Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-08 / 185. szám

ORSZÁG 79. évfolyam, 185. szám 1989. augusztus 8., kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGEDI LAPJA Havi előfizetési díj: 101 forint Ára: 4,30 forint Hazánk a kábítószer-csempészet tranzitállomása Lengyel bérmunkával folytatódhat a termelés az István-aknában — Mibe rejtik a rakomanyokat, hogyan értesülnek önök az áthaladásukról'! — A legfrissebb statisztikai adatok szerint a NyugatEurópában lefoglalt heroin 60 százaléka TIR kamionokban érkezik. Ezek a nemzetközi egyezmények alapján védettséget élveznek, mert egyetlen vámszerv sem nyitja fel szívesen őket. Szállítanak még vámzárakkal ellátott rakományokban, vagy kiépített rejtekhelyeken. Az útvonalaink igénybevétele még nem rendszeres, azonban időnként hazánkon áthaladó nagyobb mennyiségű kábítószer-csempészetről kapunk információt. — Hogyan, miből derül ki, hogy a mi országunkon is keresztülhaladt az a szállítmány, amelyet az lnterpol nyomozói lefoglaltak? — Mondok két példát: nemrégen az isztambuli kábítószercsoport felderített egy titkos laboratóriumot, ahol 170 kg heroint és a heroin előállításához szükséges 300 liter vegyi anyagot foglaltak le. A nyomozás során kiderült, hogy a titkos üzemből Európába induló szállításokat égy iráni férfi szervezte, akiről értesítést kapott valamennyi Interpol-tugország. Nekünk sikerült megállapítani, hogy az esetet megelőzően ez a férfi Magyarországon kapcsolatba lépett egy olyan honfitársával, aki addig még nem volt ismert a kábítószer-üldöző hatóságok előtt. Mint később kiderült, ő volt az egyik nyugat-európai összekötő. Egy másik esetben az NSZK hatóságai értesítettek bennün— Sajnos, igaz — mondja Hollósi György rendőr őrnagy, az ORKK főelőadója. A külföldön, elsősorban Nyugat-Európában történt, nagyobb kábitószer-lcfoglalások körülményei, illetve az Interpol felderítési adatai alátámasztják, hogy országunkon keresztül halad át a közel-keleti kábítószer-termelő, valamint a nagy felvevőpiacokkal rendelkező országok közötti, „tartalék" tranzitútvonal. ket arról, hogy Nyugat-Berlinben egy bútorszállító kamionban lefoglaltak 27 kg hasist, amelyet fotelekben rejtettek el. Letartóztatták a szállítmányt kísérő négy arab állampolgárt, s kiderült, hogy a kamion a „tartalék Balkán-útvonalon", tehát Bulgária, Jugoszlávia és Magyarország érintésével jutott Nyugat-Európába. A különös csak az volt, hogy a letartóztatottak egyikesem járt az adott időben ezekben az országokban. Az utólagos budapesti nyomozás során sikerült azonosítani azt a görög kamionsofőrt, aki a szállítmányt Nyugat-Berlinig vitte. — Mi az önök szerepe ezen a „tartalék útvonalon"? — A csempészmódszerek kifinomultságára utal, hogy nemegyszer a célellenőrzés ellen is biztosítják a' kábítószert szállító jármúvet oly módon, hogy a csempész társa „előfutóként" érkezik a határra. S ha ellenőrzést vesz észre, akkor teletonon értesiti a határ közelében várakozó igazi szállítót. Igyekszünk tehát lehetőségeinkhez mérten részt venni a felderítésben, amelynek alapjául általában az Interpol-tagországokból származó értesülések szolgálnak, amikor olyan kábítószer-lefoglalásokról adnak hírt, amelyeknek magyar vonatkozásai is vannak. Sajnos jelenleg nem rendelkezünk olyan technikai eszközökkel, amelyekkel a hatalmas tranzitforgalomból a határokon ki tudnánk szúrni a kábítószert