Délmagyarország, 1989. szeptember (79. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-16 / 219. szám

3 1989. szeptember 16., szombat egy hét múlva Egy hét múlva, szeptember 22-én nyitja meg kapuit a 90. Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasztási cikkek szakkiállítása. •A szervezők pénteken sajtótájékoztatót tartottak az előkészületekről. Elmondták, hogy 32 ország és Tajvan kiállítói találkoznak Kőbányán. A tavalyinál több, csaknem 1700 kiállító vonultatja fel termékeit 76 ezer négyzetméteren. Főként külföldről érkeztek nagyobb számban, mint az elmúlt években; csaknem háromszor annyian jönnek a tőkés országokból, mint tavaly. A három legnagyobb kiállító: a Szovjetunió, az NSZK és Ausztria. Az idén első alkalommal hívott díszvendéget a BNV: Görögországot, ahonnan 51 cég kiállítói érkeznek. A diszvendégstátusz egyébként jelentős kedvezményekkel jár, s azért esett Görögországra a választás, mert a magyar—görög 'kereskedelmi kapcsolatokban döntő szerepe van. a fogyasztási cikkek forgalmának. A külföldi kiállítók közül most első alkalommal állit ki a Koreai Köztársaság, ebből az alkalomból magas szintű koreai 'kereskedelmi delegáció érkezik a vásárra. A belföldi kiállítók száma növekszik ugyan, de a korábbinál jóval kevesebb ruházatiipari és 'bútoripari cég állít ki. Távolmaradásukat a ruházati cégek azzal indokolják, hogy az ágazat alacsony jövedelmezősége nem teszi lehetővé a vásári részvétéit. A rendelkezésükre álló anyagiakat inkább külföldi kiállításokra használják fel. hiszen az ágazat alapvetően exportorientált, s közismert, hogy a hazai fogyasztás erősen visszaesett. Elbarikádozzák az utcát..." Lázadnak a Hajnóczy utca lakói. A Mikszáth Kálmán utca átépítése ugyanis erős forgalomnövekedést eredményezett az addig csendesnek mondható zsinagóga menti szúk utcában. Az útra hajló — még lombos — fák alagútjában robogó járművek rövid idő alatt 'maradandó károkat okoztak a környező épületekben, s a szellőztetéshez nyitott ablakokon ólmos bűz lepi el a szobákat. A sűrű hajszálrepedések résein megülő korom, festett pókhálóként rondítja az utcabeliek szószólójának az egyébként igényesen és szépen berendezett lakását. A legutóbbi környezetvédelmi fórumon figyeltem fel ellenkezést nem tűrő, türelmetlen, azonnali intézkedést követelő felszólalására, amit akkor a tanács képviselői azzal hárítottak el, hogy felvetése inkább tartozik a város közlekedésével foglalkozó következő fórumra. Ugyanezt a választ kapták azok az amatőr környezetvédő fiatalok, akik azt követelték, hogy a Lenin krt. 'határolta 'Belvárosból tiltsák ki a gépjárműforgalmat. Körutas, sugárutas, párizsi modetlű szegedi úthálózatunk elméletileg esélyt kínálna égy ilyen megoldásnak, mint mondjuk Pécsnek, ahol ugyan felemás módon, mégis, a lehetőségekhez mérten sikeresen oldották meg a problémát. Tömegközlekedésünk országosan is jó adottságai lehetővé tennék a ,/kecske és a káposzta" elvének érvényesítését. A Hajnóczy utca századeleji és újonnan épülő házai egyértelműen nem a mai forgalmi viszonyok terhelésére méretezettek. A felújí tott zsinagógának sem tesz majd jót hosszú távon a megnövekedett foTgalom okozta rezgés. — Mivel hiába görcsöltem, léptem, képviseltem az utca érdekeit, s a tanács legkisebb hajlandóságot sem mutatja gondunk megoldására, 'ha záros határidőn belül nem változik