Délmagyarország, 1989. szeptember (79. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-13 / 216. szám
1989. szeptember 14., csütörtök 225 Mégis, kinek az élete? Hétfőn még Béres-cseppért sorban álló tömeget fényképezett kolléganőm, Somogyi Károlyné a gyógynövényszaküzlet előtt. Másnap, azaz ' tegnap, kedden már csak a képünkön látható táblákat kaphatta lencsevégre. A tömeg eltűnt, s vele együtt a Béres-csepp is. Várható volt, hiszen Kósa Ferenc megdöbbentő — tíz évig titkos dobozban őrzött — dokumentumfilmjének hatására az eleddig szándékosan tudatlanságban és bizonytalanságban tartott ezrek zarándokoltak a tények és tanúk igazolta csodaszerért. A reménykedők, a .„hátha mégis"-ben- hívők azért bementek a boltba, hogy személyesen győződjenek meg arról, a szer valóban elfogyott. Magam gyors interjúkat készítettem. A többség a filmben látottakról-hallottaktól meggyőzve akarta megszerezni Béres úr szerét. A hirtelen összeverődött kis csoportban egyetlen hölgy akadt, aki Kósa filmjének is riportalanya lehetett volna, ö ugyanis szintén tanú. Persze nem szeretnék egy kiváló rendező rossz epigonja, a filmben elhangzottaknak ismétlője lenni, de mégsem állhatom, hogy ne adjam közre — az orvostársadalom biztos haragját kiviva — ennek az asszonynak a tapasztalatát. Tizenkét évvel ezelőtt műtötték méhrákkal. Elbocsátó, szép üzenetként évet sem jósoltak neki. ö sem magának, hiszen húsz kilót fogyott, jártányi ereje sem volt. Akkortájt még Béres úr osztogatta a maga készítette cseppeket, így hát az asszony tőle szerezte meg Leadott kilói „visszajöttek", egészsége kifogástalan. és máig imába foglalja a mester úr nevét. A Herbária vezetőjétől, Oláh Lászlónétól az irodában érdeklődöm a film bemutatása utáni hétfői invázió következményéről. — Három óra alatt háromezer üveg Béres-csepp fogyott. Annak előtte ez a mennyiség egy hónapig volt elég, jóllehet, korábban is meglehetősen sokan vették. — S most, hogy egy egész ország rámozdult, kérdés az, mi lesz? — Húsz gyógynövényszaküzlet létezik az országban. Kapunk amennyi jut, amennyit leosztanak, de sajnos félek, hogy korántsem akkora mennyiséget, amekkora az elkövetkezendőkben kellene. Ma egyetlen grammot nem tudok adni, talán csütörtökön vagy pénteken érkezik. Kósa Ferenc filmjét ajánló soraiban a többi között azt írja, hogy a társadalmunkban föltorlódott előítélet elleni küzdelem minden gondolkodó ember joga és kötelessége, „mert olyan térségben élünk, ahol előítéletek örvényében milliók vesztették . el áz életüket." Kósá itt leheletfinom és tapintatos, noha filmje kőkemény. Mert, hát az előítélet nvből is táplálkozik? A manipulált információból, avagy éppen a tisztességes tájékoztatás hiányából, a tíz évig eltitkolt valós tények nem ismerése okán. Persze a történet még arról is szól, hogy maffiaszerüen működő csoportok, élet és halál felett döntő mindenhatók gátolhatnak révbe jutni olyasvalamit, amit nem az ö k-utyájuk kölyke talált. S eme akciókban — lásd a Celladam körüli huzavonát — tényleg milliók pusztulnak, pusztultak bele. Sorsok felett mások döntenek. megfosztva az^ embert a választás lehetőségétől. Az egyszerű polgárnak csak a kérdés marad: ... és mégis kinek az élete? Kalocsai Katalin Hogyan tovább ? Az MSZMP közzétett programnyilatkozatával kapcsolatban olvasható gyér megnyilvánulás is jelzi a probléma nchézségfokát. Elsősorban nem azokra a sommás tagadásokra gondolok, melyek akár indokoltak is lehetnek a mai nehézségek és ellentmondások alapján, hanem amelyek elvi és pszichológiai síkon tornyosulnak az elmúlt négy évtized vezető politikai erői elölt. Még akkor is, ha a személyi konzekvenciák egy részét már levonták. •A program óriási hendiikepje, hogy ugyanabból a szájból kell kimondani olyan dolgokat, melyeik akár a