Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-19 / 248. szám
1989. október 19., csütörtök 3 Az MSZP politikai fesztiválja Az MSZP Csongrád megyei szervezete október 21-én, szombaton egész napos politikai fesztivált rendez az .újszegedi Sportcsarnokban és környékén. A rendezvényen Nyers Rezső, a párt elnöke, Pozsgay Imre, az MSZP köztársaságielnök-jelöltje, Vastagh Pál, a párt vidéki titkára es az MSZP elnökségének több tagja is részt vesz. A Sportcsarnok nagytermében 10 és 14 óra között non-stop műsort rendeznek, amelyben a Bánát délszláv táncegyüttes, a Horváth Mihály Gimnázium diákszínpada, a Nap.kerek cigány néptáncegyüttes, a sándorfalvi citerazenekar, a Szeged Táncegyüttes és a magyarcsanádi román, szerb és magyar gyermekcsoportok vesznek részt. A programban divatbemutató, tombola és politikai kabaré is szerepel. Körülbelül fél kettőkor a Sportcsarnokban nagygyűlést tartanak az MSZP vezető politikusai részvételével, fél háromkor a Szegedi Biológiai Központ nagytermeben ugyanők találkoznak az érdeklődőkkel, itt kötetlen beszélgetésre, konzultációra nyílik lehetőség. Külön programot biztosítanak az óvodás és a tinedzser korosztálynak. Az óvodások részére játékos ének-, verses meseprogramokat tartanuk, videofelvételt készítenek róluk; a tinédzsereket pedig számitógépes játékok és más rendezvények várják. Az SZBK előtereben könyveket vásárolhatnak. A Sportcsarnok melletti parkolóban számos szegedi vállalat, szövetkezet es kisiparos közreműködésével u nap folyamán — vásárlással egybekötött — termékbemutató zajlik majd. (A tejipar és a Szegedi Sütőipari vállalat egeszséges táplálkozásra ösztönző termékbemutatója; a Zöldért Vállalat olcsó alma-, burgonya- és vöröshagymavására; több kisiparos, népművész termékeinek bemutatása szerepel a programban.) A politikai fesztiválra minden, a Magyar Szocialista Párttal szimpatizáló es a program iránt érdeklődő szegedit es „vidékit" szeretettel várnak. Négymillió a zsebünkben Szervezeti és szemléleti változások előtt H gabonatermesztés dilemmái Az élelmiszer-, s ezen belül a gabonutermeles, -feldolgozás és -kereskedelem súlya hazánkban jelentősebb. mint a fejlett piacgazdálkodású országokban. Az ossz mezőgazdasági termelés árbevételének 40 százalékát a gabona adja, az exportunkból a 140 millió dollár és 100 millió rubel körüli érték szintén számottevő. Köztudott, hogy az élelmiszerexport támogatások nélkül nem tartható. Gazdaságszerkezeti és gazdaságpolitikai kérdés: szükséges-e, illetve lehetséges-e a termelés és kivitel mai szintjét tartani, ha igen, a feltételek hogyan teremthetők meg. A kedden, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem főiskolai karán, az újonnan átadott technológiai intézetben kétnapos szakmai tanácskozáson a gabonaipar aktuális kérdései kerültek terítékre. Lacfi Dániel, az 1989-ben megszűnő Gabona Tröszt vezérigazgatójának megnyitója után Balogh Sándor, a főiskolai kar főigazgatója a világ gabonakereskedelméről adott elemzést. Ezt Nagy Árpád, a tröszt kereskedelmi osztályvezetője vetette össze a hazai valósággal. A rendezvény további részében szűkebb szakterületeket érintő kérdéseket vitattak meg. Nagy Árpád megközelítésében a „valóság" igen vegyes érzelmeket keltett a szakmai körön kívül álló tudósítóban. Az utóbbi negyven évben nem beszélhetünk gabonakereskedelemről. A beszolgáltatások megszűntével csak 1967-től él a szerződéses rendszer. A kötöttség azonban a fix ár alkalmazásával, illetve napjainkban is behatárolt sávok közötti változtathatóságával fennmaradt. A gabona szabad forgalma 1977töl lehetséges, de az étkezési búzát kötelező a termelőtől átvenni. Az export kivételi listás, egycsatornás, illetve a második csatorna kiépítése is ellentmondásokkal terhelt. A gabonavertikum szervezeti rendszerének átalakítása zilált gazdasági helyzetben indult meg. Egyrészt érezhető a jogos termelői nyomás a termelés jövedelmezőségének helyreállítására, melynek egyik alpontja az export efedményéböl való részesedés. Ugyanakkor a mai napig sem ismert olyan működő modell, amely a tröszt utáni időszak „békés átmenetét" biztosítaná. A tröszt 3 milliárd forintos adósságállománya a felosztás után sem tűnik 2l, néhány vállalat ellehetetlenülése előrevet' árnyékát. Sem a mezőgazdaság, sem az élelmiszeripar, de még a költségvetés sincs abban a helyzetben, hogy pénzt tudjon feccelni a vertikumba. A megyei vállalatok rt.