Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-22 / 197. szám
6 1989. augusztus 17., csütörtök Megyei II. osztály Kézilabda SPORT Kertes és Pintér kupagyőztes Augusztus 20-án rendezték. meg a hagyományos Alkotmány Kupa motor csónakversenyt Dunaföldváron. Az 500-as siklóhajók versenyét Kertes János, a 700asok kategóriáját pedig Pintér József nyerte. A két tápéi versenyző ugyancsak első lett a csapatversenyben. A Fonna l-es budapesti viadalon a betétfutamokban rajtolt Gyetval Antal ÍSz. Építők-Spartacus), az S 550 köbcentiméteres versenyben, és második lett. III. kettesfogathajtó vb Tizenegy gólt rúgott az UTC NB l-es mérkőzés és utánpótlás kupa A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság második fordulójában gólzáporos győzelmet aratott az UTC együttese a Csanytelek ellen, A rangadót Szegváron játszották, ahol a Kistelek szerepelt, nem sok sikerrel. Sajnos ebben a fordulóban igen sokszor kellett a játékvezetőknek felmutatni a piros lapot. Eredmények. Kinizsi-Húsos—Zákányszék 2-1 (0-0). Szeged, Szabadság tér, 300 néző, vezette: Jenei (jól). Jó mérkőzésen 0-1-ről fordítottak a hazaiak. Góllövők: Király, Deák G. ill. Simát. Kiállítva: Borbás (Zákányszék). Ifjúságiak: Szegedi Kinizsi—Zákányszék 12-0. UTC—Csanytelek 11-1 (4-0). Szeged, Kertész u., 150 néző. vezette: Jakus, P. Az eredmény mindennél többet mond. Góllövők; Balogh (4), Kovács (3), Veszelovszky (2), Heidrich (11-esből), Kakuszi (11-esből). I f j úsdgiak: UTC—Csanyte • lek 20-0. (!) Szegvár—Kistelek 3-0 (3-0). Szegvár, 400 néző, vezette: Magyar (jól). Nagyszerű találkozón jól játszó Kisteleket győzött le a megfiatalított szegvári együttes. Góllövők: Buda, Holozsay, Német. Ifjúságiak: Szegvár—Kistelek 1-3. Földeák—Algyó 0-0. Földeák, 250 néző, vezette: Hóim. A hazaiak egy tucat helyzetet kihagytak. Kiállítva, Mészáros, Vass G. (mindkettő Földeák). Ifjúságiak: az algyői csapat nem jelent meg a mérkőzésen. üllés—Rúzsa 2-1 (1-0). Üllés, 200 néző, vezette: Takács. Sima mérkőzésen nyert a hazai gárda. Góllövők: Veres, tduknicz. Kiállítva: Egri (Rúzsa). Ifjúságiak: Üllés—Rúzsa 3-4. Sz. Postás—Szatymaz 4-2 (3-1). Szatymaz, 300 néző, vezette: Kérdő. Zsemberi József három egyéni hibájából lőtte a vendégcsapat góljait. Zetkó József 40 évesen ezen a találkozón búcsúzott a szatymazi közönségtől. Ifjúságiak: Szatymaz— Postás 5-1, Ásotthalom—Kiszombor 4-1 (2-0). Ásotthalom, 300 néző, vezette: Aczél. Biztosan nyert a hazai csapat. Góllövők: Bodor (2), Pónusz, Ábrahám, 111. Popity. Ifjúságiak: Asotthalom— Kiszombor 0-2. Csanádpalota—Eperjes. A mérkőzés elmaradt, mivel az eperjesi együttes nem jelent meg á találkozó színhelyén. Tenisz A női NB l-es kézilabda • bajnokság első mérkőzésén a Budaprint Szegiedi Textilmüvek SE Budapesten. a Herz-FTC ellen 16-15 (12-8)ra nyert. A szegediek a következő összeállításban játszottak: HANG — UTASI (4), GAT (5), Keczkóné (1), Kispál, Gyimesiné (3), Mokosné (3). Csere: Kocsts, Szabó. Edző: Lesti István. Hétméteresek: 4/2, illetve 8/3. Kiállítások: 12. illetve 12 perc A Budaprint legközelebb holnap, szerdán délután léip pályára első osztályú bajnoki mérkőzésen az új szegedi Sportcsarnokban. A vendégcsapat a Dunaújvárosi Kohász lesz. a találkozó délután fél 6-kor kezdődik. A Budaprint Szegedi Textilművek SE — a Garancia Biztosító Rt. támogatásával — női utánpótláskupát rendez mától, kedden délután öt órától, immár hagyományosan. A csoportmérkőzésekre a textilművek Tolbuhin sugárúti sporttelepén kerül sor, a helyosztó találkozókat pedig a tanárképző " főiskola Topolya sori csarnokában rendezik. A találkozók kezdési időpontjai : Kedd, 17 M óra: Borsodi Bányász—Budaprint ,jB". 