Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-07 / 158. szám

1989. július 7., péntek 5 Fafaragó diákok A valamikor főként falun élők, pásztorok hobbiját, a fafaragást ma már a városon élők között is sokan kedvelik, művelik. Győrött például a fiatalok közül hódolnak sokan ennek a szenvedélynek. A Rába-parti városban már 17 éve működik a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ alkotóházában ilyen szakkör, ahol sok középiskolás diák hódol a nem kis fanláziát és kézügyességet igénylő elfoglaltságnak. Képünkön: munkában a szakköri tagok Növekedett a munkahelyi balesetek száma Hét esztendeig egyenletesen csökkent, tavaly ismét növekedett az üzemekben, munkahelyeken, illetve a munkahelyre jövet-menet bekövetkezett balesetek száma: 1988-ban összesen 103 524 esetet jelentettek be. Az adatok tanúsága szerint tavaly 469-en — az előző évinél 3,3 százalékkal többen — szenvedtek halálos balesetet. Ehhez a magas számhoz nagymértékben hozzájárult az a tömeges baleset, amely a dorogi szénbányák Lencse-hegyi üzemében történt, s 15 halálos áldozatot követelt. A katasztrófa oka a technológiai szabály megsértése miatt bekövetkezett szénrobbanás volt. A dolgozók munkába szállítása során a Pest Megyei Közúti Építő Vállalatnak három, az Észak-dunántúli Regionális Vízműveknek szintén három dolgozója vesztette életét. Az Országos Szakipari Vállalat négy dolgozóját érte útközben baleset. Az év folyamán az üzemi balesetek száma 6218-caI, 8 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben, 1220 esetben regisztrálták, hogy a baleset munkafegyelem megsértése, valamint ittasság miatt következett be. Az Ajándék Nicaraguából Tegnap a JATE vendége volt Lizand.ro Chávez, Nicaragua magyarországi nagykövete. Országa könyvterméséből hozott ajándékot, melyet családias ünnepségen adott át az egyetemi könyvtárnak. Ez alkalomból Csákány Béla rektor mondott rövid beszédet, melyben megköszönte az ajándékot, s egyben bejelentette, hogy a művelődési miniszter a szegedi egyetemet jelölte meg a spanyol nyelv és irodalom, vaúamint Latin-Amerika-kutatás központjául. Az ünnepségen jelen volt Anderle Ádám, a Latin-Amerika Tanszék vezetője is. A nagykövettel a baráti találkozó után beszélgettünk. — Az ajándékok között olyan könyvet is láttam, melynek ön a szerzője. Egy novellistából hogyan lesz diplomata? — Ez mifelénk egyáltalában nem furcsa dolog. Én mielőtt nagykövet lettem, mellesleg még pártvezér is voltam. Nálunk ma nehéz helyzet van, függetlenségi harcot vívunk, tíz éve folyik az áldatlan küzdelem, hogy talpra álljunk. Az íróra szinte rázuhan a feladat, hogy országát kivezesse a polgárháborúból és a szegénységből. — Milyennek látja a magyarországi változásokat? — Nagy örömmel nyugtázom a felgyorsult eseményeket. Két évvel ezelőtt voltam Moszkvában egy kongresszuson, ott hallottam először a peresztrojkáról. Úgy éreztem, ha ez a tendencia a gyakorlatban is megvalósul, akkor nagy változás áll be Európában, sőt, az egész világon. A magyarok most folytatják azt, amit 6f3-ban a reformerek már egyszer elkezdtek. Kívánom, hogy minden baj nélkül, békés úton jussanak el céljaikhoz. — Miért éppen a szegedi egyetemet ajándékozta meg Nicaraguában kiadott könyvekkel? — Kézenfekvő, hiszen ebben az országban, itt foglalkoznak legmagasabb színvonalon Latin-Amerika-kutatással. Talán ez a néhány kiadvány is segít abban, hogy a magyarok megismerhessék az én országomat. P. E. üzemi balesetek miatt a táppénzes napok száma