Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-28 / 202. szám

1989. augusztus 99., csütörtök 5 Pénzről lesz szó... Újabb tárgyalások kezdődnek Magyarország és az IMF között hétfőn, Budapesten. A Nemzetközi Valuta Alap képviselői és a magyar kormány azt a megbeszélést folytatják, amelyet közös megegyezéssel júniusban hagytak abba. A Magyar Nemzeti Bankban az MTI munkatársának elmondották, hogy a mostani tárgyalásokon már nem az 1988. május 16-án megkötött megállapodás meghosszabbítása a téma. hanem egy új szerződés kialakítása. Mint ismeretes, a korábbi készenléti hitelniegállapodás alapján Magyarország 350 millió dollárt vehetett fel az IMF-től öt részletben. Ebből az összegből négy részletet igénybe vettünk. ám az ötödik részlet lehívását az IMF nem tette lehetővé. mivel a magyar fizetési mérlegben s az állami költségvetésben a megállapodásban foglaltaknál jóval nagyobb hiány alakult ki. Az első félévben kezdett tárgyalásokon az IMF szakértői megfelelőnek tartották a kormány által kidolgozott programot a költségvetési hiány csökkentésére. de javasolták, hogy a Magyar Nemzeti Bank erőteljesen szűkítse a hitelkibocsátást. Ez utóbbi témában nem jött létre egyetértés a magyar kormány és az IMF képviselői között. így abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat az év második felében folytatják. Erre kerül sor hétfőn. Ki a jó könyvtárigazgató? A városi tanács művelődésügyi osztálya a Művelődési Közlöny augusztus 15-i számában pályázatot írt ki a Somogyikönyvtár igazgatói állására. A fölhívásból nem derül ki. miért van szüksége pályázatra. Tóth Bélára. 1973 óta a könyvtár igazgatójára, sérelmes, hogy nem írták bele: ..a nyugdíjazás folytán megüresedett igazgatói munkakör betöltésére". A tájékozatlan netán azt gondolhatja, elcsapták á régi igazgatót. Manapság nem is jogosulatlan az effcle föltételezés. Ezért a pályázatot fogalmazóknak figyelniük kell a távozó igazgató jogos érzékenységére. A fölhívás helyesen idézi föl. hogy a Somogyi-könyvtár ..elsőosztályú tudományos könyvtár". mert ez — a városi és megyei szerepkör mellett — meghatározza, ki való ebbe a könyvtárba, kivált az élcre. Móra Ferenc azt írta egvhelyütt: könyvtárba, múzeumba csak az az ember való. aki szerelmes a mesterségébe... A könyvtár ugyanis nem iroda, nem hivatal, hanem hivatás. Szintén Móra írta. Tömörkényről szólva, hogy a legtöbb embernek az a hamis fogalma van: a könyvtárosnak nincs más dolga, mint a rengeteg könyv közt olvasgatni... No meg írni. Regényt meg elbeszélést. A pályázati fölhívásba is bele keveredett egy szó. amely a könyvtárigazgatóról való hamis fölfogásról árulkodik. Joggal kérik a pályázótól. hogy fejtse ki elképzeléseit a könyvtár jövendőjéről: vázolja föl a Somogyi-könyvtár ..közművelődési, tudományos. Vencel téri 168 óra Szombaton hallhattuk a 168 óra 910. adását. Szinte biztosra vehető volt. hogy a műsor foglalkozik majd a Vencel téri eseményekkel. Igen. így is történt, hallhattuk Lantos Istvánt ésHuber Pált a televízió munkatársait, valamint Pesti Lászlót a Feketedoboz operatőrét. Tulajdonképpen az eddig ismerteknél többet nemigen tudtunk meg. ám az újságírók elbeszélésének volt ket momentuma, ami figyelmet érdemel. Az egyikről a tévesek beszéltek. Őket. bár bűnözőként kezelték, nem bántották. Ujj- és tenyérlcnyomatot vettek róluk, ilyenkor szokásos módon fényképezték az arcukat, fal meílett várakoztatták őket... stb. Amikor azonban mondták, jelezték, hogy szeretnék felvenni a kapcsolatot a magyar nagykövetséggel. erre cz volt a