Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-10 / 240. szám

1989. október 10., kedd 5 Erős fölindulásban E

gyik nap valaki szt mesélte ebéd köztien, hogy mi, magyarok, még mindig nehezen megfejthető nép vagyunk másoknak. Nyelvünkre, kultúránkra gondolhattak, morfondíroztunk. Nem, cselekedeteink a rejtélyesek. Egy északi nép közelmúltban itt járt küldöttségének egy tagja jegyezte meg. tűnődve, milyen érdekes, hogy a magyarok szívesen kihantolják és újratemetik halottaikat. Vendéglátó ismerősünk belepirult a váratlan megjegyzésbe, s zavarttn magyarázkodni kezdett történelmünkről, amely időről időre újraértékelni kényszerit. A külföldi udvariasan hallgatott, ám látszott az ábrázatán, semmi megértést nem tanúsít irántunk. Mi pedig zavartalanul kijavítjuk visszamenőleg is történelmünk gyászos tévedéseit. De hát milyen embörök vagyunk mi valójában, harsog a bácsi a falugyűlésen, majd váratlanul rákérdez: tapsolunk vagy akasztunk? A kérdés mellbe vágó, hiszen e különös század története szinte sorba rendezve hozta elénk a szélsőségeket, melyeket hol tapssal, hol kötéllel zártak le eleink. Utóbb ugyan rendre módosult az éppen meghozott minősítés, de akkor már csak éles változtatással lehetett fordulni. A fordulatokat pedig nehezen viselték a szenvedők. Hogy is ne. amikor egyszer már úgy beleélték magukat az éppen fennállóba, lelkesen támogatták képviselőit, s most egyszerre csak váltás — megviselő. Olykor fejkurtítóan volt megviselő* Sokaknak. Ma ismét fordulatközeiben vagyunk, amikor eddigi eszméknek, vezetőknek búcsút intünk, s megváltozunk. Vezényszóra? A régi nóta szerint el na hidd, hogy mindez igaziból történik. Most ugyan sokan dicsekszenek korábbi sebekkel, karcolásokkal, horzsolásokkal, vagy csak majdnem sérelmekkel. Hiába, térfélváltásnál így szokott ez lenni. Csak méltóságunk és józanságunk megmaradjon, ha lehet. Bihari Mihály inti az ellenzéket, hogy súlyos hibát követ el. ha nem veszi észre az MSZMP erős belső megosztottságát hatalmi részesedésben, felelősségben, változáskészségben. Aki ma MSZMP-ről beszél, hibáztat, átkozódik, az valójában indulatokat szít, nem érdemben ítél. Egész társadalmi csoportokat ültet a vádlottak padjára, kényszerit, bűnösségbe. Nem munka-tehetség-szorgalom a mérték, már megint nem (!), hanem a politikai hovatartozás. Rémüldözünk mint néhány megnyilatkozó szellemi embertől hallható, olvasható. Vívódunk a századunkban már többször oly könnyedén fölidézett és ismét kísértő rémképekkel: politikai indulatokból kezdeményezett leszámolások és viszonttürltsztésfc'k hálói, s nyomukban valahol lappangón a „másság" régtől szokott gyűlölete. Tudom, hogy most még nem így van, sőt inkább a szokatlan szabadság mákonya részegít. Tudom, hogy nem kell túlságosan komolyan venni az odanyilatkozókat, hiszen csak gőz, csak szó. Mégis nyugtalanít a szavak mögötti üzenet heve, amikor mar eleve rosszat tételeznek, amikor már elölről címkét ragasztanak. Igaz, szorongásunkra a válasz, hogy mindezt a négy évtizedes proletárdiktatúrától tanulták, tehát megszokhattuk volna már. Ám az indulatok nem megszokhatok, ráadásul éppen nekünk, magyaroknak nem kell bizonygatni, hogy rossz cselekedetek sugalmazok Nézzük a néhány hónapja még lázas elme verítékével sem kitalálható valóságot, s nem hiszünk érzékszerveinknek: németek másznak kerítéseket, hálnak az utcán, menekülnek ezrével hazájukból, mint egykoron előlük menekültek ... Hallom a tudósítást, hogy Moszkvában tízezrével osztják az amerikai bevándorló-kérelmeket s még mindig nem elég. többszöröse kell. Kelet-Európa menekül önmaga elől? A lábával szavaz, abban a szócsatában,amit nem is olyan régen még elméleti emberek vívtak, a létező szocializmus mibenlétéről. Ugyan miféle szocializmusról lehet ott beszélni, ahonnan tömegével menekülnek az emberek. Hiszen a szocializmus, mint tudós értelmezők tanítják: társadalmi igazságosság. Most menekülnek előle, bár tették sokan már előbb is. noha akkor még lőttek rájuk. Némi félelemmel mondják, már megint a németek! Megmozdultak, s ennek messze ható következménye lehet, mint többször is e században. Vonzza őket a gazdagság, a szabadság, a nyugati élet. Tán úgy vélik, képesek eevetlen utazással részesei lenni, mint egy folyóba belelépni. Most majd ők is váltanak, mint elődeik a háború után. csak éppen más irányba. Pedig valahol a kabátjuk alatt ott viszik K.-Európát, nem olyan könnyű attól megválni. T

