Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-27 / 175. szám

8 1ÍI89. július 27., csütörtök DM Röviden Szegedi rekordharcsa! Somogyi Kirőlvné felvétele Kétméteres, félmázsás harcsát fogott tegnapelőtt a Tiszá­ból a Pclőfitelepen élő Csiszér János. A fejedelmi zsák­mányt csónakból akasztotta meg: a fárasztás, melyben Csiszér fia is segédkezett, több mint négy óra hosszát tar­tott. A helyszínen sebtében készült vágóhoroggal — és nyilván, nem kis szerencsével — húzta ladikba a hatal­mas jószágot, mely alig volt kisebb, mint maga a terme­tes csónak. Az ügyes kezű halfogó egyébként már jó né­hány éve horgászik, eleddig ez a legnagyobb hala — s minden valószínűség szerint az ls marad ... MINI KOMMENTÁR Óvszer A Kánikula című magazin borítójába egy darab gumióvszert is beragasztott — a vá­sárlóknak szánt meg­lepetésként — a kiadó. Hát, azért nem lesz olyan meleg az idei nyár. hogy ilyen kis­számú melléklet elég is legyen egy szezon­ra ... A hét végi szolgálatok egyik szív­melengető feladata a kimenöpapi­rok megírása-kiosztása az arra ér­demes növendékeknek. Ilyenkor legtöbbjük szülőhöz, nagyszülőhöz, rokonhoz, távozik, mások csavarog­nak, az intézetben csuk a büntetés alatt állók maradnak. Ma is ilyen nap van, a formasá­gok lezajlottak, az eltávozók eltá­voztál*, nehéz csönd van, lázas ar­cok merülnek el a képernyő kék villamos vibrálásában. Inkább tra­gikomikus helyzet ez: 10-14 éves gyerekek, elzárva a külvilágtól, mint ragályos betegek, holott a fer­tő, melyből államilag kimenttettek, e kerítésen kívül terjeszkedik. Sze­retetért szűköl itt mindenki. Ha eszmefuttatásaimat valaki banális­nak, moralizálónak érezné, vegye magához egyhavi szeretelfeleslegét, és látogasson el ide. Itt nem lehet ironizálni! Akárcsak azokon az óri­ás csillagokon, egv köbcentiméter anyagnak tonnányi súlya lehet. Természetesen az otthonnak is megvannak a sajátos mozgástörvé­nyei, de mintha csak a rossz példa találna utat ezekbe a köcos és el­vadult fejekbe. Csuk a II. emeleten több punkrajangó van, mint az Egyesült Államokban. Érdekfeszítő gondolataimnak lőt­tek, H. József növendék közeledik, ö a mindenkori rendbontók leg­Idill főbbike, ám csínyjei nem vagány kiállások, inkább sunyi és bárgyú tréfák. (A kilincseket bekeni fog­pasztával, a folyosót hajsamponnal locsolja feL Nem is népszerű, sem társai, sem az itt dolgozó nevelők között.) A bölcs általánosítások üldözött­je: ő az antiszociális, agresszív­neurotikus stb. — ám szerintem „csak" nagyon magányos Siindisz­nó-alapállású, kifelé szúr, belül vedtelen és gyenge. Közli velem, ma éjjel nem alszik, attól fél, nem tud majd fölébredni, fél hétkor kell kimennie a városha, édesapjához. Kiderül, csaknem együvé megyünk, ő a Nagy Ignác utcába, én a Szemerébe. Az éjsza­kai szolgálatokhoz hordok vekkert magamnál, megnyugtatom, lefekhet nyugodtan, fölébresztem, reggel együtt megyünk hazafelé. Az éjszaka megváltó gondolatok­tól terhes. Mit beszélek majd egyet­len hozzátartozójával (édesanyja önffidlkos lett), mivel tudnék, ha lehet, segíteni? Hátha egy gyerek­kel kevesebb kallódik el, hátha si­kerül kimentenem e lélektelen és áldatlan helyről? (Neveltjeink kö­zül minden másodiknak előre fog­lalt helye van Aszódon, Tokaion!) Hirtelen reggel lesz. József nehe­zen ébred, arca gyűrött, izzadt., nem a boldogok tejszagú álmát aludta. Csupa jÓ6ág és dilettáns törődés vagyok. Szerzek neki fog­kefét (ellopták) a raktárból (ello­pom!), fogkrémet a sajátomból, kí­nálom teával. Nem hálás, nem