Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-14 / 190. szám

t 3 1989. augusztus 14.. hétfő Temetőink „...s tudom, kik lakják 3 \/árost" Eltekintve ezúttal a Szegedhez kapcsolt települések (Szöreg. Kiskundorozsma stb ) temetóitól. az Alsóvárost, a Belvárosi. a Rókusi, a Dugonics és a Gyevi temetőket vehetjük sorra Ezek kijelölése a valamikori településhatárra esett, mára azonban az állandó terjeszkedés következtében — a Belvárosi kivételével — beépültek a városba. Emiatt kegyeleti funkciójukat egyre nehezebb fenntartani. Súlyosbítja a helyzetet, hogy azöt közül kettő már nem működik, ezért „fenntartani" sem tudja magát. A tulajdonviszon>okat tekintve sem egységes a kép, hiszen a temetőkből csak a Belvárosi állami tulajdon, a többi egyházi kézben van. A temetkezési „szolgáltatást" ugyanakkor mindenütt a városgazdálkodási vállalat végzi. A tulajdonos kötelessége olyan állapot fenntartása, amely lehetővé teszi a kegyeleti szerep ellátását, az őrzést, valamint a belsó rend biztosítását. A temetők felügyelete nem könnyű feladat, szinte lehetetlen megfelelő módon teljesíteni. .Ezért fordulhat elő, hogy jó néhányan büntetlenül foszthatják meg a sírokat virágdíszeiktől, igen gyakran azért, hogy eladhassák azokat. A búcsúzás életünkhöz tartozik. Órák, évek. tettek. gondolatok adják át helyüket egymásnak, idővel elköszönve az utánuk következőtől. A legfájóbb, ha azoktól kell örökre búcsúznunk, akik közel álltak hozzánk. így az ember élete során előbb-utóbb találkozik a temetővel, amely a legtiszteletreméltóbb érzelmeket szolgálja: az őszinte kegyeletet és az érdek nélküli szeretetet. A temető tükörkép is. Az élők gondoskodását, igyekezetét mutatja — vagy ezek hiányát. A régi korok temetőkertjei nemcsak az akkori emberekhez szóltak szimbolikus nyelvükön, hanem az utókor számára is sokat elárulnak a hajdanvolt emberek életéről. „Látom a temetőt, s tudom, kik lakják a várost" — igy szól egy régi mondás. Késői utódaink vajon mit olvashatnak majd ki mai temetőinkből? Erre a kérdésre próbáltunk választ keresni, felmérve a szegedi sírkertek jelenlegi állapotát Az agrárreformkörök elöntése: Párt helyett egyesület A Belvárosi temetővel kezdve a sort, elmondható, hogy itt a legmegnyugtatóbb a helyzet. A KO-as évek elején 17 millió forintot kaptak a fejlesztésre, s ez a támogatás meglátszik a temetó állapotán. Megoldatlan feladat azért itt is akad. Jelenleg megengedett a gépkocsik behajtása a sírkert területére. Sebességük felső határát 15 km/órában szabták meg. Aki arra jár, láthatja, mennyire tartják tiszteletben a korlátozást az autósok. S mielőtt teljes kitiltásukat vélnénk megoldásnak, gondoljunk azokra az idős, vagy beteg emberekbe. akik csak így juthatnak el hozzátartozóik sírjaihoz. A száguldozó autókban persze nem ók ülnek. Az Alsóvárosi temetó állapota már sokkal rosszabb, hiszen a temetőt még kerítés sem védi azoktól, akik a szomszédos nemzetközi piacon nem vállalják a sorállást az illemhelynél, hanem inkább a temetőt választják erre a célra. Az így kialakult helyzet méltatlan és sértő a temetó lakóira és jószándékú látogatóira nézve egyaránt. A plébániának nincs pénze kerítésre, állami segítségre pedig mostanáig hiába várt. A Dugonics, a G>evi és a Rókusi temető a felsővárosi plébániához tartozik. A Dugonicsa öö-cs évek közepéig működik még. A legsúlyosabb a két lezárt sírkert helyzete. Elvadult növényzet, ledöléssel fenyegető sírkövek