Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-29 / 203. szám
1989. augusztus 29., kedd Azé a föld, aki megműveli Még nincs nagy érdeklődés az újabb háztáji földek iránt, bár három hónapja a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvény elfogadásával a parlament felszabadította azt a korábbi kötöttséget, hogy a tsz-tag meghatározott nagyságú — egy kataszteri hold — háztáji földet kaphat. Az új jogszabály nem korlátozza a háztáji föld mértékét. Annak meghatározását a szövetkezetek közgyűlésére bízza. Mindez azt jelenti, hogy a tagok személyenként az eddiginél több földre is igényt tarthatnak, ám az újabb teriilet művelésének önkéntes átvállalása nagyobb felelősséget is ró rájuk. A föld megműveléséről ugyanis mindenképpen gondoskodni kell. Az elmúlt három hónap tapasztalatairól a termelőszövetkezetek országos tanácsánál elmondották: a szövetkezetek többségénél örömmel fogadták a háztáji terület növelésének lehetőségét, különösen azt, hogy ezután a legfőbb üzemi önkormányzati szervezetre, a közgyűlésre van bízva a döntés. Eddig azonban kevés a példa a többletháztáji felvállalására; ennek egyeA JÖVÖ ÉV ELEJÉN VARHATÖ NAGYOBB ÉRDEKLŐDÉS A HAZTAJI FÖLD IRÁNT bek között az is oka, hogy nem a gazdasági év közbülső szakaszában, hanem várhatóan majd csak a jövő -év elején, a kertészeti és a szántóföldi növények vetését, ültetését megelőzően jelentik be földigényüket a tsz-tagok. Más a helyzet a szőlőmüvelésben, gyümölcskertészetben. Heves megyében a szőlőtermelő tsz-ek tagjai jelezték, hogy az eddiginél nagyobb ültetvény háztáji teendőit látnák el. A viszneki termelőszövetkezetben pedig három tsz-tag összesen 10 hold földet igényelt háztájinak, ekkora területen kívánnak részben saját pénzen málnát telepíteni. A Zala megyei Teszövnél elmondották, hogy a térség tsz-eiben már a törvény elfogadása előtt nagyobb földterületeket juttattak a kistermelés elősegítésére a tagoknak, éppen ennek köszönhető, hogy a háztáji termelőktől származik a tsz által értékesített broylercsirke, illetve sertés 60 százaléka. Ügy látják, hogy a háztáji területek növelésében Zalában nagy az esély arra. hogy a két szektor munkamegosztása a piac igényei szerint tovább javuljon. (MTI) Savanyú a talaj Nemzetközi szimpózium Nemzetközi talajbiológiai szimpózium kezdődött hétfőn Keszthelyen. A Magyar Talajtani Társaság talajbiológiai szakosztálya által rendezett négynapos tudományos tanácskozáson 20 ország mintegy 200 szakembere vesz részt. Az 1960 óta rendszeresen megtartott eszmecserén a talajbiológia és a bioszféra védelmének időszerű problémáit, lehetőségeit tárgyalják, vitatják meg. Ezúttal két fő téma szerepel a napirenden. Nevezetesen a növényvédő szereknek és a műtrágyáknak a talajok mikrobiológiai rendszerére gyakorolt hatását, illetve a termőföld szervesanyag-gazdálkodásának talajbiológiai kérdéseit elemzik. Az utóbbiak között kiemelten foglalkoznak a talajok hazánk nagy részében tapasztalható elsavanyodásának okaival, s e káros folyamat megállításának feltételeivel. A plenáris ülés után két szekcióban folytatódott a tanácskozás. Szerda délig összesen 280 kiselőadás hangzik el, és a gazdag poszterkollekció is módot ad a kutatási eredmények ismertetésére. Az ezúttal egyébként jubileumi, 10. nemzetközi talajbiológiai szimpózium csütörtökön szakmai kirándulással zárul. (MTI) Ördögi körben, angyali türelemmel Ifogyan működik a kéménycsapda? Ügy, hogy nem engedi távozni az égésterméket, hanem