helyzetünk, az önvédelem — úgy tűnik — utolsó eszközéhez nyúlva, elbarikádozzuk az utcát — jelentette ki Szűcs László, miközben az erősödő, kora reggeli forgalom áradó bűzét szippantva sorolta a benzingőz egészségkárosító hatásait. V. I. Vetés előtti számvetés Aki a mezőgazdaságból, növénytermesztésből él, igencsak spekulálhat. mit vessen az öszón, amiből jövőre pénzt lát, lehetőleg többet, mint amibe neki kerül. A döntés és annak rizikója az övé. A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat tegnapi, pénteki szokásos, szezon előtti tájékoztatójából kiderült, a vetőmagok többségéből bőséges a kínálat. Mindez vonatkozik az őszi búzára, vagy a tasakos kertészeti magvakra is. Az ószi káposztarepce vetésterületét növelni kívánja a felvásárló Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat. A felújítás után megnövekedett kapacitás lehetővé teszi, hogy 60 ezer hektár helyett 160 ezer hektárra szerződjenek.! A termelés ösztönzését szolgálja a felvásárlási ár emelése, a vetőmagköltség átvállalása és a takarmánynak, való darát is visszaadják. A vetőmag beszerezhető. Öszi búzából 47 fajta ós fajtajelőlt jelenti a kínálatot A korai éréscsoportban a Korona a legnagyobb szemtermést adó fajta. A GK—öthatom, MV—14. Alföld, GK—Kincső szintén javasolt. A vetőmagtermetök véleménye szerint a Baranjka, Lonja. Zagrepcsanka, GK—Ságvári es MV—4 kevésbé felelnek meg a mai igényeknek. A középerésűek. kőzött az MV—16-ot javitó minőségűként említették, a vetőmagvát most szaporítják, elterjedese egy év múlva várható. A GK—Zombor JEGYZET A kiszivárogtatott hírek hallatán először lön a felháborodás és a pánik, majd következett az „úgysem lehet ezt itt bevezetni" címkéjű „megnyugtatósdi". Hallottam, hallom ezt is, azt is nagyvállalatunk házatájáról. A felháborodók szerint hogy jön itten akarki ahhoz, hogy sok-sok éve „beállt" munkarendet megváltoztasson, hogy ne bízassék továbbra is a dolgozóra, mit és mennyit tesz munkaidejében: nem tudhatja azt senki jobban náluk, akik évek óta azon a munkahelyen vannak. Szó szerint: vannak. Persze, dolgozgatnak is — magyar építőipari módi szerint. Amit most „valakik" meg akarnának változtatni — holmi normarendszer bevezetésével. Ilyen „ötvenes évekbeli munkásnyúzó módszerrel" előhozakodni ugye felháborító éppen most a demokráciahirdetés idején? Vagy csak hirdetjük azt a fene nagy demokráciát? Felmerültek e kérdések is a norma hírének vitatásakor. Sőt, további demagógiával egészen odáig jutottak egyesek, hogy a gazdasági önkény jegyében bizony lehet ebből valami, jobb előre félni tőle. Féltek is. Míg el nem hintette másvalaki azon okoskodást, miszerint nem kell tartani semmiféle normaszabástót, hiszen a cégnél nincsenek meg ehhez az anyagellátási, munkaszervezési feltételek. Ebben aztán megnyugodtak. Én pedig a megnyugvásuk miatt nyugtalankodom. Azon „eszem magam", hogy jó ideje látjuk. írjuk, mondjuk gazdasági és társadalmi gondjainkat; szépen egyetértünk abban, hogy ki kelMérceméricskélö lene lábolni belőlük —, ám semerre sem akarnak mozdulni a kimasírozni szándékozó lábuk. Mintha a sok szép szólam mégsem mozdította volna meg igazán az akaratot, a tettrekészséget — sok — sokfelé járván tapasztalom, hogy megy (azaz áll!) minden a régi „normák" szerint. Amikről pedig mára már köztudott, hogy jégre vittek bennünket. Keressük is (kell is keresni!) az