Délmagyarország, 1989. szeptember (79. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-09 / 213. szám

1989. szeptember 9., szombat 1989 DM] magazin ® ® ® A negyedik út — A magyar filmek értelmiségképének elemzésével foglalkozó filmművészeti nyári egyetemen elengedhetetlenül szükséges foglalkozni az elmúlt negyven év értelmiségi modellváltásaival: stratégiájával, rétegződésével, szerepvállalásával. I.engyel László Egerben erre vállalkozott. — Legkézenfekvőbb, ha kronologikusan tekintjük át ezt a témát, hiszen az értelmiségi modellek attól függően változtak, hogy kora Kádárkorszakról (1956— 1962), középvagy klasszikus Kádár-korszakról (1962- 1980-as évek eleje), s végül a késői, vagy válságba jutott rezsimről beszélünk. Az utóbbinál az útkeresés lehetősége, hogyanja a legizgalmasabb kérdés. Ahhoz például, hogy a klasszikus korszak szituációját megértsük, tudnunk kel): 1956 után a magyar értelmiséget nagyon erős sokkhatás érte. Azokat, akik a sztálini-rákosista rendszer létrehozásában szerepet játszottak, annak ideológusaiként, költőiként, oktatóiként tevékenykedtek. '56 mély erkölcsi és felelősségi válságba sodorta. Kényelmetlenül érezték magukat azok is, akik semminemű közösséget nem vállaltak a korábbi rezsimmel. hiszen a teljes elutasítástól sem vezetett kipróbált út az új helyzetbe: a család, az egyház, a-polgári körök biztos bázisai már teljesen eltűntek ekkorra. S ami talán a legfontosabb: áthidalhatatlan szakadék keletkezett az értelmiségi elit (vezető művészek, irodalmárok, társadalomtudósok. közgazdászok) és az értelmiség tömegei között. Ez lényegében az értelmiség konszolidációjával függ össze, mely felelősségtudatuk manipulálásán alapult. A második korszakban „kiérlelt" kultúrpolitika lényegét a mézesmadzag és bunkósbot stratégiával is jellemezhetnénk. vagyis: a „mindanynyian cinkosok és áldozatok yagyfunk" állapotából.égy kegyek gesztussal tárgyalási alapot teremtett a -hatalom és az értelmiség vezető rétegei között. Az alku-pozíció feltételeit természetesen a hatalom diktálta. Az elitnek tett komoly engedményekkel 1962 után sikerült integrálnia az értelmiség nagy részét. Továbbra sem nyílt lehetőség afra, hogy az értelmiség közösségi formában szálljon síkra érdekeiért, de a hatalom a direkt irányítási mechanizmusról áttért a szakmák indirekt irányítására. Az általános hűségnyilatkozatok helyett most már az elit egyes tagjaival kötött hallgatólagos szerződést, hogy megnyerve prominens személyiségeket, azok szakmai tekintélyén keresztül irányítsa a tudományos és irodalmi közéletet. A korszak kulturális irányítója, Aczél György sem titkolja, hogyan zajlottak le az ilyen találkozások Illyés Gyulával vagy Déry Tiborral. A személyes alkuk időszaka példaszerűen jelenik meg Kovács András: Falak vagy Jancsó Miklós: Szegénylegények cimú alkotásaiban, de még olyan „friss" filmben is, mint Szabó István: Mephistója. Ez utóbbi is tükrözi a sajátos dilemmát: ha én. mint színész, a hatalom által előkészített színpadra lépek, nemezzel tehetek-e legtöbbet pályatársaimnak; értékes, gondolkodó embereket mentek meg. juttatok szóhoz. Ha nem én teszem, megteszi más — e szerepre alkalmatlanabb — helyettem. —. Mi történt azokkal, akik nemezt az utat választották? — Azokra, akik az elit vezető szerepét nem fogadták el, illetve a hatalom által kijelölt mozgástér határait feszegették, a bunkósbot várt. Egy nagyon differenciált, de életképes értelmiségpolitikát deklarálhatunk ebben a közép-kádári korszakban. Életképességét nem utolsósorban annak köszönhette, hogy az értelmiségi kisember számára is megteremtette az individuális boldogulás lehetőségét gazdasági értelemben, cserébe hallgatást követelt szakmai szinten. Persze, ét kényes egyensúly volt. hiszen a másik oldalon a tekintélyek szavára hallgató arctalan, uniformizált értelmiség állt. mélv a hallgatás súlyos terhén túl magán viselte