megközelítette a 3200-at, 24,8 százalékkal növekedett az előző évihez képest. E nagyarányú emelkedést a balesetek számának növekedése mellett alapvetően — mintegy 20 százalékos mértékben — az okozta, hogy a táppénzes napok számításának rendje megváltozott; tavaly óta a táppénz nem munka-: hanem naptári napra jár. A tényleges emelkedés tehát mintegy 5 százalékra becsülhető. A legtöbb baleset népgazdasági ágakat tekintve az iparban következett be, itt történt a halálos és nem halálos balesetek 43 százaléka, összesen 44 639 esetben. Az emelkedés az előző évihez képest 4 százalék. Az építőiparban 2 százalékkal volt több baleset, mint a megelőző évben. A közlekedés, posta és hírközlés területén tavaly kevesebb baleset történt, mint korábban, ám az ebben az ágazatban dolgozók munkába jövet-menet 25 százalékkal gyakrabban szenvedtek balesetet. A mezőgazdaságban tovább csökkent mind a halálos, mind a sérüléssel járó balesetek száma, ám lassúbb ütemben, mint az ott dolgozók létszáma. Nincs sínen a vasút? Sínen van! — tartja a közmondás arról, akinél keresve sem lehet gondot, bajt találni. Az elmúlt évtizedekben a hazai közlekedés egyik „nagyágyúját", a MÁV-ot amolyan állam az államban szereppel ruházta fel a közvélemény. Azután teltek az évek, s kiderült, bizony, itt is alapos lépésváltásra van szükség. A vasutasok is „besoroltak" a szolgáltató vállalatok közé. Gazdálkodók, vállalkozók lettek. Az elmúlt évek nemzeti elszegényedési folyamata azonban a vasutat sem kímélte. Rossz, elhasznált technikai eszközök az egyik •oldalon, vállalkozási kényszer a másikon. A vasút ellentmondásos helyzetéről Lovász Lázár vasútigazgatót kérdeztük. — Mostanában nagyon nem jól áll a vasút szénája. A mi munkánk mindig is függvénye volt a népgazdaság. helyzetének. Ma egyre kevesebb a fizetőképes kereslet a személyszállítás iránt, a gazdasági bajok miatt csökken a teher- és tranzitforgalom, az elszegényedő költségvetés pedig nemigen tud apanázst adni a vasútnak. A berendezéseink egyre rosszabbak, a felújításra, a kocsipark megfiatalítására szinte semmi remény. — Miért nem lehet mindezt vállalkozásként üzemeltetni? — Mert a vasút sehol a világon nem áll meg a saját lábán. Ha körbetekintünk Európában, kiderül, a magyar vasút kapja a legkevesebbet az állami pénztárcából. — Ezért az áremelések? — Ezért is. Rövid idő alatt 130 százalékkal kellett emelni a vasúti jegyek árát. Az elszegényedő lakosság egyre inkább az utazáson spórol, így a mi bevételeink is csökkentek. — Ráadásul o drágább jegyért nem is kínálnak jobb szolgáltatást... — ... mert nem is folyik be több bevétel hozzánk. A jegyáremeléssel egy időben a költségvetés csökkentette a támogatást. Azaz átháríttatta velünk a lakosságra a terheket. A plusz bevételből így egyetlen fillérünk sem marad. Sőt! A hetven éven felülieknek nyújtott ingyenes utazási kedvezmény az idén több százmilliós kiesést jelent majd a vasútnak. A személyszállítás eddig is veszteséges ,volt. — Ott van még a teherés tranzitforgalom! — Valóban. A külföldi országok többségében a ket.tö kiegyenlíti egymást. Tavaly p. MAV „nulla" körül tervezte a nyereségét, végül lett belőle 150 milliós haszon. Ez azonban egy ekkora vállalatnál szinte semmi. A vasút rendkívül költséges üzem. — Talán, ha a világkiállításból lesz valami... — ... akkor is csak a Budapest—Bécs vonalat kezelik majd kiemelten. Ennek az egyetlen pályának a korszerűsítése elviszi évekre a MÁV összes pénzét. Az ország más területein