Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-03 / 154. szám

5 1989. július 3., hétfő Bős-Nagymaros és a Brontosaurus Amikor a legélesebb volt Csehszlovákiában a hivatalos felháborodás a nagymarosi építkezés felfüggesztése miatt, akkor röppent fel a hír: a cseh környezetvédők meg tudták akadályozni egy közel Nagymaros méretű vízmű felépítését. Krivoklát vidékén, Prága körzetében, pedig a munkát már ott is elkezdték... Az esemény egyik kulcsszava a Brontosaurus. No. nem a réges-régen kihalt őshüllő, hanem a cseh ifjúsági környezetvédők mozgalma. Elnöke, Jirí Kulich az MTI-PRESS kérdéseire így beszélt az akcióról, a mozgalomról és Bös—Nagymarosról. — A krivokláti víztározó, amely Csehszlovákia legnagyobb kapacitású vízerőművét működtette volna, tavaly került le végérvényesen a napirendről, nagyon heves és széles körű tiltakozás eredményeképpen. Büszkék vagyunk erre a győzelemre. mert a környezetet féltő emberek valódi társadalmi megmozdulása volt. amelyben igen aktívan vettünk részt. Az UNESCO által is védetté nyilvánított tájegységnek, bioszférikus övezetnek a jégkorszakból megmaradt páratlan flóráját, faunáját és közetvilágát teljesen tönkretette volna a beruházás. Mozgalmunk más sikeres akcióról is beszámolhat. Nem régen mentettünk meg Most környékén egy kastélyt: a külszíni barnaszénfejtés terjeszkedése miatt lebontották volna. A Brontosaurus a 70-es évek elején egy csoport fiatal tudós, a Mlady Svet (Ifjú világ) c. újság és a Szocialista Ifjúsági Szövetség (SSM) felhívásával indult, tettekre szólítva a fiatalokat a környezet érdekében. Az eredetileg egy évre tervezett akcióból mozgalom lett. Nevét a Brontosaurusról kapta, arról, amely azért halt ki. mert felélte a saját létfeltételeit. Az ember is hasonlóképpen járhat, ha visszaél a lehetőségeivel! Cseh területen az egyetlen ifjúsági szervezet, az SSM keretén belül működünk; szlovákiai társszervezetünk az Életfa. Ma már minden járásban. városban vannak csoportjaink. Az SSM-töl függetlenül' nem léphetünk fel. aminek persze megvannak a hátrányai. Nézópont-és érdekkülönbségek miatt előfordul, hogy az általunk fontosnak tartott környezetvédelmi témák háttérbe szorulnak. javaslataink nem jutnak tovább, vagy nem kapnak kellő támogatást. Az SSM-nek van presztízse a párt- és állami szerveknél. de nem mindegyik SSMfunkcionárius vágyik arra. hogy mi túl nyíltan szóljunk bizonyos környezeti beavatkozásokról, döntésekről. Költségvetésünk része az SSM költségvetésének. de igyekszünk saját lábunkon megállni anyagilag. Bevételeink legnagyobb része a nyári táborozásból és a brigádmunkából származik. Évente 200—300 nyári tábort szervezünk 14—30 éves korosztály számára, és körülbelül 800 akcióra mozgósítjuk a fiatalokat. Ezekről a Mlady Svet Brontosaurus rovata beszámol, de helyt ad javaslatainknak. bírálatainknak is. Másik pénzforrásunk az Öko-sorsjegy, amelyet többéves huzavona után az idén végre engedélyeztek. Az ötkoronás sorsjegyekből idén egymilliós bevételre számítunk, s ez az Ökofondnak elnevezett alapítványt gyarapítja. Bankszámlájára bárki befizetheti a hozzájárulását céljainkhoz. Ebből a pénzből fogjuk finanszírozni például azokat a biofarmokat. amelyeket a FehérKárpátok és a Jesenik védett tájegységén akarunk alapítani. — Milyen helyei vívott ki magának a mozgalom a többi állatni és társadalmi szervezet között? — Általában elismerően nyilatkoznak rólunk, amikora faültetésről, a természetvédelmi területek. műemlékek gondozásáról, a brigádmunkáról van szó. Más a helyzet, ha