visszavezeti a lakásba, aminek igen súlyos következményei lehetnek. Joggal kérdezhetjük, hogyan épülhettek föl házak — méghozzá tömegével — ilyen kéményekkel? A hatvanas-hetvenes évek úgynevezett „takarékos" építési stílusa (amelynek jegyében lakótelepek betonerődeit emelték a városok köré) azt az eredményt hozta, hogy egy lakáson belül minden helyiséget és szerkezeti részt a lehető legkisebb alapterületen igyekeztek megépíteni. A kéményeknél maradva ez azt jelenti, hogy az egymás alattfölött levő lakásokhoz egyetlen „kéménysípot", vagy ha úgy tetszik: kürtöt építettek, s ebbe vezették a gázberendezések égéstermékeinek elvezető csöveit, éppúgy, mint r, szellözönyilásokat. Amíg a külső hőmérséklet a nulla fok alatt van néhány Celsiusszal, a rendszer még csak működik valahogy. Ha azonban befúj a szél a kéménybe, a légáramlás iránya megfordulhat, s ilyenkor az égéstermékek egy része a szellőzőnyílásokon át bejut a lakásokba. Ha egy gázberendezés elromlik, akkor egyenesen elgázosithatja az ott lakókat. S hogy ez nem csupán hatáskeltő fikció, szomorú bizonyítékokkal támasztható alá."Szolnokon és Miskolcon már halálos baleseteket is okoztak az ilyen kéményrendszerek. Éppen ezek hatására alkottak olyan — az előzőeknél jóval szigorúbb — szabványokat, amelyek kizárják az ilyen balesetek lehetőségét. A kéménykürtőkbe kötött szellőzőkkel még nincs is vége a bajok sorának. Vannak olyan házak is, amelyekben úgynevezett „fekvőkémények" csatlakoznak a kéménysíphoz — ez ugyancsak rossz megoldás. A háztetőkön sincs minden rendben. A kéményfejnek legalább 1,2 méterrel kellene magasabbnak lennie a tetőszintnél, csak így biztosíthat megfelelő huzatot. Sokaknak okoz majd nem fórt kellemetlenséget a szabványnak az a megszorítása, amely csak 5 szintig engedi meg a gázberendezések hasonló bekötését. A többi szinten villanybojlereknek kell felváltaniuk a gázzal működőket. Ezek természetesen drágábban melegítik majd a vizet... Mindezt azért fontos elmondani, mert tiltakozó és panaszos levelek érkeznek az IKV-hoz éppúgy, mint szerkesztőségünkbe. E levelekben arról írnak a lakók, hogy a szellözőnyílások átépítése miatt gázbojlereiket nem használhatják, s igy kénytelenek a meleg vizet hetekig, esetenként hónapokig nélkülözni. Vannak, akik éppen az érvényben levő szabvány egyik pontjára hivatkoznak, amely szerint el lehet tekinteni a kötelező átépítéstől, ha az így fennálló állapot az életet, az egészséget nem veszélyezteti. Azzal is érvelnek, hogy már húsz éve laknak a házban, és még semmiféle visszaszivárgás, vagy robbanás nem történt. Ez bizonyára így igaz. Csakhogy — a szolnoki és a miskolci példa igazolja — o baj meatörténhet. És ezt a lehetőséget kell mindenképpen kizárni éppen az ott lakók érdekében. A lakók elkeseredése érthető. Nem lehet könnyű úgy élni, hogy a fürdéshez, mosáshoz, mosogatáshoz elengedhetetlenül szükséges vizet a tűzhelyen kell melegíteni. Az 1982 óta érvényes szabványok azonban kötelezik az IKV-t az ilyen szellözőnyílások, kémények átépítésére. Szegeden 3 ezer 200 lakásban kell elvégezni ezt a munkát, ami alkalmanként 20-25 ezer forintba kerül. Ezek a lakások körülbelül egy időben épültek, ezért műszaki állapotuk is nagyjából egyszerre teszi szükségessé a felülvizsgálatot, illetve az átépítést. Nem volt könnyű tervezőt és kivitelezőt keresni erre a feladatra, mert a terveket lakásonként kell elkészíteni. Ugyanis, ha a lakó bever egy kampósszöget a kémény felé eső