Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-22 / 197. szám

8 1989. augusztus 17., csütörtök DM Röviden „Lady Rose" kozmetikumok Egerből Az Egri A fesz cs az NSZK-beli I.angguth Cosmetlc GmbH a hölgyek körében kedvelt „lady Rose" kozmetikumul^ előállítás ara kft.-t alapított Egerben. Itt történik a tölté­se. kiszerelése az ötfajta. 11 szfnbcn készülő szépségápoló termékeknek, amelyekből az idén több százezer készül HATOS LOTTÓ Az augusztus haVi hatos lottó kihúzott nyerőszámai a követke­zők: 6. 9. 25, 33, 35. 39 — a pótszám a 7-es. VIZSGA­FÉLELMEK A vizsgafélelmek lidér­ces álmokat okoznak, gyak­ran a vizsga után évekkel is. Ez derül ki a Trarrsyl­vania University végzősei­nek megkérdezéséből, ukik 1968 és 1978 között szerez­tek képesítést. Több mint egynegyedük közölte, még ma Is vannak lidérces ál­mai a záróvizsgáról. Éspe­dig. annak ellenére, hogy időközben mindegyiküknek volt sok rossz tapasztalata, gyakran rosszabbak, mint a vizsga. A legtöbb álomban azt a pánikszerű érzést élik át, hogy felkészületlen vizs­gázóként állnak ott. AZONOSÍTÁS Mint már beszámoltunk róla, pénteken a déli órák­ban a SZUE uszodában holt­testet találtak. Azóta sike­rült azonosítani a vízbe fúl­tat; Martonosi János 38 éves. szegedi lakos szeme­lyében. NEM GÖMBÖLYŰ A Föld tulajdonképpen nem gömbölyű. A sarkok tá­volsága 12 713.51 kilométer, vagyis 42,77 kilométerrel ke­vesebb, mint az átmérő az Egyenlítőnél. Tehát a Föld szteroid, egyenlitöi kerüle­te 40 075,03 kilométer, sarki kerülete 40 007,89 kilométer. Földünk tömege 5976 trillió tonna. Súlya évről évre mintegy 30 ezer tonna rá­rakódott kozmikus porral növekedik. A CLUMBORAZO A LEGMAGASABB A Föld középpontjától mérve a Föld legmagasabb pontja egyáltalán nem a Csomolungma (8848 méter), hanem egy kialudt vulkán, az 'equadori Clumborazoalig 6267 méteres csúcsa. Ez is újabb bizonyítéka annak, hogy a Föld nem gömbö­lyű. A LEGNAGYOBB A világon a legnagyobb sivatag a 8,4 millió négy­zetkilométer területű Sza­hara. A legnagyobb homok­hegyek is ott találhatók, amelyek hosszúsága az 5 ki­lométert is eléri, és több mint 400 méter magasak. Mi iörténik? MA Cannes-1 néptáncegyüttes lep fel 4 órakor az Aradi té­ren. Meséről mesére videoköz­vetítés délelőtt 10 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban. HOLNAP Szünidei matiné delelőtt 10 órakor a Dugonics mozi­ban. Meleg időr zivatarokkal Várható' időjárás az or­szág területén ma estig: Sok lesz a napsütés. Időnként azonban erősen megnövek­szik a felhőzet, és sokfelé várható zápor es zivatar. Az altalában gyönge szél csak zivatarban erősödik meg. A hőmérséklet reggel 15—20 fokig süllyed, csúcsértéke 30 fok körül lesz. — Távolabbi kilátások szerdától szomba­tig: Eleinte az időnként megnövekvő felhőzetből el­szórtan várhatók záporok, zivatarok. Az időszak végén íelhösebb lesz az égbolt és többfelé valószínű csapadék. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 27 es 32, az időszak végén 22 és 27 fok között lesz. Jelen­tős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az or­szág területének 40 szazaié­lkán várható. Telefon Otthon vagyok, mert szabadsagán, va­gyok, é« gyepet telepítek. Egyetlen köl­dökzsinór köt össze a világgal: a telefon. Nyitva uz ajtó, íg^ a kertben is meghal­lom, ha valaki rámcsönget. De elmegy a délelőtt csöndesen, béhregés nélkül. Csak fél tizenkettő körül zörög a készülék — Csókolom ... Oszival szeretnék be­szélni ... — mellényúlt a kisfiú, kétség­télén, hiszen egy szál Oszi sincs a csa­ládban. Mondom is neki rögvest, barát­ságosan — Kedves barátom, alighanem pontat­lanul tárosáztál, mert Oszival nem szol­gálhatok... Milyen számot hívtál? Mondja a fiú rögvest — s pontosan az én szamomat, csak még eggyel többet... — Ö, pajtás, hiszen az egy pesti szám! Itt öt jegyűek a telefonok! — Igen, persze hogy pesti, hiszen az Oszi pestj gyerek! Elmagyarázom neki türelmesen, hogy miként kaphatja meg Őszit: