Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-14 / 244. szám

1989. október 14., szombat 110 DM1 mqgqzín PODMANICZKY SZILÁRD Hogyan kell esőben sírni A kő sértetlenül simult a fénytelen teremben. Kié ez a külső pátosz-e? Ilyen bútorok között nyíltan, nyelve hegyével, felkereste a 26. örömlány manduláját. A hatalmas platánsoron csomóba markolta luisa , bosszú és liús obeliszkjét. Nincs semmire szüksége? A; autó nem az öt é volt és ezentúl nem tudott semmiről. És mialatt beszélt hideg elemek oktalanul érintették, jól értettem?, énekelt a kagylóban?, tempós homlokával énekelt, európa közepette elvarázsolt úvegereszek kopogását — nói kéz• A; egyik kanyar után az autó hirtelen megugrott. ELEKI JÁNOS SZERINT Nincs szakadás Kilométerek egy diplomáért — Vagy hetvenötezer kilométert fogok utazni a diplomáért. — Újabban kilométerért adják? — Is. Nekünk hazajárósoknak. Évente tizenötezer kilométernek saccolom a vonatozást, hu minden héten jövök. — Miért minden héten? A fiú hátán megfeszül a Mats Sport feliratos szürke trikó ahogy elöredól töprengeni: — Hosszú. Biztatom: — Jászberénytől Szegedig van rá három óránk. Füvek és diáktarisznyák — Csakhogy nekem ezalatt tanulnom kell. Elsőéves biológus vagyok, kezdtünk vagy negyvenen, másodévre állítólag húsz alá szorítják a létszámot: kapaszkodnom kell. — Rábök az előtte lévó súrún teleírt kockás írkalapra: — Most is a füveket magolom. Fel kellene mondani a latin neveiket. Hét közben nincs elég idö a tanulásra, reggel hét-nyolc órától be vagyunk fogva az egyetemen délután négyig-ötig — Akkor méginkább kellenének a hétvégi napok tanulásra, mégis „elutazgatod" óket. — Nem biztos, hogy jószántamból. Mondtam, hogy bonyolult. Próbáld összerakni. Elsőéveseknek nincs ösztöndíj, csak szoc. támogatás. A „húspénz" havi 910 forint. Albérletben lakom, az havi ezerötszáz plusz a rezsi. Ha reggelire, ebédre, vacsorára a legszerényebben számolsz is. kijön a heti kajapénzem egy ötszázasra. A szüleim nem újgazdagok: a havi öt-hatezer rám sok nekik. A vonatjegy a kedvezménynyel kétszáz kilométerre gyors másodikon 94 forint. Vagyis hazamegyek visszajövök 188 pénzért, vugyok a családdal is és elhozok egy szatyor kaját a következő hétre. Felmutat a csomagtartóra. Hatalmas. piros hevederrel erősített fekete és sötétkék Adidas és Puma márkás sporttáskák sorakoznak a vasrácson — diáktarisznyák, 1989. Hozzájuk a módi sportcipő, fehér zotni, farmer, pulóver, dzseki. Ilyen „egyenruhás sereg" várja minden vasárnap este az 1378-as számú vonatot Szolnokon a 13. vágány mellett. A szerelvényen Egertói idáig már sok az utas. (T. MÁV! Nem lehetne legalább egy kocsival megtoldani?!) Fürge helykeresés, foglalás, táskák ablakon be, polcokra fel. Kísérő szülök aluljáróba le, vonat el Cegléd felé. Még Abonynál sem vagyunk, már minden diáknak füzet, könyv, jegyzet van a kezében. Azoknak is. akik a folyosón kénytelenek álldogálni. Az ó fejük felett ezen az úton koordináták röpködnek, a vektorok összegével keverednek háromszögek és paralelogrammák a nyitott ajtó melletti ülésről, ahol egy szóké hoszszúhajú lány meggyőzni próbál egy fekete fiút arról: — Valahogy biztos négyszög lesz ez. Ha ezt itt... — rajzol, magyaráz. A srác hol a vonalakat nézi, hol a lányt, hol az Élelmiszeripari Főiskola ülésen heverő fizikagyakorlat jegyzetét. Láthatóan úgy véli, összecsapnak feje felett a hullámok. Panaszosan fel is sóhajt: — Még vagy tízórányi rajzolnivalóm is lenne reggelig... Ostromok, álmok Akik Cegléden várják ezt az esti diákvonatot, azok azért sóhajtoznak, bárcsak felférnének rá. A külső elsó vágánynál valóságos ostrom alá veszik a kocsikat A vesztesek a makói a szövetkezeti mozgalomban December derekán tartja VI. rendkívüli Kongresszusát