18.10: Budaprint „A"—Juhász Gyula TKF. Szerda, 8.15: Alföldi Porcelán—Budaprint „B". 9.15; RK Kikinda—Juhász Gyula TKF. 10.15: Alföldi PorcelánBorsodi Bányász. 11.15: Budaprint „A"—RK Kikindai. A tornán mindenképpen új bajnokot avatnak, ugyanis a tavalyi győztes TJT Kosice adminisztratív okok miatt az idén nem indul. Bemutatják a fogatokat Szerdán reggel a oemutatással kezdődik a balatonfenyvesi kettcsfogathajtó világbajnokság, amelyre 17 ország 62 egysége nevezett. A rajtra a helyszínen minden készen áll, és már a határátkelő állomásokat is előkészítették a négylábúak fogadására. A vendégek közül már Magyarországon készülnek a nyugatnémet, a brit és az amerikai fogathajtók, míg a hazai csapat Váczl Ernő szövetségi kapitány irányításával az üllői Dóra-majorban edzőtáborozik. A magyar színeket Kecskeméti László (Kiskunfélegyháza), Lázár Vilmos (Rákoshegyi Lovas SE), Fehér Mihály (Nagybajcsi SE), Szegedi Gábor (Kiskunhalas), Hálint Mihály (Kiskunfélegyháza), Kiss Zoltán (Balutonnagyberekl Medosz), Molnár József (Mélykúti SE), Szabó Erika (Orgoványi SE), Muszkán István Biotech—Üllő) és Nagy Sándor (Siótur SE) képviseli a világbajnoki mezőnyben. (A csapatversenyben induló három versenyzőt kedden, *az edzőtábor befejezése után jelöli ki a szakvezető.) A balatonfenyvesi lesz a szakág harmadik világbajnoksága: az elsőt 1985-ben a brit Sandringhamben, a másodikat két évvel később az NSZK-beli Riesenbeckben rendezték meg. Ez utóbbi viadal különösen emlékezetes: Kecskeméti László az egyéni versenyt megnyerte, a magyar csapat ezüstérmet szerzett. Az idei találkozónak nincsenek kimagasló esélyesei, az elmúlt két vb aranyérmesei közül a nyugatnémet Ekkert Meinecke túlzott ostorhasználat miatt eltiltást kapott, a magyar világbajnoki címvédő, Kecskeméti felkészülését pedig egy elhúzódó betegség akadályozta. Miklós László, a Magyar Lovas Szövetség főtitkára szerint a hazai pályán az éremszerzés a minimális elvárás. A lovaseseményektől korántsem idegen újdonság, hogy a helyszínen fogadásokat lehet kütni, mégpedig a maratoni és az akadályhajtás győzteseire és helyezettjeire. A világbajnokság műsora: Augusztus 23., szerda: 8 óra — bemutatás. Augusztus 24., csütörtök: 8 óra — díjhajtás, 16 óra — megnyitó. Augusztus 25., péntek: 8 óra — díjhajtás. Augusztus 26., szombat: 7.30 óra — maratonhajtás. Augusztus 27., vasárnap: 8 óra — akadályhajtás. Gráf dicsérte Temesvárit Temesvári Andrea sokáig ezer 500 dollárt tartotta magát a világelső bankszámlájára. A nyugatnémet Steffi Gráf el- sek szerint a csehszlovák Totónyeremények A Sportfogadási ós Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 33. játékhetére 0 millió 213 ezer 766 darub Jelenté- ékezett be. A nyeremények: 13 plusz egy «i 13 találatos szelvény „Ez a legerősebb világcsúcsom!... len az egyesült államokbeli versenyző teniszleckét adott nem volt; 12 találatos szelvény 50 darab, nyereményük Mahwah-ban rendezett UJB egykori wimbledoni győztes egyenként 241 ezer 581 forint; 11 találatos szelvény 898 Classic nemzetközi női te- ellenfelének. Az immár 30 darab, nyereményük egyenként 5 ezer 381 forint; 10 tanisztorna döntőjében. A hír- éves McEnroe kevés ellen- lálatos szelvény 9 ezer 988 darub, nyereményük egyenként ügynökségi jelentések ki- állást tanúsított. 