tagjaink bírálnak egy-egy, a környezetet érintő döntést, s emiatt konfliktusba keverednek az állami szervekkel és a gazdasági vezetéssel. A konfliktusokat azonban meg lehet oldani. Például az Észak-Csehországi papírgyárban, a „rebellis" Brontosaurus csoportot az igazgatóság nem kis harc után elismerte, és figyelembe veszi ötleteiket a káros környezeti hatások kiküszöböléséhez. — Nem tekintik-e emiatt az aktivistúkut afféle ellenzékieknek, hiszen a környezetvédők sok országban politikai tényezők? — Azzal, hogy részt veszünk bizonyos tervek előkészítésében. vitázunk és érvelünk, úgy gondolom: politizálunk. Más kérdés, hogy mennyire veszik figyelembe a szavunkat. Azt nem mondhatnánk, hogy a környezetvédők valamiféle ellenzéki szerepet töltenének be Csehszlovákiában. Inkább az a jellemző, hogy ha egy bírálat vagy nézet ellentmond a gazdasági körök érdekeinek, könynyen megkapja a szocialistaellenes jelzőt. Vagy a szocjalistaeTIenes erőkhöz sorolják azokat az embereket, akik harcolnak a környezet megóvásáért. Ez többször előfordult a múltban, és ez történt a bös—nagymarosi erőmüvei kapcsolatban is. — Mi a véleménye a Brontosaurus képviselőjének a nagymarosi építkezést leállító magyar kormánydöntésről, ami viszont a magyar környezetvédők nagy sikere? — A saját véleményemet mondom, mivel az SSM nem foglalt állást. Én. mint a Brontosaurus aktivistája és az állami természet- és műemlékvédelmi intézet munkatársa úgy vélem, hogy ez a vízerőmű óriási beavatkozás a környezetbe, ez idő tájt a legnagyobb Európában. Az 50-es évektől, a terv születésétől kezdve, és a 70-es évek második felében, amikor a végleges megállapodást aláírták, távolról sem vettek számításba minden környezetre károsan ható tényezőt, vagyis nem gondolták végig az építkezés összes következményét. Pedig a tervet ökológiai szempontból állandóan és folyamatosan értékelni, sőt átértékelni kellett volna, hiszen ma már többet tudunk a környezetvédelem problematikájáról, az ökológiai hatásokról, mint amennyit akár tíz évvel ezelőtt tudtunk. Itt Csehszlovákiában is vannak olyan javaslatok. hogy a vízlépcsőnek csak a felső szakaszát, a bősi (gabeikovói) részét kell befejezni, amely már többé-kevésbé kész van, és jövőre már beindul. Ezt abbahagyni már nem célszerű. A nagymarosi részt pedig át kell értékelni, hogy minimalizálják a környezeti beavatkozást. Hasonlóan nyilatkozott egyébként a Csehszlovák Tudományos Akadémia Biológiai Egyesületének ökológiai szekciója, ilyen álláspontot publikált Prágában a környezetvédők városi bizottsága. A környezeti optimalizálás érdekében követelt bizonyos korlátozásokat a Szlovák Természetvédők Szövetsége és pozsonyi szervezetei. Hogy miképpen kell befejezni az erőművet, arról itt Csehszlovákiában nincs egységes nézet. Feltételezem azonban, hogy a magyarországi építkezés két hónapi leállítása nyomán nálunk több vita lesz, mint korábban. — Vannak magvar kapcsolataik? — A magyar ifjúsági szervezettel, az időközben megszűnt KISZ-szel régóta volt az SSMnek kapcsolata, s rajta keresztül nekünk is. de az hivatalos, formális szinten maradt. Nincs tudomásom bármiféle eredményről. Most azonban a KGST-országok ifjúsági szervezeteinek együrtmüködése keretében készül 'egy olyan program.' amelyé nek az „Élet" nevű alprogramját a környezetvédelemnek és a biotechnológiának szentelik, és amelyet éppen Prága és Budapest koordinál majd. Ez jó alkalom lesz arra. hogy az együttműködés javuljon. Egyébként az ELTE Klubbal, pontosabban az ott múködó Ökoklubbal van