Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-13 / 243. szám
h yie,o 79. évfolyam, 243. szám 1989. október 13., péntek Havi előfizetési díj: 101 forint Ára: 4,30 forint Közösfői egyéniig A kiindulópont egyértelmű, a vállalat mindenekelőtt tisztességes munkabér hez „segítse" a munkását; amit minél kedvezőbb munkakörülmények kuzött kereshet meg. Ez utóbbi megteremtésének folyamatos gondja a gumigyárban a koromártalom. Elszívókkal, zártabb technológia kísérleteivel próbáljak ellene vedeni a dolgozókat. A szakszervezet mostanra például azt is felvállalta, hogy a hengerüzemrul teljes felmérést, helyzetelemzést keszítsenek, ami feltárja a problémákat, a megoldási lehetőségeket is. Reszt kérnek, vállalnak a szakmai érdekvédelemből éppúgy, mint az egyéni gondokon való segítésből — szorosan együttműködve ebben a szocpolosokkal. A hangsúly az ember védelmén és az embersegen van. Segély, napközi, vacsora Ez derül ki abból. amit elmondtak. A törődés apróbb-nagyobb megnyilvánulásainak listája örvendetesen hosszú — pedig erre nincs külön „apparátus" a gyárban., A szakszervezeti bizalmik azonban számon tartanak mindenkit, s élnek kezdeményezési lehetőségeikkel. Például a nagycsaládosok rendszeres vállalati segélyezésében. Vagy a gyerekek beiskolázásút segítő utalványozásban. Azokra a családokra külön figyelnek, amelyekben 2 ezer 50U forint alatti az egy főre eső jövedelem. Különleges gondot fordítanak emellett a csaladok üdültetésére. A seregelyesi, balatonbogiári, zebegényi üdülőkbe vágyók igényeit jórészt ki tudják elégíteni, vállalati, szakszervezeti támogatással, elfogadható árakon. A dolgozók gyerekeire itthon is gondolnak nyaranta; sportnapközit szoktak szervezni számukra. áőt gyermekkirándulasokat, mókás gyermeknapokat is. Gyermekének, családjának a gumigyár dolgozója igen kedvezményes áron (adagját 26 forint körül) ételt is vihet haza. Amióta három éve saját kezelésű konyhájuk van, jó az üzemi étkeztetés — és olcsó: egy ebédért a dolgozó csak tíz forintot fizet, a többit a ceg téríti. S van diétás menü, mi több, vacsora is. A gyárban, működő „maszek" boltból pedig szinte minden szükségeset hazavihet bárki: műszakkezdéskor leadott szatyorját igényei, rendelése szerinti árukkal töltik meg az üzlet igazán gazdag választékúból. Akciók, orvosok Házhoz, azaz dolgozóhoz visznek más árukat is ebben a gyárban. Az olcsóbb árú burgonya-, alma-', cukorvásárlási akciók mellett — amiket a szakszervezet és a szociálpolitikusok közösen szerveznek, bonyolítanak — a Patyolattal, a Hódiköttel együttműködve volt és lesz ruhaakció, a napokban pedig éppen olcsóbb cipók vásárának lehetőségeit kutatják. — Házhoz, azaz hogy gyárhoz viszik a dolgozót is: vidéki munkásaikat szerződéses buszjáratok szállítják — jelentós utazási (idő és pénz) kedvezménnyel. Akinek pepiiben, mivel, mihez segítheti a munkahely a dolgozót'.* Nehezedő viszonyaink közölt egyre lényegesebbe való kérdések. A rájuk adható válaszokról minap a Taurus szegedi gyárában Bodó Márta szbtitkarral. Mészáros .lanosné szociálpolitikai osztályvezetővel és Vajda Gyulával, a nyugdíjasbizottság vezetőjével beszélgettem. dig arra van igénye, hogy már szinte „automatikusan" intézi a nyugdíjemelési kérelmeket (négy év alatt 113 esetben volt eredményes). A szakszervezeti tagdijakból, a vállalat jóléti alapjából evente jut minden nyugdíjasuknak 6U0—1U0Ü forint segél?