Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-07 / 237. szám

5 1989. október 7., szombat Dehogyis mese ez! Valóság. Csak — elemeitek. Csak időhöz, konkrét helyhez nem kötött — akárcsak a mese; amit mindenkor, mindenki magának valóan, a saját valóságához passzíthat. Talán ez az ok. hogy annyi „aktualizált" változata született már a Lear királynak? A Hold szerint Fogadni mertem volna, hogy Ruszt Learje a mai Magyarországon játszódik. A rendező tavalyi „politizálásai". a Mohács, A; Arhat gyermekei, a pesti Galgóczi — Vasderes után — hogy ne? Ama hajdani híres kecskeméti Don Carlos után. amelyben a Shakespeare-ncl nem kevéssé klasszikus Schillur szövegét úgy szabta-varrta, míg a maga aktuális politikai mondandójához nem igazodott, mint holmi rossz kéziratot a szerkesztő? Egyáltalán. Ruszt sose tagadta: talán politikusnak kellett volna mennie... Nos. ez a szegedi - Lear király: Shakespeare, a javából. A nézőtériek fölfedezhetnek ugyan finom áthallásokat, kapcsolhatják magukban amit látnak jelenlegi, meghatározott önmagukhoz — de nyoma sincs a direkt időszerűsítesnek. Ami itt előáll, az a titokzatos, megfejthetetlen, s mint ilyen, örökké kutatott, folyton vonzó, magához láncoló Shakespeare — vagyakárki. aki megírta a tragédiákat. Köztük is ezt az utolsó' valódit, ami után már nemigen lehet több tragédiát írni. Mert hiszen ebben van vége az em'ber által még átfogható világnak, annak, amelyben moralisták és realisták közötti szakadékra próbálgat hidat fektetni a közlekedés lehetőségében még hivő. áttekintő elme. A Lear királyban megszakad ez a hit: mindenki elpusztul. vétkes és vétlen egyformán — csuk a világ marad meg: íiz idő megy tovább, s kezdődik elölről megint „a viszálykodó nagyok fondor világa, mely árad. s apad a Hold szerint." Az az úr. akit az utókor Shakespeare néven ismer, bizony nem könnyíti meg az életünket holmi könnyen alkalmazható tanulságokkal, melyekkel rendet tehetnénk magunkban, mondván: élünk, lelkiismeretünk szerint... Hogyan éri el Ruszt. hogy megér.zékeljük a megfejthetetlen Shakespeare-t. a hold állása szerint működő, kiszámíthatatlan világot — és mégis megismerjük magunkat benne? Arcról arcra nézünk, a tragédia szereplőire — miként ók a színpadon. mívesen koreografált mozgások közben egymásra —. és rendre magunkra ismerünk. Mert mindenfélék vagyunk. Lear-félék, olyanok, mint Avar István vétkes királya. Vétke? Csalta magát. A látszatot tudta valóságnak. S amikor ereje és hatalma teljében-tudatában mesésen jóságos cselekedetre határozza el magát — elmozdul a szeme elöl a lepel, s mögötte ott az igazság. Egy artisztikusan. különleges szépérzékkel megkomponált, állóképsierúen kimerevített jelenetben még egy pillanatra együtt látjuk a hamis világ összes szereplőjét — aztán elindul a lavina. Zúg. morajlik, egyre gyorsul. fékezhetetlenül. A teljhatalmú, magabiztos, vérmes király először dühös, mert összezavarták a világról alkotott képét. Avar-Lear az előadás során pontosan meghatározott fokozatokban jut cl ettől a fájdalmas zavarodottságtól, az apai gőgjébén megsértett ember hirtelen dühétől, az égvre félelmetesebb csalódásokon át az őrületig, majd a végképp kiszolgáltatottságig, a teljes letaglózottságig. a