Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-30 / 257. szám

ORSZÁG 79. évfolyam, 257. szám 1989. október 30., hétfő Havi előfizetési díj: 101 forint Ara: 4,30 forint 45 év után „A háború tápai áldozatainak emlékére ?9 Vasárnap délután régen várt eseményre gyűltek öszsze a tápaiak. Évtizedek óta hordozott fájdalom enyhült sok ember lelkében, amikor átadták a falu második világháborús áldozatainak emlékművét. Még a nyolcvanas, évek elején ifj. Lele József néprajzkutató fogalmazta meg a tápaiak régi igényét arra, hogy a sokeves hallgatás után állítsanak végfe méltó emléket második világháborús halottaiknak. Murányi Miklós plébános a templom és a falu — krónikáját rögzítő, 1774 óta vezetett História Domusban rá is bukkant az első ót áldozat nevére. Kihirdette híveinek a tervet, és kérte^ a többi név összegyűjtését. A kezdeti elképzelés márványtáblát szánt a templom falára, az első világháborúban elesettek neveit őrző tábla mellé. Később egyre több pártolója akadt annak a tervnek, amely emlékmű állítását tartotta szükségesnek. Ekkor már 1987-et írtak, amely év novemberében Márton György, a Tápéi Lakóterületi Bizottság vezetője egy tanácstagi beszámolón bemutatta a tápaiaknak Máté István szobrászművész és Kiss Lajos építész közös emlékmútervének makettjét. Ezen a tervváltozaton — „felsőbb utasításra" — még olyan szöveg szerepeit, amely a „fasizmus áldozatai" .előtt tiszteleg. A tápaiak tiltakoztak, és tőrölni akarták a tervből. A pártbizottság 1988 elején keményen elutasította a változtatást ... Márton György azonban tovább vitte az ügyet, és a múlt év második felében, írásos engedély nélkül (!) megállapodás született a kivitelezésről. Budapesten öntötték a közel hétmázsás bronz domborművet, amelynek helyét — a lakosság véleményének figyelembevételével — a falu szívében, a templom kertje előtt jeSomogyt Károlyné felvétele lölték ki. Szemerey Márta tervezte az emlékmű körüli parkot. A dombormühöz vezető úton három zászlórúd áll, amelyek — természetesen tudatosan — nem engednek igazi rálátást az em1lékműre mindaddig. amíg egészen a közelébe nem érünk. így lesz igazán közvetlen a találkozás. Az emlékmű kis dombon áll, a súlyos tömegek elmozdulását idéző, megtört felület egyik oldalán — egészen meglepő módon — görög harcosra emlékeztető, félig fekvő, ruhátlan figura látható. Kezében kerek pajzs, fején magyar katonasisak. A túloldalon olvasható a megváltozott fölirat: „A háború tápai áldozatainak emlékére, 1939—1945." Az emlékmű két oldalán, a dombra fektetett márványlapokon nyolcvan név — s lehet, hogy még kiegészül a sor. Vasárnap három zászló díszítette az emlékparkot. A hozzátartozók kérésére, erre az alkalomra készültek. A trikolor és a fehér-sárga egyházi lobogó melletti harmadikra két olajfestményt varrtak: az egyik Szűz Máriát ábrázolja, a magyarok koronás nagyasszonyaként, karján a kis Jézussal, a másik Tápé védőszentjét, Szent Mihály arkangyalt. Az átadási ünnepségen a harangok zúgása és a Szózat hangjai után Márton György mondott rövid megnyitót. Ezután Müller Józsefné, a városi tanács elnökhelyettese avatóbeszéde következett, majd az emlékpark létrehozásának munkáiban részt vettek kaptak erkölcsi elismerésként emléklapokat. Ezt követően Gyulay Endre megyés püspök lépett az emelvényre, és megáldotta a koszorúkkal díszített és égő gyertyákkal körülvett emlékművet, majd ünnepi misét celebrált (képünkön). Ny. P. „Halottja van mindannyiunknak" MSZP-tagozat alakult Szegeden Az MSZP Csongrád megyei cigány (nemzetiségi) tagozata szombaton alakult meg Szegeden, a Tisza-parti pártházban. A 12 alapító tag ideiglenes ügyvezető elnökséget választott (elnök Rádai József, az MCDSZ elnökségi tagja). A tagozat létrehozásának az a célja, hogy az MSZP-n belül is hatékony képviselete legyen a cigányság sajátos érdekeinek. „Haloltja van mindannyiunknak, Hisz percről-percre temetünk. Vesztett remény mindenik (percünk £s gyászmenet az életünk. Sirhantolunk s gyászolunk (mindig, Temetkező szolgák vagyunk! — Dobjuk el a tettető álcát: Ma gyásznap van, ma sirhatunk!" (Ady) Hiányuk, s az önvád Ismét november... A fákra — s a sírfákra — „fáradt ködök ülnek". Valahol bennünk azonban ilyenkor épp hogy eloszlik a köd: az idő homályosította múltból egyre tisztábban rajzolódnak ki hajdana kedves arcok. Valamelyik szerettünkké, az életünket adóké, vagy egykori „társutasoké", akik menet közben kiszálltak mellőlünk a kocsiból, amelyben valaha együtt utaztunk ... Rájuk gondolunk most, a megszakadt közös sors emlékeire, és hagyjuk, hadd kínozzon bennünket, túlélőket a hiány. Hiányuk, s