válasz; ..Ahá. GabcsikovoNagymaros!" Vagyis kuss. Nem nehéz kihallani a válaszból azt a dühöt, ami valószínűleg az egcsz csehszlovák vezetést átitatta a börtönörtól Ignác Janak szlovák első titkárig. amiért a magyar kormány leállította a nagymarosi munkálatokat. A válaszban egyszerre munkál a kisember kicsinyes, szituációhoz kötött személyes bosszűja cs figyelemre méltó állami arrogancia. Nem véletlen, hogy íi cseh vezetés nyomban azután jelentette be kártérítési igényének mértéket, miután az MSZMP hivatalosan is elhibázott nak értékelte a 68-as fegyveres beavatkozást. Pesti László viszont kapott néhányat a rohamkocsiban, igaz. mondta, inkább pedagógiai jelleggel mintsem dühből. Áztán a dühöt egészen más formában tapasztalta. A kihallgatás egymást követő szituációiban határozott gyűlöletet érzett. ..Magyar! Lépjen ki, menjen ide. lépjen 30 Reflex oda..." Vagyis Pestinek nem neve, hanem nemzetisége volt. A szót. amivel hovatartozását jelölték, többször is megvetéssel és dühvel mondták ki. Hogy ez a düh minek szól. sejteni lehet. Valószínűleg nem nagy baj. ha egy sztálinista haragszik ránk. A baj akkor van. ha haragjának nincsenek akadályai.' Az internacionalizmusból így lesz bolsevik sovinizmus. Rejtett formában, de mégis érezhetően. Egyre többen ítélik el — magánemberek éppűgv mint politikai szervezetek — a 89cscsehszlovákiai kirándulást. Minek mennek ezek a fiatalok oda, mit hőzöngenek, próbálna itt tüntetni a cseh a magyar kormány ellen, majd kapna, akkor meg mit várnak mást. — ilyen sarkosan egyszerű véleményeket hallani. Először is. a letartóztatottak között több újságíró volt. akik a munkájukat végezték. S végezniük kellett, a tiltás ellenére is. naná hogy nem hagyják abba. A máig is fogva tartott Kerényiról készült felvétel. A tömegből kiemelkedve, talán valakinek a nyakában ülve beszél, gesztikulál. Nem hallani. mit mond. Azt viszont látni, hogy a körülötte állók tapsolnak. Az ottani emberek egy részének tehát egyáltalán nem jelentett problémát a magyar fiatalok jelenléte, s ez bizony nem figyelmen kívül hagyható szempont. Ugyan'kinek ártana, ha ezentúl az ilyen cselekedet lenne a „legdurvább" beavatkozás más országok belügyeibe. Bár ki tudja. A helybéli virágárusok haragjával tán így is számolni kellene... Dal. írói hagyományait folytató" szakmai programját. Régi tévhit, hogy a Somogyikönyvtár élére föltétlenül írófélének kell kerülnie. E babona forrása a Tömörkénynek és Mórának a könyvtár- és múzeumigazgatóságából levont hamis általánosítás. Akik ma is hisznek benne, elfelejtik, hogy már az első könyvtárigazgató. Rcizner János sem író volt. hanem várostörténész, s ezzel szolgálta leginkább szülővárosát. Elfelejtik, hogy mind Tömörkény, mind Móra nem írásaival. hanem jól megalapozott szakmai képzettségével vált alkalmassá posztjára. Mind a ketten koruk színvonalán álló szakmai tanfolyamokat végeztek. és elismerésre méltó szakirodalmi munkásságot is kifejtettek. írói munkásságuk, hírnevük csak növelte tekintélyüket. de nem ez képesítette őket. A hiedelem terjesztői elfelejtik azokat a tanulságokat is. hogy az ilyen és a hamis káderszempontok alapján kiszemelt igazgató a szakmai közvélemény előtt hamar leszerepelt (volt. aki ezt belátva, önkritikusan vissza is lépett), s hogy hozzá nem értésével, s ebből fakadó mulasztásaival több kárt okozott, mint hasznot. vagy legalábbis nem állt hivatása magaslatán. Megint Mórát idézem. 