tökéletes kiüresedettségig — a pusztulásba. Vagyunk aztán Gorteril-. meg Regan-féíék. hatalomra, élvezkedésre vágyó gáttalanok: Kent-félék. igaztalanul száműzött becsületesek: Gloster-íélék. „jóemberek", akik összezagyválják a szándékot meg a cselekedetet: Edmund-félék (cs Jágó- és III. Richárd-félék), akiknek lételeme a káosz, amiben igazra fordíthatók a hazugságok: Cordéliaféle szabadok, tiszták — és idegenek: Edgár-féle önvédelemből tettetők. Bolond-féle igazlátók, akik abból élnek, hogy a világ örült és őket hiszi bolondnak... Kapcsolatok Ahogy ők — idöröl időre — találkoznak Ruszt színpadán, szembefordulnak eevmással. ..bemérik" egymást, ahogy látják, hallják, szagolják, tapintják, összes érzékeikkel fürkészik egymást — nos. alighanem ezzel éri el a rendező, hogv a megismerhetetlen Shakespeare-t az ö élet- és világíürkészésének összes szentenciájával és sejtelmességével a miénknek érzékeljük. A szereplőknek ez az időről időre egymás felé fordulása, szemtől szemben állása. metakommunikációs érintkezése valami magával ragadó személyességet és egy úttal ritmust ad az előadásnak. A hallatlan aprólékossággal kidolgozott mozdulatsorok nemcsak a „szemet viszik"; követhetővé és átélhetóvé teszik ott. abban a pillanatban, ami pusztán a textusra figyelve nehezen átélhető (bárha Mészöly Dezső fordításában a szöveg igazán nem „nehéz"). Eleven. mi-féle embereket észlelünk a színpadon, és nem egy klasszikus műben ágáló teátristákat. Egyszersmind távolságtartást eredményeznek a míves koreográfiák: mégsem a velünk egvívásúak valós helyzetei azok ott a színpadon, hanem egy. a valótól elemeit világ, saját, konzekvensen érvényesülő törvényekkel. Nehéz megfogalmazni azt a ritkán tapasztalható. valódi színházi hatást, amit — a többi között — e föntebb vázolt „cszköztclenscggei". szinte csak a színészek fizikumával, térbe helyezésükkel és egymáshoz viszonyított elmozdításaikkal ér el Ruszt. A penge élén táncoltatja őket — például az egyáltalán nem patetikus viharjelenet után. Cordelia és az álmából felébredő Lear találkozásakor. A megrendítő, szívbemarkoló, érzelmes jelenetet (amelyben, mint — megint — az egész előadásban óriási szerepe van a zenének) egyetlen hajszál választja cl a szirupos giccstől. Nagyon fontos, hogy a színészek nagyon pontosak legyenek! Szerencsére: azok. így kapunk egy emlékezetünkben sokáig felidézhető. gyönyörű, artisztikus képet; lenyomatot egy olyan pillanatról, amiért az őrült világba érdemes beleszületni... Áthallások Több ilyen csúcspontja van az előadásnak, amelyek „viszik" az időnként bizony „leülő" részeket is. A szegedi Learre kíváncsiaknak azt javaslom, hogy a tizedik előadást, vagy az azután következőket nézzék meg: aligha lesz „leült" jelenet; a bemutatóig az idő nem volt elég a részletek teljes kidolgozására, de nem lehet nem észre venni már most a tudatos törekvést. Bizonyos, hogy a lényeg, a Lear „átvilágítása" megtörtént; megelőzte egy gondolati művelet: Ruszt minden jel szerint újra tisztázta magának színház és kor viszonyát: tavalyi, direkten politizáló évadja után ez a Lear a klasszikus érték erejében hívő művészről beszédes. Mohó akarás és bús lekönyöklés P