/. A gyár szakszervezeti bizottsága sokszor kezdeményezi volt dolgozójuk' lakóhelyen a tanácsnal segély kiutalasát (a szegedi tanácsnál sokszor találtak már megértésre ez ügyben). A közvetlen segítségnyújtás lehetősegein szüntelenül törik a fejüket. Hagyomány például évente két alkalommal a vál'lalati szervezésű és támogatású nyugdíjasoknak helyben legyen, azt el tud- szervezett kirándulás, illetve ják helyezni az üzem munkásszállójában (térítési díjgyári találkozó. Ezek alkalmat adnak arra is, hogy aknak alig nevezhető 300 fo- tuális dolgokról tájékoztassák rintért). Helybe, gyárba jön- az idős embereket. Akikhez nek az orvosok. Az üzemor- egyébként — Gvulu bácsi tavosi rendelőben nemcsak paszta'latai szerint — nem belgyógyász vizsgál es gyó- jut el elég új hír, rájuk vogyít, hanem rendel reumato- natkozó rendelet, kedvezlógus, bőrgyógyász, nőgyó- "^"V- EPPen emiatt évente gyász szakorvos is. Rendsze resun szerveznek szürövizskétszer ebben a gyáregységben készül irott nyugdijasgálatokat. Az üzem-egészség- tájékoztató, amikben haszügyi ellátáshoz még a nyugdíjasokkal való törődés is nos tudnivalókat közölnek. Az idős munkatársakkal hozzátartozik: Mag Piroska való még jobb törődés szánővér — ki maga is „nyugállományú" — felkeresi, ápolja, ellátja a kat. Találkozások, tájékoztatók mos más problémájának megoldásún (például: étkezérászoruló- s' hozzájárulás) naponta fáradoznak. És — mint a beszélgetésből kiderült — sokat törik a fejüket azon, mint lehetne az évi egy-egy gyeses találkozón, az aktuális segélyezés megoldásán túl közelebb kerülni a kismamákA gumigyárból nyugdíjba hoz. Annál is inkább foglalmentekkel egyébként szerin- koztatja ez őket, mert az tem példaadóan foglalkoz- üzemi szakszervezeti és szónak. Mindenekelőtt imponá- ciálpolitikai tevékenység ló a szervezettség, a szemé- (ami ebben a gvárban hál' islyes töródes. Igaz, ennek ki- fennek szorosan összeforrt) alakítására Vujdu Gyula bá- alapjának tekintik az emberesinak két éve ment rá: nem közeliséget, a személyességet volt rest, végiglátogatta, Ügy vélik, csak ezen az ala,,felmerte" mintegy 230 pon lehet közelíteni ahhoz nyugdijastarsat Szegeden es hogy a dolgozóknak valódi a környező falvakban, kiala- érdekvédelme legyen, hogy kította a bizalmihálózatot és valóban tudhassák,' miben, a nyilvántartást. Ismerik mivel, mihez adhatnak semindenki helyzetét, és pró- . gítséget a gyár munkásainak balnak mindenkinek segíteni. Sipos Jenöné például Sz. M. let és u posta közé a stílusában oda nem illó éttermet. Az újabb rekonstrukcióval azonban nem várhattak tovább. A tető tornyokat formázó és ívelt szerkezeti részeket borító díszbádogozását teljesen ki kellett cserélni. A munkálatok tavasz óta folynak, a küA téma ismét a vízlépcsőrendszer Németh Miklós miniszter- Németh Miklós és Eranz nitzky rámutatott: ha a léteelnök — szerdán Ludislav Vranitzky tájékoztatták uz Adameceel, a csehszlovák újságírókat a megbeszélékormányíővel folytatott sekről. megbeszélései után — csü- „ .. , törtökön a Sopron közeié- , *ranz, Yran'tzky mo"d" ben lévő Balf községben ta: részletes tajekoztatót kaFranz Vranitzky