Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-02 / 232. szám
7 1989. október 2., hétfő Újabb sikerek A kosárlabda NB I. második fordulójában a Szeged SC női csapata Budapesten, férfiegyüttese hazai környezetben játszott. A női gárda a testnevelési főiskolások otthonában lépett pályára, ahol az első félidőben, a kiegyenlített küzdelemben, igen sokat hibázott mindkét fél. Szünet után megnyugodtak a szegediek, főként védekezésük javult sokat, megérdemelten hozták el a két pontot. Nagy csatát ígért a férficsapat Dombóvár elleni öszszecsapása. Az előző bajnokságban mindkét gárda a kiesés ellen küzdött. Elszántan, nagy akarással harcolt mindkét fél, így aztán egyik sem tudott jelentős előnyre szert tenni. A számukra leginkább megfelelőfelállási formát kereső szegediek több variációt is kipróbáltak, igyekeztek felülkerekedni ellenfelükön. Ez a második félidő közepén sikerült, amikor is 76-64-re elhúztak. A továbbiakban is maradt a 10—12 pontos különbség a szegediek javára, amit főként a palánk alatti pozíciók kihasználásával értek el. Az izgalmakban bővelkedő hajrában magabiztosabbak voltak a hazaiak, és végeredményben megérdemelten szerezték meg újabb győzelmüket. A mérkőzések jegyzőkönyve. Szeged SC—TFSC 79-68 (35-34). Női mérkőzés. Bulapest. Vezette: Budánovics, Vargáné. Szeged SC: Kaszab (9), Knábel (11), Fenesi (17), Zsemberi (17), Aschenbrenner (13). Csere: Misik (4), Balázsik K. (8). Ifjúságiak: Szeged SC— Egis-OSC 121-30 (49-14). A legjobb szegedi dobók: Mészáros (46), Jankovics (23), Tóth V. (22). Szeged SC—Dombóvári VMSE 109-98 (51-51). Férfimérkőzés. Üjszegedi Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Bacsfay, Vasvári. Szeged SC: Radonjics (6), KÓNYA (26), TÍMÁR (11), GUÓTH (25/6), Golinski (10). Csere: Dunai (2), Palicz (4/3), Simon (17), Pálkerti (6), Jáhni (2). Edző: Földi Sándor. Sági átírta az útvonalcsúcsot A programnak megfelelően 18 órakor rajtolt a Széchenyi térről a Pick Kupa utcai futóverseny alig több mint 400 fős mezőnye. Az első kilométeren még 20-as élboly futott elöl, a régi hídon már csak nyolcan voltak — köztük az első hat helyre befutók. A szakemberek meglepetésnek vették, hogy ekkor az SZVSE versenyzője, Susányi Tamás vezette a mezőnyt. Alempic is itt futott, de nem sokkal később teljesen visszaesett. Az Odesszai körúton ötre fogyatkozott az élboly. A tavalyi 10 ezer méteres magyar bajnok, Kadlót Zoltán futott az élen. A Liget vendéglőnél mind az NDK-s Schinkitz Heiko, mind a szovjet Ivan Kirgizov nem bírta tartani az iramot. A színháznál a végső győztes Sági haladt az élen, erőtől duzzadva növelve előnyét, megjavítva a szovjet Braslavski tavaly felállított útvonalcsúcsát futott át elsőként a célon. A legjobb női versenyző a papírformának megfelelően Visnyei Márta lett, aki 25.ként érkezett. Cseh Katalin pedig a női verseny ezüstérmese, ötvenharmadikként futott át a célon. Eredmények, nők: 1. Visnyei (SZVSE) 24:21, 2. Cseh K. (Ciprus) 26:32, 3. Egelseder (Ausztria) 28:48. Férfiak: 1. Sági (Ü. Dózsa) 21:22, 2. Kadlót (Salgótarján) 21:32, 3. Barcza (DVTK) 21:43, 4. Schinkitz (NDK) 21:51, 5. Kirgizov (szovjet) 21:56, 6. Susányi Tamás (SZVSE) 22:30. Az ovi-maratoni helyezettjei, fiúk: Horváth András, Nagy Robi, Tar András. Lányok: Sinkó Zsuzsa, Takács Ági, Csorba Kati. A Hági étterem által felajánlott vacsorát a Vidovics család nyerte. A legidősebb résztvevő a 71 éves Kiss Gyula volt. Kevés induló, alacsony színvonal Idegenben nyert a Tápé Igazán nem a szervezőkön és rendezőkön, a „mindenesen", Kiss Emilen, a szegediek edzőjén múlott, hogy a Florin Kupa nemzetközi kick-box full-contact karateverseny színvonala — a mérkőzések többségén — nagyon sok kívánnivalót hagyott. A sportág egyik favoritját, Gönczit kivéve, a többi karatékáról lerítt a felkészületlenség, némelyikük olyan harcmodort követett, mintha kocsmai verekedésben venne részt. . . A viadal nemzetközi jellegét az adta, hogy 9 jugoszláv versenyző is kötelek közé lépett. Az NSZK-ból és Ausztriából, pedig jelezték indulásukat, nem érkeztek meg a sportolók. A válogatóként meghirdetett erőpróbán a 10 súlycsoportban 36-an indultak. A szegedi színeket Szekeres Csaba, Kiss Emil tanítványa képviselte — sikerrel. Szekeresnek nem sok időt kellett a ringben töltenie, képzetlen ellenfelét a második menetben leléptették. Eredmények. 54 kg: 1. Balogh (Hunyadi SE), 2. Bálint (Pécs), 3. Horváth (Debrecen). 57 kg: 1. Molnár, 2. Piócza, 3. Fenerbach (mindhárom Pécs). 60 kg: 1. Nagy (Nyíregyháza), 2. Lantos (Zugló), 63,5 kg: 1. Gönczi (Nyíregyháza), 2. Kuti (Pécs), 3. Farkas (Nyíregyháza). 67 kg: 1. Bolodás (Dunavarsány), 2. Sándor (Abony), 3. Horváth (Debrecen). 71 kg: 1. Jorcsak (Pécs), 2. Bakaj (jugoszláv), 3. Nerics (jugoszláv), 75 kg: 1. Márton, 2. Móricz, 3. Miavecz (mindhárom Pécs). 81 kg: 1. Torozinski (Pécs), 2. Dragan (jugoszláv), 3. Lakator, (Hunyadi SE), 91 kg: 1. Szekeres (Sz. Dózsa), 2. Molnár (Debrecen). Az újonc Tápé Kiskunhalason megszerezte második győzelmét. Tápé—Kiskunhalas 2-1 (0-0). Kiskunhalas, 200 néző, vezette: Búzás. Tápé: Merlei — Bite, Horváth, Kanpler, Körősi, Forgács, Zakar, Bazsó, Lanovics, Balogh (Miklós), Ali Abdalha (Róka). Edző: Kozma Zoltán. A 47. percben egy szöglet utáni beadásból Lanovics a kapu jobb oldalába lőtte a labdát, 1-0. A 63. percben Kanpler beadását Zakar a kimozduló Kerpits mellett a hálóba lőtte, 2-0, A 77. percben a védőkről kipattánó labdát Fuksz 14 méterről helyezte a kapuba, 2-1. A gyenge játékot hozó első 45 perc után a második félidőben a vendégek a Spartathlon '89 kevés helyzetüket jobban kihasználva nyertek. Jók: Bazsó, Lanovics, ill. Cs. Kovács. A további eredmények: Bem SE—Kiskőrös 3-1 (l-l), KTE—Gyula l-l (0-0), Miske—Dabas 0-0, Mezőhegyes—Mezőkovácsháza 2-1 (l-l), Malév—Orosháza 1-2, Nagyszénás—Csongrád l-l (0-0), Rákosmenti TK— Szentes 6-1 (1-0). A bajnokság állása: 1. Kecskeméti TE 7 6 1 - 17- 4 19 2. H. Bem SE 7 4 2 1 15- 9 14 3. Nagyszénás 7 4 2 1 9- 7 14 4. Miskc 7 3 4 - 13- 8 13 5. Mk.