falba, ezzel már a kéményben is repedést idézhet elő. A kémények természetes elöregedése is szükségessé teszi, hogy lakásonként, házanként külön-külön felmérjék a helyzetet. A munka már folyik. A szükséges terveket a Délterv folyamatosan készíti el. Eddig 1,2 millió forint értékű munkát végeztek, de még nem jutottak el minden házba. Kivitelező a Tisza Szolgáltató Szövetkezet, amelynek munkájával elégedettek az IKV vezetői. Húsz lakásban már elvégezték a szükséges átépítést, ami nem jár nagyobb felfordulással, mint például egy fürdökádcsere. A lakók pénztárcájának az sem lehet közömbös, hogy a költségek must még az IKV-t terhelik. Akinek a gázbojlere tönkrement, most egy ideig azért nem kaphat újat, mert a Dégáz nem adhat ü'zembehelyezési engedélyt mindaddig, amíg a városgazdálkodási vállalat kéményseprői el nem végzik a kéményvizsgálati próbát. Ehhez viszont az szükséges, hogy az IKV a szabványoknak megfelelően átépítse a kéményt, illetve a szellőzőnyílásokat. A kör ördöginek tűnik, de nem egészen az, a tortúra végigszenvedéséhez pedig éppenséggel angyali türelem • szükségeltetik. Az IKV nem tehet mást, mint hogy éppen ezért a türelemért folyamodik, hiszen 3 ezer 200 lakást nem lehet egyik napról a másikra sorra venni. Érdemes hangsúlyozni, hogy hasonló műszaki állapotú lakások nemcsak az IKV kezelésében vannak. Szövetkezeti és társasházak is épültek ilyen „takarékos" megoldással, amely ezeknél is szükségessé teszi az átépítést. Remélhetőleg az ilyen házak fenntartóinak, kezelőinek figyelmét sem kerüli el az a kellemetlen, de szükséges feladat, amelynek megoldásába az IKV már belefogott. Nyilas Péter Érték(es)papírok E zt a végéhez közeledő évtizedet a hazai pénzügyi életben a hofiszú ideig száműzött értékpapírok — a csekk, a váltó, a kötvények és részvényért — rehabilitálása és reneszánsza jellemzi. Az értékpapírok újbóli alkalmazása az évtized első felében kezdődött. Ahhoz a felismeréshez kapcsolódott, hogy a megreformálódott magyar gazdaság sem nélkülözheti az intézményesített pénz- és tökepiacot. S minthogy a kettő legfőképpien az értékpapírok lejárati idejében különbözik — a rövid, legfeljebb 1-3 éves lejáratú értékpapírok a pénzpiac árui, a 3-5 éves lejáratúak és a tulajdonosi jogosultságot megtestesítő részvények viszont a tőkepiac kellékei —, a vállalatok által megvásárolható,- első kötvények 1983. évi megjelenését követően, ki keilett alakítani az értékpapírok megfelelő választékát. Ez a folyamat, ha nem is zavartalanul, az elmúlt években olyannyira előrehaladt, hogy időszerűvé vált az értékpapírtörvény megalkotása. Erre várhatóan még ez évben, talán már az Országgyűlés őszi időszakán sor kerül. Az 1983 és 1987 közötti éveket felölelő fél évtized a kötvénypiac kiterjesztésének időszaka volt. Az évente kibocsátott kötvények értéke ugrásszerűen emelkedett. 1984-ben az előző évhez képest mintegy 60, a továbbiak során — mindig az előző évihez képiest — 94, 143, 210 százalékkal. A dinamikus fejlődés utolsó esztendejében, 1987-ben 17,3 milliárd forint összegben került piacra új kötvény, csaknem kétszerte több, mint addig összesen. Az 1983 és 1987 közötti években egyébként a kötvénypiac még nem volt egységes, a kötvények egy részét kizárólag vállalatok, közületek vásárolhatták, másik, s értékben nagyobb részét pedig az állampolgárok, magánosok. Ez a két piac az értékpapírok másodlagos forgalmában sem találkozott. A kötvénypiac megosztottsága 1988-han szűnt meg, a jogszabály a kötvénykibocsátókra bízta: természetes, avagy jogi személyek számára, esetleg vegyes forgalmazásra szánják új értékpapírjaikat. (A gyakorlatban a vegyes forgalmazású, vállalatok, közületek, magánosok által egyaránt vásárolható kötvények lettek népszerűek.) Az elmúlt esztendőben azonban olyan változások is történtek, amelyek hátrányosan hatottak a kötvények piacára. 