Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-08 / 238. szám

79. évfolyam, 238. szám 1989. október 8., vasárnap POLITIKAI NAPILAP Havi előfizetési díj: 101 forint Ara: 4,30 forint Péntek éjjel — a párt­kongresszus első napi mun­kájának befejezését követő­en — egyeztető megbeszélést folytatott a Rcformszövetség az MSZMP választási cent­rumában. A tárgyalásra meghívták más platformok képviselőit is. hogy tisztáz­zák a platformok lehetsé­ges együttműködésének ke­reteit, tartalmát. Ott volt és felszólalt a Népi demokrati­kus, az Ifjúságért és a Vi­dék esélyegyenlőségéért plat­form küldötte. Az egyeztetés eredményé­ről az egyik résztvevő, Ba­rabás János, a PIB tagja, a Központi Bizottság titkára az MTI-nek elmondta: a Re­formszövetséghez tartozó küldöttek értékelték az egész napos tanácskozáson történteket. Elmondták, hogy miként vélekednek arról: taktikailag mikor helyes, célszerű javaslatot tenni egy új szocialista párt létrehozá­sára. Mi kínál jobb ered­ményt, ha egyelőre csak fel­erősítik, vagy továbbviszik, a plénum elé terjesztik a hoz­zászóló küldöttek többségé­nek véleményét kifejező kez­deményezést a kongresszu­son? A megbeszélésen kife­jeződött az az igény, hogy az új szocialista párt legyen az MSZMP jogutódja. Barabás János szólt arról is, hogy az elképzelések sze­rint az új szocialista párt tagsága és szervezeti rendje nem automatikusan alakul ki, hanem új szervezéssel jön létre. Hozzátette: szá­mára a kongresszus első na­pi munkája azt üzeni, hogy a küldöttek többsége ezt a gondolatot képviseli: Az MTI értesülései szerint az új párt elnökének Nyers Rezsőt kérték fel. * Szombaton, 8.30 órakor folytatta munkáját a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt kongresszusa a Budapest Kongresszusi Központban. A délelőtti tanácskozáson el­nöklő Horn Gyula bejelen­tette. hogy három platform, a Népi demokratikus plat­form. a Reformszövetség és az Ifjúsági platform húsz perc szünet elrendelését kér­te. A küldöttek egyhangú szavazással jóváhagyták a kérést A második napra már mintegy 600 küldöttet tömö­rítő Reformszövetség arra Tapsolók Igen, a tapsolók. Hányan is vannak a világon? Hogyan is verik össze a tenyerüket? Igen, a tapsolók. Akik percekig ütemre dübörög­tetik tenyerüket, igy éltetve a tévedhetetlen román szirti sast, a Conducatorok legbölcsebbikét, vagy a Nagy Tanitót és fiát, a Kedves Vezetőt, valahol Ázsia egyik félszigetén. A tapsolók, akik ötéves pe­riódusokban csattogtatták nálunk is tenyerüket, hol Sztálin legbölcsebb tanítványát tisztelve, de irgalmat­lanul, hol csak az újabb és újabb munkasikereket nyugtázva, terveket jóváhagyva. Szóval, a tapsolók. Hát ezek a tapsolók, bizony, kívülrekedtek ezen a mostani kongresszuson. A feszes ütemből közbetapsolás lett. Máskor akar kitapsolás­nak is vélhetnénk. Es hurrogókká váltak, közbekiabá­lókká, a székről felugrókká., nevetökké — hogy to­vább ne is soroljam. Szóval... Szóval, hús-vér embe ­rekké, akiknek véleménye tükröződik az arcon, meg­jelenik a szóban, és odaszorul a két tenyér közé. De csak akkor, ha ök is akarják. Nem vezényszóra, nem felállva (bár Pőzsgay Imre „bevonulásakor", a kong­resszus első napján, bizony ilyen is előfordult, ám a szemlélő