Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-26 / 174. szám

' r ^ 1989. július 26., szerda Bi hepi • •.! ESl |Reflex Az, aki egy kicsit is odafigyel az életünket kényszerűen bevillogó videóklipekre, a magyarosra igazított címből már rá is jöhetett, kiről lesz itt szó. Bobby McFerrin. Igen, ő jegyzi azt a nagyszerű mókát, hogy: „Don'í Worry, Be Happy!" A pemzlihajú-bőrfejű, kékzöld-lilára rondított, kimérákkal lidérces hevi-punkbrutál-metál görcsök között — érezhetően jólesik a világnak ez a párperces köny'r nyebbülés, ez a jó kis laza emberszeretet. A fene gondolta, hogy ebben a gnómideálos világban' még ez is lehet menő ...?! Ezt a „lazát" naná, hogy csak azok a francos amerikaiak tudják megcsinálni! Aszongya: „Ne törődj vele, légy boldog!" Vagy dzseszszesebben: „Csak nyugi, légy hepi!" Nekünk ez olyan, mintha egy másik bolygóra valósiak mondanák ... Tuti persze, hogy van benne tanítás. Na ja! Azelőtt úgy mondta a nyegle jenki: Take it easy! Tudjuk már magyarul is mondani: Tékitizt! Vedd könnyen! Magyarabbul: ne szívd mellre! Igaz, a „könnyen vevés" rutinja elég szépen kialakult nálunk is, csak hát az észrevételeket mi még nagyon mellre szívjuk utána ... Meg azt is mondja Jim a Joe-nak: Relax! Csak így, egyszerű felszólításként: Lazíts! ök nem tanfolyamon tanult, erőltetett gyakorlatokkal élnek. Csak úgy biztatásul lökik oda maguknak, vagy — és ez az érdekes! — a másik embernek. Könnyű persze az amcsiknak! Térdig járnak az utcán is a zenében. Ott az a sok színes bőrű zenész — a bőrük alatt is zeneörömmel, a mozdulatukban is örökölt ritmussal, a vérükben a könnyedséggel és természettől való játékossággal. Tessék: ott van csak egy példának a csúszómászóktól és menyétféléktől ellesett táncuk, a break ... Zene dolgában meg, ha nincs más kéznél, elég a taps, abból is zenét csinálnak. Igaz, annak idején őseink is; sokszor a mosódeszka (washboard) is alkalmas volt, hogy zenét fakasszanak keservükből... Titok és csoda van a dologban, az egyszer biztos! Európai ember meg se próbálja utánuk csinálni! És mindig teremnek még újabb csodák. Itt van- most Leon Thomas, meg Al Jarrau után ez a Bobby McFerrin. A dzsessz világa ebben az évtizedben fedezte fel. De most felgyűrte a nadrágját a kommersz kovászában, és igaza is van: tessék őt megismerni mindenkinek! Láttam a minap a Sky Channelen, amint mosolygósan kapkodta a „röpködő" kis ezüstgramofonocskákat. A legrangosabb könnyűzenei díjból, a Grammyből nem is egyet vitt el a Bi hepivel. De mitől olyan ellenállhatatlan, amit ez a jó — bár borostás — arcú, kerekókulán-kandi barna pofa csinál? Egy olvadékony, dzsesszes dallam „lázgörbézik" föl-alá a falzettben fent. Lent, nagyon lent pedig basszust dünnyög ugyanaz a hang, ami középtájon „nyomja" a szöveget. Semmi hangszer, semmi félszáz regiszteres über-szuper synthesizer! Egy gége, egy száj, egy mellkas és két kéz. Egy mikrofon, ami ös2>szeszedi a hangokat, és egy kis play-back — a lemez miatt —, és kész a többé már el nem felejthető osztinátó. Bi hepi! A 31. Grammy díjátadásának nagy (tehát szerény) sztárja nem attól kivételes előadó, hogy az év énekese lett, s övé az év dala, "vagy az év albuma. Éppen attól, amit lemezen kívül, élőben művel. Az ünnepségen sem tagadta meg magát: teljesen spontánul rögtönzött egy kis műsort, amiben