Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-13 / 163. szám

1989. július 13., csütörtök 5 "l A színház a XX. század temploma Beszélgetés Gombár Judittal Tegnap a Bartók Béla Művelődési Központ kisgalériájában kiállitás nyílt Gombár Judit díszlet- és jelmeztervező munkáiból. A ma esti szabadtéri bemutató, a Párizs gyermekei díszleteit és jelmezeit is Gombár Judit tervezte. — Biztos furcsa, de én már csak kettőnkről, vagy a társulatról tudok beszélni, csupán magamról nem. Senki nem hiszi el nekem, hogy együtt, közösen a legegyszerűbb gondolkodni és tevékenykedni. Ugyanis megoszlik a gond és rengeteg energiát lehet így megspórolni. A nagy szócsaták is arra valók, hogy előremenjenek a dolgok. — A díszlet- és jelmeztervező számára milyen különbség van a táncszínház és a prózai színház között? — Semmi. Csak egy műfaj létezik: a színház. Ez pedig a XX. század temploma. Arra való, hogy megtanítsa az embereket eligazodni a világban. Hogy megtudják, mi a lényeges, mi a lényegtelen, a kevésbé fontos. A helyszín nézőtérből és színpadból áll, de a színház ott kezdődik, ahol ez a kettő összeér. Mikor közöttük olyan elektromos hullámok keletkeznek, melyek vibrálásait a táncos és a néző a bőrén érzi. Az igazi művész ezért az érzésért lép nap mint nap színpadra. S ha jól csinálja a dolgát, akkor az előadáson a publikum egy emberként vesz részt a produkcióban. — Milyen a párizsi közönség? — Fantasztikus! Tavaly, mikor a Párizs gyermekeit bemutattuk, az előadás végén a színpadon háromezer emberrel együtt táncoltuk a carmagnolt. Együtt őrjöngött ott hátizsákos turista, gyermekét cipelő anyuka, öreg, őszhajú néni és sötétbőrű fiatalember. A francia nép volt a finálé főszereplője. — Nemrég azt nyilatkozta, egyre jobban szereti a puritán színpadképet, a szabadtérire mégis nagy látványosságot tervezett. — Még tűzijáték is lesz. De ez, úgy érzem, nem fölösleges cicoma. Csak annak a látványosságnak van jogosultsága a színpadon, ami a mondanivaló lényegét húzza alá. S itt most a francia forradalom erejét, sodró lendületét, szellemét kell megidéznünk. Egyébként én nem tudnék úgy díszletet, jelmezeket tervezni, hogy ne vegyek részt az egész darab megformálásában, belső fejlődésében. Sokszor nekem jutnak a dramatnrg feladatai is. — Markó Ivánnal együtt hét évig dolgoztak Béjart-ral; mit lehet tőle tanulni? — Mindent. A színházat. Dolgozni. Kitartóan és teljes erőbedobással. Ö valami olyat tud, amit csak kevesen: kifejezni ezt a mai világot. A XX. századi ember érzéseit, gondolatait. Borzasztó jó dolog, ha az ember egy ilyen kaliberű művész mellett próbálhatja ki magát. Ha nincs lehetőségünk nagy feladatokra, akkor meg sem tudjuk magunkról, hogy valójában mire vagyunk képesek. Markó Iván és én végigjártuk Béjart-ral a világot, legszebb sikereinket éltük meg mellette, vele, mikor elhatároztuk, hazajövünk — A balettintézet akkori végzősei miatt? — Ivánt szerették volna vezetőjüknek. Ebből a csapatból lett a Győri Balett, ami lassan tíz éve, hogy együtt van. A szép sikerek ellenére nemcsak a társulattal végzett alkotómunkánkra vagyunk büszkék, hanem arra is, hogy közben Győrben sikerült utódokat nevelnünk a magyar balettmúvészetnek. Hét évvel ezelőtt egy talpraesett iskolaigazgatóval megszerveztük a balettoktatást a városban. Mi is meglepődtünk, mennyi tehetséges gyerek él Győrben, ott, ahol ennek a műfajnak semmiféle tradíciója nem volt eddig. A jövőt, az utánpótlást legalább olyan fontosnak tartjuk, mint a jelen sikereit. Pacsika Emília „Nálunk most szellemi forradalom van — mondja Markó Iván !1 Valamikor az év elején, amikor Markó Iván az első megbeszélésre jött Szegedre, a szabadtéri igazgatóságon beszélgettünk; azt mondta: „én forradalompárti vagyok". Es azt értette: az ember szabadságvágya örök, s mindaddig, amíg szabadságjogaiktól megfosztott emberek élnek a Földön, az olthatatlan vágy tüze