azonnal nyugtázhatta, idézve a múltat: me­csoda különbség!) ... hanem csak úgy. Mintha láttam úolna már ilyet. Mikor is? Kitől is? No, ne feszegessük. A lényeg — most itt. Buda­pesten, a kormányzópárt kongresszusán láttam. Anno 1989-ben... Talán... remélem... hiszem, hogy egy új Magyarország természetes részeként. Hogy ez igy túl patetikus. Meglehet. Nem is várok tapsot érte ... - b. z. ­használta fel a szünetet, hogy ismertesse tagjaival a Magyar Szocialista Párt megalakítására vonatkozó tézistervezetét. E tézisek sze­rint e párt az MSZMP prog. ramjával és szervezetével szakító, alapjaiban program­jaban új típusú baloldali párt lenne, amely a közös elvi alapon szerveződő, ak­cióegységet vállaló platfor­mok szövetségéből állna. Az új párt az MSZMP jogutód­juként tevékenykedne to­vább.' A téziseket ismertető Agh Attila elengedhetetlennek tartotta hangsúlyozni, hogy ez nem politikai, hanem jo­gi folytonosságot jelentene. Akik elfogadják e téziseket, azok egy új párt megalakí­tásának folyamatában vesz­nek részt. Az új típusú párt a magyar baloldali mozga­lom szocialista és demokra­tikus hagyományainak foly­tatója.. Szövetséget keres a hazai baloldal más pártjai­val. és hiteles partnerként az összes demokratikus {Járt­tal kapcsolatot kíván kiépí­teni. a nemzeti megújulás érdekében. Az MSZP szo­ros kapcsolatra törekszik a reformelkötelezettségű szo­cialista pártokkal Közép- és Kelet-Európában, s a ve­formkommunista, szocialista és szociáldemokrata pártok­kal, valamint a baloldali pártokkal és mozgalmakkal Nyugat-Európában. Ágh Attila hangsúlyozta: az új párt megalakítása nyilvánvalóan személyi ga­(Folytatás a 2. oldalon.) Szerkezetváltás helyett megújítás Mi lesz az egymilliárd márkás hitelből Újabb magyar—NSZK A jelentősebb iparvállalatok vegyes vállalatok megala- közül jó néhánynak kiala­kulásához, illetve a nyugat- kult fejlesztési elképzelése német vállalkozók magyar- van, s ezek megvalósításá­országi tőkeberuházásaihoz hoz konkrét tárgyalásokat nyújt pénzügyi alapot az az folytatnak egyebek között összesen egymilliárd már- NSZK-beli cégekkel, példá­kás hitelkeret, amelyet az ul az elektronika és a tele­NSZK két tartománya, Ba- fónia területén, továbbá da­jorország és Baden-Würt- ruk, emelőgépek közös tenberg, valamint a szövet- gyártásáról, vagy a Merce­ségi kormány nyújt hazánk- des és a magyar járműipar nak — mondotta Reiniger együttműködéséről. (A Mer­Péter ipari miniszterhelyet- cedes és az Ikarus a napok­tes, az MTI munkatársának ban bemutatta első, együtt adott nyilatkozatában. kifejlesztett autóbuszát. — Számunkra rendkívül amelynek tesztelése is meg­fontos, hogy az ipar megújí- kezdődött.) Szó van továbbá tását — s ezúttal tudatosan a hazai és a nyugatnémet nem a szerkezetváltás szót energetikai gépgyártók szo­használom — minél több rosabb kapcsolatkiépítésé­külföldi technológia segítse, ről is. Valamennyi témában továbbá meghonosodjanak a az érintett vállalatok tár­máshol már bevált vezetési gyalnak egymással, s ezt a struktúrák ós vállalatirányí- közvetlen üzletmenetet min­tási módszerek — hangsú- den bizonnyal segíti és lyozta a miniszterhelyettes, gyorsítja az egymilliárdos Ez utóbbiak átvételére és