örténelmi körülmények együttállása folytán a térség, ahol élünk, az erős fölindulás veszedelmes állapotába került, ami közeljövőnk számára nyugtalanító. Mondhatni, vége a nyugalomnak, ismét történik valami. Csak túléljük egészségben! Tráser László kiállítás a Fekete Házban „Egyházi kincsek a XIA-században" Októberben a Fekete Ház (Somogyi u. 13.) ismét különlegességet tár a látogatók elé. Folytatva egyházművészeti kiállítássorozatát, idén a megyénk plébániáinak tulajdonában levő XIX. századi anyagból rendez tárlatot. Ez alkalommal szintén olyan remekeket gyűjtöttünk össze, melyek megalkotásuk óta, gyakran még napjainkban is az egyházi szertartások fontos kellékei. Formájukat tekintve őrzik az előző korok hagyományait, de külsejükön az empire, eklektika, biedermeier, s más múlt századbeli stílusjegyek tűnnek elő. Értéküket, szépségüket tekintve nehéz lenne bármelyiket is kiemelni. Élre mégis az ötvöstárgyak kívánkoznak. Ezeket többnyire ezüstből készítették, némelyeket dúsan aranyozták, s ugyan ritkábban, mint a megelőző században, de olykor valódi s áldrágakövekkel ékesítették. A díszítésként szereplő vésett, domborított, valamint égetett zománcképeken Krisztust, Szűz Máriát, az evangélistákat, Péter, Pál apostolokat és más szenteket mintáztak meg. E mellett főleg plasztikusan képzett virág-, s növényi díszek szerepelnek. A stilizált levél- és indamotívumokon kívül szívesen ábrázolták az oltáriszentséget jelképező szőlőt és búzát. Ugyanez az ornamentika fordul elő a „szent ruhákon". A kazulák hátán levő, Jézus megváltó áldozatára utaló keresztek egy részét ugyan gépekkel szőtték, azért még gyakran találkozhatunk kézzel hímzettekkel is. E keresztek azonban ekkor már nem egyszer szélesen végigfutó díszítő sávvá egyszerűsödtek. Alapanyaguk általában kétféle selyem. Színük a liturgia előírásai szerint, az ünnepeknek megfelelően változó. Érdemes pillantást vetni a fából készült szobrokra, feszületekre, körmeneti keresztekre. E kor ugyan a templomokban nem igazán a „szobroké", mégis van néhány figyelemre méltó darabunk. Főleg a vidékiesség stílusjegyeit hordozó ábrázolások között láthatunk néhány egyedi, szép faragást. A maga nemében különlegességet jelent a kiszombori leláncolt Jézus szobra. A bemutatott anyag sajáMese a szeméthegyről Hol volt, hol nem volt. az Óperenciás tengeren innen, de a Nagykörúton túl. a Csorba utcában volt (van!) egy szeméthegy. Először még nem is volt hegy, csal; egy apró kupac a kuka alján. Aztán napról napra nőtt, terebélyesedett, végül' — mint a tüdő a fazékból — kidagadt a szeméttartóból, és ömleni kezdett. Ügy tervezte, ha elég nagy és erős lesz, idővel bekebelezi az egész környéket. Az ott lakóknak nemcsak a szemét szúrta a szemét, hanem az orrát is csavargatni kezdte. Keresgélni kezdték, hol lakik az a gonosz tündér, aki rájuk bűvölte a napok óta tartó varázslatot, de sehol sem találták. Amikor az egyik hivatal kastélyában keresték, egy június 5-e óta érvényes tanácsi rendelkezést nyomtak az orruk alá, amelyben az állt, hogy a szemétszállítóknak a kapuk, ajtók előtti közterületen kell átvenniük a hulladékot. A másik hivatal palotájában ' megtudták. hogy a — többségükben szoknyás — házmesterek nem bírják a nehéz tartályokat kihordani, ráadásul a sárgán villogó kukáshintók sem mindig a várt időben érkeznek. „Jóságos ég! Mi van itt...!" —sóhajthat a „mesebeli" képen látható csendélet tódik. Ha másként nem, a