1918ból. amikor jobb fizetéssel máshova hívták: ..immorálisnak érzem most hagyni itt az intézetet, amelyben java életem eltelt, amikor nagyon bizonytalan. lehet-e embert kapni a helyemre, aki a szeretetemet is átvégye örökül". Azután így folytatta: ..Hiszem a könyvtárosi állást is azért nem engedem betölteni, mert nem akarom, hogy hivatott pályázók híján — hol vannak azok most?. — a nyakamra küldjenek valami rokkant postatisztet vagy facér újságírót, aki aztán örökös koloncul itt marad." Ma már nyilván nem fenyeget a veszély, hogy kiszuperált párt- vagy tanácsi funkcionáriust ültetnek a Somogyi-könyvtár tudományos rangját joggal féltő dolgozók nyakára. De a bírálóbizottság tagjainak számot kell vetniük a hamis igényekkel is. A Somogyi-könyvtár vezetésével olyat kell megbízniuk. aki — idézem a pályázati fölhívás másik követelményét — ..a könyvtári munkában való jártasság, könyvtári szakismeret" birtokában van: mégpedig nem egyszerűen átlagos szinten, hanem kiválóan, sokoldalúan ismeri a könyvtár, közelebbről a Somogyi-könyvtár életét, hivatását, gondjait, föladatait. Ilyen tapasztalt könyvtáros, ezt negyedszázados ottani működésem után. de három éve kívülről, elfogulatlanul nézve a könyvtár munkáját állíthatom, szerencsére, több is van a Somogyi-könyvtár munkatársai között. Közülük érdemes választani. Péter László A nyárutó hajnali köddel, halk esőben rászállt a világra. Ezt mutatja a pókháló óramutatója, ezt mondja a szélkiáltó cs ezt zümmögi a szatvmazi szőlők sárga fekete darázsserege . Forog az esztendő, s a természet mutatja az idő múlását. A Fehér-tóra indulva csókák csaküzása hull alá a házak közé. de más a hangsúlya a csóka szónak, mint tavasszal... Varjak kárognak, s a városi nagydiófák fjölé lopakodnak... hátha érik már a zöldruhás burokba zárt csemege... Csöndes a tó. ködfátylas takaró alatt álmodik. Stiglincek egész fészekaljjal hurcolkodnak kóróról-kóróra, pityegve szólítgatják A

Hajnóczi utcai óvodában egyik nap magasságos vendégek érkeztek. Tiszteletükre csillogóra takarították a termeket, úgyszintén a tengerimalac kalitkáját. Az óvónő. piros pontokra vágyván, kihívatott a sorból. odavezetett a falat díszítő három óriási arcképhez, és megkérdezte: „Mondd, kislányom. kik ezek a bácsik?" Jól idomított gyerekként tudtam, ilyenkor mutogatni is kell. így hát ujjammal a megfelelő irányba bökve soroltam, kissé selypítve: „Sztálin, Lenin, Rákosi." A vendégek megtapsoltak, fölkaptak, össze-vissza csókoltak. Nagy sikert arattunk: én és az óvónő. Akkor 1950-et írtak. Később, sorozatos rémálmaim miatt orvoshoz vitt anyám. A szakember azt tanácsolta: boszorkányokról, ördögökről, meg mindenfajta szörnyekről ne mondjanak mesét nekem. Szegény, nem merte bevallani, hogy nekem rendre Tito jelenik meg láncos kutyaként éjszakánként, amióta a május 1-jei. Kossuth Lajos sugárúti fölvonulást láttam. Valamelyik elmés vállalat ugyanis rácsok mögé ültette Titó mását; ott gubbasztott a teherautó tetején, a „cella" sarkában, egy szörnyűségesen vicsorgó farkasfej-álarcban, fején a jellegzetes simlis sapka, kezén bilincs, lábán ólomgolyó. A lelakatolt ajtót kívül öntudatos, pirosnyakkendős kis úttörők őrizték... A látvány hatására azonban én ébren is rettegtem. Sokat lévén egyedül a bezárt lakásban, minden neszre összerezzentem, minden árnyékban, az ablakunk alatt elhaladó tengerészsapkás járókelőben is a félelmetes Titót láttam. Ahogy „okosodtam", beláttam, ennek így kell lennie. Míg Rákosi elvtárs fürdik az aranyló bűzatengerben, meg a nép tapsorkános imádatában, csak természetes, hogy egy hajdani szépreményű, akkorra ellenséggé lett nő anyaként ne a gyermekeit