konkrét kapcsolatunk, amely a prágai Károly Egyetem Brontosaurus csoportjával dolgozik együtt a Zöld út nevű keleteurópai tájékoztatási szervezetben. Találkozhatunk az Európai Fiatalok Akciójában az Erdőkért. amelyhez mindkét ország csatlakozott. Kincskereső-tábor A Kincskereső szerkesztőségének olvasó- és alkotótábora immár 14. alkalommal nyitotta meg kapuit: szombaton Szegeden. Az Ortutay kollégiumion Grezsa Ferenc főszerkesztő köszöntötte a csaknem száz résztvevőt, s kívánt jó munkát a következő tíz napra. Szabó Ágnes táborvezető ismertette a gazdag programot, majd a gyerekek. ambíciójuknak megfelelően. csatlakoztak az önkifejezés különféle lehetőségeit ígérő szakcsoportokhoz: ki a színjátszókhoz. ki a Tábori Kincskeresőt szerkesztőkhöz, a költői mesterség műhelytitkaira kíváncsiak pedig a költőiskolához. jött a hír. Romániai spion a lágerben Sokáig nem tudtam, mit tesz a magyar rendőrség, amennyiben közlik vele romániai spion „tartózkodik" itt és itt, neve ez és ez... Úgy képzeltem, hogy a hír hallatán azonnal a jelzett helyre siet, a gyanús egyént előállítja, s kideríti: akkor most spion-e, vagy nem spion? — Küldenek-e spicliket odaátról? — kérdeztem ismerősömet, a magyar menekültet. — Sokat küldenek — mondta, miközben az algyői menekülttábor felé haladtunk. Elértük a tábort, neonfények égtek, este volt. Azért jöttünk ki, hogy beszéljünk azzal a román menekülttel, aki azt mondja: a minap a Marosban holtan talált kislány és kisfiú — az öhúgának gyermekei. Bementünk a táborba, a barakkok közt zajlott az élet; mindenütt beszélgető, jövőmenő, nyugtalan emberek. Ismerősöm elmondta, itt románok élnek, nem tudnak magyarul; a magyar menekültek ha csak lehet, szétszélednek a városban. Felszívódtunk a barakkok közti sokadalomban — százhetven centinél nem magasabb, sötét tónusú, komor személyek minden föltúnéstől mentve mozoghatnak a táborban; a kutya sem kérdi senkitől, honnét jött és mit akar. A barakkok: hosszú, lapos épületek, bennük a folyosók és a szobák. Sivár fény, kosz, hasonlók, szerencsétlen otthontalan-tábor. A gondnok útbaigazít, mondja, hanyas szobában él, akit keresünk. Pillanatra eltévedünk, de valaki utánunk kiabál: nem erre. amarra!... Benyitunk. A szoba... Hát milyen legyen egy menekülttáborban a szoba? Az ágyra ülünk, rugó reccsen: a menekült és felesége elmondják, Szemlakról érkeztek annak idején, valahonnét Arad mellől... Az emlékezetes lövöldözés, és a két halott kisgyerek Marosból való kifogása után a holttesteket megtaláló halász bevitt a rendőrségre egy nadrágot, egy plédet, s egy bevásárlószatyrot. Csónakban találta őket, a Maroson. Ezeket ő — mondta a menekült — fölismerte: a húgáé voltak, maga adta neki a holmikat, még Szemlakon. A kislány ruháira is ráismert; magára a kislányra már nem lehetett („fetit,a n-am mai putut recunoasfe")... S ezek után mit föltételez ő? Tudnivaló, hogy a Maros fölött — Nagylak táján — ott feszül egy függőhíd („podsuspendat"), a határőrök hídja. A menekülők csónakját talán nekivihette a sodrás, a gyerekek vízbe esJúlius — kombájn jár a nagyfeketén, az élet mindenhol pereg. A párás, égő nap tüzének melege a ló szélére csordul. Péter-Pál után izzadva a delelőjéhez érkezik a Nyár. A fehér-tói szikesen, száradó tocsogók sarán szaporodik a madárírás pecsétje... Egyre több a lábnyomok ákombákomja. Az alkotóház fái füstezüsttel takart lombozattal rejtik a gébicsek éhes fiókáit. A kisgólyák is már állnak a fészkeikben. Amott a Gyémánt tanyánál, meg a régi kettőshatári vasútállomás