-vé alakulása azt jelenti, hogy a vagyon 50 százalékának erejéig a termelőt kedvezményezett részvénytulajdonossá kell tenni. Gyakorlatilag a meghitelezett részvény osztalékából kell törlesztenie az- alapösszeget. Tekintve, hogy a számítások szerint igy másfél évtizedig nem lesz valós osztalékérdekeltsége, az árzsarolás marad pótcselekvésként. A határidő előre kitűzött, a részletek viszont még a mai napig sem tisztázottak. A szabadabb árrendszerben továbbra is kivétel az étkezési gabona. S ez a szabadpiaci viszonyok között anomáliákhoz vezet. Ügy tűnik, az elhúzódó szakmai viták helyett az élet fog dönteni. Kérdés, lesz-e akkora szerencsénk, hogy ez a fajta spontán „döntés" nem elviselhetetlen termelésingadozásban és áranarchiában fog csúcsosodni. 5, T. Sz. I. Eladják a Péti ^ilrogéninílvet A kormány döntése nyomán október 30-án nyilvános árverésen eladják a Péti Nitrogénműveket. — A vásárolni szándékozó hazai és külföldi jogi személyek a szanálós7ervezethez nyújthatják be pályázatukat október 27-én délig, és azok értékelése után lesz a Peti Nitrogénművek versenytárgyalásnak is nevezhető árverese — mondotta Virág Miklós, a szanálószervezet felszámolóbiztosa az MTI munkatársának gyorsjelentés Elkészült a város szeptemberi zöldség-gyümölcs piaci forgalmának, s az október eleji árengedményes vásároknak, akcióknak a gyorsjelentese. A tanács kereskedelmi és ellátási osztályától kapott tájékoztatás szerint a tavalyinál jobb a gyümölcskinálat — nyári almából például 128, dióból 541 százalékkal. Baromfifélékből többletkínálat volt, csökkent viszont a zöldségfélék, a tojás és a tejtermékek, a burgonya felhozatala. A termelőszövetkezetek árui a piacokon egyre fogyatkoznak —, s ez az árakon is látszik: a tavalyihoz képest 24 százalékos az emelkedés! (A baromfié 34,1, a tejtermékeké 41 és fél, a zöldségféléké 41,4 százalékkal.) Árcsökkenést csak a gyümölcsöknél, burgonyánál és máknál figyeltek meg. Néhány termék — például a margarin, az étolaj — rapszodikus „kínálata" ellenére az alapvető élelmiszerekből az ellátás megfelelő volt. Sikeresnek bizonyult az Éliker árengedményes akciója — tíz százalékkal több árut adtak el, mint a tavalyi rendezvénysorozatban, a lakossági megtakarítás pedig kétszeresére, négymillió forintra nőtt. (öti vagon burgonya, 150 mázsa vöröshagyma, 130 ezer halkonzerv, 21 ezer 600 üveg ananászbefőtt kelt el.) A Zöldért egységáras burgonya- és vöröshagymavására, a szakszervezeti árengedményes akciók ugyancsak számottevő megtakarítást hoztak azoknak, akik nagyobb tételben vették meg most a télirevalót. Az utóbbi hetekben egyharmadával mérséklődő határforgálom nem csak a város üzleteiben érezteti hatását, hanem Röszkén, a határállomáson is: az ott visszatartott áruk mennyisége a napi 6—12 mázsáról 2-4 mázsára csökkent. A turisták tájékoztatására ugyanis a vám- és pénzügyőrség szerbhorvát nyelvű táblákat helyezett el a határon, és szórólapokon tette közzé a „tiltólista" árucikkeit, az árukivitel feltételeit. Nem hatástalanul ... Országos értekezlet előtt Ji áramlatok egymás mellett élése zavartalan E hét végen a legjelentősebb ellenzéki szei"vezet, a Magyar Demokrata Forum pénteken kezdődő, háromnapasra tervezett országos értekezletével folytatódik a fontos belpolitikai események sora. (Meglehet, párhuzamosan az Országgyűlés ülésszakával, ha az addig nem fejeződik be.) Az értekezlet előkészületeiről, várható főbb témáiról, s néhány aktuális politikai kérdésről mondta el véleményét lapunknak Pordány László, az MDF szegedi elnöke. — Az MDF pártszerüen működő szellemi-politikai mozgalomnak deklarálja magát; elképzelhető, hogy a választasok közeledtével, esetleg %ár ezen az