Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-19 / 195. szám

1989. augusztus 19., szombat 31 „Ugrás a trapézról — kötél nélkül" A korona a Nemzeti Múzeumban írott alkotmányok Úgy tartják, hogy a Magyar Népköztársaság 1949-bcn. kereken negyven esztendeje alkotott és tömérdekszer módosított alkotmánya nem tölti be azt a feladatot, amelyet elméletileg be kellene töltenie, s ezért ismét módosítani kell. De jobb lenne teljesen újraírni, új alkotmányt létrehozni. Ilyen nagy idő lenne egy aíkotmánv életében 40 év? Minden nemzet ilyen súrűn cserélgeti, toldozza-foldozza az állampolgároknak a törvényhozásban, kormányzásban részt biztosító, és őket az államhatalom mindenhatóságával szemben megvédő intézmények működését szabályozó alapvető törvényeit, azaz alkotmányát? Azt az alkotmányt, amelyet szívesen neveznek még az emberi jogok alapokmányának, mert ebben korlátozza önmagát az állampolgárok bizonyos jogainak feltétlen elismerésével. Nézzük meg néhány európai alkotmány sorsát, talán választ kapunk kérdésünkre! Először azonban tisztáznunk kell: a tudomány általában kétféle alkotmányt különböztet meg: a történetit és az írottat, vagy kartális, azaz papiros alkotmányt. Az előbbi a nemzet hosszú évszázadai alatt alakult ki. annak szellemét tükrözi vissza, szokásjogi alapokon áll. Ilyen alkotmánya van Angliának, volt Magyarországnak 1949-ig. és Macklcnburg nagyhercegségnek 1934-ig. Az írott vagy kartális alkotmány egyetlen, különleges feltételek mellett létrejött törvénybe foglalva jelenik meg, amelyben az adott állam szervezete, működése, és az állampolgári jogok új alapokra helyezve kerülnek alaptörvénybe. Az írott alkotmány létrejötte a polgárságnak köszönhető. Ez az osztály gazdaságilag megerősödvén, részt követelt és kapott a hatalom gyakorlásából, s ezeket a jogaikat foglaltatta írásba a nemességgel és az uralkodóval, esetenként az addigi feudális kiváltságos osztályok érdekeivel szemben. Talán ezeket az okmányokat nevezhetjük az elsó alkotmányoknak. Az alkotmányfogalom a mai értelemben csak a XVIII. század legvégén jelenik meg. nálunk az 1790/91. évi Országgyűlésen. Megelőzően az alkotmány szó latin megfelelőjét (constitutio) egyes törvényeknek vagy törvények összességének a jelölésére használták. Áz elsó alkotmány, amely egyetlen okmányba foglalta a polgári követeléseket, Európában 1791-ben, francia földön készült. Az európai alkotmányfejlődésre közvetlenül ennek volt a legnagyobb hatása (az észak-amerikai Egyesült Államok kongresszusa valamivel korábban. 1787. szeptember 17-én alkotta meg alkotmányát. amely ma is az USA alaptörvénye néhány jelentéktelen módosítással). A forradalom továbbfejlődésével azután az alkotmányt is módosították 1792-ben, 1793-ban (jakobinus alkotmány) és 1795-ben (direktoriális alkotmány), aztán Napóleon felemelkedésével 1804-ben (császári), majd 1814-ben (restaurációsalkotmány). Ez utóbbi 12 pontban sorolja föl a francia állampolgárok alapjogait, köztük a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, az állampolgárok hivatalképességét, a személyes szabadságot, a vallásszabadságot, a sajtószabadságot, a tulajdon sérthetetlenségét. Lajos Fülöp 1830. évi alkotmánya szóról szóra átveszi ezeket az alapjogokat. Az 1848. évi alkotmány egész fejezetet szentelt az „állampolgárok alkotmányban biztosított jogainak". III. Napóleon 1852-ben kibocsátott alkotmányában viszont már csak utalás történik az állampolgári jogokra, amennyiben kijelenti, hogy az új alkotmány az 1789. évi eszméken nyugszik. Késóbb még többször is módosították a francia alkotmányt, utoljára 1946-ban. majd 1958-ban. Amint látjuk. Franciaországban is gyakran módosították, illetve írtak új alkotmányt, amelynek azonban az alapelvei és az emberi alapjogokra vonatkozó szakaszai hűségesek maradtak az 1789. évi „Emberi és polgári jogok deklarációjá"hoz. És elsősorban ez szolgált mintául a többi európai állam alkotmányához, amelyet Svédország 1809-ben, Spanyolország 1812-ben, Portugália 1826-ban, Norvégia 1814-ben, Hollandia 1815-ben, Bajorország 1818-ban, Württemberg 1819-ben deklarált. Az 1831-ben elfogadott belga