1987 végéig a kötvények kedvezményezett helyzetben voltak:' visszafizetésüket, miként a takarékbetétekét, az állam garantálta, kamatszintjük jóval magasabb volt, mint a takarékbetéteké. 1988-ban megszűnt az állami garancia, a szavatolást díjazás ellenében a kibocsátó bankoktól kell megszerezni. A további kedvezőtlen körülmenyek: az szja-val párhuzamosan az új kibocsátású kötvények hasznát 20 százalékos kamatadó terheli, év közben a betéti kamatok emelése megszüntette a többnyire fix kamatozású kötvények versenyelőnyét. Végül: belépett a kétszámjegyű infláció, amelynek ellensúlyozása, a kamatadót is számolva, 20 százalék körüli hozamok biztosítását igényelte az új kötvények kibocsátóitól. A kedvezőtlen körülmények együttes hatására már 1988-ban toredékére mérséklődött az új kibocsátás, az előző évihez képest 7,3 Százalékra, 1989-ben pedig alig volt új kibocsátás, a kótvenyek másodlagos forgalmának zömét jelenleg a lebonyolító bankok visszavásárlásai alkotják. A kötvények piaci helyzetének gyengülésével párhuzamosan új értékpapírfajták is jelentkeztek a piacon. A múlt évben jelentek meg 3—6—9 havi lejárati idővel a költségvetés évközi hiányának finanszírozását szolgáló kincstárjegyek, amelyeket szintén kamatadó terhel A múlt év végéig a kincstárjegyeket a bankok értékesítették, decemberben indult a diszkontkincstárjegy-aukció, amelyet a Pénzügyminisztérium megbízásából a Magyar Nemzeti Bank bonyolít le. A 90 napos lejaratú diszkontkincstárjegyek évj 18-19 százalékos hozamot biztosítanak az aukción részt vevő vállalatoknak, közületeknek. 1989. közepén 8,7 milliárd forint névértékű diszkontkincstárjegy volt forgalomban. (A második félévben már 180 napios lejáratú diszkontkincstárjegyeket is árvereznek.) A hazaj értékpapír-újdonságok sorába tartozik az 1-3 éves lejáratú letéti jegy. Ezt az értékpapírt a bankok — saját forrásaik kiegészítésére — bocsátják ki. 1988. év végéig 7,6 milliárd, 1989 első harmadában további 4 milliárd forint értékű letét) jegyet értékesítettek a kereskedelmi bankok és pénzintézetek. Egyébként 1989-ben a Magyar Nemzeti Bank is — körülbelül 10 milliárd forint összegben, — értékesített a bankszektor keretein belül 20-22 százalékos kamatlábbal letéti jegyeket. A kétszintű bankrendszerre való áttéréssel, a társasági és az átalakulási törvény életbe léptetésével mindinkább u részvényes lesz — s részben már lett — az értékpiac főszereplője. A kétszintű bankrendszerben — egy kivétellel — minden bank és pénzintézet részvénytársasági formában jött létre. Ezt a vállalkozási formát kedvezményezi a társasági, valamint az átalakulási törvény is. s az előbbi a természetes személyek, a magánosok részvényvásárlását is lehetővé tette. A régi és az uj részvénytársaságok részvényállománya jelenleg mintegy 90 milliárd forintra becsülhető A részvény mindamellett csuk a jövőbeni értékpapírpiacnak s értékpapírtőzsdének lesz az aktív főszereplője. Ugyanis mind a régi, mind az új részvénytársaságok többsége zárt alapítású, amelyeknek csak néhány alapítója, részvényese van, s azok egyelőre üzletpolitikai