kancellárral találkozott. A rövid, néhány órás munkatalálkozón — amely délben kezdődött — a magyar és az osztrák kormányfő a bős— nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyét vitatta meg. Mint ismeretes Németh Miklós szerdán Ladislav Adameceel szintén a vízlépcsőrendszerről tárgyalt, s a két fél álláspontja a megosztrák P°ttaz ,UJ P.ar> a Magyar Szocialista Part programjáról, s azt osztrák szempontból is rendkívül érdekesnek találta. Véleménye szerint a ket ország között — gazdasági, politikai, kulturális téren — a kapcsolatok további felértékelődésére lehet számítani. A tárgyalásokon A magyar—osztrák viszonyra ez ugyanis nem jellemző. A magyar Parlament október 31-én dönt arról, hogy gi kérdések is szóba kerül tek, így a bős—nagymarosi beszélések során nem köze- erőmű, valamint a közösen ledett. megrendezendő Budapest— A csütörtöki magyar— Bécs világkiállítás ügye. Páosztrák kormányfői megbe- rizsban decemberben szüle- megépüljön-e a nagymarosi széléseken a bős—nagymaro- tik meg a döntés arról, hogy erőmű. Ezután kezdődhetnek si erőmű mellett más kérdé- megkapja-e a két főváros az meg a tárgyalások a kártérisek is szóba kerültek. A ta- 1995-ös világkiállítás rende- tésről, illetve a kompenzálás nácskozás napirendjén sze- zési jogát. A tárgyaláson — módjáról az érintett magyar repelt az 1995-re tervezett mint az osztrák kancellár — és osztrák vállalatok, pénzközös bécs—budapesti vi- mondotta mindketten meg- intézetek között. Németh lágkiállitás ügye, ezenkívül erősítették azt a szándékot, Miklós elmondta azt is, hogy a magyar miniszterelnök tá- hogy kedvező döntés esetén az erőműépítés felfüggesztéjékoztatást adott a magyar- a két ország megrendezi a se tekintetében az osztrák országi reformfolyamat világkiállítást. Áttérve a bős kormány lényegesen megérhelyzetéről. —nagymarosi erőművel kap- tőbb, mint a csehszlovák A tárgyalások befejeztével csolatos kérdésekre. Vra- tárgyalófél Somogyi Károlyné felvétele Díszbádog, gipszfüzér, fatornác „Újítások/' a vasútnál 1858-ban építette föl a Magyar Királyi Államvasutak végső költségeit csak beSzcgod-állomá-s clsö részét, ezt követték 190(1 es 1903 kü- csülni lehet: úgy 60-70 milzött a további bővítések. A szegedi köznyelvben „Nagy- lió forintra, állomásként" emlegetett épületsor terveit Pfaíf Ferenc Ha a Nagyallomas előtt készítette. A beépített alapterület 2 ezer 342 négyzetmé- villamosra szállunk, és elter volt. Régi képeslapokon sötét öltönyös, kalapos urak, utazunk a túlsó végállomábö szoknyás hölgyek társaságában lépnek ki a kapuk sig, latjuk Rókus jelentőacélkonzolos, díszes előtetői alól. és szállnak elegáns bér- sen megújított állomásépükoesikba, vagy pöfögő automobilokra. letét. A több mint 40 milliós munka során — ameA sárga nyers téglából sem egyszerű. Változtatás lyet a Delép határidőre és emelt épület fölött eljárt az nélkül, az eredeti színhez és megelégedésre végzett — új idő. 1960—64. között ugyan formákhoz hűen szeretnék a kazánokat telepítettek, korfolytak felújítási munkák téglafelületet újjávarázsolni, szerűsödött a központi fű— ekkor építették a fóépü- Az eredetileg sárga nyers tés. jobbak a vasutasok tégla tisztítása nehéz fel- munkakörülményei. A peadat. A csiszolás, ugyanis a ronszakasz.on igyekeztek