a termelőszövetkezeti mozgalom, ahol is nemcsak arról döntenek a szövetkezeti küldöttek, hogy miként újuljon meg ez a sok és látványos sikereket elért mozgalom, hanem sorra veszik a legégetőbb gondokat, feladatokat i.r. Felkerestük Eleki Jánost, a TOT főtitkárát, s megkérdeztük, hogy a felkészülés milyen stádiumába jutottak a szövetkezeti gazdaságok, s mivel mind a gazdálkodási, mind pedig az érdekképviseleti tennivalók várhatóan igen erőteljesen fogalmazódnak meg a decemberi tanácskozáson, interjút kértünk tőle. gyorssal érkezők, kik nagy pakkjaikkal végigfutva az átszállási távot is csak a peronon tudnak megállni. (A lányok is. Egész úton egyetlen fiút láttam, aki átadta ülőhelyét egy csinos (!) lánynak.) Kecskemétig teljes a „nyomor". Ám edzett útitársaim mintha fel sem vennék. A szemüveges szótlan kislány továbbra is háromféle színnel szánt vonalakat a büntetőeljárás-jog jegyzetében. Fiúja a könyve és szemüvege felett szuggerálja. Sikerrel. Kimennek kicsit összebújni a folyosóra (a tömegbe). Helyükre gyorsan lekerül egy utazótáska az ülésre. Gazdája könyékig turkál benne a tiszta ruhák, ennivalók és könyvek között egy tollért és egy almáért. — Lefogadhatnám, hogy minden táskának hasonlít a tartalmú? — Hát persze. Ez a hazujárós diákok vonala. — Amin szombaton reggel alszunk hazáig, visszaúton pedig cipekedünk és próbálunk tanulni. — Meg álmokat szövünk negyedéves korunkra ki tudja hányszor, hogy bárcsak nyernénk a totón .lenne elég pénzünk, s ne kellene ennyit bumliznunk. — Mit panaszkodsz? Meg lehet ezt szokni. Elhiszed? Tanácstalankodom: — Nem tudom. Amikor én egyetemre jártam Szegedre a Jászságból, akkor tanévenként összesen öt odavissza útra kaptunk félárú vasúti jegyet. „ Ugy néznek rám. mint a Marslakóra. Témaváltásnak belép egy fiú a fülkébe és megáll a biológusjelölt előtt: — Mit tanulsz? — A növényneveket. — A mikroszkópról tudsz valamit? Honnan tanultad? — A praktikum 187. oldaláról. Profi színvonalon van ott. Könyv nélkül, nevetve Másból pedig sehogy sincs, tudom meg a további beszélgetésből. Könyvük sincs minden, ami kellene. Pestről próbálnak orvosi biológiát, Szentágothai könyvet hozatni. — A koleszosoknak könnyebb, azok egymásnak adják a jegyzeteket — állítják a srácok. Aztán magyar és latin növényneveket kérdezgetnek egymástól. Áz erdei gyömbérgyökér és a vérehulló fecskefü közé angol hangfoszlányok szűrödnek. A szomszéd kupéban bölcsészek tartanak nyelvgyakorlatot. A peronon nevetési gyakorlat van Kiskatonák cserélnek kaszárnyai sztorikat főiskolai tanár-diák anekdotákért. A csúcs: — Az volt a csúcs, amikor Józsó nem tanult meg ágyazni. Napokig aludt az ágy alatt, mire az üti észrevette és rájött, hogy miért olyan élére hajtott mindig az ágya... A fergeteges röhögés végszavaként fülkénkben ülő. végig bóbiskolóorvostanhallgató felébred. — Egy igazi ágy jól jönne. Két napig buliztam. Én csak havonta egyszer megyek haza. azt ki kell használni. — Kacsint a mellette ülö fiúnak: — Tudod, egy óhásra ragadnak a csajok vidéken. A megszólított SZÉF-es diák nem kontráz neki. A többiek sem reagálnak. Gyanítom nemcsak azért, mert közben begurul lassan a vonat a Nagyállomásra. Vasárnap este fél tíz. Sötét és hideg várja a „hazajáró lelkeket". Hét nap múlva pedig ugyanezek a vasüti kocsik. Van. akit valóban hetvenötezer kilométer távolságra... — Kérem foglalja össze a decemberben összehívandó termelőszövetkezeti kongresszus fő célkitűzéseit! — Ennek a kongresszusnak a februárban tartott rendkívüli konferencia szellemében és határozatainak megfelelően nagy feladatai lesznek. Mindenekelőtt azt kellene megvitatni. hogy milyen legyen az az agrárpolitika, amelyik középpontba helyezi a mezőgazdaságban dolgozó embert, s amelyet