mindenütt, a két temető csavargók és legújabbkori vandálok éjszakai tanyája. A Rókusi temetőt — vizes talajszerkezete miatt — benőtte a nád, ráadásul a növények levelein elszaporodtak a kullancsok. A kép elszomorító, az egyháznak azonban nem telik a sírkertek rendbehozatalára. A tanács rendezési terve „zöld területet" szánt ezekre a helyekre. Elképzelésük szerint olyan kegyeleti parkot építenének a temetők helyére, amelynek egy központi magjába öszszegyújtenék a temető legértékesebb sírhelyeit. Vallás-, kultúr- és várostörténeti, valamint esztétikai szempontból válogatnák ki a síremlékek közül a megőrzésre méltókat. Melléjük kápolna épülhetne. A parkosított területek többi részének sorsáról rnég most gondolkodnak. Szociális "otthon, virágkertészet is szerepel az elképzelések között. A majdani tulajdonviszonyok tisztázása és a rendezéshez szükséges pénz előteremtése azonban még jelentős akadálynak túnik. Az egy ház és a városi tanács képviselői között mindenesetre már elindult a közös tervezgetés. Talán nem haszontalan felhívni az érintettek figyelmét arra, hogy a két lezárt temető „kegyeleti ideje" lassanként lejár. A Rókusi temetőé már a jövő év februárjában, a Gyevi temetőé néhány évvel később. Ezért aki hozzátartozóinak földi maradványait másik temetőben kívánja elhelyezni, annak fel kell keresnie a felsővárosi plébániahivatalt, ahol eligazítják további teendőit illetően. Földünk élőlényei közül egyedül az ember törődik halottaival. S ha elfogadjuk, hogy múltunkat őriznünk és becsülnünk kell, mert jelenünk és jövőnk épül rá, akkor temetőink iránt sem lehetünk elutasítók, vagy közömbösek. Lenau mondta egykor: „Ahogyan halottainkat tiszteljük, úgy viselkedünk az élőkkel is." Ny ilas Péter Dunapatajon és a Szelidi-ló partján szombaton az agrárreformkörök az élelmiszer-gazdasági és falusi ifjúság szövetségével közösen országos rendezvényt tartottak. A tanácskozáson a mozgalom politikai programjának megreformálását és az érdekképviselet jövőjét tartották elsődlegesnek. Az előadók és hozzászólók kinyilvánították, a mozgalom részt kíván venni az ágazatot érintő gazdaságpolitika alakításában, segíteni akarja a tulajdonreform kimunkálását és gyakorlati megvalósítását. Olyan érdekképviseletet tart szükségesnek, amely mind politikai, mind gazdasági területen egyaránt védelmet nyújt a tulajdonosnak és az egyénnek. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok minél nagyobb számban találják meg életterüket a falun. Ehhez az kell, hogy a mezőgazdaság valódi perspektívát nyújthasson. Este politikai fóruni volt, ahol ütköztették a reformkör, a különböző pártok, a MÉM és az Éfisz nézeteit. A mozgalom válaszút elé érkezett: fórum jellegű maradjon, párttá szerveződve vagy egyéni tagságú szövetségként lássa-e el a vidék politikai érdekképviseletét. Á vitát követő szavazáson ez utóbbi mellett döntöttek. Az országos ideiglenes választmány alapszabályt előkészítő bizottsággá alakult. Valószínűen a tervezet döntő része lesz a tulajdonreformról szóló fejezet. Ezért az ezzel foglalkozó előadást részletesen ismertetjük. Bocsánat és örökváltság A tulajdonról, a földről vallott elképzelések egyik pólusa az MSZMP-é, a másik a Kisgazdapárté. Míg az előbbi szerint adottságként kell kezelni a mai helyzetet, s ebből kiinMi ellen tiltakozzak? Nem arról van szó. hogy akár az országszerte legkülönbözőbb ügyekben tapasztalható * tiltakozáshullám, akár valamely