséges és tiszta lesz. A világot totálisan idealizálták a gyerekek számára. Ez ment hosszú éveken keresztül, mígnem jött a világháború és elsöpört intézményt, pedagógusgárdát, gyerekeket egyaránt. Sztálin halála után, valamikor Hruscsov idejében kezdtek érdeklődni újra a dolog felől. Megkeresték azokat az életben maradt felnőtteket, akik ilyen intézményekben nőttek fel. Az eredmény katasztrofális volt: azok az emberek szinte kivétel nélkül pszichopaták, neurotikusaic, idegbetegek lettek. Arról van tehát szó, hogy a félelemmel és a félelmet okozó dolgokkal már a gyermekkorban is szembe kell nézni. Természetesen az életkori sajátosságoknak megfelelően. Gyerekként kell megtanulni a félelmet, hogy felnőttként is küzdhessünk ellene... Darvasi László Nőnemű textilek Kortárs brit textilművészek falikárpitjaiból látható reprezentatív kiállítás a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában. Az elmúlt két évtized terméséből válogatott Victoria Preston, a kiállítás rendezője, s az anyag a budapesti Ernst Múzeum, a Miskolci Galéria után és a szombathelyi Savaria Múzeum előtt került a szegedi közönség elé. Első látásra szembeötlő: táblaképigénnyel született a bemutatott kárpitok döntő többsége; hogy nőnemű műfajjal állunk szemben, hiszen a húsz alkotó között Kitekintő Hősi életút Maggie, a katonaló a maga módján mindent elkövetett, hogy érdemeket szerezzen a szolgálati ideje során — adta hírül a Diary abból az alkalomból, hogy emléket állították a koreai háborúban is részt vett ausztráliai négylábúnak. Sírkövén ez olvasható: „Itt nyugszik Maggie, a, heves vérmérsékletű öszvér. Földi pályafutása során egy rúgással elintézett egy tábornokot, kiosztott négyet az ezredeseknek, nyolcat az őrnagyoknak, tízet a kapitányoknak, huszonnégyet a hadnagyoknak, negyvenkettőt az őrmestereknek, hatszáznegyvenötöt a közlegényeknek és vesztére megrúgott egy addig fel nem robbant bombát." Hódítási kellék A civilizáció elérte a híres burmai zsiráfaszszonyokat, akik nem csekély vonzerőt jelentenek a külföldiek számára. A burmai utazók ugyanis el nem mulasztották, hogy megtekintsék azokat a hölgyeket, akik súlyos rézkarikákkal hoszabbították meg a nyakukat — írja a Nice Matin. Az ősi szokás a nöi hiúságra vezethető vissza, így kívántak hódítani a férfinép körében. A radikális változás hallatán azt lehetne hinnünk, hogy a modern idők a férfiak ízlését hangolták át egy merőben más szépségideálra, mondjuk a rövidebb és kevésbé merev nyakra. Nos, a hölgyek csupán műanyagra cserélték fel a rézkarikákat. Talán igazuk van, végül is így könnyebb szépnek lenni. alig akad férfi; inkább a tematika és megvalósítás internacionalizmusa a meghatározó, mint a nemzeti karakter; fő divatszín a művek születési időszakában a fekete; s inkább a textilművészet konvencionálisabb, hagyományosabb megoldásait keresik az angliai művészek. Mindemellett nagyszerű munkák láthatók, értékes az összkép, maradandó élményt jelent a kiállítás. Egy iskolateremtő egyéniség tudatos programjának kimagasló darabja Joanna Buxton Rettenthetetlen asszonyok címú, a nöi utazóknak emléket állító sorozatának darabja, az Egv jó vastag ing áldásai címú hagyományosan szőtt falikárpit. Ehhez az illusztratív, ábrázoló jellegű vonulathoz elsősorban tanítványai, olyan fiatal művészek csatlakoztak, akik rövidebbhosszabb ideig műhelyében dolgoztak. Közéjük tartozik Tass Mavrogordato, aki a hagyományos gobelinszövő technikát ötvözi a narratív, allegorikus és vizuális káprázatra épülő asszociációval. Plakátszerú, szöveges, mementó szándékú és szemléletű kárpitokat készít a brit textilművészet egyik kiemelkedő képviselője, Janis Jefferies, aki alkotó tevékenysége mellett sokoldalú pedagógiai és elméleti munkát is végez. Csernobil után címú munkáján V. Gubarjev Szarkofág címú drámájának sorai olvashatók. Számomra három textilművész alkotásai jelentettek katartikus élményt. Mindenekelőtt Maurecn Hodge fekete látomásai, nagyméretű, a fonalak plasztikájára is épitő szuggesztív művei, a Téli erdő és Az örökkévalóság nem kötél címú komor és felemelő kárpitjai. Más módon hatottak Brigitte Gibbon művei, melyeknek technikáját ő .maga így határozta, meg: „kender, pamut, lenvászon, selyem, műanyag, véletlenszerűen elr helyezett török csomózás" Mintha zuhogna az eső ezeken a nagyméretű alkotásokon, s a súrú vízfúggöny mögött sejlenének az alakok (Nők családja), jelképes erejű színek (Cím nélküli piros). A harmadik finom iróniájával, felszabadult szellemiségével és bátor dekoratlvitásával ragadott meg. Grace Erikson szőtt kárpitján színekben tobzódó kockás takaró tölti ki a képmező öthatodát, ahol finom tónusokkal, porcelánszerú festőiséggel egy alvó lányt ábrázol. A mű címe: A művészet alszik a kézművességben. Tetszett Mary Farmar fekete-sárga geometriájának színkontrasztja, Margót Marrow feleselő képmezői, Shelley Goldsmith humánummal átitatott triptichonja, Karén Scadeng érdekes kísérletei (meghatározásúk szerint: „kézzel gyártott papír, kárpit, lenvászon, selyem, gyapjú, hócsalán, pamut diszöltéssel"). Fiona Mathison finom tónusokra épített levegős tájélményei és Sarah Flatman szőtt papír csendélete. Kevésbé nyerte meg tetszésemet az újvadak festői képviselőit, illetVe a számítógép-művészet törekvéseit utánzó Jenny Cook, Marta Rogoyska és Lorraine Renwick. A kiállítás értéke az igényes és reprezentatív katalógus Janis Jefferies történeti áttekintést is nyújtó tanulmányával, a művészek életrajzi adataival és minivallomásaival. Ha — mint mostanában annyiszor hangoztatjuk — az egységes Európa megteremtésén fáradozunk, ehhez az első lépéseket az ilyen és hasonló kiállítások, egymás művészetének, törek* véseinek, alkotó gondolatainak megismerései jelenthetik. Ezért is fontos ez a tárlat, mely Magyarország és Nagy-Britannia között fennálló kulturális csereprogram része, s még ennél is fontosabb, hogy nemcsak Budapesten látható az anyag, hanem három vidéki városban is. így kapcsolódj.atik össze hazánk Európával, s zárkózhat föl a vidék a fővároshoz. Tandi Lajos