köjál-lal. csodálója. Valami hézag van — mondhat- Ny. P. tos részét képezik a valamely amameghallgatásért hálából a Segítő Szűz képénél hagyott kegytárgyak és ereklyék. A régi kor emberei már a legkorábbi időktől tisztelettel vették körül Krisztus és a szentek ereklyéit, maradványait. A templomokban díszes tartókban őrizték ezéket. Láthatunk itt aranyozott ezüstbe foglalt Szent Keresztet, díszes üvegládikába rejtett relikviákat. Közülük a legérdekesebb egy viaszdombormú, s a körülötte fémszálakból készített sélyemvirágos mezőben elhelyezett ereklyecsoport, mely egyszerre 12 szent maradványait tartalmazza. összességében tehát egy figyelemre méltó együttes kerül a látogatók elé. Ez alkalmas az egyházi életet, szokásokat, liturgiát érintő, valljuk meg őszintén nem mindig alapos ismeretek bővítésére. A kiállítást ma délután 4-kor Jelenits István, a piarista rend magyarországi tartományfőnöke nyitja meg. A múzeum hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig látogatható. Orbán Imre, a kiáLlítás rendezője Jó befektetés Befektetési céllal megvásárolta az első lakáskötvényeket az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság. Az idei, a tervezettnél nagyobb bérkiáramlás — a magasabb járulékok révén — mintegy 21-22 milliárd forintos bevételi többletet jelent a társadalombiztosításnak, s ez lehetőséget kínál az ilyen akciókra is. iClost 4,5 milliárd forintért vásároltak váltakozó kamatú, 15 éves lejáratú lakáskötvényt, de tárgyalnak továbbiak megvételéről is. A befektetett pénz visszafizetéséért az állam vállal garanciát. A kötvényösszeg törlesztése hat év után kezdődik. Jövőre, az idei befék tetésért, 15,2 százalékos átlagkamattal számolhatnak, s ezt a pénzt ismét megforgatva — újrabefektetve — kivédhetik az inflációból adódó veszteségeket. Mivel a társadalombiztosítás előre nem tervezett kötelezettségekkel is számol, a bevételi többlet egy részét ezek finanszírozására tartalékolják. Morbid... Orton-bemutaló a Kisszinházban A szerző: Joe Orton angol drámaíró a „The Seconde Wave" névvel illetett angolszász drámaszerzői nemzedék különc egyénisége volt egészen 1967-ig, hátborzongató körülmények bekövetkezett haláláig: féltékeny férfi-szeretője kalapáccsal agyonverte. A drámaszerző elnevezés azért áll különösen e nemzedékre, mert bizonyos értelemben a sajátos angol humoron alapuló klasszikus bűnügyi drámaírói hagyománynak egyenes folytatói, amennyiben egy konkrét történet ügyes feldolgozását, érdekes szituációk teremtését, azok meghökkentő, feszültséggel teli megoldását fedezhetjük fel munkáikban. Másrészt viszont a tradíciókkal való szakítás igényét követhetjük nyomon az előkelő környezetben honos nyárspolgári morál és a vallási hipokrizmus elítélésében, a krimiparodisztikus megjelenítésében. E kettöség jegyében történetek és rémdrámák fogantak és szaporodtak gombamódra a kommersz komédiák vagy bohózatok e számunkra meglehetősen idegen kultúrkörnyezetben. A darab: a Szajré nem honosodhat meg magyar színházi közegben. S nemcsak azért, mert az ilyen darabök nálunk a tradíció hiánya miatt gyökértelenné válnak, hanem mert alapvetően megkérdőjeleződik az egysíkú, színvonaltalan kommersz befogadása, befogadhatósága. A paródia követelményének megfelelően ügyetlen bankrablók, hidegsomogyi Károlyné felvétele nánkerre—.mégpedig a rendelkezések és a végrehajtás között. Azért akad valami, ami ezt az űrt — egyelőre — kitölti. A szemét... Ügy gondoljuk, ez a mese még folytavérű gyilkos ápolónők, szentimentális öregúr és kicsúfolt anti-Serlock-Holmesként megvesztegethető felügyelő bonyolítják ezt a morbid komédiát, melyben azonban a cselekmény sem elég fordulatos, a bűnügy szálai sem gubancolódnak elég érdekfeszítően, és a morbidságában sem érzek elegendő súlyt. A játék: az persze nem jelenti. hogy nem lehetne kiaknázni ' a komédiában, a bohózatban, a morbidságban, a feszültséget teremtő bűnügyi filmzenékben rejlő lehetőségeket. A