országos értekezleten neve Magyar Demokrata Partta változik? — Ahhoz, hogy egy szervezet politikai pártként működjön, húrom kritériumnak kell eleget tennie; átlátható anyagi viszoriyai legyenek, zárt tagsággal rendelkezzen, s — megfelelő programmal, és jelöltekkel — induljon a választásokon. AZ MDF már régebb óta megfelel ezen „követelményeknek"; s hogy pontosan milyen névvel, ezt lényegtelen kérdésnek tartom. Előzetes tanácskozásainkon nem merült fel a névváltoztatás napirendi pontként, persze ettől még az országos értekezleten felvetődhet. — Melyek lesznek a legfontosabb, tárgyalt kérdések? — Természetesen a választási stratégiánk kidolgozása; az országos elnök megválasztása — hiszen Bíró Zoltán jelenleg ügyvezető elnök —; s jelölt állítása a köztársáságielnök-választásra. Fontos gazdasági, politikai és más programtervezeteket vitatunk meg különböző szekciókban, s némi alapszabály-módosítás is várható. — Hogyan delegálták a küldötteket e tanacskozasra? — Az alapszervezetek választották őket létszámarányosan; a 40 tagon aluli szervezetek — az egészen kis létszámúak is — egy fővel, az ennél nagyobbak minden további harminc tagjuk után újabb küldöttel képviselik magukat. — önálló jelöltet állít az MDF a köztársasági elnöki poziciora. vagy mas szervezetekkel közösen teszi ezt? — önálló jelöltünk személyéről az országos értekezlet határoz majd; ám nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy az előzetes egyeztetések során Für Lajos neve vetődött fel, mint „jelölt-jelölté". Elképzelhető, sőt kiéánatos, hogy az MDF jelöltjét a választás során esetleg más politikai szervezetek is'támogassák. — Még e témánál maradva, immár az SZDSZ—Fidesz aláírás-gyűjtési akciójanak sorsát is ismerve a keddi parlamenti tudósításokból.- miért jó az MDF-nek a köztársasági elnök megválasztására a november végi időpont? — Ismeretes, hogy az MDF-nek sem ez volt az eredeti javaslata. Egy olyan kompromisszum eredményeként fogadtuk el az elnökválasztás (ez egyszeri alkalomra vonatkozó!) módját és javasolt idopontját, melynek keretében mas kérdésekben mi kaptunk a többi tárgyaló féltől igen jelentős engedményeket. A háromoldalú tárgyalások mérlegét megvonva úgy látom: mindenképpen érdemes volt megtenni ezt a koncessziót. Megjegyzem; egyáltalán nem antidemokratikus módszerben egyeztünk meg, hiszen — az USA-hoz, Franciaországhoz hasonlóan — ez esetben nálunk is a nép valasztja meg a köztársaság elnökét. — Mi a véleménye az SZDSZ—Fidesz aláírás-gyűjtési akciójáról, az íveken szereplő négy sarkalatos kérdésről? — Ezt a négy kérdést az MDF is állandóan napirenden tartja, s kedvező megoldásukat kívánja. Ugyanak„Százszázalékosnak tekinthető.. Vizsgálják a népszavazást kérő aláírások hitelességét Az Állami Népességnyilvántartó Hivatalban szerdán megkezdték az SZDSZ népszavazás kiírását kérő ivein szereplő aláírások hitelesítését. A 140 ezer aláírást tartalmazó íveket csomagokba kötve szerdán adta át az Országos Választási Elnökség a hivatalnak, ahol a személyi szám alapján szamítógepes módszerrel ellenőrzik az aláíró személy választójogosultságát, illetőleg lakhelyének hitelességét. Kéry András, a hivatal vezetője elmondta: a vizsgálatot az ÁNH 30-10 munkatársa folyamatos műszakban végzi, és a munkával legkésőbb a jövő hét végéig elkészülnek. Ezután az ívek visszakerülnek az Országos Választási Elnökséghez, ahol az aláírások hitelességét ellenőrzik. Az ellenőrzések korrektségét Antalffy György ügyvéd felügyeli majd. Az aláírási íveket tartalmazó első csomagon lévő nemzetiszínű szalag átvágása után Papp Lajos, az Országos Választási Elnökség elnöke közölte: az eddig megtekintett ívek megfelelnek a törvényben rögzített formai kritériumoknak. Szerepel rajtuk az, hogy milyen kérdésekben — kivonuljanak-e a pártszervezetek a munkahelyekről; elszámoljon-e az MSZMP (MSZP) a tulajdonában vagy kezelésében levő vagyonról; csak a szabad országgyűlési választások után kerüljön sor a köztársasági elnök megválasztására; feloszlassák-e a munkásőrséget — kívánják az aláírók a népszavazás kiírását. Ugyancsak tartalmazza az aláírók nevét, személyi számát, lakcímét és aláírását. Papp Lajos az MTI kérdésére elmondta, hogy miután az Állami Népességnyilvántartó Hivataltól visszakapják . az aláírásokat, összeül az Országos Választási Elnökség, és szúrópróbaszerűen ellenőrzi a kézjegyek hitelességét. Amennyiben százezer aláírás hitelesnek bizonyul, azt továbbítják az Országgyűlésnek. Az OVE elnöke nem tudott határozott választ adni arra, hogy az egész hitelesítési folyamat mennyi ideig tart majd. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy erre a választási elnökségnek 30 napja van. Haraszti Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője az alairások hite lesitését szolgáló eljárás korrektnek minősítette, s £ aláírók nevében előre is me, köszönte az ANH munkatár sainak fáradságos tevékeny ségét. Egyúttal elmondta: tc kintettel arra, hogy némelyei az aláírásgyűjtés tisztességé' kétségbe vonták, az SZDSZ az előirt mennyiség legalább kétszeresének eléréséig folytatja a gyűjtést. Antalffy György úgy vélekedett, hogy mivel az előírtnál jóval több aláírás gyűlt össze, szinte százszázalékosnak tekinthető, hogy megvan a népszavazás elrendeléséhez szükséges százezer hiteles aláírás. (MTI) kor be kell látnunk, hogy többnyire nyitott kapuk dbngetéseről van szó; márpedig szükségtelen megrohamozni és betörni egy olyan ajtót, amely félig mar nyitva áll. Továbbá nagy baj, hogy ezen akció kapcsán devalválódik a népszavazás intézménye, mielőtt még egyszer is alkalmaztuk volna. Márpedig a népszavazással nem lenne szabad játszadozni. — MDF-en kívüli és belüli elemzők szerint a Magyar Demokrata Fórumban három fö irányzat különíthető el.- a keresztény, a népi és a liberális jellegű. M'lyen mértékű elkülönülést jelent ez; beszélhetunk-e ennek kapcsan MDF-en belüli platformokról? A különböző belső aramlatok le te erősíti, vagy gyengíti a szervezet „kifelé" irányuló ütőképességét, erejét? — A felsorolt áramlatok léteznek, sőt mellettük még mások is; például egy radikálisan liberális, és egy igen erősen szocialisztikus áramlat. Közöttük azonban nagymértékű és többirányú átfedés tapasztalható; néni különülnek el egymástól oly mértékben, hogy akár platformnak, akar frakciónak tekinthetnénk bármelyiket is. Nincs tudomásom olyan törekvésről, hogy valamelyik irányzat, csoport MDF-en belüli platformot vagy frakciót kívánna létrehozni. Az áramlatok egymás mellett élese zavartalan; s létük nem hat ki az MDF egészének ütőképességére. Itt jegyzem meg, hogy semmiféle kibékíthetetlen ellentét nincs például a népi-nemzeti (uz összmugyarság érdekeit szem előtt tartó) és a liberális szemlélet között; e két irányzat legértékesebb elemeit ugyanazon személy is vállalhatja, s önmagában egyesitheti. — A kialakulófélben lévő magyar politikai palettan három fontosabb csoportosulás körvonalai sejthetők: a baloldalon egy szocialistaszociáldemokrata csoport, melynek fö erejévé az MSZP válhat; a „centrumban" a középpártok, melyek közül az MDF a legjelentősebb; a „jobboldalon" pedig a liberális, a polgári demokráciát akaró szervezetek. Közülük melyekkel léphet koalícióba vagy szövetségre a Magyar Demokrata Fórum a közeljövőben, illetve a választások után? — Az MDF pillanatnyilag más szervezetekkel nem kíván koalícióba lépni; ugyanakkor világos a számunkra, hogy a választások után koalíciós törekvések nélkül nem lehetséges működőképes politikai „építményt" létrehozni Magyarorszagon. A'z időközi választásokon tapasztalt MDF-siker ellenére is reálisan számolunk azzal, ho«v r>r n-m íri-*' • és más pártok sem — koalíciós partnerek nélkül kormányt alakítani. Emberi számítás szerint valóban a fenti politikai kép rajzolódik majd ki hazánkban, melyben az MDF egy erős középpárt szerepét játszhatja, s amelyhez a Kereszténydemokrata Néppárt és a Kisgazdapárt áll a legközelebb. Mivel az MDF a centrumban helyezi el magát, számos elemet magáévá tesz a polgári demokrácia vonásaiból. Erre mutat az is, hogy szövetségeseit nem a baloldalon keresi. Sandi István