is csodálkozik, inkább szorongó, és ezt nem értem Végre kívül va­gyunk a rácsos kapun. Metsző a le­vegő. szótlanul baktatunk a villa­mosmegálló felé Nőtlen, gyermek­telen vagyok, különös borzongások­kal segítem magam elé Józsefet, minden Józsefek legszerencsétle­nebbikét. Különös idill! Aztán vé­ge szakad. Valahogy elkeveredett mellőlem, mint utóbb bevallotta, szándékosan. Sokáig ácsorgok a Nagy Ignác utcában, aztán fázósan és csalódottan hazamegyek. Napokig hiába kerestem, nem jctt vissza az intézetbe, csavargott valahol. Közben megtudtam: apja fogházbüntetését tölti — a Nagy Ignác utcában van a gyűjtő bejá­rata! Azóta már találkoztunk, szégyen­kezve fordult el. végre rászántam magam, és megkérdeztem, inincs-e valami mondanivalója. Azt felelte, hogy a tőlem kapott fogkeféjét is ellopták. Nóvák Béla Dcnes NYARI TABOR. DIÁKMUNKA A Szegedi Diákok és Pe­dagógusok Szövetsége idén Ls Tajóra szervezi nyári táborait — középiskolások részvételével, augusztus 20­tól 25-ig, illetve 25-től 31­ig. Játékos sport, „antik diszkó", Hevesi nővérek­ishow, vetélkedő, diákszín­pad várja mindazokat, akik alakítani szeretnék környe­zetüket, s követni a társa­dalom változásait. — Di­ákmunkát is szervez a szö­vetség Dánszentmiklóson, július 30-tól augusztus 12­ig és augusztus 13-tól 25-ig. Kedvező kereseti lehetőség, romantikus környezet — utazás a turnuskezdés nap­ján, különvonattal. Továb­bi információ a szövetség­ben (Kálvin tér 7.), a 21­103-as telefonszámon kap­ható. FORGALOM­KORLÁTOZÁS Az ifjúsági napok ren­dezvényei miatt ma, csü­törtökön 17 órától 31-én, hétfőn 12 óráig a Klauzál térnek a gyógyszertár fe­löli oldalán, a parkolóban, valamint az Árpád téren pénteken 17 órától hétfőn délig Várakozási tilalom lesz érvényben. Az Eötvös utcában is tiltó táblák fi­gyelmeztetik az autósokat — az Árpad tér és a Zrí­nyi utca között. Az alsó rakpartot ma reggel hatkor zárják le és vasárnap reg­geltől lehet ott újra autóz­ni. A Felsó Tisza-parton (a Háló utca és a Lenin kör­út között) szombaton reg­gel 6-tól este 7-ig lesz vá­rakozási tilalom, a karne­válra gyülekező járművek miatt pedig délután kettő­től 17,30-ig félpályás útle­zárásra kell számítaniuk a járművezetőknek. A for­galmat ott a karnevál el­vonulásáig teljesen lezár­ják. SALLAI FERENC KÖSZÖNTÉSE A városi pártbizottságon tegnap Fraknóy Gábor a megyei, és Oláh Miklós a városi pártbizottság titká­rai köszöntötték 85. szü­letésnapja alkalmából Sal­lai Ferencet, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitün­tetettjét. 10 MILLIÓS ÓVADÉK 10 millió dolláros óvadék ellenében szabadlábra he­lyezik Adnan Kashoggit, a híres-hírhedt szaúdi üzlet­embert, ha elfogadja, hogy — mint a New York-i ügyészség indítványozta — olyan elektromos karkötőt viseljen, amellyel ellenőriz­ni lehet minden lépését. Kashoggit egy időben a világ leggazdagabb emberé­nek tartották. Bukását az okozta, hogy kiderült: se­gédkezett Ferdinánd Mar­cosnak és feleségének a Fülöp-szigetek-i államkasz­sza mintegy 100 millió dol­lárjának elsikkasztásában. ELFOGOTT GÉPKOCSITOLVAJ Tegnap 21 óra után tele­fonon bejelentés érkezett Sándorfalváról a rendőr­ség központi ügyeletére, mely szerint ismeretlen tet­tes ellopott a Dózsa György utcából egy TT 74-08-as rendszámú piros Wartbur­got. Ennek nyomán az ügyeletes tiszt rádiókörö­zést adott le és éjfél előtt az Északi városrészben el­fogták a lopott kocsival közlekedő Jámbor Attila 19 éves, Hort, Rózsa Ferenc utca 11. szám alatti lakost. A- betörő, a bíró és a feleség — Miért hatolt b»- az idegen lakásba? — Egy kicsit ittam bíró űr. és eltévesz­tettem a házszámot. — Ez rendben van. de mierl kezdett cl szaladni, amikor szem­betalálkozott a lakas tulajdonosnőjével? — Azt hittem, hogy A feleségem. 