ezért felelősöket. a rossz mércéket megszabókat. Arról viszont mintha megfeledkeznénk, hogy azért is tegyünk valamit, hogy mielőbb legyenek uj, jó mértékeink. S ne csak gazdasági, de emberségi mutatójúak! Amikkel igazából lehet mérni: munkateljesítményt is, emberi minőséget is. Hisz — vallom! — mindkettőre szükség van ahhoz, hogy megkapaszkodjunk, s végre tudjunk túllendülni az „igehirdetésen" a tettek felé. Mely tettek sorába bizony beletartoznék — elsődlegesen! — az új mérce kialakítása. (A közösé is, meg az egyénié, a magunkra szabotté is). A normáé, a határozott követelményeké. Amiknek alapján elvárunk ezt, azt, amazt; enynyit-annyit a dolgozóktól — természetesen biztosítva neki a feltételeket ahhoz, hogy teljesíteni tudja a kívánalmat. S persze garantálva, hogy ha azoknak eleget tesz, megkapja érte megfe'elő munkabérét. Ha pedig nem tesz eleget, akkor merjük levonni a következtetést, még ha az bércsökkentés, vagy munkakönyvkiadás is. Azazhogy légyen végre alapvető norma mifelénk, hogy a munkabérért munkát kell végezni. Söt, munkát akarunk végezni! Az a gyanúm, ez utóbbi „kivánulom"-mal nem mindenki ért egyet. Az utóbbi évtizedekben tengés-lepgéshez szokottak, s közben jól megfizetettek többsége biztosan nem. Pedig a változtatást éppen velük kellene kezdeni. Még akkor is, ha „felháborítónak" tartják az „átkos emlékű norma", az elvárúsok, a megszabott feladatok puszta felemlegetését is. Meglepődni, csodálkozni persze nem tudok rajtuk se, a jelenségen se, mert egyenes következménye az a magyar munkahelyek egy jelentős részén jócskán meggyökeresedett „munkaerkölcs"-nek. Amitől pedig jó lenne mielőbb megszabadulnunk! Mert egyszerűen nem fér, nem férhet bele az új erkölcsi normarendszerünkbe. Mit ugyancsak jó lenne mielőbb meghatározni — sőt, megpróbálni megélni! Még akkor is, ha jelen — bocsánat, de kimondom — züllött-zilalt „erkölcsiségünk" ellenére kell is magunkra vennünk az uj viselkedési szabályokat. (Amik persze dehogy is újak, hisz alapelveik egyidősek az emberiséggel; éppen csak nálunk mára elfeledtettek vagy meg sem tanultattak ...). Ödzkodok attól, hogy tételesen felsoroljam, mi minden tartoznék ebbe az új zsinórmértékbe, mert még „igehirdetéssel" vádolhatnának olvasóim. Pedig én ezt a pár sort nem arra, hanem norma hirdetésére szántam ... Szabó Magdolna továbbra js meghatározó ebben a kategóriában. Extenzív körülmények között a Jubilejnaja termésbiztonsága ütközik ki. Az MV—8-as, az MV—10-es és MV—12-es kiszorulóban. A középkéseiek közül az MV—15-öt és a GK—Szőkét emelték ki név szerint. Rozsból és árpából szintén bőséges a kínálat. A fémzárolt búzavetőmag forgalma környékünkön az idén ismét csökkent. Az okok között egyaránt szerepel a vevők anyagi helyzete és a termelök által vegzbtt sajat szaporítás hatása is. A forgalom hanyatlását csereakcióval igyekeznek mérsékelni. A termelő az étkezési búza helyett másodfokú vetőmagot kap, ha megfizeti a mázsánkénti 100 forint különbözetet. A magántermelőket elsősorban a zöldség, és virágmagvak választéka érdekli. A zöldségmagvakból 30 faj 200 fajtája áll rendelkezésre. A virágmagvak tusakjut színes fotóval látják el. Az ígéret szerint, nerr. lehet hiány, tekintve, hogy uz import is folyamatos. A virághagymu. dughagyma és fokhagyma szintén ..eladó". Újdonság a közeljövőben létrehozandó szegedi mintabolt és