ericulum jn mora: u késlekedés veszéllyel jár. Bevéstük a római történész. Titusz Líviusz mondását, mert latinorán ez azt jelentette, akik elkéstek, menthetetlenül felelésre szólíttattak. Hiába mentegetőztünk: késett a buszunk, hóakadály volt. Borbély tanár úr könyörtelenül vallatóra fogta a későn jövőket. A késlekedés súlyosabb és leleplezőbb veszélyeiről felnőttként még tobb leckét kaptam, ma pedig a nemzet sorskérdésévé nőtt a dilemma: végérvényesen lekéssiik az európai járatokat, vagy fel tudunk kapaszkodni legalább az utolsó szerelvényre? Amikor a nem működő telefonok miatt gutaütés kerülget, amikór semmihez nem találok illeszkedő és működő alkatrészt, amikor úton-útfélen kulturálatlanságba ütközöm. mindig arra gondolok; miféle illúziók táplálják azt a hitet, hogy képesek vagyunk, leszünk felzárkózni? Rozsdás, behemót alkatrészekkel, begyöpösödött agycellákkal lehetséges kontaktust tetemteni? Ugyanakkor azt is tudom, hogy minden embernek, nemzetnek kellenek a nagyra törő célok, a felemelő programok, amelyek ma még irreális álmoknak tűnhetnek, de holnap már esélyes távlatként kalkulálhatókCselekcdeteikbe. Az egyik oldalon a felzárkózás makacs és mohó akarása, a másik oldalon a kudarcok, a lemaradások halmozódása, a pesszimizmus és a hitetlenség. Ezt az életérzést Ady Endre zseniálisan fogalmazta meg: „Pimasz szép arccal látszik, hogy akar. /De közben búsan lekönyököl./ Nyög. sír az én fajtám, a magyar". Ez a kettős magatartás: a szép akarása, és a bús lekönyöklés egyszerre van jelen. Az ellentétpár egységéből cs harcából születhet meg a felzárkózás esélye, vagy a másik realitás; a „mi mindig mindenről lekésünk" tragédiája. A bus lekönyöklésekct az a helyzettudat is táplálja. hogy mi Kelet és Nyugat szorításában élünk. Pedig ebből helyzeti előnyöket kovácsolhatnánk, mert nem akármilyen adottság az. hogy nekünk erre is. meg arra is nyílnak ajtóink és ablakaink. No persze, ez a gondolkodás- és cselekvésmód aktívabb jelenlétet, alkotóbb részvételt kíván, míg a másikhoz elégséges a lemondó legyintés, a szöveg régóta kész. a koreográfia kidolgozott. A szintézishez. Kelet és Nyugat értékcinek megőrzéséhez, adaptálásához, a nem nekünk való minták elutasításához több bátorság kellene, nagyobb önállóság. magabiztosabb öntudat, bizakodóbb önértékelés. A lekönyökléshez. a nyögéshez, a síráshoz jóval kevesebb erény szükségeltetik. M

entség persze mindenre van. Sok közül az egyik: nem voltunk, nem lehettünk soha a magunk urai. Most meg a szegénység miatt vagyunk kiszolgáltatottak. Meg talán azért, mert mohó mindent akarásunkban igazán nem tudjuk, mi a legfontosabb számunkra. Én Jászi Oszkárt szoktam idézgetni magamnak, és ajánlom másoknak is. 1918ban fogalmazta meg a Habsburg-birodalom romjain. Megállapítása a Sztálin-birodalom romhalmazáról szemlélve is használhatónak tűnik: „A népeknek nem uralom, gazdaság, dísz és hatalmi presztízs kell, mint ama feudális és plutokratikus osztályoknak, amelyek eddig őket környékezték, hanem minél bőségesebb termelés, minél fejlettebb munkamegosztás. minél intenzívebb csere, az anyagi és szellemi erőknek minél akadálytalanabb kifejlesztése, minél tobb erkölcsi és politikai szabadság". ZÁGOM ERZSÉBET A LEAR KIRÁLLYAL NYITOTT