szállító járműveket. — Kutyákkal ts nak? dolgoz— A kutyák bizonyos igénybevétel után elfáradnak, tehát állandó szűrésre nem alkalmasak, csak célellenőrzésekre. — Fennáll a veszély, hogy a tranzitszállitmanyokból hazai fogyasztókhoz is eljut a szer? — Bizonyosan állíthatom, hogy nem. S ennek egyszerűen „üzletpolitikai" okai vannak. Ugyanis mire az „Arany Félholdból" — tehát Irán, Afganisztán, Pakisztán térségeiből — elinduló nyers ópiumot a titkos laboratóriumokban feldolgozzák, majd Törökországon keresztül Európába viszik, a szállítók pedig több határon át Magyarországig hozzák, akkorra a finomított hero(Folytatás a 2. oldalon.) A Mecseki Szénbányák Vállalat külföldi partnerrel kezdett tárgyalásokat a válságos helyzetű István-akna megmentéséről. A magyar nagyvállalat és a lengyel Budex cég munkabizottságot alakított a közös vállalkozás feltételeinek vizsgálatára. A partnerek szándéknyilatkozata alapján már szeptemberben megkezdődhet az együttműködés: átmenetileg lengyel bérmunkával folytatódhat a termelés a nagy múltú bányában. A megépítésekor Európa legkorszerűbb bányaipari üzemeként számon tartott mecseki aknat a kószénbányászat nehéz helyzete különösen válságos állapotba juttatta. Teljesítménye csaknem a felére csökkent, állandósult a föld alatti termelőlétszám hiánya, s mindez az akna bezárásával fenyegetett. A mecseki szénbányák ekkor keresett, s hamarosan talált is vállalkozótársat. A Budex szakemberei a rendelkezésükre bocsátott gazdasági, műszaki információk, valamint a körülmények helyszíni tanulmányozása alapján együttműködési készségüket nyilvánították, s megkezdték a közös vallalat létrehozásának előkészítését is. A tervek szerint a magyar fél a bányával, és annak külszíni létesítményeivel, a lengyelek pedig a termelés technológiájával, gépekkel és lengyel munkaerővel társulnának. A vegyes vállalat működéséhez azonban még számos feltétel hiányzik. Beszerzésre vár egyebek között az alapításhoz szükséges hatósági engedély, a termelt szén külföldi értékesítéséhez elengedhetetlen a külkereskedelmi jogosítvány, s tisztázni kell a vállalkozás devizafeltételeit, valamint a vagyonértékelés elvét is. Az élelmiszeripar nehézségei Húsba vágó gondok Az utóbbi napokban helyenként átmeneti jellegű húshiány adódott. A szakértők szerint ez csuk a jéghegy csúcsa, hiszen nem csupán u húsipar romló helyzetéről van szó, hanem az egész élelmiszeripar általanos nehézségeiről. A kulcsfontosságú ágazat helyzetéről vitaanyagot készített a Magyar Élelmiszeripari Tudományos Egyesület (MRTE) közgazdasági szakosztálya; Ahhoz, hogy ez az ágazat megőrizhesse a magyar gazdaságban betöltött kulcsszerepét, egész sor területen változtatni kell az eddigi gyakorlaton — hangsúlyozza az elemzés. Az összegezés az általánosságban ismert tényeken túl — vagyis, Vállalkozni márpedig... Mást sem hiall moe>tanábun szinte ŰZ ember, mint: vállalkozni márpedig kell: Anélkül a jó iaten es az OECD nem húzhat ki bennünket a hajból, mert hát regi a mondás: segíts magadon, es Isten, mo meg a fejlett tőkés világ is megsegít. A lehetséges és valóság'>s vállalkozók pedig mást sem tesznek, mint panaszkodnak, hogy az utolsó fillért is elszedik tőlük. Beruházásra végképp nem, artyagraulkatrészre is alig futja. Pedig o legendás, múltba vesző emlékek szerint már Schwartz bácsi is pontosan tudta: üzletét úgy nem fejlesztheti, hogy ha bejön a