okokból sem kívánnak részvényeiktől megválni. Ily módon a részvénypiac jellemzője: új részvénytársaságok alapítása, s ezek részvényeinek jegyzése. Tipikus még u részvénytőke növelése, általában az alapító részvényesek által, és szerfelett marginális, szinte elhanyagolható a részvények másodlagos forgalma. Garam völgyi István Idősek, ha útra kelnek... Azok, akik napról napra a tömegközlekedési járművek valamelyikén utaznak, tudják, milyen nehézségek akadályozzák az idős embereket abban, hogy gond és idegeskedés nélkül vegyék igénybe a tömegközlekedés áldásait. Számukra gyakran kész tortúrát jelent a fel- és leszállás, az ülőhely-vadászat. Sajnos, számtalan olyan esetnek voltam szemtanúja, amikor bottal járó, 70-80 éves hölgyek hiába kutattak szabad ülőhely után. Lassabb mozgásuk a többi utast gyakran ingerli, csak kevesen sietnek az idősebbek segítségére. Pedig ez kötelessége volna minden fiatalnak, még akkor is, ha rossz napja van, vagy fáradt. Sok felesleges balesetet kerülhetnénk el közös összefogással és erre most, a 70 éven felülieknek ingyenes utazást biztosító szociálpolitikai intézkedés után mind nagyobb szükségük van, hiszen egyre többen veszik igénybe, akár csak egy megállóra is az autóbuszokat, trolibuszokat, villamosokat. Az e korosztályt jellemző utazási szokásokról, az őket ért balesetek jellegéről és gyakoriságáról kérdeztem Völgyesi Ferencet, a Tisza Volán forgalombiztonsági vezetőjét, aki elmondta; a leggyakrabban a fel- és leszállásnál, a magas lépcsők miatt, a türelmetlen utasok meg nem értése és segítőkészsége hiányában évente 10-15 baleset következik be, ezek közül tavaly, e'gy sajnos halálos kimenetelű volt. Külön gondot okoz az, hogy az autóbuszvezető a hátsó ajtókon le- és felszállókat kevésbé látja, illetve az, hogy a csuklós autóbuszok a megállóba való ki- és beálláskor néha magukkal sodorják a már leszállt idős utasokat, akik nem tudnak kellő időben, a kiforduló autóbusz elől kitérni. A Volán alacsony lépcsős buszokat egyelőre nem tud nagyobb számban beszerezni, ezért a balesetek elkerülése végett néhány tanáccsál, kéréssel fordul az utazóközönséghez, s azon belül az érintett korosztályhoz; lehetőleg csak a jármüvek első ajtajánál szálljanak fel közlekedésük során. így a vezető látja a nehezebb mozgású embert és nagyobb figyelemmel kíséri utazása során. Felszállás után igyekezzenek azonnal a legközelebbi ülőhelyre leülni! Az ülőhelyen is kapaszkodjanak, mert hirtelen fékezés, vagy kanyarodás esetén egyensúlyt vesztve, le- vagy eleshetnek, megsérülhetnek. Ha leszállni kívánnak, kérjük, időben jelezzenek! Kérjék meg fiatalabb utastársaikat, hogy a jelzést helyettük végezzék el, és segítsenek a leszállásban. Ha lehet, a leszállást is az első ajtón végezzék. Itt a vezető látja, hogy befejezödött-e leszállásuk. Ha megszólal a jelzőcsengő. és a leszállást nem tudják befejezni, ne folytassák! Ha a busz mégis elindul, szóljanak a vezetőnek, s az megáll. Amikor leszálltak a buszról, igyekezzenek azonnal a busztól távol kerülni. Már egy méter távolság is teljes biztonságot nyújt. A legfontosabb azonban, hogy utazásuk során igyekezzenek állandóan a járművezetők látószögében maradni, és ne szégyelljék a fiatalabb utasok Segítségét kérni. Legtöbbet azonban a család tehet biztonságukért. Ez vonatkozik a gyermekekre is! AZ emberséges magatartásra, helyes közlekedésre való nevelés fél biztonság a család legidősebb és legfiatalabb tagjai számára is. V. I. i