A PRÓZA DM] 1 magazin Vacogtató éjszakák után Gyerekkori meséskönyveimben volt ilyen gazdug, hosszú köpő-1 Avar István érett, pontos, élményszerű játékkal valódi tragikus hőst formáz Learből. íve van az alakításnak (lásd föntebb Lear útját) és — ami nagy szó — hitele. Dobos Katalin beszéd- és mozgáskultúrájával, Bede-]Fazekas Annamária a gáttalan szenvedély pontos ábrázolásával tűnt ki. A fiatal Költi Helga egyelőre elonvös fizikai adottságait használta, kulturáltan. Barta Mária eloszlatta a meglepették aggályait: tálán szercposzt'ási tévedés rá osztani a Bolondot? Színészi rutin is segítetett neki: különös, ám koherens alakítás volt az övé. Korrekt teljesítményeket sorolva ide kellene még írni az összes többi szereplő nevét, meg még egyszer azt: tervezett ritmusa szerinti, pontos előadás várható.yalószínúleg az idő haladtával, amikorra mindenki „elkészül" a maga posztján a feladattal. Csányi Árpád (díszlet) a szürkében hagyott, a-ruszfi-dobogó-emclvény-rendszer ítwkamnális mozgatását lehetővé tevő, „szinte tárgyak nélküli puritán színpaddal a megfoghatatlanságot állította elénk, amit Shakespeare-böl Ruszt József most kiemelt. Az idötöl-kortól nem meghatározott ruháknak (Jánoskuti Márta) ugyanez volt a funkciójuk. És a végromlásos fináléban végigtekintett a küzdőtéren Edgár (Bagó tíertulan). majd lassú, fáradt léptekkel elindult az üresen tátongó trónszék felé. Elérte, leült,- lenézett a halottakraA legvacogtatóbb viharos éjszakák után is — a világ megy tovább... S már tragédiák sincsenek benne, mert kihalt a morál. SULYOK ERZSÉBET nyege az országút háromfelé osztó jóságos, öreg királynak, mint amilyenben Lear követi el országlásának végzetes, utolsó intézkedéseit. A szezont nyitó bemutató előadáson. Ruszt József Learjében ez az egyetlen (látványjelem utal — mesére. A súlyos, redős,' uszályos, brokátszerü anyagból készült köpenyt aztán úgy vágja földöz a Cordelia-őszítiteségtól fölbőszült király, majd kirohanván az idilliből zűrzavarossá változott színről, úgy gyűri a hóna alti, mint dühös vita hevében, akármelyikünk az ócska farmerdzsekijét. Úgy gondolom, nagyon jólesó kínlódások árán született ez a színészi teljesítmények tekintetében is egységes, erős vezetői kézről valló előadás. A fiatal színészi gárda tehetség dolgában korántsem egységes ugyan, de nincsenek feltűnő ügyetlenségek, kirívóan elkalandozó alakítások. Talán Kalocsay Miklós Glosterje az egyetlen kivétel, ám nem elfogadhatatlan, hanem amolyan „vita tárgya lehet"-alakítás. Merthogy ő használja a legtöbb külsődleges eszközt, s ettől némelykor már-már karikatúrába fordul ábrázolása. Megint kitúnö karaktert hoz viszont Kovács Zsoh. .akinek minden szegedi színrelépése élményszámba megy. A belső erők kisugárzó ereje a Itgmegkapóbb Szervét Tibor Edmünd-alakításában. Ugrásra kész testtartásában, megfeszült izmaiban, összeránduló öklében alig tartóztatható a gonosz indulat: kfgyószefúeri hajlékony mozdulataiban ott az örökös alkalmazkodóképesség, a cselszövő hajlam; szemvillanásában a richárdi bűnös okosság, dinamizmusában a jágói cselekvéskényszer. Sokszínű Edmund-figurája az istenáldotta színi tehetség és az okos tudatosság kétségbevonhatatlan jegyeit mutatja.'