közelmúltban is súlyos személyi retorziókihoz vezettek, pályák, egzisztenciák törtek derékba. De az élet folyamatos és nem dobhatjuk ki hulladékként elmúlt évtizedeinket, melyben a történtek ellenére akartuk. kellett megvalósítani emberi és közösségi céljainkat. Egy ilyen helyzetben ama „tiszta lapot" meg kell adni az 'MSZMP-nek is, mert enélkül devalválódik már áb ovo mások, — az alternativokra gondolok — programja is, melyek még nem álltak össze konzisztens rendszerré. Bár sokan mondták: nem érdemes a programmal foglalkozni, engem a jövő iránti kötelesség, a megharcolt ' évtizedek sorskeresztje indit néhány gondolat kifejtésére. Nem másoknak, önmagamnak tartozom azzal, hogy véleményt mondjak. A programról általában csak annyit: sokan elfelejtik, hogy tervezetről van szó, és semmiképpen sem a múltbéli gyakorlat szerinti „tökéletes", és csak jóváhagyásra váró orákulumról. Persze tökéletes nem lehet soha, de tehetségünk és lehetőségünk szerinti .jóságra törekedni általános erkölcsi kötelessége mindazoknak, akik csaik puszta létükkel is részesei voltak az elmúlt évtizedeknek, kivált az átlagosnál magasabb beosztásokban. Mivel pedig, ha van konszenzus, — azaz, hogy a változások, tekintettel a nemzetközi helyzetre és a nép fölös szenvedéseit elkerülve — békés átmenet csak a társadalom elé terjesztett politikai programok értelmezése utáni egyéni igazodás lehet. iA program, ha leszámítjuk a párt nevében szereplő szocialista szót, ezt a fogalmat elsősorban csak abban az értelemben használja, hogy „demokratikus szocializmus". Ezt közvetlen formában nem js értelmezi, bár a program összhatására valami mindenkiben 'kialakul, jobbára a felelős kormányzás alapját képező parlamentarizmus és jogállamiság igenlése alapján. Nyitva marad tehát: voltaképpen mit is jelent a szocializmus? A mai megközelítés szerint, figyelemmel nemcsak a köznapi értelmezésre, — Tálas Barna: Mi a szocializmus? című tanulmánya alapján (Üj Fórum, .1989/3. száma) — elméletileg sem adható válasz. Innen nézve tehát abból indulhatunk ki, hogy a szocializmus eddigi évtizedei nem a szocializmushoz vezettek, — nota bene: legfeljebb egy világpolitikai koncentráció, ami azért önmagában sem kevés — szükség van tehát egy új modellre. A tapasztalatok és a világ fejlődése alapján. K:i nem mondottan ez a programban benne van. E téren a haladást, amint akár nap, mint nap megfigyelhetjük, éppen ez a hatalmi koncentráció befolyásolja, mind politikai, mind gazdasági (KGST) téren. Ezzel mindenkinek számolnia keli saját programjának megfogalmazásakor. A kommunizmus szó, ha jól emlékszem, mindössze egy alkatommal szerepel. Ez kétirányú problémát vethet fel: ez a még inkább értelmezhetetlen fogalom mit jelent az ismert „bolsevik" mentalitás felől, s mit ideológiailag az elő sem forduló marxizmus okán. A de-, moknatikus centralizmus alapján született hagyományos magatartást maga alá gyűrte az élet és az oly sok szenvedést okozott személyi kultusz. Mi lesz azonban a marxizmussal, scíkak életfilozófiájával? Szabad-e, lehet-e a mai túlhangos és érzelmektől túlfűtött politikai helyzetben a marxizmust elhallgatni? Ügy vélem igaza van Szelényi Ivánnak, a Los-Angeles-i egyetem tanárának, hogy „óvatosabban temessük Marxot" (Népiszabadság, 1989. augusztus 26-i száma). Arról van szó, hogy a marxizmus rossz kezekben, és nem szerencsés körülmények között került kipróbálásra. Egyre több jel mutatkozik azonban arra, hogy a marxizmus sok megállapítása jól illeszkedik akár egy humanizált kapitalizmushoz. Kérdés: a mai kapitaliizjmus azonos-e azzal, amivel a marxizmus oly kemény harcban állt? Mivel a programban ás említés van róla, szóban még többször történik utalás rá, beszélni kell arról, hogy a szociáldemokrácia ideológiai alapja erodálódott. (Először