belső kényszer indítana arra, hogy valami ellen protestáljak. A kérdés fölvetésére egészen hétköznapi eset indított: ülök a buszon, várom, hogy induljon, a sofőr öt percet késik, ám ahogy bepattan a helyire, csukja az ajtót — idősebb házaspár orra előtt. Ezen fölcsattanok, mire majdnem engem szállít le a buszvezető. Mindezen elgondolkodtam.s már fogalmaztam is magambah több műfajban a tőlem telhető választ. Csak a hangnemen tanakodtam tjnagammál hosszabb ideig. Legyek kemény, s kérjem ki az elbánást az utasok nevében? Legyek gúnyos, s gratuláljak a már nem épp fiatal sofőrnek, hogy képes volt oly gyorsan bepattanni a helyére, beindítani a motort, s bezárni az ajtót, hogy mögötte nem volt idejük a kárvallottaknak még az elsó lépcsőfokra sem fellépni? Legyek hűvösen távolságtartó, ne írjam meg a konkrét időt és helyszínt, csak általánosságban ítéljem cl az effajta magatartást? A lehetőségek számbavétele során az is eszembe jutott: nem egyszer írtam már meg hasonló történetet. S a legkirívóbb eset főszereplőjét azóta is látom a sárga buszokon vezetni. és azt is tudom: rendszeresen becsukja az emberek orra elótt az ajtót, amit látva nem alaptalan a föltételezésein — némi kárörömöt is érez ilyenkor. Gondolatban aztán már postát is bontottam: a vállalat egyik osztályvezetője megírná, hogy „fölhívtuk dolgozóink figyelmét", „vállalatunk dolgozóinak döntó többsége becsülettel", „semmiképpen nem érezzük általánosnak" stb Aztán hetek, hónapok múltán akár valami hivatalos öszszejövetelen. akár baráti társaságban valaki megsúgná: „Te. kár volt úgy kicikizni azt a srácot, rendes fickó, csak rossz napja volt. meg nehéz gyerekkora, meg különben is annyi pénzért ki várhatja el. hogy..." Kár a szóért tehát, tanácskoztam meg magammal, és inkább újságolvasásba merültem. Nem hosszú időre. Az első hír. amit elolvastam: halálra ítélték egy kínai diákot, mert festékkel leöntötte Mao képét. Nem volt kedvem tovább olvadni. Ugyanaz a döbbent keserűség öntött el. mint a júniusi mészárlások után. A tehetetlenségem miatt érzett keserűségem. Most kellene tiltakozni. Fölkérni a kormányt: szakítson meg mindenféle kapcsolatot egy olyan országgal, ahol törvény — micsoda törvény?! — alapján embereket lehet legyilkolni. Politikai naivitás — gondoltam magamról, és eszembe is jutott: pár országgal ilyen okból meg kellene szakítani a kapcsolatot. S a táboron belül is megromlana a viszony néhány országgal, ha következetesek lennénk. Kezdjük ott, hogy elhatárolja-e magát a kormány az 1968-as csehszlovákiai intervenciótól. Hogy csaknem jóvátehetetlen hiba volt bevonulni — mindenki tudja. Igaz. Grósz Károly kivételével azt is mindenki tudta ebben az országban, hogy 1956-ban nem ellenforradalom volt Magyarországon. Csak kicsit késón ismerték el hivatalosan. A szomszédunkhoz való betöréstől mikor határoljuk el magunkat? Hisz — sovány mentség — .az is köztudott: bezavarták a magyar hadsereget. Feloldozást annál hamarabb remélhetünk, minél előbb bánjuk meg vétkeinket. Bár azt mondják. politikában nincs erkölcs — bizonyos magasabb rendú normákhoz igazodni azonban sosem késő. Bizonytalanul írom már le az erkölcs szót bármilyen szövegösszefüggésben. Abban az országban ugyanis, ahol a katolikus egyház feje, Paskai bíboros egy hónapon belül gyökeresen ellentétesen nyilatkozik Mindszenty bíboros, a magyar katolikus egyház kiemelkedő egyénisége esetleges rehabilitációjáról — nem tudom, milyen