nulla-hat, búgas, egy. majd az a hatjegyű! Megköszöni... — s gondolom, már te­keri is Őszit. En meg lemegyek újra a kertbe, és áztatom a fűvetést... Áztatom, spricccelem, de csak negyed órácska jut rá, mert újra hallom, hogy szól a pokol­gép. A gyerekhangot azonnal megismerem. — Mi az, pajtás? Sikerült megkapnod Őszit? — Igen, sikerült! — Te, ugye, most egyedül vagy otthon' — Egyedül... Honnan tetszik tudni? — Kitaláltam. Te most ebedül vagy, es unatkozol, s unalmadban telefonál­gatsz ... — Persze — Anyu ruajd csodál kőzni fog, amikor megkapja a havi telefonszámlát! — Nem fog csodálkozni! Nekem nin­csen anyukám. — Akkor majd apu csodálkozik... Barátságosan elbúcsúzunk, de csak is­mét tíz percre. Mert alig teszek valamit a fú körül, mar megint zörög. — Tessék! — Adom u főnököt! — mondja a mé­lyített gyerekhang. — Hát adjad! — Itt a főnök! — próbál meg mélyebb­re menni. — Készülj föl: az éjjel meg fogsz halni! — Éjjel? S miért pont éjjel? Ne csi­náld ezt velem! Csúnya dolog éjjel meg­halni ... — Mert így van megírva! — mondja a fiú rekedt-mély hangon, a le is teszi nyomban. Unatkozliat ez a gyerek Annyira unat­kozik, hogy negyed óra múlva ismét föl­hív. — Te vagy az, barátom? — kérdezem tőle, s nem is célzok az előbbi kalandra. — Igen, én vagyok . .. — S mondd csak: miért éppen engem szúrtál ki! Annyi telefon van még! — Mert u bácsi megértett engem... és olyan kedves volt velem ... — Szeretem a vagány fiúkat! — mond­tam neki. S azóta mindennap fölhív két­szer-háromszor. Már tudom a nevét, u számát. Egyszer-egyszer én is odacsörge­tek neki. Egészen összebarátkoztunk. Hogy tudom, ö volt a „Főnök", erről szó sem esett közöttünk. Amíg szabadsá­gon leszek: eljátszunk. Apu majd fizeti a számlát. Ha már anyu nincsen ... Sz. S. I. Öröm — Tegnap megismer­kedtem a főnököddel. Nagyon ürültem! — Micsoda? Örültél, hogy azt az undorító alakot megismerted? — Igen. borzasztóan őrültem, hogy nem az én lónökőmt NYUGTALANÍTÓ A KÖRNYEZET­SZENNYEZÉS A holland kulturális mi­nisztérium megbízásából az Inter/View közvélemény-ku­tató intézet ifjúsági jelen­test készített. Az Ifjúság '89 címet viselő felmérés ke­retében 973 12—24 év kö­zötti holland fiatalt kér­deztek meg. A kép körül­belül a következő: a fia­talok 60 százaléka szeretne családot alapítani, 78 szá­zaléka szeretne gyerekeket. Egyharmaduk szeretne sok pénzt keresni. A megkér­dezettek 90 százalékát nyug­talanítja a környezetszeny­nyezés. Politikailag a kö­zéppel rokonszenveznek. Tíz százalékuknak mégis elő­ítéleteik vannak a külföl­diekkel szemben. ÜVEGGYAPOT SALGÓTARJÁNBÓL Jelentős állomásához érkezett a több mint egy­milliárd forinton költségből megvalósuló japán—magyar közös vállalat, a Salgótarjáni üveggyapot Rt. üzemi beruházása, ugyanis 1989. augusztus 6-án délelőtt, ünnepélyes keretek között, begyújtották a gazzal üzemelő üvcgolvasztó kemencét. Az üveggyapot a világon jelenleg ismert, legkorszerűbb hang- és hőszigetelő anyag, eddig hazunkban nem gyártották. Az építőipar által hasznosítható termékből már az idéiy.1500 tonna paplant és müvek szigetelésérc alkalmas anyagot keszítenek az új nógrádi üzemben ÁRUSOKAT KERESNEK Az 1989. augusztus 26—27­én megrendezendő Motor­csónak Világkupa időtarta­mára a verseny színhelyén az árusítási lehetőséget (bü­fé, élelmiszer stb.) enge­déllyel rendelkező kereske­d.ök részére meghirdeti a Szegedi Közlekedési Válla­lat. Érdeklődni a 12-107-es telefonszámon 9 és 15 óra között lehet. Személyesen: Zrínyi u. 4—8„ az SZKV motorcsónak-szakosztályán. (x) FÜRDŐKAU­CARUSÓK Három olasz közül csak egy marad néma, amikor reggel a fürdőszobában a tükörbe pillant. A másik kettő — pontosabban az olaszok 65 százaléka — azonnal rázendít. A fürdő­kád-Carusók népe azonban itt is nemek szerint tagoló­dik: míg a nők zöme a für­dőkádban trillázik, a férfi­ak borotválkozás közben fü­tyülnek. Azoknak a száma azonban, akik úgy gondol­ják, hogy művészetüket meg kell osztaniuk