bemutató alapján sajnos úgy tűnik; mind a rendező, mind a színészek, mind a kényszeredett nevetésre káfhoztatott közönség áldozatául esett az áldozatokban amúgy is bővelkedő darabnak. A rendező, (Balázsovits Lajos) megpróbálta gyors, pergő ritmusban felfűzni a szituációkat, a fordulatokat egy „fekete-komikus" alaphelyzetre: a. nyitott koporsóban fekvő hulla körüli lehető legtermészetesebb jövésmenésre, evés-ivásra, cselszövésekre és bankrablásra — valószínűleg azzal a szán* dékkal, hogy a bűnügyi szituációk, helyzet- és jellemkomikumok ellenálhatatlanul mulatságosak legyenek, de ugyanakkor erezzünk valami várakozással teli izgalmat, hátborzongató humort. Ám lehetséges, hogy épp a hulla állandósuló színpadi „jelenléte" (beleértve a hűlt helyére emlékeztető ravatalt is) oltotta ki a remélt hatást, hiszen a halott egy ártalmatlan rongybabává fokozódott le, amit bizony sokszor nagyon ötlettelenül hurcoltak ide-oda a térben. Tétnélkülivé vált a játék, végeredményében a vérbő, de egyben gyilkos komikumhatás elmaradt. Nagyon sokszor az érződött, hogy „áll az idő" a színpadon, döccen a ritmus. A figurák nem váltak igazán karakterisztikus prototípusokká. A görcsös készenléti állapotra koncentráló szereplők dialógusai csikorogtak, nagyon sok helyen vált lapossá a játék. Ezeket az űröket pedig nem lehet pótolni néhány hatásvadász, ordenáré vagy közönségeskedö megnyilvánulással. Aron László (Truscott felügyelő) alakítása mindenkeppen figyelemreméltó, a színész eredendő intellektuális humorának és öniróniájának köszönhető. Juhász Károly (Harold) és Galbenisz Tornász (Dennis) többször megpróbálták a lehetetlent: tartalommal kitölteni az időűröket és a félkész figurákat. Janisch Eva nem igazán tudott mit kezdeni Fay-el, Mentes József sem győzött meg arról, hogy Mc Levy alakja közelít leginkább a szánandó, de fel nem menthető bohózati figurákra. Ha egységesebbé válna is a jövőben a színészi játék Molnár Zsuzsa polgári miliőt idéző terében és „beszédes" jelmezeiben, akkor is gyanítom, hogy még a kellemes szórakoztatás meg nem vetendő, de ki nem elégítő lehetősége is elmarad; mert a • többféle fogyatékosságok fölerősítik egymást. Nagy Márta MDF-felhívás A Magyar Demokrata Fórum szegedi szervezetet azzal a javaslattal fordulnak az ország MDF szervezeteihez és tagjaihoz, hogy keressék föl lakóhelyük országgyűlési képviselőjét október huszonharmadika nemzeti ünneppé nyilvánítása kérdésében. Lehetőleg személyes megkereséssel próbálják meggyőzni, hogy az október 17-én 'kezdődő parlamenti ülésszakon a nemzeti ünneppé nyilvánítás mellett szavazzanak. Legyen a szavazás nyílt és személy szerinti, hogy mindén választópolgár lássa képviselőjének állásfoglalását. Tiizesfejíí királyka madár Ha a madárka testméretével arányos volna e kis történet, már kereshetné is az Olvasó a pontot... hiszen e szépnevú, mindössze 5 grammos tollcseppecske Európa legkisebb szárnyasa. Szinte láthatatlanul él, s zöldes-világosbarna tollruháján két apró szárnyfolt alig feltűnő. A fejtető narancsvörös hoszszanti koronácskája, lévén, hogy örökzöld fák és bokrók között bujkál, emberperspektívából észrevehetetlen. A szegedi parkokban már jó egy hete hallani éles szit... szítt:. . hangjukat, ök a város első őszi madárvendégei, őket követik hamarosan a Csízek, fenyőpintyek, süvöltők s a többiek. Kárpátokból érkező királykák tavaszig maradnak szinte észrevétlen. Észrevétlen...? A Somogyi Könyvtárból telefonált ismerősöm; egy kis beföttesüvegben a könyvtárosok egy aprócska „sosemlátott" madárkát hoztak be hözzá. Oly pontosan adta meg a telefonon a „csillogó szemű, és élénk mozgású, tüzesfejú" madárka leírását, akár Linné tette hajdanán ... tüzesfejú királykát találtak az aszfalton. A kis sérült tüzesfejú a múzeum mögötti fenyők ágai közt bujkálva szitt... szitteg, s helyette mesélte el ezen a szürke, esős októberi vasárnap ezt a kis aprócska történetet. Csizmazia György