a Német Szociáldemokrata Párt tagadta meg a marxizmust (Bad-Godesberg, 1959.), majd később mindenki, néha ügy tűnt, még egyik-másik kommunista párt is. Ezt azonban aligha lehet elfogadni, mint a marxi filozófia bukását, mert egészen más alapokról indult ki. A tagadás két pillére a két világhatalom szembenállása volt: valamiféle hűségeskü az USA-hoz, másfelől a létező szocializmus jogos tagadása. E'téma ki nem meríthető, még egy programban sem, de sokan elfelejtik, hogy maga a kapitalizmus sem hibátlan és függetlenül a mi európai tévelygésünktől, a marxizmus még sok „kapitalista" országban jelent reménysugárt. Végül: úgy tűnik, hogy e problémakör elveszett a napi politika kavargásában, s egyfajta politikai szégyel1 ősség áldozata lett. A gazdasági jellegű kérdésekről szólva, egy helyesbítéssel kezdenék: a világpiacon való helytállás, vagy másként, a kihívás nem az országot, hanem a politikai vezetést érte készületlenül. Akár úgy is lehet fogalmazni, hogy ennél rosszabb történt, .mert a másutt megfogalmazott „hozzánk (mármint a szocialista táborba) nem gyűrűződik 'be" sztálinista ostobaságot szó nélkül átvettük, miközben már az 1968. évi reform világosan jelezte a nemzetközi kapcsolatok fontosságát. Az viszont helyénvaló, hogy a program kifejezetten szembeszáll „ ... megalapozhatatlan, népszerű, ám teljesíthetetlen ígéretekkel, ...". Ezt nyilván más politikai pártok sem fogják tenni. Ezért talán bátrabban meg lehetne — főleg •politikai okokból — fogalmazni, hogy egyáltalán mire lehet a jövőben számítani. Elég széles körbeit él az a tévhit, hogy a régi politikáról letérve, egy azonnali és nagymértékű gazdasági és életszínvonal javulás következik be. Ez álom! Az objektív gazdasági törvények következetes alkalmazása, a nemzetközi érdekviszonyok ilyet aligha fognak lehetővé tenni. Keményen kell dolgozni, de senki se várja, hogy az életszínvonal egy különben is torz elképzelés szerint, ugrásszerűen nőni fog. Azt is hiányolom, hogy eddigi fejlődésünket, az elmúlt 40 év fejlődését szemérmesen, a valóban súlyos hibák mögé bújtatjuk. Mondjuk már végre ki, hogy nálunk e században szerencsésebb nemzetek jószerivel már ide járnák még élelmiszerért is. Mintha folytatódna a „bűnös nemzet" politikája, noha a hajdani kisentente országok valamennyien nálunk rosszabb politikai és gazdasági helyzetben vannak. A tényeken felül ez arra is jó lenne, hogy akik ma kevéske nyugdijuk alapján amúgyis leértékelődnek, legalább munkájuk tisztességét és eredményét ne vegyük el tőlük. A program egy defenzívában lévő pártot tükröz. Talán túlságosan is, feledve azt, hogy a mi hibáink többsége oktrojált hiba. Nem mi találtuk ki, és a világpolitika szorításában megesett dolgok tekintetében nem vagyunk egyedül. De az is igaz, hogy az erővonalak még léteznék, és bármilyen politikai erő ezeket nem hagyhatja figyelmen kívül. A múltat be kell vallani! Ez megtörtént, de mintha túlságosan sok árnyék vetődne a jövőre. Ámbár a küszöbön álló kongresszus még jelentős változtatásokat hozhat, amint erre éppen a bizonytalanság, a visszafogottság miatt szükség is van. Es persze a sokoldalú vitára is. Marosi János Sok a hulladék, kevés a gyűjtő Tavaly még 220 tonna papírhulladékot gyűjtött össze a MÉH a lakosságtól, az idén jó, ha 120 ezer tonnányit beadnak telephelyeikre, pedig a kilónkénti átvételi ár állandóan emelkedik. Jelenleg a "egyes Papírhulladék kilójáért 1,20 iorintoc, az újságpapírért 2,50-e'; adnak. A MÉH Tröszt vezetői elmondták: növelésén túl különböző gyűjtési akciókat is rendeznek, főleg az iskolásoknak, s időnként magasabb idényárakat alkalmaznak a gyűjtési kedv ösztönzésére. Némiieg kedvezőbb a helyzet a vas- és fémhulladékok összegyűjtésénél. A fontos másodnyersanyagokból az év végéig körülbelül 