Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-24 / 199. szám

1989. augusztus 24., csütörtök 5 Filmvásznon a magyar értelmiség Nyári egyetem Egerben a víz szétvájja a követ... Az ismert római mondást idézve; gutta cavat lapidem — a vízcsepp szétvájja a követ. Azonban korántsem a víz, a fagy, a szél romboló ereje a legjelentősebb, hanem az emberi tevékenység. Kevesen emlékeznek arra, hogy a fonyódi domb éppen olyan bazalthegy volt régen, mint a Gulács, vagy a Szentgyörgyhegy, de a bányászkodás hatására bazaltsapkája teljesen elfogyott. A bányák bezárásával sikerült megmenteni a híres Badacsonyt, melynek oldalát két hatalmas kőfejtőben bontották. Bódvaszilas határában kohászati adalékanyag céljára fejtik azt a mészkövet, melynek üregeiben csodálatos kristálycsoportok mellett számtalan ritka ősmaradvány is található. Európa szerte híres gyógyhelyünk a Hévízi-tó is veszélybe került a bauxitbányászat következtében, de a rövid távú gazdasági érdekek fölé emelkedett a józan ész, így a nyírádi bánya bezárásával remélhetőleg sikerül a tó megmentése. Védettséget élveznek a barlangok is, melyeknek cseppkőképződményei, aragonit- vagy gipszkristályai szemet gyönyörködtetőek. A védett területeken, megfelelő felvilágosítás hiányában turisták, kiránduló diákok törik-zúzzák a sziklákat, hogy emléket vigyenek magukkal, amit később többnyire eldobnak, miSzenvedély vagy misszió? vei a hozzáértés nélkül letört ásvány nem jó sem megmunkálásra. sem mintaként gyűjteménybe. Hazánkban a védett területen kívül is számos lehetőség van a gyűjtésre, ahol a megfelelően felkészült turista tevékenységéből nem származhat kár. Ahogy az alapés középfokú oktatásban majdhogynem negyven éve elvesztette önállóságát ez a terület, úgy kopott ki az általános műveltségből, sőt a műveltség igényéből is. Belső indíttatás, kíváncsiság, tudásvágy, türelem és szorgalom nélkül az ásványok gyűjtésében sem lehet előbbre jutni, de egy gyűjtemény fejlesztése sem nélkülözheti ezeket. A szép gyűjtemények feletti jogos büszkeség pedig egészséges mozgatórugó mások érdeklődésének felkeltésére. Ezért alakultak az ország számtalan településén ásványgyűjtő klubok, a gyűjtött anyag cseréjére, adás-vételére pedig a rendszeres ásványbörzék adnak lehetőséget. Legközelebb a bányásznap alkalmából, Budapesten, a városligeti Petőfi-csarnokban rendeznek ilyen találkozót augusztus 27-én. A rendszeres kiállítók egymásnak természetesen ritkán tudnak néhány héten belül újat, mást mutatni, s attól a néhány száz vagy ezer látogatótól, akit először csak kíváncsisága visz be kiállításra, nem várhatja el senki, hogy első élményeinek megszerzéséért akárcsak Budapestre is felutazzon. Ezért a két évvel ezelőtt, Szentesen rendezett kiállítás sikerén felbuzdulva, az ősz folyamán Szegeden is nyilik lehetőség arra, hogy a "nagyközönség is megcsodálhassa a természet eme különleges szépségeit. Aki tehát veszi magának a fáradtságot, elviszi szép ásványait — gyakran csak a bemutatás kedvéért, — egyegy börzére, vagy rendkívüli földrajzórát tart iskolájában, esetleg a szomszéd gyermekeinek mutatja meg gyűjteményét, az már komoly miszsziót teljesít. Ezt a célt szolgálja a Szegedi Asványgyüjtők Klubja is, mely havonta tart összejövetelt, új érdeklődőket is várva, azon alapgondolat jegyében, hogy a természet megismerését nem lehet eléggé korán kezdeni. Gimesi István Miklós A Szegedi Asványgyűjtők Klubja augusztus 31-én, a jövő csütörtökön 17 órai kezdettel tartja évadnyitó összejövetelét a JATE ásványtani tanszékének első emeleti tantermében az Egyetem utca 2. szám alatt. Eger városa tizenhatodik alkalommal ad otthont a filmművészeti nyári egyetemnek. A tavalyi évvel kezdődően űj tematikát dolgozott ki a Magyar Filmintézet: akkor a magyar falu, most a magyar értelmiség helyzetének és sorsának filmes elemzésével próbáltak hiteles képet nyújtani a közép-európai régió és szűkebb hazánk politikai, társadalmi. embeTj konfliktusairól. Sajátos paradoxon Ennek kapcsán több kérdés is felvetődik. Az egyik: az a sajátos paradoxon, hogy a kamera mögött álló értelmiségi „boncolgatja" önmagát a kamera előtt, úgy tűnik, nem hatott kedvezően az e tematikába sorolható filmek művészi színvonalára. Játékfilmekről lévén szó, azt kutattam, hogy a dokumentumfilm „tudományos objektivitásával" szemben, rátalálok-e a művészi alkotásokat, irodalmi műveket jellemző, autonóm alkotói látásmódra. Példák sokaságával lehetne bizonyítani, hogy ez a celluloidszalagon is megvalósítható.' Gondoljunk csak Tarkovszkij és Bergman filmjeire, Robbe-Grilht Szép fogolynőjére, de hogy egészen közeli példát említsek: Wajda közép-európai szorongással terhelt Dantonjára. Az itt bemutatott magyar filmek egy ezekhez hasonló színvonalat képtelenek voltak teljesíteni. Mondhatná valaki. hogy ez a hiány hétköznapi sorsunk „elemi földhöz ragadtságából" ered, de ez nem igaz. Az ok sokkal inkább a kamera Imcv gütt állók emberi-rendezői attitűdjeiben keresendő. Például a Dárday—Szalay szerzőpáros filmje, az Átváltozások az egyik pregnáns kifejeződése annak, hogy nemcsak. a film. hősei küzdenek az öndefiniálás és a belterjes köldök nézésből való menekülés problémájával, hanem maguk az alkotói? is. A kétszázhetven perces antifilmnek talán ez az egvetlen. de végzetes csapdája. Kivételként csak Gárdos Péter kissé groteszk, kissé abszurd alkotását említhetem, a Heccet, amely ősbemutató is volt egyben. Anélkül, hogy a látott filmek részletes elemzésébe bocsátkoznék, az öndefiniálás csapdájának két különböző, ám tipikus példájáról írnék: a Téglásy Ferenc-féle önvallomásról és a Jancsó vállalkoznak. Téglásynál a jellemformálás feszessége és hitelessége (az apa, az anya, a kisfiú esetében) sehogyan sem egyeztethető össze a melegbarna színekkel, a valós történések „kescrgős" feloldásával. Nem értem, miért kell a Bach-korszakot giccskoszorűval övezni, a századfordulót RómeóJúlia jelmezébe bugyolálni, vagy akár az ötvenhatos eseményeket mélységes didaxissal a parasztromantika és diákpatetizmus műfajában tálalni. A cenzúra ennek csak egyik oka lehet (tudjuk. Lugossy filmjének főcíme alól törölték a Paszkievics-idézetet), a másik ok valamiféle téves felfogás a nézői empátia megszerzésének módszereiről. Mindennemű sallangozás félrevezető, és a hiteltelenség forrása e filmekben, így a Soha, sehol, senkinek című alkotásban is. Az autobiografikus jelleg tehát nem jelent egyben hitelességet is. Az öndokumentáció, történet nélkül A Szegénylegényekben, a Fényes szelekben kibontakozó új, egyéni vizuális formanyelv torz metamorfózisát követhetjük nyomon Jancsó Miklós Szörnyek évadja és Jézus Krisztus horoszkópja című filmjeiben. A szélsőségesen kaotikus, a feje tetejére állt világot többször megcsavart szimbólumokkal ábrázoló filmek — Hernádi Gyula, az alkotópáros másik tagja szerint — kettős alapon nyugszanak. Az egyik a posztmodernnek, mint művészetfilozófiai kategóriának a vállalása, a másik egy saját filmkönyvtár létrehozásának a szándéka. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a filmek nem a tudatilag alulfejlett kortárshoz, hanem a „felfedező és megértő" utókorhoz szólnak. A posztmodern műfaji követelményeinek pusztán formai leegyszerűsítése alapján kiiktatják az alkotók a történetet a filmből, s „szóvicceken" (értsd: filmnyelvi vicceken) keresztül értetik meg az emberekkel, hogy az élet abszurditása úgy oldható fel leginkább, ha farkasszemet nézünk vele. Az alkotók filmnyelvi viccei azonban olyannyira öncélú, mondhatnám didaktikus metaforák, hogy a néző számára egyáltalán nem adatik meg az azonosulás lehetősége. Az alkotók a tiszta formát keresték a szabadság magán- és magáért való esztétikai kategóriaként való megjelenítésére. Az eszfnei és filozófiai háttér azonban annyira sekély és zavaros, hogy csak egy volt marxista szemináriumvezető (ez Hernádi Gyula önvallomása) képességeihez mérhető. Ezt a zűrzavart jelzi a filmekben egymásra dobált különféle idézetek koncepciótlan halmaza (Pascal. Sztálin, Hegel stb.). S mindezek a Francois Lyotard által megfogalmazott posztmodern tézisek vázlatpontszerű filmre transzponálásában jelennek meg, úgymint: történetnélküliség. metaforák, a partikuláris jelek