tranzitraktár. Az Agrokerrel közös áruházat az Eő-ös úton lehet majd megközelíteni, a Délép házgyára mellett. Akik a biztonságra törekednek. a vetőburgonyát ősszel is beszerezhetik; A Cleopátra, Romano, Kondor és Desiré apraja várhatóan 16,20-as áron jelenik meg, míg a nagyobb méretű várhatóan 12 forint 70 fillérért. A keszthelyi elit Ciklámen ennél dráeább A Beáta, Boro, Desiré és Gül baba minigumója darabonként 1 forint 80 fillér. A zöldségtermesztésben egyaránt tapasztalhatunk hiányt és bőséget, a vetőmagkínálat ugyanakkor szervezett és stabil. A válasz kézenfekvő. Tekintve, hogy a vetőmag értékesebb és drágább más terményeknél, kifizetődőbb az öntözése. Az aszály terméscsökkentő hatását a terület nagyobb részén tudják így kivédeni. T. Sz. I. Természetes gyógymódok A Bartók Béla Művelődési Központban hétfőn este 6 órától Kóbor Béla magyar származású amerikai természetgyógyász tart előadást Természetes gyógymódok a tengerentúlról címmel. Árdiktatúra ? — Emeljék fel a szalámi árát, azt úgyis elviszik a jugók! Adják viszont olcsóbban a tepertőt. Nekünk, nyugdíjasoknak már úgyis csak arra futja — hivott fel a jó tanáccsal néhány napja egyik olvasónk. Éppen bizonygatni kezdtem, hegy ez. legfeljebb csak konyha-közgazdaságtannak jó alapelv, amikor megszakadt a vonal. Nem maradt sok. idom a morfondirozásra, mert újra csengett a készülék: — Ez már tűrhetetlen! Nincs felvágott, nincs sajt, vaj, mindent elvisznek a külföldiek. Írják meg, hogy be kellene tiltani, hogy kivihessék! — méltatlankodott egy hölgy. Próbáltam mentenj a helyzetet, magyarázni, hogy ennél olcsóbb exportot elképzelni sem tudnánk, a dollár-tízezrekért pedig némi kényelmetlenséget is kell olykor vállalnunk, hiszen elengedhetetlenül szükségünk van a „kemény" penzekre. A hölgy hajthatatlan maradt: — Beváltanak harminc márkát, eladnak, húsz üveg konyakot, és megveszik a fél országot. Bezzeg, a hazai vevő... Nem cifráztam tovább a dolgot. Árügyekben nálunk úgyis mindenki szakértő. Csak néhány nap múltán gondoltam újra a dolgot. Vissza-visszarémlett gyermekkorom, amikor még listával a kézben küldtek boltba. fillérre kiszámolt pénzzel. Ma már? Aligha lehet centizett pénztárcával vásárolni menni, szinte kiszámolhatatlan előre, hogy mennyit mutat majd a kasszagép. Be sem jelentelt. burkolt áremelések, szinte már követhetetlen árhőmérö jellemzi napjainkat. Nincs más megoldás, megpróbálunk versenyt futni az idővel. Csökkenő életszínvonal mellett beosztani azt, ami még megmaradt. Elmorfondiro/.tam azon is, mi történt volna, ha a húskészítmények áremelése elleni sztrájkok sikerre vezetnek? Egymillió ember próbálta kifejezni igy nemtetszését — sikertelenül. Vajon miért állt ellen a kor mány? Tegyük fel, hogy enged a tömegek nyomásának. Akkor minden bizonnval előbb-utóbb előáll a húsipar is: ha a miniszterek ilyen jó szívűek, egyenlítsék csak ki az ő számlájukat is. Veszteségesen nem hajlandók termelni. És a régi figura az állami támogatások csalfa rendszere, kezdődne előírói Ha a húsra jár a támogatás. miért ne járna a ruhára, a kenyérre, a téglára, a lakásra? Rugaszkodjon el a fantáziánk, s képzeljük el, hogy állam bácsi zsebe tel is tele van tömve, s szive is engedékeny. Jó szándekából, adományaiból iutna a kohászatnak. a bányászatnak, a veszteseget termelő vállalatoknak. Mi történne? Az árak cmelkedese ugyan megállna, de