hitel, elsajátítására azonban csak „ ,, , , akkor van igazán lehetőség, . Reimger Peter utalt arra ha a külföldi partner érde- hogy Jelenleg obb m,"t b°L° , ,, , , , vegyes va la at működik kelt tapasztu utainak atada- „­cihán Hi esik kooneríciós Magyurorszugon, összesen saban. Ha csak kooperucios 5Ü0_6Ü0 mülió doü;ir mü_ partnere a magyar iparval- , " . . .. , . , r , . , , . •„ „ kodo tokevei, s ha ezze a útnak a nyugati ceg, az , .... . . , érdekeltség alilha valósa- összehasonlítjuk a ^nlo gus, ám ha tőkéjével is reszt ogrendu NSZK-beh tesz a vállalkozásban, szá- . ékelhető annak mára is fontossá válnak a fontosságú es jelentősege, szervezettebb, hatékonyabb Egyébként, egy múlt ev munkát biztosító elemek, végi adat szerint, a rnagyar­Ugyanez a helyzet a tech- országi vegyes vállalkozások nológiakorszerűsítéáben, a egynegyedében az NSZK cé­know-how átadásában is. gei voltak érdekeltek. Mára A miniszterhelyettes sze- ez az arány talán 1—2 szá­rint, a vegyes vállalatok zalékkal mérséklődött, hi­alapításához és a tőkeberu- szen az utóbbi időben létre­házásokhoz általában meg- jött fontosabb vegyes válla­felelőek a jogi keretek ha- latok más nyugat-európai és zánkban, a mostani hitel- amerikai cégekkel alakultak megállapodásokkal a pénz- ki — tette hozzá az ipari ügyi alap is megteremtődik, miniszterhelyettes. Élénkült a földforgalom A földtörvény idei módo- megjelenése egyáltalán nem sításával a Parlament sza- hozott olyan mértékű válto­badabbá tette a földek for- zást a földtulajdonban, mint galmazását, értékesítését. A amire sokan számítottak. Az föld tulajdonosai, kezelői olyan földek iránt egyálta­számos helyen élnek a le- Ián nincs tömeges igény, hetőséggel: gazdasági és amelyek müvelése nagyobb pénzügyi megfontolásoktól vállalkozást kívánna meg. vezérelve adnak el ingatla- Jelentősebb számban inkább nokat, vagy adnak át a vál- az üdülő- és lakásépítésre, lalkozóknak, gazdálkodó továbbá főként a családi szervezeteknek, bérleti díj jövedelem kiegészítésére ellenében. A földek ilyen igényelt telkek iránt nőtt fajta „mozgását" azonban meg a kereslet, amelyet szá­jelenleg nem egyformán íté- mos termelőszövetkezet és li meg a közvélemény, és tanács ki is elégít, még a jogalkotók között Az eddjgi tapasztalatok sincs egyelőre minden te- szerint viszont — legalább­kintetben teljes egyetértés; . , , ... különösen a szövetkezeti ,s a t»-ft>ldek eseteben - a közösségek tulajdonában lé- korlátlan eladásnak minden­vő, illetve az általuk kezelt képpen gátat szab az a tár­területek adásvételében. So- vényi kitétel, hogy a föld­kan attól tartanak, hogy a eladásokról, illetve az érté­szövetkezetek — gazdasági kesített terület nagyságúról megfontolásból — kiárusít- egy-egy üzem eseteben ják a jo földeket. csakis a közgyűlés — mint a A főhatóságok adatai sze- gazdaság legfőbb határoz<t­rint. azonban a törvény hozó testülete — dönthet. Folytatta munkáját az MSZMP kongresszusa Megalakult a Magyar Szocialista Párt Tegnap este 8 óra 20 perckor a kongresszus elsöprő többséggel, 159 ellenszavazattal, 38 tartózkodás mellett elfogadta a párt jellegéről szóló állásfoglalás-tervezetet, ezzel megalakult a Magyar Szocialista Párt

Next

/
Thumbnails
Contents