nem nélkülünk, hanem velünk, az agrártermelés részeseivel alakítanak ki. Nekünk csak az az agrárpolitika elfogadható. amelyik a hátrányok megszüntetését célozza meg, s a mezőgazdasági termelők részére is azonos lehetőséget biztosít az életkörülmények alakulásához, a jövedelemszerzéshez. Ez természetesen együtt járna a szövetkezeti mozgalom kibontakozásával, a hazai élelmiszer-ellátás javításával és a jövedelmező exporttevékenység bővítésével. Szeretnénk végre alaposan kitárgyalni. hogy mi az, ami legjobban megfelel a vidék társadalmának, melyek azok az érdekek és feszültségek. amelyekkel rövid, de hosszú távon is együtt tud élni ez a mozgalom. hogyan tud ugyancsak rövid és hosszú távon a nemzetközi porondon is versenyben maradni, vagyis hogy milyen helye és szerepe lesz a jövőben az agrárgazdaságnak, s a szövetkezeteknek. Nem kisebb horderejű szövetkezet-politikai kérdéseket kell megvitatnunk: a mezőgazdasági szövetkezetek hogyan illeszkednek az alkotmányos rendünkbe, hogyan válnak alkalmassá, hogy igazi szövetkezetekké fejlődhessenek, elég csak mindjárt az új szövetkezeti törvény és új földtörvény készítésére utalnunk. A plurális társadalomban máshogy alakulnak, formálódnak a szövetkezet-politikai igények is. Természetesen kívánalom tehát annak a végiggondolása, hogy a jelenlegi szövetkezeti modellnek milyen lehetősége kínálkozik, hogy kitörhessen mostani helyzetéből? Izgalmas kérdés, hogy a 90-es években a plurális társadalmi, politikai viszonyok mellett milyen legyen az érdekképviselet. Hogyan tudja legjobban és leghatékonyabban elvállalni a parasztság, a szövetkezeti parasztok és a szövetkezetek érdekvédelmét? S milyen garanciák szükségesek, ahhoz, hogy ezeket a feladatokat ellássa a mozgalom, az új testületek, azok vezetői, az apparátus, vagyis milyen személyi megújulásra, tisztújításra van szükség? Fö célkitűzéseiben tehát ezek a nagyobb témák szerepelnek majd a kongresszusunkon, de még egy kérdést feltétlenül szeretnénk megvitatni: az új szövetkezeti törvény koncepcióitSok minden történt február óta, a politikai erőviszonyok lényegesen megváltoztak. Mivel ebben a széteső. társadalmi és politikai érdekeit zajosan, olykor szélsőségesen kereső világban nehéz felvállalnunk minden mezőgazdasági szektor érdekét — amikor a mi sorsunk, gazdálkodásunk és létünk sem könnyű —, két elgondolás bontakozott ki. Ezekből fakad az a kettősség, amelyet egyrészről a nyitottság, másfelől a befelé fordulás igénye jellemez. Mindenesetre óriási felelősség, hogy az ország élelmiszer-ellátása biztosítva legyen, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez nemcsak a parasztság felelőssége. Újszerű, hogy a kongresszus tartalmi munkáját most a februári konferencián megválasztott három bizottság készíti elő: az agrárpolitikai, szövetkezet-politikai, érdekképviseleti témában vitaindító anyagok készítésével. Ezeket az anyagokat a szövetkezetek részére szétküldtük. Jelenleg a szövetkezeti tagok és az alkalmazottak széles körben vitát folytatnak a megjelölt témákban. Elmondhatom, hogy folyamatosan érkeznek vissza a javaslatok, amelyeket mind a napi munkánkban, mind pedig a kongresszusi felkészülésben, anyagokban felhasználunk. — Veszít-e az agrárvilág azzal, hogy nincs önálló pártja? Számol-e azzal, hogy az üj parlamentben lényegesen kisebb képviselete lesz? Egyáltalán, mi várhaló? — A kerekasztal-tárgyalásoknál azért nem vagyunk jelen, mert sajnos nem hívtak bennünket. Valóban többen javasolták, hogy alakítsunk önálló pártot. A nemzetközi tápasztalatok viszont azt mutatják, hogy egy tisztességes, valóban demokratikusan építkező parlament, hatalom, nem kényszeríti arra a parasztságot — Nyugat-Európa jó példa erre —, hogy önálló pártot alapítson. Tehát