örökös megosztottságát is. A vidéki értelmiség provinciális alternatívái éppúgy nem teremtettek esélyegyenlőséget a fővárosiakkal szemben, ahogyan az öt kiemelt nagyváros a ma értelmisége számára az lenne a legfontosabb, hogy tegnapjában, jelenében és holnapjában megőrizve identitását, túlélje a pártok harcait. Hogy egy országért legy en." értelmiségi strukturálságával sem vehette fel n versenyt egy kisváros, hogy a falvakról ne is beszéljünk. Sajnos, hagyományos értelmiségi létformáról szinte csak a főváros esetében szólhatunk. Másik jellemzője e kórszaknak az. hogy a politikai retorziók sohasem értelmiségi tömegeket érintettek, hanem felkészült, szuverén szakmai csoportokat (pl. 1973-ban szociológusok. filozófusok egv meghatározott körének a ..feketelistázása"). Ezek hatása nem gyűrűzött le a tömegekhez. Mindennemű drámai konfliktus szigorúan csak a fővárosban okozott zavart. Az elszigeteltség következtében az értelmiségi szervezetek működését hosszú távon nem befolyásolta. — Ac elintek ez a magatartása, amely tehát azon az egyéni meggyőződésen alapult, hogy igy szolgálhatom a leghasznosabban az irodalmi és tudományos közéletet — inai szemmel nézve — hamis tudatot tükröz, nem? — Ez a fajta választás azért nem volt annyira ártalmas, hogy megvessem, elítéljem, de ahhoz, hogy ezt végeredményében hasznosnak nevezhessük. még mindig nincs elegendő rálátásunk. — Mi történt a 80-as évek elején, s milyen tendenciákat mutat napjaink .értelmiségi szerepvállalása? — A 80-as évek elején az előbb említett .egyensúly teljesen megbomlott. Bekövetkezett az. ami a szemétyes-'-'álkukban a legveszélyesebb: sorra meghaltak a tekintélyek, akiket többé-kevésbé egy egész ország elfogadott. Három válsággóc is keletkezett. Egyrészt a fiatal írók. költők. közgazdászok, szociológusok nem fogádták már el azokat az egyezségeket, melyeket „apáik" kötöttek. A félelem sem gátolta óket abban, hogy a hatalmon levőkben csak/rossz bürokratákat lássanak. Egy éjszaka megcsörrenő csengő közülünk már senkiben nem kelti az ÁVH képzetét. Hozzánk már a „postás csenget". Az összeomlott szakmai elitekkel szemben új értékket tudtak produkálni; az ideológiai elkötelezettség helyett a tudás elismeréséért harcoltak. Ugyanakkor tanácstalanná vált a hatalom, hiszen az új generációval szemben nemcsak politikai, hanem gazdasági alku-pozícióját is elvesztette. Ennek a nemzedéknek az individuális boldogulásra. a viszonylagos nyugalomra és biztonságra mar reménye sem leltet a 80-as évek elejétől kezdve. A jelenlegi helyzet az. hogy a véleménynyilvánítás szabadságával egyáltalán nem jár együtt a cselekvés szabadsága. Megnyíltak a zsilipek, a gyenge hatalommal szemben erősöditek a szervezetek, pártok, melyek óriást erőfeszítések árán próbálják megfogalmazni az ország konfliktusait, de ezek nagyon távol állnak a hétköznapi ember lét-konfliktusaitól. A tömegértelmiség (a pedagógus. a ntérnok. az agronómus stb.) továbbra sem kap egyetlen eligazító szót sem. Három tevékenységforma körvonalozódik. Az értelmiség egy része az elődöktől örökölt elittudattal törekszik egy más minőségű alku létrehozására. Ezt a hatalmi egyezkedést támogatja a külföld is. Mások a politikai tárgyalások helyett piaci • vállalkozásokban kamatoztatják tudásukat. s marad végül egy széles réteg, a bérből és fizetésből oki „kisértelmíség". a gazdasági élet romlásából adódó nehézségekkel szemben leginkább védtelen csoport. Nincs abban a helyzetben, hogy tárgyalópartner lehessen, de a mai tárgyaló felekben sem lát garanciát arra. hogy a jövő majd róla és érte szól. Ez a csoport az elveszett nyugalom és biztonság visszaszerzéséért egyre elkeseredettebb harcot vív mindennapjaiban Agresszivitását, dühét vagy fásultságát csak fokozza a tudat, hogy sztrájkjai, pctíciózásni nem súlyos döngetések a hatalmi légvár kapuján. — A." új minőségű alkuhelyzet számomra egy