25-30 fok Várható időjárás az or­szágban ma estig: délen es nyugaton .túlnyomórészt borult marad az ég, újafbb esők, délután néhol zivatar várható. Északkeleten csak néha növekszik meg a fel­hőzet, legfeljebb néhol va­lószínű zivatar. A mérsékelt északkeleti szél csupán zi­vatar idején erősödik meg. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 12, 17 fok kö­zött, a legmagasabb nappa­li hőmérséklet ima délnyu­gaton néhány fokkal 25 fok alatt, másutt 25, 30 fok kö­zött várható. Mi történik? MA Játsszunk együtt! — dél­előtt 10 órától a játszóház­ban. Készítsünk bábokat! — délután 2 órától a Somogyi Könyvtárban. HOLNAP Kölyök videodiszkó dél­előtt 10 órától az ifjúsági házban. Mcseturmix, v.ideovetítés délután a Somogyi Könyv­tárban. Bonsai baráti kör foglal­kozása délután 5 órakor az ifjúsági .házban. A SZABÁLYOZÁS HATÁSAI A Tisza-szabályozásról, annak környezet- és termé­szetvédelmi hatásairól Mol­nár Géza tart előadást pén­teken, délután négytől, a Bartók Béla Művelődési Központban. „Légből" kapott hírek Telelottó tárgynyeremény-jegyzék Nyereményjegyzék az 1989. július 25-én megtartott júliusi tclelottö tárgynyerentény-sorsolásáról. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: a Vásárlási utalvány (3000 Ft), b Volkswagen Golf típ. személygép­kocsira szóló utalvány, c Trabant Lim. Spec. típ. személygépkocsira szóló utalávny, d Szerencse-utalvány (30000 Ft), e SANYO rádió­magnó, f Vásárlási utalvány (9000 Ft), g Vásárlási utalvány (7000Ft), h Vásárlási utalvány (5000' Ft), i Vásárlási utalvány (4000 Ft). 3 870 844 e 3878281 e 3 900 592 h 3922 903 e 3 930 340 h 3982 399 d 3989 836 h 58012 204 d 58034 515 f 58049389 f 58056826 g 58 064 263 i 58079137 g 58 094 011 d 58 101 448 g 58108885 i 58 123 759 g 58 138 633 e 58 146070 f 58 153 507 h 58 168381 h 58369180 h 58 547 668 g 58 175 818 e 58376617 e 58 555 105 d 58 183 255 h 58 384 054 e 58 562 542 f 58 198 129 d 58 391 491 g 58 569 979 g 58 205 566 f 58 398 928 g 58 577 416 h 58 213 003 d 58 406 365 g 58 584 853 g 58 220440 e 58413802 g 58592 290 h 58 235 314 d 58 421 239 h 58 599 727 i 58 242 751 f 58436113 i 59 469856 g 58 250188 i 58 443 550 e 59477 293 i 58257 625 f 58 458424 f 59 492 167 i 58 272 499 h 58 473 298 e 59 507 0-t I i 58 302 247 i 58 480 735 e 59 514 478 i 58 309 684 i 58 488 172 g 59 521 915 d 58 317 121 e 58 495 609 h 59 529 352 f 58 331 995 d 58 503 046 d 59 536 789 g 58 339 432 f 58 510 483 f 59 551 663 e 58 346 869 f 58 525 357 c 59 559 100 e 58 354 306 f 58532 794 e 59566537 e 5836179-11-1. 58540 231 g 59 573 974 e r \ A nyertes szelvényeket uugWtus 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagv"(fosta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest. V.,Munnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hírek, amelyekről szó lesz, valóban „légből kapot­tak", ugyanakkor nagyon is igazak, mert a levegőben szálló virágporszemekről (más néven pollenszemek­ről) és gombaspórákról szól­nak. A nyugati országokban aerobiológiai megfigyelő­előrejelző szolgálatok mű­ködnek — a legtöbb helyen az ország különböző pont­jain felállított laboratóriu­mokkal —, amelyeknek az a feladata, hogy begyűjtve a levegőben lebegő pollen egy részét, megállapítsák egy-egy növényfaj