a bőgő-dob szvingeléstól az operakettős-paródiáig eljátszott mindent. Természetesen egy hangon. Régebben láttam egyszer a Super „égi csatornán", amint egy menő diszkó közönségét szelídítette magához. Ott is a Be Happyt kezdte cifrázni — aztán jöttek az afrikai bambuszketyerék, meg a villanynyenyerék... Azon az egy hangon, természetesen. Pódiumról le, be a tömegbe. Egy bőrfejű bőrdzsekijén kezdte verni a port, és a legcsinosabb lány popsijáig vitte végig, saját kezűleg az ősi ritmust. Állítólag többórás koncertjein is „elvan" így egymaga, mikrofonnal. Ösi szertartást visz oda a mai emberhez. Ceremónia nélkül teszi a csodát. Hozzánk meg csak ez a klip hozta el. Jó lenne élőben is megismerni. Ránk férne egy kis játék, az ö tudományával. Hogy el ne felejtsük már, és főleg, hogy gyermekeinket is meg tudnánk tanítani: a zene bennünk van. Meg aztán azt, hogy az élet: May be Happy! — lehet(ne) boldog. Pleskonics András A csaholok közé nincs kedvem beállni mondja Győrffy Miklós Győrffy Miklós, a Gondolat-Jel és a Bagoly szerkesztője, a művelődéselméleti nyári egyetem vendégeként Rádiós jelenlét a szellemi életben címmel tartott Szegeden előadást. Arról beszélt, milyen ma a rádió, s milyennek kellene lennie. Bevezetőjében leszögezte: tudományos előadás helyett a saját véleményét kívánja elmondani. A szenvedélyes hangú, érzelmektől fűtött előadás után több szemrehányás is érte Győrffy Miklóst. Egyik hallgató önostorozónak, türelmetlennek, igénytelennek tartotta az előadást. Mások öncélúnak, arisztokratikusnak bélyegezték Győrffy rádióműsorait. Győrffy nem védekezett, azt válaszolta, nem szereti a teóriákat, csak a saját véleményét, mint gyakorló szakember osztotta meg a hallgatósággal. S ha csalódást okozott némelyekben, annak az lehet az oka, hogy ő is tele van dilemmával a rádiós jelenlegi feladatát illetően. A beszélgetés után megkérdeztem tőle, milyen érzés így direktben szembesülni a hallgatók véleményével? — Aki kiáll a sarokra, annak tudnia kell, hogy atrocitások is érhetik. Egyébként pedig újra kell gondolni a dolgokat az embernek. Egy idő óta azon meditálok, hol is az én helyem most a rádióban? Ügy érzem, nem tudom, mi a dolgom ezután. Komolyan latolgatom, hogy abbahagyom a rádiózást. Én már, úgy lehet, betöltöttem a szerepemet, a legnehezebb időkben kis apró réseken, fokozatosan csempésztem be műsoraimba azokat a száműzött értékeket, amiket mások ezért vagy azért nem mertek felvállalni. Most a csaholok közé nincs kedvem beállni, márpedig az az érzésem, az ő idejük következik. Az acsarkodás nem az én stílusom. — Nem gondolja, hogy azok kezét engedi így el, akik szintén nem a hangosan politizálókkal keresik a szellemi kapcsolatot, hanem a visszafogott, mérlegelő hangvételű műsorokat szeretnék továbbra is hallgatni? — Lehet, hogy rájuk sincs most szükség. Lehet, hogy ennek a típusnak vissza kell egy időre vonulnia a második vonalba, és megvárni, míg a kardcsörtetés zaja elcsitul. Addig azon gondolkodni, hogyan is lehet sokkal szerényebben és felkészültebben a kultúrát, az értéket közvetíteni. Pacsika Emília Videokukkantó Európához közelítve „fl Széchenyi tér, A Danzdeel Salzkotten immárom másodízben jár Szegeden. Két évvel ezelőtt a JATE Bálint Sándor táncegyüttes vendégei voltak a nyugatnémet táncosok. A szegediekkel