nevelje, hanem egy pincehelyiségben szójön. Nem a selymet — rongyszönyeget. Mondom, annyit okosítottak, hogy — egy mostanság előkerült harmadik osztályos füzet szerint — büszkén írtam fogalmazásomba: „Engem eddig az állam nevelt". Boldogan mutattam mamámnak az érte kapott ötöst, csak azt nem értettem, miért gyűlt akkor könny a szemébe... Később generációmat behálózta az úttörőmozgalom. a KISZ. marxista szemlélet szerint tanultuk az irodalmat, történelmet, államvizsgáztunk ebből az ideológiából, s aki a 70-es évek elején újságíró akart lenni, annak az Újságíró Szövetség kétéves iskoláján egyszersmind a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem egyik szakosítójának vizsgáit is le kellett tennie. Fájdalom, de most. hogy eljött a nagy „lomtalanítás" ideje, rá kell jönnöm, hogy korosztályom eddigi egész élete, ez a 42—43 év. sodródásban telt el. Sodródtunk az árral, s most ott vagyunk, ahol vagyunk... Mi. e rendszer szülöttei, élhettünk volna-e a választás lehetőségével? Mondhatta volna az óvodás, hogy: de kérem, én Hófehérkét és a hét törpét jobban szeretem? Hogy május l-jén pillangókkal — meg vidám és önfeledt anyámmal — kergetőznék inkább a virágos rcten? Később történelem órán megkérdezhette-e. hogy erkölcsös-e csapdát állítani a parasztnak efféle jelszavakkal: „A föld azé, aki megműveli", aztán meg gyorsan elvesszük tőle. Tiltakozhatott-e akkor, amikor pedagógusjelöltként figyelmeztettek; nem járhat templomba, mert később már állásával játszik. Azt hiszem, soha nem azt tettük, amit akartunk, amit szerettünk volna: mindig megmondták, mit helyes cselekednünk, s vállveregetést — amely nélkül azért éppoly nehéz élni. mint kenyér híján — csak akkor kaptunk, ha a magasságos elvárásoknak eleget tettünk. Meggyőződésünk, kedvünk szerint alig avatkozhattunk a sorsunkba. Nemcsak gyerekként, hanem felnőtt korban sem. amelyet tudvalevően éppen a felelős döntésekre való képesség határol el az előbbitől. Rosszul érez: tük ugyan a bőrünkben magunkat, de erősen fogta a kezünket továbbra is atyáskodóan a hatalom, vezetett bennünket: „Kis buta, mi tudjuk, mi a jó neked." Elvárta, hogy ne rakoncátlankodjunk. Ha engedetlenkedett valaki, mint a vásott kölyöknek, a fenekére vert. megfenyítette. Tartottunk tőle, mert tudtuk, hosszú a nádpálcája. Sót: suttogtak nálunk idősebbek erről-arról, kötélről is, de a hatalom előttünk ezt elhallgatta: hét lakat alatt őrizte — eddig —, mint szülök gyerekeik előtt a hálószoba titkokat. Kisajátítva József Attilát, elvben, szóban be akarta fogni szekerébe a „nép okos gyülekezetét", de ha a tömegből bárki is kimagasodott egyéni elképzeléseivel, esze diktálta különvéleményével, neveltetéséből adódó tántoríthatatlan erkölcsével, bizony könnyen megeshetett, hogy — a szó szoros értelmében — egy fejjel alacsonyabbá vált. Be kellett hát állnia mindenkinek a sorba, s hagyni, hadd sodorja az áradat, sodorja a központilag irányított szél, amely „szállt, szállt Keletről hozzánk". Ez a szél elhamvasztott tehetségtől, szellemtől táplált, messzire világító, nagyszerű tüzeket, s életre fújta az alig pislákoló, önmagunkat is homályban láttató parazsat. Elfojtott egyéni vágyakat. álmokat, porral temette be az egyéni boldogság igényét, ugyanakkor a közérdek, a társadalmi érdek talmi szólamát hintette szanaszét, vigaszként. Mintha a köz, a társadalom, a nép nem hűs-vér, gondolkodó, érző emberek — Kis Péterek és Nagy Máriák tömege lenne. Mintha egy nemzet boldogsága, tchetóssége nem az azt alkotó férfiak, nők, gyerekek, a családok