-háza 7 4 1 2 11- 7 13 S. Gyulai SE 7 3 3 1 9- 6 12 7. Csongrád 7 2 3 2 6- 7 9 8.Rákosmenti 7 2 2 3 15-12 8 9. Tápé 7 2 2 3 9-12 8 10. Orosháza 7 2 1 4 6- 9 7 11. Mezőhegyes 7 2 1 4 4-11 7 12. Kiskörös 7 2-5 12-14 6 13. Malév 7 2 - 5 9,11 6 14. Dabas 7 1 3 3 6-10 6 15. Kiskunhalas 7 1 3 3 8-15 6 16. Szentes 7 1 2 4 7-14 5 Sípos István spártai hős Szekeres Csaba (Sz. Dózsa), a keze a magasban, döntő fölénnyel nyert Molnár ellen. A Spartathlon '89 szuper hosszútávú futóviadalt az idén hetedik alkalommal rendezték meg az Athén— Spárta útvonalon. A mostani versenyre rekordnevezés érkezett: 19 országból 75-en — köztük négv hölgy — ielezték indulásukat. A magyar színek képviseleteoen két szegedi futó, Sipos István és Csamangó Ferenc is részt vett. Az emberfeletti teljesítményt kívánó verseny távja 245,1 km, a legmagasabb pontja a több mint 1200 méteres Szangaszt hegy. A futók dolgát nehezítette, hogy - olykor órákon át zuhogott az eső, s éjjel is úton voltak a versenyzők. Az első ellenőrző pontnál (49 km) Csamangó Ferenc gyomorbántalmai miatt kénytelen volt feladni az erőpróbát. A folytatásban Sipos viszont derekasan helytállt, jól osztotta be erejét, és az őt kísérő edzője, Antal Andor tanácsainak megfelelően választva meg az iramot, az ötödik legjobb idővel ért célba az SZVSE atlétája! A másik magyar, a békéscsabai 24 éves Bogár János (edzője Kraivich József) a kilencedik lett. A verseny után mindkettőjüket ünnepélyes külsőségek között avatták spártai hőssé, ugyanis aki 36 órán belül teszi meg a távot, annak kijár a megtisztelő cím. Spartathlon '89 (75 induló, 28 befutó): 1. Patrick Macke (brit) 24:32.05, • 2. Larsson (svéd) 25:28.48, 3. Morikava (japán) 26:08.18. ... 5. Sipos István (magyar, SZVSE) 28:29.43, ... 9. Bogár János (magyar) 30:43.17. Családi történetek Félbeszakadt a nagymágocsi mérkőzés A hetvenedik percben Serfőző játékvezető Nagymágocson — miután az eldurvult játék miatt két-két játékost kiállított — véget vetett a mérkőzésnek, a hazaiak játékosa, Paczuk miatt. Az ügynek — nyilvánvalóan — még lesz folytatása. Ennek a találkozónak az eredményét nem számítottuk be a táblázatba. SZVSE—Fábiánscbcstyén 2-1 (0-0). Vasutas-stadion, 300 néző. Vezette: Kecskési. Számos helyzetet hagyott ki az SZVSE. A vendégek az utolsó percben szépítettek. Góllövő: Lipták, Buknicz, ill. Molnár. Kiállítva: Grezsa (SZVSE), ill.: István (Fábiánsebestyén). Sándorfalva—Makó 1-0 (1-0). Sándorfalva, 400 néző. Vezette: Molnár. Jó iramú mérkőzésen büntetőt hagyott ki a Makó. Góllövő: Mészáros. Jók: a hazaiaknál mindenki átlagon felül játszott, ill.: Vágó, Márki, Frank. Kiskundorozsma—Mindszent 2-1 (2-0). Dorozsma, 300 néző. Vezette: Keresztúri. Ellentétes félidők. Góllövő: Lukács, Bacsó, ill.: Túri. Jók: Mihálffy B., Farkas, Horváth, ill.: Tóth, Bartucz. Kiállítva: Mucsi (Dorozsma). Szőreg—Balástya 0-0. Szőreg, 300 néző. Vezette: Pozsár. Nagy fölényben volt a szőregi csapat, de Ruzsáli még a büntetőt is kihagyta. Jók: Nagy R„ Bóka, ill.: Gál. Székkutas—Bordány 4-3 (4-1). Bordány, 350 néző. Vezette: Jakus. Későn kezdett hajrázni a Bordány. Góllövő: Kovács (2), Lengyel (2), ill.: Farkas J. (2), Kádár. Jók: a Székkulasban mindenki átlagon felül játszott, ill.: Kádár. Tanárképző Főiskola— Apátfalva 2-1 (1-0). Apátfalva, 500 néző. Vezette: Somogyi (kitűnően). Szünet után nagy fölényben volt az Apátfalva, de a taktikusan játszó vendégek nyertek. Góllövő: Bereczki, Zsigmond, ill.: Balogh. Jók: Paksi, Bajnok, ill.: Vallus, Gőgh. Mórahalom—Szentes 2-1 (1-0). Mórahalom, 200 néző. Vezette: Magyar. Iramos mérkőzésen, megérdemelt győzelem. Góllövő: Kószó, Császár, ill.: Bubori. Jók: Savanya, Tandari, Bánfi, Kiss, ill.: a szentesiek átlagon felül teljesítettek, bár egy játékosuk a kiállítás sorsára jutott. Tisza-Üj KSK—Nagymágocs 1-0 (0-0). Nagymágocs, 200 néző. Vezette: Serfőző. A 70. percben félbeszakadt. A bajnokság állása: 1. Dorozsma 8 7 - 1 16- 5 21 2. Szőreg 8 5 1 2 21- 7 16 3. SZVSE 8 4 3 1 16-10 15 4. Makó 8 4 3 1 15-10 15 5. Apátfalva 8 4 2 2 11- 6 14 6. Mindszent 8 4 13 18-10 13 7. Tisza-Üj 7 3 3 1 10- 5 12 8. Tanárképző 8 4 - 4 20-19 12 9. Mórahalom 8 4-4 13-12 12 10. Bordánv 8 4-4 12-13 12 11. Székkutas 8 3 1 4 7-22 10 12. Balástya 8 2 2 4 12-18 8 13. Szentes 8 2 15 14-15 7 14. Sándorfalva 8 1 3 4 3-11 6 15. Nagymágocs 7 115 7-15 4 16. F.-sebestyén 8-17 4-21 1 Összeállította: Imre László Zavaros emberi kapcsolatok., indulatos érzelmek idézték elő az alább következő családi történeteket, amelyek a bíróságon végződtek. Az ítéletekben megnevezil. c. bűnösöket, elmarasztalják törvénytelen magatartásukat, . de vajon rendezhetik-e megnyugtatóan minden szereplő sorsát...? Döntsék el Önök, nem lesz nehéz. Apa és fia állt vádlottként a bíróság előtt, mivel egy szerelmi háromszög okozta konfliktust meghökkentő öntörvénykező úton „oldottak meg". Idős Papp Gyula (Selyem u. 10/B) a másodrendű vádlott 1984ben vált el feleségétől, s a bíróság hiába kötelezte a közös lakás elhagyására, maradt ott továbbra is. A kényszerű együttlakás miatt rendszeressé váltak a nézeteltérések a régi házastársak között, amelynek tanúja volt a 25 éves fiú, az elsőrendű vádlott, akit apja után ugyancsak Papp Gyulának hívnak. Szüleik között idén januártól különösen elmérgesedett a viszony, akkortól, mikor az asszony közeli kapcsolatba került K. A. szegedi férfival, aki az események sértettje lett. Minthogy a volt férj nem költözött el a Selyem utcai lakásból, az albérletben lakó K. A. nem tudott odahurcolkodni. Az asszony többször kérte Papp Gyulát, keressen űj otthont magának, hiszen megígérte, június 15-ig elhagyja a lakást. Június 10-én délelőtt nagy szóváltás, veszekedés tört ki hármójuk között, amelybe beavatkoztak az asszony rokonai is. Aki élettársával úgy döntött, lecserélik a bejárati ajtó zárját. A volt férj a fia segítségét kérte. Papp Gyula szidalmazta és rugdosta volt feleségét, mire az kiabált, hagyja el a lakást. A tettlegesség hangjaira jelent meg K. A. sértett, védelmére kelt az asszonynak. Az indulatok hevében a volt férj egy közepes méretű kést húzott elő táskájából, amit azonban a fia elvett tőle. Ekkor az apa nekitámadt, lefogta csuklóit, majd fölszólította fiát, szúrja bele a kést. A fiatalember szót fogadott, s a hasába döfte a kést. K. A. életveszélyes sérülést szenvedett. A gyors orvosi beavatkozás mentette meg a haláltól. Apát és fiát bűnösnek találta a bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, amelyet idős Papp felbujtóként követett el. A fiát 1 év 6 hónapi börtönre, őt pedig 3 év próbaidőre fölfüggesztve 1 év börtönre ítélték. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész és a fiú védője 3 nap gondolkodási időt kért. Páricsné Antal Éva (Ásotthalom, 7. körzet 1019.) hat éve gyesen van, négy gyerekével. Házassága — amelyből három gyerek született — férjének italozó életmódja miatt megromlott, 1987 végén meg is szakították kapcsolatukat, bár továbbra is együtt laktak egy Kereszttöltés utcai tanácsi bérlakásban. Ekkoriban lett Páricsnénak élettársa a férje bátyja, akitől a negyedik gyereke született. A lakásban békésen éltek együtt mindannyian, mígnem 1988 augusztusában úgy határoztak, tanyára cserélik a lakást. Még a költözés előtt Páricsné 90 ezer forint lelépési pénzt adott volt férjének, mondván, oldja meg lakásproblémáját. A pénz gyorsan elfogyott, a nemkívánatos férfi maradt. Így mindanynyian mentek Ásotthalomra. Múlt év őszén kezdte meg az idősebb testvér hosszabb börtönbüntetését, ezért maradtak ketten a tanyán. Bár még májusban törvényesen elváltak. A volt férj féltékenykedett az asszonyra, s ilyen érzésektől vezetve olykor meg is pofozta. A nyáron, július 15-én, közösen iddogáltak. Nem is keveset, mert délutánra az asszony enyhe, a férfi súlyos alkoholos állapotba került. Nagy valószínűséggel ez lehetett az oka szenvedélyes szóváltásuknak. A férfi szidalmak közepette fenyegette — egyébként nem először — az asszonyt, hogy megöli. El is indult a konyhaszekrény felé, mire az, közelebb lévén a szekrényhez, lekapott a tetejéről egy konyhakést.. S nagy erővel a mellébe döfött. (A késhegye a szív bal pitvaráig hatolt). Ez esetben is a gyors mentőkön és az orvosokon múlt, hogy a sértett nem halt bele sérüléseibe. Szinte hihetetlen, csak másfél hetet töltött a kórházban, s az pedig szintén megmagyarázhatatlan, miért a tanyára ment vissza. Páricsnét emberölés bűntettének kísérletében bűnösnek mondta a bíróság, 2 év börtönre ítélte, de tekintettel körülményeire, főleg a gyerekekre — a büntetést 4 évre fölfüggesztette. A volt férj és feleség a történtek ellenére, továbbra is együtt él. M. E. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, •hogy POZSAR SÁNDOR 47 éves korában, sznobember 28á.n ethunvt. Temetése október 4-én, .13 óraikor az algyői temető ravatalozójából. Gyászoló hozzátartozói. Szomorú szívvel tudatjuk. hogy szerettünk, GAL JÓZSEF (volt ösz u. 30. sz. alatti lakos) életének 73. évében elhunyt. Hamvait október 3nán. 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Sárosi u. 7/A. Fájó szívvel tudati u!k. hogy BESZÉDES NÁNDOR életének 45. évében elhunyt. Temetése október 6-án. 33 órakor lesz az Alsóvárosi temetőben. Gyászolták testvérei Ernő, Tibor és családjai. Mély íáidalomimal tudatjuk, hogy szerettünk. BABI ANTAB 81 éves korában váratlanul elhunyt Temetése október 4-én, 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. drága jó édesaba. após ós nagyaoa. ID. KRIZSNIK LAJOS életének 8H. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése október 5-én. csütörtökön. 15 órakor lesz a tápéi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DEÁK MENYHÉRT életének 77. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 4-én. 14 órakor lesz a tiszaszágeti temető ravatalozójából. Gyászoló családja.