való régi jó kapcsolatot mi sem bizonyítja jobban, hogy mind a JATE, mind a Szeged Táncegyüttes részt vett korábban a salzkotteni fesztiválon. A nyugatnémet csoport járt már Írországban, Angliában, Skóciában, Izraelben. Mikor Wolfgang Ehlerttel, az együttes alapítójával ültem le beszélgetni, természetesen a két szegedi esemény került először szóba. — Két éve sokkal több szabadidőnk volt, nem volt ennyi fellépés. Jobban megismerhettük a várost, s ily módon a nevezetes helyekre most régi ismerősként térhettünk vissza. — Melyik a legkedvesebb helyük? az gyönyörű..." — A Széchenyi tér, az gyönyörű"... — Milyennek látja a fesztivált? — Csodálatosan megszervezett. S remek hangulatúak az esti „bulik". — Mi a legközelebbi feladatuk? — Többször léptünk fel vidéken, és táncoltunk a város különböző pontjain. Most készülünk A jövendőmondó című produkcióra. Neim lesz egy laza hét. — S milyen a közönség? — Rendkívül barátságosak és kedvesek. De ezt már két éve is megfigyeltem. — ön jól ismeri más népek táncait is. Melyik a kedvence? — Táncolni a németet szeretem a legjobban, de nézni a magyart... Csűri Akos Waldheim kiállításmegnyitója Kurt Waldheim osztrák köztársasági elnök nyitotta meg a stájerországi Schladming üdülőhelyen azt a kiállítást, amelyen nyolc somogyi festőművész és szobrászművész mutatkozik be az osztrák közönségnek. Beszédében az elnök meleg szavakkal méltatta a példamutató, jó magyar—osztrák kapcsolatokat és azok értékes részének minősítette a kulturális együttműködést, az alkotó művészek közvetlen kontaktusait. A kiállítás, amelynek megnyitásán jelen volt dr. Gyenesei István, Somogy megye tanácsának elnöke és Nagy János ausztriai magyar nagykövet is, egyik szép példája a Kaposvár illetve Somogyország és a stájerországi Schladming városa között kialakult kulturális és idegenforgalmi kapcsolatoknak. Próbálják Á jövendőmondót A néptáncfesztivál együttesei tegnap Makón, Szentesen, Forráskűton, Deszken, Csanádpalotán, Zsombón, Bordányban és Mórahalmon szerepeltek, szép sikerrel. Ma este 8 órától a fesztivál nemzetközi stábja a Dóm téren próbálja Rossa—Nóvák—Polner: A jövendőmondó c. kompozícióját A két előadást — mely egyben a néptáncfesztivál gálája lesz — pénteken és szombaton este fél ü-től láthatják az erdeklődök. Magánbecslésem szerint •1989 nyarán a Szegeden élő családok legalább 40 százalékának van videokészüléke. A legtöbb videó magánimportból származik, de jelentős mennyiséget sikerült már eladni a hazai kereskedőknek is. Üjabban biztatóan közelednek az európai olcsósághoz az üres kazetták árai. Az időszakos leárazás 470 forintos ára az Akai szalagra már elfogadható. A Cserepes soron — alkalmi vételként — hasonló minőségű rögzítőanyagokat már 400 forint körüli áron is lehet venni. Ezen a „szabadpiacon' a kalózmásolatokat egy Bartókért adják, de ha valaki csomagot vesz, akkor már 800-ért gyűjtögethet. Kevesen vannak azok, akik mindenáron otthoni szalagtárat akarnak összehozni. Igazi jó minőség a kereskedelmi forgalomba kapható filmekkel (á: 1500-2000 Ft) és sikeres másolásokkal képzelhető el. Az otthoni filmgyűjtésnél jobb módszer az alkalmi kölcsönzés. Ez idehaza eddig — elsősorban elriasztóan magas ára miatt — nem terjedhetett el iömegesen. Ügy tűnik, most fordulat készül. Ez a terület a magyar fogyasztásban