fel-fellobog. A forradalom permanens. — Nagyot változott ez az ország azóta, mióta Markó Iván táncjátékot komponál; a forradalomról. Pedig ez nem régen történt. Bízik abban, hogy talár, mi is demokráciában fogunk élni? — Nagyon bízom benne, és nagyon .szeretném. Nemcsak demokráciában, hanem jogállamban! Ahol mindenkinek megvan a felelőssége és a joga, tisztán, világosan. Megérdemelné ez a nép, hogy végre demokratikus jogállamban élhessen. — Sokan további türelemre intenek, és arra hivatkoznak, hogy a polgári demokráciákban sincs, minden rendben a jogokkal, az esélyek egyenlőségével, pedig 200 éve gyakorolják ... — Engem inkább az gondolkodtat el, hogy Európa népei immár 200 éve tudhatják, hogy a szabadnak' született ember csak jogállamban élhet — a forradalom mégis máig befejezetlen. Még mindig kiáltanunk kell az emberi jogokért. Megértem tehát a türelmetleneket. Es úgy találom, nincs igazuk azoknak, akik kisebbíteni próbálják a nyugati polgári demokráciák értékeit. Mindennek a mértéke és értéke az öszehasonlitásból derúl ki; tessék körülnézni a mai Európában! — Ha már politizálunk, megkérdezhetem, mit tart a mai magyar helyzetről? — Nálunk mos: egy szellemi forradalom van, amiben egyaránt felszínre tör az érték és az értéktelenség, az arany és a szemét. De -inkább ne politizáljunk, végtére én színházi ember vagyok, és csak azt tudom biztosan: ha valaki darabot csinál a forradalomról, jelentőségéről és ellentmondásairól, annak muszáj őszintén beszélni. A Párizs gyermekeiben én őszinte vagyok. — Nem tart attól, hogy a Dóm téri közönség kevéssé lesz fogékony erre a témára, mint a párizsi? — Egyáltalán nem. Minden lehetőség adott ahhoz, hogy jó legyen a szegedi előadás. A próbákkal elégedett voltam, szcenikaiing minden rendben van. Ennél nagyobb kihívás volt Párizsban: magyar társulat „beszélt" a' franciáknak a saját forradalmukról! — A Győri Balett 10 éves — és világhírű. Hogyan ünneplik a jubileumot? — Munkával. Jövőre a Budapesti Tavaszi Fesztiválon az elmúlt évtized sikereit újítjuk föl, két estét betöltö produkciót állítunk össze egyfelvonásosokból, és ezeket sorozatban mutatjuk be ... — Ügy tudom, Szegedre szinte közvetlenül Bay • reuthból érkeztek, és rögtön az itten\ előadások után ismét külföldre mennek. — Bayreuthban aTannháuser bacchanáliáját táncoljuk már négy éve, s az idén filmre vették. Aztán Wagner úr megkért, maradjak még egy hétig, és segítsek a Parsifal rendezésében. Most szombaton lesz az utolsó szegedi előadásunk, hétfőn pedig kezdődik az olaszországi turnénk. Onnan megint Bayreuthba megyünk, aztán a Margitszigeten szerepelünk, majd Tokióban. Mindössze egy-egy napunk adódik közben, vagyis egész nyáron nincs pihenőnk. — Becsvágyból vagy kényszerből vállalnak enynyit? — Az állami támogatásból csak a bérekre futja, ehhez a 6 millióhoz nekünk évente 12 milliót kell - összehozni, hogy megmaradjunk, és új produkciókat hozhassunk létre. Mármost ennyit keresni nem könnyű, ha tekintjük, hogy a devizabevételünk 8 százaléka az állam kasszájába kerül, s a maradékot mi forintban kapjuk meg. Tehát legalább évi öt, vagy ennél több turnéra kell vállalkoznunk. Sulyok Erzsébet Volt-nincs gyermekmegőrző A Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat mozicentrumot szeretne létrehozni a Belvárosi moziban. Az elképzelésekből már meg is valósult néhány. Működik a Filmtéka, folyik a mozi belső átalakítása. A nézők előtt a megye legnagyobb mozivászna feszül. A bejárat mellé költözik a videokazetta-kölcsönző, a másik oldalon pedig nézni is lehet a kölcsönzött, vagy hozott kazettákat — már augusztusban. A színház immár minden helyiségét átadta, s így hasznosítható helyek is maradtak. A színpadi rész hátsó felét leválasztották, s egy 65 személyes kamaratermet alakítottak ki, ahol esténként olyan filmeket vetítenek, amelyek csak kisebb közönségréteget vonzanak. Kora délutánra gyerekeknek