boldogságától és tehetösségétől függene. Sodródó emberek lakta ország maga is a perifériára sodródik. Hát itt tartunk most. Jelenleg is fújnak szelek, sőt viharok. Okos matróz azonban a saját szolgálatába állítja a természeti erőket, ügy. hogy a maga kormányozta hajó az általa meghatározott irányba haladjon, de gyorsabban. Egy a gondom: ki legyen a kapitány és kikből tevődik majd össze a legénység ezen a sürgős navigációra szoruló hajón? Szüleink életének második fele már ráment egy tévútra. Akik köztünk vannak még, legfeljebb drukkolásnyi erőt gyűjthetnek már csak össze. Mi. túl a lét delelőjén, látva eddigi életünk móst kibontott összes szennyesét, kóserű csalódottságunkban felelősöket keresünk. Felelősöket az elvesztegetett. hazugságban és tévhitekben eltöltött negyvenegynehány évért, a bűnökért, s azért, mert fölnőve se vehettük kezünkbe sorsunk irányítását. Időnkből, s csalódásoktól terhelt erőnkből befejezett „mesterműre" már aligha telik, mivel hogy itt nem elég toldozni-foldozni, elölről kell kezdeni mindent. Ebben a gigantikus munkában mi már csak bedolgozók leszünk. M

inálunk 8—10 évvel fiatalabbak energiáit nem fékezik riasztó emlékképek, gondolataik, érzéseik nem szoríttattak olyannyira satuba, mint a mieink, s nem nyomoríttatott meg bennük „az ész, erő, s oly szent akarat". Elég okosak, tájékozottak és elszántak. hogy felnőttként tudatosan irányítsák saját sorsukat. Félek — s egyben reménykedem — a dicsőségesebb eredménynek mi már nem leszünk tanúi, de gyerekeink talán látni fogják... Unokáinknak meg szívből kívánom: a gonoszszal ók csak a mesében találkozzanak, s az életből tanulják meg: a jó mindig elnyeri méltó jutalmát és győzedelmeskedik a rossz fölött. Akkor talán végre, legalább ók elmondhatják: sikerült rendezni „közös dolgainkat". Mi majd odaföntről tovább szurkolunk nekik. Chikán Ágnes Madárnaptár... egymást, egy se ittaradjon el a csapattól... Csattogva örvösgalambok szállnak a tarlón, a kurgán oldalán ereszkednek a magokkal terített asztalra. Megindult a madárvonulás, folyik a serény táplálkozás, erőgyűjtés a hosszú költözködéshez Fényes, duzzadó a bodzacsárdák idei étlapja, halkszavú poszáták, fülemülék bujkálnak bennük. Suttogó nyárutó, tavaszi fények, színek... csak a hangok halkabbak... Nincs szerelmes madárszó, csak halk augusztusi andante, fortisszimó helyett. Újra zöldellő selyemfű borzong az akácliget alján, s a szélső bokron újra virágzik az akác... másodvirágzás... Hollópár jár a nagyfeketén, ott fészkeltek a távoli magasfeszültség vaskarjain. A fiókák sorsa kalandos történet... egyszer talán elmondjuk... korr... korr... Cankók fürge csapatai járják a sárpadok széleit. íves csőrű, igen ritka madárka a terekcankó, most itt vendégeskedik! 4—5 lócsér rója állandó őrjáratát, felettük halászsas viszi a termetes pontyot a tiszai nyárfák közé. Kétezernyi a kormoránok halfaló serege, s récéből is húszezernél több pihen a tavakon! Havasipartfutók, csigaforgatók a messzi Észak vendégei is megjöttek már. Halőrök fegyvere pukkan, kárókatonáktól óvják az idei •haltermést. A puffogtatás után csend van a nádutakban megint. Öreg utakon, vén fűz köpönyege alatt kezet rázunk. Garabonciás fehér-tavi augusztusvég, halk madárszó, esóborostás gondolatok ölelésében „minálunk is a tanyában kinyit az orgona mögént" — parázson szalonna sercög. Kíváncsi cin... cin... madársíp szól a vérző csucsorindák közt — féli a parazsat, vagy már a szeptembert hívja... ... kékkatáng ruhában ismét betoppan a szögedi Madárországba... Csizmazia György j