mostanában azon kuriózumok közé kezd tartozni, ahol esnek az árak. Városunkban e változás egyik bizonyítéka a Radnóti könyvesboltban megnyílt kazettakölcsönző léte és nem elriasztó árai. Itt a bérleti díj plafonja 150 forint. — Mondták is már, hogy ezeket a filmeket igazán drágábban is adhatnánk — meséli jogos büszkeséggel Nagy Károly, a Művelt Nép 6zegedi központú boltcsoportjának igazgatója. Persze, nem a kölcsönzők közül valakinek volt ez az ctlete, hanem a városi televízió egyik munkatársinak. De — szerintünk — maximum ilyen árakon lehet a közönséget gyorsan ideszoktatni. Már a közeljövőben a versenytársaink is kénytelenek lesznek csökkenteni az árakat. Miért ne menjünk elébe egy ilyen tendenciának? — Rafináltan hirdetik az áraikat. Az alapár után a „+ áfa" felirat szerepel. Tehát a számok nem azt tüntetik fel, ahány forintot a vevőnek végül le kell szurkolnia. — Szerintem — legalább részben — jogos az ilyen ál tábla, hiszen a forgalmi adó nem a kereskedőé. Még a nyitás előtt elkészült ez a hirdetésünk. Az adatok úgy kerültek fel rá, ahogy mi megkaptuk. A nyitáskor 67 címmel indultak. Most 116 filmet, műsort, 279 kazettán "kínálnak. Hetente érkeznék újdonságók. Állandó, éló kapcsolatuk van az Intervideóval, a filmek forgalmazójával. A kölcsönző alkalmazottai a betérő érdek].kiók igényeiről is tájékozódnak. Eleinte hiánycikk volt pl. western, mára már ebből a műfajból is van választék. A csak videón hozzáférhető filmek aránya viszonylag kicsiny, mindössze 5-6 százalék. Ezek közül is egyikkel-másikkal már találkozhattak az „égi csatornák" hazai figyelői. Itt csak a házimozi kedvelői kölcsönözhetnek. Az éttermek és művelődési házak vetítőhelyei nem tűzhetik műsorra ennek a videotékának a kínálatát. A bolt a nyitva tartását is — legalábbis a kölcsönzóhelyiségét — alaposan átalakította. Ügy gondolták, este 5 és 6 között, munkaidő után térnek majd be hozzájuk legtöbben. Meglepetésükre: ebben az órában két-három vendégük van — egyelőre. Szombaton és vasárnap delelőtt is kinyitnak. Az ünnepnapokon a Radnóti könyvesbolt teljes féláru kínálatából válogathatnak a betérők, de kívánságra az újdonságokból is hoznak fel a zárt üzletből a bolt dolgozói. — Elégedett a kezdeti forgalommal? — faggatom Császár István boltvezetőt. — Ekkora érdeklődésre a nyitás előtt nem számítottam. Úgy kalkuláltunk, hogy ezt a tevékenységet már napi 20 kazetta kiadásakor megéri nekünk felvállalni. Most napi 60 kölcsönzés körüli átlagnál tartunk. — Nem tart attól, hogy gyorsan elterjednek a szegedi videósok között filmjeik'.' Másolják őket, és a terebélyesedő cserebere miatt már senki sem fog kölcsönzési dijat fizetni. — Ilyen alacsony kölcsönzési díjnál talán már nem nagyon éri meg másolgatni. Az újabb kazettáink pedig olyan védelemmel készültek, amely lehetetlenné teszi róluk az élvezhető másolat elkészítését. — Kérnék egy toplistát az eddigi kölcsönzések adatai alapján! — A James Bond-filmjeink szinte állandóan kint vannak. Számomra meglepő az Utolsó tangó Párizsban moziforgalmazás után is változatlan népszerűsége. Népszerű még: a Piranák, az Állatok napja, a Ragyogás és Madonna filmje: Ki ez a lány? Mostanában egyre többen keresik a rajzfilmeket is, pl. a Bolondos dallamok című sorozat különböző darabjait. B. I. Érdeklődők és kazetták az új videotékában