szóló előadásokat terveztek, negyed 6-tól pedig olyan gyermekfoglalkozásokat, amelyek 15—20 perces rajzés bábfilmek vetítése között kötnék le a gyerekeket. És ez a gyermekmegőrző volt talán a legjobb ötlet, hiszen így azok a szülők is eljuthattak volna a moziba, akiknek még erre az időre sem volt kire bízniuk gyermeküket. Az ötlet azonban csak ötlet maradt. A nyugdíjas óvónők az utolsó pillanatban visszaléptek: kevesellték a fizetést. Más jelentkező pedig nem akadt. A gyermek_ megőrzőben így a foglalkozások helyett is másfél órás rajz- és ifjúsági filmeket vetítenek. A szülők pedig — gyerekestől — otthon maradtak. A megőrző hamvába holt ötletét azonban sajnálhatjuk ... Ny. P. A phenjani VII volt az utolsó? A július 8-án Phenjanban befejeződött XIII. Világifjúsági és Diáktalálkozó várhatóan minden eddiginél szélsőségesebb értékelést kap a világ különböző tájain. Egyesek szerint a mostani VIT a nemzetközi ifjúsági mozgalom antiimperialista eszmeiségének újabb diadalmenete volt. Mások úgy látják: Phenjan megadta a kegyelemdöfést az 1945-ben született, hagyományosan értelmezett fesztiválmozgalomnak. Már a XIII. VIT kétéves előkészítése során js látható volt, hogy a fesztiválok jövőjéről szögesen ellentétesek, összebékíthetetlenek a vélemények. A fejlődő országok, valamint az NDK, az Egyesült Államok, Kuba és a Koreai NDK VIT-előkészítésben résztvevő ifjúsági szervezetei — bár maguk is szükségét érzik bizonyos változásoknak — ragaszkodtak hozzá, hogy az antiimperialista szolidaritás maradjon a fesztivál fő célja. A kisebbségben lévő, elsősorban észak- és nyugateurópai országok, továbbá Iiengyelország, Szovjetunió és Magyarország ifjúsági szervezetei legtöbbje azt hangoztatta: a jövőben nagyságrendekkel kisebb, olcsóbb, jellegükben és tematikájukban egyaránt jfjúságcentrikusabb találkozókra van szükség. A hagyományos VIT-ek sorsa ezzel úgy tűnik megpecsételődött. Herkulesek és gnómok Könyvek terrorjában élünk. Az ember manapság nem tud elmenni egy kirakat, egy rogyásig megrakott stand előtt, hogy rá ne szólna valamilyen cím, felirat, rá ne villanna a szerző sokáig hiába keresett tekintete. Olyan hónapokat élünk, amikor nem az olvasó, hanem a könyvek választanak. Ebben a hirtelen jött, kényszerű kavalkádban, ha még nem tették volna meg, kérem, keressenek meg egy könyvet. Szász Béla: Minden kényszer nélkül című kötetéről beszélek. Múlt és közelmúlt taglalásában kiemelkedik ez az igazából Másnap reggel Natasa, akit Ivánnak hivnak A Szovjetunióban sincsenek könnyű helyzetben azok a nők és férfiak, akik a másik nemhez tartozónak érzik magukat. A társadalom türelmetlen a transzvesztiták iránt, a falvakban még ma is gyakran verik a nő módjára öltöző és viselkedő férfiakat. A Szelszkaja Zsizny a szovjet sajtóban szokatlan nyíltságú cikkben tárja fel a transzvesztiták helyzetét. Az írásból kiderül, hogy a Szovjetunióban évente átlag ötven nőt, illetve férfit operálnak át. Előzőleg azonban pszichológus foglalkozik ve; lük, és csak akkor kerülhet sebészkés alá a páciens, ha a kezelés végképp hatástalan. A transzvesztiták közül átlag minden tizedik ragaszkodik az operációhoz. Az egészségügyi minisztériumhoz fordulók nagyobb része nő. Esetükben a siker esélye sokkal kisebb, lévén szervezetük az operáció után is csak női működésre képes. Az újságnak nyilatkozó szexológus felhívja a szülök figyelmét, hogy rögtön forduljanak orvoshoz, ha a gyermekük a másik nemhez tartozónak kezdi érezni magát, mert megfelelő kezeléssel megelőzhető a rendellenesség kifejlődése. Sidney Lumet azon rendezők közé tartozik, akik évente csinálnak egy filmet, az átlagos magyar mozilátogató pedig azok közé, akik ezek közül csupán minden harmadikat láthatják. A magyar filmforgalmazás szeszélyeinek kitéve sajnos nem áll módomban eddigi életművéről ítéletet alkotnom. Az általam látott filmjeinek többsége tetszett, és némelyek