726 forint, emelik, hogy Gráf az egész versenyen nem veszített annyi pontot, mint a ma- AOUltO gyar játékos ellen. Temesvári az első játszmában alaposan megszorította wimbledoni győztes ellenfelét, a második szettben vi- Vasárnap este Kölnben jobb. Bár az olimpia előtti 3:30.36 percet futott 1500 szont kissé visszaesett. Henry Kono elvesztette viadalokon sorra legyőzte méteren, fnajd következett — Nagyon elfáradtam a utolsó világcsúcsát ls, neve legnagyobb riválisait, a a vasárnap esti 3 ezres remérkőzés második felére, és lekerült az aktuális világre- nagy bravúr nem sikerült, kordjavítús. a lábam is megfájdult — kordlistáról. Az üstökősként kisebb sérüléssel küszködve Aouitu'" nemcsak' Henry jelentette ki Temesvári feltűnt, majd hasonló gyor- „csak" harmadik lett Szöul- RonQ csúcsát döntötte meg, Andrea a döntő után. — sasággul eltűnt kenyai hosz- ban. hanem áttörte i bűvös" Ezzel együtt elégedett va- szútávfutó 1978-ban négy — Ezután sokan teljesen 7.3() perces határi ls gyok játékommal, a világ- távot (3 ezer m, 5 ezer m, leírtak, uzt gondolták, töb- 7:9(J45 pt,r,. alaU éft C£iba' ranglistán sikerült újra elő- 10 ezer m, 3 ezer m aka- bé már nem leszek a régi relépnem. dály) is gyorsabban teljesí- — mondta Aouita. — A bu- — Ez a legerősebb világSteffi Gráf, aki ezzel a tett, mint előtte bárki u vi- dapesti fedettpályás vb-n csúcsom! — jelentette ki tornagyőzelemmel immár lágon, és tizenegy évnek aratott 3 ezer méteres győ- Hasszán marokkói király több mint egymillió dollárt kellett eltelnie ahhoz, hogy zelmemmel azonban jelez- kedvence. — Szöul után istenlszezett össze az idén, valamennyi csúcsát megja- tem: rosszul teszik, akik így mét örömöt akartam szerezdicsérte magyar ellenfelét, vítsák. gondolkodnak. ni honfitársaimnak, ezért — Temesvári jól játszott, Tavaly még két rekordja Bar a W01"' ldény elején újra uz 1500-ra és az 5 ezer különösen adogatásfogadá- (3 ezer m akadály és sík) is órlasl meglepetésre 5 ezer méterre készültem. Kölnben saivul lepett meg. A suját élt Előbbit július 2-án méteren kikapott a kenyai sokat segítettek az iramteljesítményemmel ugyan- Stockholmban honfitársa. Yobes Ondiekitől, utána diktálók, bár beismerem, akkor nem vagyok teljesen Peter K^h döntötte meg, Bicskei az idegenlégiósokról Azak a magyar labdarúgók, akik számításba jöhetnek a Kzepttember 6-i, északírek elleni belfasti világbajnoki selejtezőre, a napokban a Népstadionban készülnek, de nyilvánvaló, hogy a kezdő tizenegy ismét az idegen légi ásókra épül majd. Ezért is kérdezte az MTI munkatársa Bicskei Bertalan szövetségi kapitányt: Kiket követett figyelemmel az elmúlt hetekben, és milyen formában vannak ezek a játékosak? Klprich József: A Feyenourdhaz szerződött tatabányai csatár csak az elmúlt furdulóban mutatkozott be új klubjában, viszont idehaza biztatóan szerepelt az utolsó előkészületi mérkőzéseken. Fischer Pál: Az Ajax új szerzeménye Leo Beenhakker vezető edző szerint tetehetséges futballista. A volt ferencvárosi kedvenc súlyfeleslegét leadta, és remélhető, hogy lassan ráhango lódik a holland iramra. Eleinte erőnléti gondokkal küszködött Amszterdamban. Bognár György: A francia Toülon labdarúgójáról jó véleményeket hallott) Bicskei Bertalan. Nemrégiben kisebb sérüléssel bajlódott Kovács Kálmán: Tehetségesnek tartják az Auxerrebon, de időt kell adni a beilleszkedéshez. Róth Antal: A Feyenoord tartal ékcsapatáben rendszeresen játszik, állítólag nem is rosszul. Détári Lajos. Fitos József, Boda Imre: Mindhárom „görög" vendégmunkásról kedvező hírek érkeztek, felkészülésük jól sikerült. Garaba Imre: Bicskei meglepetéssel vette