nem létkérdés, nem szükségszerű a párt ahhoz, hogy a parasztság bekapcsolódhasson a hatalomba! Úgy tapasztaljuk, hogy a létrejött pártok szándéka tisztességes, márpedig miért ne tételezzük fel ezt. akkor jobban járunk, ha nem csapódunk egyik párt zászlaja alá sem. ha mint erős, harcias érdekképviselet. azt a partot, pártokat támogatjuk, amelyik az agrárpolitikában legjobban felvállalja az érdekeinket. SZABÓ MAGDOLNA íchtsiur'UL ' LIPPAI TAMÁS: TEHERHORDÓK Mindez viszont nem zárja ki azt, hogy ha az objektivitás mellőzésével. az önös érzelmi indíttatású hatalmi harcok folytatásával a falu és az agrárvilág érdekeit senki nem vállalja fel igazán, vagy nem kellő mértékben, akkor elképzelhető a saját párt alapítása is. Mindennek a lehetősége megvan és ezt nem is vetjük el. Jól tudjuk azonban, hogy történelmi felelősség van rajtunk, s ezekben az átmeneti időkben úgy akarjuk az értékeinket átmenteni, hogy a hatalmi képződményekben szavunk legyen. Áz elmúlt hónapokban az érdekképviselet megújulása, természetesen a szövetkezeti mozgalom megújulása is jelentós szakaszához érkezett. Ennek az egyik állomása, hogy nevezetesen a szövetkezeti vagyon 50%ban felosztható, nevesíthetó. Ez egy folyamat. A vége az lehet, hogy a szövetkezeti tulajdon teljes mértékben. a földet is beleértve a szövetkezeti tag tulajdonába kerülhet. A termelő típusú szövetkezetektől a vállalkozó típusú szövetkezetek irányába mozdul el a modell, vagyis önfejlődés következtében valós szövetkezetekké válnak, ahol is nem az lesz a szövetkezeti gazda ismérve, hogy tag és munkavállaló, hanem hogy tulajdonos és vállalkozó. így az érdekképviseletben sem választják szét a tulajdon és a tag képviseletét. Az bennünket nem zavar, hogy ez a szövetkezeti tag azután melyik pártnak lesz a tagja. Úgy látom, hogy agrárvilág nagy többsége politikailag kulturáltan viselkedik és semmiképpen sem akar etikátlanul, mindenáron a politikai viták nyertese lenni, de persze vesztese sem. Ez köszönhető az agrárértelmiségnek főleg, akiknek óriási felelőssége van ezekben a változó időkben. Nyugodt szívvel kijelenthetem, nem a szövetkezetek felelősek azért, hogy az ország idejutott és azért sem, hogy drágább az élelmiszer, hiszen a mezőgazdasági termelők haszna nemhogy növekszik, de évek óta csökken. Ezzel párhuzamosan csökken a szövetkezeti tagok, alkalmazottak jövedelme is. — Az agrárreformkörök sem osztják meg a mozgalom egységét? — Ellenkezőleg, erősítik! Ez idáig bennünket segítettek. Többek között azzal, hogy a választási harcban nem mindig tisztességes eszközökkel fellépőket objektívebb vitára kényszerítették. Mi tagadás, általában a szövetkezeti érdekképviselet az utóbbi időben kissé kényelmetlen lett, s belső feszültségeivel, vitáival gyöngítette önmagát. Jó magyar szokás szerint előbb agyonvertük magunkat, azután meg azt akarjuk, hogy álljunk ki a pástra az ellenfelekkel szemben. Felgyorsultak az események, a mozgások a szövetkezeti gazdaságokban is. Ez törvényszerű, s ebben az agrárértelmiség tudására éppen az összefogás érdekében nagy szükség van. Az agrárreformkör most már mint egyesület, egyéni tagságon alapuló szervezet, továbbra is nagy segítséget adhat nekünk abban, hogy a szövetkezetek valóban önálló, igazi szövetkezetként működjenek. Az önállóságukat megtartva, igen jó műhelymunkával, a rcformszcllemű agrárértelmiségét befogadva igen hasznos kohója lehet az agrárvilágnak az agrárreformkörök egyesülete. Én éppen ebben látom a reményt arra, hogy a decemberi kongresszusunk megteremti azt az egységet, amely nélkül a szövetkezetek jövöje és megújulása elképzelhetetlen, egyben olyan új szakasz kezdetét ígéri, amelyben ez az ágazat régi hírnevét és eredményeit öregbítheti. SZ. LUKÁCS IMRE