másokkal, szerencsére jóval kisebb. A statisztika szerint csak min­den harmadik olasz énekel a nyilvánosság előtt — ba­ráti körben, de akkor aztán, teli torokból. Gyilkol a szent folyó Minden hindunak az a kí­vánsága, hogy holttestét égessék el, hamvait pedig szórják a szent folyóba, a Gangeszbe. A Gangesznél minden évben 40 ezer holt­testet égetnek ei. Mivel kre-* matóriumok nincsenek, min­den test elégetéséhez annyi fára van szükség, amennyit egy család egy fél évig hasz­nál főzéshez. A rosszul elége­tett holttesteket a Gangeszbe dobják, ahul maradványaik együtt úsznak a szent tehe­nek tetemeivel, elpusztult gyerekek és bélpoklosok tes­tével. így a világ legszentebb folyója egyúttal a legszeny­nyesebb folyó, vizének min­den literében százmillió bak­térium és megállapíthatatlan mennyiségű mérgező anyag van. A tartományokban, amelyeken a Gangesz átha­lad, a lakosság 98 százaléka szenved vérhasban, és egész Indiában ott a legnagyobb a gyerekhalandóság A 2700 ki­lométer hosszú Gangesz, az „örök anya", mérgezi az em­bereket, járvány és halál hordozója. TÁVOLI SZIGET A civilizált országodtól legtávolabb eső lakott te­rület a Tristan da Cunhu­sziget az Atlanti-óceán déli részén. Ez a portugál gyar­mat 98 négyzetkilométer te­rületű, és a legközelebbi kontinens 2735 kilométernyi­re van tőle. SOK A MAGÁNYOS FRANCIA Egy szociológiai tanul­mány szerint Franciaország­ban 18 millió ember —köz­tük 10 millió nő — egyedül él. Ez a lakosság 35 szá­zaléka. Párizsban minden második lakásban magá­nyos ember lakik. Járműtolvajok rendőrkézen 19-én kora hajnalban az arra haladó rendőrjárőr tet­ten érte a fiatalkorú K. Z 17 éves kiskunhalasi lakost, va­lamint két társát, miközben Szeged. Alsó Kikötő soron gépkocsifeltörést kíséreltek meg. Ugyanaznap 14 órakor a szintén fiatalkorú D. Z 15 éves tanulót fogták el, mi­után a közúti ellenőrzéskor a rendőr jelzését nem véve fi­gyelembe, továbbhajtott. Mint kiderült, az ortutay ut­cából lopott Simson motorke­rékpáron közlekedett. Vasárnap este a Roosevelt téri halászcsárdánál egy Zas­tava típusú személygépkocsi vezetője megzavarta Kolom­pár Ferenc, 20 éves rokkant­nyugdíjast, (Szeged, Csere­pes sor 5), aki a gépkocsi feltörésén „fáradozott". A környékbeli lakosok ésaz^ar­rajárók segítségével a mene­külő tolvajt a rendőrség gyorsan elfogta. Mindhárom ügyben az el­járás folyamatban van. Veszteség Napfényes nyári időben miért késik húsz percet a Napfény expressz? A kér­déssel Asztalos Sándort, a Szeged Nagyállomás üzem­fonök-helyettesét kerestem meg, aki először is pontosí­tott: nem húsz, hanem ti­zenkilenc perccel érkezett később a menetrendben megadottnál múlt hét egyik kora estéjén a Sze­gedre közlekedő vonat. Az okot azonban nem tudta megmondani, arra tekin­tettel, hogy már Ceglédre 17 perces késéssel érkezett a vonat, az ottani igazgató­ság „ügyeit" pedig az itte­niek nem ismerik — tehát ők csak a maradék 2 perc­ről tehetnek. A késés anya­gi terheit azonban teljes mértékben a szegediek áll­ják, hu a pénz a nagy közös MAV-kalapbóI csordogál is. Azért, ha teljes mérték­ben saját zsebből fizetné­nek, akkor sem sujnálnum nagyon a szegedi főnöksé­get. Mint ismeretes, rövid ideje annak,.hogy az exp­ressznek 10 percen túli ké­sését 30 egész forint vissza­fizetésével ellensúlyozza a MAV. AZ összeg fix, füg­getlen a megtett távtól, a kedvezmények mértékétől, vagyjs a fölhasznált jegy árától. A múlt heti zsúfolt vo­natnak mindössze hat uta­sa volt, aki igényt tartott a „kártalanításra". 180 fo­rintba került hát a késés a MAV-nak. Nem hiszem, hogy ez az a veszteség, aminek elkerüléséért ezen­túl megveszekedett küzdel­met folytatnak majd a vas­utasok < balog h) DÉLMA6YAR0R&ZA6 A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Böle István. Szávav István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Ign/gató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint. - ISSN 0133 —025v C

Next

/
Thumbnails
Contents