emlékszögletében... Kedvezett az idei időjárás: „jó a gólyatermés", 4—5 buksi fióka kandikál a városszéli világba. A lucernatáblák zöld mezőjén Nyári csőszködés hófehér nagykócsagok lépkednek, bogarat és rágcsálókat szednek begyre. Elhallgatott a kakukkszó a tavak közt, a dülóutak zöld koszorúján szürke por üli a leveleket. Kinyílott s égkéken virít a katáng, s ilyenkor látom magam előtt megjelenni a távoli ősz első, apró, de félreismerhetetlen jeleit. Fácántyúk csibéivel száll a tarlón maradt szalmacsomóra, nyúl pattan ki alóla, s fut, fut ijedten hátracsapott füllel... neki a kombájnnak... u'olsó ugrással mellette vágtat, s lapul meg a keréknyomban. Az aratáson túl marad a szalnwhetakarítás, amit sajnos némelyik gazdaságban úgy „gyorsítanak", hogy egyszerűen fölgyújtják! Bár a szalma elégetését jogszabály tiltja, de az üres tarló fölperzselhető! Hiszen a letakarított tarló égése nem jár nagy tűzzel. Viszont ahol a sok összehalmozódott szalmával nem tudnak mit kezdeni — tárolás, összegyűjtés költséges —, ott begyújtják s elégetik. Hogy törvénysértés látszatát elkerüljék, a szalma kis részét összeszedik, de nagyrészt künnhagyva, mint tarlómaradványt elégetik! Nyulak, fácáncsibék égnek, pörkölődnek. Találtam már összeégett őzgidát is füstölgő tarlón. Ezért tarlóégetéskor semmiképpen se hagyjunk künn sok szalmát, ami alatt megbújhatnak állatok, mert pusztításukkal minek terheljük ökonómus lelkünket. .. Seregélyfelhő hullámzik a szatymazi kertek fölött. Sürgönydróton fecskefiókák szolmizálnak már fészekhagy ottan. Túl az esztendő delelőjén, nyári csőszködés idején a csatangoló szél tücsökzenét keres. De csönd van a margarétás júliusban, izzó napraforgó táruló virágait méh bujkálja... Csizmazia György tek, a szülök utánuk ugrottak, aztán jöttek a lövések — miket az öreg halász is hallott, s már csak az üres csónakot találta meg... — Ezt magyarázza a román menekült izgatottan, felesége feszülten figyel. Egyszerre csak jön a hír: most érkezett a táborba egy bizonyos „szemlaki fotográfus!" A 1<ét menekült összerezzen. a férj ugrik, kulcsra zárja a szobaajtót... Vacognak mindketten. A hír tudniillik tartalmazza azt is, hogy a „szemlaki fotográfus" olyan ember, aki jön-megy... („oameni gen dute-vino") spion, hozza-viszi a híreket, fölismerték, neve Gelu, volt már itt is, a táborban, csak visszament odaátra, s most megint itt van... Ismerősöm azt mondja, ezt ő jelenti azonnal a rendőrségen. Nagyon is elképzelhető, hogy ez a Gelu tényleg spicli, sok ilyet átdobnak, az jön be ide. aki akar, s ha a táborlakók föl nem ismerik — sohasem derül ki róla semmi. Most tehát: irány a városi kapitányság! (Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből...) Lélekszakadva rohanunk buszhoz, villamoshoz, este van, tíz lehet, egyik lábunk itt. a másik ott... Na, ez szép ügy lenne, román kémet fogni! Az éber rendőrök nyilván azonnal kocsiba pattannak, kizúgnak Algyőié, megkeresik Gelut, s ha a táborlakók fölisrperik — nos, egy ideig nem megy viszsza, az tuti. így képzeltük mi. ...Berohanunk a kapitányságra, ellihegjük, mi az ábra. A kaput őrző rendőr hosszan néz minket, majd így szól: — Foglaljanak helyet, urak. Többen is vannak maguk előtt. — S gumibotját kirakja maga elé az asztalra. Valóban — sokan üldögélnek a panasziroda előtt, félrészeg alakok szunyáltak feszülten várakozva; lám az a hölgy a B. kiskocsma állandó vendége, hasonlók. Később, az ügyeletes tiszt előtt... Ismételten előadtuk, mi újtás. A tiszt jóindulatúan mosolyogva elmondta, hogy