nem sokáig lenne okunk őrülni, meri napról napra egyre kevesebb portékát találnánk az üzletek polcain. A hiánygazdálkodás jelei felerősödnének, s eljutnánk oda hogy pénzünk még csak akadna, de árucikk alig. Egyszóval, összedőlne a gazdaság. Be kell látnunk, aligha lehet esélyünk, ha minduntalan hátrafelé akarunk menekülni szorult helyzetünkből. Egyetlen visszalépés az éppen csak kibontakozó áraktól, piaci viszonyoktól megállíthatatlan folyamatokat indítana el. Márpedig az elmúlt negyven-egynéhány esztendőben megtapasztalhattuk a hiánygazdaság minden nyavalyáját. Aligha kívánhatjuk vissza .. . Örök kérdés, mi jobb, ha valamit nem lehet kapni vagy ha van ugyan, de borsos az ára? A valasz aligha lehet ketséges. Tudom, most a nyugdíjasok es a kiskeresetűek lelke melyen háborog, s magukban melegebb égtajakra küldenek, s talán igazuk is volna . . . De engedjek meg, hogy ne csak a mondokam elsó felet adjam elö, hanerr. írjam le végig. Ugyanis egy jól müködö piacgazdaságban nemcsak a szaláminak, a kény ernek. a sörnek a téglának van reális ára, hanem a munkaerőnek is. A mesterségesen visszafogott árak mesterségesen alacsony kereseteket is hoztuk magukkal. Minek a nagy fizetés, ha az állam gondoskodik a lakásról, az orvosról, a tanulásról? De az idó elszállt felettünk: az egykor ingyenes juttatasokat az államkassza már nem bírta tovább, és átment „piaciba". A fizetésekről viszont egyelőre megfeledkezett... Botor dolog lenne azt hinni, hogy egy közelgő bérreform majd egy csapásra elrendez mindent. Az se kisebb tévhit, hogy mindenkinek emelkedik majd a fizetese. A különbsegek változnak, de alaposan. A munkát — a szellemit és a fizikait is — értékén meri majd egy, mainál igazságosabb szisztéma. Térjünk vissza inkább az árakra Ilyen korulmenyek között ki, vagy mi védi meg a dolgozók érdekeit? A gátlástalan áremelés ma már szinte mindennapos. Az egykori lobbyk ma is élnek, s „dolgoznak'. Tévedés lenne azt hinni, hogy bármiféle hatóság' valódi védelmet nyújthatna a társadalomnak, a zsebünknek. Sokkal inkább gyógyír lehet a piacgazdaság teljes kiépítése. Akik ma még a zavarosban halászást választják, azok tisztességes játékszabályok kö2ött minden bizonnyal tönkremennek majd. Mert mi is történik? A gazdaság szereplői olyan kölcsönös függesbe kerülnek egymástól és a vásárlóktól, ami meggátolja azt, hogy egyesek továbbra is megsarcolhassák a lakosságot. Ha valamit messze árán felül kínálnak, lesz másik, olcsóbb, s talán még jobb is. Márpedig akkor a piaci szabalyokat be nem tartók kiesnek a versenyből, lehúzhatják a rolót. Persze, sovány vigasz ez a szépen festett jovo annak, aki most a tepertőt is csak mértekkel veheti Látszólag, erdeke azt kívánna, hogy ne emeljék semminek se az árát. Pedig de csalóka is tud lenni a gazdaság'... Tudomásul kell vennj azt is. hogy a ma virágzó piacgazdaságok, a most jóléti államban élő polgárok is átvészeltek válságokat, a miénkhez hasonló inflációt, munkanélküliséget. És mégis talpra tudtak állni. Mert ott a gazdaság ésszerű szabályai diktáltak, nem pedig az íróasztal mögött, fiskális észjárással kiokoskodott szabályozók. Az árak diktatúráját nem rendeletekkel, hanem egy jól működő piacgazdaság kiépítésével, kényszerítő erejével oldhatjuk csak fel. De jó is lenne, ha oly sok kényszer után, végre ez a logika diktálna minálunk is. .. Rafai Gábor