alkotmány, miután tompítva foglalja magába a Franciaországban kimunkált polgári alkotmányosság alapelveit, igen alkalmas például a kompromisszumos megoldást kereső államok, elsősorban a monarchiák számára. A német, az osztrák és a svájci alkotmányfejlődésben a belga alkotmányon keresztül érvényesültek a francia hatások. A századfordulóig csaknem valamennyi európai államban elkészítették — francia mintára — az állampolgári alapjogokat magukban foglaló alaptörvényen nyugvó alkotmányukat. S miután az 1949-ben elfogadott elsó írott magyar alkotmányhoz nem a felsorolt polgári alkotmányok szolgáltak példának, a most folyó új alkotmányunk kidolgozásánál gyümölcsöző lenne átvenni belőlük azokat a tételeket, amelyek hasznunkra válhatnának demokratikus átrendeződésünkben. S talán akkor nem kellene alaptörvényünket jó ideig módosítanunk. CSONKARÉTI KÁROLY BESZÉLGETÉS GREGOR JÓZSEFFEL Huszonhatodik éve van a pályán, másfél esztendő kivételével végig a szegcdi operában. Ezt a kunsztot nemigen csinálta utána senki: vidéki társulat tagjaként az ország egyik legnépszerűbb művésze lett, naponta megmártózhat közönsége fenntartások nélküli szeretetében. Aztán egyszer csak elszánta magát s elment Nyugatra. Énekelt ott egyetkettőt — s megvolt a nemzetközi karrier. Vagy azért, mert három a magyar igazság, vagy nem azért, mindenesetre most úgy látszik, megint elszánta magát, talán hogy egy harmadik karriert is megcsináljon: elvállalta a szegedi opera művészeti vezetését. Augusztus 1-jétöl nevezték ki. — Igazam van? Indul Gregor József vezetői karrierje? — Ne beszélj zöldeket! Szükségem van nekem meg babérokra? Ne legyek álszerény: nincs szükségem. És egyáltalán: aki rajta akarja hagyni a névjegyét egy színházon, nem azzal kezdi, hogy márpedig most ilyen, meg olyan korszak indul. Hanem egyszerűen csak dolgozik, ahogy tud. Ahogy gondolja, hogy jó lesz. — Te mit csináltál azóta, hogy megszavasztattad a társulatot: elfogadnak-e főnöknek, vagy sem? — Megpróbáltam élni azzal a gyakorlatilag százszázalékos bizalommal, amit azon a bizonyos április végi szavazáson megkaptam. És megpróbáltam nem visszaélni vele. Május óta — pedig még ki sem voltam nevezve — keményen dolgoztunk a színház művészeti titkárával, Stuczmann Olgával; elkészítettük a műsortervet, a szereposztásokat, ponto^ . szépen, mégis rugalmasan, a prózai tagozattal, meg mindenkivel egyeztetve, akivel csak kellett. — Bizonyítani akartál? Amikor vetted a sátorfádat és átszerzódtél Győrbe, azt mondtad, az idegeidre ment a szervezetlenség... — Nem akartam én semmit se bizonyítani. Aki ismeri a színházat, tudja, hogy kizárólag magas fokú szervezettséggel lehet normálisan dolgozni, és nem lehet azt csinálni egyetlen énekessel sem. hogy február másodikán szólnak neki: elsejére ki vagy tűzve... Semmi mást nem akarok, csak nyugodt, jó légkört, mert ez az alapfeltétele a jó előadásoknak. — Milyenek a jó előadások? — Hát ez az, ez itt a fő kérdés! Hadd fordítsam meg! Rossz az az előadás, amelyik nem szól semmiről és rossz énekesek "szerepelnek benne. Tehát? Az az elsőrangú célom, hogy minél több elsőrangú énekes legyen a társulatban. Nagy nevek. ha tetszik: sztárok. Mert kizárólag az ö kedvükért jön be a közönség. Az az előadás, amit közepes képességű emberekkel állítanak ki, nem lehet jó. még akkor sem, ha hét nyelven beszél a díszlete. Az legföljebb a rendezőnek tetszhet. — Mi ellen, vagy ki ellen beszélsz? — Ugyan, ugyan! Akik azt hiszik, hogy én itt kisöpröm mindazt az értéket, amit az elődeim létrehozSzabadtéri, Turandot; készül Timur maszkja tak. tévednek. Oberfrank Gézának és Kcrényi Miklósnak hallatlanul nagy érdemei vannak, az ő korszakuk mindenképpen nyomot hagyott itt, hiszen olyan kitúnó előadások is születtek, mint a Macbeth vagy a Bolygó... Ez még akkor is igaz, ha a szegedi közönség egy részének nem tetszett az a fajta színház, és az énekesek egy része is úgy tartotta, a befektetett munka nem állt arányban a végeredménnyel. Nekem mindig is egyetlen kifogásom volt: folyton úgy éreztem, a zenéről terelte el a figyelmet az az iszonyatos menynyiségú színpadi mozgás, a