700 ezer tonnát szállít a telepekre a lakosság. Az átvételi árak a minőségtől függően változóak; 1,20-at, illetve 2,30-at fizetnek egyegy kilogramm fémhulladékért, ám a nemesebb fémekért természetesen jóval többet, A MÉH felmérése és becslése szerint különösen a papírhulladékból lehetne jóval többet összeszedni, elsősorban csomagolóanyagokból és dobozokból. A gyűjtés ösztönzésére magasabb átvételi árak kellenének, azok további emelésének az szab határt, hogy a felhasználó iparvállalatok mennyit hajlandók fizetni a MÉH-telepeknek. Például a lakosságtól 2,50-ért átvett fekete-fehér papírhulladékért, összegyűjtve, bálázva és leszállítva a papírgyárak 3,80-at fizetnek, vagyis a MÉH-nél alig marad nyereség. A MÉH — szűk anyagi lehetőségei között — igyekszik új, korszerű technikai eszközöket is beszerezni; így svéd. NSZK-beli és osztrák vágó-, daraboló- és bálázóberendezéseket vásárolnak a hulladék gyorsabb összegyűjtésére és alapfeldolgozására. Ehhez a technikai feljesztéshez azonban az ipari felhasználók nem járulnak hozzá, mert nincs ilyen célra fordítható pénzük. Efe főleg annak tudható be, hogy a .hulladék nyersanyagot megvásárló iparágak, vállalatok — mint a kohászat és a papíripar — válságterületek, így egyelőre fizetni sem tudnak többet az átvett hulladékért a MÉH-nek. Szünetelteti működését a megyei bíróság pártalapszervezete Nemrégiben Csongrád megyei bírák nyilatkoztak lapunkban arról, miként vélekednek a bírói kar depolitizálásáról. Azóta a bírói partalapszervezet taggyűlést tartott, amelyen működésük szüneteltetését határoztak el. Döntésük részleteiről Exterde Tibort, a pártalapszervezet titkárát kérdeztem. — Mik voltak a közvetlen okai elhatározásuknak? — Valójában az utóbbi fél évben pártalapszervezetünk. a politikai viszonyok tisztázatlansága miatt, nem n-.űködött. Tény az is, hogy az elmúlt hónapok során 15 tag lépett ki, 26-an maradtunk. Egyébként a tagság kérte a taggyűlés összehívását. s a döntést is közösen hoztuk. — Milyen elképzelésekkel ültek össze? — Háromféle variáció merült föl. Voltak, akik úgy vélték, oszlassuk föl magunkat, és szerveződjünk a régi szisztéma szerint, vagyis. érdeklődési körnek megfelelően. Mások indítványoztak, hogy működjünk tovább, változatlan formában, s próbáljunk bekapcsolódni a politikai munkába. Javaslatként hangzott el a végül is nagy többséggel elfogadott változat. Bövid vita után a tagdíjfizetés mellgtt döntöttünk, tehát a szüneteltetés határidejéig, december 31-éig, eleget teszünk a tagdíjfizetési kötelezettségnek. — Miért az év végével szabtak határt? — A bírák párttagságával kapcsolatos állásfoglalásnak még az idén meg kell születnie. Végül is. az érintettek nagy többségének egyetértesével sehol, senki nem vitatta meg a bírói függetlenséget. Értesüléseink szerint. az Igazságügyi Minisztérium azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy a bírák párttagságáról már most, az őszi Országgyűlésen tárgyaljanak: A minisztérium javaslata: biró ne lehessen politikai párt tagja. De. természetesen, határozhat az MSZMP KB, vagy az októberi pártkongresszus is e kérdésben. — Tartalmában mit jelent a döntésük? — Lényegeben a következőket: nem tartunk taggyűlést, nem is készítettünk üléstervet. Nem veszünk részt a pártrendezvényeken. Távol tartjuk magunkat mindenféle politikai tevékenységtől. A munkahelyi vezetői ós bírósági értekezleteken a pártszervezet nem képviselteti magát. — Mi lesz, ha az év végéig sem a jogszabály, sem a pártvezetés állásfoglalása nem születik meg? — Ezt egyszerűen elképzelhetetlennek tartom. — Ügy tudom, a párt szervezeti szabályzata az önök által elfogadott tagsági viszonyt nem tartalmaz. — A legtisztességesebb ideiglenes megoldásnak ezt tartottuk. S a rendkívüli állapot kellő magyarázat is. M. E.