Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-12 / 189. szám

8 1989. augusztus 14., hétfő s* DM] [magazin ® SZŰCS IMRE majdnem ket évtizedig az Újvidéken megjelent) Magyar Szó munkatársa, és két Ízben a művelődési rovat szerkesztője volt. Ma a jugoszláviai magyar gyermeklap, a Jó Pajtás irodalmi szerkesztője. 1935 áprilisában született Udvarunkon. Középiskolai tanulmányail /rcnjuninbuti I Nagy becskereken), főiskolai és egyetemi tanulmányaii Újvidéken végezre. Újságíró, költő, műfordító, de filmes színikritikákat is ír. Rendszeresen látogatja a Szegedi Szabadtéri .latékokat, de a gyulai Várjátékokon. Pesten és Szentendrén is számtalanszor megj'orult. s élményéit megírta. Négy verseskötete és liárom ntűforditáskötete jelent meg eddig. A Parija koszorúját és a hőidbe némult száj című fordinisköteiekei a budapesti Európa Kiadó jelentette meg. SZŰCS IMRE Anyanyelv só és kenyér st5 év kenyér bar az utunk jobbik felén máskor meg esak homoksziget hová sorsunk gyakran kivet no de mégis éldegélünk s amíg élünk van reményünk só és kenyér só és kenyér rügyfakadás ág és levél híves putuk szarvasoknak szomjasan ha földre rogynak bölcsódallal adjuk tovább mint édesanyuk legszebb szavát édesanyák legszebb szavat Újvidék. 1987. augusztus 15-16. • • Üzenet Mindennap üzenetet hagyok az ajtómon: ,. Várj meg, azonnal jövök!"... Hadd higgye mindenki, mily nagy nyüzsgésben vagyunk. Ó es én, vagyis: mi ketten, akinek üzenek, üzengetek, újra és újra feledve, hogy ha elmegyek hazulról — kulcsra zárom a magányt, ha pedig megérkezem: kinyitom a börtönajtót, magánzárkám kacsalábonforgó üvegpalotáját. Mindennap üzenetet váltok Vele és velem. papírlapok szállnak, lebegnek, mint lepkék a virágon, mint cserfes menyecskék a zöldségpiacon. ha itt a nyár, Je sok-sok gyümölcsével, csodajavai rám sohase nem tatul. Nem talál... Újvidék. 1V89. június 27 - 28. »VW ÁV DÉVAI CSABA Anikó, az • Nyárközép volt. a nappalok lehér lényben úsztak, fekete vala az éj — mikor Zamfiri ráébredt, már megint több pénze van a kelleténél... Igen, Zamfiri abból élt. hogy novellákat írt, ezeket szétküldte a szélrózsa minden irányába, s hetente kétszer-háromszor cetli várta a levélszekrényben. tudatva — már megint „honor" érkezett címére a Dunántúli Hírmondótól, a kecskeméti „Hírős Lapok "-tói. az ÉS-től. a Romano Nyevipétól.., Nem csodálható tehát, az éjjel ismét arra riadt: túl sok készpénz van a háznál. QD Ám. ismervén barátunkat, ez állapot most sem tarthat túl soká! Hisz Zamfiri máris villanyt kattint, lön világosság — mindjárt éjfél —. fürdik-mosdik, borotva pengéje villan, előkerül a frissen mosott-vasalt ing, a satöbbi... Nem telik el öt perc — taxi repíti (Gábriel) az S. bár (Night Club) irányába, máris. - Nyolcvanból kérek — mondá hősünk, midőn a bérautó lassítás nélkül, csikordulva fékez a csillogó bejárat előtt. ...Odabenn félhomály és piros fények, rejtett világítás és takaratlan keblek (épp sztriptíz megy). Megkezdődött már, igen. a minden-esti műsor, a zsonglőr már lefutott, most megy a vetközés, hátravan a tűznyelés. A bárpultnál mixernó. a bárszékeken három arab, a fülkékben alig néhány ember — itt egy beszélgető pár, ott egy digóküllemü társaság, pecsétgyűrű a strigó-ujjakon. vastag aranylánc a nyakban, kunkorodó szór a mellkason, a lóvé. mint a tenger. Emitt K. ül, ismert nő az éjszakában — felerészben prosti ó csak. kiegészítésre szorul a konyhalányi sovány fizetés: amott két családanya, középkorú, tisztes hölgyek — no igen. apuci nyilván háromnapos kiküldetésben, vállalati érdek okán... A sarki asztalnál, az asztal sarkán, „csinosnak mondott" hölgy üldögél magában. — Csókolom, szabad itt egy hely? — kérdé Zamfiri. ...A nó szőke volt, vodkát ivott (narancslével). Kiderült, neve Anikó, „barátnőmmel vagyok itt, csakhogy ót már táncba vitték", mondta, egyébként adminisztrátor a Délstexnél. v an egy fél háza a zöldövezetben, a kapu előtt fenyő áll őrt, férje volt-nincs. a vagyon megosztva, gyerek nuku. „kell néha egy kis lazítás, nemdebár?" — Más vagy. mint a többiek... Olyan különleges — mondta Zamfiri: „ezen még megírni sincs mit", gondolta... .