olyan igényesek, lebilincselőek voltak, hogy neve hallatán azonnal moziba rohanok, hátha tartogat még számomra olyan meglepetéseket, mint a Tizenkét dühös ember, vagy a Domb, illetve olyan jó mozit, min? A város hercege. Ezúttal csalódnom kellett. A Másnap reggel, bár jól indult, unni krimi nem tudott magul ál ragadni. A/, a feszültség, amelyei az elején tnegteremt, észrevétlen elillan, s helyére egy szerelmi románc férkőzik. A I.umetre jellemző szociális érzékenység — ez esetben egy lecsúszott sztár sértett agresszivitásának elviselhetetlensége ürügyén — ugyan jelen van (Jane Fonda hitelesen igyekszik eljátszani a ráosztott szerepet), mégsem kelti fel igazán u figyelmet. Az exz.sarut alakító Jeff Britges (aki annak idején Az utolsó mozielőadásbar. debütált) e. legeredetibb figura. A filmben talán Andrzej Bartkowial: operatőr Los Angeles-i képei a legizgalmasabbak. A Másnap reggelt tehát leginkább azoknak ajánlhatjuk, akiknek szívügye az amerikai mozi. Varga Iván meghatározhatatlan műfajú írás, mert memoárnak túl objektív, mert keveredik benne a novellisztikus jelleg az értekező, politikai esszével, mert gondosan megépített jellemeket, epikusán kikerekített szituációkat láthatunk. Témája? Persze, hogy az ötvenes évek, a Kajk-per, az AVH, Nagy Imre és Rákosi . A szöveg egyszer csak — figyelő és tudatos olvasó révén — visszaérkezik az őt teremtő valósághoz. A szó újra szembekerül a dologgal. Azt mondjuk: „ház", ez egy szó, de már látjuk is, tapasztaljuk, mert itt tornyosul előttünk a hatszögletű tornyocska. Nádas Péter V. kezdöbetűjű barátja (?). barátnője (?), szobát bérel a Normafánál. A gazda egy cigány rendőr, jóindulatúan árulja el, hogy ez bizony egy híres ház volt, híres vallatások zajlottak itt, talán éppen Mindszentyé ... V.-t feldúlja az információ, éjszaka le se hunyja a szemét, s másnap kétségbeesetten hívja Nádast, nézné meg ö is a házat. Az író döbbenten konstatálja, hogy arra az egykor AVH tulajdonában levő villára akadtak rá, ahol a Rajk-per idején Szász Bélát is vallatták. Szász a legnagyobb fizikai és lelki terror ellenére sem volt hajlandó hamis tanúzásra. Ezért nem tudták a perben az eredeti terv szerint felhasználni. Viszont mindent megjegyzett. Rögzítette a kínzók arcát, neveiket, a módszereket, a helyszíneket. Rajk temetésekor az özvegy felkérésére ő mondja a gyászbeszédet, majd azzal búcsúzik: „Nem felejtünk!" És valóban. Néhány évvel később olyan pontosan írja meg a történetet, hogy Nádas is pontosan azt látja, amit olvasott. A szó újra találkozik a dologgal, csakhogy a párnázott ajtó mögött, hol egykor gumibotos és áramütéses vallatások folytak, és sót tömtek a kiáltozó áldozatok szájába, most a rendőr kislánya tanul zongorázni. Nádas Péter novelláját a 2000. című folyóirat áprilisi számában olvashatják . . . Szász Béla elbocsátólevelén az áll, hogy 1954. augusztus 31-én elrendelt letartóztatását 1954. szeptember l-jén megszüntetik. Az öt év tehát egy nap. Az ÁVH a modern regény szerkesztési elveit követi... Vagyis, ami történt, nem történt meg. Nem volt vallatás, hamis jegyzőkönyv, áram, gumibot, börtön. Vác sem volt. Az Andrássy út se. Képzeljük csak el, milyen csodás ajándékot nyújtott át eme nemes gesztussal az AVH. Ad foglyának öt nagyszerű évet. Az egykori fogoly kitalálhatja magát. Fikciójában olyan szabad, mint a madár. 1957. szeptember 15-én a Népszabadság az ENSZ különbizottságának jelentésére válaszképpen öt „hamistanú" fényképét, elrettentő életrajzát közli. A budapesti hatóságoknak az a gyanúja, hogy ez az öt ember beszélt a forradalomról a különbizottságnak. , Szász is köztük van. Üjra fasiszta. terrorista, külföldi ügynök. Valószínűleg ekkor csordul túl a pohár. Ez után mondja Szász, hogy nem hallgat tovább. 1963-ban tehát megírja a korszak egyik legfontosabb visszaemlékezését. Ady verse, A MUSZÁJ-HERKULES jut az eszembe. Darvasi László