tudomásul. hogy az időközben Belgiumba, a Charleroi csapatához szerződött középpályás a vesztegetési ügy miatt továbbra sem szerepelhet a válogatottban. Vincze István: Az olasz Lecce kevés bizonyítási le-, hetóséget adott a fiatal csatárnak. Farkasházi László: Az NB II-es BVSC utón a nyugatnémet élvonalbeli Bochum nagy „ugrás". Bicskei már korábban is felfigyelt a tehetséges játékosra, és ezután is szemmel tartja. Elterjedt, hogy Farkas, házi az. NSZK állampolgárság felvételén gondolkodik, mire a kapitány megjegyezte: magyal* labdarúgóként több esélye lenne a válogatottságra. elégedett, persze lehet, hogy utóbbit pedig Vasárnap • a sokat versenyeztem az utób- marokkói Said Aouita. bi időben. Szerváim elég jól ,. bejöttek, viszont ellenfelem Aouita, huzaja fiataljaiadogatásait nem mindig fo- "ak bálványa, 1984-ben 5 gadtam úgy. ahogy azt el- ezer méteren olimpiai bajvárom magamtól - nyilat- nokságot nyert Los Angeleskozta Steffi Graf. ben. évről evre sorra én A torna párosdöntójében: a különböző távokon a viGraf, Shriver (nyugatnémet, lágcsucsokat. Univerzális amerikai)—Gildemeister, AU *"tÓ, 800-tól 10 ezer meter.g len (perui, amerikai) 6:2, elránt világklasszis telje6.4 sítmenyre kepes. Talan erre » fizetett rá tavaly, amikor a Montrealban, a nemzetkö- szöuli olimpián be kellett zi férfi tenisztorna döntő- ernie Weüen br°nzeremjében a csehszlovák Ivan melLendl biztosan, 6:1, 6:3 Mivel fő számaiban, az arányban győzött az ameri- 1500-on és 5 ezren korábban kai John McEnroe ellen. Ez- szinte eljátszadozott a világ zel a világelső Lendl har- többi atlétájával, új feladamadszor nyerte meg a ka- tot keresett. A fejébe vetnadai bajnokságot, és 143 te: 800-on is ö lesz a legegyre Jobb formába lendült, nem is tudom, hogy hívják A kölni verseny előtt pon- őket. Higgyék el, nagyon tosan egy héttel, Hengeló- nehéz ilyen iramot 7 és fél ban a világ idei legjobbját, körön keresztül tartani! A férfi 3000 méteres síkfutás világcsúcsának fejlődése 7.98.8 (laston Keiff (belga) 7:55.6 Iharos Sándor (magyar) 7..1.1.6 (lordon ptrie (brit) 7.12.8 Plrle 7:49.2 Michel Jazv (francia) 7:49.0 Jazy 7:46.o Slegfried Hcrrman (NDK-beli) 7:39.5 Klpchogr Kélno (kenval) 7:37.6 Kmlel Puttenians (belga) 7:35.2 llrendan Koster (brit) 7:32.1 Henry Kono (kenyai) 7:29.45 Said Aouita (marokkói) 1949. 09. 12. Cavle 1955. 05. 14. Budapest 1956. 06. 22. Trunilhetm 1956. 09. 01. MaJniO 1962. 06. 27. Saint-Maur 1965. 06. 23. Melun 1965. 08 . 05. Erfurt 1965. 09. 27. Ilelsinofg 1972. 09. 14. Aarhus 1974. 09. 03. Gateshead 1978. 06. 27 Osló 1999. 08. 20. Kiiln ^p^RENDKÍVÜLI CIPOVASAR! W augusztus 21 -23-ig í Délmagyarországi Értesítjük kedves vendégeinket, hogy fehértói Halászcsárdánk augusztus 28-ától korszerűsítés miatt ZÁRVA TART. Nyitás: 1989. november 1-jén. Rész- vagy teljes munkaidős adminisztrátort felveszünk. Érettségizett, lehetőleg könyvkötészet, nyomdaiparban jártas munkavállalót keresünk. Jelentkezni: Szeged. Huszár u. 8., szemclvcscn. Telefon: 11-432. Nyersanyaghasznosító Vállalat (Szeged, Bocskai u. 8/B) kultúrtermében. Ajánlatunk: férfi-, női és gyermekcipők szandálok, valamint női csizmák. Nyitva tartás: mindennap 8-18 óráig. NE FELEDJE! CSAK 2 NAPIG! A BEFAG franciavágási fűrésztelep falemezgyára felvételt hirdet faipari mérnök, faipari üzemmérnök részére gyártás- és normatechnológus közvetlen termelésirányítói munkakörbe. Jelentkezni lehet a gyár főmérnökénél, Kovács Imrénél, személyesen vagy a 89/24-595-ös telefonon. Fizetés a kollektív szerződés szerint.