az önvád. Az, ami valamennyiünk fejében megfordul; legalább ilyenkor, november táján: vajon megadtuk-e nekik a legtöbbet, amit adhattunk: szeretetünket, rnég életükben. Nem hiányoltak-e szüleink, testvéreink, társunk, vagy gyermekünk bennünket — közelségünket, melegségünket, segítségünket és vigaszunkat — az élet valamely órájában? Erre csak ők tudnának felelni, s ez az üzenet valahogy így hangzana: „Ti élők, ti szeressétek egymást sokkal, de sokkal jobban! Nektek még nem késö..." Külön sort kaptak a szegények Dombtetőn ég felé törő, hatalmas kereszt. Az útról is jól látja a Szatymaz felé igyekvő utas. Régi temetkezési szokások késő hirdetőjét sejti az alföldi ember, ha a lapos tájból kiemelkedő halmot megpillantja. Mikor ólt emberek földi maradványait rejti itt a mély? A gyásznap közeledtére készülvén, vajon hányadszorra öltöznek errefelé aranyba a fák? A gondozott sírok közt sétálgató ma már csak dédszülei kortársainak nevét láthatja a sírköveken, ennél régebbre nem tekinthet vissza a múltba. Az előző század végefelé születettek hamvai nyugszanak a legfelső rétegekben, meg az utánuk jövöké. Nagyszülők, szülők, gyerekek. Egészen kicsik is, napokat, hónapokat, egy-két évet közénk látogatók is. Itt külön sort kaptak a szegények: apró, díszes műkőből készült, sír, vagy csak egyszerű kis fakereszt jelzi a sors különösen fájdalmas csapásait Mit véthetett az a szülő, akinek el kellett veszítenie a 18 hónapos Sanyikát a 8 hónapos Mónikát, a 16 hónapot élt Etelkát? Fegyelmezett rendben kövelik egymást a sírok, vagy húsz kis kopjafa meg kereszt. Egy-két napos csecsemők ós bölcsődés korúak, s kivétel nélkül az ötvenes évekből. Kicsinyke sír körül irtja a gazt egy asszony, arcára már nem ül ki a keserű fájdalom, csak a belenyugvó szomorúság: — Az én kislányom kétéves korában hagyott itt bennünket. Gúmőkóros agyhártyagyulladása volt nem lehetett megmenteni. Hogy a többieket mi vitte el? Két halálos tűzesetről Ls beszélnek, amikor több gyerek is odaveszett. Itt — mutat egy elmosódott betűjű keiesztre — három kicsi nyugszik. Apjuk allítólag fogságban volt az anya meg egyedül hagyta őket a házban j.. Lehajol, rendezgeti a virágokat, aztán hozzálát a szomszéd, gazlepte sír kapálásához. — Nézze, itt egy fiatalasszony nyugszik. Ügy tudom. 21 évesen, szülés közben halt meg, szintén azidőtájt. Senki hozzátartozó nem látogatja, egy évben egyszer, ilyenkor az ó fekhelyét is megigazgatom... — Holnap egy négyéves kislányt temetünk —. mondja a temetőör —, műtötték szegényt, ós nem ébredt föl az altatásból. Az apját is ismertük. őt három éve vitte el egy betegség. De ha körbe jár, 18—20 éveseket, meg 92 éveset is tudok mutatni, aki önkezével vetett véget az életének. Tudja, ennek a kör- ' V /:- - .. ' 7 4 - ' :HF> • • V > ' . . , [S:. /. , xnyéknek a kötél, a méreg, meg az ital az átka. Nem felejtünk ? „Halottja van mindannyiunknak." S akár ateista az ember, akár nem, ilyenkor, halottak napján koszorút vesz. meg virágot, és kimegy a temetőbe, emlékezni. A meggyújtott gyertya lobogó lángjánál azonban előtolulnak az élet ós a halál nagy kérdései. A halottak napja. — akár tagadtuk is nemrég —, vallásos ünnep. Miként vélekedik erről a legilletékesebb, erre voltam kíváncsi, amikor Katona Nándort, az újszegedi templom plébánosát kérdeztem. Ezt mondta: Amióta világ a világ, a temetés mindig vallásos szertartás volt. Az emberiség léte óta csak úgy elásni a halottat, bűnnek számítotti A temető, akár a templom, szent hely, meggyalázása szentségtörés. A kereszténység soha nem. tartotta csak a család dolgának a temetést. Az első századokban istentiszteletet ebből az alkalomból a katakombákban tartottak. Az. ezredfordulón történt, hogy Odilo, clugny-i apát elrendelte; november 2-a legyen. a halottak napja. Az előtte való nap a mindenszenteké. Ez.t a két ünnepet manapság gyakran összekeverik. A halottak napján a tisztítóhelyen szenvedőkre, mindenszentekkor az égben lévő üdvőzültekre emlékezünk. Sok régi szokási mára feledésbe merült Röszkén például — néhány évtizede — a temetőkapuban úlö koldusoknak kalácsot osztogattak a gyászolók, hogy imádkozzanak halottaikért S hogy mit tarti a plébános úr temetőink mai képéről? Szerinte az emberek lelkületét tükrözi vissza a rendezettség, csakúgy, mint az elhanyagoltság. Az már szinte kegyeletsértő, ha az egy éve halott szülő sírján — noha azt írták rá: „Soha nem felejtünk. Hálás gyermekeik" — méteres a gaz. Márpedig: minden nép jövője a múltjában gyökerezik. s ha emlékeinket nem őrizzük, nem számíthatunk semmi jóra. Chikán Ágnes Nagy László felvételei