normák lehetnek érvényesek. Talán a „nem tehettem mást — ezt kellett mondanom", illetve „nem lehetett azt mondani" — kezdetű mosakodások indokolnák a tetteket, kijelentéseket? Csakhogy manapság ez még kevésbé fogadható el, mint korábban. Amikor Maróthy miniszter minden törekvése ellenére leállították a vízlépcső-építkezést. fölvetettem: talán le kellene vonnia a megfelelő következtetést a miniszternek. A vízügyi szakma nagy levelezője akkor azt írta lapunknak: Maróthyt már kész helyzet elé állították, nem tehet a dolgokról. Meglehet, ez igaz. ám mentségnek édeskevés. Ha nem tud valaki a feladatával, mondhatnám: küldetésével azonosulni, mégoly erős kényszernek sem kötelező engedni. Nem kötelező elfogadni egy miniszteri tárcát, beülni egy bíborosi székbe, de még egy buszsofóri állást sem muszáj vállalni. Azt mondta az „én sofőröm" a buszon: ez egy szolgáltatás, nem kötelező igénybe venni, le is lehet szállni. A leszállással én is egyetértettem magamban. hogy melyikónkével. abban már nemigen egységes az álláspontunk. S persze abban is mély igazság van: amit ó nyújt, az is egyfajta szolgáltatás. A vezetők saját kénye-kedve szerinti „szolgáltatásokból" azonban már elegem van. Ezek ellen tiltakozom. Balogh Tamás dúlva változtatni az ott dolgozók érdekeltségét, addig a kisgazdák 1945-ig mennének viszsza az igazságtalanságok rendezésével. Szerintük az akkori tulajdonosok és örököseik választanának: ök maguk használják a földjüket, vagy bérleti díj ellenében átengedik a használati jogot. Nagy Húszéin Tibor, a bordánt i Előre Szakszövetkezet elnöke, az ugrárreAzt sem lehet állítani, hogy a kisemmizetteknek ki nem fizetett összeget a mezőgazdaság élte föl. Ezt a jövedelemrészt elvitte az agrárolló: egyrészt a valós érték fölött megvásárolt ipari anyagok árában, másrészt a földtöke hozadékát nélkülöző s ezért értekénél olcsóbb élelmiszerárukban. Végső soron a földárat a társadulom élte föl. A szabadulás útja A dunaputaji művelődési ház hatalmas.belsó terén látszik: amikor építették, arra számítottak, hogy uz egész község közösségi életének színtere lesz. Nem hiszem, hogy sokszor megtelt, most azonban jól jött e pazarló bőség: 400 ember kényelmesen elfért a széksorokban. Egyszer csak a hóség miatt nyitott ajtón keresztül egy fecske tévedt közénk. Ott körözött fölöttünk. s már halálfáradt volt, olykor nekicsapódott a függönynek, a falnak. Menekült volna már. de nem találta a kijáratot. A fény, a nap igazíthatta volna el. de a termen nem voltak ablakok. Helyette neonerdő körös-körül. S mindez a magasban — a fecske is fönt szeretett volna kijutni. A levezető elnök nem bírta cérnával, s kikapcsoltatta u világítást, s most már az ajtón beszűrődő fény is érzékelhetővé vált. A madár e termeszetes viszonyok között önmagától meglelte a megoldást: huss, kirepült. Jelképesnek éreztem e helyzetet, s örömmel töltött el. legalább neki sikerült nicgtalalni szorult helyzetéből a kivezető utat. Segítséggel. Valami ilyen, elementáris és magától értetődő, a józan ész logikáját követő segítségre van szüksége a mezőgazdaságnak is. A reformkori tanácskozás ezzel próbálkozott. A fecske megmenekült, a mezőgazdaságnak hatra van még néhány kényszerköre. formkür tulajdonnal foglalkozó bizottságának vezetője egy árnyaltabb elképzeléssel rukkolt ki. — A több hullámban végbement szövetkezetesítés folyamán erősen vitatható volt az önkéntesség. A folyamat többnjire törvényes