— Tényleg?... Különleges vagyok? — Anikó szeme fölragyog, arcán izgatott öröm. elátkozott — Van benned valami plusz a többi nőhöz képest... ( — Még két vodkát kérnénk! — intett a sima hajú bárpincérnek.) — Imádom a szív alakú arcú nőket. Az szép csak, kinek arca szív alakú, szíve arc alakú, ó maga jó alakú.. Anikó hangosan kacagott, cigarettájának fénye fehér volt a piros fényben. — Mondj még ilyeneket! Megjött a vodka, tálcán, udvarias módban. — Egészségedre. Anikó, te korallkezú. kékcsillagszemú.. — Szió — suttogta fénylő szemmel Ánikó. A műsornak közben vége lett, a sztriptízhölgy levetkőzött, majd földön heverő holmijait összeszedve beszaladt a függöny mögé. (Bugyija véletlenül a porondon maradt, az immár tánczenésszé vedlett zsonglőr vette észre, tűznyelő-pálcájával lökdöste be a függöny alá. enyhén undorodva.) — Sehogyse tetszel te nekem — mondta Z.-nek Anikó. — Túl alkalmazkodó vagy, túl simulékony, túl... Ha nó lennél, tudod, mi lennél? Zamfiri mosolygott, csillogó szemmel. — Egy Camelt kérünk, meg egy újabb vodkát a hölgynek — mondá a bárpincér iránya felé. ...Másnap ismét találkoztak, ezúttal az Sz. vendéglőben. Kétszemélyes Sz.-tálat ettek, benne minden, mi szem-szájnak ingere. Éjfél tájban Zamfiri taxit kért, és elzúgtak az L. bárjába. Záróráig maradtak. — Felviszlek hozzám — suttogta Anikó a langy-nyári hajnalban. III — Tudod, nem vagyok én olyan boldog, mint amilyennek látszom — mondta a szőke A. az esemény után (fekve, az igyon). — Akit akarok, megszerzem magamnak és két napig nyugodt vagyok. De mindegyik csak azt akarja... Amikor kel a nap. már az ablakban állnak, az órájukat nézegetik, „mennem kell. sajnos", mondják... Pedig jó nő vagyok, tudom. Mindenki bolondul értem. Olyan pali egy se akadt, aki otthagyott volna, mindet én rúgtam ki, a lába sem érte a földet. A férjemnek is kitettem a szűrét... Zamfiri komoran hallgatott. — Aztán — folytatta Anikó —, aztán valahogy átalakult minden; Itt vagyok a fél házamban, gyerek nélkül, be is van rendezve szépen, csak épp nem akar itt maradni senki. Aki akart, egy idó után mindig kiderült valami róla, egy kis börtön, ilyesmi... Alighanem meg vagyok átkozva. Újabban sokat sírok is... Jövőre harmincéves leszek. — Hát ez... — mondta Z. rekedten —. hát ez szép ügy... — Javában virradt már. a túzvörös, keló Nap benézett az ablakon, fénysugár tűzött az ágyra. — Azt hiszem. Anikó... nekem már mennem kell. Hisz a fekete éj átváltott már fehér fénybe — s várta már otthon a fehér kéziratlap, megu fekete filctoll, a Tintenpen. T

udom-c még, hogv mi a Hold? Tudom-e még. hogy ezek a színek itt mellettem? Nem, azt hiszem, már semmire sem cmlékszek. Hogy ez a lámpa itt miért világít, hát ezt már rég elfelejtettem. Magamról is csak annyit tudok, amennyit másoktól hallok, bár nagyon rosszul hallok egy idő óta. Csak a cso n tj ai m zörögne k, ahogy végigviszem őket u kietlen folyosókon. Nem tudom, hogy hová vezetnek ezek a folyosók, mikorra érek a végükre, vagy egyáltalán van-e végük? Nelia megállok, szólongatok valakit a vakító fényben, de elnyomja hangomat a fehérség. Majd ha vak leszek és csak a falakat tapogatom, majd akkor érthető lesz minden hang. amit kimondok. Kimondom, hogy ne higgyenek rólam semmit. Ne lássák, hogy hol tartok, hogy éppen a vakságomon dolgozom. Fáraszt, hisz mindig fáradt vagyok. De emiatt csöppet sem aggódom. Megkopogtatom a falat es tökéletesnek érzem a visszhangot. A falat nem én építettem. Ez valakinek az életműve. Elkészült és itt hagyta. Bútor ember lehetett. Ha ráborul a sötétség, mintha nem is lenne. A vak mester ntúve. Gondolom. ö először elképzelte, és