levő igazgatóságok viszont attól tartanak, ők fogják megkoplalni mindezt. — Ilyen nehéz helyzetben hogyan tudjál: kielégíteni az utazók igényeit? — Sok apróságot sikerült megvalósítanunk az elmúlt években. Májustól például új gyorsvonatpár közlekedhet délelőtt Szeged és Budapest között. Elkezdtük egy központi forgalom-ellenőrzési rendszer kiépítését Cegléd—Szeged és Kiskunfélegyháza—Kiskunhalas között. Sikerült több állomásépületei felújítanunk. ,A terveink között szerepel, hogy bekapcsolódjunk az Eurocity vasúti hálózatba! 'Ez azt jelentené a .szegedieknek, hogy kétóránként ütemesen indítanánk gyorsovonatokat Budapestre és vissza. Az is csak terv egyelőre, hogy teljesen automatizáljuk és a központból vezéreljük a vonatforgalmat. A munka már elkezdődött, de mindez hatalmas összeget emészt fel. Egyelőre a forgalomszervezésben tudunk előrukkolni újdonságokkal. — A kulturált utazáshoz jó utasellátás is kellene. Ezen a téren sok a gond. — Sajnos, ezt egy másik vállalat végzi. Mi csak bérbe adjuk a kocsikat. Terveztük, hogy saját magunk oldjuk meg a vasúti szerelvények ellátását. Előbbutóbb elkerülhetetlen lesz, hogy a két vállalat szorosabbra fűzze a kapcsolatot. Ezt kívánja az utasok érdeke. — Mire számithatnak az áruszállításban? — Az idén a csökkenést sikerült megállítani. De az a helyzet, hogy a környező országokban is gazdasági pangás van, így a tranzitforgalom nehezen fokozható. Az is igaz, hogy a magyar vasút sem folytatott helyes tarifapolitikát az elmúlt években. Azt hittük, földrajzi helyzetünk miatt nem lehet minket kikerülni. Kiderült, hogy lehet! Üj szállítási és árpolitikát kell kidolgoznunk. Rugalmasabb rendszert, hogy idevonzzuk a külföldi szállíttatókat is. Igaz, még ma is jelentős, az összes áruforgalomnak fele a nemzetközi szállítás. — A vasutasszakma az elmúlt években rendkívül leértékelődött. Nem jeleni ez gondot az üzemeltetésben? — Ha arra gondol, hogy munkaerőhiánnyal küzdünk, az csak részben igaz. Egyszerre van felesleges és hiányzó munkaerő a vasútnál. Kevesebb „hivatalnokkal" és több szakemberrel kell dolgoznunk a jövőben. Sajnos egy gépírónőt nem lehet mozdonyra ültetni. Így várhatóan lesznek problémáink. Az elmúlt években anyagilag is leértékelődött a vasutasok munkája. Ezen is változtatnunk kell, hiszen az utas is kárát látja, ha nem megbecsült vasutasok végzik a munkát. Rafai Gábor Most könyvtáros leszek... Amikor beléptem, valami nagyon barátságos hangulat fogadott. Az asztalon sütemény és üdítő várta a vendégeket. Mindenki köszöntötte a másikat, helyet foglaltak, miközben Irmeli Kniivilá, a magyar—finn baráti kör alapítója megérkezett. Irmeli, akit — bár csak pár hétre látogatott Magyarországra — itteni barátai szívélyesen fogadtak. A magas, szőke hajú, finn nő majd kilenc évig volt a szegedi egyetem lektora. Most egyesztendei otthonléte után jött vissza Szegedre. — Mivel foglalkozott finnországi egy éve alatt? — Egyetemista voltam. A tamperei egyetemen tanultam könyvtár-információ szakon. — Miért volt szüksége a plusz két szakra, hiszen már diplomás? — Igen, valóban szereztem már diplomát. Van már finn, finn-ugor nyelvtanári, népművelői diplomám, de most a könyvtárosira van szükségem. A tamperei könyvtárban ugyanis van egy magyar központ, csakhogy ott eddig nem volt magyarul beszélő könyvtáros. Ezért döntöttem a könyvtár szak mellett, és most könyvtáros leszek. — Ezek szerint akkor ön áll be a pult mögé? — Nem, ez azért Finnországban nem egészen így