a téma szakértői jelenleg nincsenek szolgálatban. — De ha még másnap is érdekelné magukat a dolog, be lehet az illetékes osztályra jönni, elő lehet adni újra... — mondja. Ebben maradtunk. — És ha Gelu reggelig viszszamegy?... — kérdeztem később ismerősömtől, a szegedi éjszakában. — Látod, az meglehet — mondta. Körülöttünk nyüzsgött a város, ahová az jön be, aki akar. — (Utóbb ígéretet kaptunk a rendőrkapitányságtól, utánanéznek az ügynek.) Farkas Csaba Koszovó 600 éve Déli szomszédunk, Jugoszlávia az utóbbi időben épp úgy, mint hazánk, egyre gyakrabban kerül a nemzetközi érdeklődés középpontjába. Június 28-án a Koszovó poljei csata 600. évfordulója alkalmából rendeztek közel kétmilliós emlékgyúlést Rigómezőn. E földrajzi név nekünk, magyaroknak is jól ismert. Hunyadi itt vesztett csatát — nem sikerülvén feltartóztatni a törököt —, mint ahogy korábban. 1389-ben a Lázár fejedelem vezette szerb csapatoknak sem. De az ő vereségük sokkal tragikusabb következményekkel járt. Ahogy a történészek mondani szokták: minden nemzetnek megvan a maga Mohácsa. A szerbek koszovói tragédiája nem csupán megsemmisítő csatavesztést jelentett számukra, hiszen ennek következtében ötszáz évre elvesztették függetlenségüket, sőt államiságukat. Koszovó a déli szlávok történelmének jelképévé vált, s talán ennek is köszönhető, hogy a mai Jugoszláviáról szóló hírekben is gyakran hallani róla, igaz most az ott felgyülemlett nemzetiségi, politikai feszültségek kapcsán. A megemlékezésnek, nyilvánvalóan a mának szóló aktualitást keresve a szervezők — megközelítő fordításban — ezt írták zászlaikra: „Csak a szerbek egysége menthet meg!" Felmerül a kérdés: kitől? Mitől? Gondolom a válságtól, pusztulástól, töröktől és minden a szerbekre leselkedő veszélytől. ellenségtől. És valóban történelmük tanulsága szerint elsősorban magukra számíthattak. A baj mindig egységbe szólította e nép fiait. A jelmondat tehát örökérvényűnek tűnik, jó és igaz lehet, bár a hozzá tapadó nacionalista felhang visszatetsző. A szerbek függetlenségüket valójában soha sem vívhatták volna ki egyedül. A szomszédos népek valamelyike — ha érdekei úgy kívánták — segítően közrejátszott, szövetségre lépve az azonos cél érdekében. így volt ez a rigómezei csatában, majd a szerb, később a jugoszláv állam felszabadító-függetlenségi harcaiban. Az ünnepség a jugoszláv népek összefogásának is emléket állított, utalva Jugoszlávia mai helyzetére. Egyelőre nem tudni, hQgy a többi népcsoport, köztük a horvátok és szlovénok hogyan értékelik majd a megemlékezést. milyen tanulságokat vonnak le belőle, illetve mennyi hajlandóságot mutatnak az együttműködésre. Hatszáz éve a szerbek és az őket támogató bosnyákok, horvátok, albánok, bolgárok — egy kis csapat havasalföldi — mindent eldöntő küzdelemre készültek a háromszoros túlerőben lévő török hadak ellen. A csata kimenetele nem volt kétséges; a hősiesség, az önfeláldozás ellenére a törökök ugyanúgy megsemmisítették Koszovónál a szerbeket, mint utána a magyarokat Mohácsnál. Kísérteties a körülmények hasonlósága; a győzni látszó seregek balszerencséje, az elesett vezérek, az árulók csapatainak távolmaradása, a csatamezőn maradt holtak sokasága. Az önfeláldozás mégsem volt értelmetlen. mivel a törökök is érzékeny veszteségeket szenvedtek, s ennek következményei mintegy emberöltőre visszafogták előretörésüket. Koszovó múltja a szerbek számára érthetően büszke, de fájó mementó. Koszovó jelene a megoldhatatlannak tűnő válság. Jövője nyitott kérdés marad. Varga Iván