különleges díszletek, a színházi effektek, miegyebek. Nem biztos, hogy így van, de ez volt az én érzésem. Beszéltek itt ugyebár a totális színházról . Hát én nem tudom, micsoda az a totális színház, akárkit kértem, hogy magyarázza cl nekem, még mindig mindenki kitérő választ adott. Beszéltek színészi játékról; a rossz énekes eddig sem tett mást, kiállt, mint egy faszent és elénekelte az áriáját, a jó énekes meg eddig is eljátszotta a szerepét. A Melis Györgynél nincs hagyományosabb énekes, és a Melis Györgynél nincs korszerűbb, modernebb énekes. Mert a lelke játszik. Díszlet? Világítás? Dráma? Meg lehet nézni egy Nádasdy Kálmán-, vagy egy Oláh Gusztáv-rendezést. Ha nem énekelnének abban a Nádasdy-féle Bohéméletben, teljes lelki nyugalommal megnézhetnénk, mint Henri Murger La vie de Bohémé című darabját. Én azt mondom, ez a kifejezés, hogy totális színház — egy totális marhaság. Kétféle előadás van: jó és rossz. A jóban a Melis énekel, vagy az Ilosfalvy, vagy a Carrcras. — Ezért hívtad Szegedre Gulyás Dénest? — Persze, hogy ezért. Meg Bándi Jánost. Sólyom-Nagy Sándort, Ilosfalvy Róbertet. Melist. Kálmándy Mihályt. És fogok másokat is. Azt akarom, hogy a néző ne mondhassa: én már láttam a Rigolettót. tehát nem megyek színházba. Hanem azt mondhassa, megyek, meghallgatom Gvimesi Kálmánt a Rigolettóban, aztán megint megnézem, mert Sólyom-Nagy Sándor énekel, és még egyszer a fiatal Egri Laci miatt, aztán egy olasz tenoristával. — És kifog rendezni? — Az első bemutatónkra, a Rigolettóra, Horváth Zoltánt hívtam vissza. Mi elindultunk egyszer egy úton a Vaszy-korszakban. Ezt az utat igencsak követte Pál Tamás, majd Oberfrank és Kerényi is elindultak — másfelé. Amikor én azt mondom, hogy Horváth Zolit hívtam, az ő neve már jelzi: két lépést visszafelé akarok tenni, és onnan folytatni. Meghívtam már Békés Andrást is és egy lengyel rendezőt. Kerényit is szívesen látom,- ha limitáljuk a próbák számát. — Eddig a vendégek és az új emberek listáját mondtad. Kit küldtél el? — Senkit. Mindenki kapott egy tiszta lapot és két évet. Ennyi idő elég lesz arra. hogy az esetleges görcsök oldódjanak és mindenki bizonyíthasson. Mert mindenki kapott feladatot. — Ha mindenki maradhatott, aki nem a saját elhatározásából akart menni, viszont jöttek új emberek, a főszerepekben sztárok váltják majd egymást és vendégek rendeznek is — honnan kerül minderre pénz? — A „sztárok" kis pénzekért lépnek fel, annyiszor, ahányszor futja a pénztárcánkból. Varga Matyi bácsi tervezi a díszleteket, azért, mert szépet csinál és tud spórolni. Amit így nyerünk, azt az énekesek kapják. Mert — megint mondom — meggyőződésem, hogy nem jobb a közepes énekes egy másfél milliós díszletben, mint a Í5 ezer forintosban egy klasszis. — Amikor itt előállt a balhé és Győrbe szerződtél, azt is mondtad: vészesen elszegényedett a repertoár. — Ez így van. Nem az én szavam, mások mondják: alapművek hiányoznak. Az elsó három évben ezeket akarom visszahozni. A Rigolettót, a Traviatát, a Boheméletet és Rossini Hamupipőkéjét csináljuk meg legalább, aztán a 3. évadban is akarok egy-egy Puccinit, Verdit. — Mire gondoltál legelőször, amikor áprilisban elért a telefon, hogy vállalá el az operatársulat vezetését? — Az jutott eszembe, hogyan lesz az, ha a karmester, meg a rendező, akik nekem dirigálnak, amikor a színpadon vagyok — a beosztottaim lesznek? Két napig töprengtem: miként lehet összeegyeztetni ezeket a dolgokat? Arra jutottam, hogy a helyzet furcsának tetszik, pedig természetes. Az a vezető, aki nem érzi naponta a saját bőrén, hogy mit jelent beosztottnak lenni, valószínűleg despota lesz. — Magyarországon csak egyetlen aktív énekes vállalt eddig operaigazgatást. Nem tartott neki túl hosszú ideig. — Remélem föltételezhető, annyi eszem van, hogy ne magamnak csináljak repertoárt! De azt is tudom, hogy nagy kihívás ez számomra. Ugrás a trapézról, kötél nélkül. Ilyenkor nem félhet az ember, mert ha fél, leesik. Eddig csak segítőkész kezeket láttam magam körül. Mitől tartanék? A síneket leraktuk, szeptemberben rátesszük a mozdonyt... SULYOK ERZSÉBET Ópusztaszeri hangulatok K.