mókuskerékben való vergődést sugall. Meddig tolerálhatják ezt az újfajta maga tartust az emberek ? Konszenzusra lépliet-e az elit a tömeggel? — Nincs még semmiféle új posztkádári modell- és értékrend a 90-es évekre, amelyben konszenzus jöhetne létre a megosztott értelmiség köreiben, amelyben szolidaritásra lelne az uj pártok elitgarnitúrájával például a nagyüzemi munkásság. A partok még mindig nem döntötték el, hogy az európaiság eszméjét vagy a közép-kelet-európaiság nemzettudatát tűzik zászlajukra. Csak körvonalazódik. hogy történelmi értékeinkből. a múltból mit tagadnak vagy vállalnak, mit őriznek vagy felednek. Ebben a helyzetben nehéz prognosztizálni. Mint gazdasági szakember a jövőt illetően nagyon borúlátó vagyok, s ebből ered szkepticizmusom a formálódó hatalmi-politikai struktúrával szemben. Félek, hogy a gazdaság összeomlik, mire az új szereplök beletanulnak szerepeikbe. — Az MS/M P-ből való kizárása óta tagja lett-e valamely pártnak ? Hogyan jellemezné saját értelmiségi stratégiáját:' — Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több független szervezet alakulásánál jelen voltam. Szinte minden pártban vannak barátaim. Vannak számomra szimpatikus csoportok. pártok, de tagja egyiknek sem vagyok. Pártszakértóként alá kellene vetnem magamat az adott párt érdekeinek és fegyelmének. Én ebből nem kérek. Ma megtehetem, hogy elfogulatlanul szakmai segítséget nyújtsak az MDF-nek éppúgy, mint kisgazdáknak, az MSZMP reformereinek éppúgy, mint egy független szakszervezetnek. Független szakérióként szeretném a továbbiakban is támogatni a szimpatikus törekvéseket. de szakértői gondolatokkal megvétózni az. egyes programok nem tűi demokratikus elemeit. — Ez. az álláspont az elázó Itdrom kategória egyikébe sem illik. F.gv negyedik típusú alapállás, melyet azt hiszem, egyre többen és tudatosan vállalnak manapság. — Bizonyára nem egyedül vélem azt. hogy a korábbihoz hasonló csapdákat rejt. ha ma valaki a saját arculata helyett a pártjáét formálja. A gondolkodó ember, a ma értelmisége számára az lenne a legfontosabb. hogy tegnapjában, jelenében és holnapjában megőrizve identitását. túlélje a pártok harcait. Hogy egy országért tegyen. NAGY MÁKTA Idegenként önmagunk? V

an Illyés Gyulának egy verse a negyvenes évekből: Árpád a címe. A honfoglalás szorongató élményeit örökíti nteg. visszaálmodván magát a költő az ősök korába: úzötl-hajszolt embertömeg volt az. amelyet a Hősök terén fölállított emlékmű büszke daliákként merevít lenyűgöző alakzatba. Menni —maradni egyformán veszélyes volt az Illyésnél megelevenített magyarság számára. Tudjuk jól, s költőnk másutt ki is fejezte, hogy Árpád döntése nyomán a Kárpát-medence itt lakó népeivel való elvegyüiés nem vált kárunkra, bár elvesztette a bór keleti „sárgás aranyát", kisimult „a szép hiúzszcm-szögellet". Nyertünk itt fölgyülemlett tapasztalatokat, tudást; kölcsönzött szavakba foglalva is. Am az igazi haladást mindig nyugat felöl reméltük (ahová hajdan fegyveresen kalandoztunk, egesz az óceánig). Felületesen és mélyen is érvényesül s megnyilvánul ez ma is. Köszönni sem igen tudunk a magunk módján. A napszakos jókívánságot férfiaknál kiszorítja a németből fordított kezét csókolom, tegeződve szervuszt mondunk, a latin servtts humillimus, alázatos szolgája nyomán. Meg s/iát — a szervusz származékaként, olasz csaót, és — kiirthatatlanul — angol hollót. Pedig a magyar üdv! köszönés megtenné nagyon is ebben a szerepben. Bőg a Danubius rádió német nyelvű adása ott is. ahol egy árva szót sem értenek belőle, de mert divatos: hát csak hadd bőgjön. Angol nyelvű popzene, diszkómuzsika ömlik egész nap a rádióból, tévéből, szórakozóhelyeken. s ez is jobbára csukott agyakat bombáz, mert angolul sem túl sokan tudnak Magyarországon. Nincs sok köszönet abban sem, ha a Calypso rádió magyar beszédét hallgatjuk: diszkó-magyarság ez. idegesen és önkényesen