univerzálissá formálása stb. Teszik mindezt az alkotók úgy, hogy a modern mítoszok archetípusával, a videóval „benépesített" filmben a kamerát is kamerával követő „ezerszemek" valójában mindent a maguk számíjra fognak fel a világból, magukból teremtik a tórténetnélküli helyzeteket és pusztítják azokat. Miközben azért egészen konkrétan zúdítják ránk a közhelyes ontológiai kérdéseket (például: a világ adatbankjában nem tárolnak bennünket; hol vagyunk és kik vagyunk hát?, a világ teremtése nem egyezik meg a világ pusztításával?). A l'art pour l'art művészetek esetében is kettőn áll a vásár. A szubjektív, szuverén alkotón és a szubjektív. szuverén befogadón. Ha azonban egy Olyan művészi tartással találkozik a befogadó, amely a másság tiszteletének a legcsekélyebb igénye nélkül, nagyvonalúan és flegmatikusán — saját filmkönyvtárat alkotva — szorítja ki a nézőt pozíciójából, akkor mivégre az egész? Nagy Márta Mifcíós-féle öndokumentációról. Az önvallomás, történettel Téglásy Soha, sehol, senkinek című filmje a magyar nézőben u „deja vu" érzetét kelti. Tucatfilm. abban az értelemben, hogy az önsorsdráma költői igényű, ám patetikus megfogalmazásával állunk szemben (még akkor is, ha a kitelepítések időszakát először élteti át velünk egy „vagonon belül volt" szenvedő), s formailag is: a historizáló kommerszek (például Lugossy László: Szirmok, virágok, koszorúk; Balogh Zsolt: Az évszázad csütörtökig tart) hollywoodias, könnyfacsaró gesztusaival fokozza le „édes-bűs" emlékké a látottakat Az alkotó nyíltan vállalja a •történet, a cselekmény klasszikus, közérthető fordulatainak hollywoodias jellegét s ez látszólag nem is áll szemben azzal", hogy az önsorsdrámák (lásd: Kosa Ferenc: Másik ember) sohasem magánterápiákra, hanem egy egész társadalom lelkének a kezelésére MI HELYETTESÍTI MAJD AZ ELEFÁNTCSONTOT? Stcinway, az ismert zongorakészítő elhatározta, hogy nem elefántcsontból fogja készíteni a billentyűket zongoráihoz, így a maga módján hozzájárul az afrikai elefántok védelméhez. Steinway kijelentette, hogy a raktárában levő elcfántcsonlkíszletet még felhasználja, de utána valamilyen helyettesítő anyagot alkalmaz majd. A képen: készülnek az elefántcsontbillentyűk Steinway gyárában, ahol évente 1400 zongorát és 350 pianinót állítanak össze. „A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa" — szólt oly sokszor és egyre értéktelenebből az életművek uniformizált értékelése. Ez az összetett minősítés annyiakra hullt érdemtelenül, hogy most félve írom le: Kádár János valóban az volt. Ha meggondoljuk ugyanis, hogy a hatalmat szerzett kommunista pártvezetők közül — élete évtizednyi szakaszában — őt övezte a legnagyobb tisztelet, s . ha számba vesszük, hogy dolgos 77 éve alatt mi mindent tett, akkor tárgyilagosan kijelenthetjük: a kommunista mozgalom legnagyobb alakjai között van a helye. Mi, akik nem nézhettünk szembe az emberarcú szocializmussal, életünk jelentős részét a Kádár-arcú szocializmusban éltük, önmagunk sorsának tisztázására, ha Kádár János politikusi és magánemberi tetteit, erényeit, hibáit és bűneit sorra megnevezzük. Ma, amikor szinte elzúgnak mellettünk a zaklatott események, oly távolinak tűnik az a bolsevik érvrendszer, amelyet a párthivatalnokok hazánkban Kádár Jánostól eredeztettek, mintha évtizedek teltek volna el. Holott Kádárt nemrég temettük el. Átlépett fölötte és az általa jelképezett politikustípuson az idő. Kádár János immár történelem. Tárgyszerű értékelése minden politikával foglalkozó po'.gár kötelessége. E munka elvégzéséhez nyújt segítséget a Kossuth Könyvkiadó szép kiállítású, színes füzete, amely számos fényképpel és néhány szövegrészlettel követi nyomon e fontos életutat. D. I. Naev László felvétele A szabadtériszezon utolsó előadását kedden este tartották, az újszegedi szabadtéri színpadon: izraeli néptáncegyüttes, a Haifa nevű. egyetemista fiatalokból álló csoport mutatta be műsorát; a soproni Locomotiv utazási iroda szervezésében turnéznak Magyarországon. A 23 tagú tánccsoport hangulatos folklórprogrammal örvendeztette meg a sajnos gyér nézőközönséget Kádár arca