csak aztán fogott hozzá. Forgatott a fejéhen egy tervet, majd pedig én elkezdtem kopogtatni. Tökéletes összhang. Én csak a hangot képzeltem el. Vagv az ütögetcst, amikor ujjbegyeim hozzáérnek a teherre meszelt falhoz es mocskos lesz az ujjhegyeimtől. Többet nem is nagyon akarhatok, hisz fáradékonyságom meggátolna benne, esetleg elájulnék a fáradságtól és akkor a mester hasztalan építette volna a falat. Az összhang kedvéért csak mértékkel szabad kopogtatnom, cs nem a lelkiismeretem. arra már nem emlékszem, egyáltalán fizikai erőnlétem miatt. Ezt nekem kell tudnom, mert fájdalom nem jelzi, pontosan tudnom kell. hogy mikor kell abbahagynom a kopogtatást. Valaha én is akartam egy ilyen falat építeni, már nem emlékszem. mikor, de a terv az én fejemben is megszületett. Dc igen. azért nem építhettem ilyen falat, mert akkor még kicsi voltam és mire a tetejéhez érhettem volna, a fáradt PODMANICZKY SZILÁRD A fal ságtói ájultan hulltam volna a félig fölépített fal tövébe. Hol is kezdtem, a Holdnál? Ezt most épp látom. Talán este lett? Nincs kitől megkérdeznem. Annyira egyedül élek, hogy már beszélni is lassan elfelejtek, hogy már az is kétséges, hogy élek. Abba biztosan nagyon belefáradBAKACSI LAJOS RAJZA nék. ha egyszer jönne cgv ember és azt mondaná, hogy nem. hogy egy csöpp élet sincs bennem. Akkor nagyon megijednék. Lehet, hogy kirázna a hideg. Aztán elmenne és törhetnem eveken át a fejem, hogy most igazat mondott-e. De ha legközelebb eljönne, már nem engedném beszélni. Vagy mégis. Hátha ezúttal mást mondana és megnyugodnék. Ez sem jó. Mert inkább csak fölkavarna az a méltatlan töprengés, amelybe elózö kijelentése sodort. Szóval rátapasztanám tenyerem a szájára és megkopogtatnám vele a falat, majd szabadon engedném. Akkor pedig megint egyedül maradnék, akár az a marék fú. ami évek óta a hajamba tapadt és nem bírom lesöpörni. mert ahhoz nagyon erősnek kellene lennem: legalább olyan erősnek mint annak a kéznek, mely megkoronázott vele. De lehet, hogy én raktam oda még akkor, mikor valamivel erösebb voltam. Bár most sem vagyok gyenge, csak könnyen elfáradok. Azt hiszem, ilyen a természetem. Majd akkor változtatok rajta. De mi lesz akkor velem? Sokáig nem lehet ilyen erőpróbáknak kitenni magam. Égy dologra pontosan emlékszem. Élt egy nó körülöttem, azt hiszem így hívták: nó. Mostanában arra gondolok, hogy ógyengített le ennyire. De ezt nem hinném. mert például 6 nem tudta megkopogtatni a falat és azt mondta, hogy a visszhangot se hallja. Elhittem neki. bár csodálkoztam is, hogy akkor mit akarok tőle. Talán pont ezt, hogy ne hallja. Igen, tudom már. ezt akartam. Csakhogy 6 nem egyezett bele. hogy amit én hallok, azt ő nem. Nehéz ügy. Tanítgattam is. Megfogtam a kezét és belevertem a falba. Fájt neki. Mondtam, hogy most az enyémet, de nekem nem fájt. csak elfáradtam. Nem tudom, hogy hány éves lehetek most. csak gyanítom, hogy nemsokára újra meg kell születnem. Most, ilyen egyedül. ez nem fog menni. * Azonmód visszanyerjük hitünket Istenben, mihelyt nyomorúságosnak és gyötrelmesnek erezzük magunkat. Nincs annál mélységesebb megrendülés. mikor a világhoz fűző szálak megszűnnek, dc ncin mi alakítjuk így. hanem függőségeink tesznek lehetetlenné és tehetetlenné. Hogy kibírjuk, nem marad más hátra, mint Mosolyogni és Hinni Istenben. Ó az egyetlen, ki előtt hitünkkel megalázkodhatunk. aki egyenként többre tart minket, mint bárki ezen a világon. És már nem remélünk, elfogadjuk azt. amivé lettünk, puszta létünk egyedüli adománya a szeretet, mely feltétel nélkül hoz áldozatokat, akár életünk árán is; és közben mosolygunk és hiszünk Istenben. Nincs más változata, hogy elviseljük földi nyomorúságunkat. mert mindig ugyanez a Nap gördül fölöttünk, u fák és a fűszálak, a kövek sem változnak, állandó arcuk az, mclv térdre kényszerít és elvezet az őszinte nyugalomhoz. mely Istenből és mosolvunkból áll