fölkapott szótagokkal, szó közben, szó végén. Teljesen idegen zene — ám ragályoson terjed, s lassan-lassan a közbeszéd is átveszi. Mindeme divatjelenségek már-már nemzeti önazonosságunkat veszélyeztetik. Kelünk s fekszünk idegen és túl hangos szórakoztató zenére, s nap közben is részünk van belőle, ha kívánjuk, ha nem. Mit lehet csinálni? Az egyik lehetőség, hogy — nyelveket tanulunk, s akkor már a majmolásból megértés lehet, s a divat is visszaszorul, kezdjük ismét nem szégyellni azt. ami magyar, ami a mi hagyományunk. Közeledik a Bécs—Budapest világkiállítás (én szurkolok érte. hogy meglegyen!), s akkor nemcsak mutogatni kellene a hozzánk érkező külföldieknek. Ilyen-olyan okokból az orosz nyelv tanulásának kiszorítására szövetkeznek manapság. Jó. e nyelv kizárólagos tanuralma az iskolában fölösleges túlzás volt. (Megjegyzem: sok. helyütt — sajnos nem jól tanították; az orosztanárok színvonala általában kétségbeejtő volt Magyarországon.) De azt is látni kellene, hogy mindamellett az orosz: ENSZ-világnyelv, s a Föld jókora darabján el lehet vele boldogulni. A gazdasági megújulás nálunk inkább a nyugati nyelveket helyezi előtérbe. Méltán, de ezért — megismétlem — az orosz vagy más szláv nyelv ismerete remélhetőleg nem válik ezután sem restellni valóvá. Finnugor nyelvű nép vagyunk. Legközelebbi nyelvrokonaink — a Szovjetunió területén — messze élnek tőlünk, és már olykor csak néhány ezres lélekszámban találhatók. De ott vannak a finnek, az észtek. Az előbbiek a politikai-gazdasági fejlődés világra szóló csodáit produkálják, az utóbbiak is bámulatos kultúrát fejlesztettek ki. Mégis: ha finn gazdasági szakember, bankár, politikus érkezik hozzánk, legtóbhnyire angolul beszélnek vele. az észt meg végképp közvetítő nyelvre szorul. (Vendégeink közül is igen ritka, aki meg — magyarul tud.) Miért ne lehetne néhány középiskolában elindítani s kiszélesíteni az egyetemen a finn. az észt nyelv oktatását? Miért nem lehet — magyar fordítások révén is — elevenebbé tenni a finnugor összetartozás-tudatot hazánkban? Miért nem indul el egy olyan vállalkozás, hogy Magyarország — mint a legnagyobb lélekszámú finnugor haza — e kultúra központjává váljék? Társtalanság-érzetünk, lAclyról költök oly sokat panaszkodtak (s az öngyilkossági, alkohol fogyasztási s más statisztikák is árulkodnak), csökkenhetnek ily módon, nemzedékek szívós munkájával. Hát igen, így vagyunk. A jó múltkorában figyeltem megdöbbenve, hogy az USA-ból pár hónapos tanulmányútra hazaérkező ifjú magyar filmrendező idegenszerű kiejtéssel beszélt az anyanyelvén. (Talán divatból, tréfából, meghökkentő célzattal — egyik se mentség.) Míg hosszú-hosszú évtizedek óta idegenben élő magyar művészek, tudósok úgy szólalnak meg rádióban, képernyőn, mintha tegnap mentek volna el tőlünk! Legalább ilyen szintre kellene hoznunk általánosan magyarságunk türöképcssségét! V

alami baj van tehát azonosságunkkal, azonosságunk tudatával. Nem véletlenül, hiszen már arról is vita folyik: hol is élünk voltaképp; Kelet-Európában. Közép-Európában. Közép-Kelet-Európában, vagy Kelet-Közép-Európában? Jó lenne mielőbb választ találni ezekre a kérdésekre, mert az épülő „Európai Házban" a magyarság csak úgy lehet fontos és érdekes, ha hiteles önmagát mutatja ott. s nem valamiféle zagyvalékot, mely erre is, arra is hasonlít, éppen csak önmagára nem. KŐHÁTI ZSOLT UTASSY JÓZSEF Patakparton LIPPAI TAMAS: LMLEK A Tarnu-putak homokja süt, szikrázik, perzseli a Nap. Idejár úszni öt-luit fiúcska. Cingár nyakukban csúzli. Kézzel halásznak. Aztán sütkéreznek, mint réten a vásznak. Arrább egy csokor lány fürdik. Nagy szemektől izzik a bokor. Most aztán van ok: meresztgetik a fütyköst. Kié a nagyobb? Sütik a krumplit. Majd hajbakapnak. Karcsi gyepalja Gusztit. Valaki kiált. Csönd lesz, nagy csönd. Elszívják a békepipát. A patakparton öt-lutt fiúcskát mindig ott lel az alkony.