úton zajlott, legalábbis az éppen érvényes törvények értelmében. Ebből az is következik, hogy a sérelmeket a szövetkezetek nem önnön elhatározásból követték el. A mezőgazdaságot, a földet százezrek hagyták el, legtöbbször kisemmizve. A földjükért törvény által szabályozott, tisztességtelenül alacsony megváltási árat kaptak. A szövetkezetet lényegében a maradóktól is elvették, amikor a földjüket kötelezően közös művelésbe kellett udniok, s a gazdálkodást kívülről az álldm határozta meg. Az a fura helyzet állt eló, hogy az is sértett, aki elment s az is, aki ottmaradt. Nyomasztó teherként nehezedik ez a társadalomra, s rendezése nélkül alig képzelhető el közmegegyezésen alapuló továbblépés. A helyzetet egy példával érzékeltetve: ha egy nó húszévesen köt rossz házasságot, azt akár húsz év múlva is felbonthatja, de ismét szűzen és húszévesen nem tudja újrakezdeni az életét. A mezőgazdaságban élők száma, tisztán a piaci gazdaság keretei között is — jelentősen csökkent volna. Az érzelmi motívumoktól eltekintve végül is az elmenők a földet, mint életteret átengedték a maradóknak, s ez az élettér ma nekik is szűkösen elég. Más oldalról az élettér átadása értékén alul történt. Az erőltetett viszszarendezés még ezt az életteret is tovább szúkítené. így a rehabilitáció többségében már nem a mezőgazdaságból élőkkel osztaná meg a jövedelmet. A földjüktől megfosztottak követelését csak a társadalom egésze fizetheti meg. Ha erre nem képes, legalább bocsánatot kérjen. Azt a mezőgazdaságban élőknek is el kell ismerniük, hogy a rájuk hagyott élettér — jól sáfárkodva — a jövőben is megélhetést nyújt. Tudomásul kell vennünk, ha az valóban a miénk lesz, valamit fizetnünk kell. A mezőgazdaságot elhagyók kapjanak a földjükért egy tisz-tességes összeget örökváltságként, s ehhez még a bocsánatkérés is hozzátartozik. Az. örökváltsúg egy részel a felelt javak címén a költségvetés állja, a másik részét a ma is itt élőknek illik elvállalni. Azt is látni kell, hogy jelenlegi gazdasági helyzetünkben csak jelképes összegről lehet szó. A saját rész forrása az lehet, ha a földtulajdonnal nem rendelkező tagok megvásárolják a megváltással közös tulajdonba került földek tulajdonjogát, szintén jelképes áron. A rehabilitáció megvalósítása után következik meg a dolog neheze: tisztességes indulóhelyzetből kell a leghatékonyabb strukturát kiépíteni. Mivel az összes földnek természetes tulajdonosa lesz, a közgyűlésben már nem lesznek többségben a földnélküli bérmunkások, akiknek elemi érdeke a közös művelés fenntartása. A tulajdonosok érdekeik alapján döntenek, milyen szövetkezetre van szükségük, illetve egyáltalán szükség van-e rá. Uj szövetkezeti törvénynek kell tisztázni, hogy a szövetkezet nem a magántulajdon fölszámolását jelenti, hanent epp arra épül. Ehhez az is hozzátartozik. hogy a vagyon tulajdonjogának osztottnuk kell lenni, lehetőleg a földtulajdon részarányában. Tóth Szeles István Véget ért a nyári vásár Altalános tapasztalat, hogy a most véget ért szezon végi nyári vásárnak lényegcsen kisebb volt a vonzereje, mint a korábbi kiárusításoknak. Ebben közrejátszott az is. hogy a ruházati kereskedelmi vállalatok jó része a túlságosan felhalmozódott raktárkészletektől már az elmúlt hónapokban igyekezett különféle kedvezményes akciók sorún megszabadulni. A vasar lók érdeklődése meglehetősen lanyha volt, a ruhák, cipók arat még az árengedmény ellenére is magasnak találták