van, mert a finnországi könyvtári rendszer más, mint a magyarországi. Ott nemcsak kölcsönözni lehet, hanem művészetekkel foglalkozni különféle körök keretében. Ezenkívül tanfolyamok is szoktak indulni, ahol az olvasók nyelveket is tanulhatnak. — Most térjünk vissza Magyarországra! Tanitott magyarokat finnre az itt töltött hosszú idő alatt? — Igen, három kurzus is indult. Az elsőre 70-en jelentkeztek, a másik kettőt kb. 30—40-es csoporttal indítottuk. Sokuk lelkesedése még a végére sem lappadt, és néhányan nagyon jól beszélik a finnt. A magyar— finn baráti kör „cserecsalád'' akciójában már Finnországba is ellátogathattak nyelvgyakorlás céljából. Meglepetésemre a baráti kör távollétem alatt is igen tevékeny volt. Előadókat hívtak, hangversenyeket, összejöveteleket rendeztek. — Köszönöm a beszélgetést és sok sikert a könyvtárossághoz! Megfogom a kis dobozt, amiben süteményt hoztam, és azon gondolkodom, hogy miért nincs több ilyen szervezet, ahol a tagok ennyire összetartóak lennének? Dávid Anita Repül a könnyű kő... Adonyi Sztancs János: Kőmagos hógolyó című könyvéről szeretnék beszélni. De csak szeretnék, mert visszariaszt a fülszöveg utolsó néhány sora, melyet maga a szerző írt: „Nyilvános szereplésemet a Ura területén e kötet sikerétől, illetve kudarcától teszem függővé." Egyrészt, ezt nem hiszem el, mert sem a siker, sem a kudarc nem lehet olyan tényező, mely beférkőzhet az alkotás folyamatába — óm ha mégis, ott baj van. Másrészt: Szeretném megmenteni a szerzőt ettől a felelőtlennek tűnő kijelentéstől, s inkább kritikusa, mintsem hóhérja óhajtanék lenni. Ez a kijelentés öngól abból a szempontból is, hogy manapság a lírának inkább kudarc íze van, mint siker, és ebben az alaphelyzetben csak a reménykedés marad, függetlenül a költemény utóéletétől, hogy legyen erő megteremteni. Magáról a kötetről. Mikor átolvastam, nagyon vegyes érzéseim támadtak. Egyik oldalról dicsértem a kimondás, a rímhasználat biztonságát, az eredetien pesszimista humort: „kire a rúd igen rájár / pokolban se lesz csak vájár ...", aztán körvonalazódott bennem annak az élményanyagnak a prózai háttere, melyből kinőttek a versek, és látnom kellett, hogy ezeknek a dolgoknak igenis komojy helye van egy költemény erőterében. De aztán meg kellett állnom, hogy őszinte maradjak költőnkhöz is, és magamhoz is. Mert folyton kizökkentett a beszélés módja, a szövegek olykor bántóan gyenge esztétikai színvonala; az, hogy nincsenek helyükön a szavak, vagy azon a helyen nem a megfelelő szó áll, és ez nagy mértékben degradálja az ellenállás szituációját, s az ellenálláshoz szükséges büszkeséget: „a félelem hozzád szegődött / mint munkához az izzadságszag.". Profán világban élünk, ez tagadhatatlan; kimondunk mindent, mint egy ingerült gyermek. De a költészetnek ez nem lehet terepe, és ha a szavakat szakrális modorrá tesszük, akkor a következő születik belőle: „Féltem, az angyalok kipécéznek / Azért esik, mert kisvécéznek.". Sajnos, a jópofa rím nem ment fel a felelősség alól, hogy az életben maradásért beszélünk, hogy túléljük a létezés lehetetlenségét. De most valahogy másképpen kell ezt kibírni, mint akár száz éve, itt és most, és egyenként, és nem az anakronizmus kelepcéjében; „falevelekre vérzik / az ősz.". Mindeme kétségbeeséseim után csak biztatni tudom a szerzőt, és főleg arra, hogy őrizze meg függetlenségét a világgal szemben, és kövesse a gondolati szabadság azon adományait, melyeket az Átokszóró I., II-ben megkezdett. P. Sz.