kasszába tíz pengő, tizenkettőt kivesz belőle. Ö inkább bennhagyott hatot! Olvasom a Figyelőt. Két íras all egymás mellé tördelve a lap egyik oldalán. Az egyikben az allam egyik magas képviselője panaszkodik az első félév mérlege kapcsán a „felelőtlen utazókra", akik — az árukínálat hiánya okán — sok százezer dollárt kótyavetyéltek el külföldön, megrövidítve ezzel az államkasszát, rontva pénzügyi egyensúlyunkat. El is szomorodom a híren, s az ily nehéz helyzetben ily nagymértékű állampolgári felelőtlenség hallatán. Illetve, el is szomorodnék igazán, ha mellette neon olvasnám a győri Rába, pontosabban Horváth Ede vezérigazgató panaszat. Aki viszont az államra mutogat, amely minden centet el akar tőle venni. Így viszont ne is várják tőle, hogy belevág az evtizedek óta első, kies honunkban valódi húzóágazatot megvalósítandó üzletbe: a személygépkocsi-motorok gyártásába. Szegény Rába! Es szegény mi! — gondolom magamban, miközben számba veszem a jövő lehetőségeit. Ugyanis kétféle magatartás áll szemben egymással ebben az országban. Az egyik, s ez jobbára az államtól ered: takarékoskodni, spórolni, és minden fillért es centet meg kell fogni! Fogunkhoz verni a garast, hogy a külgazdasági mérleg most és éppen ne romoljon. S akkor a nagy takarékosság jóvoltábol telik azért az állami kiadások nagyobbik hányadát kitevő támogatásokra, amelyekben a veszteséges gazdasági tevékenység részesül e honban. (Igaz, ebben a modellben minden évben csökkennek valamelyest azok a források, amelyek a pénzügyi egyensúlyt lennének hivatva hosszú távon biztosítani. Ily módon pedig az egyensúly szent tehenét cnak a nadrágszíj további meghúzásaival tudjuk táplálni. Csak az a kérdés, meddig húzható még az e szíj?) A másik szemlélet, ebben 07. esetben a Rábáé — azt vallja, a pénzügyi egyensúlyt aktivan kell megteremteni. Nem mind ulacsorjyubb beveleli-kiadasi szinten, vagyis csökkenő életszínvonalon és gazdasági nívón, hanem a nagyobb forgalmon alapuló nagyobb haszon, fejlettebb gazdaság által biztosított jobb életszínvonalon állhatna be az egyensúlyi, az oly nagyon óhajtott egyensúlyi helyzet. Csakhogy amíg változatlan buzgósággal működik a reflex, amely minden lehetséges pénzt igyekszik elvonni minden lehetséges vállalkozótól, hál aligha alapozhatjuk meg azt a magosabb szinvonalat. Elképesztő adatsort telt közzé Agh Attila a Valóság legutóbbi számában a minden lehetséges jövedelmet központosító és újra elosztó államj reflex több évtizedes működéséről. Elképesztő, hogy mennyi kárt okozott e netprjek és hazának az, hogy a jók által megtermelt jövedelmet kíméletlenül elvonták onnan, ahol a forint ujabb forintokat és dollárokat fialhatott volna, s beleültek ezernyi helyre és ügybe, ahol a forint ugyan ujabb forintokat és dollárokat fialt, csakhogy sokszor mínusz előjellel. Azaz, nem hozta, hanem vitte a hasznot. Most, válságos időszakunk kellős közepén, változatlanul működni látszanak ezek a reflexek. Hiába a Rába panasza — és meg sokaké —, amelyük már-már tiborcj s elemi erővel törnek föl. A megszokott, bevett mechanizmus változatlanul működik csakúgy, mint a Hankiss Elemér által nemrégiben még félve föltett kérdésből lassan valóságossá váló mumus: a kénjyszerpálva. Egv időben szinte jelszóvá vált, ha üzletről volt szó: Bezzeg, tichwurtz bácsi tudta volna .. . Lehel, hogy tudta is? Szávay István hogy az árolló az élelmiszeripa^ rovására kritikusan szétnyílt, és u világpiacon is az élelmiszeripart sújtotta leginkább a cserearányromiás, miközben az ágazat valutaszerző szerepe meghatározó a magyar gazdaságban —, figyelemre méltó uj megállapításokat tartalmaz. A tanulmány szerzői kiemelik, hogy az utóbbi 6-8 évben az élelmiszeripar nyereségtömege ugyanazon a szinten — évi 12-15 milliárd forint — körül ingadozik. A merev árrendszer következtében az ágazatban nem képződött úgynevezett inflációs nyereség, ami más népgazdasági ágazathoz viszonyítva hátrányt jelent. Ilyen körülmények között az élelmiszeripar nettó árbevételéinek eredménylartalma 1980 —87 között igen alacsony volt, még az 5 százalékot sem érte el. A jövedelmezőségi mutató az egyes elelmíszer-ipari szakagazutok között nagy eltéréseket mutat: rendkívül alacsony például a hús-, a tej- és a malomiparban, viszonylagosan magas az üdítőital-gyártásban és a dohányiparban. .Az előrejelzések szerint 1989ben az ágazat pénzügyi helyzete tovább romlik, a fokozódó elvonások miatt. Igy a nyereség mintegy egymilliárd forinttal lesz kevesebb az előző évinél Arra, hogy mikeppen húzható ki az ágazat kátyúba jutott szekere, a koncepciót kidolgozó szakértők valaszt js adtak. Szerintük az agrárreform és az élelmiszer-ipari reform elválaszthatatlan egymástól. Ez biztosithatja ugyanis azt, hogy az élelmiszer-feldolgozás — mind a belföldi, mind az exporttermelés terén — a versenyszférába tartozó tevékenység lehessen. Bár az ágazati reformelképzelések még egyáltalán nem kiforrottak, azonban elkerülhetetlennek latszik, hog.v a tömegáru termeléséről át kell térni a piaci igenyekhez jól igazodó minőségi termékek előállítására. A MÉTE szakértőinek véleménye szerint az exportösztönzés helyett a jövedelemtermelést, a költségekkel való megfelelő gazdálkodást kel! a gazdálkodás középpontjába állítatni. Az élelmiszeriparban nem lehet eltekinteni a tulajdoni viszonyok gyors átalakításától, ami a mostani szervezeti formák gyökeres megváltoztatásával járna. A közeljövőben várhatóan nagyobb számban jelennek meg e területen is a részvénytársaságok — a közös vállalatok mellett — a helyi tanácsok és más gazdálkodó szervezetek tulajdonában levő kisés középüzemek, valamint a dolgozói részvény-, illetve részjegytársulások. Az élelmiszeriparban — mutat rá az elemzés — olyan fejlesztési irányokat kell meghatározni, amelyek a korábbinál jobban segítik az ágazat különben alapvetően nem változó feladatainak teljesitesét. Az árrendszerben — néhány kivétellel — a piaci mechanizmust figyelembe vevó szabad áraknak kellene leginkább érvényesülniük, feltéve, hogy ezek a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari vállalatok közötti valós áralku alapján alakulnak ki. Az adórendszer szempontjából szükséges külön kezelni az agrárkötődésű élelmiszer-ipari vállalatokat és az egyéb élelmiszeripart; az utóbbi szférában az általános rendszer szerinti adózas indokolt, mig az előbbinél a mezőgazdasági adóA tanulmany kiemeli, hogy az agazat finanszírozásánál figyelembe kell venni: az alacsonyabb jövedelem miatt a tőkemegtérülés lassú, emiatt rugalmas Jtankpreferencia-rendszerre, és esetenként kamatkedvezményekre van szükség. Fel kell oldani azt az ellentmondást, amely a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kínálati piaca. és az ipari termékek hiányon alapuló keresleti piaca között ma meg fennáll