virágzá-. sának kezdetét, csúcspont­ját, végét, és jelezzék azt egy adott virágporszemre érzékeny, vagy már pollen­allergiában szenvedő bete­gek és kezelőorvosaik szá­mára. Arról van ugyanis szó, hogy néhány növényfaj pollenje, bejutva a légutak­ba, egyes embereknél heves ellenreakciót vált ki! Ez ki­fejeződhet abban, hogy az illető tüsszög, bedagad a szeme, „benáthásodik", de előfordulhatnak súlyos aszt­más rohamok is! Az aerobiológiai vizsgálar tok, előrejelzések tehát az emberek egészségvédelme szempontjából fontosak, hi­szen a világon — és így hazánkban is — sokan szen­vednek pollinózisban, azaz a virágporszemek, illetve egyes gombaspórák által ki­váltott allergiás megbetege­désben. A pollen begyűjtése ún. pollencsapdákkal történik. Ezek porszívóra emlékezte­tő készülékek, a feji részük forgatható, egy terelőlapát segítségével a levegőt be­eresztő nyílás mindig a szél irányába áll. A készülék al­só részén levő motor per­cenként 10 liter levegőt szív be, a beszívott levegőben levő szilárd részecskék egy, a nyílás mögött álló koron­gon elhelyezett fólián ta­padnak meg, amelyet előző­leg ragadós anyaggal von­nak be. A korongot egy óraszerkezet forgatja, így egy hét alatt órára ponto­san le lehet ellenőrizni a megtapadt részecskék, por, spóra, pollen mennyiségét. Szegeden — az országban elsőként — 1987 őszén létei­sült egy aerobiológiai labo­ratórium, a József Attila Tudományegyetem növény­tani tanszékén. Sajnos, a működéshez alapvetően szükséges pollencsapda — lévén valutás műszer — csak másfél év késéssel, 1989. júniusában érkezett meg. A Csongrád Megyei Tanács egészségügyi osztá­lya vásárolta meg a deszki tüdőbeteg-gyógyintézet ré­szére. ök rendelkezésünkre bocsátották a pollencsapdát, és — rövid próbaüzemelés után — megkezdődtek a fo­lyamatos vizsgálatok. Azt szeretnénk, ha már ebben az évben hetenként, kéthe­tenként jelenthetnénk a Délmagyarországban és a rádióban az adott időszak légköri pollenhelyzetét, az időjárás-jelentéshez hason­lóan. Reméljük, a kedves olvasók érdeklődésére tarta­nak számot e „légből ka­pott" hírek is. Juhász Miklós egyetemi docens A JATE aerobiológiai laboratóriuma jelenti: Az 1989. július 10—21. közötti időszakban a pázsit­füvek — melyeknek virág­porszeme a szénanátha né­ven ismert allergiát okozza —már elvirágzóban vannak, azonban a levegőben még mindig sok a fűpollen. A gyomok közül közepes mennyiségű, a szintén aller­gén, útifű és a libatop pol­len, és az utóbbi napokban már a fekete üröm virág­porszemeit is megtaláltuk. A júniusi esős időszakban nagyon elszaporodtak a mikroszkopikus gombakár­tevők a különböző növénye­ken. Ezek rengeteg spórát, konidiumot termelnek. A gombaspórák között is van­nak légúti allergiát okozók. Közülük már most, július derekán is igen sok az Al­ternaria. valamivel keve­sebb a Cladosporium koni­diuma. A közeljövőben várható a fűpollen nagymérvű csökke­nése, r, gombaspórák kisebb mértékű csökke­nése, ugyanakkor a legve­szélyesebb allergén gyomnö­vény, a hibásan „vadken­der" néven ismert parlagfű virágzása is elkezdődik. Bár virágzása sokáig eltart, gyors pollenszám-növeke­désre számíthatunk már jú­lius végére is. DÉIMA6M0RSZA6 A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Böle István, Szávav István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal. — Szerkesztőségéskiadóvállalat: Szeged.Tanácsköztársaság útja 10.. Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy httnapra 101 forint. - ISSN 0133 - 025*

Next

/
Thumbnails
Contents