előr sok évtizedes szennyeződés- hívni valamit az épület egysei együtt azt uz üvegke- kori hangulatából. A várómény, fagyálló réteget is terem régi bútorai ús a eltávolítaná, amely a faluk múlt időt idézik a XIX. védelmére szolgál. Alkat- szazad végén épült állomámazható lenne egy svájci son. vizes emulziós festék is, ez Csak üdvözölni lehet a viszont megváltoztatná az MÁV azon szemléletét, lönleges feladattal az Or- eredeti színt. Valószínű te- amelynek szellemében a szak mesteremberei csak- hát, hogy mégis a csiszolás vasúti épületek eredeti jelnem teljesen elkészültek. mellett döntenek, a tégla- legének megőrzésére, vis/.A homlokzat felújítása felületen pedig utókezelést szaállitásáru törekszik. Ha végeznek. messzebbre tekintünk S/.eNem marad el az elpusz- gedról, szép példáit látjuk tult. megsérült kődíszek új- önnek a szándéknak. Harafaragása sem. A felúji- rom éve állítottak vissza tök szándéka szerint ismét eredeti állapotába a gipsza helyükre kerülnének u főbejárat és a kijárat fölött egykor meglevő előtetők. Kevésbé látványos az a munka, ami az épület belsejében fulyik. A Szegedi Építőipari Szövetkezet a központifűtés teljes rendszerét felújítja. Kicserélik azt a teherliftet is, amelvik a csomagokat a peron- . , . .., , , , ,.. szintre emel.. E munkák yigyazo ePuIelt'ire hasonhl befejezését még ebben az évben várják, ezzel le is zárulna a felújítás első üteme. A következőt szakaszban új nemzetközi jegypénztár épül az emeleten, ablakkal kapcsolódva a f . .. „Kultúrváró" nevet viselő teje K helyiséghez Igy enyhül valamelyest a földszinti pénztárak előtt alkalmanként előforduló, várakozás. Elkerülhetetlen a lépcsők felújítása, és a belső burkolatra is ráfér a javítás. sitmeny a tervezett tormában nem épül meg, az természetesen. kihatással lesz az osztrák gazdaságra. A két kormány között ez ügyben azonban májusban már megállapodás jött létre, így valószínűleg erre az esetre sikerül áthidaló megoldást találniuk. Az osztrák kancellár által közölteket Németh Miklós kiegészítette. Hangoztatta, hogy a két ország kapcsolatát nem határozhatják meg gazdasá- alapvetően a vitás kérdések. füzérékkel ékes szentesi állomásépületet. A mártélyi díszes földszintes, családi ház nagyságú őrház átalakítása folyik. Az üdülőhely hangulatának megfelelően nyári pavilonra emlékeztető, nyitott fatornácos várót építenek a kívül-belül kifestett házikó mellé, amely igy a Magyar Királyi Államvasutak negyedosztályú felvigyáz/ majd. Kunszentmiklós faoszlopos állomásának rekonstrukciója most kezdődött, Kiskunfélegyházán az ötvenes évek stílusát idéző épület felújítását mar beMeg Kalocsa is az íguzgatósug területehez tartozik. Az egykori erseki vákényelmetlen rószobát a brüsszeli világkiállítást is megjárt pingálóasszonyok festették ki újra. A megújult vasúti épüAz épület közműhálózatát— letek viszont csak olyan elektromos és vízvezetékek, csatornák — ugyancsak kicserélik. A perontető még az idén készen lesz, amig dolgoznak rajta, időnként beázhat. . . A felújítási munka a CsOmiép kivitelezésében folyik, utazáskultúra mellett maradhatnak szépek, amely vigyáz az értékekre, és nem a bútorok fölhusítusuvul, és a mosdó leszerelésével veszi husznulutba azokat, amint az Rókuson tortént. . Nyilas Pcter